A történelmi szocializmus megalapítása^
89 gondolatnak a filozófiai szentesítést híres tételével: „Minden,
ami van, észszerű."
Ezt a felfogást pedig (ha mellőzzük azt az esetleges konstrukciót, amelylyel ez a gondolatmenet éppen Hegel filo
zófiai rendszerében keresztül van viye, hol az idézett tételnek különös jelentése van) ilyenformán okolták meg:
A meglevő állami és társadalmi rend az állami és tár
sadalmi életet meghatározó összes tényezők eredménye. „A jog a fennálló viszonyoknak kifejezése" (Schleiermacher). Függ tehát épp úgy a föld, a technika stb. adta objektív föltételektől.
(Guizot szerint: „az anyagi létföltételektől"), mint az embe
reknek faji sajátságától ás fejlettségi fokától egy bizonyos korban és egy bizonyos országban. Az állam és társadalom rendje nem valami tévedésből ered, hanem azon társadalmi elemeknek nagyon is világos.érdekei alakítják, akik a hata
lom birtokosai. Ennélfogva a történelem sem a zűrzavaros tévedések tcmkelege, hanem szerves átalakulási processzusa a hatalmi viszonyoknak, mely az ellentétes érdekek szakadat
lan harca közt megy végbe. „A modern történelem tartalma az osztályharcok." „A modern Európa a különböző osztályok egymásközötti harcából született." (Guizot.)
Ám ez a fölfogás egyúttal megszabta azt a nézőpontot is, amelyből ezeknek a theoretikusoknak a meglevő rend min
denféle „reformálását" és „revolucióit" szemlélniök kellett.
Az állami és társadalmi életben minden uj alakulat csak a meglevő rend lassú átalakulásával jöhet létre és bárminő uj
„rend" csak akkor helyes és úgy életrevaló, ha megvannak ama szubjektív és objektív föltételek, amiktől ható ere
jük függ.
Mindebből pedig ama kor legtöbb állam1 és társadalom theoretikusa gyakorlati eredményül vagy azt vonta le, hogy a
40
liberális konstitucionálizmus (a polgári társadalom) a jelen
nek és a belátható jövendőnek megfelelő állam- és társada
lomformája, vagy pedig azt, hogy a liberális és polgári ideák immár tartalmatlan, doktrinair jelszavak, amik a népek nagy kárára gyökeresedtek meg, tehát minél előbb ki kell őket megint irtani. Más szavakkal: az uj szociálfilozófia vagy a konzervatív, vagy a reakcionárius politika vódelmezésével lett egyértelmű.
E helyütt bennünket csak annyi érdekel és csupán ezért tértem is ki ez általánosabb fejtegetésekre, hogy az uj törté
nelmi felfogást csakhamar a jelenkor szociális harcaira is kiterjesztették, meg pedig olyan theoretikusok, akiknek nem a meglévő állapot föntartása vagy visszareformálása, ha
nem éppen továbbfejlesztése állott érdekükben : t. i. a szo
cialisták. A szocializmus ezzel fejlődésének egy uj korsza
kába jut. Miként tartalmát azelőtt a tizennyolcadik század
nak eredetileg szintén polgári, racionális szociálfilozófiájából merítette, úgy most lassanként magába szívta a modern, történelmi reálisztikus irány szellemét. A racionális szocia
lizmusból igy szintén egy történelmi vagy realisztikus szo
cializmus alakult ki.
Mi azonban most nem a szocialista elméletek fokozatos kifejlődését, hanem csupán ezek eszmei tartalmát akarjuk vizsgálni; le kell tehát mondanom ez uj, tulajdonképpeni modern szocializmus fejlődéstörténetének vázolásáról. Csak annyit akarok mégis megemlíteni, hogy véleményeim szerint e szocializmus kialakulásában a francia Louis Blanc-nak („az összes szocialisták között a legjelentéktelenebb", — mondja róla Engels) és a német Lorenz Stein-nak van a leg
nagyobb részük, bár ez utóbbi világfelfogásával nem tartozik a tulajdonképeni szocialisták közé, hanem „merőben"
theo-41
retikus. — Már most, ha meg akarjuk tudni, mit tanít volta
képpen ez az uj szocializmus, tökéletesen elegendő, ha meg
ismerjük annak a szocialistának elméletét, akinek taní
tásában korának minden eszme-áramlata összetalálkozik, akinek fölfogása a szocialisták egész következő nemzedéké
nek irányát szabta meg s aki a maga szellemének bélyegét oly élesen rányomta az uralkodó tanokra, hogy azzal a mo
dern szocializmus egy sajátos alakját tudta megteremteni rendszerében, vagyis: ha megismerjük Kari M a r x elméletét.
Kari M a r x, egy később ^kikeresztelkedett zsidó^iigyvéd fia, 1818-ban született Trierben. Szülei házánál otthonos volt a szellemi és a nagyvilági műveltség. A család kedvenc Írója Voltaire és Shakespeare és Kari Marx-nak egész életében Shakespeare maradt a. legkedvesebb költője. A Marx-csalá- don feltűnő a nemzetközi vonás. Anyja inkább németalföldi, mint német.*) Bizalmasabb társaságuk a von W e s tp h a le n -
család, amelynek egyik gyermeke, a későbbi porosz minisz
ter, a nagymiveltségü, félig skót Edgár Westphalen báró, ki az ifjú Marxot először vezette be az irodalomba; másik Jenny, aki Marxnak lett a felesége. — Franciául és angolul gyakran beszéltek a családban.
Kari Marx filozófiát és történelmet tanult a bonni egye
temen és porosz egyetemi tanárnak készült. 1842-ben már épen habilitáltatni akarta magát. Hanem ennek akadálya támad; a fiatal Marxot, aki akkor Brúnó Bauerrel a legsű
rűbben érintkezett, lesodorja pályájáról a reakcionárius áramlat, amely akkor a porosz egyetemeken, kivált pedig az
*) Családi nevén Henrietté Pressburg, ki hollandus zsidó családból származott. E család Magyarországból, Pozsonyból ván
dorolt ki még a X V I . század elején Hollandiába. Családi nevét innen kapta. Ford.
42
eretnek-theológus bonni egyetemen megint végighullámzott. És mint az már az elhibázott életpályáknál történni szokott: a fiatal Marx újságíró lett. Nemsokára kénytelen kivándorolni:
1844- ben a porosz rendőrség száműzi az országból. Párisba menekül* de a Guizot minisztériuma, — mondják, hogy a po
rosz kormány unszolására — Franciaországból is kiutasítja;
1845- ben Brüsszelbe megy, 1848 folyamán egy időre vissza
tér Németországba, hogy végül 1849-ben Londonban találjon menedéket a rendőrség zaklatásaitól. Itt élt aztán 1883-ban bekövetkezett haláláig.
Marx egyénisége, melynek jellemző vonásait életének külső körülményei még élesebben kidomborítják, az elme mű
ködésének szertelenségével^ tűnik ki. Elméje az illúzióktól mentes, kíméletlen kritikusé. Ez adja meg neki azt a rendkívül éleslátást, melylyel a pszichológiai s ennélfogva történelmi kapcsolatokat fölismeri, kivált ott, ahol azok az ember nem épen nemes ösztöneiből származnak. Egészen Marxra illik Pierre L e r o u x mondása: „il était . . . fórt p énétran t s u r le m a u va is cőté de la n atú ré k u m a i n e„éles szimatja volt az emberi természet minden rossz tulajdonságai iránt hozzá
tehetjük: „és minden gyengeségei iránt.“ így már természe
ténél fogva könnyű volt elhinnie Hegel tételét, hogy az emberi nemnél minden fejlődést a „rossz“ visz végbe. Világfelfogását kifejezik Wallenstein e sorai:
„Nem a jó szellemé e föld! A rosszat Uralja csak. Amit felülről adnak Az égtek, az mind csak köztulajdon;
Elbűvöl, ám senkit se gazdagít,
Országa csak tért nyújt, nem birtokot/**)
*) Dóci Lajos fordítása.
43
A tizenkilencedik század szociálfilozófusai között elsr rangra emelkedett Kari Marx, aki Hegel és Darwin mellett a legnagyobb hatást gyakorolta korunk eszmevilágára. Ennek magyarázatát abban találhatjuk, hogy Marxban korának leg-yy magasabbrendü történelembölcseleti tudása ama kor legkifej
lettebb szociális életének ismeretével egyesült s igy benne a hegeli gondolatvilág Nyugot-Európa, vagyis Franciaország ki
vált pedig Anglia szociális életével kapcsolódott össze; elméje, mint a gyűjtőlencse a sugarakat, úgy foglalt össze mindez?
eszmét, amit más megelőző gondolkodók már felszínre hoz
tak és — életének nemzetközi körénél fogva — képes volt a nemzeti fejlődés minden esetlegességein felülemelkedni s igy a modern társadalmi élet tipikus vonásait, tehát az általáno
sat a különösben fölismerni.
Marx — barátjával Friedrich E n g els-sze l közösen — számos művében, melyek közül legnevezetesebb: D o s K a p ita l, a szociálfilozófla büszke rendszerét alapozta meg, melynek egyes részleteibe ezúttal nem bocsátkozhatunk. Itt csak azt az elméletet vizsgáljuk, melyet a szociális m ozg a lom ról állított föl, mert ezzel folyt be döntőn a szociális fejlődésre. Ezt sem fejtette ki egységesen egyik müvében sem. De valamennyi lényeges elemét megtaláljuk már a „K o m m u n ista kiáltványá
ban, melyet Marx és Engels 1847-ben programmul terjesz
tettek elő a brüsszeli „Igazságosak szövetségéinek, mely azt el is fogadta s ezzel egyszersmind a „Kommunisták szövet
ségé4-vé alakult át.
A kommunista kiáltvány^^ vázlat,
amely egy pártprogrammnak szolgál alapjául. A világiroda
lom legsajátságosabb Írásműve ez a kiáltvány. Egymást érik benne a tévedések, ki nem forrott eszmék, mégis felülmúlha
tatlan mestermü. Lendületessége elragadó. Benne az eszmék
u
akkora gazdagsága, mely szinte csodával határos, kivált ha elgondoljuk, hogy húsz és harminc év között járó ifjú emberek Írták. Egyik-másik tételüket mintha éppen prófétai ihletettség sugalmazna volna. Sokan úgy tartják, hogy a modern társa
dalomról való minden tudásunk megvan a kommunista kiált
ványban. Ez bizonyos mértékben igaz is: csakhogy mindent csupán aforisztikusan, csak felszínesen, épen hogy megpendít.
De ha valaki évtizedeken át szorgalmasan tanulmányozza is a társadalmi kérdéseket, a kommunista kiáltványban még mindig talál uj, váratlan, eddig nem hallott igazságokat. Én százszor meg százszor elolvastam és mindannyiszor megra
gad, valahányszor újra kezembe veszem. Marx és Engels ké-
\ sőbbi müveikben is csak azt dolgozták ki tüzetesebben, amivel ebben a v^telenüL^eniális ifjúkori alkotásukban megaján- . dékozták a világot.
íme vezérgondolataik:
Minden társadalom története osztályharcok története; a mai történet a buzsoázia és proletáriátus közötti harcnak tör
ténete. Az osztályok kialakulása a gazdasági javak bizonyos termelési és elosztódási viszonyainak eredménye, amik egy
szersmind a hatalmi viszonyokat is megszabják. „Immanens"
erők (ez a kifejezés a kommunista kiáltványban még nem fordul ugyan elő, de későbbi müveikben annál inkább hasz
nálatos) folyton-folyvást felforgatják a termelési és ennél
fogva az összes gazdasági viszonyokat.*)
A gazdasági gyökeres átalakulás közvetlenül az osztály- ellentétekben és osztályharcokban nyilvánul: korunkban a régi, pusztuló gazdasági rend képviselője: a burzsoázia, az uj,
*) A kapitalisztikus fejlődés különleges elméletét más össze
függésben később tárgyalom.
45 kialakulóban lévő rendé: a proletáriátus. A modern „szociális mozgalom", vagyis a proletáriátus mozgalma tehát nem más, mint szervezkedése a társadalom azon elemeinek, amelyek arra vannak hivatva, hogy a burzsoázia uralmát megtörjék és „igy az uj társadalmi termelőerőket meghódítsák", amit csak az által érhetnek el, „ha eltörlik a saját eddigi szerzési (tulajdonba vevési) módjukat s ezzel együtt az egész eddigi szerzési módot", azaz a magántulajdon és a magántermelés helyébe a kommunizmust teszik.
„A kommunisták" — vagyis az a politikai párt, amelynek hitvallásául készült a kommunista kiáltvány — .,csak egy részét képezik a harcoló proletáriátusnak, tudni
illik a fejlődés menete felől öntudatosan gondolkodó részét."
„A többi proletár pártoktól csak annyiban különböznek, hogy egyrészt a proletárok különböző nemzeti harcaiban az összes proletárságnak közös, a nemzetiségtől független ér
dekeit vetik fölszinre és juttatják érvényre, másrészt a kü
lönböző fejlődési fokok során, amin a proletárság és bur
zsoázia között folyó harc áthalad, folyton-folyvást az össz- mozgalom érdekeit képviselik."
„A kommunisták elméleti tételei korántsem nyugosz- nak egy, avagy más világboldogitótól kitalált, vagy fölfede
zett eszmén, elven. Azok csupán egy meglevő osztályharc
nak, egy előttünk szinről-szinre lejátszódó történelmi moz
galom tényleges viszonyainak kifejezései." *)
Az itt kimondott gondolatokat, mint az imént is emli- tettem, megtaláljuk a későbbi művekben, azonban részint szabatosabban kifejezve, részint kiegészitve és teljesen ki
*) A „kommunista kiáltvány" idézeteit némi változtatással Szabados Sándor fordításából vesszük. Por
46
fejtve, részint pedig átalakítva; de már itt magukban fog
lalják a szociális mozgalom Marx-féle elméletének alap
vonalait. Miben rejlik ennek a theoriának történelmi jelen
tősége, mi magyarázza meg roppant hóditó erejét? És mi tartotta fenn több mint félszázadon keresztül?
Mielőtt erre megpróbálnám a feleletet, e g y dolgot előbb tisztáznom kell. Ha Marx és Engels iratait 1842-től vagy akár a végbement átvedlésük, tehát 1847-től 1883-, illetőleg 1895-ig végiglapozzuk, első tekintetre olybá tűnik föl, hogy amit szellemi örökségül hagytak ránk, nem egyéb, mint a legkülönbözőbb gondolatanyagnak zagyva összehal- mozása. Csak ha valaki tüzetesebben vizsgálja és nem res- telli a fáradságot, hogy belehatoljon ezeknek az Íróknak szellemébe, akkor látja meg a különböző gondolatsorok kö
zött az összefüggést és rendet. Az észreveszi továbbá, hogy Marx és Engels műveiben irodalmi működésük egész folya
mán végigvonulnak ugyan bizonyos alapeszmék, de az egy
séges rendszert, mely ezen alapeszméken épülne föl, kü
lönböző időben teljesen különböző goqdolatmenetek keresz
tezik és zavarják meg. Marx tanainak legtöbb magyarázója, kiváltkép a polgáriak, elkövették azt a hibát, hogy a rend
szer különböző alkotórészeit nem választották szét és ennek következtében nem is voltak képesek ezen elméletek törté
nelmi jelentőségét helyesen megítélni.
Mindenekelőtt legfőbb fontosságú, tudományos tényként kell kiemelnünk, — ami most nekünk már önként érte
tődő igazságnak tetszik — a szociális mozgalomnak törté
neti felfogását és hogy ők a „gazdasági", „szociális" és „po
litikai" jelenségek és előzmények között levő vonatkozásokat megállapították. Marx alkalmazza a fejlődés gondolatát a szociális mozgalomra. Mint föntebb említettem, Marx előtt
47
is megpróbálják kiváló elmék, hogy a szocializmust és a szociális mozgalmat a történelmi élet folyamatában fogják föl. De egyikük se tudta megközelítőleg sem ilyen tisztán, főképp ilyen megvilágító, foganatos formában föltüntetni ezeket a történelmi vonatkozásokat. Mondották már Marx előtt is,, hogy a politikai forradalmak és törekvések alapjá
ban a szociális osztályok hatalmi eltolódásai, de senki sem mondotta ilyen mélyreható módon. Marx a gyökeres gaz
dasági átalakulásokból indul ki, hogy a szociális osztályala
kulást és osztályharcot megvilágítsa, s már a M isére de la P hilosoph ie-bsu i, a kommunista kiáltvány előtt megírta, hogy J l n ’y a ja m a is de m ou vem en t politique qui n e sóit social en mérne tem p s“ (soha sincs politikai mozgalom, amely ugyanakkor ne volna szociális mozgalom is). Ezzel pedig — és reánk mindenekfölött ez a fontos — a proletár riá tu s teljesen ön tu d a tra ju t, úgy, hogy a történelmi fejlő
déstől föltételezett helyzetét fölismeri.
Ez a történelmi fölfogás azután biztosan megszabja Marx és a proletáriátus számára a szociális mozgalom programmjának és taktikájának alapvonalait. A programúi alaptételei „csupán egy meglevő osztályharc tényleges vi
szonyainak általános kifejezései", mondotta már a kommu
nista kiáltvány kissé tág fogalmazással. Pontosabban szólva ez azt teszi, hogy Marx elmélete azt, ami öntudatlanul, ösz- tönszerüleg proletár eszményként kezdett kialakulni, egybe
kapcsolta azzal, ami a valóságban a gazdasági fejlődés eredményeként volt észlelhető. A taktikára nézve pedig az a gondolat lett döntő fontosságú, hogy „forradalmakat" nem lehet csinálni, hanem meg vannak azoknak a maguk gaz
dasági előföltételei, ellenben az osztályharcot, még pedig annak mindkét formáját — a politikait, melyről a kommu
V
48
nista kiáltványban főképp szó van, de a gazdasági-szak
szervezeti formáját is, amely mellett Marx már a „ M i s é i é i b e n lándzsát tört — ismerik el oly eszközül, amelyet a pro
letariátusnak föl kell használnia, hogy érdekeit a gazda
sági átalakulás folyamatában megvédelmezze. Marx ezzel kimondja azt, amit minden öntudatossá lett proletár moz
galomnak irányadó sarktételekül kellett elismernie. Ez a felfogás a szoeiálizmust, mint célt, s az osztályharcot, mint eszközt kiemeli az egyéni vélekedések köréből és történelmi szükségességként állitja oda.
El kellett ismerni? A célnak, mely az ideál formájá
ban jelenik meg, miért kell minden proletár mozgalomnál szükségképp a demokratikus kollektivizmusnak, azaz a ter
melési eszközök demokratikus alapon történő társadalma- sitásának lenni? Erre a kérdésre a következőkben felel
hetünk:
A modern szociális mozgalom arra törekszik, amit
Í
bben a jelszóban foglalhatunk össze: a proletariátus föl- zabaditása. Ennek két oldala van: ideális és materiális, deális oldaláról véve, valamely osztály természetesen csak akkor érezheti magát fölszabadultnak, ha mint osztály, gazdaságilag és igy politikailag is, uralkodóvá vagy legalább függetlenné lett; a proletár osztály tehát, mely gazdaságilag a tőkétől függ, csak akkor, ha ezt a tőkétől való függését megszünteti. Ezt lehetne talán úgy elképzelni, hogy a pro- letáriátus vállalkozókat fogadna fel alkalmazottakul, akik azután, mint megbízottak, vezetnék a termelést. Ám akkor a vezetés nem volna többé a tőkés vállalkozók kezében, mint ma, hanem a proletáriátus rendelkeznék fölötte, ő lenne tehát a helyzetnek ura. Amig ez az uralom valamelyes for
mában nincs elérve, — osztályszempontból tekintve — szó
4 9
T
sem lehet fölszabadulásról. Épp úgy nem lehet róla szó anyagilag sem mindaddig, amig fenállanak azok a körül
mények, amelyeket manapság ez az osztály a saját állás
pontjából a maga szociális alárendeltsége tulajdonképpeni előidézőinek tart és a kapitalista gazdasági rendszerből származtat le. Mikor tehát a proletáriátus tiszta célt tűz maga elé, akkor ez a cél — mindig osztályszempontból nézve — csakis az lehet, hogy a kapitalista gazdasági rend
szert megszüntesse. Ez kétféle módon lehetséges. Vagy úgy, hogy a nagy gazdasági formák, melyek a korábbi, apró ter
melési formákat felváltották, visszafejlődnek kezdetleges viszonyokba, a nagy termelés tehát megint a kézműves-ter
melési mód jellegét öltse fel. Ebben az esetben a kapitalista gazdasági rendszer megszüntetése nem jelentene egyebet, mint visszafejlődést kispolgári értelemben. Vagy pedig oly módon lehet megszüntetni a kapitalista rendszert, hogy ___
__ <ftr
azért a nagytermelés meglevő arányai megmaradjanak.
Ilyenformán a megszüntetés csak a termelési eszközök és-- a gazdasági szervezet társadalmasítása által történhetik.
H a rm a d ik m ó d nincs. Ha tehát a proletáriátus a kapitaliz
must nem a kisebb formákba való visszafejlesztés által kí
vánja megszüntetni, akkor nem szüntetheti meg máskéim csak hogyha a szocialisztikus szervezetet állítja a kapitá- lisztikus helyébe. Már most: A proletáriátus önként értlíe- tőleg csak ez utóbbi értelemben kívánhatja a kapitalizmus megszüntetését, mert egész létele a nagy ipari termeléssel Van összefüggésben; tulajdonképen nem egyéb, mint ennek a nagy
ipari termelésnek az árnyéka, csakis ott keletkezik, hol a nagy
ipari termelés uralkodik. Ennélfogva tehát kimondhatjuk, hogy a proletáriátus gazdasági helyzetéből szükségszerüleg annak kell következni, hogy a szocialisztikus gazdasági
beren-Sombart: A szocializmus és a szociális mozgalom. 4
50
clezést tűzze ki a szociális mozgalom' céljául. De csakis a gaz
dasági helyzetéből; mert ez az egész bizonyítás azonnal meg
dől, mihelyt a gazdasági életben nincs meg a tendencia a pro
letár-nagyüzemi fejlődésre.
Itt csupán — és ezt mégegyszer kifejezetten hangsú
lyozom, — a proletár ideál szükségszerűségét akarjuk be
bizonyítani, amit nem kell összetéveszteni megvalósításának szükségszerűségével.
Ám miért kell ezt a célt az osztályharc utján elérni?
Erre röviden igy felelhetünk: A modern társadalom mű
vészi összekavarodása számos szociális osztálynak, azaz olyan egyének csoportjainak, akiknek homogénitását egy és ugyanazon gazdasági rendszerben való érdekeltségük idézi elő. Megkülönböztetjük a feudális mezőgazdaság képvise
lőit: a junkereket, a tőkét képviselő burzsoáziától, a kézmű
ipari termelés és eloszlás reprezentánsait: a kispolgárságot, a modern bérmunkások osztályától: a proletáriátustól. A gazdaságilag érdekeltek mindezen csoportjainak megvan
nak a maguk sajátos képviselői a társadalom „ideologikus"
elemei, vagyis a gazdasági élettől távol álló hivatalnokok, tudósok, művészek stb. között, akik állásuk és szárma
zásuk szerint egyik vagy másik szociális osztályhoz csat
lakoznak.
Valamely szociális osztályhoz való tartozás két irány
ban gyakorol döntő kihatást. Először is megteremti a sajá
tos élet- és világfelfogást az emberek azon csoportjánál, akiknek gondolkodását és érzését a befolyásoló külső körül
mények megegyezése némileg egyformává alakítja. Egyfor
mán értékelik a dolgokat, egyformák lesznek az ideáljaik.
De elhatározón irányítja az akaratukat is arra, hogy az osz
tály által képviselt álláspontjukat, még pedig gazdasági
61
helyzetüket épp úgy, mint önönértéküket, megőrizzék; meg
teremti tehát azt, amit osztályérdeknek nevezhetünk.
Önként kifejlődik tehát mindenütt első sorban az osz
tálykülönbség, ezzel kapcsolatosan az osztályérdek. Ez az osztályérdek pedig mindenütt, ahol más érdekekkel kerül szembe, osztályellentétet eredményez. Az osztály-álláspont védelmezésének nem szükséges okvetlenül összeütközésbe ke
rülni egy más osztály érdekével; időnkint támadhat érdek
rülni egy más osztály érdekével; időnkint támadhat érdek