Kép és szöveg viszonya Inczédi József Liliomok völgyében

A dolgozat kép és szöveg összefüggését vizsgálja Inczédi József Liliomok völgye című munkájában.

E mű Johann Gerhard latin nyelvű Meditationes sacrae című elmélkedésgyűjteményének fordítása, mely több ponton is eltér az eredetitől. Egyrészt a magyar fordító a magyar fordító az eredetileg negyvenkilencedik és az ötvenedik elmélkedést összevonja, így a Liliomok völgye ötven elmélkedésből áll. Másrészt az eredeti 1665-ös kiadásában minden egyes elmélkedés előtt egy embléma áll, a fordítás viszont csak tíz emblémát tartalmaz. A kutatás igyekszik megválaszolni azt a kérdést, hogy a tíz embléma s az ötven elmélkedés között valóban nincs-e szorosabb kapcsolat. Jelen tanulmány ugyanakkor csak egy embléma és a hozzá tartozó öt elmélkedés elemzésére fókuszál.

Kulcsszavak: Inczédi József, Johann Gerhard, Liliomok völgye, emblémák, kép és szöveg viszonya

Kép és szöveg összefüggését, együtthatását vizsgálom Inczédi József¹ Liliomok völgye című munkájában, amely Nagyszebenben 1745-ben jelent meg először.² Inczédi rímes prózában fordította le Johann Gerhard latin nyelven írott Meditationes sacrae (Jéna, 1606) című elmélkedésgyűjteményét. Trócsányi Zoltán fedezi fel, hogy Inczédinek tu-lajdonítható a fordítás, amelyet addig Gerhard munkái között tartottak számon mint egy névtelen fordítótól származó 1745-ös kiadást (Trócsányi 1936). Imre Mihály sze-rint a magyar fordítás egyediségét és egyik legnagyobb értékét az adja, hogy szerzője következetesen és figyelemreméltó leleményességgel rímes prózában írta át. Az elmél-kedések tartalmát és felépítését tekintve magyar fordítónk meglehetősen hű maradt a latin szöveghez: pontosan fordított, nem használt latinizmusokat (Imre 2013, 378–409).

Gerhard munkájától két dologban tér el Inczédi. Az egyik, hogy a magyar fordító az eredetileg negyvenkilencedik és az ötvenedik elmélkedést összevonja, így a Liliomok völgye ötven elmélkedésből áll. Benkő Timea tanulmánya alapján különös párhuzamra lettem figyelmes fordítónk ezen eljárása és a szerző címválasztása között (Benkő 2011, 327–339). Gerhard alkotásának olyan címet adott,³ melyből kiderül, hogy gyűjteménye

1 Két névváltozattal találkoztam eddigi olvasmányaim során: Inczédi vagy Inczédy. Tanulmányomban az előzőt használom, mivel ez fordul elő gyakrabban. Inczédi József (1688–1750) 1709–1734 között az Erdélyi Református Főkonzisztórium főjegyzője és a nagyenyedi kollégium kurátora. 1736-ban ítélőmesterré nevezték ki, 1750-ben bárói rangot kapott. Az 1718-as esztendőtől pedig a nagyenyedi Bethlen Kollégium főgondnoka volt. (Imre 2013, 394)

2 Inczédi 1745-ös kiadású fordítását ifj. Barth János szebeni nyomdájában nyomtatták. Imre Mihály feltételezése szerint a nyomda privilégium nélkül működhetett és ezért nem szerepel a neve a nyomtatványon.

3 Quinquaginta medtitationes sacrae. Az 1603/4-es kéziratának az alcíme: Meditationes sacrae contra mortis terrorem profuturae. Bibliotecha Gerhardina: https://www.uni-erfurt.de/studienstaette-protestantismus/sammlungen/bibliotheca-gerhardina/ (2016. márc. 1.)

ötven elmélkedést tartalmaz. Az érdekes az, hogy a címben azt követően is megmaradt az ötvenes szám, hogy a későbbiekben a német szerző a meditációk számát ötvenegy-re bővítette. Ebből a megközelítésből érthetővé válik Inczédi indíttatása, hogy össze-vonja az utolsó két elmélkedést, hiszen így nemcsak a címben, hanem gyakorlatban (számbelileg) is megtartotta az ötven elmélkedést. Akkor ragadható meg teljes egé-szében az ötvenes szám jelentősége a szerző és a fordító esetében, hogyha mindket-ten tisztában vannak annak keresztény szimbolikájával.⁴ Gerhard súlyos betegségben szenvedett amikor alkotásának első változatát megírta, könnyen elképzelhető, hogy a bűnök következményének elviselése, a bűnbánat és az evangéliumban hirdetett isteni kegyelem komolyan foglalkoztatták (l. Benkő 2011, 331). Tehát a szövegben olvasható bűnök miatti aggodalom és a haláltól való félelem valódi, nem csupán arra szolgál, hogy megfélemlítse olvasóit. Miután meggyógyult átszerkesztette a kéziratát, és ekkor már kiadásra, olvasásra szánta, ami azt is jelenti, hogy elsődleges célja átalakult. Saját lelki békéjének megteremtése és Istenbe vetett hitének megerősítése másodlagos helyre került (gyógyulását valószínűleg annak jeleként tekintette, hogy Isten meghallgatta kö-nyörgéseit), új célja tehát az olvasók kalauzolása lelki fejlődésük folyamatában.

Az elmélkedésgyűjtemény személyes és közvetlen stílusa hitelesnek tekinthető; az egyes szám első személyű narráció valódi, nem csupán retorikai fogás. Így az elmélke-dések kétféle olvasattal rendelkeznek:

1. A szerző szemszögéből olvasva kibontakozik a személyes oldal: saját lelki bé-kéjének megteremtése és Istenbe vetett hitének megerősítése.

2. Lelkigyakorlatos jellege: a szövegbe foglalt rövid imákat (fel)használhatja az olvasó, az ember bűnös mivoltáról szóló részek hatással lehetnek az olvasó lel-kiismeretére: bűntudatot ébresztve benne vagy önvizsgálatra indítva , amely-nek során aztán imához folyamodhat.

Visszatérve az eredeti mű és a magyar fordítás közötti eltérésekre: 1665-ben ke-rül kiadásra az első olyan változat, amely metszeteket tartalmazott (Imre 2013, 385).

Minden egyes elmélkedés előtt egy embléma állt (összesen ötvenegy emblémát tartal-mazott a kötet), Inczédi munkája azonban csak tízet tartalmaz, azok közül is csupán egy hasonlít Gerhard emblémáira.⁵ Az 1745-ös magyar fordítás emblémái azért is fi-gyelemre méltóak, mert Inczédi ezek közé csoportosította a lefordított elmélkedéseket.

Így minden ötödik elmélkedés előtt egy embléma található, amely összegzi a következő öt meditáció lényegét, ily módon Inczédi tíz egyenlő részre osztotta művét.⁶ Berek Elza-Hajnalka megállapította, hogy annak ellenére, hogy az emblémák és az utánuk

4 „Az ötvenes szám a bűnbánat jelképe a középkori keresztyén számszimbolika szerint.” (Benkő 2011, 5 331)Inczédi 1745, negyedik embléma, Áldott szent Szővettség.

6 „tiz szakaszokra osztván, mindenik elött egy egy képes példázatban az utánna következö öt Elmélkedésbéli dolgokat summáson ki-ábrázoltam” (Inczédi 1745, 4. számozatlan oldal)

Kép és szöveg viszonya Inczédi József Liliomok völgyében

következő elmélkedések nincsenek szoros kapcsolatban egymással, alapos olvasat során mégis felfedezhető, hogy a szövegek jelentősen hozzájárulnak az emblémák megfelelő és helyes értelmezéséhez. Sőt, a képek bizonyos elemei visszaköszönnek a meditációk-ban (Berek 2008). Kutatásaim során igyekszem megválaszolni azt a kérdést, hogy a tíz embléma s az ötven elmélkedés között valóban nincs-e szorosabb kapcsolat. Ebben a tanulmányban ugyanakkor csak egy embléma és a hozzá tartozó öt elmélkedés elem-zésére fókuszálok.

Az eddigi méltatások azt igazolták, hogy ábra, mottó és subscriptio annyira szoros és sokrétű összefüggésben van egymással, hogy kép és szöveg együttes hatása mára már megkérdőjelezhetetlen (vö. Fekete 2007, 407–408; Benkő 2011, 327–339). Kép és szöveg összetartozását az igazolja leginkább, hogy a metszetek képi elemeit a mottókkal és versekkel együtt használták fel erdélyi templomok festett kazettás mennyezeteinek és karzatainak díszítésére.⁷ Mary Carruthers kutatásai alapján (Carruthers 2008) megpró-bálok rávilágítani kép és elmélkedés⁸ összefüggésének eszmetörténeti hátterére – mind-ezt Inczédi munkájából kiindulva. Tehát megkísérlem feltárni, hogy az emblémák és az elmélkedések hogyan válnak együtt a lelki megértés és elmélyítés fontos eszközeivé.

A szerzetesi meditáció egy olyan mesterség (ars), amelynek elsődleges feladata:

Istenről gondolkodni, gondolatokat ébreszteni Istenről. A középkori kolostorokban a meditációk gyakorlatba ültetéséhez alapvetően hozzátartozott a mentális képek, vagy más néven a kognitív képek létrehozása, amelyeket Istenről és a Szentírásról való gon-dolkozás során, illetve az írás során felhasználtak. A latin sacra pagina kifejezés az állan-dó meditációt jelentette, amely a Szentírás olvasására és annak másolására vonatkozott.

Ezt mneme theou azaz Isten emlékezetének (the memory of God) is nevezik. Ebben a kontextusban az emlékezet alatt nem kizárólagosan azt kell értenünk, amit ma me-móriának nevezünk, hanem olyan fogalom, amely az érzéseknek, a képzeletnek és a felismerésnek az emlékezés folyamatában betöltött szerepét fejezi ki (Carruthers 2008, 6). Hans Belting is megállapította, hogy a középkorban „belső, láthatatlan képeket me-morizáltak, hogy ezek segítségével őrizzék meg az emlékezés fonalát. Természetesen felhasználtak ehhez az emlékezetet segítő látható elemeket is, ezek azonban csak esz-közei voltak annak a célnak, hogy az emlékezetet mint olyat eddzék” (Belting 2000, 10).

Az invenció egyik alapvető és első lépése: az emlékezetünkbe idézett dolgokon való elmélkedés, töprengés. Ahhoz, hogy ez a folyamat beinduljon, az emlékeket fel kell idézni. Mivel a töprengő elme nagyon hamar elveszti koncentrálásának fókuszpontját

7 „Igazolható, hogy ezek a metszetek jelentős hatást gyakoroltak a 18. századi református templomok figurális-képzőművészeti ábrázolásaira: vagyis a metszetek képi elemeit felhasználták festett kazettás mennyezetek és karzatok díszítésére. Az is bizonyítható, hogy a metszetek mottói és versei hasonlóképpen felbukkannak a mennyezeti és karzati festett kazettákon.” (Imre 2013, 407)

8 Az elmélkedéshez ebben a kontextusban (irodalmi) szövegként és kognitív folyamatként (elmélkedés mint gondolkodás, töprengés, meditálás) viszonyulok.

sokféle figyelemfenntartó eljárásra van szükség ahhoz, hogy az elmélkedés tartalmas és eredményes legyen. A kegyességi szövegek szerzői ezért dolgoztak ki és iktattak be alkotásaikba sokféle figyelemfelkeltő és -fenntartó elemet, amelyek mély benyomást keltettek és különféle érzéseket (félelem, jóérzés, harag, rácsodálkozás stb.) váltottak ki az olvasóból. Az egyik ilyen figyelemfenntartáshoz felhasznált elem a kép, amelyet elsősorban az olvasó „lelki szemeinek céloztak”, abban az értelemben, hogy a könnyebb megértést szolgálja: a nehezebben megemészthető témákat ábrák segítségével közvetí-tették. A képek elgondolkodásra, elidőzésre késztették az olvasót, lelassították az olva-sást, mivel a szöveg mellett a kép megértésére is időt kellett fordítani (Carruthers 2008, 117). „Kép és írás együttesen emlékeztet arra, ami az üdvtörténetben már lezajlott”

(Belting 2000, 9), mivel az elmélkedésgyűjtemény célja nem új tartalmak közlése, ha-nem a már meglévő alapvető bibliai és hittani ismeretek elmélyítése.

Ehhez hasonlóan a szóképek, trópusok, metaforák, hasonlatok is mind arra hiva-tottak, hogy fogódzót nyújtsanak, illetve, hogy az olvasmány gondolatmenetét köny-nyebben követhetővé tegyék. Az említett stílusalakzatok azáltal tudnak ilyen hatást ki-váltani az olvasás során, mivel jelzőkként, utasításokként működnek a szöveg felületén, kitűnnek a többi szó, megfogalmazás és szókapcsolat közül (Carruthers 2008, 122).

Quintilianus az enargeiát tartotta az egyik legalapvetőbb stílusalakzatnak, szerinte a szónok szavakkal kell megfesse a képet.⁹ Az enargeia olyan élénk, érzékletes szavak-ból áll, amelyek – bizonyos értelemben – képesek ábrázolni a gondolatokat; nagyban hozzájárulnak az irodalmi képek létrehozásához. Nemcsak a látás által tudnak benyo-mást kelteni befogadójukra, hanem valósággal minden érzékszervre hatással vannak (l.

Carruthers 2008, 130).

A hívek számára az emblémák által feldolgozhatóbbá vált az elsajátítani, megér-teni kívánt tartalom. Sokkal könnyebben az emlékezetbe vésődtek a bibliai tanítások, fohászok, vagy éppen az elrettentő tanácsok, felszólítások – számos embléma erőteljes erkölcsi, nevelő jelleggel rendelkezett. Mindezek mellett egy másik szerepkör, amit be-töltöttek a meditatív funkció volt¹⁰ – Belting ezt képáhítatnak (Belting 2000, 433–452) nevezi, úgy vélem rendkívül találó kifejezés. A misztikus lelkigyakorlat három lépése a lélek tökéletesedésének útján: a képáhítat, belső képek létrehozása, azon képesség ki-fejlesztése, hogy a lélek képek nélkül is „láthassa” Istent (Belting 2000, 135)^. Az általam vizsgált egyik szerző Johann Gerhard evangélikus, ami azt feltételezi, hogy közelebb áll a katolicizmusra jellemző miszticizmushoz, mint református fordítója, Inczédi József.¹¹

9 „rerum imago quodammodo verbis depingitur” (Carruthers 2008, 130)

10 A meditatív memória a ruminatióhoz hasonlóan bizonyos dolgok felidézését és újra meg újra átgondolását jelenti.

11 Inczédi ír is arról előszavában, hogy bizonyos dolgokat másképpen fogalmazott meg, hogy megfeleljen a református vallásnak: „sok hellyeken változtatta, hol ki-hagytam, hol pótoltam, a’ bé-fejezö szókat az egymással való meg-egyezésre szabogattam,” (Inczédi 1745, 4. számozatlan oldal)

Kép és szöveg viszonya Inczédi József Liliomok völgyében

„Azonos témájú szövegek és képek tehát egyaránt a személyessé tételre, a fantázia megmozgatására törekedtek, s amiként a szövegek elősegítették a képek megértését, úgy a képek is támogatták a szöveg megértését” (Belting 2000, 436). Ilyen kölcsön-hatásban levő kapcsolat fedezhető fel Inczédi József Liliomok völgye című munkájá-nak emblémái és elmélkedési között. Ennek szemléltetésére a következőkben az első embléma ikonográfiai elemeit veszem szemügyre és megvizsgálom, hogy az emblémák témái mennyire vannak kifejtve az öt elmélkedésben, amely előtt megjelennek.

Gerhard 1966-os lipcsei kiadásában szereplő emblémákhoz hasonlóan, Inczédi emblémái is két részre oszthatóak: a felső része maga a kép, melyet díszes tondó,¹² kör alakú keret ölel körül, az alsó részben pedig az inscriptio, azaz a képet magyarázó vers olvasható. Az 1699-es lipcsei kiadáshoz (l. Imre 2013) viszonyítva a mellékelt képen egy különösen díszített kerettel rendelkező tondó látható. Mindkét kiadásban minden emblémának van címe is, mely köriratként szerepel a keretben. Inczédi fordításában az első embléma címe Oh, Boldogtalanság, a képet magyarázó mottó pedig: „Gyermeki buborék e Világi élet, /Mérő serpenyővel eljő az Itélet, /Pokol tűze füstye lész jutalom bére, /A kinek nem kellett a Váltságnak vére”.

A következő ikonográfiai elemek láthatóak az első emblémán: felhőből kinyúló kézben mérleg: mely az utolsó ítélet megjelenítője; buborékokat eregető kisfiú: földi élet rövidségét és a világi javak rangok, mulandóságát hivatott ábrázolni; tüzet okádó szörnyfej: a pokol szörnyűségeit jelképezi.¹³

A továbbiakban vegyük szemügyre az öt elmélkedést melyeknek lényegét meg-jeleníti a mellékelt embléma. Az első elmélkedés, amint címe (A Világnak hijjában-valóságáról. Drágább az állandó, Mintsem a múlandó.) is pontosan mutatja, a világ

„szolgáltatásai” –val szembeni önfegyelemre és óvakodásra int. „Ne szeresd hü Lélek ezt a Világot, mivel ebben nem találsz semmi állandó joságot: oráját se tudod mikor ki-halsz belölle, s többé fel nem lelheted [...]” (Inczédi 1745, 1). Az anyagi javak ér-telmetlen halmozását egy erős képiséggel telített hasonlattal nyomatékosítja: a beteg-ségben szenvedőnek mit sem ér az elefántcsontból készült ágy, gyötrelmét semmi más nem szüntetheti meg csak az Istenbe vetett hit, mely által lelki nyugalmat nyerhet.¹⁴ Az elmélkedésnek tehát a hegyi beszéd földi és mennyei kincsekről szóló része szolgál

12 A tondó olasz eredetű szó, jelentése kerek. A kör formájú domborműveket, festményeket, rézmetszeteket illetik ezzel a névvel; a 15-16. században élte virágkorát.

13 Fekete Csaba Festett mellvéd és kegyesség című tanulmányából kiderül, hogy a pokol bejáratát sok – az Inczédi emblémáján feltűnő szörnyfejhez hasonló – ábrázolat szemléltette. Például: Le livre de Diablerie, Michel Le Noir, Paris, 1508; Kálvin János Institutio (1624) címlapján hatalmas, tátott szájú oroszlán nyeli el a bűnösnek ítélteket (Fekete 2007, 1111).

14 „[…] mert nem használ a betegnek fekünni éléfánt-tsont nyoszolyában; s belöl égni forró kinos nyavalyában: a Beteget vigassztallya az Egeszség., az Egészségest Lelkében való tsendesség.” (Inczédi 1745, 3.)

alapul.¹⁵ Máté evangéliuma 6. részének 19–21. és 24. versei alapján magyarázza a lelki fejlődés és az istenkeresés fontosságát, mondván, hogy a földi szegénység lelki gazdag-sághoz vezethet. Hangsúlyozza híveinek, hogy mindez megvalósítható, mégpedig Jézus tanításait követve.¹⁶ Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem egyszerűen a szegénységet javasolja, hanem a világ megvetését, a javaktól, a tárgyi ingóságoktól való menekülést hirdeti: „Nints más uttya a Menyországnak; stak meg-utálása e Világi hivságnak: mert a Christus-is a Keresztfának gyalázatja által: ment az örök ditsöségre” (Inczédi 1745, 2).

A második elmélkedés esetében már a cím is segítségünkre van az embléma egyik képi elemének, a buborékoknak a megfejtésében: Az életnek hamar el-múlásá-ról. Életünk tsak pára, nem tart e sokára. A földi élet mulandó, az örökkévalósághoz viszonyítva csupán egy röpke pillanat. A nyolcadik oldalon azt olvashatjuk, hogy az emberi élet valójában mindennapi halál, hiszen ahogyan telnek a napok az ember egyre közelebb kerül élete végéhez, ahol a halál vár rá.¹⁷ Azonban nem kizárólag megfélem-líteni akarja olvasóit, hanem sokkal inkább építő célzata van ennek az elmélkedésnek (is), a 11. oldalon például azt olvashatjuk: „gondold-meg hogy e rövid életet melly hamar ki-heverjük; még-is az örök életet ebe vesztyük, vagy nyerjük” (Inczédi 1745, 11). Majd arra buzdítja a híveket, hogy az alapvető világi javakat (táplálék, ruházat, lakóhely) felhasználva éljenek Istennek tetsző életet, és nem azok halmozása legyen a cél. Azaz Krisztus közösségéhez méltó életmódot folytassanak: betartva Jézus tanítá-sait, a tárgyi javakat csupán eszközként használva, ima által keresve Isten társaságát és segítve, bátorítva egymást. „[…] bátorságosb inkább minden orán készen lenned; hogy utad váratlan ne törtténnyék, mikor e Világbol ki-kell mened” (Inczédi 1745, 11). A váratlan sorsfordulat viszont bármikor bekövetkezhet az ember életében, ezt egy bibliai történettel támasztja alá. Jónás történetének azt a jelenetét választja, amikor a próféta a pusztába vonul és a távolból szemléli Ninivé városát. Az Úr parancsára egy éjszaka alatt hatalmas levelű tök sarjad, amely hűvös árnyékot tart Jónásnak a tűző napon.

Azonban mire hozzászokna az árnyékhoz, ugyanolyan hirtelen, ahogyan kinőtt a nö-vény el is szárad. Jónás, emberi gyarlóságától indíttatva felháborodik és igazságtalannak nevezi Istent, a Teremtő a következő kérdést teszi fel a prófétának: „Te szánod a tököt,

15 Máté 6. 19. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol rozsda és moly megemészti, és hol tolvajok kiássák és ellopják.” 20. „hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.” 21. „Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” 24. „Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöi és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mamonnak.”

16 „[...] a’ kinek hol kintse ott az ö szive; az Isten légyen hát minden kintsed, ha néki akarsz lenni igaz hive: két kintsnek, ugy/mint Világnak és ISTENnek nem lehet azon egy szivben maradni; el kell valamekyiktöl szakadni [...].” (Inczédi 1745, 4)

17 „E világi élet igazábban szólva mindennapi halál, mert valamennyi órát élsz, életedből ugyanannyi mindennap le szál” (Inczédi 1745, 8)

Kép és szöveg viszonya Inczédi József Liliomok völgyében

amelyért nem fáradtál és amelyet nem neveltél, amely egy éjjel támadt és más éjjel el-veszett […]?”.¹⁸ A Liliomok völgyében nem kerül kifejtésre a teljes jelenet, csupán egy rövid utalás történik,¹⁹ mivel a szerző/fordító az olvasók háttértudására alapoz.²⁰

A fent említett emblémán a buborékokat eregető kisfiú térdén egy koponya látha-tó, amely a halál jelképe. Az életből való eltávozás ezen megjelenítése mintegy bevezeti a harmadik elmélkedés (A Halálnak gyakor meg-gondolássárol. A Halál emlékezete;

Lelkünknek azon élete.) témáját, amely azt tanácsolja az olvasónak, hogy gondolkoz-zon el, gyakrabban a halálon, mert az sokkal közelebb van mint gondolná.²¹

Ugyancsak az első emblémán látható egy felhőből kinyúló kézben egy mérleg is, mely minden kétség nélkül az utolsó ítéletre utal; amint a címből is egyértelműen ki-derül a teljes negyedik elmélkedés erről szól: Az utolsó Itéletröl. El jü a Christus itélni;

Rettegés lesz ezt szemlélni. Példákat hoz arra vonatkozóan, hogy az ember élete során milyen döntéseket hoz általában, szembe állítva azokkal amilyeneket hozhatna saját érdekében. Következetesen ráirányítja a figyelmet arra, hogy miért lényeges az életmód, a tettek és azok indítékai. A szerző nem azzal kerekíti le az elmélkedést, hogy az ember bűnös volta miatt kárhozatra ítéltetett, hanem pont azt hangsúlyozza, hogy a tévedé-sek, kudarcok, törvényszegések ellenére is megvan az esélye az igazi bűnbánatra, amely által minden jóvá tehető. Tehát a megváltottság-tudat kialakítására törekszik.

Az ötödik elmélkedésben részletekbe menően ecseteli, hogy milyen jellegű kínokban és szenvedésekben részesül a pokolba jutott emberi lélek. Mindezt elsősorban azért, hogy az olvasók elrettenjenek a bűnöktől, s az erkölcstelen életmódtól.²² Másrészt pedig az ol-vasás által az olvasókban a kegyelmi tapasztalat kialakítását, felélesztését vélem felfedezni.

Az első embléma bal részén észrevehető egy tüzet okádó szörnyeteg feje. Fekete Csaba Festett mellvéd és kegyesség c. tanulmányából fény derül arra, hogy a pokol bejá-ratát több – az Inczédi emblémáján feltűnő szörnyfejre emlékeztető – ábrázolás szem-léltette hasonlóan. Például Michel Le Noir Le livre de Diablerie című alkotása, amely 1508-ban Párizsban jelent meg; ugyanakkor Kálvin János Institutiojának (1624) címlap-ján is hatalmas, tátott szájú oroszlán nyeli el a bűnösnek ítélteket (l. Fekete 2007, 1111).

18 Jónás könyvének 4. része, 10–11 vers.

19 Féreg terme s el-száraztá a’ Jonás fejének árnyékot tarto plánta ágát; minden egyéb Világi jokban-is magát meg-emésztö féreg van, melly mulandová tészi annak boldogságát.” (Inczédi 1745, 11) 20 „Ez a megoldás nem újkeletű, hiszen a szentekről szóló keresztény himnuszok is így kezelték a

In document Debrecen, 2016. március 4. (Pldal 40-50)