BEVEZETÉS
A nyelvtől a széles körben ismert történelmi tényeken át az épített környezetig a velünk élő történelem számos példáját ismerjük. A múlt relikviái azonban nemcsak körülvesznek minket, de gondolkodásunkat és viselkedésünket is befolyásolják, így tulajdonképpen bennünk is élnek (Tomasello 2002). Ez az emlékezet működése nélkül nem volna le-hetséges. Az egyéni és a kollektív sors egyaránt az emlékekből épül fel, ezek töltik meg érdemi tartalommal az identitás kategóriáját (Assmann 2010; Assmann 2020). Noha kollektív idegrendszer nem létezik, ezért a szó szoros értelmében mindenki csak egyedül emlékezik, az emlékek tartalmát és elsajátítását befolyásoló társadalmi folyamatoknak köszönhetően az emlékezés egyén feletti szintje is megragadható. A kommunikatív közeg, a társadalmi intézmények és a politikai, hatalmi tényezők változatos módon kapcsolód-hatnak össze, és formálhatják a társadalomban élő múlt képét.1 A gyorsuló időben egyre távolodó múlt iránti nosztalgia sajátos módon viszonyul a történelemhez. A kollektív és a részben ebből táplálkozó egyéni emlékezet számára az identitás építésében, erősítésében szerepet játszó elemek lesznek a legfontosabbak. Ezeket azonban a társadalom s így az egyének sem tetszés szerint válogatják ki maguknak. A múlt gazdag valósága többféle módon juthat el a jelen emberéhez, például nemzeti és kulturális örökség formájában.
Vajon milyen eséllyel rögzülhetnek az örökség különböző változatai a sok egyéni tudat-ban és az ezekből összeálló kollektív emlékezetben?
A MÚLT ÉS A TÖRTÉNELEM
Az örökséget úgy is meghatározhatjuk, mint a múlt jelenbe átmenteni kívánt részét.
A megőrzés oka lehet a tárgy, az épület, a természetes környezet, a táj vagy a szellemi örökség esetén a népszokás, a mesterségbeli tudás értéke és veszélyeztetettsége. A fontos-ságot a közösség múltjában játszott szerep, az utólag megállapított szimbolikus jelentőség támasztja alá. Az ősök által alkotott világ az építményekben, a tárgyakban és a szokásokban,
1 A kollektív emlékezet három formája: Roediger – Abel 2015.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 84
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 84 2021. 02. 11. 12:18:332021. 02. 11. 12:18:33
85
ÖRÖKSÉG ÉS KOLLEKTÍV EMLÉKEZET
valamint a szellemi kultúrában rögzült, amelyek az utódok számára állandó igazodási pontokként szolgálnak. A jelen működése és a jövőre vonatkozó elképzelések, amelyek a társadalmi lét alapfeltételeihez tartoznak, ugyancsak a múltból merítik a szükséges tudást.2 Hagyomány, szokások, ismeretek; épített környezet, tárgyi kultúra – mindezek a múlt termékei, olyan elemek, amelyek nélkülözhetetlenek a történelmi folytonosság és változás megértéséhez. Valójában minden kultúra, legyen az nemzeti, etnikai csopor-tokhoz köthető, vagy ezek fölött kiépülő nagyobb egység, például a vallások alapján szerveződő civilizációs keretek, örökséget ápol és ad át valamilyen módon.
A múltból táplálkozó társadalom ideája a 18. század előtti történetírás tartalmában is tükröződik: az élet tanítómestereként működő história a múlt és az aktuális jelen össze-köthetőségéről árulkodik. A történelem a 18. század közepéig nem meghaladott, fejlet-lenebb és ennek megfelelően a haladásnak köszönhetően modernebb korszakokból áll, hanem az ismétlődő hagyományok alapján meghatározható történetekből. A történelem a felvilágosodás időszakáig valóban történeteket, azaz egyes történetírók lazán összefüg-gő munkáiból összeállítható gyűjteményt jelent. A történelem – immár egyes számban – mint egységes folyamat, amely az ismert és egyre alaposabban feltérképezett világ törté-nete, Koselleck értelmezése alapján a 18. század második felétől vált a múlt egységesülő értelmezésének alapjává (Koselleck 2003). Ennek köszönhetően az idő három dimen-ziója egyre határozottabb formát ölt: a múlt és a jelen közti különbség megnőtt, amit a korszak, a „Sattelzeit” valós fejleményei is alátámasztottak a 18. század közepétől a 19.
század derekáig tartó időszakban.3
A francia forradalom hatása, eszméinek terjedése a rendi társadalmak átalakulását indította el Európa-szerte, ami az iparosodás kibontakozásával együtt a kontinens nyu-gati felén egy új világ körvonalait rajzolta fel. A változások sodrában a régi világ elavu-lása valóban megtapasz talható, ahogy ezt Goethe Vonzások és választások című regénye is rögzíti (Goethe 1809/1963: 149). Az idő felgyorsulása és a tér összeszűkülése a köz-lekedés, a szállítás és a hírközlés folyamatos fejlődésének köszönhetően a 19. és a 20.
században töretlenül haladt előre (Koselleck 2000: 158; Warf 2008). A jelen egyre kevésbé talál használható elemeket a múltban, határozottan elfordul tőle, és a jövőre szegezi tekintetét. A fejlődés és általában véve a történelem is egy jövőbe tartó, alap vetően az emberiség szebb jövőjét vizionáló felvilágosodás kori narratíva értelmében kibonta-kozó folyamat, tulajdonképpen egyvonalú, megszakítások nélküli történet, a haladás története (Assmann 2020; Bevernage – Lorenz 2013). Ennek egyik következménye a történetírás időszemléletének megváltozása, amely a lineáris időfelfogás alapján a múlt-ra befejezett, lezárt korszakként tekintett. A múlt, noha nyilván még sokáig (valójában a mai napig) a jelen része volt, az életmód és a tárgyi környezet meg változásával egyre messzebbre kerülhetett a jelen világától és az elképzelt jövőtől, amely felé a társadalmak a lassan uralkodóvá váló nézetek szerint rendületlenül haladtak. Ezt a történetíró kon és
2 Ez a történeti szociológia irányzatának kiindulópontja: Abrams 1982; Smith 1991.
3 A Sattelzeit (nyeregidő) árnyaltabb megközelítése, a történelemszemlélet változásának ellentmondásaival:
Fulda 2016: 12, 14.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 85
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 85 2021. 02. 11. 12:18:332021. 02. 11. 12:18:33
86 KESZEI ANDR ÁS
általában a 18–19. század szűk értelmiségi csoportjain kívül valószínűleg a modernizá-ciós központokká fejlődő városok gyarapodó lakossága is egyre inkább megtapasztalhatta.4 A nem egyidejű egyidejűség értelmében az általában elkülönített három idődimenzió közül több egyszerre is megjelenhet, a múlt és a jövő állandó szereplői a jelennek, amely a modernizációs folyamat során a jövő felé haladó társadalmak egyre rövidebb időszaka-ira vonatkozik (Koselleck 2003). A történelem valójában mindig a múlt, a jelen és a jövő sajátos keveredéséről tanúskodik. A társadalom, a gazdaság, a politika és a kultú-ra, hogy csak elnagyoltan soroljuk fel a legfontosabb területeket, megannyi időrendszer-rel jellemezhetők, amelyek a bennük uralkodó időrendeknek megfelelően működtetik a múlt távolabbi és közelebbi korszakait. Az információs technológia hipermodern ideje párhuzamosan létezik a több évszázados, sőt évezredes múltra visszatekintő hagyo-mányok, szokások időrendjével. Az egyházi ünnepek és az internetes közösségi hálózatok működése napjainkban megfér egymás mellett, sőt, akár össze is fonódhat a csoportkép-ződés modern csatornái és dinamikája alapján. A jog, a gazdaság és a politika területéről hasonló példákat hozhatnánk a római jog máig érvényes szabályozásaitól, amelyek gaz-dasági viszonyokat is szabályozhatnak, a politika intézményrendszeréig, amelynek szintén vannak a régmúltba visszanyúló elemei. A történelem tehát a jelen része, még ha ezt – kellő tájékozottság híján – sokszor nem is könnyű tudatosítani.
AZ IDŐK ÉS AZ IDŐ
Az időfelfogás működése és változása a történelem során alapvetően három jelentősebb időrend elkülönítését teszi lehetővé (Hartog 2006).Koselleck korábban említett úttörő munkájából kiindulva François Hartog a rendszeresen ismétlődő múltban élő, a jövő víziói alapján a haladást és a lineáris történelmi időt érvényesítő modern, valamint az elbizonytalanodó jövőtől elforduló jelen kiszélesedése és állandósulása nyomán kirajzo-lódó modernitás utáni időfelfogást különbözteti meg. Az antikvitás és a kora újkor vége között leginkább az első volt jellemző, a múlt a hagyománnyal összefonódó vallás for-májában szüntelen visszatért a jelenbe, és ez tulajdonképpen a jövő horizontját is meg-határozta. A múlt, jelen és jövő keveredése tehát ebben a rendszerben elsősorban a múlt ismétlődő tapasztalatai alapján uralta az időfelfogást. Ezt gyakran ciklikus felfogásnak is nevezik, ami talán nem felel meg tökéletesen a valóságnak, valószínű, hogy a legegysze-rűbb társadalmak esetén is változott valamit idővel, ahogy a „lendkerékhatás” koncepció-ja feltételezi: az egyszerű eszközök, hétköznapi eljárások a tapasztalatok, a gyakorlat alapján, ha csak nagyon apró lépésekkel is és lassan, de azért változnak (Tomasello 2002).Az ismétlődés tehát általában nem tökéletes másolata a múltnak, noha az arányok természetesen rendkívül fontosak, ahogy az is, hogy a múlt újbóli felbukkanása meny-nyire látványos és milyen területeken történik. A vallás, a rítusok formájában például
4 Az átalakulás, a városiasodás és a felejtés kapcsolatáról: Connerton 2009; Berman 1988.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 86
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 86 2021. 02. 11. 12:18:332021. 02. 11. 12:18:33
87
ÖRÖKSÉG ÉS KOLLEKTÍV EMLÉKEZET
a csoport folytonosságát biztosítva idéződik fel rendszeres idők özönként, a korai idő-szakban és a természeti népeknél a közösség eredetét és összetartozásának tényét tudato-sítva az emberekben. A monoteizmus megjelenése valószínűleg az időtudat változását hozta, az új, egyistenhívő vallások alapjául szolgáló történetekből kibontakozó jövő szerepe ugyanis megnövekedett (Assmann 2020: 193–194). Ez természetesen még nem a modernizációval kapcsolatos elképzelések nyomán kirajzolódó tágas horizont, amely felé az egyenes vonalú fejlődés folyamata mutat. Inkább egy mitikus jövő, amely a hívők közös sorsát a megírt, elrendelt módon alakítja a messiás eljövetele, majd az utolsó ítélet jövője felé. Ebben az időrendben, az ismétlődő elemek túlsúlyával a múltnak továbbra is meghatározó szerepe volt.
Annak ellenére, hogy a történelem részletesebb vizsgálata több korai modernizációs hullám létét bizonyíthatja, a 18. század közepétől elterjedő lineáris idő képzete és az ennek megfelelő fejlődéstörténet, a világtörténelem mint egységes, mindenhol és mindent átalakító folyamat pozíciója megingathatatlan maradt a 20. század utolsó harmadáig.5 Ez egyben Hartog következő időrezsimje a Koselleck munkáiban kidolgozott, 18. szá-zadi eredetű fordulat alapján, amely szerint a felvilágosodás, a francia forradalom és a gazdasági fejlődés a jövőorientált szemlélet elterjedéséhez vezetett. Erről elsősorban a történetírók munkái, a szépirodalom és közvetve a közlekedés és a hírközlés átalakulá-sa árulkodik, az átlagemberek hétköznapjaiban működő idődimenziókról azonban jóval kevesebbet tudunk. Maga Koselleck az Elmúlt jövő után írt tanulmányaiban a jövőori-entált felfogás hatása mellett részletesen ír a különböző korszakokban – például a 20.
század végén is, a német újraegyesítés példája alapján – érvényesülő többidejűségről, ami alatt elsősorban az ismétlődés és a változás különböző ötvözeteit érti (Koselleck 2000:
153). Az „időrétegek” (Zeitschichten) koncepciója szerint minden történelmi korszak a múlt (ismétlődés) és a jövő (változás) sajátos viszonyával jellemezhető, amelyet a jelen erőviszonyai folyamatosan alakítanak. A múltat tehát soha nem hagyta maga mögött teljesen az emberiség, bár bizonyos korszakok valóban gyorsabban távolodtak el tőle.
A modern időrend eredményeképp – Hartog értelmezésében – a múltat lezárt, valóban elmúlt, így szinte tárgyszerűvé vált dologként kezelték a nyugat-európai társadalmak a 18. század utolsó harmadától az 1980-as évek végéig. A múlt ekkor már nem annyira a jelen tanítómestereként, hanem egyre inkább idegen, távoli világként bukkan fel, amelyhez a jövő igézetében élő jelennek egyre kevesebb köze van (Lowenthal 2015).
A történelem azonban még nem ért véget ezzel a fordulattal. A harmadik időrend, amelynek részletes leírása és a „prezentizmus” kifejezés népszerűvé tétele jórészt Hartog érdeme, az 1980-as évektől válságba kerülő modernizációs elképzelések romjain kivirág-zó jelenközpontúság. Ez, főként a történész szemszögéből, meglehetősen nyugtalanító fejlemény, mert a jövő elbizonytalanodása, kiüresedése, sőt félelmetessé válása egy olyan prezentizmus megalapozásához járult hozzá, amely ismét megnyitja kapuit a múlt előtt, de sajnos nem épp a történettudomány által elképzelt szakszerű múltfeltárás és - értelmezés
5 Ugyanott a középkor végén és a kora újkorban is találhatunk ilyen „hullámokat”, azaz a modern jövő képzet alapjait a 18. század közepénél korábban is megtalálhatjuk már, lásd még Hölscher 1999.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 87
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 87 2021. 02. 11. 12:18:332021. 02. 11. 12:18:33
88 KESZEI ANDR ÁS
útján. A jelentapasztalat alapján, amely a ma folyamatos újratermelődéséből fakad, az emberek már nem szívesen képzelődnek a jövőről, mert a globális kockázatok és ezek ismeretének növekedése nem sok jóval kecsegtet, noha természetesen a remény sem veszett el teljesen a fejlődés lehetőségét illetően. A prezentizmus azonban inkább az itt és most-tal foglalatoskodik, valamint – a szaktörténész legnagyobb bánatára –, az amatőr múltfarigcsálással és a történelem elfogult, egyoldalú értelmezésével (Hartog 2006, 2013; Eley 2011).
A tömegtájékoztatási eszközök és az internet hatására az aktuális jelen széles körben ismertté válik (Gumbrecht 2014).Korunk a történelemből önkényesen kiragadott múltakkal mintha történelmi jelleget öltene, de a múlt iránti érdeklődés felszínes volta is inkább a jelenközpontú időfelfogás terjedésének tünete, az utóbbi évtizedekben pár-huzamosan kibontakozó orientációs és értékválságtól szenvedő modernitás utáni társa-dalmak egyik legfőbb problémája. Tegyük hozzá mindjárt, hogy elsősorban a jóléti társadalmakról van szó, ahogy a nyugati modernizációs mintákat bíráló szerzők a világ egyéb kultúráinak modernizációs „fejlődéséről” vagy inkább tévútjairól szólva megjegy-zik ( Chakrabarty 2000).A gyarmatosítás történetének átértékelése új megvilágításba helyezte a nyugat-európai fejlődés természetesnek tekintett következményeit. A gyar-matosítók civilizációs küldetése helyett, amelyet az európai fejlődésmodell és kultúra exportálásaként értelmeztek, a 20. század utolsó harmadában a leigázottak szempontjai kerültek előtérbe. A gyarmatosítás történetének árnyoldalai az erőszak, a hagyományos kultúra látványos leértékelése és háttérbe szorítása, a történelem mint lineáris fejlődés-történet következményeként is igazolható volt. A helyi kultúrákat az európai hódítók a haladás logikája és saját hatalmi helyzetük alapján tekintették elmaradottnak és al-sóbbrendűnek. A különböző kultúrák sajátos világnézetét, belső értékeit és felcserélhe-tetlenségét hangsúlyozó álláspontok e nézetek radikális átértékelésére szólítottak fel. Az örökségvédelem világméretűvé szélesedő mozgalma a 20. század második felében para-dox módon több ízben is e kulturális sokszínűség megóvásán fáradozva került konfl ik-tusba a helyi lakossággal, amely láthatóan nem mindenhol érti vagy fogadja el a műem-lékvédelem szakmai szempontjait (Silverman 2011: 10–12). Az örökség a gyarmati múlt átértékelése nyomán ellentmondásokkal telítődött, de az utóbbi időben már nem-csak az egykori gyarmatokon, hanem a hajdani gyarmattartó országokban is.6 A külön-böző népek vagy egyazon társadalom különkülön-böző múltú csoportjai a történelmi sérelmek alapján eltérő módon viszonyulnak az örökséghez, amely ezzel viták kereszttüzébe került.
A modernitás időrendjének megkérdőjelezése a történetírás egyeduralmának megren-dülésén túl a jóléti társadalmakban az ezredforduló idején tapasztalható kulturális válság bizonyítékaként is felfogható. A tünetek már az 1980-as években jelentkeztek: a világmeg-váltó társadalmi rendszerek kudarcai, a globális katasztrófák rémével fenyegető jövő, a nuk-leáris katasztrófa, a környezetszennyezés, napjainkra kiegészülve a globális felmelegedés érezhető és várható következményeivel egy olyan jövő képét vetítik előre, amely elől inkább elzárkózna az ember (Hartog 2006; Gumbrecht 2014; Assmann 2020). A jelen
6 Lásd Cecil Rhodes megítélését Angliában és Dél-Afrikában: Assmann 2019: 212–213.
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 88
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 88 2021. 02. 11. 12:18:332021. 02. 11. 12:18:33
89
ÖRÖKSÉG ÉS KOLLEKTÍV EMLÉKEZET
kiszélesedése és eluralkodása a 21. század elején a jövőtől való elfordulás mellett a múlt minden eddiginél intenzívebb beáramlását hozta a társadalmak hétköznapjaiba ( Gumbrecht 2014). Ez többféle formában jelentkezik, a régi képek, tárgyak, korszakok divatja és a tör-ténelmi témájú fi lmek, regények növekvő népszerűsége ugyanarról árulkodik: megnöveke-dett a múlt iránti érdeklődés. A hajdanvolt felidézésének – talán érdemes kiemelni most, hogy ez egyben jelenné tételt, a szó szoros értelmében megjelenítést jelent – legfontosabb módozatai között találjuk az emlékezés és az örökség összefonódó je lenségeit.