A dák–római kontinuitás kérdése véletlenül, ám szükségszerűen vált újra ma-gyar–román vitakérdéssé az 1970-es évek derekán. Az egyik francia kiadó egy egykötetes Magyarország-történet kiadására vállalkozott, és amikor kifejezet-ten kérte, hogy az egykori Magyarország őstörténetét is írják meg, megkapták.
Makkai László írta meg, ő, aki a nagy nyelvésznemzedék munkáiban is
ottho-172 https://hu.wikipedia.org/wiki/Rohonci_kódex (2020-02-09)
nosan mozgott.173 Jött is a válasz,174 és nagy meglepetésre a viszontválasz.175 A román nemzeti kommunizmus magyarellenessége egyre kínosabb kihívás lett a magyar állami vezetés számára is. De csak reaktív lépésekre került sor.
Ha egy-egy román mű a kelleténél magyarellenesebb volt, akkor elemző recen-zióval lehetett válaszolni, amelybe némi önkritikát is – többé-kevésbé kötelező módon – illett belefoglalni. Például a dáko–román dogmához kellett hason-lítani a kettős honfoglalás elméletét,176 amely szerint az avarok már maguk is magyarul beszéltek, vagy velük jelentős magyar tömegek jöttek volna.177 A baj csak az, hogy a kettős honfoglalás elmélete mellett több érv szól, és ezt a ré-gész érdekcsoportokon felül álló középkorász is megerősítette.178 A „piszkos munkát”, mármint a dáko–román dogma alapos cáfolatát nyugati magyarok vállalták fel, először álnéven, de keleti magyarok közreműködésével,179 aztán névvel is, de azért az az amerikai erdélyi magyar, aki a nevét adta, beszerzett egy gépfegyvert is.180
Közben a hivatalos román történelemhamisítás már olyan méreteket ért el, amire válaszolni kellett, mert a magyar közvélemény is ezt várta, és az állami vezetést is sértette a magyarellenes román propaganda. A válasz a ’80-as évek derekán megjelenő háromkötetes Erdély története lett, amelynek szerzőit a hi-vatalos román propaganda a román nép ellenségeivé nyilvánította. Ma is ritkán hivatkoznak rá. Óvatosan kell bánni a szavakkal. Radu Popa kiváló régész egy 1990-es magyar–román történésztalálkozón nyíltan megmondta, hogy köze-lebb áll Makkai Lászlónak az Erdély történetében kifejtett álláspontjához, mint Ștefan Pascu nézeteihez. De hogy milyen közel, és miben, azt már nem részle-tezte. (Célszerűbb volt a dolgot egy tréfával elütni, és így gyorsan fel is idézte
173 Histoire 1974.
174 C. C. Giurescu: Errare humanum est, perseverare diabolicum. Revista de istorie, 1975. 6. sz.
941–948.
175 Makkai László: Egy kis szakmai ördögűzés. Történelmi Szemle, 1975. 18. évf. 752–754.
176 Bartha Antal: A dákoromán kontinuitás nyomában. Magyar Tudomány, 1977. 2. sz. 145–
177 László 1967.156.
178 Engel 1900, 105–106.
179 Nay 1977. A kiadó, Makkai Ádám szíves közlése.
180 Illyés 1988. Ismertetése: Miskolczy 1994, 8–21.
valaki, hogy az Erdély története hivatalos román – belső használatra készült – fordításában a vizigótokat is lefordították szó szerint, amely magyarul úgy hangzana, hogy „vizes gótok”.) Viszont az említett román régész írt egy olyan tanulmányt, amelyben kimutatta, hogy azok az erdélyi magyar földvárak, ame-lyeket románoknak akartak feltüntetni, bizony magyarok. Ugyanakkor hangsú-lyozta, hogy hisz a dáko–román kontinuitásban.181 Bizonyítékkal nem szolgált.
És még itt Budapesten egy interjúban jelezte: „A magyar és a román etnikum közötti érintkezés nem egyszerre történt, hanem időben és térben más-más sí-kon, koordinátákban, de mindenekelőtt – és ez a lényeg – ezt a kérdést csakis jóhiszemű kutatókkal szabad vizsgáltatni, akik mentesek minden ideológiai és politikai befolyásolás alól, mert csakis akkor óvhatjuk meg a közvéleményt, de a történészeket is az úgynevezett »történelmi igazságok« terrorjától.” Az inter-júban azt is elmondta, hogy amikor a ’70-es évek derekán összeült a Magyar–
Román Történész Vegyesbizottság, azt a feladatot kapta, hogy a magyar felet győzze meg a román történetírás igazáról, de ezt meg sem próbálta, mert ha 150 éven keresztül nem sikerült, akkor néhány óra alatt esélytelen a győzködés.
Inkább „arról beszélgettünk, hogy miként lehetne úgy megírni a történelmet, ahogyan történt, visszafogottabban ábrázolni a múltat, ne szítsuk örökké a tü-zet, hagyjunk kiskapukat a jövőbeli párbeszéd számára is”. Ezek után kirúgták a vegyesbizottság román szekciójából.182 Biztos forrásból némi adalék: Popát felelősségre vonta a román szekció elnöke, hogy miért nem adta elő a dáko–
román kontinuitás kapcsán „a mi bizonyítékainkat”, amire ezt a választ kapta:
„azért, mert nincsenek”.
De hol vannak azok az említett „történelmi igazságok”? A magyarok is gya-núsak, a románok is. Paradox módon Nyugaton, ahol jó néhányan a román eredetvitát magyar provokációnak tartották. Az egyik nagy bizantinológus még 1970-ben egyértelműen leszögezte: „A 6. és 7. századi szláv inváziók a Balkán nagy részén megsemmisítették a római és keresztény kultúrát. Semmilyen forrás nem maradt fenn, hogy elmondja nekünk, mi történt az őslakossággal, azokkal
181 Dobrovits Aladár szóbeli közlése (1968).
182 „Csak az idióták hihetik, hogy a történeti igazság valakik érdeke ellen szól.” Beszélgetés dr.
Radu Popa bukaresti régésszel. Magyar Nemzet, 1991. jún. 5.
az illírekkel és trákokkal, akiknek sikerült túlélniük a romboló áradatot. Ezek közül a bennszülöttek közül néhány részben vagy teljesen romanizált csoport valószínűleg a hegyekbe húzódott a szlávok elől. A 10. és a 11. században doku-mentumok tanúskodnak a két nép felbukkanásáról a Balkán-félszigeten: ezek a vlahok [románok] és az albánok. Eredetük ellentmondásokkal teli. Manapság a legtöbb tudós a vlahokra mint félig-romanizált balkáni őslakók leszármazot-taira tekint, akiket a szláv hódítók kényszerítettek a hegyekbe. A középkorban nomád, román nyelvű pásztorokként bukkannak fel hegyi rejtekeikből, a Ha-emusból, a Rodopéból és a Pindoszból, majd leereszkedtek Trákia, Makedónia és Thesszália alföldjeire.”183 És aztán nemcsak ide.
Az 1980-as évek derekán Gottfried Schramm nyelvész-történész részlete-sen rekonstruálta a Balkán népvándorlás kori reruralizációját, majd a romá-nok szétvándorlását. Az egész addigi szakirodalmat leseperte az asztalról annak hangsúlyozásával, hogy a román etnogenezis vizsgálata „már régóta feladata lett volna más, az Erdélyért folyó harcban nem érdekelt országok kutatóinak”, akik „szigorú távolságot” tartanak „minden balkáni perpatvartól”. Ugyanakkor elismeréssel nyilatkozott az 1940-es évek magyar tudományos eredményeiről, miközben jelezte a magyar történetírás politikai motivációit is. Ezen nincs mit tagadni. Hadd idézzük meg az egyik leghitelesebb tanút és szereplőt, Alföldi Andrást, a nemzetközi hírű ókortudóst és régészt, akit a kommunista hatalom 1945 után azért nem engedett vissza Magyarországra, mert tudta, hogy nem igazodna a vonalhoz. Ő 1928-ban világosan megírta egyik barátjának, hogy
„a hivatalos politika és az egész nép intelligenciája kimondottan a kultúrfölény gondolatának erejével és ennek dokumentációjával akarja visszaszerezni az el-veszett országrészeket”, majd hat év múlva Hóman Bálint kultuszminisztertől annak hangsúlyozásával kért anyagi támogatást, hogy „a római Dácia elpusztu-lásának problémáját (amely egyúttal természetesen a románok dáciai eredeté-nek problémája is) a háború előtt nem kutatta át a magyar tudományosság elég intenzitással, és ezért nem szállhatott szembe európai fórumok előtt hathatósan a román elmélettel: pedig nem vesztettük volna el »történeti jogon« Erdélyt, ha
183 Obolensky 1999, 21
e kérdésben pl. a francia közvélemény megfelelően tájékoztatva lett volna”.184 Naiv tudós illúziója. De talán még nagyobb naivság mindent politikai és nem-zeti hátsó gondolatokra visszavezetni.
Schramm szerint Roesler – minden politikai hátsó szándék nélkül – „meg-fogalmazta a mai napig a legfontosabb érveket”, ő – mármint Schramm – pedig a helynevek alapján körülhatárolta az albán és román közös őshazát. Ezzel magya-rázta a mindkét nyelvben közös szavak jelenlétét. Schramm úgy véli, hogy Erdély-be a magyar királyok hívták Erdély-be a románokat a 12. század második feléErdély-ben. És ezzel a német történész a kérdést lezártnak tekintette, azt vallva, hogy sikerült a törté-netírást megszabadítania a dák–római kontinuitás vitájának „ballasztjától”. A ro-mánok térhódításának vizsgálatát tartotta a jövő kutatásai feladatának. Mert „az igazi rejtély sokkal inkább így hangzik, amikor más délkelet-európai elterjedési területeiken a pásztor-románok sehol sem váltak beszivárgott kisebbségből több-séggé a síkságokat is felölelő, nagyobb földrajzi tájakon, akkor hogyan növekedhe-tett a román egy 18 milliós néppé Havaselvén, Erdélyben és Moldvában”.185 Később a román etnogenezis kérdését úgy árnyalta Schramm, hogy a románok a Balkán északi részeinek hegyvidékén az albánok őseivel, a besszusokkal éltek együtt, és tőlük tanulták meg a juhtartás mesterségét, miután a hegyes-völgyes tájakon kény-telenek voltak felhagyni a korábbi földműveléssel és a nagyállattartással. A téli, sík-vidéki legeltetés folyamán pedig a bolgárokkal kerültek életközelségbe.186
A német és osztrák Balkán-kutatásban a kérdés lezárult. A dáko–román kontinuitás kétségtelen – a Dunától délre. A román egyházi nyelv alapszókincse latin, de balkáni latin, és nem Dacia Traiana emléke.187 A román nyelv alapja a balkáni vulgáris latin, ebből pedig a szláv hatásra lett román nyelv – a Du-nától délre.188 A régészet pedig ezt egyértelműen megerősíti.189 A román nép
184 OSZKK, Fond 310, 23. d. Alföldi András levélfogalmazványa Hóman Bálintnak, 1934.
185 Schramm 1997, 29, 59–60, 78, 85. (Románul is: Schramm 2006.) 186 Schramm 2011, 30, 36.
187 Johannes Kramer: Sprachwissenschaft und Politik. Die Theorie der Kontinuität des Rumä-nischen und der balkanische Ethno-Nationalismus. Balkan-Archiv, 1999–2000.
188 Johannes Kramer: Die Frage der rumänischen Ethnogenese. Balkan-Archiv, 2005–2007.
23–53.
189 Karl Strobel: Die Frage der rumänischen Ethnogenese: Kontinuität – Diskontinuität im unteren Donairaum in Antike und Frühmittelalter. Balkan-Archiv, 2005–2007. 61–166.
eredetéről szóló vitát magyar–román vitára való egyszerűsítés ettől függetlenül tovább él – érdekes módon Németországban is, és méghozzá olykor elég rep-rezentatív kézikönyv reprezentálja a tudatlanságot.190 És nemcsak ezt, hanem egyfajta politikai érzékenységet is. Jellemző, hogy a legkonzervatívabbak a múlt századi románbarátságot éltető franciák, akik gondosan mellőzik a román filo-lógia klasszikusainak azon kételyeit és bizonyosságait, melyek nem illenek be az őshonosságot hirdető dáko–román mítoszba.191 A humántudományok malmai lassan őrölnek, és a nagy reprezentatív munkákban már egyre kevésbé tartják valószínűbbnek a dáko–román kontinuitás tanát.192
A dáko–román kontinuitás tanát a politika éltette, ma pedig az identitás-politika. Ennek munkásai két szinten forgatják a fegyvert. „Fent”, a tudomány szintjén már egyre visszafogottabbak, bár akad egy-egy kemény politikai meg-nyilvánulás. A korrupció elleni tüntetések alkalmával 84 akadémikus például felhívással fordult a román néphez és az állami szervekhez Románia megmen-tése érdekében, és egyben megbélyegezték „a történelem tendenciózus, hiányos vagy éppen misztifikáló újraírását”, mely bűnbe beletartozik többek között a dáko–román eredetdogma megkérdőjelezése is.193 Ez ellen pedig 28 fiatal tör-ténész tiltakozott, akik komolyan hangsúlyozták, hogy az ilyen megnyilvánu-lások csak a romániai etnikai közösségek közötti ellentéteket mélyítik el.194 És megszólalt „a főmisztifikáló”, a történeti esszé mestere, Lucian Boia, aki nyelvét köszörülte azon, hogy „az Akadémia megmenti Romániát”, és finoman érzé-keltette, hogy a Román Akadémia a Rendőrakadémia szerepében tetszeleg.
Ugyanakkor Boia jelezte a valódi létkérdéseket is.195 Éppen ezek megoldatlan-sága miatt tombol „lent”, az áltudomány szintjén, a historizáló képzeletvilágban a már említett dacopatia. És természetesen sok az átmenet a két véglet között,
190 Hösch 1999, 37.
191 Ruzé 1989. Nouzille 1993.
192 Emeliantseva–Malz–Ursprung 2008, 66. Kamusella 2012, 64.
193 http://www.acad.ro/com2017/apelAR/d0208-ApelAR.pdf; http://www.agerpres.ro/comu-nicate/2017/02/08/comunicat-de-presa-academia-romana-14-45-15 (2017-03-06) 194
http://adevarul.ro/cultura/patrimoniu/replica-unui-grup-istorici-simpatizanti-pietei-fa-ta-apelul-academicienilor-exclusiv-1_589deeab5ab6550cb856e68b/index.html (2017-03-195 http://www.contributors.ro/editorial/academia-salveaza-romania/ (2017-03-06)06)
sőt olykor ezek egymásba játszanak,196 mert kellenek a bizonyosságok. A tudo-mány azonban a rejtélyeket szereti.