KÖRÜLÖTTÜNK SZÁZ CSODA
CSODA-JÓGIK
Mindenekelőtt nem árt valamit tisztázni. Az igazi jógi nem kérkedik természetfölötti képességeivel. A sziddhik feletti uralom természetes velejárója kivételezett helyzetének, megtisztulásának, megvilágosodásának, de nem azért kapta a mindenhatótól, hogy cirkuszi mutatvánnyá silányítsa. Ennek ellenére, találkoztak már olyanokkal, akik ember fölötti képességeikkel rukkoltak elő a nagyközönségnek. Hogy ők jógik, fakírok vagy csak szimpla csalók, azt nem ez a cikk fogja megválaszolni.
Mert ez csak mesél.
Kötél a semmibe
A jógi leül a földre, felhajít az égbe egy kötelet, ami nem hull vissza. Egy kis inas, a segítője felmászik rajta. Aztán véres testrészei hullnak alá, mire a jógi felmegy érte a semmibe, és visszahozza őt, teljes épségben.
Blavatsky asszony, a teozófiai Társaság megalapítója szerint ez egyszerű hipnózis: a jógi szuggerálja a nézőközönséget.
Mások arra jutottak, hogy csak valami trükk lehet az egész, roppant elmés fizikai megoldásokkal. Például a szem elől téveszthető zsinórokkal, aminek a másik, rögzített végét a közönség nem láthatja.
A háromra megnövő mangófa
A jógi ül a földön, kezében egy mangó mag. Eltemeti a föld alá, kis kupacot emel fölé, és pár percig delejes mozdulatokkal simítgatja a kupac tetejét. Pár perc múltán leveszi a kupacot takaró kendőt, s alatta ott a 10-20
centire kinőtt fácska. Aztán újból letakarás és újból leleplezés. A fa kétszeresére nőtt. A harmadik takarás-leleplezés után már sudár, gyümölcsökkel teli fává sarjadt.
Egy német teória szerint a mangófa nem mangófa, hanem gumifa, amit össze lehet gyúrni egészen apróvá. Arra viszont nincs magyarázat, hogy veszi őket elő a jógi a kellő pillanatban.
Schwerin gróf, egy német természettudós viszont nem zárta ki a fa gyors növekedésének lehetőségét. Ha a mangót előzőleg enzimoldatban áztatják, és nem vízzel, hanem egy speciális folyadékkal locsolják, elképzelhetővé válik a hirtelen növekedés.
Élő halott
Haridas esetét több szemtanú is végigkísérte. Köztük volt egy orvos, és egy tucat katona, meg követségi ember.
Vagyis dokumentált tény.
A fakír először megtisztította testét. Egy hosszú vászonszalagot nyelt le, majd húzott ki magából.
Testnyílásait betömte viasszal, nyelvét pedig visszahajlította. Leállította szívverését és lélegzését. Ezek után egy ládába tették, és a földbe süllyesztették.
Betemették földdel és a biztonság kedvéért még búzát is szórtak rá. Negyven nap után emelték ki a tökéletes egészségnek örvendő jógit. Tanítványai megdörzsölték szívét, meleg vízzel átmosták testét. Fél óra múlva már beszélt is Haridas.
A magyarázók szerint önszuggesztióval történnek az efféle csodás esetek.
A teljességhez hozzátartozik, hogy pár év múlva, újból megkísértve a lehetetlent, Haridas nem élte túl a negyven napos erőpróbát.
Vannak más tények is ezzel kapcsolatban. A millennium évében indiai orvostanhallgatók mutatványát kísérhette végig a nagyérdemű. A diákok nyolcnapi „meghalás”
után pattantak ki üvegkoporsójukból, ember tömegek asszisztálása mellett.
Illatok, tárgyak a semmiből
Maga Jogananda, a nagy jógi is beszámol hasonló esetekről, egykori mestereit felhozva példaképül. Az ő szava pedig elég hitelesnek számít.
Ganda Baba, az illatos szent, bármely szagtalan növényt képes volt illatossá változtatni, feléleszteni egy elhervadt növényt, vagy az ember bőrét feltölteni olyan illattal, amilyennel akarta.
Pillanatok alatt rózsaillattal töltötte fel az őt meglátogató Jogananda tenyerét, és jázminillattal egy közelben levő szagtalan virágot. Képes volt arra, hogy bármely tárgyat vagy gyümölcsöt materializáljon.
Jogananda szerint ez úgy lehetséges, hogy a jógi a pránára hangolódva olyan mértékben volt képes az elektronokat irányítani, hogy azok átrendezték a rezgésszerkezetüket. Ezek a csodák tehát a rezgések megtestesülései voltak, és nem hipnózis alapú, belső érzetek.
Az „illatos szent csodái látványosak, spirituális szempontból azonban haszontalanok.
Egy hiteles szemtanú
Ha valakinek, hát Széchenyi Zsigmondnak hinni illik. A
„nagy magyar” ükunokaöccse maga írta le útinaplójában, a Nahar-ban az esetet.
Indiában akadt rá a „szent emberre”, aki először különös külsejével keltette fel a figyelmet. A vándor-aszkéta nyíratlan volt, piszkos, és hamuval bevont. Egyik kezében hosszú támaszkodó bot, másik kezében egy pálca, rajta öt madár. Azt állította, ért a madarak nyelvén.
A hitetlenkedő Széchényinek elő is adta mutatványát. Az a madár hozott a fáról levelet, akit „megkért” erre.
Felhajított a levegőbe egy gyűrűt, amit az a madár szállított vissza, akivel „megbeszélte” ezt. Még egy cigarettát is kiemelt a nagy utazó tárcájából az a veréb, akit „felkért” erre idomárja. Széchenyi csak ámult-bámult, nem hitt a szemének, még akkor sem, amikor már csak a távozó jógi hátát látta, aki bűvészetét ingyen adta. Hisz nem kért az sem cigarettát, sem rupiát.
„Álmélkodva nézünk a távozó sadhu után. Mit mondjunk? Fogjuk rá, hogy betanított madarak? Hogy türelem kérdése az egész? Nevezzük tán misztikumnak vagy emberfeletti erőnek? Azt hiszem, leghelyesebb:
hallgatni és csodálkozni.”
Tűzön járás
Szándékosan hagytam utoljára. A jelenség fölött korábban ugyanúgy nem tudtak napirendre térni, mint a többi megmagyarázhatatlan dolog fölött.
De miután manapság minden második ezoterikus járt már tűzön, anélkül, hogy bármi baja lett volna, a csoda kezd
gyakorlattá válni. Lehet, hogy nincs rá magyarázat, mégis létezik.
Állítólag Spanyolországban élt egy szekta pár száz évvel ezelőtt (Saludadores). Azt hirdették magukról, hogy ők a vértanú Szent Katalin leszármazottjai, amit a testükön látható kerék formájú anyajegy is bizonyít. További bizonyítékként a szekta tagjai rendszeresen kortyolgattak forró olajat, és rendszeresen parázson jártak.
Kézrátevéssel és nyálkenegetéssel orvosoltak mindenféle nyavalyát.
A XVII. században egy Richardson nevű angol borzolta a kedélyeket. Izzó parazsat szopogatott, égő ként tett a nyelvére. De nemcsak azt. Megengedte, hogy parazsat tegyenek a nyelvére, s arra egy szelet húst. Fújtatóval addig élesztették a „nyelv-tüzet”, amíg a hús meg nem sült.
Hogy ki fogyasztotta el ezután az ínyencséget, arról nem szól a fáma.