A horvátmészárlás a helyi emlékezetpolitika neuralgikus pontjává vált, az események feltárásának és kibeszélésének igénye évtizedekkel a szabadságharc után is nyilvánvalóan érzékelhető volt. Az incidens tisztázására több kísérletet tettek az ott élők, legelőször a mészárlás idején, közvetlenül az események után, 1848 októberében. A szabadságharc sajtójában számos írás látott napvilágot, ellenséges, elítélő, a horvátok lemészárlását a kőszegiekre hárító és a helyiek reakcióit, viselkedését megmagyarázó, mentegető szö-vegek egyaránt. Az egyik különösen sérelmes, durva támadást egy dunántúli önkéntes, bizonyos Jenőfy Sándor hadnagy tette közzé a Kossuth Hírlapjában.8 Állítása szerint Salamonfánál október 11-én öt óra hosszáig harcoltak a horvát ellenséggel, de a kőszegi nemzetőrök, bár közel voltak a helyszínhez, nem vettek részt a csatában, nem segítettek.
Ellenben vitézségük „aljas jele”, hogy mintegy 50 horvát katonát, kik az elmenekülő seregtől lemaradtak, a városháza udvarán „borzasztóan legyilkoltak”. A minden civilizált ember szemében alávaló, ocsmány tettől undorral fordul el a művelt lélek – fogalmaz Jenőfy. A kőszegi nemzetőrök úgy bukkannak fel a szövegben, mint a védtelen foglyok lemészárlásában jeleskedő, egyébként „schwarz-gelb sympathiában” osztozó, a nemzeti ügyet eláruló város képviselői, akik helyett a szerző és csapata volt kénytelen a városháza homlokzatán március óta biggyeszkedő kétfejű sast eltüntetni. A kőszegi nemzetőrség tisztikara közös nyilatkozatban utasította vissza a vádat: „igazolásunk végett a nemzet előtt ezt kinyilatkoztatni kötelességünknek tartjuk”.9 Sőt, kérték a lapszerkesztőket, hogy tiltakozásukat, amelyet a Közlönyben publikáltak, vegyék át és közöljék.10 Leszögezték, hogy mélyen elítélik a védtelen, lefegyverzett horvát foglyok meggyilkolását, mint nem-telen és csúf tettet, amitől minden igaz hazafi undorodással fordul el, egyben hangsú-lyozták, hogy a bűntényben egyetlen kőszegi nemzetőr sem vett részt. A cikk kizárólag a mészárlás vádjára refl ektált, a város császárpárti érzelmeiről nem esett szó.
A Márczius Tizenötödike több gúnyos támadást is intézett a „schwarzgelb elemeket”
tömörítő Kőszeg ellen. A lakosságot az ellenséggel való összejátszással vádolta, a polgárok borral, pecsenyével kényeztették a horvát sereget, két mázsa puskaport adtak mellé, majd segítettek a szökésben, a határon való átkelésben. A polgármester a cikk szerint akasztás-sal fenyegette azt, aki bántani meri az ellenséges katonákat. A mészárlásért kizárólag őt,
7 Lásd: Budapesti Hírlap, 1893. szeptember 15.
8 Kossuth Hírlapja, 1848. október 26.
9 A választ lásd: Közlöny, 1848. november 6.
10 A kérésnek a korabeli sajtó nem tett eleget.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 25
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 25 2021. 02. 11. 12:18:252021. 02. 11. 12:18:25
26
MÁTAY MÓNIK A TR ÁDLER HENRIETTA
a város vezetőjét és a nemzetőröket terhelte felelősség, mert a felkelt nép bosszúját töl-tötte ki az ott maradt nyomorultakon. „Ha ezt Jurisics Miklós ott a másvilágon valahogy megtudja, talán mindjárt Sodomát csinál Kőszeg városából mérgében”.11 A szerkesztő néhány nappal később tovább köszörülte a nyelvét a gyakorlatilag hazaárulónak titulált városon. Egy rövid riposztban a kőszegi nőkre zúdult a nemzet haragját közvetítő élce-lődés: bizonyára azért féltek a horvátoktól, mert azt hallották, a szárnyas házi állatokban, különösen a libákban nagy pusztítást szoktak végezni.12
A kőszegiek nevében elsőként felszólaló Turcsányi Lajos evangélikus tanító és hitszó-nok hiteles közéleti fi gura, amikor 1848 tavaszán a Kőszegen élő zsidókat támadás érte, határozottan fellépett a védelmükben.13 Viszont nem volt tagja a városvezetésnek, így nem terhelte felelősség a történtekért. Késlekedés nélkül, a horvát tragédia napján reagált az eseményekre. A Kossuth Hírlapjában közzétett rövid szövegben a hazát szólította meg, mint valami kedves, közeli barátot: „Hazám, tudd, hogy…”.14 Az ellenség egy része, a „gaz horvát csoport” kicsúszott a hős honfi ak kezei közül, éjjel, holdvilágnál, futva szökött a kőszegi kertek alatt Ausztriába. S most a városra szakad a teher: éreznie kell a késedelem súlyát.15 Azaz Turcsányi megpróbált a közvélemény számára elfogadható magyarázatot adni a passzivitásra, s az események hatása alatt, szándékosan vagy öntu-datlanul, zaklatott, egyben megbánásról tanúskodó beszámolót közölt, kifejezte, ponto-san átérzi a helyzet egyszerre személyes és kollektív drámaiságát.
A nemzeti közfelháborodást megelőzni szándékozó hosszadalmas beszámoló jelent meg a Közlönyben, amit szerzője a tragédia napján, október 12-én írt.16 Állítása szerint a vá-rosban minden jobb érzésű ember lehangolt, családja körében sem vigasztalódik, köte-lességeit kelletlenül teljesíti, „arczát a bosszuság pírja futja át”. Sajnálja a történteket, melyek éles ellentétben állnak a nagyhírű Jurisics Miklós idejében élt elődök bátor vitéz-ségével. Kőszeg valójában a körülmények szerencsétlen együttállásának áldozata lett – ér-velt a cikkíró. Október 11-én alig harangozták el a 11 órát – az írás nem mulasztotta el emlékeztetni az olvasót, hogy a korai harangszó a török 1532-es dicsőséges kiűzésének örök emléke – mikor, két vaskos levéllel, megérkezett a városba „az illírek rablócsapatának egy hős bajnoka”. Ezek a később dicstelennek minősült paktumot tartalmazták: Kőszeg engedje át a horvát csapatokat, biztosítson ellátmányt, és nem esik bántódása. Ez az, „mi lelkemet szorongatja, az intézkedések rögtönzöttek voltak” – később jött értesítés, sőt tapasztalták is a helybeliek, hogy a 6000 főből álló vitéz magyar tábor a közelben állomá-sozott. Ha már a valóságban nem került rá sor, legalább verbálisan meg kell semmisíteni az ellenséget: „…segítségükkel az illyr csordát, mintegy levegőt rontó, büdös férget az élők sorából kivégezni lehetett volna”. Az érvelés szó szerint megegyezik a városi
jegyző-11 Lásd: Márczius Tizenötödike, 1848. október 21.
12 Uo. 1848. október 25.
13 Lásd ehhez: Chernel 1878. 261.
14 Kossuth Hírlapja, 1848. október 18.
15 Uo.
16 Közlöny, 1848. október 23.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 26
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 26 2021. 02. 11. 12:18:262021. 02. 11. 12:18:26
27
NYOMASZTÓ TERHEK, KIMONDATLANSÁGOK
könyvben rögzített szöveggel: a nagy erőnek csak nagy erővel lehet ellenállni, a kőszegi nemzetőrök nem voltak felfegyverkezve, a segédcsapatok nem érkeztek meg, ezért a köz-gyűlés úgy döntött, engedélyezi az átvonulást. A szerző mintegy közhírré teszi, a nemzeti nyilvánosságba emeli a városi közgyűlés dilemmáját, majd egyhangú döntését a helyzet békés megoldásáról.17 Későn érkezett a felmentő sereg, a 42 foglyot agyon verték, az ár-tatlan Kőszeg kénytelen a szemrehányás keserűségét megízlelni. A „szemrehányás kese-rűségét” négy nappal később már ízlelhette a magyarázkodó város, amikor Széll József és Reisig Alajos kormánybiztosok jelentették a Honvédelmi Bizottmánynak, hogy Kőszeg – nem bízva saját erejében – magát az ellenségnek feladta. Széllék nyilvánosan kifejezték egyet nem értésüket: a gyáva, hazafi atlan lépéstől a jövőben óvakodni kell.18
A helyiek, érzékelve a politikai hangulatot, a magyar nemzeti identitás kidomborítá-sával a horvát hadjáratot megelőzően, már a nyári hónapokban megpróbálták a nyilvá-nosságban megteremteni a város pozitív imázsát. Egy 1848 júliusában a Közlönyben publikált írás sajátos demográfi ai értelmezésben és érvelés nyomán a magyar etnikum helyi jelenlétét, sőt dominanciáját mutatja be.19 Szerzője szerint Jurisics városa a „törzs-magyarok lakhelye” volt, ahol a magyar szellem uralkodott egészen a 18. század közepé-ig, amikor a pestis pusztítása (sic!) radikálisan megváltoztatta a helyzetet, és a szomszédos osztrák területekről kellett pótolni a vérveszteséget – németajkú lakossággal. Ekkor, azaz a 19. század közepén az arányok sokkal jobbak – állítja a cikkíró: – „nem tagadható ugyan az idegen elem most is él, de nekem ugy rémlik, mintha már galvanicus vonaglásokban eviczkélne”. Erősödik a magyar nyelv és kultúra terjedése, ugyan a városlakók közül még sokan nem értik tisztán a haza nyelvét, de gyerekeiket már magyarul taníttatják. Mind-ezt azért tartja fontosnak leszögezni a cikkíró, hogy „tudhassa a haza, hányadán áll a kő-szegiekkel”, hogy hírül adja, a helyiek Jurisics hűséges utódai kívánnak lenni. Azaz, a nemzeti nyilvánosságban közhírré tett hűségnyilatkozat, mintegy preventív eszközként próbálta pozícionálni a közismerten németajkú Kőszeget.
Néhány hónappal a horvát incidenst követően az áruló és gyilkos város bűne nemze-ti szégyenbélyeggé lényegült át – a korabeli értelmezés szerint – a bécsi kamarilla poli nemze-tika ármánykodása során. 1849. január 31-én, amikor Kőszeget már elfoglalták a császáriak, s a városon éppen számonkérték a mészárlást, a Közlöny tudósítása szerint a hóhérok újabb aljas trükkhöz folyamodtak.20 Jeles művészek fellépésével jótékonysági estet szer-veztek Bécsben, melynek bevételét „a magyar barbárság által meggyilkolt” horvátok özvegyeinek és árváinak megsegítésére tervezték fordítani.
A szabadságharcot követően az abszolutista kormányzat határozott lépéseket tett a horvátokkal kapcsolatos magyarországi emlékezet megkonstruálására. 1853. október 12-én Kőszegen ünnepséget szerveztek az áldozatok emlékére. A Religio című lapban
17 Lásd: Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára Kőszegi Fióklevéltár Tanácsülési jegyzőkönyvek.
Tanácsülési jegyzőkönyvek. 1848. október 21.
18 Közlöny, 1848. október 16.
19 Közlöny, 1848. július 17.
20 Közlöny, 1849. január 31.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 27
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 27 2021. 02. 11. 12:18:262021. 02. 11. 12:18:26
28
MÁTAY MÓNIK A TR ÁDLER HENRIETTA
közzétett írás a megemlékezés kapcsán felidézi a szomorú katasztrófát, és tudósít a kő-szegi sírkertben felállított emlékműről, melyhez, az évforduló apropóján, Jellasics horvát bán személyesen is ellátogatott.21 A szerző megragadta az alkalmat, hogy felidézze, a kí-méletlen gyilkosokra lesújtott a törvény szigora, a bűnösök bitófán végezték. Azóta eltelt három év, „kisdedszerű városunkban” örömünnep az avatás, örvendetes este, amikor a csendes Kőszegen jelen van a vígság, az öröm, fáklyás ünneplés, zenekar, éljenzés.
A horvát emlékmű átadása és a város legszebb részére, a Gyöngyös partjára tervezett katonaiskola alapkőletétele közös aktussá válik, s ekként jelenik meg a nyilvánosságban.
A forradalom és szabadságharc nyilvánossága radikális és dichotómiákra épülő nyel-vezetet használ, a diskurzusban a hősök és az árulók állnak egymással szemben. Ahogyan a francia forradalomban, a propagandában itt is meg kellett alkotni az ellenségképet.
Kőszeg önhibáján kívül elmulasztotta, hogy második Ozoraként vonuljon be a történe-lemkönyvekbe, így azonban óhatatlanul az ellenséggel lepaktáló város dicstelen szerepét osztották rá. A korabeli refl exiók, az országos sajtóban közzétett üzenetek védekezőek, holott a város sem a „kőszegi kapitulációban”, sem a horvát foglyok lemészárlásában nem marasztalható el, ez már a korabeli vizsgálatok során is bebizonyosodott. A kőszegiek áldozatok, passzívan elszenvedett események szemtanúi, a védekező kommunikáció az áldozat szégyenét fejezi ki.