A dolgozat célja a vallás és az abszurd dráma viszonyrendszerének vizsgálata Samuel Beckett A játszma vége című drámájára fókuszálva. A darab egészét végigszövik a kereszténységre utaló, azt elsősorban kifigurázó párbeszédek. Ennek oka lehet az a kiábrándulás, melyet az élet realitása és a transzcendens világgal szemben támasztott elvárások közti szakadék okozott. A mű születése egy olyan destruktív időszakra esik, amikor még élénken jelen van a világháború pusztító képe, s a borzalmak megismétlődésének lehetősége állandó fenyegetésként válik a mindennapi élet részévé
Kulcsszavak: Samuel Beckett, A játszma vége, Biblia, vallás, abszurd dráma
Mind az egyetemes európai kultúra nyújtotta megközelítésből, mind annak Írországra szűkített kontextusára fókuszálva különösebb ideológiai kockázat nélkül kijelenthető, hogy a Szentírás az a szépirodalmi origó, mely mindig és mindenütt állandó textuális viszonyítási alapot képez. A Biblia ugyanis nem kizárólag egy vallás vagy kultúrkör
„szent” könyve, netán csupán annak egy kanonizált szöveggyűjteménye, hanem olyan szépirodalmi alap is, melyre az egész egyetemes európai kultúra ráépült, permanens viszonyítási referenciapontot képezve minden kor számára.1
Samuel Beckett ír nemzetiségű szerző, mely országról túlzás nélkül állítható, hogy úgy a múltban, mint napjainkban az európai katolikus keresztény világ egyik központja.
Az az eldöntendő kérdés, hogy a szerző vallását gyakorló ember volt-e vagy sem, véle-ményünk szerint akár A játszma vége, akár egyéb szépirodalmi alkotás vizsgálata esetén is teljesen irreleváns, nem úgy azonban annak a ténynek a hangsúlyozása, mely szerint egyértelmű, hogy tisztában volt, tisztában kellett, hogy legyen az adott vallás tanaival, elvégre azoknak nem kizárólag felekezeti- vagy oktatásügyi, de markáns közéleti pe-netrációjuk is volt. A szentírási szövegek ismeretének és azok értelmezésének lenyoma-ta erőteljesen köszön vissza akár jelen dolgozatban vizsgált, akár egyéb, Beckett tollából életre kelt szépirodalmi darabból.2
A vallás és az abszurd dráma viszonyrendszerének vizsgálatakor megkerülhetetlenül fontos információ, hogy A játszma vége születésének ideje a történelem olyan destruk-tív korszakára esik, amikor a világháború pusztító képe még élénken van jelen az embe-ri elmében, s a borzalmak megismétlődésének lehetősége állandó fenyegetésként válik
1 A napjainkban is sokat hangoztatott nézet szerint az „európaiság” alapja a római jog, görög filozófia és keresztény erkölcs alkotta trichotómia.
2 Példaként említhetjük a Godot-ra várva című abszurd darabot.
73
Szentírási vonatkozások Samuel Beckett A játszma vége című drámájában
részévé a mindennapi életnek. A mérhetetlenül nagy fájdalom és értelmet nélkülöző eszeveszett pusztítás tapasztalata szorosan összekapcsolódik a hagyományos vallásos-ságból való kiábrándulással, s így annak a kontinens egészén végbemenő visszaszorulá-sával is.3 Sokan érzik magukat nem csupán az emberek, de az Isten által is elhagyatva, melynek következtében nem pusztán a Teremtő gondoskodó szeretete kérdőjeleződik meg, de végső soron annak léte, való volta is. Mindez kiábránduláshoz, elidegenedés-hez, aposztata hozzáálláshoz vezet, hiszen az addigi élet egyik fennen hirdetett stabil pontja válik instabillá, s lesz a szeretettárgyból közönylenyomattá. Mindamellett, az eladdig megkérdőjelezhetetlen sziklaszilárdságúnak elfogadott vallási tanok elutasítása automatikusan implikálja a magára-hagyatottság tudatosítását, s végső soron az élet végességének, bizonyos értelemben éppen ezáltal nyert értelmetlenségének kényszerű elfogadását, ha úgy tetszik, az egzisztencialista filozófia tanainak térhódítását.
A drámai szín zárt, szürke, pinceszerű helyiségként kerül megjelenítésre, szűk, csu-pán létra segítségével megközelíthető, lőrésszerű ablakpárral.4 A berendezés mind kva-litatív, mind kvantitatív szempontrendszerben minimálisnak tekinthető, bútorok nin-csenek, csupán két szemetesláda áll egymás mellett, illetve egy festmény lóg a falon. Az ablakokon behúzott függöny található ugyan, de már a nyitány során érezhető, hogy a textil eltávolítása se eredményezi majd a szürkeség tovatűnését. A nyitójelentben a négy megnyomorodott, a lét és nemlét határán sínylődő szereplő közül vizuálisan csupán kettő tárul a nézők elé, hiszen a létszám másik fele ekkor még a színtéren elhelyezett kukákban foglal helyet, ahonnan később bukkannak majd fel. A színpadi aktorok kizá-rólag egymásra utalva, kiszolgáltatva, s talán ezért is végtelen reménytelenséget árasztva tengetik sanyarú életük alkonyának múló pillanatait.
A színtér közepén, tolókocsijában helyet foglaló szereplő Hamm, kiről hamar kide-rül, hogy a járásban való teljes korlátozottsága mellett immár szeme világát is elveszítette (vö. AJV 155). Andrew K. Kennedy Samuel Beckett című művében publikált meglátása szerint e megsebzett aktor a darab elejétől fogva egyfajta befejezést testesít meg mind fizikailag, mind metaforikus értelemben, a kissé hipochonder alak ugyanis folyamatosan és állandóan dramatizálja önnön szenvedését (vö. Kennedy 1989, 48). Saját gyengesé-gei ellenére azonban elég erős ahhoz, hogy uralma alatt tartsa négyük „társadalmának”
egészét. Mellette álldogál az egyetlen mozgásképes szereplő, Clov, aki azonban szintén nem mentes a testi fogyatékosságoktól: saját bevallása szerint ugyanis még leülni is kép-telen (vö. AJV 158). Szemeteskukában tölti életét Nagg és Nell, előbbi Hamm „átkozott nemző[je]” (AJV 157), utóbbi előbbi felesége. Mint az a szereplők felsorolásából is ki-derül, nevük mindegyike négy betűből áll, de ezek egyike sem szokványos, hétköznapi
3 Természetesen e sorok szerzője is tisztában van azzal, hogy a Keleti Tömb országaiban államilag irányított vallásellenes propaganda folyt, melynek eredménye azonban ambivalens.
4 Vö. Becket 1970, 153. A továbbiakban a jelzett kötetből idézett passzusokat jelölöm szövegrészlet utáni, zárójelek között feltüntetett AJV rövidítéssel és oldalra hivatkozó számmal.
kereszt- vagy családnév; mi több, önálló szócikként sem lelhetők fel olyan nagynevű és részletes, monolinguális szótárakban sem, mint az angol Oxford Learner’s Dictionary5 vagy a francia Larousse6. A Reader’s Guide to Samuel Beckett című munkájában Hugh Kenner amellett érvel, hogy a „Hamm” elnevezés Shakespeare dán királyfijára, Hamletre tett utalás (Kenner 1973, 120–121). Az elemző ugyanakkor megengedő módon azt is megjegyzi, lehetséges, hogy csupán szójáték eredménye e névadás, s Beckett tulajdonkép-pen szereplője „ripacs”7 voltára akart ilyetén célzást tenni. Utóbbi verzió plauzibilitásának némileg ellentmond az a tény, hogy a darab eredetileg francia nyelven íródott, amelynek lexikológiai készlete nem enged teret efféle, az angolban még elméleti szinten elfogadha-tó humornak.8 Ugyanakkor – Nagg nevét boncolgatva – különösebb erőltetettség nélkül a német „(der) Nagel”9 szóhoz juthatunk, melynek magyar jelentése „köröm” illetve „szög”, amely főnevek ugyancsak utalásgazdag módon kapcsolhatók össze azzal a bizonyos „ka-lapáccsal”10, melyet Hamm – angolul és németül értelmezett – nevének „-er”-képzővel való ellátása után nyerünk (vö. Kenner 1973, 120–121). A kalapács azonban – az angol-ban és a magyarangol-ban egyaránt – nemcsak a kéziszerszámot jelenti, mellyel a szög a falba verhető, hanem az emberi hallószerv, a fül egyik, a tökéletes működés szempontjából nélkülözhetetlen részének az elnevezése is. Utóbbi tény elméleti origóként való kezelése szintén izgalmas eszmefuttatással kecsegtet. Amennyiben a „Clov” szót „-er”-képzővel egészítjük ki, úgy a végeredmény az angol „clover”, azaz lóhere, mely amellett, hogy a szerző szülőhazájának nemzeti szimbóluma, a szerencse egyik közismert jelképe is. S ha már képzők és ragok, illetve azok elhagyása állíttatik gondolatkísérletünk középpontjába, fontos utalást tenni a csonkolás jelenségére is, melynek elméleti jelenléte már a nevek szintjén, azok nehezen értelmezhető okának legitim megközelítésekor is fellelhető.
A játszma vége legelején az alábbi nyitó monológ olvasható:
CLOV (merev tekintet, színtelen hang) Vége, vége van, közeledik a vég, esetleg vége lesz. (Szünet) Szem szemre hull, peregnek, egy a másikra, aztán egy nap, hirtelen ott a halom, egy kicsi halom, egy lehetetlen halom. (Szünet) Engem már nem büntethetnek meg.
(AJV 153)
5 Online Oxford angol szótár. http://oald8.oxfordlearnersdictionaries.com/ (2016. jan. 21.)
6 Larousse online francia szótár. http://www.larousse.com/en/dictionaries/search?q=nagg
&l=french&culture=en (2016. jan. 21.) 7 (ang.) „ham” = „ripacs”
8 Az eredeti, francia szöveg angolra ültetését önmaga a szerző, Samuel Beckett végezte, amely ténynek következtében az angol változat is primer szövegnek tekinthető. Dolgozatunk egésze során ehhez hűen járunk el.
9 (ném.) „der Nagel” = „szög / köröm” – vö. Halász 1990. (A továbbiakban a német részek fordításánál e szótárra, és annak fordított sorrendű változatára hagyatkozunk – Sz. P.)
10 (ném.) „der Hammer” = (ang.) „hammer” = „kalapács”
75
Szentírási vonatkozások Samuel Beckett A játszma vége című drámájában
Amint az látható, a négy szereplő egyike, Clov a bevezetés során azonnal befeje-zést, deklarál. Teszi ezt rendkívül erőteljes módon, hiszen a Jelenések Könyvét idézi fel, abból pedig rögtön magának az Istennek szavait, aki a következőt mondja: „Én vagyok az Alfa és Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”11
Nem csupán a bevezetés, de a darab egésze is számtalan olyan utalást és szimbó-lumot tartalmaz, amely egyértelmű kapcsolatot létesít különféle vallási szövegekkel, kiemelten a Szentírással. A szövegvizsgálat során rengeteg olyan motívum kerül az ol-vasó látókörébe, amely felett korábban feltehetően átsiklott, vagy csupán azt érzékelte, hogy az adott szövegkörnyezetben nem tud vele mit kezdeni. A vallás tanaiból való to-tális kiábrándulás, az isteni gondviselés merev elutasítása válik tapintható szilárdságúvá a következő monológban:
NAGG Hallgasd meg még egyszer. (Elbeszélő hangnemben) Egy angol…
(angol arcot vág, majd ismét saját arccal) akinek sürgősen kel- lett egy csíkos nadrág újévre, elmegy a szabójához, aki mértéket vesz róla. (A szabó hangján) „Nohát ezzel készen volnánk, jöjjön vissza négy nap múlva, s megkapja a nadrágot.” Jól van. Négy nap múlva. (A szabó hangján) „Sorry, jöjjön vissza egy hét múlva, az ülepét elrontottam.” Jól van, az ülepet nem könnyű kiszabni. Egy hét múlva. (A szabó hangján) „Sajnálom, jöjjön vissza tíz nap múl- va, a két lába közt elrontottam.” Jól van, a két láb között kényes dolog a szabás. Tíz nap múlva. (A szabó hangján) „Restellem, jöj jön vissza két hét múlva, ugyanis a sliccet elfuseráltam.” Jól van, végtére is egy szép sliccet varrni mesteri kézre van szükség. (Szünet.
Normális hangon) Nem jól adom elő. (Szünet. Gyászosan) Mind rosszabbul adom elő ezt a történetet. (Szünet. Elbeszélői hangon) Végül is, hogy rövidre fogjam, egy szó, mint száz, virágvasárnapra a szabó a gomblyukakat tolja el. (A kuncsaft arca, majd hangja) „Goddam, Sir, végtére ez mégiscsak gyalázat. Az Isten hat nap alatt, érti, uram, hat nap alatt teremtette a világot. Igenis, uram, ahogy mondom, uram, a világot! És ön nem képes arra, hogy három hónap alatt megcsináljon egy átkozott nadrágot!” (A szabó megbotránkozott hangja) „Node, Milord, de Milord! Nézze csak meg… (Undorodón megvető mozdulat) a világot… (szünet) és nézze meg… (büszke, szerelmes mozdulat) az én nadrágomat!”
(AJV 163–164)
11 JEL 22,13 = Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2000. (Az idézett szentírási passzusok a továbbiakban is a jelzett kiadványból származnak.)
A Nagg karaktere által elmesélt történet tökéletes visszatükröződését adja a be-cketti cinizmus legmagasabb fokának. A vizsgált darabban elhangzó parabolisztikus betét ugyanis briliáns módon fordítja visszájára, s egyben parodizálja a teremtéstörté-netet, amikor azt párhuzamba állítja egy egyszerű nadrág amatőr szabó általi elkészíté-sének folyamatával. Már maga az összehasonlítás eredője, a világ nadrág-metaforája is abszurd, de a végkifejlet azt stílusosan meg is koronázza, elvégre a három hónap alatt összefércelt, sokszorosan ki-és átfejtett, viselésre teljességgel alkalmatlan ruhadarabot áhított remekműként jellemzi az Isten által alkotott világhoz képest.
A következő beszélgetés, melyben Nellen kívül valamennyi szereplő részt vesz, az imádkozás aktusát pellengérezi ki, blaszfémikus módon jutva el egészen az istentagadásig.
HAMM (…) Imádkozzunk Istenhez.
CLOV Megint?
NAGG A drazsémat!
HAMM Isten mindenekelőtt! (Szünet) Felkészültetek?
CLOV (beletörődve) Kezdjük.
HAMM (Nagghoz) És te?
NAGG (két kezét összekulcsolja, szemét becsukja, sietve) Mi atyánk, ki
vagy a…
HAMM Csendet! Csendben csináljuk! Ahogy illik. Kezdjük el. (Imádkozó testtartás. Csend. Ő veszíti el elsőnek a türelmét) No?
CLOV (kinyitja a szemét) Szarok rá! És te?
HAMM Szélhámosság! (Nagghoz) És te?
NAGG Várj. (Szünet. Kinyitja a szemét) Pocsékság!
HAMM A piszok! Hisz nem is létezik!
CLOV Még nem.
(AJV 181–182)
Az adott szövegrészben a szereplők nem pusztán Istent, de az egyház közösségi szertartásosságát is kigúnyolják. Így tesz előbb Nagg, mikor az imát közvetlenül meg-előzően, kiemelt látványossággal becsukja a szemét, de ugyanúgy Hamm is csöndes, színpadiasan emelkedett testtartás-felvételével. A parodisztikus jelenet e ponton azon-ban még nem ér véget, hiszen azt fokozandó előbb istenkáromlásba, majd végül ateista attitűdbe, Isten létének nyílt tagadásába torkollik. A helyzet végső abszurddá tétele Clov zárómondatával következik be, melyben Isten megszületésének eseményét jövő időbe helyezi.
Az egész művet átható, rendre vissza-visszatérő olvasói érzés, hogy a lehető legnagyobb természetességgel hangzanak el olyan utalások, melyeket az olvasó első
77
Szentírási vonatkozások Samuel Beckett A játszma vége című drámájában
nekifutásra képtelen értelmezni, dekódolni. Az egyik legeklatánsabb példa e jelenségre véleményünk szerint egy titokzatos hölgynek, „Pegg néninek” a felemlegetése, aki a dráma rövid terjedelmét tekintve egymástól viszonylag távol eső párbeszéd során ösz-szesen négyszer van néven nevezve:
HAMM Pegg néninél világosság van?
CLOV Világosság? Hogy lehetne világosság bárkinél?!
HAMM Akkor hát elhunyt.
CLOV Persze hogy elhunyt. Hogy ha nincs többé, akkor elhunyt.
HAMM Pegg nénire értem.
CLOV De még mennyire elhunyt! Mi lel ma?
(AJV 174)
(…)
CLOV (keményen) Mikor Pegg néni olajat kért a lámpájába, s te a fenébe elküldted, akkor tudtad, hogy mi történt, vagy nem? (Szünet) Tudod-e, mitől halt meg Pegg néni? A sötétségtől.
HAMM (erőtlenül) Nem volt olajam.
CLOV (mint fentebb) De volt! (Szünet)
(AJV 192)
Első megközelítésben a fenti két párbeszéd egy öregasszonyról szól, akit – Bécsy Tamás szavaival – „talán épp Hamm kegyetlensége ölt meg” (Bécsy 2001, 314–315).
Az angol „pegg”12 szó egyik magyar megfelelője az „odacövekelni”, mely ha nem is megkérdőjelezhetetlen, de megfontolásra érdemes utalás a keresztre feszítés aktusára.
Amennyiben ehhez kapcsolva megemlítjük azt a plauzibilis eshetőséget, mely szerint Hamm neve utalást testesíthet meg a „kalapácsra”13 akkor rögtön megérthetjük, va-jon mi okból is válik Hamm személye vádlottá Pegg néni halálának ügyében. Mindez azonban csupán abban az esetben nyer értelmet, amennyiben kiinduló nyelvként az angolt használjuk, s nem az eredeti franciát. Utóbbiban ugyanis a kalapács „marteau”, mely morfológiailag nehezen hozható kapcsolatba a „hamm” szóval.
Nem elhanyagolható tény ugyanakkor az sem, hogy Pegg néni olaj hiányában, a sötétségtől halt meg (AJV 192). Mindez alapján sorsa és története egyértelmű ösz-szefüggést mutat – s intertextuális kapcsolatot is teremt – a Szentírás Máté evangéliu-mában olvasható parabolával, melyben Jézus az okos és a balga szüzekről ekképp szól (Morrison 1982, 94):
12 (ang.) „pegg” = „odacövekelni”
13 Angol és német nyelven a kalapács elnevezése egyaránt „hammer”.
„Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpása-ikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat.
Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkel-tek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz:
„adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót be-zárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony mondom nektek: nem ismerlek titeket.”
Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát”
(Mt25, 1–13) Az idézett evangéliumi példabeszédnek van egy másik lakodalmat leíró testvértörté-nete is, amely az idézett részlet kiegészítéseként, vagy akár folytatásaként is értelmezhető:
„Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzá-juk: Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának.
Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt ál-lataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meg-hívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre. A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöt-tek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül? Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: Kötözzétek meg ke-zét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorga-tás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
(Mt22, 1–14)
79
Szentírási vonatkozások Samuel Beckett A játszma vége című drámájában
A bibliai idézetek és Beckett drámája közti kapcsolat egyértelmű. Ahogy a példa-beszédbeli vőlegény nem engedi be a menyegzőre a balga szüzeket – de facto az Isten nem engedi be a mennyek országába az arra érdemteleneket –, úgy küldi el Hamm a fenébe Pegg nénit.14 Érdekes ugyanakkor, hogy Clov éppen azért a magatartásformá-ért részesíti szemrehányásban Hammet, amely az evangéliumban az üdvözülteké, de facto a követendőnek tekinthető út járásáért. Az idézett vallási szövegek konnotatív tartalmát tekintve elmondható, hogy a második megegyezik az elsővel, viszont végki-fejletében tovább is megy annál, elvégre általa tisztább képet kaphatunk arról, milyen kegyetlen sorsra jutnak a menyegzőre bebocsátást el nem nyertek, jelen esetben tehát Hamm jóvoltából Pegg néni is (vö. Morrison 1982, 94). Míg azonban a Szentírásban az üdvözültek felelősségéről nem esik szó, addig a drámában érezhető, hogy Clov neheztel Hammre annak cselekedetéért.
Meglátásunk szerint ugyanakkor az idézett intertextus jelenségét tovább boncol-gatva, elképzelhető a becketti és a bibliai szövegrészek akár egymás ellentéteként való értelmezése is. Míg ugyanis a vőlegény a boldog örök életet szimbolizáló menyegzőre nem engedi be a balga szüzeket, addig Hamm éppen fordítva, immár a halál poklát is metaforikusan leképező helyiségből küldi a fenébe Pegg nénit. Ebben az életellenes paradigmában viszont akkor éppen Clov viselkedése válik bírálhatóvá, elvégre Hamm tettével tulajdonképpen hozzájárul Pegg néni szenvedésének megszüntetéséhez.
A drámában állandó szürkeség (AJV 169) uralkodik, míg az evangéliumban csu-pán a menyegzőn kívül van sötét, de annak határán belül már a világosság dominál.
Ebből kiindulva véleményünk szerint plauzibilis annak feltételezése, hogy a mű szín-tere megfeleltethető akár a Bibliában jellemzésre került sötétség poklával, ahonnan – amennyiben hihetünk Hammnek – kizárólag a „fenébe” van út, viszont onnan a „meg-váltó olaj” biztosította kiút immár nem létezik.
Ugyancsak értelmezésre érdemes szentírási vonatkozást tartalmazó párbeszédek hangzanak el a dráma elején, nem sokkal a kezdeti nyitány után:
HAMM A természet megfeledkezett rólunk.
CLOV Nincs többé természet.
HAMM Nincs többé természet! Ez mégiscsak túlzás.
(AJV 158)
Mindezt pár sorral lejjebb a következő dialógus követi:
14 Nagyon fontos megjegyezni, hogy a kiindulási és a célszöveg között nem áll fenn teljes mértékben a fordítási ekvivalencia, hiszen míg a Kolozsvári Grandpierre Emil fordította magyar változatban
„fene“, addig az angol fordításban, melyet maga Beckett készített az eredeti franciából „hell”, azaz
„pokol“ szó szerepel, ami jelen esetben, a vallási párhuzam boncolgatása miatt nem elhanyagolható különbség.
HAMM A magok kikeltek?
CLOV Nem.
HAMM Megkapartad egy kissé a földet: hadd lám, kikeltek-e?
CLOV Ki se csíráztak.
HAMM Talán még nem jött el az ideje.
CLOV Ha ki kellett volna csírázniuk, már kicsíráztak volna. De ezek
CLOV Ha ki kellett volna csírázniuk, már kicsíráztak volna. De ezek