GYÖNYÖRŰ DUALITÁSAINK A művészeteket éltető ellentétpárok

„Minden erőnek szüksége van az ellentétére, hogy rátámaszkodva kifejthesse lényegét.”

Rembrandt egyik utolsó önarcképén teljes összevisszaság uralkodik, a vonalak teljes káosza, de olyan élő szemekkel, ami minden diszharmóniát egy pillanat alatt helyére billent.

A fénnyel és árnyékkal, a világossal és a sötéttel való zseniális játszadozások teremtik meg a képzőművészet

csodáit. A hangok rövid és hosszú, magas és mély keringőzése meg a zeneműveket.

Az ember nem lehet érzelgős, mert ez akadályozná a munkában. Ugyanakkor túlságosan elzárkózó sem, mert akkor meg az emberségét veszítené el - mondta ezzel kapcsolatban egy fotóművész. (Roberto Caputo)

Tulajdonságok szivárványa

Az érzelmek szintjén (akárcsak az emberek szintjén) nincsenek olyan nagy ellentétek. Gondoljunk csak arra, milyen közel állnak egymáshoz például a nevetés vagy a sírás, az őrültség és a zsenialitás, a szépség vagy csúnyaság megnyilvánulásai és formái.

„Szerencse, hogy Szőllősiből (Szőllősy Mátyás) költő lett, mert a másik megérzésünk szerint sorozatgyilkos lett volna” - mondja a költőről egy bírálója.

Ezzel kapcsolatban szokás emlegetni, hogy óriási feszültségek és rohamok esetén egy vad, primitív személyiség destruktív, romboló lesz, de egy értelmes, morálisan fejlett egyén építő célokra képes ugyanezt az energiát áthangolni.

Cohen Wunder az emberi tulajdonságokat egy pakli kártyához hasonlította, mondván, hogy minden ott van a pakliban, de hogy melyik lap kerül felülre, azt a keverés határozza meg. Személyiségünk kártyapaklija különféle külső hatásokra reagálva keveredik.

Mello atya is kártya-metaforával jellemzi a sorsokat.

Szerinte az ember előre kiosztott kártyapakliból játszik.

Ezért emiatt nem lehet apelláta. A feladatunk a lehető

legjobbat kihozni a lapokból, akkor is, ha pocsék volt a lapjárásunk.

És még egy élet-kártya hasonlat, csak a „három a magyar igazság” kedvéért. Oz Ámosz, izraeli író szinte szó szerint ismétli meg Mello atya szavait. Az a lényeg, hogy ki mihez kezd a számára kiosztott kártyalapokkal.

Vannak, akik a rossz lapokkal is zseniális játékot bonyolítanak le, és vannak, akik a legjobb felállást is elfuserálják. Meglehet, hogy csupán annyi a szabadságunk, hogy nevetünk vagy sírunk a kártyaparti állásán, és hogy feladjuk a játszmát vagy végigjátsszuk azt.

Vásáry Tamás zongoraművészünk is azt vallja, hogy eredendően minden tulajdonságot megkapunk, és csak sorsunk szeszélyes kanyarulatai döntik el, hogy éppen melyek kerülnek közel a felszínre, és melyek maradnak meg jellemünk iszapjában.

E tényt szem előtt tartva könnyebben lenyesegethetjük büszkeségünk túl méretes szárnyait. Egyformák vagyunk, jóban és rosszban egyaránt.

Sorsfordulók polaritása

Jánosi Katalint, Nagy Imre unokáját egyszer megkérdezte egy riporter: Hogyan élt szellemi örökségével. „Kereszt vagy adomány?” - gondolkozott el az interjúalany. „Is-is.

Egyrészt úgy érzem, hogy ezen keresztül többet tudok az életről. Másrészt nehéz megérteni azt az arctalan félelmet, fenyegetettséget, ami belénk ivódott az évek folyamán.”

Így van vele az ember. Életünk bármely történése, a legtragikusabb is két pólust hordoz magában. Azt mondják az ezoterikusok, hogy egy közeli hozzátartozó halála mélyebbé, igazabbá teszi a gyászolót, közelebb hozza jó néhány lépéssel a Mindenhatóhoz, mint azt, aki nem vesztett el senkit.

Bármely életeseményből kivirágozhat a remény virága, de megáshatja sírunkat is. Mindkettő lehetőség benne szunnyad ősállapotában. Bármely veszteség előnyünkké burjánozhat, és bármely nyereségben ott ólálkodhat a vég.

Az állatvilág furcsa ellentétei

A kabóca élete nagy részét a föld alatt tölti, mélyben, sötétben, gyökerekkel táplálkozva. Aztán ha kikel, ha feljön föld színére, a fénybe, lepetézik, és 6 hét múlva véget ér az élete. Élete a halálban volt, halála az életben.

A bambuszok akkor virágzanak ki, ha stressz éri őket.

Ilyenkor óriási virágot növesztenek, ami viszont a növény összes nektárkészletét elszívja, s aminek következtében aztán elpusztulnak.

Az orchidea olyan virág, amely csak gombostűnyi mennyiségben illatozik, két tonna orchidea már orrfacsaró bűzt árasztana.

A pillangóhalak ugyanazt a színt használják fel udvarlásra, mint támadásra. Ugyanis izgalom hatására pigmenteket, festékszemeket diffundálnak a bőrükbe.

Szembenállások a mítoszokban

Ha valahol szóba kerül Aphrodité neve, biztos, hogy az első asszociációk pozitívak. Pedig a szépséget sugárzó istennő gonosz is tudott lenni. Átkaitól hemzseg a mitológia. Lémnosz asszonyait olyan büdössé változtatta, hogy férjeik fejvesztve menekültek el tőlük.

Dionüszosz kapcsán pedig egész biztos a bor jut eszünkbe, pedig a derék görög isten a tej istene is volt.

Úgy látszik, kisebb népszerűsége miatt ezt a jellegét kivetette az emlékezet.

Talán az is meglepetés sokak számára, hogy görög felfogás szerint az íj és a lant rokon szerszámok.

Hozzáértő kézben az íj felajzott idege is úgy pendül meg, mint mikor a mesterzenész pengeti a húrokat, a jó ének pedig úgy talál célba, mint a biztos kezű íjász nyila.

Elgondolkodtató paradoxonok kérdései

Elgondolkodtál már azon, hogy minél több sejt születik, annál biztosabbá válik a halál? A rák legalábbis ilyen. A sejtburjánzás, ami nem más, mint millió kis új élet, a biztos meghalásba vezet.

Tudtad, hogy az akasztott ember halála előtt elélvez?

Hallottál már arról, hogy az álomkórban szenvedők első tünete felfokozott szellemi és testi izgatottság?

Tisztában vagy azzal, hogy az agyvérzés bizonyos eseteiben amnéziát szabadíthat fel?

Tapasztaltad már, hogy milyen közel áll egymáshoz a szeretet és a gyűlölet? Milyen elképesztő kiszámíthatatlansággal tudnak egymásba átcsapni, mint két összelökődő hullám a viharos tengeren.

Megfigyelted már testünk reakcióit? Hogy a falra meredést zen-meditációban is el lehet követni, de súlyos katatónia tünete is lehet?

Hogy lúdbőrözhetsz félelmedben és gyönyörödben egyaránt?

Ezek mind a mi csodálatos dualitásaink, véget érhetetlenül.

SZIMPLA EGO, ALTER EGO