II. A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
1. A szerzői jog szerepe születése idején
1.4. Magyarország
A Magyarok Krónikája, az első Magyarországon nyomtatott könyv megjelenését106 követően hazánkban is beindultak azok a folyamatok, amelyek végül a nyomdaipar és a privilégiumrendszer kialakulásához vezettek.107 A tárgyi, az alanyi és a fogyasztási feltételek biztosítottak voltak ahhoz, hogy az utánnyomás általános tilalmát, és egyben a szerzői jog alapjait tartalmazó, egészen a reformkor végéig hatályban lévő 1793-as királyi rendelet – az 1775-ös osztrák rendelet mintájára – megszülethessen.108 Akár csak a Statute of Anne, ez a rendelet sem csak azért volt jelentős, mert az engedély nélküli utánnyomás megítélése kapcsán már a szerzőkre is tekintettel volt (a javukra megítélhető kártérítés előírásával), hanem mert elindította az alkotások társadalomban betöltött szerepével, a szerzők jelentőségével és jogaival, valamint a befektetők és a közönség igényeivel kapcsolatos gondolkodást és jogalkotási folyamatot (elsősorban a könyvpiacot illetően, az 1831-es kiegészítő rendelet már a rajzolatokra és a rézmetszetekre is kiterjesztette a védelem tárgyi hatályát).109
A reformkorra élénk, kifejezetten igényes és haladó szemléletű vita bontakozott ki a szerzői jog kialakításáról, pontos tartalmáról, elméleti megalapozásáról is.110 Toldy Ferencz (a korabeli kritika szerint még kezdetleges, de a törvényhozás folyamatát elindító111) 1840-re elkészült, az írói alkotásokról szóló műve – angol, francia, illetve főként porosz minta szerint – erősen a tulajdoni elméletre épült,112 ám leginkább abban az értelemben, hogy a szerzői jogot egy eredendően a szerzőt megillető jogként fogta fel, amellyel szabadon rendelkezhetett. Bár alapvetően ugyanez a szemlélet jellemezte Szemere Bertalan négy évvel később benyújtott törvényjavaslatát is, egy „sok tekintetben új, előremutató és egyéni tervezetről” volt szó, mely „tartózkodóbb volt a tulajdoni felfogással szemben”.113 Ráadásul már nem csupán az írói művekre koncentrált: az irodalmi és művészeti jogok biztosításáról szólt, s ez utóbbi körben a szín- és zeneművek, rajzok és festészeti művek védelmére
104 Copyright system of Japan. Japan Copyright Office (JCO), Agency for Cultural Affairs Government of Japan. Copyright Research and Information Center (CRIC) October 2014.
105 VARGA Csaba: A jogi gondolkodás paradigmái. Budapest, Osiris, 1998. 105–107.
106 Chronica Hungarorum „Befejeződött Budán az Úr 1473. esztendejében pünkösd előestéjén Hess András által.”
107 Mária Terézia korabeli helytartótanácsi rendelet a kiadót már védte a jogosulatlan utánnyomástól, a szerzőt azonban nem. Ld. VARGA Sándor: A Magyar Könyvkereskedők Egyletének alapítása. Dabas, Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, 1980. 28.
108 12157. sz. királyi rendelet, 1793. november 3. Ld. még MEZEI (2004) i. m.
109 ALFÖLDY Dezső: A magyar szerzői jog. Budapest, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, 1936.
110 HORVÁTH Attila: A magyar magánjog átalakítása 1848-ban. Jogtudományi Közlöny 1999/6. 254.
111 SZALAI Emil: Szemere Bertalan szerzői jogi törvényjavaslata. In: Jogi dolgozatok: a Jogtudományi Közlöny ötven éves fennállásának emlékére: 1865–1915. Budapest, Franklin Társulat, 1926. 592.
112 NÓTÁRI Tamás: Törekvések a szellemi alkotások jogi védelmének megalkotására Magyarországon Toldy Ferenc munkásságának tükrében. Jogelméleti Szemle 2009/4.
113 BOYTHA (1973) i. m. 49.
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
26
is kitért.114 Szemere szerint „[…] „a jutalom reménye gerjeszti nagy munkára az embereket.” Az írónak bátor kitartást ad „annak tudása, hogy midőn ő felső hivatása szerint az emberiség örömére s javára fáradozik, siker esetében egyszersmind nejéről és gyermekeiről is gondoskodva lesz.”115
A XIX. század derekán járunk: Toldy Ferencz és Szemere Bertalan, majd Jászay Pál elvetett tervezete helyett az 1846-ban elfogadott, a korszakban alkotott hasonló törvények színvonalának egyébként messze megfelelő minőségű (szintén az 1837-as porosz szerzői jogi törvényt mintának tekintő) osztrák szerzői jog volt alkalmazandó 1853-tól.116 Hatálya ugyan csak az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok elfogadásáig állt fenn (Erdélyben pedig egészen 1884-ig), azonban az ITSZ olyan szűkszavúan rendelkezett a szerzői jogról, hogy ezt követően „valósággal nem is fejlődött számottevő bírói gyakorlat az 1861. évi elvi kijelentés alapján”.117 Ez a kijelentés, mely így szólt: „az ész szüleményei is oly tulajdont képeznek, mely a törvény oltalma alatt áll”, mégis fontos szereppel bír a szerzői jog szerepének alakulása kapcsán.118 Egyrészt egyértelművé tette, hogy nem csak az írói művekre, hanem az ész valamennyi szüleményére vonatkozik a védelem, ilyenformán az iparjogvédelem (műszaki alkotások védelme) alapját is jelenti, másrészt a polgári jog körébe utalta a kérdést. Szerzői jogi törvénytervezetekben a következő években sem szűkölködtünk, az első szerzői jogi törvényünkre azonban még jócskán várni kellett. A Kiegyezés évében becikkelyezett, Franciaországgal kötött, a „szellemi és művészeti munkák tulajdonjogát kölcsönösen biztosító”
nemzetközi szerződés kapcsán is érezni lehetett ennek a felemás helyzetnek a hatását, de még így is „általa jogunkba a szerzői jogoknak számos új intézménye bemenetelt talált s a szellemi forgalom gyors fellendülésével egyesülve, egy rendszeres magyar szerzőjogi törvény elkészítését siettette.”119 1867 ugyan nem hozta el a saját szerzői jogi törvényünket, azonban az áprilisi törvényekhez, köztük a cenzúra etörléséről szóló szabályozáshoz történő visszakanyarodás jó táptalajt jelentett a modern szerzői jogi szabályozás megszületéséhez.120
Ebben a felélénkült szellemi életben már a számos ismert, szerzői jogra vonatkozó elmélet alapos elemzésére és továbbgondolására is sor kerülhetett. 1876-ra elkészült a Kisfaludy-társaság újabb, ezúttal Arany László által megszövegezett javaslata, amelyet a következő években többször átdolgozatak. A hazai elmélkedők ebben az időszakban jórészt a tulajdontól különböző, de lényegét tekintve vagyoni intézményben gondolkodtak. A javaslat képviselőházhoz beterjesztett, továbbgondolt verzióját végül az Apáthy István vezette igazságügyi bizottság jelentése alapján fogadta el az országgyűlés. Megszületett az első „valódi” szerzői jogi törvényünk, az 1884. évi XVI.
114 BALOGH Elemér: A Szemere-féle szerzői jogi törvényjavaslat. In: RUSZOLY József (szerk.): Szemere Bertalan és kora, 1. kötet. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zempléni Történelmi Évkönyv 7/1. 1991. 152.
115 BOYTHA (1994) i. m. 57.
116 A szabályozás egyik érdekessége, hogy különböző védelemi szinteket alkalmazott a felhasználás egyes módjai esetére. Így a zeneműveket hosszabb ideig (tíz helyett harminc évig) illette meg a védelem, ha nem csak előadásuk, de kottában történő kinyomtatásuk is lehetséges volt.
117 KENEDI i. m. 11. Ezen az általános helyzeten nem segített a kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII.
törvénycikk sem, hiszen az a kiadói jogra nézve tartalmazott rendelkezéseket.
118 HORVÁTH Attila: A magyar magánjog történetének alapjai. Budapest, Gondolat, 2006. 64.
119 KENEDI i. m. 12–13.
120 RÉVÉSZ T. Mihály: A sajtópolitika egyes kérdesei Magyarországon a kiegyezés után. Budapest, ELTE Magyar Jogtörténeti Tanszéke, 1977. 9.
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
27
törvény, amely maga sem a tulajdoni elméletre, hanem – porosz mintára – egy sajátos, önálló szerzői jogra épült, a szerzőt helyezve a középpontba:
„… nem nehéz azt a következtetést levonni, hogy a szellemi alkotásnál az ideális és a reális érdekek egymással egyensúlyban állanak. Ezt természetesen nem ismerik el azok, a kik a szellemi alkotásnál a vagyoni érdeket tekintik irányadónak, és az ideális érdeknek csak alárendelt jelentőséget tulajdonítanak.121 Én részemről az érdek duplicitását ezekkel szemben is fentartom, mert a történelem épúgy, mint a mindennapi élet, határozottan nézetem mellett tanúskodnak.”122
Mindezzel együtt a jogszabály vagyonjogi keretek között maradt, de „rámutatott a szerzői jog személyhez fűződő jellegére is”123 (bár külön személyhez fűződő jogokat nem biztosított, ahogyan még következő szerzői jogi törvényünk sem). Tulajdoni jellegű, elidegeníthető, de a szerző személyében keletkező szerzői jog jött létre. Ez a nézet meghatározta a jogszabály szerepét is, mely a kezdetektől összetett volt: nem csak a gazdasági életre, de egyben közvetlenül a szerzőkre és a közönség tagjaira is jó hatással kívánt lenni.
Magának a törvényi szabályozásnak a kialakulásához hazánkban is a társadalmi, gazdasági, piaci körülmények változása szolgáltatott okot: „A szellemi alkotás egyfelől az emberi szellem szimbolikus önkifejezése, másfelől pedig jórészt olyan dologi szubsztrátumot kíván, amely maga is a személyi és dologi szemlélet szintézisén alapul, maga is dinamikus dologi szemlélet alkalmazásának eredménye. […] A dologi dinamizmus kialakulása nélkül a szerzői jog nem is jöhetett volna létre. […] egyéb tényezői is voltak természetesen a szerzői jog kifejlődésének, de a legfontosabb a modern sokszorosítási technika megismerése volt.”124 Ezen egyéb tényezők között szerepelt, hogy az új értékesítési és befogadói közegben szükségessé vált érvényesíthető jogokat is biztosítani az alkotók számára. Az elismerésnek ugyan hazánkban is léteztek jogon kív üli formái, vagy ahogyan Apáthy fogalmazott: „a szellemi alkotás védelmének jogi alapja minden időben elismertetett.”125 Csak hogy néhány példát említsünk: az, hogy a kisebb műtárgyakra az alkotók már a korai időkben is odaírták, vésték, hímezték, szőtték a nevüket, nem csak az írásbeliség terjedésének egyik jele volt, hanem az alkotói öntudat jelenlétéé is.126 Még a folklór alkotások esetében is elmondható, hogy ugyan a hagyományos motívumokat köztulajdonnak tekintették, de
„ha valaki tud egy mesét, mondát, nagyon megneheztel érte, ha más eltanulja tőle, és nevének említése nélkül továbbadja: »hát azért haragszik mindenki, ha az övét elsajátítják«”.127 Fél Edit
121 „2) Ezek közé tartozik: Jolly, Wächter, Klostermann, Mandry, Gerber és mások. Az ellenkező nézet hívei közé sorozhatók: Lange, Volkmann, Ortloff, Dambach és főleg Harum.”
122 APÁTHY i. m. 6.
123 BOYTHA (1973) i. m. 52.
124 BALÁS P. Elemér: Szerzői jog. In: SZLADITS Károly (szerk.): A magyar magánjog I. Általános rész, személyi jog. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalat, 1941. 675–676.
125 APÁTHY i. m. 11.
126 TÁRKÁNY Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Budapest, Akadémia, 2003. 220.
127 FÉL Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Budapest, Kisalföldi Közlemények, 1944. 52.
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
28
gyűjteményében olvashatjuk az alkotók önérzetére utaló alábbi mondást is: „az én kalapommal ne köszönjön más”.128
A szerző és a műve közötti kapcsolat tehát már a XIX. század végi jogalkotási hullám előtt is létezett valamilyen formában, azonban – ahogyan Grad-Gyenge Anikó fogalmazott – „az alkotónak a művével való semmi máshoz nem hasonlíthatóan szoros, már-már elszakíthatatlan kapcsolatának ideája a felvilágosodás filozófiai gondolkodásában jelent meg először olyan kiforrott formában, hogy kiindulópontjává válhatott a kérdésről való jogi gondolkodás átalakulásának.”129 Már csak azért is, mert ugyan Kenedi Géza szerint a közszokás és a plágiumról való szigorú közfelfogás gyalázatosnak bélyegezte a szerzői jogok megsértését,130 mégis egyre több és több sérelmesnek érzett és ítélt helyzet került felszínre. „A művészetek virágoznak, de a művészek sanyarognak. Ilyen abszurdum van nálunk”– fakadt ki Ürmössy Lajos 1887-ben. „Festőink világhírt szereznek: […] Munkácsy, Zichy, Than, Benczúr, Wagner, Ligeti, Markó, stb. Benn az országban hasonlóan jó hírnévnek örvendenek: Spányi, Feszti, Keleti, Greguss, Vastagh, Sikó, Gyárfás, Kőváry, Sárdi, Lótz, stb., oly nevek, melyek a képviselőház nevei mellett jobban ragyognak, akik mégis azt hiszik, hogy ők a híres emberek, s nem amazok, a festők.”131 A szokásjogi és az erkölcsi szabályok egyre kevésbé találtak követésre. Apáthy István rosszallóan jegyzi meg, hogy külföldi szerzők szellemi alkotásának elsajátítása sokak számára egyenesen tisztességes tevékenységnek számít.132 Világossá vált, hogy hazánkban is törvényi szabályozás szükséges ahhoz, hogy az új környezetben is biztonságosan történjen a művek értékesítése és biztosítva legyenek az alkotó tevékenység anyagi és erkölcsi feltételei,133 különösen, ha lépést kívánunk tartani az európai tendenciákkal és kulturális fejlődéssel.
„a mi perczeink megszámlálván, ha alszunk és késünk, nem eszmélve, hogy a világ folyása gyorsabb ma, mint valaha; hogy a nagy népek haladása minden téren a szédűlésig hatalmas, s hogy e hatalom csak egy erőt tisztel a kisebb népekben, a haladást, mely ha nincs, elsepri vagy beolvasztja magába azokat.”
A történelmi eredetű – főként hatalmi és nyelvi – akadályok elhárultával meglódult kulturális fejlődésnek volt mit bepótolnia. A XIX. század elején egyáltalán nem voltak hivatásos könyvkereskedőink, és még 1841-ben is csupán nyolc mester foglalkozott ezzel a szakmával (miközben az ország népessége a tízmilliót is meghaladta).134 Nem csak a magyar nyelvű könyvek
128 Uo.
129 GYENGE Anikó: A szerzői jog metamorfózisai és az editio princeps jogintézménye. Magyar Jog 2003/11. 649.
130 KENEDI i. m. 12.
131 ÜRMÖSSY Lajos: A magyar társadalom, az irodalom és művészet. Erdélyi Híradó 1887/279.
132 APÁTHY i. m. 4.
133 BOYTHA (1994) i. m. 48–49.
134 RÉVAY József: Félszázad a magyar könyv szolgálatában. A magyar könyvkiadók és könyvkereskedők országos egyesületének ötven éve, 1878–1928. Budapest, Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete, 1929. 5. Uitt írja: „A könyvkiadó és kereskedő ideálista, inkább kultúrtényező, mint iparos vagy kereskedő. Egy jó könyv megjelenése és megfelelő terjesztése még akkor is örömet szerez neki, ha anyagi haszonnal egyáltalában nem jár. Csak így vo lt lehetséges, hogy könyvkiadói és kereskedelmi tevékenységünk révén ennyire be tudtunk kapcsolódni a magyar kulturális életbe. […] Minden szerénységünk mellett megállapíthatjuk, hogy a kultúrával szemben mindenkor híven teljesítettük kötelességünket.”
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
29
széles befogadótábora nem létezett még ekkor, de tevékenységük jogi keretei sem voltak rendezettek. Tekintve, hogy a magyarul olvasók száma ekkor még igen kevés volt, a magyar írókkal nem, vagy hátrányosabb feltételek mellett szerződtek a kiadók. „Arany Toldijáért pl. Emich 100 Ft -ot kínált az írónak. Petőfi 1848. január 2-án írt levelében számolt be barátjának erről miután közbenjárt érdekében Emichnél. Ő maga is kevesellhette az árat, mert ezt írta: »A könyvárus nem a munka becsét, hanem keletét nézi, és ezt kereskedőtől nem is vehetni rossz néven.«”135 Szerencsére – ahogyan Mezei Péter is utal rá – a szűk esztendőkben is mindig voltak, akik megpróbálkoztak a könyvkiadással, és az igazán elhivatottakat a negatív körülmények sem riasztották el e foglalkozástól.136
A szerzői művekkel kapcsolatos etikai bizonytalanság közepette és a kulturális fejlődés meglódulásával pedig egyre égetőbb szükség volt egy tiszta, egyértelmű és igazságos helyzetet teremtő jogszabályra. A magyar szerző jog fejlődésében kardinális szerepe volt a kiadói szerződés, mint kiadói ügylet első jogszabályi megjelenésének a Kereskedelmi Jogi Törvényben.137 Később, első szerzői jogi törvényünk rendelkezései a szerzőnek biztosított kizárólagos jogból indulnak ki, de ez nem jelenti azt, hogy e jogszabály kizárólag a szerzők érdekeit követve készült volna. Ahogyan Apáthy fogalmazott, ha „[a legislatio] az egyéni és a társadalmi elvet egyesíteni akarja, – az erre alkalmas módokkal előbb-utóbb meg kellend barátkoznia.”138 Ez a „barátkozás” hat különböző kategóriába sorolt alkotástípus helyzetének, felhasználhatósága feltételeinek, valamint alkotóik, felhasználóik és befogadóik jogának, szerepének jogszabályban történő rögzítésével indult. Hogy a jogalkotó valóban az „erre alkalmas módot” találta-e meg, illetve hogy volt-e más út, amin elindulhatott volna, a körülmények és az akkori társadalmi viszonyok ismeretében válaszolható meg. Az, hogy a miniszteri indokolás szerint „… a törvény célja a szellemi munkát védelmezni”,139 a közönség „elnyomását” jelentette volna? Apáthy erről messze nem így vélekedett:
„A szerző érdeke, hogy művéről mindenkit kizáró joguralommal rendelkezzék s a közzététel gazdasági feltételeit is egyedül szabja meg. A társadalom fejlődési érdeke azonban a szellemi javak minél gyorsabb és könnyebb elterjedését kívánja. E két ellentétes érdek közt a szerző jogának törvényes védelme abból a megfontolásból fakad, hogy a közigényeknek megfelelő élénk szellemi produkció csak akkor van jól biztosítva, ha a szerzők is biztosítva vannak a munkájuk után várható vagyoni hasznok és személyes előnyök birtokában.”140
Az első törvényjavaslatok készítésekor felmerült, hogy más módon, esetleg az íróknak juttatott állami fizetés útján lehetne megoldható a helyzet, azonban mint általános megoldás – már
135 T.ERDÉLYI Ilona: „Rablókiadás”, szerzői jog és könyvárusi morál 1847-ben. Magyar Könyvszemle 1980/3.
136 MEZEI (2004) i. m.
137 Az 1875. évi XXXVII. törvénycikk nyolcadik címe (515. §–533. §) szabályozta részletesen a kiadói ügyleteket.
138 APÁTHY i. m. 11.
139 Az 1884. évi XVI. tc. miniszteri indokolása.
140 KENEDI i. m. 23.
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
30
csak a kiválasztás nehézségei és a költségvetésre rótt terhe okán is – ez az ötlet elvetésre került.141 A művek feletti kizárólagos jog biztosítása helyett, a szabad felhasználhatóság mellett egyfajta forgalomarányos „osztalék” fizetése is a lehetőségek között szerepelt, azonban a technikai kivitelezhetősége ezen elképzelésnek is lehetetlennek bizonyult (már akkor is). Levonva a következtetéseket, a szerzői jog formálódásakor Toldy Ferenc arra a megállapításra jutott, hogy a szerzőnek biztosított kizárólagos jog az egyetlen lehetséges megoldás, és „a közönség – a vox populi – fogja ez úton íróit jutalmazni.”142
A szerzői jog tehát végül a magánjog körében találta meg a helyét,143 és az ösztönzési és elismerési elméletre épülve vált jogrendszerünk részévé. Már a kezdetekben az volt a rendezőelve, hogy az alakulására hatással lévő „két ellentétes érdek” kibékíthető és kibékítendő. Az abszolút szerkezetű alapjogviszony biztosítása mind a szerzők, mind a befektetők számára tiszta helyzetet teremtett.144 Ez a szerző és műve közötti erős kötődést elismerő kiindulópont azonban nem csak az alkotók és a művek felhasználására épülő iparág szemszögéből volt indokolható, de az adott technikai lehetőségek mellett egyúttal a széles közönség kulturális termékekhez történő gyors, olcsó hozzájutását is magával hozta. Mindeközben a művekbe foglalt idea szabadon továbbgondolható volt, és a védelmi idő, valamint más korlátok (pl. az idézés, mint szabad felhasználási mód) segítettek beállítani a mérleg nyelvét. A meghatározott műfajokba tartozó alkotások,145 így az írói művek, a zeneművek, a színművek, zeneművek és zenés színművek nyilvános előadása, a képzőművészet alkotásai, a föld- és térképek, a természettudományi, mértani, építészeti és más műszaki rajzok és ábrák, valamint a fényképek kapcsán a jogalkotó taxatív módon felsorolt vagyoni jellegű jogokat biztosított alkotóik számára, s bár a törvényben a személyiségi jogokról kifejezetten nem esik szó, tartalmában már kitér ilyen jellegű jogosítványokra is.146 (Megjegyzendő, hogy a taxatív felsorolás ellenére a bírói gyakorlat a törvényben még előre nem látható új felhasználási módok kapcsán is elismerte a szerző jogait.147)
Első szerzői jogi törvényünk számos alkotástípust, különféle műfajokba tartozó műveket jelölt meg szabályozása tárgyaként, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a dolgok természete által indokolt különbségek nem zárják ki általános szabályoknak „nagyban és egészében” történő alkalmazását. Ezzel együtt differenciált szabályokat tartalmazott:
141 TOLDY Ferenc: Az írói tulajdon, philosophiai, jogi és literaturai szempontból. Pest, külön kiadás a Budapesti Szemléből, 1840. 161.
142 Uo. 162.
143 Bár a törvényben rögzített alapjogviszony egyértelműen a magánjog körébe vonta a szerzői jogot, a védelemhez magánjogi és büntetőjogi eszközök is rendelkezésre álltak (ez utóbbi körbe tartozó, sőt eljárásjogi és nemzetközi magánjogi rendelkezéseket is tartalmazott első szerzői jogi törvényünk). Ld. bővebben: KISS Tibor: Szerzői jogi szankciórendszerünk fejlődése a XIX. és XX. században. Magyar Jog 2011/8.
144 LONTAI–FALUDI–GYERTYÁNFY–VÉKÁS i. m. 31.
145 A nyilvántartással kapcsolatos szabályokról is rendelkező 1887. évi IX. tv. értelmében „irodalmi vagy művészeti művek alatt értendők: könyvek, röpiratok és más irói művek; szinművek, zeneművek, zenés szinművek, rajzművészeti, festészeti, szobrászati művek, metszetek; kőnyomatok; illustratiók; földtani és földrajzi térképek;
földrajzi, helyrajzi, természettani, mértani, épitészeti és más műszaki rajzok, tervek, vázlatok és domborművek, valamint általában minden tudományos irodalmi vagy művészeti termék.”
146 1884. évi XVI. tc. 1. §-a a nyilvánosságra hozatal jogát, a 24. §-a a névfeltüntetés jogát (is) tartalmazza.
147 PETKÓ Mihály: A szerzői jogi szabályozás története. Collega 2002/5.
II.A SZERZŐI JOG RENDELTETÉSE
31
„a védelem, a szellemi alkotás minden nemére nézve egyenlő nem lehet, általános és egyenlő szabályok szerint nem rendezhető, egyrészről azért, mert míg pl. a költők művei, úgyszólván, kizárólagos védelemben részesíthetők, -- a tudósok munkái nagy részben közvetlenűl köztulajdonná válnak; másrészről azért, mert a szellemi tevékenység legfontosabb és legnagyobb részénél, a materiális haszon csak mellékesen jöhet tekintetbe, vagy egészen figyelmen kívűl szokott hagyatni.”.148
Hozzá kell tennünk, hogy bizonyos esetekben a „magyar termékek” védelme is szempont volt a differenciált megközelítéshez, így pl. a törvény indokolása szerint a fordítások esetében
„hazánk irodalmának helyzetére” is tekintettel került jóval rövidebb védelmi idő meghatározásra.149 A XIX. századra a szerzői jog olyan sokrétű eszközzé vált, amellyel az állam valamennyi érintettre tekintettel rendezte az egyre élénkülő „kulturális piac” viszonyait, és a szellemi alkotás ösztönzése jegyében vagyoni (és egyes kontinentális országokban, így hazánkban is tartalmában már személyhez fűződő) jogokat ismert el a szerző javára, hozzájárulva mindezzel a nemzeti – majd egyre inkább az európai és az egyetemes – kultúra értékeinek megbecsüléséhez.150
A szerzői jog célja tehát nem íróasztal mellett fogalmazódott meg – egymásba gyűrűző
A szerzői jog célja tehát nem íróasztal mellett fogalmazódott meg – egymásba gyűrűző