A székelyek szkíta-tudata
1000–1072(?) Szkíták, akik
korábban moesek voltak
2. ábra 1000 és 1072 között a szkítákra mint a bolgárok korábbi alattvalóira hivatkoznak
századi, későbbi események kapcsán egyetlen szóval sem említi, hogy a szkíták
„kunok” lennének – mint ahogy az interpretátorok többsége tartja –, azonban kereteket kell szabni ennek a tanulmánynak is.)
A népvándorlások hullámainak elcsitulása után azt látjuk, hogy a források a 13. századtól kezdődően egyre határozottabban egyetlen népet, a székelyt ne-vezik szkítának. A székelyek a krónikaírók számára szkíták, illetve ők maguk is szkíta-tudattal rendelkeznek, az ezt állító óriási adatmennyiségből45 alább csak párat emelek ki.
Elsőre ugyan nem nyilvánvaló, ám másodjára már nagyon világos, hogy Kézai Simon 1282-83-ban a szkítákon a székelyeket érti:
„21. Megmaradtak továbbá a hunokból háromezren, akiket a futás oltalma mentett ki Krimhild csatájából, s akik a nyugat népeitől való félelmükben egészen Árpád idejéig Csigle mezején maradtak, s magukat ott nem hunok-nak, hanem székelyeknek hívták. Ezek a székelyek ugyanis a hunok mara-dékai […] 23. Miután pedig Etele fiai Krimhild csatájában a szkíta néppel együtt szinte csaknem teljesen elpusztultak, Pannónia tíz évig király nélkül volt [...]”46
Azaz a 21. fejezetben a hunok Krimhild csatájában szinte teljesen elpusz-tulnak, csak háromezren maradnak meg, és nevet változtatva székelyek lesznek.
A 23. fejezetben még egyszer ír Krimhild csatájáról, itt a szkíta nép pusztul el csaknem teljesen. Következik, hogy a szkíták = a háromezrek = a székelyek. Szó szerint ugyanez megvan a Képes Krónikában is.47
Később a krónikás hagyományra alapozó Antonio Bonfini 1488-ban így ír:
„(410) Aztán Gyulafejérvár metropolis, melyről fentebb esett szó; sóbányák is, a székelyek népe, akik a nemeslelkű szkítáktól származnak”48 „Amint a mi időnkben látjuk, a hunok nem űzettek ki teljesen a Pannóniákból; mert
hotarelor romeilor”, valamint FHDR III: Nichita Choniates, 245: „scitii au trecut Istrul și prădau prin părțile Traciei și, neam mai distrugător decît al lacustelor, nimiceau tot ce le iesea în cale”
45 Az adatokat nagyon jól összegyűjti Nagy 1879, újabban pedig Halmágyi 2014 46 Kézai – Bollók 1991.
47 Halmágyi 2014, 51.
48 Bonfini – Kulcsár 1995, Első tized, első könyv, 410. sor.
akik az öldöklésből fogolyként megmenekültek, nem tudtak nyugton élni a germánok mellett, hiszen azok az ellenségeik voltak, hanem eltávoztak Dácia távolabbi részére, amelyet Erdélynek nevezünk, és a t hangot k-ra módosítva magukat székelynek nevezték el, mert tudták, hogy a szkíta név minden szomszédos nép fülében nagyon ellenszenvesen hangzik.”49 (értsd:
scythul → scycul)
Itt most lépjünk át azon, hogy hol is volt Dácia határa: Erdély szélén, ahogy Bonfini érti, vagy pedig a Budzsákban. A fontos itt most az, hogy szépen leírja, a székelyek a szkítáktól származnak.
A székely/szkíta azonosság leghíresebb kifejeződése Werbőczy Tripartitu-mában található (írva 1504–1514 között):
„Ezenkívül az erdélyi részeken élnek a szkíta néptől, annak Pannóniába való első bevonulása alkalmával elszármazott szkíták, akiket mi bizonyos rossz elnevezéssel székelyeknek nevezünk.”50
1517–1519 körül Taurinus gyulafehérvári kanonok szerint a székelyek „a szkíták szokásai szerint élnek, akiktől erednek.”51
Ugyanez időtájt a dalmát Ludovicus Tubero Székely Jakabot Iacobo Scyt-hának, az 1514-es parasztháborúról írván annak vezetőjét, Székely Györgyöt (Dózsa Györgyöt) Georgius Scythának nevezi.52
A szebeni szász Georg Reichersdorfer 1530 körül írja: „a székelyek legré-gebbiek a hunok közül, mivel a szkítáktól erednek”.53
A jezsuita Antonio Possevino 1584-ben megjelent könyvében a székelyeket kis szkítáknak nevezi, ami lélegzetelállítóan ugyanaz, mint amire mi jutottunk:
a nagy, általános szkíta tömegen belül van egy kisebb rész, akiket konkrétan szkítáknak hívnak:
„Székelyföld, amely (mint említettem) Scituliának is nevezhető, Dácia egyik, Moldvával határos csücske. Hét szék avagy körzet alkotja, ame-lyek neve: Csík, Gyergyó, Kászon, Udvarhely, Maros, Kézdi, Sepsi, Orbai,
49 Bonfini – Kulcsár 1995, Első tized, hetedik könyv, 110. sor.
50 Kordé 2001, 178.
51 Călători străini... I: Stephan Taurinus 160.
52 Tubero 2001, 55, 102, 234.
53 Călători străini... I Georg Reichersdorfer, 209.
vagy ahogy mások írják: Czyk, Girgio, Marus-Szék, Aranyosszék, Kizdi, Sepsi, Orbai. A. Az erdélyiek lakják, akiket a hunok őseinek tartanak, és ezért is nevezik őket szittyáknak, vagy kis szkítáknak, hisz minden más népnél jobban fennmaradtak megőrizve eredeti mivoltukat, ama termé-szettől védett kicsiny és sokszor zord vidéken. Sok valah is keveredett közéjük.”54
Úgy tűnik tehát, hogy az 1500-as években köztudomású az, hogy a szkítá-nak nevezett nép a székely. Vajon ők lennének a bizánci források szkítái, akik előbb bolgár, majd besenyő kötelékben jelennek meg, az Al-Duna bal partján, a 9−11. században?
Nézzük, van-e olyan forrásunk, amely azt állítaná, hogy az ekkori hava-salföldi-moldvai szkíták valamikor is átköltöztek volna a Kárpátokon. Van bizony, ez pedig a Csíki székely krónika, egy latin nyelvű, görög szavakkal és mondatokkal tarkított krónikaszerkesztmény, amely 1796-ban bukkant fel, azt állítván magáról, hogy 1533-ban írták. 1796-ban egy 1691-es másolat alapján a kolozsvári gubernium két hivatalos másolatot is készít róla. Ezt a krónikát sokáig hamisítványnak hitték, jómagam viszont azt abszolút hitel-esnek tartom.55
Ebben a székelyeket latinul következetesen siculoknak nevezik, viszont van egy mondat benne, amely feltehetően egy régi hivatalos formulát őrzött meg. A 27. vers azt írja le, hogy 1030−40 körül egy északi nép, a boarok követei jönnek a székelyekhez feleséget kérni cárjuk fiának. A székelyek imígy kezdik a hivata-lost választ a küldöttségnek (amely majd a Szeret-folyón túlra távozik hazafelé menet – feltehetően a Szeret a határt is jelenti):
(27. vers) „Gentis Scythicae Hunnorum Attilae Posteri Daciam Alpestrem incolantes”56 (Egy 1780-ban meglevő fordítás szerint: „Mi, Attila hunnusa-inak székely [pontosabban szkíta] nemzetbéli maradéki, havasos Dáciában lakók”57)
54 Kordé 2001, 149.
55 Lásd erről szóló tanulmányomat: Sántha 2013.
56 Aranka–Biró 2010.
57 Gyergyó – társadalmi, közgazdasági és szépirodalmi hetilap, 1905. július 30. Az eredeti kézirat feltehetően az 1916-os román betöréskor veszett el, 1940-ben már nincsen meg.
Dacia Alpestris Havasalföldet és Moldvát, Dél-Moldvát jelentette, mint ahogy azt Teodor Bălan kitűnő tanulmányában megállapítja58. Jómagam ehhez még azt tudom hozzátenni, Antonio Bonfininél ugyanez a terület Dacia Mon-tana néven jön elő:
„elterjed egészen Tibiscumig, ama Hegyi Dácia fővárosáig, amelyet többen Partmentinek mondanak, mostanában pedig Havasalföldnek neveznek. A másik Oláhország, amelynek Moldva a neve, a Pruttól, a hegyi Oláhország határától a Duna és a Dnyeszter között a Fekete-tengerig terjed.”59
Dacia Montana a mai Munténia (Havasalföld), mely Tibiscumtól, azaz a mai Krassó-Szörény megyétől egészen a Prutig tartott, a mai Moldva bizonyos részeit is magába foglalva. Nem nehéz megtalálni a kapcsolatot a románok által Munténiának mondott tartomány neve és a középkori Dacia Montana, vala-mint a Dacia Alpestris és a Havaselve név között.60
Eszerint a székely nemzet, amely önmagát szkítának nevezi, a 11. század közepe felé a saját lakhelyét az Al-Duna bal partjára, Dacia Alpestrisbe teszi.
Elégséges ok ez arra, hogy a székelyeket a bizánci írók (Attaliates, Psellos és mások) szkítáival azonosítsuk? Ha a Csíki székely krónikát hitelesnek fogadjuk el (márpedig szerintem az), akkor igen.
A Kárpátokon túli szkíta/székely történelem tehát így néz ki:
• 804–813 közöttől 896-ig bolgár vazallusok,
• a magyar honfoglalás után erős magyar hatás,
• 1000-től 1072-ig önálló székely „állam”,
• 1072-tól 1091-ig (vagy 1122-ig, mikor az utolsó besenyő–bizánci ösz-szecsapást említik) föderáció a besenyőkkel,
• a székelyek (népes csoportjai) a bizánciaktól elszenvedett vereség(ek) után költöznek be Erdélybe, valamikor 1091 és 1122 között; ekkor ke-rülhetnek határőrként a Magyar Királyság nyugati határvidékeire is.
Egy, a Kárpátokon túlról való áttelepedés feltételezése a székely történelem számos kérdését megmagyarázza. Például azt, hogy az 1116-os olsavai csatával
58 Bălan 1973, 77–112.
59 Bonfini 1995, Első tized, első könyv.
60 A téma bővebb kifejtését lásd Sántha 2013.
kapcsolatban miért mondja a Képes Krónika, hogy „az igen hitvány besenyők és székelyek seb nélkül menekültek a király táboráig” (153. fejezet). Vagy az 1141-es Lajta menti csatában „A gaz besenyők és a hitvány székelyek mind egy-szerre futamodtak meg, akár a juhok a farkasok elől, holott szokás szerint a magyar csapatok előtt jártak” (165. fejezet) (Szabados György fordítása).61
Az eddigi elméletek a székelyeket a nyugati végekről „vándoroltatták vissza”
a Székelyföldre, mondván, azok már a magyar honfoglalás előtt ott laktak. Igen ám, de akkor hogyan lehet megmagyarázni, hogy ők még 1116-ban és 1141-ben is a keleti, színlelt megfutamodásos taktikát alkalmazták, míg a szintén ke-letről, ám jóval a székelyek után jött magyarok krónikása már semmit nem tud e sztyeppei harcmodorról? Megmondom én: sehogy. Ám ha azt nézzük, hogy a székelyek még 1100 körül is a mai román alföld sztyeppés részein harcoltak, sok esetben sztyeppei népekkel, akkor hirtelen a maga helyére kerül minden.
61 Szabados 2007, 484.
H I VAT K O Z O T T I R O D A L O M
Aranka – Biró 2010: Aranka Gy.: Erdély-története. Sajtó alá rendezte: Biró A.
Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2010.
Bălan 1973: Bălan T.: Numele Moldova – O istoriografie a problemei, in Studii şi materiale. Istorie, 3. (1973) 77–112.
Balogh 2011: Balogh L.: Nicephorus Phocas and the Scythians. Chronica, 11.
(2011) 12–17.
Bănescu 1921: Nicolae Bănescu: Cele mai vechi ştiri bizantine asupra româ-nilor de la Dunărea de Jos. Anuarul Institutului de Istorie Naţională din Cluj, I. (1921–1922) 138–160.
Bonfini – Kulcsár 1995: Bonfini A.: A magyar történelem tizedei. Kulcsár P.
(ford.), S. Varga K. (szerk.) Balassi Kiadó, Budapest, 1995. (http://www.ba-lassikiado.hu/BB/netre/html/bonfini.html)
Călători Străini... I.: Călători străini despre Ţările Române. Volumul 1. Holban M. (ed.). Editura Ştiinţifică, Bucureşti, 1968.
Carile 1988: Carile A.: Byzantine Political Ideology and the Rus’ in the Tenth-Twelfth Centuries. Harvard Ukrainian Studies, (Proceedings of the Inter-national Congress Commemorating the Millennium of Christianity in Rus’-Ukraine) 12–13. (1988/1989) 400–413.
Cățoi 2010: Căţoi M. O.: În legătură cu localizarea sciţilor tomitani consemnaţi de Walafridus Strabo. Pontica (Anuarul Muzeului de Istorie Naţională şi Ar-heologie Constanţa), 43. (2010) 141–164.