Személyhez tartozás

Korunk egyszerre individualizált és közösségi társadalmában a szerzői jog is keresi helyét.

Miközben az önkifejezés – ideértve a művészi önkifejezést – és a szólásszabadság kiemelt értékekké váltak, és a társadalom tagjai elismerésre méltónak tartják a kreativitást és az egyéni, eredeti jellegű megnyilvánulásokat (még ha ez olykor csupán kérész életű népszerűségben is jelenik meg), a

„valósítsd meg önmagad” jelszava mögül a „nincs új a nap alatt” újraértelmezése is egyre inkább előtérbe kerül (a legalább látszólag) a szerzői jogról szóló vitákban. Az alkotómunka egyrészt mindig társadalmi jellegű volt. A művek egymásra épülnek, közegbe érkeznek és közönségükhöz igyekeznek eljutni. A szerzői jog megjelenésével maga is a művek társadalmi jellegét igyekezett erősíteni, az eszmei mellett vagyoni ösztönzőként is funkcionálva: „Az alkotó nem Robinzon. Azért alkotja művét, hogy abban embertársai gyönyörködjenek, rajta okuljanak ... . De ha nem ilyen emelkedetten szemléljük az alkotó folyamatot, a közvetlen érdekeltség is az eredménye

»társadalmasítására« ösztönzi az alkotót: abból gyarapszik a szerző jogdíja, ha könyvét minél többen megvásárolják, darabját-zeneművét előadják … .”⁵⁹⁵ Így az alkotómunka társadalmi lényegére tekintettel a szerzőnek biztosított quasi-tulajdonosi, kizáró jellegű jogosítvánnyal a jogalkotó nem korlátozni, hanem épphogy kiterjeszteni – bár kétségtelenül egyúttal szabályozni – kívánta a „szellemi alkotás piacát”.⁵⁹⁶

Mára azonban a közösségi, vagy legalábbis nem individuálisként elfogadott alkotás részben új jelentést öltött. Maga a közösségi alkotás nem új jelenség, ám XXI. századi formája sajátos jellemzőkkel bír. Több személy, köztük tipikusan a közönség tagjainak alkotó hozzájárulásával készített, interaktívan és többnyire spontán módon alakuló, rendszerint több műfajt is felvonultató mű(csokor)ként értelmezhető. Az így megszülető, majd folyamatosan alakuló, fejlődő egyéni, eredeti jellegű alkotás esetében tipikusan nem esik hangsúly az alkotók személyére – bár nem is feltétlenül valamennyi közreműködő hozzájárulása egyéni, eredeti jellegű –, és magát a művet is olyan speciális közös műként, vagy helyesebben egyfajta „szabad tartalomként” kezeli a közösség, amely születésétől a tág értelemben vett közkincs körébe tartozik. A passzív, befogadó közönségből tehát egyre inkább az alkotás folyamatában aktívan résztvevő közösség válik bizonyos műtípusok esetében.

Hasonló eredményt hoznak a „szerző halálát” hirdető nézetek, mely szerint a mű létrehozója nem is képes egyéni, eredeti jellegű alkotásra, a szerzőt tehetsége, alkotóereje nem emeli ki a társadalom többi tagja közül. Maga az „alkotás” fogalma is felesleges illúziót kelt, azaz nem egyfajta

„feltalálás” történik: a „felfedezés” a helyesebb kifejezés.⁵⁹⁷

595 BENÁRD (1969) i. m. 291.

596 Uo. 292.

597 Paul K. SAINT-AMOUR: Copywrights. Intellectual property and the literary imagination. Ithaca–London, Cornell University Press, 2003. 205.

IV.A SZERZŐI JOG ÚTKERESÉSE ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN

108

„A modern szerző történeti kategória, nem mindig volt az írott kultúra szereplője, s nem is biztos, hogy az fog maradni. … A szerző eredetiségének és újat teremtő képességének a kétségbevonása azt is jelenti, hogy előtérbe kerül a szövegek létrehozása mint időt és teret átívelő kollektív alkotás, s maguk a szövegek pedig mint sokforrású, sokszólamú, állandó változásban lévő képződmények tárulnak a szemünk elé.”⁵⁹⁸

A szövegek, képek, szoftverek stb. heterogén halmazában a közösség nagy része nem egyéni, eredeti szerzői műveket lát, hanem információforrásként és kulturális termékként funkcionáló

„digitális tartalmat”, melyek létrehozói is gyakran tagadják saját személyiségük jelentőségét.⁵⁹⁹ Ezzel párhuzamosan a kreativitás keresése, az alkotókészségnek az élet minden területén való kamatoztatása egyszerre van jelen társadalmunkban. A mára „óriási mennyiségben személytelenedett ismeretanyaggal”⁶⁰⁰ együtt számos olyan alkotás, előadóművészi és más hasonló teljesítmény áramlik, amelyek esetében a kreativitást elismerésre méltónak tartja a társadalom: egyrészt azokat valamilyen módon köti alkotójukhoz/a teljesítmény nyújtójához, akiket másrészt vagyoni elismerésre is méltónak tartanak.

Ilyen egyéni, eredeti alkotások is másodpercenként óriási mennyiségben születnek, az alkotók már messze nem a társadalom egy szűk rétegét jelentik, a művész, tudós és a befogadó közötti határ elmosódott, és a szerzői jog vérkeringése szinte követhetetlenül felgyorsult. Nem csak az egyéni, eredeti jelleget mutató alkotások számának gyarapodása, de a műélvezet tempója is felgyorsult és a mű felhasználására mutatkozó igény is jóval gyakoribb. „Olyan ez már, mint egy bedolgozó rendszerben működő tömegtermelés,”⁶⁰¹ ahol egyre égetőbb kérdés, hogy át kell-e, és egyáltalán hogyan lehet átrajzolni ennek a védelemnek a határvonalait. A szerzői jognak valóban valamennyi jelenleg védelem alá tartozó mű és teljesítmény esetében van szerepe?

A szerzői jog ma is meghatározó szerepet tölt be abban, hogy az egyéni, eredeti jellegű alkotások „személyhez tartozását”⁶⁰² valamilyen formában biztosítsa. Ez nem egyfajta öncélú uralmat kell jelentsen a mű felett, hiszen nem a közönséghez való eljutás akadályaként, hanem az eszmei kötődés elismeréseként fogadjuk el. A szerző számára ez alapján biztosított legjelentősebb jog, hogy ő dönthet műve nyilvánosságra hozataláról.⁶⁰³ A többi szerzői személyhez fűződő jog is azon a meglátáson alapul, hogy a művek az alkotó személyiségét tükrözik: „amint a 93/98/EK irányelv (17) preambulumbekezdéséből következik, egy szellemi alkotás akkor tekinthető a szerző sajátjának, ha tükrözi az ő személyiségét.”⁶⁰⁴ Ahol akár a közönség, akár a jogosult kevésbé látja a személyiség tükröződését, kevésbé érzi „közel” a művet az alkotóhoz, a személyhez fűződő jogok szerepe is változik. A „személyhez tartozás” különösen fontos a XXI. század heterogén „kulturális piacán”, ahol egyrészt számos alkotás esetében kizárólag a mű-szerző kapcsolatból levezethető személyhez fűződő jogok gyakorlására mint az eszmei elismerés alapjaira van igénye az alkotónak.

598 GÁCS Anna: Hipertext, hipermedia. http://goo.gl/pVOt6N.

599 GÁCS (2002) i. m. 226.

600 BOYTHA György: Hol tart a tudás alapú társadalom? https://goo.gl/u8HDoV.

601 FICSOR Mihály: A tudományos-technikai forradalom és a szerzői jog válsága. Jogtudományi Közlöny 1981/12.

602 BOYTHA (2000) i. m. 20.

603 Szjt. 10. §

604 C-145/10. sz. Eva-Maria Painer kontra Standard VerlagsGmbH és társai i ügyben hozott végzés.

IV.A SZERZŐI JOG ÚTKERESÉSE ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN

109

Az önkifejezés, a véleménynyilvánítás sajátos, alkotásban megnyilvánuló formái esetében a szerző személyhez fűződő jogai tehát közvetett ösztönzők: az erkölcsi elismerést a szerzői minőség el nem vitatása, a név feltüntetése feltételezik.⁶⁰⁵ Az integritás joga már sokkal inkább a viták kereszttüzében áll a transzformatív felhasználásokra való bővülő igények okán. Sőt, számos esetben az alkotó a legalapvetőbb személyhez fűződő jogainak gyakorlását sem kívánja (ld. pl. a CC0 licensz leírását, amely alapján a jogosult a névfeltüntetés jogával sem kíván élni). A személyhez tartozásnak így éppen abban is megmutatkozik a jelentősége, hogy a tág értelemben vett közkincsbe kerülést tegye lehetővé és rendezetté: szükség van valakire, aki a személyhez fűződő jogok gyakorlása kérdésében dönt, ez pedig a mű forrása, a szerző lehet. A bizonytalan helyzetek elkerülése mellett a személyhez fűződő jogok további – a társadalom egésze szempontjából lényeges – szerepe, hogy a hitelességnek, a művek alkotókhoz tartozásának is biztosítékai. Ez még akkor is így van, ha a szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni.⁶⁰⁶ Az anonimitásnak jótékony és kétes hatásai vannak az internetes közegben: „sokan jóval bátrabban mernek részt venni egy nyílt vitában, ha kilétük homályban marad. Ugyanakkor az anonimitás esélye a jogsértő cselekmények elkövetését is bátorítja.”⁶⁰⁷ Az már a szerzői jog kialakulásakor világossá vált, hogy a szerző beszámítási ponttá válásával egyúttal felelőssége is felerősödik.⁶⁰⁸ „Amint a személyiségi jog a személyes felelősség megfelelője, a személyes felelősség ellensúlyozója irodalmi és művészeti téren is, a közvélemény előtt való személyes felelősségé: addig a szellemi alkotás vagyoni hasznának élvezése a modern felfogás velejárója a munka megbecsülését illetően.”⁶⁰⁹

Naponta megszámlálhatatlan terabájtnyi olyan alkotás/teljesítmény születik,⁶¹⁰ amelyhez alkotójuk/előállítójuk rendkívül lazán kötődik, és különösen egyes műfajták esetében nem csak az alkotás folyamata, de a mű(élvezet) élettartama is drasztikusan lerövidült. Mégis elmondható, hogy

„a szerzői alkotói munka, különösen a művészeti, szép- és szakirodalmi alkotás ma is legszemélyesebb jellegű, ugyanúgy, mint Kant korában, a XVIII. században, még ha egyes modern műfajtáknál ennek vonásai a külső szemlélő számára esetenként nem is azonosíthatók.”⁶¹¹ Azokban az esetekben, ahol a szerző/szomszédos jogi jogosult maga ugyan szorosan kötődik alkotásához/teljesítményéhez, ez a kapcsolat gyakran akaratuk ellenére mégis lazábbá válik a digitális világban. Miközben a művek terjedését, befogadását számos szerzői jogi rendelkezés segíti (a szabad felhasználásokra vonatkozó szabályoktól a kötelező közös jogkezelésen vagy a jogkimerülésen át a védelmi időig), a jogalkotó viszont ezekkel együtt – ésszerű keretek között – arra törekszik, hogy az alkotóval, előállítóval a kapcsolat ne szűnjön meg teljesen. A gyakorlat azonban gyakran egészen más képet fest: a deklarált szerzői személyhez fűződő jogok érvényesítése – különösen egyes műfajták és felhasználási módok kapcsán – számos akadályba ütközik. Máskor a

605 NIZSALOVSZKY Endre: Polgári jog és családi jog (V. kötet, szellemi alkotások joga). Budapest, Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, 1958. 4.

606 Szjt. 12. § (3) bek.

607 KOLTAY András: A szólásszabadság alapvonalai. Budapest, Századvég, 2009. 363.

608 GÁCS (2002) i. m. 35.

609 BALÁS P.(1941) i. m. 693.

610 „A YouTube-ra percenként 72 órányi videofelvétel kerül fel.” Zöld Könyv Az egységes audiovizuális világ felé:

növekedés, alkotómunka, értékek Európai Bizottság Brüsszel, 2013.4.24. COM (2013) 231 final. 2. pont.

611 GYERTYÁNFY (szerk.) i. m. 117.

IV.A SZERZŐI JOG ÚTKERESÉSE ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN

110

jogosult a műhöz/teljesítményhez olyan csekély fokban kötődik, hogy azokról szívesen lemondana vagy az „egyszerűség kedvéért”, vagy a közösségnek mintegy „felajánlva”, vagy éppen ellenszolgáltatás fejében (pl. „szellemírás”). Azonban nem csak arról nem rendelkezhet az alkotó/előállító, hogy egy létrehozott mű/teljesítmény szerzői jogi védelem tárgya-e, de hatályos jogszabályaink értelmében a szerző személyhez fűződő jogait át sem ruházhatja, és azok másként sem szállhatnak át. A szerző le sem mondhat róluk.⁶¹² Annak viszont nincs akadálya, hogy az adott műfajtához egyébként is igazodó joggyakorlás pontos módját és feltételeit sajátosan rendező megállapodás szülessen, de az (egyébként érvénytelen) joglemondáshoz hasonló eredményre vezet, ha a jogosult nem érvényesíti személyhez fűződő jogait. Ez utóbbi eset azonban ismételten bizonytalansághoz vezet. Hiszen bár a megtörtént jogsértésből eredő igény érvényesítéséről a jogosult a jogsértővel kötött (így kötelmi hatályú) szerződésben lemondhat, de a közönség tagja számára nehezen eldönthető egy adott „szabadon elérhető” (szándékoltan ezt a szerzői jogi szempontból nem sokat eláruló kifejezést használva) mű/teljesítmény kapcsán, hogy azt annak jogosultja a személyhez fűződő jogairól történő lemondás szándékával tette elérhetővé, vagy úgy döntött, hogy nem kívánja neve feltüntetését, avagy jogsértés eredményeképpen vált a mű szabadon hozzáférhetővé. Ez utóbbi esetben sem tudható, hogy abba a jogosult mintegy belenyugodott, és jogait nem is kívánja már érvényesíteni, avagy épp ellenkezőleg. (E helyzetek jogi megítélése ugyan egyértelmű, azonban a közönség tagjai számára a gyakorlatban mégis bizonytalanságot teremtenek.) A jogosult tehát ebben az esetkörben nem kíván élni személyhez fűződő jogaival, vagy legalábbis nem valamennyivel: azokról lemondana, azokat átruházná, egyszerűen nem kívánja érvényesíteni őket, avagy gyakorlásukról mond le. Ez a laza kötődés bizonyos műfajták kapcsán érthető (így különösen funkcionális műveknél, pl. egy papírzsebkendő csomagolására készített grafika esetében az alkotó a megrendelővel rendszerint személyiségi jogainak sajátos gyakorlásában állapodik meg, pl. lemond a névfeltüntetés jogának gyakorlásáról), és mind a jogalkotó, mind a bírói gyakorlat tekintettel van rá. Kérdés, hogy az atipikus alkotók és a sajátos műtípusok indokolttá teszik-e a jövőben, hogy a személyhez fűződő jogokról való lemondást tiltó – kontinentális – szabály enyhüljön? Javítana-e akár a hozzáférés, akár a jogosult akaratának érvényesülése kapcsán egy ilyen módosítás, valóban ezen múlna a hatékonyabb szabályozás?

Kétségtelen, hogy a kontinentális és az angolszász rendszer alapvetően eltérő kiindulópontról közelíti meg a kérdést, amint azt már a jogterület elnevezése is igen kifejezően mutat számunka: a „copyright” kifejezéssel szemben a kontinentális „Urheberrecht”, „droit d’auteur”, „szerzői jog” nem a másolást illetve az azzal kapcsolatos engedélyezést, hanem magát a szerzőt helyezi a középpontba. Persze ez a különbségtétel egyszerűsítőnek és felületesnek tűnhet, de kiválóan mutatja a két rendszer közötti alapvető szemléletbeli különbséget, mely magára a szerzői jog kialakulására vezethető vissza: gondoljunk csak arra, hogy 1580 körül épp az angolszász területeken jelent meg a „right to copy” kifejezés, mely a későbbi, már a „szerző javára szóló törvényes copyright előfutára”⁶¹³ volt. Annak ellenére, hogy 1709-ben Stuart Anna statútuma már kimondta, hogy nem a kiadók, hanem a szerzők kell, hogy a védelem középpontjában álljanak, Angliában csupán 1988-ban került bevezetésre a szerzőt megillető személyhez fűződő jogok

612 Szjt. 9. § (2) bekezdés.

613 PART i. m. 4.

IV.A SZERZŐI JOG ÚTKERESÉSE ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN

111

fogalma.⁶¹⁴ A történeti gyökerek különbözősége ellenére azonban mindkét jogrendszerben kiindulópont, hogy „[m]indenkinek joga van az általa alkotott tudományos, irodalmi vagy művészeti termékekkel kapcsolatos erkölcsi … érdekeinek védelméhez.”⁶¹⁵

A szerzői jognak az online világban is fontos szerepe van a személyhez tartozás biztosításában, ami nem csak az alkotók, de épp a társadalom számára is nélkülözhetetlen „viszonyítási pont”.

Ezen nem változtat az a tény, hogy számos esetben gyengült vagy egyenesen hiányzik a mű-szerző kapcsolat, amely kezelésére számos eszköz állhat rendelkezésre (pl. egyértelműsítő licenszek a jog gyakorlásáról). Az viszont erősen kérdéses, hogy valóban a személyhez fűződő jogokról történő lemondás lehetőségének a hiánya-e az, ami akadályozza a modern felhasználási láncolat működését? Vajon valóban gyengítenünk kell-e az eszmei elismerés tartalmát pl. az integritás jogát illetően? Nem érdemel-e több figyelmet az a tény, hogy az alkotóknak biztosított személyhez fűződő jogok nagy része érvényesíthetetlen (pl. a névfeltüntetés, integritás), vagy a jogosítás új formáiban kiüresednek (pl.

visszavonás joga)? Ahhoz, hogy a valódi problémára koncentrálhassunk, be kell látnunk, hogy a nyilvánosságra hozatal jogához képest viszonylagossá vált többi személyhez fűződő jognak is fontos (ha nem a legfontosabb) szerepe van a XXI. század szerzői jogában – viszont messze nem bírnak azonos jelentőséggel valamennyi mű és teljesítmény esetében. Nemcsak közvetett ösztönzők mint az eszmei elismerés kiindulópontjai, de komoly hatással vannak a versenyre⁶¹⁶ (nem véletlen, hogy újabban felmerült a rádió- és televízió-szervezetek részéről is az integritás-védelem igénye⁶¹⁷).

A „kreatív kommonisták”⁶¹⁸ és a „kultúrát fejlesztő tömegek” korában ugyan a hangsúly magára a műre, produktumra, árura, a benne lévő információra és az alternatív üzleti modellekre tevődik, ez a tendencia azonban nem jelenti, hogy valamennyi alkotótevékenység során háttérbe kell szoruljon a szerző személye és személyiségi jogai. Sőt, a „nagy egyensúlykeresés” közben éppen a szerzőről, és arról nem lenne szabad megfeledkeznünk, hogy a szerzői jognak az alkotó személyiség eszmei elismerése is feladata. Azokban az esetekben, amikor erre az elismerésre maga a jogosult nem tart igényt, avagy a közönség számára irreleváns, a jog lényegének megtartása mellett is képes a jog gyakorlása igazodni az új igényekhez és élethelyzetekhez. A korábban említett szerzői „hallgatólagos beleegyezés” maga is fokozatosan aláássa a személyhez fűződő jogok elidegeníthetetlenségének elvét – amelynek és az áruszemléletnek a hatására kérdéses jövőbeni sorsuk. Félő, hogy a hasonlóan hatékony gyakorlati eredményre vezető, ugyanakkor a személyiségi jogok védelmére kiemelt

614 Copyright, Designs and Patents Act 1988.

615 Az ENSZ Közgyűlése által 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 27. cikk (2) bekezdése.

616 „A szerzői személyhez főződő jogoknak közvetve szintén van versenyt befolyásoló szerepük. Tiszteletben tartásuk követelménye elımozdítja a verseny tisztességét, a megtévesztő versenytől való tartózkodást; elısegíti az önálló kreativitást, gátolja a meglévő szellemi termékkel való torzító visszaélést. Önálló művek könnyen belátható módon gazdagítják nem csupán általában a kultúrát, hanem szorosabb értelemben a tudásalapú társadalmat is. Eredeti tudományos, műszaki művek, a felfedezések és találmányok, valamint más okfejtések és egyéb gondolatszövedékek azonosítható kifejezése előbbre viszi a versenyképesség szempontjából alapvető tájékozottságot, így az innovációs folyamatot is.” BORONKAY–BOYTHA–CSEPELY-KNORR–SZILÁGYI i. m. 8.

617 RUIJSENAARS i. m.

618 A Creative Commons „atyja”, Lawrence LESSIG fogalmazott úgy a mozgalmát ért vádakra, hogy közösségük tagjai nem ʻkommunistákʼ, hanem ʻkommonistákʼ. James DOUGLAS: Introduction – does copyright have limits: Eldred v Ashcroft and its aftermath? Queensland University of Technology Law and Justice Journal 2005/2. 217.

IV.A SZERZŐI JOG ÚTKERESÉSE ÉS SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN

112

hangsúlyt fektető megoldások (és itt pl. a CC lincenszeket is említhetjük) helyett a „jog elsikkadásával” együtt járó módszerek kerülnek előtérbe a jövőben.⁶¹⁹

Holott a személyhez fűződő jogoknak igen fontos szerepük van a XXI. század szerzői jogában is (nem véletlen, hogy az alternatív engedélyezési modellek esetében is elsőbbséget élveznek). A szerzői jogi szabályozás nem jelentheti „csak az anyagi érdekek közös megvalósítását”, nem száműzhetjük a „szellemi értékek érvényesítésére való törekvést”.⁶²⁰

1.2.1.3. Vagyoni jogok mint ösztönzők