A havaselvi államalapítás krónikás hagyományához hasonlóképpen alakult a moldvai is. Az első – 16. század eleji – moldvai szláv krónika szűkszavúan csak annyit közölt, hogy 1359-ben „Drágos vajda Magyarországról, Máramarosból jött egy bölény után, vadászaton, és két évet uralkodott”.626 A 17. század
de-622 Elekes: Román államélet, V. 29.
623 Elekes: Román államélet, V. 36.
624 Călători 1971b, 13.
625 Giurescu 1980, 11.
626 Panaitescu 1994, 14.
rekán Grigore Ureche már kiszínezte a történetet, amikor arról adott számot, hogy „Erdélyből, amit Máramarosnak neveznek, pásztorok állataikkal járván a hegyeket egy bölényre akadtak, és ebeikkel üldözőbe fogták, aztán a hegyeken keresztül Moldova vizének sík mellékére értek, Ott, miután az állat kifáradt, megölték azon a helyen, amelyet Boureni-nek [bour ’bölény’] hívnak, falut ala-pítottak. [Baia városa környékén 14 olyan helység található, amelynek neve a bourból képzett szó.627] És az ország címerében és pecsétjén ökörfej szerepel.
És a kutya, amellyel a vadállatot üldözték, kimúlt, és mivel Moldának nevezték, a folyónak Molda kutya nevét adták, miként ma egyesek Moldovának nevezik.
Így az országot a folyó neve után Moldovának nevezték el”. Valójában Moldva, Moldova neve a szláv eredetű molidovából (molid ’lucfenyő’) származik, feny-ves vidéket jelent.628 De újabban a német Mulde (’teknő, vályú’) is szóba jött, hiszen német telepesek már az államalapításkor ott voltak.629 1287-ben viszont a Nogáj kán uralma alá tartozó föld urát Moldának nevezték.630 A kérdés az, hogy a tatár vezető adta a régió nevét, vagy fordítva.
Néhány oldallal később ugyancsak Ureche megint előadta a honfoglalást:
„a magyar hegyekből a pásztorok a vadászaton egy bölény nyomában Moldova vizéhez érkeztek, széles mezőkkel, folyókkal, sűrű erdőkkel pompázó vidékek-re, és miután megszerették ezt a helyet, ide vezették övéiket Máramarosból, és másokat is behívtak, először a hegy alatt telepedtek meg, később miután meg-szaporodtak, nem álltak meg Moldova folyónál, a Szeretnél sem, hanem eljutot-tak egészen a Dnyeszterig és a tengerig”.631
A tatárokról említést sem tesz Ureche, holott 1241-től egy évszázadon ke-resztül a Kárpátokig terjedt a tatár fennhatóság. Elképzelhető, hogy az előkelő moldvai Boul család neve nem az ökörből (boul ’ökör’) származik, hanem a
627 Iordan 1963, 560.
628 Iordan 1963, 478.
629 Flavius Solomon: Die Moldau. 460. http://www.jstor.com/stable/j.ctt1bkm4v1.13 (2021-02-02)
630 Tasin Gemil: Cumano-Tatars and the Early Medieval Romanian States. Studia et documen-ta turcologica, 2014. 2. sz. 95.
631 Ureche 1958, 66, 70.
Dzsingisz kán családjából származó Boul rokona lehetett.632 Amikor Ureche az idegen szavak jelenlétét a „moldvai nyelvben” azzal magyarázza, hogy a szom-szédból sokan telepedtek át, a magyarokat sem említi. És nem említhette for-rása sem, az a román nyelvű moldvai krónika, amely már időközben elveszett.
Ebből viszont Ureche krónikájának egyik másolója, a kortárs Simion Dascăl ki-emelte azt a részt, amely szerint egy Ețco (más alkalommal: Iațco) nevű méhész látva a máramarosiak megtelepedését, maga is oroszokat hozott át Lengyelor-szágból, és így „az ország két nyelvből [értsd: népből] áll, románokból [rumâni]
és oroszokból”. Ez utóbbiak az ország északi részén élnek, déli részén pedig a románok. Aztán azért megtudjuk – az említett másolótól –, hogy Baia városát szász fazekasok alapították, Suceavát pedig magyar szűcsök.633 A magyar–ro-mán kapcsolat azonban sokkal szövevényesebb.
Azon lehet vitatkozni, hogy a bölényvadászat motívuma honnan ered. Ne-tán a magyaroktól? A magyar krónikás hagyomány szerint az ázsiai magyarok úgy indultak új hazájuk felé, hogy egy szarvasünőt fogtak űzőbe. Az országa-lapító állatvadászat az eurázsiai népek folklórjában jelentős mozzanat.634 Ami viszont Moldva alapítását illeti, szinte minden vitatott és vitatható. De az két-ségtelen, hogy a moldvai államszervezők Magyarországról indultak útnak, és az is, hogy Máramaros román társadalma jellegzetes katonai határőrvidékként jelenik meg a 14. századi oklevelekben. A falvak élén kenézek, kenézcsaládok állnak, és ezek katonai vezetőt, vajdát választanak, aki az igazságszolgáltatásban is vezető szerepet játszik. Ezek a kenézek valóságos földesúri hatalmat gyako-roltak, alattvalóik kisebb szolgáltatásokkal tartoztak nekik. Ők szedték be az adót, a juhötvenedet, ennek egy részét meg is tartották, másik részét a főispáni hatalom alatt álló váruradalmaknak adták tovább. Egy-egy kenéz a patakvöl-gyekben több falu fölött is rendelkezett, amelyek valóságos uradalmat alkottak.
A kenézi tisztség pedig örökletes jelleget öltött, családon belül maradt, sok pap maga is kenéz volt. Sőt akadt olyan történész, aki úgy vélte, hogy magyar is kaphatott kenézi birtokot, mert a hátszegi Szentpéterfalván a 15. században élt
632 Gemil 2015, 363.
633 Ureche 1958, 70–71.
634 Lükő Gábor: Moldva alapításának mondáihoz. Ethnographia, 1936. 1. sz. 48–56.
két magyar nevű kenéz (Vak és Hitemre),635 csakhogy ezek románokat illető ra-gadványnevek lehettek. (A Hitemre nyilván onnan eredt, hogy az illető gyakran élt ezzel a szóval, vagy netán furcsán ejtette ki.) A máramarosi városok – Huszt, Técső, Visk, Hosszúmező – magyar és német népessége viszont 1329-ben olyan királyi szabadalmat kapott, amelynek értelmében ott bármilyen szabad ember megtelepedhet, és szabadon foghat művelés alá földet, irtásaikat és telepítvé-nyeiket pedig „senki más nyelvű vagy nemzetű ember” nem veheti el;636 és ez utalás a románokra és talán a ruténekre, bár ez utóbbiak a mérvadó román tör-ténész szerint csak a század vége felé telepedtek meg ezeken a tájakon.637
A máramarosi román társadalomról két képzet él. Az egyik szerint ez a társadalom államelőtti társadalomszerveződés, azaz belső fejlődés eredménye.
A kenézek ténylegesen maguk is feudális urak, akiket aztán a nyugati típusú Anjou-feudalizmus integrált, és a magyar nemesség részévé váltak. Amikor a 12–13. századi oklevelek máramarosi királyi vadászatról és királyi erdőről szól-nak, akkor a román autonómiákat hallgatólagosan elfogadták, ezért nem em-lítik a románokat, az Anjouk viszont már privilégiumok osztogatásával szabá-lyozták az életet, ezért ezekben az oklevelekben már megjelennek a románok.638 Ezzel szemben állnak azok a konstrukciók, amelyekben magyar királyi telepítés eredményének tartják Máramaros román társadalmát.
A legrészletesebb mesét a 16. századi szláv-orosz krónika adta elő. És két telepítőt nevezett meg. Az egyik telepítő Vladislav, azaz IV. László király (1272–
1290), a másik Drágos. A történet Velencéből indul, innen menekült el két test-vér, Roman és Vlahata (Roman da Vlahata), amikor az eretnekek üldözőbe fog-ták a keresztényeket. A két testvér a régi Rómában (Starîi Rimă) telepedett le, ahol egy Románról elnevezett várost alapítottak. Csakhogy Formosz pápa az igaz hitről, a pravoszláviáról áttért a latinságra, a latinok pedig megalapították Új Rómát. Román utódai azonban nem hagyták el Krisztus hitét, hanem fegy-vert fogtak, és a háború egészen László király uralmáig tartott. E történetben
635 Sólyom-Fekete Ferenc: Vázlatok az oláh-kenézi intézmény története- s ismertetéséhez.
A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat Évkönyve, II. 1881–1883. 19.
636 Mihályi 1900, 10.
637 Popa 1970, 57.
638 Popa 1970, 45–46.
a magyar királyon kívül csak Formózusz pápa valóságos személy. Van, aki a két testvérben Havaselve és Moldva megszemélyesítését látja, hiszen Vlahata bolgárul vlahot, azaz románt jelent. Mások szerint Roman az uglicsi fejedelem, Vlagyimir fiának, Vlahata pedig Oleg rjazanyi fejedelemnek a nevét őrizné.639 A krónikás nyilván mindent mindennel összekevert, a római katolikus és a gö-rögkeleti ortodoxia ellentétét viszont mélyen átélte.
Moldva betelepítésére úgy került sor, hogy László király a tatárok támadá-sa miatt a római császártól és a pápától segítséget kért, mire az „új rómaiak”
(római katolikusok) levelet írtak a magyar királynak, előadván, hogy a „régi rómaiak” (görögkeleti ortodoxok) ragaszkodnak görög hitükhöz, ezért ezeket, pontosabban a férfiakat vesse be a tatárok elleni harcba, és aki megmarad, azo-kat telepítse le, hogy ne térhessenek vissza a régi Rómába (Bizáncba), a nőket és a gyermekeket viszont megtartják és áttérítik a római hitre. Így is történt, a tatárokat megverték, a király megmutatta a levelet a „régi rómaiknak”, de köz-ben az „új rómaiak” a régi Rómát lerombolták, a gyermekeket és a nőket átté-rítették a latin hitre. Ezek után azok, akik a királlyal harcoltak, földet kértek és
„keresztény görög törvényük” tiszteletben tartását. László király befogadta és letelepítette őket Máramarosban a Maros és a Tisza között, a Körösnek nevezett helyen. Itt aztán latin törvényű magyar nőket vettek feleségül, akik áttértek az ő görög rítusú „keresztény hitére, egész a mai napig”. Aztán ezek közül vált ki Drágos, aki bölényre vadászva átment a Kárpátokon, majd a király engedélyé-vel népét is átvezette a néptelen földre, a tatárok szomszédságába.640
A történet zavaros, de mintha a 13. század eleji fejleményekre emlékeztet-ne, amikor is a keresztes lovagok elfoglalták Bizáncot, és háborúba keveredtek a balkáni románokkal. Nem kevésbé zavaros a moldvai magyar krónika előa-dása. Igaz, ezt csak 17. századi román közvetítésben ismerjük, éspedig Ureche krónikájának egyik másolója, Simion Dascăl szúrta be az eredeti szövegbe.
Eszerint László király ugyancsak a tatárok ellen a római császártól kért segítsé-get, aki gazembereket és börtöntöltelékeket bocsátott rendelkezésére, akikkel győzött. De aztán – nehogy még rosszabbul járjon velük, mint a tatárokkal –
639 Gonța 1982, 81.
640 Cronicile 1959, 155–159.