77 ságának gyarapodását az utolsó emberöltő alatt elősegítette uj

szüzföldeknek művelésbe vétele. Mihelyt ez megszűnik (ami csak idő kérdése) a gazdagság növekedésének tempója igen jelentékenyen meg fog lassudni. Ezen semmiféle haladás az ipar és közlekedés terén nem segít, amíg — táplálkozásban, ruházatban, lakásban — egyáltalában rá vagyunk utalva a föld termékeire.

Továbbá azt is számításba kell vennünk, hogy a ter­

melő erő fokozódása csak keveset lendíthet az egyesek jólétén, ha a népesség oly rettenetesen szaporodik, mint az utolsó száz esztendőben. Az európai országok: Franciaország, Olasz­

ország, Nagy-Britannia. Ausztria és Magyarország, Németor­

szág, Oroszország, meg az amerikai Egyesült-Államok együtt­

véve 1880-ban még 153 millió, 1900-ban már 398 millió em­

bert számláltak!

De nem bánom, ismerjük el, hogy a nagy tömeg, — kivált ha az összes termelést egyenlőbben elosztva és a ter­

melési folyamatot még racionálisabban szervezve képzeljük

— mégis valamivel könnyebben élhet, mint ma, s hogy talán hét-nyolc órai, vagy — ha ugv tetszik — akár öt-hat órai napi munkaidő elégséges a javakban való szükségletnek sze­

rény igényű ellátására. Csak az a kérdés, hogy mit bizonyí­

tana ez Engels végkövetkeztetéseire nézve?

Igaz, hogy a növekedő gazdagság megsokszorozza az olyan emberek számát, akik ráérnek egyébbel is foglalkozni a kenyéradó munkájukon kívül és azokét is, akik „produk­

tív", művészi vagy irói munkát végeznek. (Mellesleg meg- ? / jegyezve: nagyon is kérdéses, vájjon ez a tudománynak vagy a művészetnek szolgálatot teszen-e? Az utolsó évszázad ta­

pasztalata inkább az ellenkezőre enged következtetni.) De ennek bizonynyal semmi* köze valamely gazdasági rendszer

78

vagy társadalmi rend életképességének kérdéséhez. Valamely osztály még nemi lesz „uralkodó", mivel költ és fest és jó mo­

dora van, és nem válik pótolhatóvá, mivel nélküle is el lehet érni a tudományos és művészeti szükségletek kielégítését.

Bizonyára rokonszenves gondolat, amit Engels kifejez; de megint csak az ideologikus racionalizmus körébe vág.

Vagy tán arra gondol Engels, hogy az egész társadalmi folyamat — éppen a termelő erők kifejlődése folytán — any- nyira összezsugorodik, hogy az embernek többé nem lesz szükséges nagy gondot fordítani rá, s a társadalom a gaz­

dasági funkciókat mintegy mellékesen is elvégezheti, úgy hogy egyáltalában nem szorul az „a rtes sordidae“ foglalko- zásszerü gyakorlására? Az ismert história ez Aristoteles ve- télőjéről és lantpengetőjéről, amik maguktól működnek, úgy hogy nincs szükség többé „rabszolgára?" Ilyenféle gondola­

tok csendülnek ki itt-ott Marx és Engels Írásaiból s az epigo- nok ezeket felkapták és tovább szőtték. Különösen kedvelt gondolata Marxnak, hogy a tökéletesített gépezetnek az a célja, hogy a régi szakmabeli tanultságot pótolja és igy min­

denki képes legyen előismeretek és gyakorlat nélkül tetszés­

szerinti gazdasági munkát végezni. így olvassuk („Ka- pital" I4., 386): „Minthogy a gyár egész működése nem a munkástól, hanem a gépektől ered, folytonos személyi válto­

zások lehetségesek a munkafolyamat megszakítása nélkül."

Vagy („Misére de la Phil.") : „A gépekkel dolgozó gyár munkafelosztására jellemző az, hogy elveszítette minden kü­

lönleges karakterét. De attól a pillanattól fogva, amelyben minden különleges fejlődés megszűnik, érezhetővé válik az univerzalitás szüksége, törekvés az egyén minden oldalú kifejlesztésére. Az automata-gyár megszünteti a specialistá­

kat és a szakidiotizmust." Ennek határozottan ellent kell

79

mondanunk. Éppenséggel nem tartozik az semmiféle tökélete­

sített gépezetnek a lényegéhez, hogy a „specialistaságot" meg­

szüntesse. Ellenkezőleg, igen sok gépnek a kezelése épp oly nagy szakképzettséget tételez föl, mint valamely mesterség, más gépek meg legalább is a mechanizmushoz való nagyfokú szellemi vagy testi alkalmazkodást kívánnak a munkástól.

Csak a legügyesebb betűszedők tudják kezelni a szedőgépet, csak a kiválóan képzett munkások dolgozhatnak a cipővarró­

gépen. Egy nagy gőzgép kezelésére csak a tanult monteur, vagy gépészmérnök vállalkozhatik, csak „specialista" képes vezetni a mozdonyt stb. De egyáltalában nem tapasztalható (mint a „Modern kapitalizmus" művemben tüzetesen kimu­

tattam) általános irányzat a termelési folyamat automatizá­

lására, tehát a gyári szervezetre. A „manifaktura" a gyár mellett (éppen a „szocialisztikus" berendezkedésben) állan­

dóan fenn fog továbbra is maradni, mert sajátos funkciókat kell ezentúl is folytonosan betöltenie.

Nem szabad tehát ebbe az irányba tévednünk, ha ke­

ressük a „kommunizmus" ama „feltételeit", amelyeknek a kapitalista gazdasági rendszer kebelében be kell teljesedniök.

De ezenkívül, sem „a munkaeszközöknek átváltoztatása csak közösen használható munkaeszközökké", sem pedig „vala­

mennyi népnek a világforgalom hálójába bogozása" nem te­

remtik meg ezeket a föltételeket. Ez utóbb említett fejlődési irányzat inkább még nehezíti a kapitalista-szervezetnek he­

lyettesítését szocialisztikus szervezettel, az előbbi pedig igen valószínűvé teszi ugyan, hogy a magántulajdonnal szemben növekedni fog a közömbösség, tehát ennek mjegfelelőleg nőni fog a hajlandóság a közös gazdasági szervezetre, de nem teszi valószínűvé ennek a szervezetnek keresztülvihet őségét.

Pedig éppen azt volna fontos kimutatni, hogy a kapitalista

80

gazdasági rendszer fokozódó fejlődésével mindegyre köny- nyebb lesz a miagángazdasági termelés ni ó d n a k a kommu- nisztikussal helyettesítése.

Nem szerencsésebb Engels hivatkozása a részvénytár­

saságokra sem. Mert ha azt véli, hogy ezek a kapitalista- szervezet mellőzhető voltát bizonyítják, („A kapitalista min­

den társadalma funkcióját most díjazott alkalmazottak lát­

ják el. A kapitálistának nincs egyéb társadalmi tevékenysége, mint hogy zsebre rakja a jövedelmiét, vágja a kupont és játszik a börzén“) akkor alaposan téved, de olyan alaposam, amint fel se tételeznék oly tapasztalt üzletemberről, minő Engels. A részvénytársaság egyáltalában nem zárja ki a vál­

lalkozó tőkés funkcióját, csak átviszi azt fizetett alkalmazot­

takra, akik megint tisztán kapitalista értelemben működnek:

hajsza a piacért, a kedvező konjunktúrák kikémlelése, a spekuláció és számítás mind ugyanaz marad, mint előbb.

Sőt épp oly változatlanul megmarad a piactól, a fogyasztás­

éi áringadozásoktól függő helyzet, tehát a gazdasági siker bizonytalansága is. Mennyire gúnyolták Marx és Engels a termelő szövetkezeteket, holott ezekben még sokkal inkább kellett volna látniok a kapitalista-szervezetet meghaladó gaz­

dasági rend csiráit, mint a részvénytársaságokban. A rész­

vénytársaság puszta formája által a, kapitalista gazdaság egy lépéssel sem jut közelebb a szocialisztikus szervezethez.

Épp annyira nem, mint a gazdasági egységek puszta megna­

gyobbít ása által.

És mégis igaz marad az állítás, hogy a közgazdasági szervezet föltételei a kapitalista gazdasági nmdszer keretei között fejlődnek, s hogy ez maga fejleszti ki az eszközöket, amik pótolhatóvá teszik. A döntő momentum!: a fogyasztási- viszonyoknak megfelelő alakulása. Ezeknek kell odáig

fel-81