BENNED A CÉL ÉS NÁLAD A KULCS
SZERESSÜK EGYMÁST, GYEREKEK!
Szívszorító szív-ajándékok
Ha szerelmesek vagyunk, szíveket rajzolunk a homokba, Valentin napkor meg mindenféle szív-közeli dolgot vásárolunk. Szívhez szóló költeményeket skandálunk, és szív alakú csokikkal édesítjük kedvesünk érzékeit.
De miért épp a szív lett a szeretet szimbóluma?
Ha érzelmeink túlpörögnek, a szív tájékán érzünk bizsergést. A mellkasunkra tesszük a kezünket, csillapítandó az alatta lüktető kergetőzést. „Megszakad a szívünk”, „kiugrik a helyéről”, ha bármilyen érzelmi sokk ér bennünket. Akit (vagy amit) a legjobban
szeretünk, az a „szívünk csücske”, a legjobb barátunkat meg „szívbélinek” nevezzük.
A szív nem csak az emberi test fizikális központja, hanem az érzelmek, az intellektus központja is.
A jógairodalom is a test középpontjának tekinti a szív-csakrát (anahata csakra), amely spirituális demarkációs vonal az ész, és az érzelmek között.
Az első szív-forma i.e. 3. évezredből származik, Afganisztán területéről, egy stilizált fügefalevélként megjelenve. A mai szívforma két ellentétes irányból terjedt el, isten és az ördög műveként. Egyrészt az egyház révén, amely az isteni szeretet jelképeként szerepeltette, másrészt a kártyajátékokból („az ördög bibliája”), amelyek német és francia közvetítéssel lepték el a világot. Ezek után nincs mit csodálkozni a szív ellentmondásosságán.
Az első megjelenése óta végtelen megtestesülést öltött szívszimbólumunk, készült belőle már minden, ami elkészíthető.
Tudományosan igazolt szeretet
A kutatók rájöttek, hogy a szeretet állapotában a szív dobogása „zeneileg harmonikus”, és az így keletkező elektromágneses impulzusok meglepő módon megfelelnek a Föld fő rezgési frekvenciáinak és az emberi agy alfa-hullámainak.
Egy amerikai professzor, Randolph Byrd az ima erejét vizsgálta. Abból indult ki, hogy ha sok ember összeáll egy közös cél érdekében, akkor az így keletkező agyi
energia valamilyen szinten materializálódik. A materializálódás pedig valamilyen pozitív hatás vagy változás formájában tetten érhető.
Végeztek kísérletet betegekkel kapcsolatban is. Egy mélyen meditáló és imádkozó társaság pozitív gondolatokat küldött a betegek egy bizonyos részének. A befogadó csoport jobb eredményeket produkált a gyógyulásban, mint az, akikre senki nem gondolt.
Emoto vízkísérleteit ismerve ebben nincs is semmi szenzáció. Ő nemcsak beszélt a gondolat teremtő erejéről, hanem fotókon is illusztrálta azokat. A szeretett vízcseppek gyönyörű kristályalakzatokban manifesztálódtak, az utáltak meg torz alakban jelentek meg. Az ember sincs másképp. Ha szeretik (és ha szeret) sugárzik, él, és vibrál. Ajka mosolyog, édeset érez a szájában. Ha utálják (vagy ő utál), akkor lehangolt, energiátlan lesz, sötét, el nem múló árnyakkal, lefelé görbülő ajkakkal és keserű szájízzel.
Közös imák
Legyünk bár a legkeményebb, a legmegrögzöttebb ateisták, imákat akkor is tartunk magunkban. Akkor, amikor veszélyes helyzetben vagyunk, vagy amikor nagyon nagy a sóvárgásunk valami felé.
Az ima tehát egy univerzális spirituális segédeszköz.
Mindenki alkalmazza, kivétel nélkül mindenki.
Az élet értelmét már oly sokan keresték-kutatták. S valahogy minden út ide, a szeretethez vezet.
A mások megértése, és segítése adhatja meg az élet legfőbb értelmét, üdvözülését, és boldogságát. Csak az ember hajlamos arra, hogy nagyon szűk körben keringjen a szeretetre vadászva. Ezért hajszol egész életében szerelmeket, vagy küzd barátai, szülei elismeréséért.
De mi lenne, ha tudatosan tennénk ezt? És nemcsak a saját, privát örömeinket keresnénk, hanem a másokét is?
A bódiszattvák azt mondják: nem haladhatunk addig tovább, míg a többiek hátra maradnak. Ha valakinek, nekik hihetünk. Ők olyan spirituális lények, akik elérték a megvilágosodás állapotát, kiléptek a karma körforgásából, de mégis a földön maradtak, csak azért, hogy tanítsák az arra fogékony embereket.
Ken Dychtwald, amerikai gerontológus, egy hosszú böjt után, amely során a szeretetről elmélkedett, a következő gondolatokat fogalmazta meg. „A szeretet annak a méltánylása, hogy apró porszemek vagyunk a nagy földi szószban, ami szintén egy apró porszem a még nagyobb kozmikus szószban. Szóval a szeretet ráébredés erre a gyönyörű energetikai kapcsolat rendszerre, s egyszerre természetes hála is, hogy benne lehetünk. Úgy tűnik, többé nem az a kérdés, hogy hol keressük a szeretetet, hanem hogy tudatában vagyunk-e a meglétének. Ez nem a feltalálás, hanem a felfedezés esete.”
A része vagyok az egésznek nem holmi ezoterikus lila ködöcske, hanem tudományos valóság. László Ervin, vagy a tudósokból verbuválódott Budapest Klub is ezt hangoztatta. Ők a planetáris tudatról beszéltek. Ez annak a beismerése, hogy alkotóeleme vagyok az univerzumnak, és ez által én is ugyanúgy felelősséggel
tartozom az egésznek, mint bárki más, aki ennek az egésznek szintén a tagja.
Jegyzed meg az időpontot: 12 óra 12 perc
Észak- és Dél-Amerika őslakói évszázadokon át közvetítették üzeneteiket, amelyek arról szóltak, hogy van a világban egy kozmikus rend, amelyben mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és az értelme.
Régóta fáradoznak azon, hogy egy közös, nemzetközi összefogás jöjjön létre, a Föld megmaradása érdekében.
Egyes törzsek (a hopik és a dakoták) szimpatikus
„spirituális segélytervet” dolgoztak ki. Úgy gondolták, a Föld érdekében közös imádságokat lehetne tartani, az egész világra kiterjedő békeimát és közös meditációt.
Ők bíznak a „célirányos csoporttudat” pozitív hatásában, még ha nem is így nevetik programjukat. Kitalálták, hogy ha helyi idő szerint pontosan 12 óra 12 perckor a földkerekség minden pontján egy pillanatra befelé fordulnak az emberek, és arra koncentrálnak, hogy
„legyen béke a Földön”, akkor annak pozitív hatásai lehetnek. Minden hónap első napján, 15 percig végzendő ez a különös meditáció.
A programjuknak nevet is adtak: Light-Shift 2000.
Szerintem ennél bájosabb, világra szóló projekt még nem igen született. Aki kedvet érez hozzá, csatlakozhat.
A BÖLCSEK AZT MONDJÁK...
Isten nélkül nem megy
Rick Warren, baptista lelkész szerint, ha ki szeretnénk deríteni, hogy miért is születtünk erre a bolygóra, akkor Istennél kell kezdenünk. Miért? A válasz roppant egyszerű: isten szándékai neki születtek, az ő céljaira, vagyis ha tisztában vagyunk istennel, nagy esélyünk lesz arra, hogy tisztában legyünk magunkkal is.
Nem mindenki hisz Istenben, az élet katartikus pillanataiban még sincs olyan ember, aki ne hívná magához. Abban az emberek nagy része egyet ért, hogy létezik valamiféle intelligens hatalom, nevezzük azt bárhogyan is, ami a világegyetemet mozgatja.
Ezért az első és legfontosabb lépés annak elismerése, hogy az élet jobban működik és értelmesebbé válik, ha összhangban élünk ezzel a „láthatatlan renddel”. Isaac Kook szerint a világ minden problémája, reménytelensége és kétségbeesése abból fakad, hogy az emberek nem képesek észrevenni Isten nagyságát.
Hogy is mondja az Ótestamentum? „Sok gondolat van az ember elméjében, de csak az úrnak a tanácsa áll meg.”
Innen már csak egy apró lépés ráfordulni az Istenhez vezető útra.
Vagy nem is annyira apró?
Gondolom, ez ember, meg sorsfüggő. Mindenesetre, ahogy Maugham mondja, minden embernek meg kell edzenie a „spirituális izmait”, ha a helyes utat fürkészi.
Egyedül nem boldogulsz
A világ összes mitológiája azt üzeni, még ha áttételesen is, hogy a lélek csak a Szellem egy szikrája, az egységes
univerzum parányi kis alkotórésze. Vagyis a különállóság illúzióját fenn lehet tartani ugyan mesterségesen, de az ebből természetesen fakadó fájdalmak és csalódások előbb vagy utóbb mégis csak a világegyetem holisztikus szemléletéhez vezetnek.
Annak felismerése és belátása, hogy egységben vagyok a világgal, több haszonnal is jár.
Először is megnő az empátia minden élő iránt. Ez céltudatosabb, szeretetteljesebb, környezet tudatosabb dúsított gondolkodásmódot eredményez.
Másrészt elnyerhetjük vele a hőn áhított lelki egyensúlyt.
Könnyebb elviselni az életet, ha nem jóra és rosszra kategorizáljuk történéseit, hanem felismerjük a dolgok egymásba fonódását, magasabb szervezettségű összefüggéseit.
A kozmikus öntudat az univerzum valódi létének és rendjének felismerése.
Az együttérzés, az öröm, a mások szenvedésinek enyhítése felbecsülhetetlen előnyökkel jár. Nem kell mindenkinek Simone Weilnek lenni, aki tulajdonképpen éhen halt, mert nem akarta, hogy különb ellátása legyen, mint a háború miatt nélkülözőknek. De egy szimpla hétköznapi odafigyelés már jó kiindulópont lehet.
„Nem gondolnak az emberek arra, hogy mekkora hatása van a belső életnek. A legszuggesztívebb, a leghatásosabb, a legmesszebb menő hatása van a belső életnek. Minden azon múlik. Az emberiség jövője azon múlik, hogy én hogy gondolkodom és a másik hogy gondolkodik.” Mensáros szavai kísértetiesen hasonlítanak László Ervin megfogalmazására: „Közös
sorsunk attól függ, hogy te meg én hogyan gondolkodunk és cselekszünk.”
Önismeret hiányában elbuksz
Amíg nem ismerjük meg magunkat, addig nem teljesíthetjük ki a bennünk potenciálisan szunnyadó képességeket. Olyan tudatosításokra van szükségünk, amelyek elengedhetetlenek boldogulásunkhoz.
A bennünk tomboló érzelmeket nem a helyzetek okozzák, hanem a rájuk adott reakciók.
Ezért ezeken kell változtatni, illetve ezeket kellőképpen kézben tartani.
A változás és ezáltal a bizonytalanság életünk szerves része. Nem venni róla tudomást vagy elhitetni magunkkal a bizonyosság illúzióját, csakis csalódáshoz vezethet.
Az érzelmek nem elfojtásra, hanem kiélésre teremtődnek.
Tudni kell például, hogy mi az, ami dühöt vált ki belőlünk. Ha elönt minket, nem szabad elfojtani, hanem épp ellenkezőleg: hagyni kell, hogy teljesen átjárjon bennünket.
Simon Renáta táncművész mesélte egy interjúban: „Van olyan felismerés, ami már a megszületése pillanatában fel is oldódik, főleg a táncban, de van, amikor ez nem elég. Például rájössz, hogy sose vagy dühös. Ez egy felismerés, de ettől még ez nem oldódik meg. Viszont a felismerés lehetővé teszi, hogy a dühösség pillanatában megfigyeld magad, milyen érzések keletkeznek belül és fizikálisan milyen tünetek jelennek meg.”
Pema Chödrön, az amerikai asszonyból lett buddhista szerzetes egyenesen azt állítja, hogy csak akkor
világosodhatunk meg, ha egyre mélyebbre hatolunk a hétköznapi érzésekbe.
Az élet rendje az, hogy kapunk jó és rosszat egyaránt. Ha ezt a roppant egyszerű élet igazságot magunkévá tesszük, akkor megkíméljük magunkat a csalódásoktól. Akkor majd a spirituális fejlődés csúcsán tiszta szívvel tudjuk mondani, hogy „köszönöm, jól vagyok”, függetlenül attól, hogy jó, vagy rossz napunk volt aznap.
Célok nélkül nincs értelme semminek
Van, aki úgy fogalmaz, hogy az ember egyedüli célja a földön a „lélekidentitás önmegvalósítása”. Vagyis megtalálni azokat a gyakorlatokat, feladatokat, küldetéseket, amikben otthon vagyunk, ami a miénk.
Ebben sokat segítenek az imák, a meditációk, az elmélkedések.
A spirituális élet nem azt jelenti, hogy darócruhában és fapapucsban zarándokolunk kolostorról kolostorra, hanem azt, hogy megszabadulunk félelmeinktől, és adunk valamit magunkból a világnak.
Ghazálíj pontokba foglalva jelöli meg azokat az állomásokat, amin a boldogulni akarónak át kell mennie:
1. önmagunk megismerése 2. Isten megismerése 3. a világ megismerése.
Teréz anya azt hangoztatta, hogy meg kell keresnünk a szegényeket, azok közül is a legelesettebbeket és azokat kell támogatni. Természetesen ennek a küldetésnek csak akkor van értelme, ha szívből jön, és mentes az érdekektől.
Azt, hogy nem is olyan könnyű a jót tenni, illusztrálja egy példa. Egyik ismerősöm sokat járt ilyen-olyan szeánszokra, előadásokra, meditációkra, ahol sok hasznos dolgot tanult. Egyik tanítást, ami mélyen megérintette, velem is megosztotta. „Adjál másoknak! Tudod, miért?
Hogy visszakapd!” Meglepett ez a „felvilágosultság” és arra gondoltam, hogy valószínű valamelyik óráról, a legfontosabbról ő biztos igazoltan hiányzott.