Érdemes nekünk is szemügyre vennünk azokat a Căţoi által említett forrásokat, amikor a bolgárok szkíta néven jönnek elő:
• A Sinaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae (a szentek, mártírok éle-téről szóló, napok szerint elrendezett kalendárium) július 26-ához köti azt a 811-es eseményt, miszerint „ezen a napon azokra a keresztény testvéreinkre emlékezünk, akiket Nikifor császár idejében öltek meg Bulgáriában.” Ezek a mártírok katonák voltak, akiket Krum bolgár kán elfogott, a fogságban pedig arra próbálták rávenni őket, hogy felejtsék el Jézus tanításait, és kövessék a szkíta hitet. Amikor ezt megtagadták, megölték őket.3
• A Sinaxarium rövidített változatában július 23-ához kötve a bolgárokat szkítobulgárok név alatt említik.4
• A Sinaxarium december 29-éhez kötve Szent Tadeusról mondja, hogy felszabadított rabszolga volt. Tadeusnak nézeteltérése támad a Trau-losnak vagy PselTrau-losnak (’hebegő’) mondott II. Mihály császárral (820–
829), aki úgy érzi, hogy megsértette „egy paraszt, aki születésére nézve szkíta és közember”.5
• Ugyanerről a Tadeusról Theodor Studita is azt állítja, hogy szkíta volt, miközben a szkítákon a bolgárokat érti.6
• A 10. század közepén alkotó Genesios feljegyzi azt a kemény szóváltást, ami I. Borisz bolgár császár (uralkodott 852–889) és III. Mihály bizánci császár (uralkodott 842–867) anyja, Teodóra császárné között történt.
Borisz háborúval fenyegetőzik, de végül „a szkíta úgy döntött, hogy or-szágában marad”.7
3 Cățoi 2010, 154.
4 Uo.
5 Uo.
6 Uo.
7 Uo. valamint Popa-Lisseanu 1943, 120.
• III. Mihály bizánci császár 865-ben vitába keveredik I. Miklós pápával (ugyanúgy, mint feljebb az anyja Borisszal); egy ponton azzal vádol-ja, hogy Róma püspöke „barbár és szkíta nyelvet beszél” (azaz latint).
Căţoi meggyőzően bizonyítja, itt nem arról van szó, hogy a szkíták la-tinok vagy netán vlahok lettek volna, hanem arról, hogy a latin (illetve a hozzá hasonló vlah) beszélői Szkítia lakói voltak, amin a fenti kont-extusban Bulgáriát (a Duna mindkét oldalán) kell érteni. Azaz Róma püspöke olyan nyelvet beszél, mint a barbár Szkítia – egyik – népe, a vlahok, mondja III. Mihály.8
• Ugyanebben a kontextusban kell értelmezni – mondja Căţoi – Walaf-ridus Strabo 841 körüli tudósítását a „tomisi szkítákról”, aki arról ír, hogy ezek a mai napig német nyelven tartják az (ariánus keresztény) istentiszteletet, miután az isteni könyveket valamikor régen (ahogy a történelemkönyvek mesélik) a tudósaik lefordították.9
Eddig Cățoi tanulmánya, jómagam egy másik adattal tudom kiegészíteni a listát. A 811-es év történéseiről szól a Scriptor Incertus [de Leone Armenio]
nevű kéziratnak a bevezetése, amit Ivan Dujcsev bolgár történész fedezett fel 1936-ban a Vatikáni Levéltárban (konvencionális címe: A 811-es év krónikája).
Ez feltehetően szemtanúi forrást használ fel, viszont van benne közvetlenül 865 után készült betoldás is, és a szkíta pogányokról ugyanazt az eseményt mondja el, mint amit a fentebb idézett Sinaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae jú-lius 26-ához kötve.10
Ha azt nézzük, miért is kezdik a bolgárokat a 800-as évek elejétől néha szkí-táknak nevezni, összefüggést sejthetünk azzal, hogy a térségben nagy változá-sok vannak ebben az időben. Összeomlik az Avar Birodalom: 796-ban először a frankok verik meg őket, majd 804-ben a bolgárok. Bulgária feltehetően ekkor vagy ez után terjeszkedik át a Dunán túlra Szkítiába (ami a Duna bal partján
8 Cățoi 2010, 155.
9 Cățoi 2010, 144, valamint FHDR II, Walafridus Strabo, 642.
10 Stephenson 2003: „Many of the surviving Romans, after the battle ended, were forced by the impious Bulgars, who had then not yet been baptized, to renounce Christ and embrace the error of the Scythian pagans. Those who were preserved by the power of Christ endured every outrage and by various torments earned the martyr’s crown.”
levő területeket jelenti időtlen időktől fogva11), hogy pontosan meddig, nem tudni.
A Scriptor Incertus [de Leone Armenio] főszövegében,12 valamint Sime-on Magisternél13 a 813-as évnél van szó arról, hogy az Adrianopolisból elvitt foglyokat a Dunán túl levő Bulgáriába viszik, és ott telepítik le. Alexandru Madgearu ezt az információt járva körül megállapítja, e foglyokat Munténiába vagy a Budzsákba vitték.14 Úgy tartja, a bolgárok a 8. század vége felé foglalták el a területet, mivel Slon várát is ekkor építik, aminek értelme az lehetett, hogy az avar támadások elleni védelmet szolgálta. Madgearu szerint az avar fennható-ság a mai Munténiában/Moldvában csak 680-ig (Aszparuh bolgárjainak meg-jelenéséig) tartott.15 Eszerint 680 és 804 között (esetleg pár évvel még ezután is) egyfajta független államszerűség lehetett az Al-Duna bal partján. Hogy ez mennyire lehetett így, a végletes adathiány miatt ma már nemigen lehet meg-állapítani.
Összefoglalva: a 9. századi adatok azt mutatják, hogy Bulgária 804 után, 813 előtt elfoglalja a Duna bal partját (Havasalföldet, Moldvát /annak déli részét/
és a Budzsákot), vagy az avarok bukása után hozzájuk csatlakozik az ottani, szkítának nevezett nép, amely a Duna bal partját, Szkítiát lakta. Ennek követ-kezménye az, hogy a bizánciak néha szkíta néven nevezik a bolgárokat (a rész neve jelenti az egészet: pars pro toto).
11 Hogy egy tetszőleges példát hozzak erre, egy 12. század közepéről származó szöveg, a Tima-rion a thesszaloniki Szent Demeter-ünnepről szólván leírja, hogy zarándokok jönnek oda mindenhonnan, a moésiaiak mindenféle nemzetségei az Isztroszig és Szkítiából. Az FHDR kiadói joggal jegyzik meg, hogy Szkítia a Duna túlsó (bal) partján levő területet jelenti (FHDR III: Timarion, 185)
12 Leo Grammaticus 1842, 345–346.
13 FHDR II, Simeon Magister, 631.: „Bulgarii i-au luat pe toți prizonieri(i din Adrianopole) în număr mare și întreaga lor pregătire de război, apoi i-au colonizat în Bulgaria de dincolo de fluviul Istru”.
14 Madgearu 1997, 159: „La nordul Dunàrii, în Muntenia,Bulgaria stàpânea rnod sigur o regi-une, la inceputul secolului al IX-lea. acolo au fost deportati, in 813, cei 12.000 (sau40-.000, dupa unele surse) de prizonieri luati de bulgari din Adrianopole. Regiunea, denumità de sursele bizantine „Bulgaria de dincolo de Dunàre” a fost amplasata de unii cercetàtori in Bugeac (deci, vechiul Onglos) dar este mai probabila situarea lui in sudul Munteniei.”
15 Madgearu 1997, 160.