„Ennyi terhes örökség nem marad hatástalan…”
F. GY. a pécsi elmeklinikán
[ • ]
ERŐS FERENC ELŐADÁSA ELÉ…
Azon a decemberi morózus csütörtöki reggelen az ELTE B épületének amfi teátrumszerű előadójában (ahol akár Otto Weininger is prelegálhatott volna) a Papp Barbara által szer-vezett második Lélek és történelem konferenciára gyülekeztünk. A délelőtti előadók közül már csak Erős Feri hiányzott. Egyfelé laktunk, többször láttam, hogy az utóbbi időkben valahogy lelassult, elnehezedett a járása. Aztán frissen, minden sietség nélkül megérkezett.
A legtermészetesebb módon letelepedett az előadók közé, egy kicsit csodálkozott, hogy ugyan kinek mi oka lehetett nyugtalankodni miatta. Mindnyájunknak természetes volt, hogy meg-várjuk, pedig csak a második előadó volt.
Mint a szekció moderátora, mindenkit bemutattam előadása előtt. Ferinél az volt a leg-nehezebb, hogy akárhogy motoztam az emlékezetemben, nem tudtam visszatalálni oda, hogy mióta is ismerjük egymást. Sorra elevenedtek fel közös összejöveteleink emlékei , de valahogy az első találkozás nem akart előkerülni. Itt volt legutóbb a 2016-os életrajzi konferencia Zamárdiban, ahol egy szekcióban és egy kerekasztalnál bontogattuk a pszichológia és törté-nelem közötti válaszfalakat. Felötlött a 2005-ös pécsi tanácskozás, ahol Philippe Lejeune holdudvarában jártuk körül az önéletrajzi műfajok kontextusait. 1991-ben, A fi atal Luther fordítójaként, már tisztán megmutatkozott jelentősége a pszichohistória honosításában. Az 1985-ös Medvetánc-interjúk („Hogyan jöttem rá, hogy zsidó vagyok?”) egyik szervezőjeként és szerzőjeként már világosan láthattam, hogy általa valami gyökeresen új kezdődött. Azzal nyugtáztam a dolgot, hogy a történelem és pszichológia közötti párbeszéd, a személyes és szövegbeli találkozások közös érdeklődési tereink időtlenségébe vesztek.
Aztán megtartotta előadását írói nevén „Fényessy Győzőről”, amelyben nemcsak személyes érintettségét említette, hanem a „jelenlevő történészekre” is kipillantott, akik talán kitalál-hatták, kik is hőse felmenői. Négy generáció történetének vázlata és a história elmegyógy-intézetbeli elbeszélése volt az a két szál, amelyet a rá jellemző virtuozitással összeszőtt és ki-bogozott. Mindig csodáltam artisztikus gesztusait is, ahogy tenyerének élével maga előtt a levegőt simította. Szerencsésnek éreztem magam, amikor a szekció végén elmondhattam neki, hogy a Fenyvessyeket nemcsak a történészek, hanem a gazdaságtörténészek külön szá-montartják: a gyorsíró apa, Adolf (1837–1920) és statisztikus fi a, József (1870–1935) is írt banktörténetet, s még ígértem is neki további adatokat, mert mit is várhat a minden tudásra
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 43
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 43 2021. 02. 11. 12:18:282021. 02. 11. 12:18:28
44 ERŐS FER ENC
szomjas pszichológus egy mezei történésztől. Azóta azt is kinyomoztam, hogy a főhőst, „F. Gy.-t”
(1908–1960) élete derekán, 1948 tavaszán másfél éves börtönbüntetésre ítélték, ez elől ke-resett menedéket az elmeosztály vaskos falai mögött, hogy ott szabadon papírra vethesse csa-ládi jegyzeteit, amelyek aztán szerencsénkre eljutnak a múlt kutatójához is.
Ha már soha nem is tudom beváltani ígéretemet, s ha már Ferire várakozni sem tudunk a szekcióülés előtt, álljon itt az akkor elhangzott előadás előtt ez a rövid megemlékezés. Égi kávézók pultjánál való találkozás helyett.
2020. július 1.
Kövér György
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 44
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 44 2021. 02. 11. 12:18:282021. 02. 11. 12:18:28
45
„ENNYI TERHES ÖRÖKSÉG NEM MAR AD HATÁSTALAN…”
Előadásom főszereplője, F. Gy. Műegyetemet végzett textilmérnök, vagy ahogy írói ál-néven magát elnevezte: Fényessy Győző. Valódi családneve az előadás folyamán ki fog derülni, mivel történetét összefüggésbe hozom egy ismert személyeket tartalmazó család történetével. Azt sem titkolhatom el, hogy F. Gy.-hez távoli rokonság fűz, anyám és ő – bár sohasem találkoztak, és valószínűleg nem is tudtak egymásról – másodfokú uno-katestvérek voltak. Ily módon F. Gy. családi örökségemhez tartozik, noha létezéséről mindaddig magam sem tudtam semmit, amíg dr. Simon Mária, a Pécsi Tudományegye-tem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának adjunktusa fel nem hívta a fi gyelmemet egy dokumentumkötegre, amely a klinika pszichiátriai betegeinek művészi és irodalmi alkotásait tartalmazó gyűjteményében található. Amikor az anyagot 2017-ben meg-ismertem, dr. Simon Mária már elkezdte rendszerezni és feldolgozni ezeket a dokumen-tumokat, és jelenleg is foglalkozik azok klinikai, pszichiátriatörténeti, büntetőjogi és tágabb történelmi jelentőségével. Előadásomban, amely inkább csak egy „work in prog-ress”, nem pedig teljességre törekvő bemutatás, főként Simon Mária eddig végzett mun-kájára támaszkodom, kiegészítve azt néhány családtörténeti vonatkozással.
ELŐZMÉNYEK
F. Gy. 1908. február 23-án született Budapesten, és 1948 szeptemberében került a kli-nikára. Bekerülésének közvetlen oka „borzasztó lelkiállapota”, súlyos krízise volt, amely a nem sokkal korábban elszenvedett meghurcoltatásából származott. 1947 őszén ugyan-is letartóztatták, majd „árdrágító haszonszerzés és befolyással való vugyan-isszaélés” címén két és fél év börtönre ítélte az úgynevezett „uzsorabíróság”, vagyis a gazdasági bűncselekmé-nyek elbírálására eredetileg még 1920-ban létrejött különbíróság, amely különösen súlyos esetekben halálbüntetést és teljes vagyonelkobzást is kiszabhatott.1 A konkrét ügy hát-teréről egyelőre keveset tudunk, de vélhetően koncepciós vádakon alapult, mint oly sok más, hasonló eset ebben az időszakban. Mindenesetre a Magyar Nemzet 1947. november 14-én megjelent cikkéből kiderül, hogy F. Gy. műszaki főtanácsost, a Gazdasági Főtanács hitelügyi osztályának egyik előadóját több bűntársával együtt azzal vádolták, hogy egy volt rendőrtiszt hitelügyi kérelmének kedvező elbírálását próbálták összeköttetéseik révén elérni. A cikk a végén közli, hogy „a nyomozás az ügyben még folyik, ennek során elő-reláthatólag még többek ellen indul eljárás megvesztegetés miatt. A gazdasági rendőrség dr. Bérczy Gyulát, dr. Dessewff y Ernőt, dr. Antal Pált és F. Gy.-t előzetes letartóztatásba helyezte”.
A fogházban F. Gy. fi zikailag és lelkileg teljesen összeomlott, asztmatikus rohamai, szorongásai, halálfélelmei voltak. A rabkórházba került, majd nyolc hónap után fellebbezés
1 Lásd: Az 1947. évi XXIII. törvénycikk indokolása az uzsorabírósági különtanácsokról. https://net.jogtar.
hu/ezer-ev-torveny?docid=94700023.TVI&searchUrl=/ezer-ev-torvenyei%3Fpagenum%3D51 (Letöltés ideje: 2019. december 1.)
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 45
BTK_Papp_Barbara_Lelek_es_tortenelem_BELIV.indd 45 2021. 02. 11. 12:18:282021. 02. 11. 12:18:28
46 ERŐS FER ENC
útján szabadlábra helyezték, de a büntetőeljárás másodfokon folytatódott, az újabb tárgyalás az elmeosztályos felvétel időpontjától számított két hónappal későbbre volt várható. A magát mindvégig ártatlannak érző F. Gy. joggal tarthatott attól, hogy ügyében másodfokon még súlyosabb ítélet fenyegetheti. Ne felejtsük el, hogy éppen egy évvel vagyunk a Rajk-per előtt…
Szabadlábra helyezése után Pécsre költözött szüleihez, mivel házassága is válságba került. Apja, mint a későbbiekben részletesebben lesz róla szó, a pécsi egyetem neves, ekkor már nyugalmazott orvosprofesszora volt. Bizonyára az ő segítségével került a bel-gyógyászati klinikára, ahonnan egyre súlyosbodó pszichés tünetei, nyugtalansága, külö-nösnek ítélt viselkedése miatt áthelyezték az ideg- és elmeklinikára, melynek vezetője apja professzortársa, Környei István volt (1901–1988), a korábbi kolozsvári professzor, aki 1947-től egészen 1972-ig igazgatta a pécsi intézményt.
A trauma, amelyet F. Gy. a letartóztatás és a raboskodás miatt elszenvedett, korántsem az első trauma volt életében. Anamnézisét a fennmaradt orvosi feljegyzések alapján Simon Mária próbálta rekonstruálni, ebből emelek ki néhány mozzanatot. A feljegyzések főként a szomatikus tünetekre és állapotokra irányulnak, elsősorban asthma bronchiale-jára, amely harmincéves kora körül keletkezett, „a Magyarországon is egyre kifejezettebbé váló zsidóüldözéssel és a későbbi feleségével felmerülő szexuális nehézségekkel egyidőben”.
A negyvenes években az egyre fokozódó üldözés következtében asztmája fokozódott, impotenciája teljessé vált, öngyilkossági késztetései voltak, gyári munkájában is mély-pontra jutott. Ekkor szexológushoz fordult, aki injekciókat adott neki, analizálta őt, és
„eltiltotta a nemi élettől”. A kezelés stabilizálta állapotát, de „1944-ben a nyilasok elvit-ték, súlyosan megverelvit-ték, és csak véletlen szerencsével sikerült megszöknie a deportálás elől”. Részt vett az ellenállási mozgalomban, és ekkor még nagy nyugalommal tűrte az izgalmakat. Ám amikor a nyilas razziák elől rejtőzködnie kellett, asztmája kiújult, a fel-szabadulás után több hónapig ápolták az Apponyi-poliklinikán. Korábbi munkahelyét, a textilgyárat elhagyta, mert az kedvezőtlenül hatott asztmájára. Önálló mérnöki irodát nyitott, amelyet azonban fel kellett számolnia, és „egy magas szintű állami intézmény”, nyilván az említett, Vas Zoltán által vezetett Gazdasági Főtanács alkalmazottja lett.
1946-ban elgázolta egy autó, medencetörést és agyrázkódást szenvedett, egy órán át eszméletlen volt.