Reagálás a jöv Ę kihívásaira

A dinamika eddigi menetébĘl és a paradigmakészletbĘl kibontható jövĘbeni lehetĘségek közül azok, amelyek a paradigmaverseny kimenetelébĘl, a paradigmakészlet hasznosításából, az alternatív paradigmák vakfoltjainak felszálmolhatóságából és az interdiszciplinaritás hatásából eredhetnek, csak akkor képviselhetik a jövĘkutatás fejlĘdésének potenciális jövĘbeni lehetĘségeit, ha azok segítségével a jövĘkutatás képes reagálni az új kulturális-társadalmi igényekre is. Vajon a XXI század elején érzékelhetĘk-e új kihívások? Ha érzékelhetĘk, akkor melyek ezek, és miként reagálhat azokra a jövĘkutatás?

A XXI. század elejének társadalmi gyakorlata kénytelen szembesülni a jövĘ nagyfokú bizonytalanságával, kockázataival, emberi-társadalmi alakíthatóságával és annak korlátaival. Az élet minden területén folyamatosan többféle – tudományos, tapasztalati és

tacit – tudást kell összekapcsolni, egymásba építeni, és új tudást létrehozni ahhoz, hogy fennmaradjon és virágozzék egy-egy közösség és az emberiség, valamint környezetük is.

Ebben a tudástermelési folyamatban kell a humán, a közösségszervezési, a környezeti, a technikai és a gazdasági természetĦ feladatokat együtt és egymással összekapcsoltan is megoldani a fennmaradás és a fenntarthatóság valós idejĦ megvalósítása érdekében. A kihívások lényege röviden a komplexen értelmezett fenntarthatóság valós idejĦ megvalósítása és az emberek, közösségek, társadalmi aktorok participativitásának kiterjesztése tudásintegrációval és új tudás termelésével (Hideg, 1999). E kihívásokra, mint új külsĘ szempontokra reflektálnia kell a jövĘkutatásnak.

A fenntarthatóság nemcsak egy újabb kutatási téma, hanem egy új világfelfogás is, amennyiben azt feltételezi, hogy a világ különbözĘ természetĦ evolúciós rendszerek közötti interakciók sajátos mĦködési rendszere. Sajátossága abban van, hogy az interakciókban részt vevĘ evolúciós rendszerek az interakciók sorozata után is megĘrzik mĦködĘ- és fejlĘdĘképességüket, vagyis koevolúciósan változnak és az egyes rendszerek sikeres túlélĘk. Ez azonban csak egy humáncentrikus és humán szempontból optimális felfogása a világban mĦködĘ dinamikának. Ha eltekintünk ettĘl a már eleve optimalizált értelmezéstĘl, akkor a mögött egy olyan világfelfogás áll, amely azt feltételezi, hogy a kulturális-társadalmi rendszerek és a környezetüket alkotó rendszerek kölcsönös interakciók révén alakítóan hatnak egymásra. IdĘbeni együttmozgásuk koevolúciós.

Ez a világfelfogás abban tér el a jövĘkutatás evolúciós felfogásától, hogy a társadalom környezetét/környezeteit is evolúciós rendszereknek tekinti. Ez nem nagy eltérés, mégis módosítani kell emiatt a jövĘkutatás szemléletmódját, világfelfogását, hogy ne csak a kulturális-társadalmi evolúció kiszolgálójaként tekintsen a nem humán világra. A kritikai jövĘkutatásnak is módosítania kell világfelfogását, hogy az emberi kultúrát és társadalmat ne tekintse a nem humán világtól független, és aktorok által korlátoktól mentesen alakítható rendszernek. Ha a jövĘkutatás a jelenlegi paradigmái mellett kíván foglalkozni a koevolúciósan alakuló lehetséges és fenntartható jövĘkkel, illetve részt kíván venni az azokra vonatkozó jövĘelképzelések kialakításában, akkor is módosítania kell szemléletmódját és annak következtében paradigmái több összetevĘjének tartalmát.

Az emberek, közösségek társadalmi aktorok participativitásának kiterjesztése a globális és multikulturális világunk társadalmi szempontból biztonságos és kívánatos mĦködési

módja. E tekintetben a jövĘkutatás – különösen a kritikai jövĘkutatás – már reagált erre a társadalmi elvárásra és szempontra, és aktívan részt vesz a participativitás fejlesztésében és terjesztésében. Ennek ellenére fejlesztenie kell aktoriális vonatkozásait még a kritikai paradigmán belül is. A társadalmi aktorok tekintetében nagyobb szerepet kell szánnia a további lehetséges aktorok felkutatásának és bekapcsolásának a foresight folyamatba, illetve a nem humán jövĘformáló tényezĘket is meg kell jelenítenie aktorként a társadalmi diskurzusban annak kifejezéseként, hogy a társadalmi aktorok szabadon alakítják a jövĘjüket, de nem korlátoktól mentesen (Hideg, 2006). A korlátok között a nem humán tényezĘk – a természeti-földrajzi környezet, a bioszféra, az ökoszisztémák stb. – szerepe növekvĘ. Az evolúciós jövĘkutatás a társadalmi aktorok jövĘformáló szerepét szintén felismerte, de azt csak az evolúciós mintázat szintjén tanulmányozza.

A tudásintegráció és új tudás termelése tekintetében, figyelembe véve a jövĘkutatás elért fejlettségi szintjét és jellemzĘit, a jövĘkutatásnak olyan új tudást kell elĘállítania, amellyel értelmezhetĘ a világ és benne a természet, valamint az emberi kultúrák és társadalmak közötti kapcsolatrendszerek az interaktivitások téridĘben változó hálózatában, és amely tudás felhasználható különféle természetĦ humán interakciók elĘrelátó formálásához.

Ehhez a jövĘkutatásnak új elméleti-módszertani és gyakorlati tudást kell termelnie. Az új elméleti-módszertani tudást alapvetĘen a tudományos tudások integrálásával és saját tudományos tudástermeléssel állíthatja elĘ. Az új gyakorlati tudást a jövĘkutatás az új elméleti-módszertani tudását is felhasználó, valamint az új igényekre reagáló elĘ rejelzés-/foresight-készítési eljárások kifejlesztése során szerezheti meg. Emellett a jövĘkutatásnak paradigmatikusan is biztosítania kell tudástermelésének folyamatosságát, valamint elméleti-módszertani és a gyakorlati tudásának egymást fejlesztĘ kapcsolatát. Továbbá meg kell Ęriznie, és az új feladataihoz kell igazítania interdiszciplinaritását is. A tudástermelés terén az evolúciós jövĘkutatás gyakorlati vonatkozásokban van hátrányban.

A kritikai jövĘkutatás viszont az elméleti-módszertani tudástermelés tekintetében deficites.

Az új gyakorlati tudás folyamatos termelését a kritikai jövĘkutatás paradigmája képes jobban biztosítani, mint az evolúciós paradigma. Az elméleti és a gyakorlati tudások összekapcsolása jelenleg megoldatlan mindkét paradigmában.

Az elméleti és a gyakorlati jövĘtudás termelésének megkülönböztetését még az alábbiak is indokolttá teszik. Nem emelkedhet minden egyes gyakorlatban elvégzett jövĘkutatási tevékenység a jövĘkutatási elmélet és módszertan rangjára, mert akkor eltĦnik a

jövĘkutatás mint tudomány. Ilyen körülmények között ugyanis nem lenne mód a létrehozott tudományos eredmények tesztelésére, összehasonlító vizsgálatokra, reflektálására és önreflektálására. De minden elméleti-módszertani kutatási eredmény sem válhat közvetlenül gyakorlati megoldássá, mert akkor a téridĘben konkrét gyakorlat egyedi vonásai számolódnának fel. Az elméleti-módszertani jövĘkutatók nem tudnak minden egyes gyakorlati jövĘkutatási tevékenységben részt venni, mert egyrészt kevesen vannak, másrészt az elĘrejelzési és a foresight folyamatok kivitelezésének és szervezésének is vannak speciális ismeretei. Útmutatókat²⁷ írhatnak az elméleti szakemberek, de semmi garancia nincs arra, hogy azok figyelembe vételével folynak majd az egyes gyakorlati jövĘkutatási tevékenységek, hiszen jelenleg nem megoldott a jövĘkutató szakemberek rendszeres képzése. A gyakorlattal való szoros kapcsolatra viszont szüksége van az elméleti-módszertani kérdésekkel foglalkozó jövĘkutatásnak is, mert a konkrét elĘrejelzések/foresightok készítésének ismerete nélkül nem tud önreflexív lenni.

A jövĘkutatás által készített elĘrejelzések/foresightok tárgyukra vonatkozóan is tudásintegrációt és új tudástermelést megvalósító tevékenységek. Az elĘrejelzési és foresight folyamatokban a gyakorlati jövĘkutató tudományos, tapasztalati, tacit tudásokat, értékeket és elvárásokat ötvöz egybe lehetséges és elfogadható/kívánatos jövĘkké. Ezért a jövĘkutatási gyakorlat tudástermelésében is meg kell különböztetni két vonulatot. Az egyik az elĘrejelzések/foresightok mikéntjére vonatkozó új ismeretek termelése, a másik pedig az elĘrejelzések/foresightok tárgyára vonatkozó tudásintegráció és új tudások termelése. Az elĘbbiek a jövĘkutatás tudományos ismereteit gazdagítják, az utóbbiak pedig a társadalom gyakorlati tudását. EbbĘl az utóbbi szempontból az elĘrejelzések/foresightok készítése, és így a gyakorlati jövĘkutató tevékenysége a társadalmi praxis, pontosabban a társadalom jövĘformáló praxisának része.

A jövĘkutatásban folyó elméleti-módszertani és jövĘkutatási gyakorlatot fejlesztĘ tevékenységek, valamint az egyes elĘrejelzési és foresight tevékenységek egyaránt új tudást

27 Két jelentĘs módszertani útmutató készült a jövĘkutatásban. Az egyik a regionális foresight (Gyakorlati útmutató…, 2002), a másik a stratégiai foresight (Hines – Bishop, szerk., 2006) készítéséhez foglalja össze a különbözĘ megoldandó részfeladatokhoz a módszertani megfontolásokat és a javasolt módszereket.

MindkettĘ mellĘzi a vitatott elméleti-módszertani kérdések felvetését és megválaszolását, és így a majdani felhasználókra bízza a módszerek összeválogatását, folyamatba szervezését és alkalmazását. Ezzel sikerült megkerülni a paradigma konfliktusokat, ugyanakkor a foresight készítésének mibenlétérĘl csak rendkívül mozaikos képet nyújtanak. Az utóbbi miatt nem képviselik a gyakorlati jövĘkutatói munka semmilyen szakmai standardját.

termelĘek, de azok különböznek az új ismeretek létrejötte, érvényessége és hatóköre szerint.

XXI. század elejének jövĘkutatása olyan kihívások elĘtt áll, amelyek új, komplexitásukban növekvĘ feladatok megoldását kívánják meg a jövĘkutatástól. A kihívásokra képes reflektálni a jövĘkutatás, mert fejlĘdési lehetĘségei – a reflexió és az önreflexió egymással összekapcsolt mĦködtetése, a vakfoltok felszámolása a meglévĘ paradigmákból történĘ rekombinálásával, a saját belsĘ és az interdiszciplináris kapacitások együttes felhasználása – erre módot is nyújtanak akkor, ha paradigmafejlesztéssel válaszol a kihívásokra. A paradigmafejlesztés során az új elméleti-módszertani és gyakorlati tudásfejlesztésre, valamint azok összekapcsolására kell koncentrálnia, élve azzal a lehetĘséggel, hogy a két alternatív paradigmája elvileg egymást kiegészítĘ jellegĦek, és a paradigmafejlesztés megoldható a paradigma összetevĘk tárgyi és tartalmi módosításával együtt járó rekombinálással. A paradigmafejlesztéssel együtt meg kell oldani egyes tudástermelĘ vonalak az önállósítását és rendszerszerĦ összekapcsolásukat.