A román eredetrejtélynek tehát két arca van. És ezzel is némileg úgy érezhet-jük magunkat, mint Alice Csodaországban: ha megvan az ajtó, nincs kulcs, és fordítva.197 Ha kis térségben alakult ki a román nép, miként lett ilyen magas a létszáma, ha pedig ilyen nagy nép, hogyan lehet ilyen kicsi a bölcsője? A mai valóság: a legkülönbözőbb nézetek együttélése. A tudós a saját nézeteit csupán valószínűnek tartja, mint Schramm is, de a tudományos elméletekkel szemben ott állnak a hitből fakadó konstrukciók. Hatalmas feladat lehet majd annak be-mutatása, ahogy a Kárpát-medence keleti és délkeleti területein románok és magyarok térben és időben – itt-ott pár száz év eltéréssel – párhuzamosan meg-telepedtek, és egymásba ékelve és együtt élték a maguk életét. Ez a párhuzamos megtelepedés csak feltételezés, amely az emberileg és tudományosan hitelesnek tetsző szakirodalomra épül.
Mérvadó magyar nyelvészek és történészek szerint a románok a 9. és 10.
században már „megfordulhattak” Erdélyben,198 bár erre „határozott
nyo-196 Miskolczy Ambrus: Kis román történelem magyaroknak. Székelyföld, 2012. XVI. évf. 5. sz.
151–165.
197 Winnifrith (1987, 40) szerint akkor, ha azt hisszük, hogy a vlach probléma a román problé-ma ajtajának a kulcsa, mihelyst kinyílik az ajtó, nincs meg a vlach kulcs, és úgy érezzük problé- ma-gunkat, mint Alice Csodaországban. (Vlachok alatt balkáni románokat értünk. A megkü-lönböztetés a valchok és a románok között értelmetlen, mert egyazon nyelv két dialektusát beszélik, ha pedig a felvándorlás tézisét fogadjuk el, akkor minek a különbségtétel? Netán azt akarjuk éreztetni, hogy mikor átjöttek a Dunán, és a mai Románia területére érkeztek, akkor a vlachokból románok lettek?)
198 Melich 1925, 314. Tamás 1935, 220. Pais Dezső utalása A magyarsággal kapcsolatos IX–X.
századi népelemek és népmozgalmak című 1931-es akadémiai székfoglalójára. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és irodalomtudományi osztályának közleményei. 1955. VII.
k. 3–4. sz. 397.
mot” nem mutatott ki a nyelvészet.199 És ilyesmit „legfeljebb sejtésképpen tehetünk fel”200 – jegyezte meg Hóman Bálint, aki úgy vélte, hogy a 10-11.
század fordulóján vándoroltak fel a románok, és őket „a besenyők szívesen látták Havaselve és Moldova gyéren lakott vidékein. Helyzetük a Szeret-fo-lyótól délnyugatra csak gyéren megszállt besenyők uralma alatt kedvező volt s a 11. század derekán ezeket felváltó úzok és kunok fennhatósága idejében sem változott meg. A kunok első megjelenése és kegyetlen sarcolásai egy-egy csoportjukat még a 11. század második felében újabb vándorútra késztette.
Ekkor jelentek meg az Erdélyi-havasok északi lejtőin a királyföldi szászok, barcasági németek és háromszéki székelyek tőszomszédságában a besenyő- és úz-töredékek társaságában egy század multán már nagyobb számban feltű-nő erdélyi oláhok ősei”.201 Ez erősen közelít az 1958-as bizalmas-titkos nyel-vészanyag téziseihez és a román középkori régészet eredményeihez. És tudva azt, hogy a magyarok a 10. században kezdtek megtelepedni Erdélyben, bár a történetírói hagyomány szerint a magyar honfoglalás egyik útja éppen a Keleti-Kárpátokon, tehát Erdélyen keresztül vezetett a Duna medencébe,202 miután megszállták a Maros völgyét, valamiféle párhuzamos megtelepedésről beszélhetünk.
Az, hogy a román helynévanyag jelentős része szláv, valamint magyar és szász előzményekre épül, a románok pásztoréletformájával magyarázható.
A magyarság és a szászság Erdélyben már sok helyt kialakította a településszer-kezetét, amikor a románok zöme is állandó megtelepedésre szánta el magát, vagy inkább arra kényszerült. A párhuzamos megtelepedés előképe a párhuza-mos helynévadás, amire akkor került sor, ha románok és magyarok nagyjából egy időben olyan helyen telepedtek meg, amelynek már volt – általában szláv – neve.203 Az egyik Nagyszeben környékén található falut a magyarok, románok és szászok a vörös talaj alapján úgy nevezték el, hogy a vörös szó mindhárom
199 Kniezsa 1938, 449.
200 Hóman 1936, 624.
201 Hóman 1936, 163.
202 Ezt vitatja: Gáll 2019.
203 Kniezsa 1944.
névben fellelhető: Veresmart–Roșia–Rotberg.204 A párhuzamos megtelepedésre példa lehet a Küküllő folyó neve. Ennek az egyesek szerint török eredetű – ta-lán avar – szónak a jelentése ’kökényes’, és a magyarok feltehetően az avarok-tól vették át,205 vagy netán a dákoktól,206 vagy senkitől sem, hanem kifejezetten magyar megnevezés, amelyet talán megelőzhetett a szláv alak.207 A románok viszont a szlávoktól vették át a folyó nevét; ez Târnava, és ennek szláv eredeti alakja ugyancsak ’kökényest’ jelent. Régészszemmel a párhuzamos megtelepe-dés rossz találmány.208 Lehetséges! Ugyanakkor nem lezár egy problémát, ha-nem inkább annak nyitottságát jelzi.
A 2001-ben Freiburgban tartott konferencián nyolc német, két magyar és egy román történész és nyelvész a dáko–román kontinuitás kérdéséről vitatkozva 10:1 arányban foglalt állást ellene. A román résztvevő így összegzett: „A román nyelv, álláspontom szerint, egymásnak ellentmondó bizonyítékokkal szolgál: Er-dély néhány nagy folyójának, az Oltnak, a Marosnak, a Szamosnak a román neve például magyar közvetítéssel került át az antikvitásból, ezek alapján tehát a romá-nok a magyarok után vándoroltak be a tartományba. Fordított esetről árulkodik azonban a román Belgrád helynév (ez a népnyelvi formája Alba Iuliának vagy Gyulafehérvárnak, másképpen Weißenburgnak), de a Târnava folyónév is (amit a magyarok és a szászok másképp mondanak), ezek a kifejezések közvetlenül a szláv nyelvekből kerültek át a románba, vagyis ennek alapján a román jelen-lét ezen a területen megelőzhette a magyar királyok kolonizációjának kezdetét.
A nyelvészeti adatokat még sorolni lehetne, akár az egyik, akár a másik vélemény alátámasztása érdekében, de a vita eldöntéséhez nem járulnak hozzá.”209
De ahhoz ez az idézet is hozzájárul, hogy alapvetően megkérdőjelezzük a mai romániai tankönyvekben az olyan állításokat, amelyeket Ceaușescu
szelle-204 Makkai 1988, 247.
205 Kristó 1994, 387.
206 Schramm 1981, 275.
207 Benkő 2002, 61.
208 Gáll Ervin: A magyar–román párhuzamos megtelepedés és a régészet. Századok, 2006. 140.
évf. 6. sz. 375–396.
209 https://tti.btk.mta.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz2002-3-4/331-343_Romanok.
pdf (2019-04-29)
me sugall a sírból: „A románok, akik Erdély legrégebbi lakói, a magyar hódítás után is a legnépesebb lakosságot képviselték, de földjeiket elkobozták. A térség erőforrásainak hasznosítása érdekében magyar lakosságot hoztak. Ez nem volt elégséges, ezért az új urak behívták a székelyeket és a szászokat.”210 Ez már-már faji uszítás!
Egyébként a boldog békeidőkben az aberráció szórakoztatóbb, mint a tu-domány, a rejtély pedig mindig érdekesebb, mint a bizonyosság. Most a ré-gészek ideje jött el, mert lehet ásni, a történészek pedig hadd áskálódjanak egymás ellen, és keressék az új fogalmi rendszert, amelyben hitelesebb tör-ténetet lehet előadni.211 Ma már nehéz megérteni azt az érzelmi feszültséget, amely a román eredetkérdés körül kialakult. Ugyanakkor érthető a szenvedé-lyek fel-fellángolása, hiszen a dák–római kontinuitás legitimálta a romániai magyarok elnyomását és megalázását, egyben valami identitást erősítő tartást adott az esetleges szovjet beavatkozás ellen is. Románia területi integritásá-nak legitimációjaként is szolgált. A román emigráció kisebb-nagyobb tudósai is benne éltek. Legfeljebb úgy vélték, hogy a hazai nagyságok ostobán képvi-selik az igazukat, aki meg nem vallja, az nemzetáruló. Ez a felszín, és a tör-ténészek ágálása, hatalmi harca, ha olykor groteszk formákat is ölt, mélyebb, az emberi lelket mélyből irányító reflexekhez kapcsolódik, az őskultuszhoz és az őshonosság kultuszához. Ezek pedig a kollektív halhatatlanság képzetéhez, amely az egyéni halandóságot ellensúlyozza. Nem egyszerűen román vagy magyar jelenség ez.
Viszont napjainkban világméretű migrációs jelenségeknek lehetünk a tanúi, ami változtathatja a látószöget. Netán még akadnak, akik megszívlelik Pușcariu mesterének, Gustav Weigandnak az intését? Eszerint a románok térhódítása
„diadalmenet, amelyre büszkék lehetnének”.212
Koronként változik, hogy mire vagyunk büszkék. A büszkeség az egyéni és közösségi identitás és identitásképzés része. Minderről 2018-ban a nagy
210 http://itthon.transindex.ro/?cikk=27548&Megneztuk_hogy_mit_tanulnak_tortenelem_
oran_a_diakok_a_magyarokrol 211 Gáll et al. 2017. Szabó 2019.
212 Russu 1981, 232.
évforduló alkalmából készült akadémiai munka így vallott: „A román nép az európai koncertbe, bizonyára, nem hozott sok kivételes elemet (mint ahogy sok más nép sem), mégis legalább egyedi élettapasztalatot hozott: olyan kö-zösségről van szó, amelynek gyökerei Rómába nyúlnak a második Róma hatásának közvetítésével; nyelve neolatin, vallása bizánci, egyháza szláv mo-dellt követ”. A román történelem dinamikájáról pedig így szól az akadémiai vallomás: „A románok – a latin, katolikus és protestáns Nyugat, valamint a bizánci-szláv és ortodox Kelet között mozogva – Közép- és Nyugat Európára tekintő modern civilizációt és kultúrát teremtettek.”213 Ennek része a történet-írás is. Kérdés, mi teszi ezt gazdagabbá: az egyéni reflexív teljesítmény vagy a közösség múltjának mitizálása, a közösségi hiúságot kiszolgáló manőverezés?
A fenti vallomás a maga módján összefoglalja azt, amit román és nem román történészek a román történelemről vallottak. Kérdés, hogy a szép nyilatkozat csak spanyolfal-e, amely mögött nincs helye vitának, vagy pedig párbeszédre való felhívás.
Csakhogy mélyen igaza van Schrammnak: a dák–római kontinuitás tézi-se „ballaszt”. A 2018-as szintézis régésze bölctézi-sen megvallja, hogy a régészet nem tudja olyan könnyen dokumentálni a települések folytonosságát, mint az epigráfia és a numizmatika. Szépen kifejti, hogy a román történetírás már ideológiamentesen, kritikával illeti a mítoszokat. Hogy ezt miként teszi, saj-nos nem tudjuk meg. De azt igen, hogy „a magyar történetírásban sajsaj-nos ez a szemlélet nem érvényesül, már ami a románok kontinuitásának problémá-ját illeti”.214 Érdekes fejlemény lenne, ha magyar történészek hitelt adnának annak, amit sok román és német történész gondosan megcáfolt. Egyébként Bóna István az 1986-os Erdély történetében világosan leszögezte, hogy „a régé-szetben nincs »magyar kutatás« és »román kutatás« – csak kutatás és kutatók vannak. Különböző képességű, felkészültségű és teherbírású kutatók”.215 A ho-cus-pocus archeologicus is ezt példázza. És azt, hogy a valóságos eredmények
213 Pop–Bolovan 2018 13.
214 Coriolan Horațiu Opreanu: De la Dacia romană la „Romania”. Construind unirea cea mare.
215 https://mek.oszk.hu/02100/02109/html/131.html (2021-04-06)VII.
még nem épültek és épülhettek be a jól dotált nagy elbeszélésekbe.216 De hogy ez megtörténjék, célszerű lenne összefoglalni az elmúlt évtizedek régészeti forradalmának az eredményeit, ahogy ezt Bóna István tette az 1986-os Erdély történetében.
A történetírás örök párbeszéd. Minden kis részlet kemény vita tárgya. A tu-dománytörténet nem diadalmenet, hanem kis történelem, amely a nagy törté-nelemről szól.
216 Cătălin Nicolae Popa: The significant past and insignificant archaeologists. Who in forms the public about their ‘national’ past? The case of Romania. https://www.academia.edu/
25918322 (2021-04-25); Catalin N Popa, Russell Ó Ríagáin: Archaeology and Nationalism in Europe: Two Case Studies from the Northwest and Southeast of Europe. https://www.
academia.edu/2454127 (2021-04-25); C. N. Popa: Late Iron Age archaeology in Romania and the politics of the past. https://www.academia.edu/34705821 (2021-04-25); Nemeti et al. 2019.