A racionális szocializmus
23 hogy az üdvözítő uj tanokat hirdessük, az igazságot megis
mertessük, a „fölvilágosodást“ terjeszszük. Minthogy az uj eszmék megvalósítása az embereknek a legnagyobb boldog
ságot és tökéletességet biztosítja, az ujjáteremtést elvégeztük abban a pillanatban, amikor az emberek kellő mennyisége a fölfedezett igazságot megértette. Mert föl nem tehető, hogy vonakodhassék valaki a meglevő társadalmi állapotért cse
rébe az újat elfogadni, ha kellőképp fölvilágosították.
„A szükséges teljes átalakulást aligha lehet tettnek tekinteni. Inkább általános felvilágosodás az. Az emberek át
érzik helyzetüket és a láncok eltűnnek, mint valami nehéz álom. Ha üt a döntés órája, nem kell kardot rántanunk, akár egy ujjúnkat se mozdítsuk. Az ellenség sokkal gyengébb lesz, semhogy az emberiség általános érzésének ellene szegülhes- sen.“ (Godwin.) Mivel a mai ,,irrationalis“ állapotban minden ember szenved, természetes, hogy minden ember szívesen vál
toztatja meg. Azért mindenkivel meg kell ismertetni e tanokat, a propagandát nemcsak az elnyomottak és szegények osztá
lyára, hanem mindannyira ki kell terjeszteni, sőt különösen a hatalmasokra és gazdagokra kell irányítani. Mert ha ezeket az uj igazságnak megnyertük, annak megvalósítása még gyor
sabban mehet végbe. „N e sont ce pás les riclies surtout qu ’il fant c o n v e r tir ? S a n s doute et c ’est mérne p á r e u x q u ’il serait le plu s utile de com m en cer parce que les rich es et les savants ont bien p lu s d ’influence p ou r con vertir d ’autres riches et les p a u m e s e u x m é m e s . . . M a is peut on espérer que les riches se c o n v er tiro n t? E t co m m en t en d ou ter? E s t-c e q u ’il n ’y a pás de rich es éclairés, ju stes, g é n e r e u x ? (t (Gabet.) „Nem a gazdagokat kell-e elsősorban megtérítenünk? Kétségkívül, sőt hasznosabb lesz rajtuk kezdeni, minthogy a gazdagoknak és müveiteknek sokkal több a befolyásuk más gazdagok, sőt
24
a szegények megtérítésére. De remélhetjük-e, hogy a gazdago
kat meg lehet téríteni? Miért ne? Nincsenek-e fölvilágosodott, igazságos, nemeslelkü gazdag emberek?44 Éppen ilyen elméle- déseket találunk mindenütt a régebbi szociálistáknál. Szándé
kosan idéztem épen Cabet-t, mivel ő ama régebbi nemzedék utolsói közül való. De még Weitling is a „Biztosítékok44 (1842) befejezését „földi hatalmasokhoz44 intézi: „Ti földi hatalmasok!
kezetekben az eszköz, hogy dicsőségetekkel egy Nagy Sándor, egy Napóleon emlékét elhomályosítsátok. Kezetekben az esz
köz, hogy a társadalom bajait nektek is, nekünk is44 — itt van már egy hang a mélységből! — „kellemes módon kiirt
sátok. Ha magunknak kell egyedül durva eszközeinkkel vál
lalni ezt a munkát, akkor nekünk is, nektek is nehéz lesz és fájdalmas az elvégzése. Gondoljátok meg és válaszszatok!44
Itt már egy türelmét vesztő hangulat szólal meg. Mint
egy az utolsó intelem, a végső kísérlet a meggyőzésre, mielőtt a dolgok uj felfogása indul meg. A propaganda eszközeiül a beszéd és irás minden formáját kell használni: „A Voeuvre d o n c, á V oeuvre v o u s t ó m, rich es et p au vres, qui v o u s trou vez convertis á la C o m m u n a u té! D iscutez, p réch ez, couvertissez, p ropa g ez! R ecu eillez tou tes les opinions el toutes les pt'euves qui p eu ven t faciliter la con version des a utres . . . D u p r o - sélytism e seu lem en t et tou jou rs du prosélytism e, ju sq u á ce q u e la m a sse adople le principe de la C o m m u n a u té!“ (Cabet.)
„Rajta tehát, munkára, munkára mindnyájan, ti gazdagok és szegények, akik a Communauté-nak (ez az általa fölfede
zett „megoldás44) hívei vagytok! Vitatkozzatok, prédikáljatok, térítsetek, propagáljatok! Szedjetek össze minden véleményt, minden bizonyítékot, amik másoknak megtérítését megköny- nyithetik. Csak térítés és mindig térítés, valamig a nagy tömeg a Communauté elvét befogadja."
Gabet maga elveti a kísérletezést. A régebbi szocializmus legtöbb képviselője azonban különösen nagy propagandiszti- kus erőt lát éppen a kísérletezésben: a példa hatalma még a legbárgyubbakat is meggyőzheti, hogy a hirdetett ideálok megvalósíthatók. Ezért egyik jellemző vonása ama régebbi szociálista irányzatoknak, hogy községeket próbálnak létesí
teni kommunisztikus alapon.Tnvült Észak-Amerikát látják e . kísérletezésre alkalmas talajnak s több százra rúg száma a fourieri, oweni, cabeti irányzatok „communities"-einek, me
lyek az uj világ földjén alakultak, hogy azután rendszerint mihamar eltűnjenek.
Ilyen elvi és tisztán „proselytikus" álláspontból szinte önként következik, hogy elutasitottak mindenféle olyan erő
szakos eszközt, mely kényszert használna az uj rend elfoga
dására. „Let u s a n x io u sly refra in fr o m violen ce: force is nőt conviction and is e x tr e m e ly u n w o r th y of the cause o f ju s- t i c e “ (Godwin.) ,?Gondosan óvakodjunk az erőszak alkalma
zásától: a kényszerítés nem meggyőzés és a legméltatlanabb lenne az igazság ügyéhez." „Ne adjunk szivünkben helyet a megvetés, elkeseredés, harag vagy boszuvágy érzéseinek. Az igazság ügye az emberiesség ügye. Akik képviselik, kell, hogy jóakarattal legyenek eltelve. Szeretnünk kell ezt az ügyet, mert az emberiség általános boldogságához vezet. Szeretnünk kell, mert egyetlen ember sincs, aki a dolgok természetes, nyu
godt fejlődése mellett boldogabb ne lenne, ha a mi ügyünk
diadalra jut." \
Sőt ez a racionális szociálizmus ellensége minden poli- I
tikának. Mindig ugyanez a gondolat lebeg előtte: aminek a tökéletességéről fölvilágositással, legfeljebb példával kell meg
győzni az embereket, hogy volna szabad azt harccal kicsi
karni? Azért a racionális szociálizmus kevés rokonszenvet
26
érzett az iránt, amit szakszervezeti munkásmozgalomnak hí
vunk. Róbert Owen ugyan Angliában trade u n ión-okát alapított, de azok feladatát végelemzésben csak az ő eszméi
nek propagálásában, nem a tőkések elleni harcban látta.
A régebbi szociálizmus megjelölésére szándékosan hasz-
j
/ nálok uj műszót, amikor racionálista szociálizmusnak neve-! zem, mert úgy vélem, hogy ezzel a névvel éppen a szellemét
• 1
jelölöm meg ennek az iránynak és mellékes dolgok helyett a lényegre irányítom a figyelmet. Meg kell még jegyeznem, hogy forgalomban van egy más elnevezés, amit korábban magam is használtam. „Utópistáknak nevezik e régebbi szociálistá- kat. Nem mondom, hogy ez a név helytelen, de úgy érzem, hogy e szociálisták tanainak nem pozitív részére, hanem inkább a negatívra vonatkozik és ezért mellőztem eddig ezt az elnevezést. De most mégis rátérek, hogy néhány szóval kidom
borítsam, miben áll voltaképpen ezeknek az elméleteknek utó
pikus jellege; a föntebbiek alapján könnyen megérthetjük, hogy az egyetemes álláspontjuknak szükségszerű velejárója.
Ezek_a régebbi szociálisták azért „utópisták mind, m ert a szociális élet valódi ru góit n em ism erik.
Láttuk, milyen föltétlenül uralkodik tanaikon a fölvi- lágositásba, a jó felismerésének erejébe vetett hit: ebben je-erőknek tartanak olyan tényezőket, melyek nem a reális világ, legkevésbbé pedig a szociális élet alkotó elemei. És kettős hibát követnek el ezzel a hittel: egyrészt helytelenül fogják föl a jelent és múltat, másrészt csalódnak a jövendő föltételeire nézve. Helytelenül fogják föl a jelent és múltat, amikor azt
"hiszik, hogy a dolgok mostani rendje semmi más, csak téve
dés és az emberek csak azért maradnak jelenlegi helyzetükben s a nyomor csak azért uralkodik a földön, mert eddig még lentkezik főképpen az utópizmus: mert ők működő és mozgató
27
nem tudták, hogyan kell a társadalmi rendet jobbá tenni. A jóhiszemű utópisták elfelejtik azt, hogy minden társadalom
nak vannak részeir amelyek a statu s q u o -v a l általában meg vannak elégedve és nem akarnak semmiféle változást, igy tehát ezeknek a meglevő rend föntartása érdekükben van. El
felejtik továbbá, hogy bizonyos társadalmi állapot azért ural
kodik, mert ugyanazoknak az embereknek, akiknek érdeke hozzá fűződik, megvan a hatalmuk is, hogy azt föntartsák;
elfelejtik, hogy minden szociális rend nem más, mint min
denkori kifejezése a hatalom elosztódásának a társadalom egyes osztályai között. Az ellenséges erőknek végtelen kevésre becsülése kell tehát ahhoz a hithez, hogy a hatalom birtoko
sait prédikációkkal és Ígéretekkel rá lehet bírni, hogy helyze
tüket feladják!
De amily kevésre becsülik az utópisták az ellenség ha
talmát, épp oly sokra becsülik a saját erejüket, a saját ké
pességüket és ezzel válnak utópistákká a jövendő dolgaira nézve. Az a makacs hit lelkesíti őket, hogy csak hozzá kell látni, csak bátran el kell határozni és a jövendő országa egyszerre valóra válik. Túlságos sokat tesznek föl az embe
rek cselekvőképességéről, akiknek az uj társadalmat meg kell alkotniok. Elfelejtik vagy nem, tudják, hogy az emberek
nek és dolgoknak előbb lassú átalakulási folyamaton kell átmenniük, hogy az uj társadalmi rendet lehetővé tegyék.
Nem látják be, hogy a társadalmi átalakulás nem az ész problémája, hanem a karakteré.
Ne is szóljunk azokról a fantasztikus dolgokról, amikre a jövő festegetése közben képzeletük alkalomadtán el-elragadja őket. Hiszen Fourier odáig ment, hogy látja képzeletben, amikor majd a föld szelíd anti-oroszlánok ha
zája lesz, az óceán sós vize édes limonádévá változik, az
28
emberek pedig három méter magasra nőnek. Godwin még ezzel sem érte be, hanem a testi halhatatlanságot is meg
ígérte az embereknek. Ezek elvégre ártatlan játszadozások, amikkel minden dús fantáziájú elme szabadjára elmulatoz
hat. Nem kell olyan komolyan venni, mint többnyire szok
ták. De határozottan semmisek az emberek és történetük felfogása körül tanúsított alapos tévedéseik, amikről az imént szólottám. Teljes világossággal ki fognak tűnni ezek, ha a következőkben megismerkedünk majd az uj szociális tanokkal, a történelmi vagy realista szocializmus tanításai
val, amelyek szívtak ugyan táplálékot a régebbi theoriák- ból, de mégis ezekkel tudatos ellentétben fejlődtek ki.
Mielőtt azonban ennek a fejtegetésére áttérnék, pár szóval arra akarok még utalni, hogy ama régebbi racio
nálista szocializmus manapság sem tűnt el teljesen. Nem
csak a régi racionálizmus és utópizmus amaz egyes alkotó elemeit értem, amelyekkel a modern szocializmus, főként a marxizmus, alapjából másként fölépített tanításában itt- ott találkozunk — ezekről majd szólok, ha előbb ez uj szo
cializmus alapvonalait kimutattam — hanem igenis ama theoretikusokra célozok, akiknek egész gondolkodása és ér
zése még ma is általában a racionálista, tehát utópista tala
jon mozog. Legelső sorban azokra, akiket — elég szerencsét
lenül — a n arch isták neve alatt szokás összefoglalni.
II. Az anarchizmus.
Aligha járunk el helytelenül, ha úgy tekintjük az anarchista elméleteket, mint a 18. század racionálista filo
zófiájának törvényes örököseit, akik természetesen a 19.
2 9
század szellemi vagyonából több irányban kibővítették esz
mekészletüket. De törzsvagyonuk mégis csak a racionalista gondolkodóktól származik, különösen a nagy „utópistáktól", Godwintól és Fouriertől. Már egy futópillantás napjaink anarchista irodalmára meggyőzhet erről bennünket.
Megtaláljuk benne mindjárt és legelső tekintetre azt, hogy szintén hisznek a társadalom „természetes" rendjében, mely minden „pozitív" rend mögött rejtezik, hisznek a szo
ciális természettörvényekben, amiket föl kell fedeznünk, hogy ezen „d es lois g én érá les de V écon om ie sociale d é c o u - ve r te s ou qui son t á d ec o u v rir p á r la S cien ce" (Bakunin),
„a szociális ökonómiának már fölfedezett, vagy a tudomány által még fölfedezendő törvényei" utján a társadalmi har
mónia — vagyis az az „o r d r e n atu reV * — megvalósítható legyen: „ s i la société était établie s u r d es b a ses n a tú r elles, Vintérét sociál et Vintérét in d ivid u el n e d évra ien t ja m a is se h e u r te r “ (Jean Grave). „Ha a társadalom a maga termék szetes alapján volna berendezve, a közös érdek és az egyén érdeke sohasem kerülhetne egymással ellenmondásba."
yjj’h a rm on ie . . . su rg ira sp o n te n é m e n t d e la solidarité d es in téréts, lorsq u e tou s les h o m m e s fe r o n t u n e seu le et m en te fam ille.“ (Krapotkin.) „Önként fog kialakulni a harmónia az érdekek szolidaritásából, ha minden ember egy és ugyan
azon család tagja lesz." Ahhoz szerintük kétség sem fér.
hogy az emberiség, ha egyszer viszonyai természetes ala
pon — „su r ce prin cipe si su blim e et si sirnple“ (Krapotkin) tudniillik az egymás támogatásán — nyugszanak, nem is sejtett tökéletességre és teljes boldogságra fog eljutni: „eette sim ple a ffirm ation . . . o u v r e d fu n seu l c o u p tout u n h ori- zon im m en se de perfectibilité, d ’a m élw ra íio n de la race h u n ia m é" (Krapotkin), „ez az egyszerű állítás . . . egy csa
30
pással mérhetetlen horizontját nyitja meg az emberiség tö
kéletesedésének és javulásának". Még a munka is, — épp ahogy Fourier jósolta — „kellemes szórakozás", „gimnasz
tikái gyakorlat" lesz (Jean Grave).
Ha manapság a harmóniának és boldogságnak éppen a visszája uralkodik a világon, ezt minden eddigi társada
lom hibás berendezése okozta, tanítják az anarchisták is.
Sőt éppen ezt a gondolatot ragadták meg és fejtették tovább különös szeretettel. A „hibás" rend, az ordre p ositif szériá
tok az államban ölt testet: ,,Z’E tá t c ’est le m á i" (Bakunin),
„Az állam a rákfene". Mert az állam mesterséges valami,
^emberi csinálmány, amely az ember és ember közötti ter- Vnészetes viszony kifejlődesétlhéggátölja. Az „állam nélküli társadalom", ahol már nem a pozitív kényszertörvények, hanem a kölcsönös vonzalom — Fourier szerint az a ttra c- tion d es p a s s i ó m — uralkodnak, az a természetes állapot, az ord re n a tú r é i: „ L a société . . . ne s ’im p o se p á s fo r w e lle - rnent, officiellem ent, auiorU airentent . . . élle s ’im pose n a tú r é lle m e n t" (Bakunin), „A társadalom nem formális, hivatalos, erőszakos módon tukmálja föl magát az embe
rekre, hanem természetes módon kínálkozik nekik." ,hL es lois sociologiques n e doivent pás étre u n e régle im posée, elles d oiven t p á r le u r en seig n em en t et n on la coercition se born er á n ou s in diquer le m ilieu le p lu s favorable oú Vindi-
vid u p ou rra évolu er dans la plén itu de de són étre." (Jean Grave) „A szociologikus törvényeknek nincs szükségük kényszer alkalmazására. Az oktatásukkal, nem pedig a kényszerítéssel arra kell szoritkozniok, hogy megmutassák nekünk a legkedvezőbb környezetet, amelyben az ember tel
jes egyéniségét kifejtheti."
Ebből az alapfelfogásból az anarchistáknak is arra a
31