RÖVID ÖSSZEFOGLALÁS
2. A szarmata időszak
A szarmata időszak embertani kutatása viszonylag korán, már a 20. század első harmadában megindult.5 Azóta számos kutató foglalkozott és jelenleg is foglalkozik a szarmaták biológiai arculatával,6 így az időszak népességére vo-natkozó tanulmányok száma meglehetősen nagy. Ennek ellenére mégis nagyon keveset tudunk az embertani jellemzőikről. A leletekre általánosan jellemző a rendkívül rossz minőségi és mennyiségi megtartási állapot, amelynek oka több,
5 Pl. Bartucz 1938; Malán 1939.
6 Pl. Bartucz 1961; Bartucz 1966; Wenger 1968; Marcsik 1975; Pap 1983; Farkas–Marcsik–
Szalai 1991; Czékus 1997; Guba–Szathmáry–Marcsik 2002; Marcsik–Szathmáry 2002;
Márk 2003; Paja 2003a; Paja 2003b.
részben ismeretlen tényezőre vezethető vissza. A csontvázanyag nagyobb ré-szét a részleges feltárások, néhány síros temetőrészletek jelentik. Sok a melléklet nélküli temetkezés, és rendkívül magas a bolygatás, illetőleg a sírrablás aránya (akár a 80%-ot is eléri). Bár a korszak történeti és régészeti periodizációját rész-letesen kidolgozták,7 ismereteink elsősorban a késői csoportokra vonatkoznak.
A korai szarmaták embertani arculata alig ismert, mivel nagyon kevés a feltárt csontvázmaradványok száma.
Az Alföld történeti népességének nagyobb arányú felmérése keretében 2001–2004 között a szarmata időszak csontvázanyagának – a lehetőségekhez mérten – metrikus, morfo-taxonómiai, paleopatológiai és paleosztomatológiai vizsgálatára is sor került. A projekt kutatási eredményei8 és az utóbbi időkben megjelent tanulmányok9 alapján – a fentiekben említett hátráltató tényezők el-lenére – röviden összefoglalva a következőket mondhatjuk a szarmata időszak népességének biológiai arculatáról.
A metrikus-morfológiai, illetve taxonómiai elemzés során kitűnt, hogy be-szélhetünk egy kis esetszámú, rendkívül robusztus (archaikus) koponyaformá-ról. Ez a jellegzetesség a feltűnően hajlott homlokban, a linea nuchae superior et inferior-t „helyettesítő” torus occipitalisban, az erősen kiemelkedő glabellában és arcus superciliarisban jelentkezik, valamint nagy abszolút méretekkel páro-sul.10 Valamivel nagyobb százalékot ad a nem robusztus karakterű hosszúfejűek (dolichokranok) csoportja (cromagnoidok), általában azonban a rövidfejűség (brachykrania) túlsúlya mutatható ki (főleg a pamiri típus). A részletesebb mor-fológiai elemzés során kitűnt – bár egészen kis százalékban–, hogy a mongolid/
mongoloid jellegkomponens is szerepet játszik a népesség biológiai
összetételé-7 Pl.: Kőhegyi–Vörös 2011, 328.
8 Marcsik Antónia: Szarmata, szarmata/hun időszak. Metrikus−morfológiai elemzés, taxo-nómia. In: Zárójelentés „Az Alföld népességstrukturájának átalakulása másfél ezer év fo-lyamán” c. projekt 2001–2004. 5/081-OM. Kézirat. 2002.
9 A teljességre való törekvés igénye nélkül: Szathmáry 1990; Marcsik–Szathmáry 2002; Paja 2003a; 2003b; Hajdu–Bernert 2007; Marcsik 2010; 2011a; 2011b; 2013; 2015; Marcsik–
Kujáni 2015.
10 Az archaikus, nagy abszolút értéket adó koponyaformák elsősorban a korai szarmatáknál fordulnak elő (Eger-környék (Marcsik: publikálatlan)). A brachykrania túlsúlya szinte vala-mennyi késői csoportban domináns (lásd 9. lábjegyzet).
ben, valamint a mesterséges koponyatorzítás szokása már a 3–4., illetve a 4–5.
századi szarmata és hun kori csoportoknál is divatban volt.
Testmagasságuk egy korábbi vizsgálat alapján átlagosan 166 cm a férfiak-nál, illetve 155 cm a nőknél.11 Az újabb vizsgálatok ezeket az értékeket lényegé-ben nem módosították.
A paleopatológiai vizsgálatok szempontjából elsősorban Bartucz Lajos ne-vét kell megemlíteni, aki először ismertette a szarmata korból az elváltozáso-kat.12 Elsősorban a harci sérülések nyomait hangsúlyozza (ütések, vágások, szú-rások), például a szentes-sárgaparti anyaggal kapcsolatban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a szarmata időszakban a harci cselekmények következtében keletkezett csontelváltozások túlsúlyáról nem beszelhetünk. Továbbá kiemel egy (feltételezhetően) coxarthritis esetet a hódmezővásárhely-fehértói temető embertani anyagában. A szentes-kistőkei temető egyénei közül kiemelkedik a 124. sír gyermek koponyája, amelyen gyógyult trepanációs nyílás látható.13 Bartucz Lajos munkássága után a megjelent publikációk szinte mindegyike ismerteti a paleopatológiai elváltozásokat,14 melyekkel kapcsolatban egy rövid összefoglalás is megjelent.15
Az egyes tünetcsoportok közül a traumás elváltozások (törések, vágások, ficamok nyomai) a jellegzetesebbek, relatíve nagyobb esetszámúak. A törések nyomai a postcranialis csontokon is megfigyelhetők, azonban nem valószínű, hogy harci sérülésekből adódnak. Jellegzetesebbek a – főleg megerőltetés hatá-sára kialakuló – enthesealis, azaz izomkapcsolódási csontelváltozások, elsősor-ban a felső végtag vonatkozásáelsősor-ban. Ezek értelmezéséhez azonelsősor-ban a módszertani problémákból adódóan16 a célirányos, szisztematikus kutatások megkezdésére lenne szükség.
11 Éry 1998, 59.
12 Bartucz 1966.
13 Ezt a koponyát 1991-ben Vörös Gabriella is ismertette (Vörös 1991).
14 A szarmata embertani anyag rendkívül töredékes jellegéből adódóan csak a patológiás el-változások trendjeit (nozológiai egységeit – lásd pl. Ortner 2003) hasonlíthatjuk egymás-15 Marcsik-Szathmáry 2002.hoz.
16 Pl. Nikita 2017, 269–275.
Az ízületek gyulladásos (osteoarthritis) és porckopásból (osteoarthrosis) eredő elváltozásainak különböző fokozatait eltérő gyakorisággal a csigolyákon, valamint a kis és nagy ízületekben is megfigyelhetjük. Ezek előfordulására jó példa a jelenleg ismert legnagyobb teljesen feltárt temető,17 a Madaras-Halmok embertani anyaga. A szériában az ízületi elváltozások egészen súlyos formáját lehetett megfigyelni több egyénnél is. Mindamellett a temető jól összefoglalja a korszakkal kapcsolatos módszertani problémákat, hiszen Madaras–Halmok embertani szériáján (kb. 600 egyén) sem lehetett statisztikai elemzést végrehaj-tani a kis mintaszám miatt.18
Néhány széria egyéneinél a femur, a tibia és a fibula rendkívül elvékonyo-dott („kard-alakú”, némely esetben görbült), s ez feltételezhetően anyagcse-re-megbetegedéssel lehet kapcsolatban. Etiológiájukat illetően több tényezőre, így többek között hiányos táplálkozásra, anyagcsere-problémákra visszavezet-hető jellegzetes csontelváltozások (cribra orbitalia, cribra cranii, hyperostosis spongiosa orbitae) szintén megfigyelhetők, de az előző csoportokhoz viszonyít-va kevés esetszámban.
A fertőző megbetegedések közül feltételezhetően a csigolyákra manifesztá-lódott tuberkulózis nagyon súlyos formáját közölték az apátfalvi temető anya-gából.19
A koponyamodifikációk egyes formái is ismertek a szarmata leletanyagból.
A sebészi trepanációs beavatkozást bár kis számban, de már több szarmata idő-szak temetőiben is regisztrálták.20 A jelenlegi adatok alapján további kilenc, tor-zított koponyát is ismerünk ebből az időszakból.21 Általában közepesen, illetve enyhén, látszólag kétszeresen, fronto-occipitalisan (kisebb esetszámban cirku-lárisan) torzítottak. A torzított koponyák taxonómiailag az europid csoportok közé sorolhatók, kivéve a madarasi két, illetve a tiszadobi egy koponyát.
17 Kőhegyi–Vörös 2011.
18 Marcsik 2011a.
19 Marcsik–Kujáni 2015.
20 Pl. Szentes–Kistőke 124. sír, Zákányszék–Zákánydűlő 1. sír, Kiskundorozsma–Subasa, Vágóhíd 283/1. sír, Csengele 52. objektum (Bereczki–Tóth–Marcsik 2007).
21 Madaras–Halmok négy (egy feltételezett), Hódmezővásárhely–Mártély egy, Tiszadob–Szi-get kettő, Szeged–Kiskundorozsma egy, Rákóczifalva–Bivalyföld egy eset.
Az említett, tendenciaként jelentkező elváltozásokon kívül speciális, egyedi kórformák is előfordulnak, mint például a tumoros elváltozások közé sorolható metastaticus carcinoma esete a Madaras-Halmok szériában, illetve a fejlődési rendellenességek csoportjába tartozó microcran koponya (feltehetően hypophy-ser törpeség) a Törökszentmiklós-Surján temetőjének anyagában.
A paleosztomatológiai vizsgálat22 keretében az irodalmi adatok és a koráb-bi elemzések alapján olyan fogazati morfológiai jellemzők és fejlődési rendel-lenességek vizsgálatára is sor került, melyek megléte vagy hiánya az europid, illetve a mongolid dentális jellemzőkhöz tartozik. A vizsgált szarmata kori fo-gazatok az europid és a mongolid dentális jellegek kevertségét mutatják. Mivel a szarmata kori népesség túlnyomó része europid, az erre jellemző fogazati variációk (pl. a Carabelli-csücsök jelenléte) meghatározók. Vannak azonban olyan szériák, melyek bár europid komponensűek, ennek ellenére tipikus mongolid fog- és állcsonti jellemzőket is tartalmaznak, mint például a metsző-fogak lapátsága, a rendellenes helyzetű zománcképződmények gyakorisága és a torus mandibularis.
A népesség továbbélésére vonatkozó vizsgálat meglepő eredménye, hogy a szarmata kor (1–4. század) jellegzetes elemeinek aránya már az átmeneti időszaktól (4–5. század) kezdve meglehetősen csekéllyé vált. Ez az arány a 11.
századig nem csökkent jelentősen (10–18% között variált).23 Egy nagyobb, ösz-szefoglaló tanulmány24 az Alföldön élt szarmata népesség kraniometriai ösz-szehasonlítását mutatja be, amely szerint a népesség kraniológiai diverzitása nagy, de a két nem különbözősége a vártnál kisebb. Két jellegzetes centrum mutatható ki az Alföld központi régiójában. Az egyik a Körös-torkolatnál, a másik a Maros-torkolatnál. Az előbbi kis koponyadimenziókkal, az utóbbi nagy koponyadimenziókkal jellemezhető. Egy harmadik regionális összefüggés is feltételezhető az Alföld északnyugati részén, ez azonban kraniológiailag nem tipizálható.25
22 A projektben a paleosztomatológiai vizsgálat Kocsis S. Gábor munkája.
23 Guba–Szathmáry–Marcsik 2002; Szathmáry et al. 2005.
24 Furka et al. 2008.
25 Furka et al. 2008.