A G Ó C S G E R G E L Y
„Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld?
Feladatnak elég volna újabb ezer évre.”1
A B S Z T R A K T : A magyar őstörténet különféle vonatkozásait tárgyaló mun-kákban hosszú évtizedeken keresztül elsősorban a finnugor nyelvi rokon-ság okán jelentek meg az ezen az ágon számon tartott népek hagyományos műveltségének különféle elemei. A magyar származástudatról szóló iskolai tananyagok, valamint más, „kompetens narratívák” kialakításában is a finn-ugor nyelvi rokonság vált meghatározóvá, hiszen a magyar tudományosság fősodrának hivatalos álláspontja hosszú időn át a nyelvi kapcsolatrendszert
1 Kodály 1940, 42.
tekintette irányadónak minden egyéb kulturális, avagy „vérségi” rokonság megállapításának kérdésében. A néprajztudomány oldalágán kibontakozott népzenekutatás is sok hasznos és nem utolsósorban komoly tudományos ér-vekkel alátámasztott adalékkal szolgált a magyar őstörténetet elénk táró kép megrajzolásához. E diszciplína kiváló magyar művelői viszont kimutatták, hogy a finnugor nyelvi kapcsolatok által kijelölt irányban hiányzik a dallamre-pertoár meggyőző erejű hasonlósága. Szomjas-Schiffert György a tárgyterület vitáit ismertető monográfiájának összegzéséből is mindössze annyit tudunk meg, hogy hasonlóságot leginkább csak a beszéddallami képletek zenei vetü-letei terén lehet kimutatni. Azt, hogy a zenei rokonságot nem lehet egy nyelvi prekoncepció alapján megrajzolni, számos nemzetközi példa bizonyítja (gon-doljunk csak a szláv nyelvcsalád népeinek szerteágazó zenei hagyományára). A magyar népzene összetettebb, pusztán a beszélt nyelv melodikai készletéből le nem vezethető alakzatainak összehasonlító vizsgálata kimutatta, hogy zenefol-klórunk dallamrepertoárjának törzsanyaga leginkább az eurázsiai füves puszta kultúráiban, s itt is elsősorban a türk nyelveket beszélő népcsoportok körében feltárt zenei hagyománnyal mutat rokonságot. Az első, egyértelmű párhuza-mokat felvonultató adatokat Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) találhatjuk. Kodály tanítványai és követői az azóta eltelt nyolcvankét esztendőben tetemes mennyiségű adatot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy a zenei párhuzamokat az őstörténet kutatói is érvrendszerként értelmezhessék.
K U L C S S Z AVA K : nogaj, népzene, kumuk, karacsáj, balkár, Kaukázus
A B S T R A C T : Back on the trail: prehistorical context of Hungarian folk music. For many decades, educational materials and other “competent”
narratives on the origin of Hungarians relied on the Finno-Ugric theory as mainstream science in Hungary considered linguistic affinity to be the guiding principle in establishing any other cultural or “blood” relationship. Folk music research, a subdiscipline of ethnography has also contributed with many useful and scientifically well-founded results to the exploration of Hungarian prehistory. However, the excellent Hungarian scholars in this field have proved that there is no convincing similarity of melody repertoire that would support and corroborate the Finno-Ugric theory. The summary of the monography of
György Szomjas-Schiffert reviewing the debates of the discipline only reveals that similarities can only be detected in the case of the musical projections of speech melody formulae. Many international examples prove that musical relationship cannot be determined on the basis of a linguistic preconception (just think of the diversified musical tradition of the Slavic language family).
The comparative study of the more complex musical forms that are not deducible only from the melody of the spoken language demonstrated that the core material of the melody repertoire of our folk music is mostly related to the musical tradition of the Eurasian steppe cultures, particularly to that of the Turkic language-speaking ethnic groups. The first data showing clear parallels can be found in the book of Zoltán Kodály titled Folk Music of Hungary (1937).
The huge amount of data collected by the disciples and followers of Kodály in the eighty-two years since then enabled the researchers of Hungarian prehistory to use musical parallels as one of the basis of their argumentation.
K E Y W O R D S : Nogai, folk music, Kumyk, Karachay, Balkar, Caucasus
Ez az írás az észak-kaukázusi türk népek körében végzett folklorisztikai terep-kutatásaim, ezen belül is a népzenei gyűjtőmunkám ismertetését, célkitűzései-nek indoklását szolgálja.
A magyarság etnogenezise, s különösen annak korai szakaszai iránti ér-deklődést a kezdetektől meghatározta a keleti származástudat. Ennek mintegy kivetüléseként a modern társadalomtudományok kialakulásának korszakában az „őshaza” területének meghatározása, s az onnan „őseinkkel” együtt kiáramló (rokon) népek megtalálása a művelt közvéleményt is erősen foglalkoztató, első-rendű kérdéssé lépett elő.
Az iménti mondatban két problematikus terminus is szerepel. Az „őseink”
kifejezés a magyar történetírás kezdeti korszakában nyerte el azt a jelentéstar-talmát, amely a rendi-nemesi nemzetkoncepció kereteiben értekező megannyi, legtöbbször személyében is nemesi származású történetbúvár vagy – korábban főként főnemesek megrendelésére munkálkodó – klerikus krónikás értelmezé-sében tulajdonképpen a magyar nemességnek a honfoglaló, majd országalapító
felmenőire utalt. Az 1848-as események egy új nemzetkoncepció megkonstru-álásával is jártak. A nemzeti/polgári forradalom politikai programja a közren-dűeket, azaz a „nép” tömegeit is be kívánta emelni az „alkotmány sáncai mögé”, azaz arra törekedett, hogy a magyar nemzet új koncepciójába beiktassa mind-azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek anyanyelve és kultúrája, illetve etnikai identitása magyar volt. A forradalom politikai értelemben ugyan elbu-kott, de a polgári fordulat sok egyéb területen lezajlott, s a közgondolkodás-ban az új, nyelvi-kulturális alapon megfogalmazott nemzetkoncepció kezdett érvényesülni. Ennek köszönhetően a reformkortól kezdve a nemzeti elit egyre erősebben érdeklődött a köznép hagyományos műveltsége iránt, és nagy lelke-sedéssel fogadta mindazoknak a tudományos vizsgálatoknak (és laikus okos-kodásoknak) az eredményeit, amelyek középpontjában a magyar nyelv vagy a magyarság cultura specifica-jának (azaz a „magyar jelleg” mibenlétének), illetve a magyarság eredetének kérdése állt. E lelkesedés ugyanakkor nagyvonalúan
„átengedte” a népnek a korábban a nemesi nemzetre vonatkoztatott „őseink”
fogalomkörét. Ez a szemlélet különösen erősen érintette a honfoglalók 9. szá-zadi törzsszövetségét, amelyre ettől a kortól fogva a teljes magyar ajkú népesség felmenőiként kezdtek tekinteni. Csak napjainkban merülnek fel azok az elgon-dolások, amelyek a régészet, a történetírás, a nyelvészet és a néprajz ide vonat-kozó felismeréseit összegezve differenciáltan tekintenek a mai magyar népesség etnikai eredetére, s megpróbálnak választ adni arra a kérdésre, hogy milyen szerepe lehetett a magyarság etnogenezisében a Kárpát-medencében talált, nagyarányú avar (és/vagy egyéb) lakosságnak, illetve a különféle csatlakozott, valamint szomszédos népcsoportoknak.
Az „őseink” fogalomköréhez hasonló bizonytalanság, illetve viták övezik az „őshaza” képzeteit is. E viták érvrendszeréhez – megelőlegezvén tulajdon-képpeni mondanivalómat – itt egy néprajzi adalékot szeretnék csatolni. Ha el-fogadjuk a régészek által (is) hangoztatott tételt, amely szerint a honfoglalók 9. századi törzsszövetsége jellemzően nagyállattartó, lovasnomád életformát folytatott, akkor tanulságos lehet a honfoglalás eseménysorozatának kiinduló-pontjául szolgáló térségben az aprólékosabban megismerhető, közelebbi múlt nomád kultúráinak vizsgálata. A Kárpát-medencétől keletre elterülő füves puszta övezetének európai részén, a Fekete-tenger és a Kaukázus északi
elő-terében a legtovább a nogaj nép élte a mobilis, sátorlakó pásztorok életét.2 Az orosz hatóságok a 18. század végétől kezdve igyekeztek korlátozni a mozgásu-kat, de letelepítésük csak Sztálinnak sikerült.3 Az ellenőrzés, a titkosszolgálatok tevékenysége ugyanis nem lehet hatékony egy folyamatosan mozgó, állandó lakhellyel nem rendelkező társadalmi csoport esetében, márpedig a sztálini kommunizmus terrorjának működtetése pont erre az „átláthatóságra” épült. A nogajok letelepítésének sok áldozatot követelő, erőszakos folyamata az 1930-as évek végére zárult le. Ez azt jelenti, hogy saját nogaj adatközlőink legidősebb generációja még sátorban született, s tagjai még személyes emlékeik alapján tudták felidézni a nagyállattartó nomád életforma egyes mozzanatait. Elbeszé-léseikből kibontakozik a hatalmas területeket bebarangoló, síkvidéki transzhu-máló pásztorkodás képe, melynek téli szállásterületei a Kaukázus tövénél vagy a Fekete-tenger mellékén, a nyáriak pedig innen nemegyszer kétezer – kéte-zer-ötszáz kilométerrel északabbra, a ligetes puszta felső, átmeneti térségében, illetve a lombhullató erdő vékony sávjában voltak. A nogajok a legjobb nyári legelőket keresve gyakran eljutottak egészen a ligetes sztyeppe északi széléig, azaz a boreális zóna déli határáig, adott esetekben egészen az Urál déli vidékéig.
Ne feledjük, hogy ez a térség máig viszonylag ritkán lakott területnek számít, s az intenzív szántógazdálkodás itt csak a szovjet időkben indult meg. A gyér településhálózat és a nagy kiterjedésű, háborítatlan füves és ligetes növénytár-sulások korábban biztosították a síkvidéki transzhumansz legelőgazdálkodás szükséges mozgásterét. Ha a megélhetésnek ezt az üzemvitelét a korábban itt
2 L. Трепавлов 2002; Алиева 2014; Vö. Khodarkovsky 2002.
3 Az Arany Horda bukása (1395) után ezen a területen a Nogaj kán nevét viselő kipcsak törzs- szövetség államalakulata, a Nogaj Horda gyakorolta a hatalmat. Országuk fénykorában, az 1580-as években a Duna-deltától az Aral-tóig terjedt, s a nogajok ebben az időszakban Moszkvát is adóztatták. Az ezt követő két évszázadban ádáz harcokat vívtak az egyre erősö-dő orosz hatalommal, míg önálló államiságuk a Nogaj Horda jogutódjának számító Krimi Tatár Kánság elestével 1783-ban megszűnt létezni, s a nogajok a cár alattvalóivá váltak. A krími háború idején (1853-1856) sokan közülük az Oszmán Birodalom oldalán az oroszok ellen harcoltak. Bár a háború az orosz félre nézve katasztrofális vereséggel végződött, a Kau-kázus északi előtere és a Fekete-tenger melléke, s ezek részeként a nogajok szállásterületei nem szabadultak fel az orosz fennhatóság alól. Ez a törököket támogató moszlim lakosság tömegeinek, köztük százezres nagyságrendű nogaj csoportoknak is az Anatóliába történő emigrálását eredményezte.
élő, más nagyállattartó nomád népekre, köztük a magyarság itt élő őseire is érvényesnek tartjuk, akkor viszont a „feltételezett őshaza” elméleteinek hivat-kozási platformjául szolgáló régészeti tényanyag vagy akár a Julianus barát első útjáról fennmaradt jelentés magyarokkal kapcsolatos, földrajzi támpontokat tartalmazó információit4 is úgy értékelhetjük, hogy azok a honfoglalók törzsz-szövetségének keleten maradt, akkoriban épp arra járó, transzhumáló tagjairól tanúskodnak. Ez megválaszolná azt a kérdést is, hogy Julianus első, 1235-36 során végrehajtott utazása előtt néhány évvel (1231 és 1234 között) Ottó barát hogyan találkozhatott magyarokkal a Kaukázus vidékén.5
A magyar őstörténet különféle vonatkozásait tárgyaló munkákban hosszú évtizedeken keresztül elsősorban a finnugor nyelvi rokonság okán jelentek meg az ezen az ágon számon tartott népek hagyományos műveltségének különféle elemei. A halászattól a hitvilágon és a zenefolklóron át az epikus hagyományig bezárólag sorakoztak a nyelvészeti hátterű prekoncepció tételeinek igazolását akarva szolgálni hivatott vagy akaratlanul, pusztán csak a korszellemnek megfe-lelően ide csatlakozó, összehasonlító vizsgálatok. A magyar származástudatról szóló iskolai tananyagok, illetve más, „kompetens narratívák” kialakításában is a finnugor nyelvi rokonság vált meghatározóvá, hiszen a magyar tudományos-ság fősodrának hivatalos álláspontja hosszú időn át a nyelvi kapcsolatrendszert tekintette irányadónak minden egyéb kulturális, avagy „vérségi” rokonság meg-állapításának kérdésében.
A néprajztudomány oldalágán kibontakozott népzenekutatás is egy egész sor hasznos és nem utolsó sorban komoly tudományos érvekkel alátámasztott adalékkal szolgált a magyar őstörténetet elénk táró kép megrajzolásához. E diszciplína kiváló magyar művelői viszont kimutatták, hogy a finnugor nyelvi kapcsolatok által kijelölt irányban hiányzik a dallamrepertoár meggyőző sú-lyú hasonlósága, s a tárgyterület vitáit ismertető monográfia összegzéséből is csak annyit tudunk meg, hogy hasonlóságot leginkább csak a beszéddallami képletek zenei vetületei terén lehet kimutatni.6 Azt, hogy a zenei rokonságot
4 L. Györffy 2002, 61–71 5 Vö. Katona 1981, 95.
6 L. Szomjas-Schiffert 1976/2, 99.
nem lehet a nyelvek összefüggésrendszere mentén megrajzolni, számos nem-zetközi példa bizonyítja: gondoljunk csak például az indoeurópai nyelvcsalád népeinek szerteágazó zenei hagyományára.7 A magyar népzene összetettebb, pusztán a beszélt nyelv melodikai készletéből le nem vezethető alakzatainak összehasonlító vizsgálata kimutatta, hogy zenefolklórunk dallamrepertoárjá-nak törzsanyaga leginkább a sztyeppe övezet kultúráiban, s itt is elsősorban a türk nyelveket beszélő népcsoportok körében feltárt zenei hagyománnyal mu-tat rokonságot. Az első, egyértelmű párhuzamokat felvonulmu-tató ilyen adatokat Kodály Zoltán A magyar népzene című művében (1937) találhatjuk. Kodály a magyar népdalok rokonságát (mári, nogaj, csuvas és udmurt dallampárhuza-mok mentén) egyértelműen a nagy eurázsiai füves pusztán, illetve az azt övező területek ugor és türk népeinek népzenéjében állapítja meg.8
„… a dallamszerkezet, frazeológia, ritmus ily feltűnő, lényegbeli egyezé-se nem lehet véletlen. Itt már érintkezést, vagy közös forrást kell feltenni. Ha ilyeneket találunk egyrészt a magyarságnál, másrészt annak a keleti népkö-zösségnek mai maradványainál, melyből egykor a magyarság kiszakadt: nem képzelhető másképp, minthogy már a magyarság kiválása előtt is megvoltak az akkori közösségben, s a magyarság nyelvével együtt, ősi örökségként hozta magával régi hazájából. A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tenge-rig lakó különböző népek lelkében gyökeredzik. S amint nyelve, bármennyire változott, alapjában ugyanaz maradt: úgy népzenéje máig az onnan magával hozott alapokon nyugszik. […] E zene ugor és török elemeit elválasztani ma
7 Ha áttekintjük Sipos Jánosnak a türk nyelvcsalád különféle népei zenefolklórját ismertető munkáit, azok alapján is kirajzolódik, hogy a zenei anyanyelv adott esetekben még az azo-nos nyelvet vagy egymáshoz közel álló nyelveket beszélő, de egymástól nagy távolságokra élő csoportoknál sem kötelezően egyazon zenei kultúrához tartozik. Vö. Sipos 2001; 2009;
2014; Sipos–Tavkul 2012.
8 Kodály itt ugyan nem akar állást foglalni a finnugor-török vitában, a dallampárhuzamokat felmutató több mári (cseremisz) és egy udmurt (votják) példa mellett viszont főleg türk népek zenefolklórjához tartozó rokonnépi dallamokat, köztük egy (itt még nogaj-tatárként aposztrofált) nogaj dalt is találunk. Megjegyzendő, hogy az idézett műben ugyanakkor
„ugor” dallampéldákkal nem találkozhatunk, hiszen a mári és az udmurt nyelv a finnugor nyelvcsaládnak nem az ugor, hanem a permi finn ágához tartozik.
még nem tudjuk. Arra majd akkor kerül a sor, ha a szóban forgó népek zené-jét nem néhány véletlenül felmerült, dilettáns kézzel lejegyzett adatból, hanem rendszeres, beható, helyszíni kutatások alapján ismerjük.” 9
Kodály széles körű nemzetközi szakmai tekintélyét latba vetve elérte, hogy egyik tanítványát, Vikár Lászlót annak nyelvész kollégájával, Bereczki Gáborral együtt a szovjet hatóságok engedjék folklorisztikai terepkutatást végezni a Vol-ga-Káma vidék falvaiban. 1958 és 1979 között összesen 12 alkalommal jártak gyűjtőúton a térségben, s az itt élő finnugor és türk népek (márik, mordvinok és udmurtok, illetve baskírok, csuvasok és kazányi tatárok) településein rögzítet-tek a magyar összehasonlító zenefolklorisztika szempontjából felbecsülhetet-len értékű népzenei hangfelvételeket. Több mint 300 faluban összesen mintegy négyezer dallamot dokumentáltak, s az anyag egy részét publikálták is,10 va-lamint elvégezték a Közép-Volga vidék népzenéjének összehasonlítását a ma-gyar népzene dallamanyagával. Ezek a vizsgálatok tisztázták, hogy a finnugor nyelvcsalád permi finn ágának egyik nyelvét beszélő márik (avagy cseremiszek) népzenéjében fellelhető, a magyar zenefolklór egyes morfológiai jegyeit muta-tó sajátosságok újabb fejleménynek tekinthetők, hiszen jelenlétük valószínűleg annak köszönhető, hogy ez a népcsoport szoros interetnikus kapcsolatban áll a szomszédos, türk nyelvű baskírokkal és tatárokkal.11 Ez a kapcsolat a mord-vinok és udmurtok településterületén ugyanakkor nem áll fenn, s az ő népze-néjükből talán ezért is hiányozhatnak, vagy legalábbis abban emiatt is sokkal kevésbé mutatkoznak a magyar dallamhagyomány törzsanyagát karakterizáló jellemzők.12
Kodály fentebb idézett sorai, valamint a magyar honfoglalás millecente-náriuma alkalmából kiadott forrásgyűjtemények szövegei indítottak el engem is a különféle türk és finnugor népek szállásterületeire, hogy a vázolt
felada-9 Kodály 2003, 37.
10 Vikár–Bereczki 1971; 1979; 1986; 1989; 1993; 1999.
11 L. Vikár 1984, 19. Megjegyzendő, hogy a magyar népzene formai jegyeit viselő dallamokat a márik zenefolklórjában is leginkább az erdei vagy hegyi máriknak nevezett népcsoport dalai között találjuk, a türk szomszédságtól távolabbra lakó mezei márik népzenéjében ez a vonás kevésbé hangsúlyos. Vö. Vikár–Bereczki 1971; Vikár 1984, 29.
12 L. Антонов 2006; Айплатов 1967.
tok elvégzésén, illetve a tudományosan megalapozott összehasonlító vizsgá-latok kidolgozásán munkálkodjak. A szúrópróbaszerű hanti, komi, udmurt és baskír gyűjtéseim után az Orosz Föderáció észak-kaukázusi térségébe – a Kabard-Balkár Köztársaság és Karacsáj-Cserkesz Köztársaság, valamint Da-gesztán területére – más népzenekutató és folklorista kollégák bevonásával eddig hét hosszabb gyűjtőutat szerveztem (2000. október, 2007. augusztus, 2014. szeptember-október, 2016. október, 2018. június, 2018. október, 2019.
június).13 Ezek alkalmával, a térség mintegy 60 településén eddig több mint kétezer népzenei dallamot sikerült rögzítenem. Választásom azért esett pont erre a területre, mert a honfoglalás korának írott forrásai,14 valamint a közép-kori magyar krónikák is a Kazár Kaganátus akközép-kori területére vagy legalábbis annak befolyási övezetébe, azaz a Kaukázus északi előterébe, illetve a „meo-tisi ingoványok” régióiba, azaz az Azovi tengerbe ömlő Don torkolatvidékére helyezik a honfoglalás kiindulópontját.15 Semmi esetre sem szerettem volna valamiféle prekoncepcióhoz gyűjteni az adalékokat. Mindig az adott terüle-ten feltárható folklóralkotások, illetve a terepen megismert egyéb adalékok alapján próbáltam levonni a következtetéseimet. A karacsájok, balkárok, no-gajok és kumukok falvaiban végzett gyűjtőutaim során sok-sok nyilvánvaló, a magyar népzene irányába nem egyszer gyakorlatilag dallamazonosságot mu-tató párhuzamot sikerült feltárni. A terepmunka során emellett olyan egyéb folklóradatok, illetve járulékos információk is előkerültek, amelyek súlya indokolja, hogy a térség népei hagyományos kultúrájának tárgyterületén a továbbiakban is folytassuk az elkezdett tudományos, feltáró, illetve elemző tevékenységet.16
13 A gyűjtést 2000-ben Sipos Jánossal, 2007-ben Lukács Józseffel, 2014-ben, 2016-ban és 2018 júniusában Somfai Kara Dáviddal, 2018 októberében és 2019 júniusában pedig Farkas Jó-zseffel együtt végeztem.
14 Köztük a leghosszabb szöveg, egyben az egyetlen olyan forrás, amely nem idegeneknek a magyarokról alkotott véleményét, hanem a magyarok önmagukról megfestett képének le-nyomatait hordozza Konsztantinosz Porphürogenétosz: De administrando Imperio [DAI]
c. művének vonatkozó (38–40. sz.) passzusaiban olvasható. L. Bíborbanszületett 2003, 171–
179.
15 Szabó 1862.
16 L. Agócs 2010, 73–78.
E népek a türk nyelvcsalád kipcsak ágának egymáshoz oly közeli dialektu-sait beszélik, hogy viszonylag könnyen megértik egymást. Kultúrájuk a föld-rajzi, életmódbéli, illetve történelmi háttér különbségei miatt mégis jellemző eltéréseket mutat. A nogajok múltbéli, hatalmas területeket átölelő, síksági no-mád életmódjához képest a kumukok, a karacsájok és a balkárok a megismer-hető írott források kezdetéig visszamenőleg hegyvidéki, letelepedett életformát folytattak. A pásztorkodás az ő kultúráikban is erősen karakterizáló elem, de a Kaukázus hegyvidéki legelőgazdálkodása az alpesi vagy akár az erdélyi, lokális,
„vertikális” transzhumálás képleteivel megegyező. A nyájak nyáron a dús, ha-vasi legelőkön tartózkodnak, míg a telet az aulokhoz17 közeli folyók vagy glecs-cserpatakok védett völgyeiben, épített hodályokban vészelik át. A hegyvidéki letelepedett életforma meghatározza a tárgyi néprajz megannyi jelenségét, de azon túl, az etnikai tudat,18 illetve a többi kaukázusi hegylakó nép irányában fennálló szoros interetnikus kapcsolatrendszer következtében a kumukok és a karacsáj-balkár „tauluk”19 hagyományos szellemi kultúráját is a nogajokétól eltérő vonások jellemzik. Az egyik ilyen szembeötlő különbség, hogy míg a karacsáj-balkár folklórban fellelhetők a más kaukázusi népek szövegfolklórját is karakterizáló Nart eposz hősénekei,20 addig a nogaj hagyományban ezen a
17 Az auloknak nevezett településeik a hegyoldalakban vagy a vulkáni eredetű kúpok tetején alakultak ki, hiszen a völgyek gyéren termő talajának minden apró szögletét igyekeztek kihasználni a növénytermesztés céljaira.
18 Az etnikai szempontú önmeghatározást az észak-kaukázusi türk népek történetét tárgyaló munkák a legkülönfélébb korai türk vagy a térségben jegyzett egyéb (pl. szkíta, alán) népe-lemekhez kötik. Ezek között gyakran a honfoglaló magyarok elődei is felbukkannak. Egyes, újabb történeti értekezések érdekes módon épp a középkori kijevi orosz krónikákban
18 Az etnikai szempontú önmeghatározást az észak-kaukázusi türk népek történetét tárgyaló munkák a legkülönfélébb korai türk vagy a térségben jegyzett egyéb (pl. szkíta, alán) népe-lemekhez kötik. Ezek között gyakran a honfoglaló magyarok elődei is felbukkannak. Egyes, újabb történeti értekezések érdekes módon épp a középkori kijevi orosz krónikákban