A jöv Ę kutatás interdiszciplinaritásának változása

A jövĘkutatás éltetĘ eleme az interdiszciplinaritás. A jövĘkutatás már megjelenésétĘl kezdve interdiszciplináris kutatási területként is meghatározta magát. Ennek oka az, hogy a jövĘ komplex jelenség, amelynek tanulmányozásában szinte minden tudományterület érdekelt lehet, ugyanakkor a jövĘkutatás az a tudományterület, amely a jövĘ komplexitásának tanulmányozására szolgáló tudományos elméletek és módszertanok szisztematikus fejlesztésére vállalkozik.

A pozitivista paradigmában a múltból és a jelenbĘl kialakuló jövĘ tanulmányozhatóvá válik a tudományokban felhalmozott ismeretek alapján és a tudományos módszertani megoldásokkal akkor, ha a jövĘkutatás arra koncentrál, hogy rendszerszerĦen kapcsolja össze a jövĘ feltételezett kialakulásában a különbözĘ, egymással összetartozó területeket.

A pozitivista valóságfelfogást a jövĘre kiterjesztve vált hangsúlyossá az idĘnek a múltból a jelenen át a jövĘbe tartó mozgása, és a jövĘnek az elkövetkezĘ idĘ dimenziójába helyezése.

A természettudományokból és az azokhoz hasonlóvá válni akaró társadalomtudományokból a jövĘkutatás pozitivista paradigmája átvette azt a metodológiai alapvetést, hogy az ismertbĘl következtetni lehet a még nem ismertre, illetve a még be nem következett jövĘre. A jövĘt is törvények, valószínĦségi törvényszerĦségek alakítják még akkor is, ha a jövĘkutatás jövĘ iránti érdeklĘdése a társadalmi jövĘre, vagy az ember és a társadalom életével kapcsolatos jövĘre irányuló. A jövĘre vonatkozó következtetések ugyan nem vonhatóak le olyan egyszerĦen, mint a természettudományok területén, de tudományos jövĘhipotézisek kialakíthatók a jövĘkutatásban is azáltal, hogy összetett modellekké építjük egybe az egyes szaktudományok valóságfeltáró és dinamikus modelljeit (például lásd Nováky szerk., 1991). A másik eljárás a valóság komplexitását leképezĘ és a jövĘkutatásban kifejlesztett rendszerdinamikai modellek, világmodellek (például Meadows et al., 1972) építése, amelyekhez felhasználják a tudományok legkorszerĦbb ismereteit és módszertani megoldásait.

A jövĘkutatásban használható modellek lehetnek verbálisak és kvantifikáltak is. A lényeg azonban az, hogy azok tükrözzék az egyes szaktudományokban felhalmozott objektív tárgyi és módszertani tudást. Ebbe az alapvetĘ közelítésmódba építette be a klasszikus

jövĘkutatás a szakértĘi tudás figyelembevételét. A szubjektív, szakértĘi ismeretekre azért van szükség, mert a pozitivista tudomány a tényeket tudja csak tanulmányozni, a jövĘkutatásnak viszont arról is kell ismerettel rendelkeznie, ami még nem vált a tudományos elemzés tárgyává, mert még éppen alakulóban, átalakulóban van. Erre vonatkozóan a szakértĘk rendelkeznek ismeretekkel, de azok ismerete eredeti formájában szubjektív. Ahhoz, hogy az ilyen ismeretek is jövĘmodell-építĘ ismeretekké váljanak, a szakértĘi ismereteket meg kell tisztítani a szubjektivitástól. Ezt szem elĘtt tartva alakította ki a pozitivista jövĘkutatás átvétellel, honosítással és önálló fejlesztéssel szubjektív módszereinek széles tárházát.

A pozitivista paradigma révén a jövĘkutatás olyan önálló interdiszciplináris tudományterületté vált, amelyben a saját módszertani rendszere alapján kapcsolta össze a tudományos és a szubjektivitástól megtisztított szakértĘi ismereteket. Az objektív és a szubjektív módszertanok objektivitáson alapuló összekapcsolása tette lehetĘvé, hogy a komplex jövĘ jelenbeli bizonytalansága változatokban és különbözĘ mértékĦ valószínĦségek mellett kerüljön bemutatásra, a jövĘelképzelések kidolgozása transzparens, megismételhetĘ és ellenĘrizhetĘ lehessen, és legyen összhangban a tudományos gondolkodásmóddal és a tudományos eredményekkel.

A jövĘkutatás pozitivista paradigmájának interdiszciplinaritása azért volt sikeres, mert kidolgozásában tudományfilozófusok, természet- és mĦszaki tudományok, közgazdaságtudományok és a szociológia mĦvelĘi vettek részt. Sokan közülük jövĘkutatókká is váltak, és azóta is mĦvelik ezt a tudományterületet.

A jövĘkutatás két új paradigmája is megĘrizte a jövĘkutatás interdiszciplináris jellegét, jóllehet, azt jelentĘsen át is alakította. Mindkét paradigma, a humán tényezĘ jövĘformáló szerepére helyezve a hangsúlyt, a társadalom- és a humán tudományok jövĘkutatásba történĘ további, illetve fokozott bekapcsolódását segítette elĘ. A kultúra társadalmat, egyént és tudományt meghatározó szerepét elĘtérbe állítva mindkét paradigma humán gondolati konstrukcióként fogja fel a jövĘt. A jövĘ gondolati konstrukcióként történĘ elĘállításában ezért lett nagy szerepe a múlt, a jelen és a jövĘ egymáshoz kapcsolódása értelmezésének, újraértelmezésének – a jövĘ visszacsatolásának a múlt és a jelen értelmezésében –, a jövĘelgondolások feltárásának, kritikájának és továbbfejlesztésének.

Ezáltal áttevĘdött a hangsúly a társadalom- és a humántudományi interdiszciplinaritásra.

Továbbra is jellemzĘ maradt a különbözĘ tudományterületek mĦvelĘinek beáramlása a jövĘkutatás területére, sĘt a jövĘkutatók utánpótlásának és táboruk növekedésének még mindig ez a fĘ forrása.

Az evolúciós paradigma a kulturális evolúció nyitottságát és emberi alkotását hangsúlyozva a komplex dinamikai mintázatok különbözĘ kontextusokban történĘ tanulmányozását olyan modellépítésekkel oldja meg, amelyek képesek egybeépíteni a különbözĘ szaktudományi ismereteket. A modellépítésre az jellemzĘ, hogy a múlt, a jelen és a jövĘ dinamikus kölcsönhatásának megjelenítésére irányul. A modellek tanulmányozzák például az instabilitás megjelenési formáit, kapcsolódásukat és dinamikai tulajdonságuk változását, az emergencia kérdéskörét, a környezeti változásokra adható társadalmi válaszokat, az aktorok közötti verseny és együttmĦködés következményeit. A modellezés a vizsgálódásokban a legszélesebb körĦ interdiszciplinaritás megvalósítására törekszik a tudományos ismeretek felhasználása tekintetében, miközben azt saját vizsgálati szempontjának és paradigmája módszertanának rendeli alá. Paradigmájának módszertanát az a tudományos gondolkodásmód hatja át, amely már nem pozitivista, hanem evolúciós.

Az ismeretek mindig csak korlátozottan érvényesek és soha sem teljesek, a kulturális-társadalmi értékek és elvárások is formálják a mindenkori ismereteket, az ismereteket mindig folyamatosan újra kell termelni és fejleszteni. Az evolúciós mintázatok és/vagy forgatókönyvek ezért mutatják csak az adott kontextusban és a tudomány aktuális állása szerint lehetséges jövĘket. Az evolúciós paradigma kialakításában nagy szerepet játszottak és játszanak a tudomány- és társadalomfilozófusok, az evolúciókutatók, a nyílt és komplex/adaptív rendszereket modellezĘk, valamint a szociológia, a politológia, a kulturális antropológia, a szociológia, a néprajz, a menedzsment tudományok területérĘl érkezĘk.

A kritikai paradigma a társadalmi csoportok, közösségek elfogadható és/vagy kívánatos jövĘtudásának kialakítására és társadalmi transzformációs ciklusba helyezésére jött létre.

Azt a felfogást képviseli, hogy a társadalom jövĘjét a foresighttal rendelkezĘ társadalmi aktorok hozzák létre. A jövĘtudás mint minden emberi tudás kultúrába ágyazott, olyan változékony társadalmi konstrukció, amely egyidejĦleg reflektál a megfigyeltre, a megfigyelĘre és a megfigyelés körülményeire. Az elfogadható/kívánatos jövĘ tudása is nyitott, mert folyamatosan újraalakítható, bĘvíthetĘ és fejleszthetĘ. A paradigma új interdiszciplinaritása abban van, hogy csak a jövĘre vonatkozó új tudás termelésére

koncentrál a különféle természetĦ jövĘtudások – tudományos, tapasztalati tudás, egyes emberek fejében formálódó jövĘtudások, megérzések, félelmek – újabb jövĘtudást generáló összekapcsolása révén. Amiket összekapcsol, az nem mind tudományos tudás, de az összekapcsolás folyamata, ahogy a kritikai jövĘkutatás ezt sajátos módszertanával megoldja, az tudományos eljárás.

A kritikai paradigma a szociológiából, a szellemtudományokból, a tanuláselméletbĘl és -kutatásból, a kommunikációelméletbĘl és -kutatásból, a politikatudományból és a politológiai kutatásokból, a pszichológiából stb. vesz át és alakít tovább, valamint fĦz egybe tudásösszekapcsoló és -fejlesztĘ eljárásokat. A kritikai paradigma a hermeneutika, a survey készítés, a kommunikációs eljárások felé fordulva formálta át azokat jövĘorientáltság elemzéssé, rétegzett oksági elemzéssé vagy ún. futures workshoppá. A társadalmi tanulási és a társadalmi kommunikációs elméleti alapú eljárásokból fejlesztette ki az anticipációs akciótanulást, a stakeholderek és/vagy laikusok részvételével folyó akcióorientált és participatív foresight eljárásokat. Eljárásai transzperensek, megismételhetĘk, ellenĘrizhetĘk, összehasonlíthatók és reflektálhatók. A kritikai paradigma interdiszciplinaritása azonban a társadalom- és a humán tudományok területeire, illetve a verbális-kvalitatív módszerek és eljárások, valamint azok összekapcsolásának fejlesztésére korlátozódik.

A paradigmaváltás utáni idĘszak új jellegzetességére is fel kell figyelnünk: a jövĘkutatás nemcsak megújult interdiszciplináris tudományként mĦködik, hanem egyre inkább képes más interdiszciplináris kutatásokhoz és tudományokhoz is kapcsolódni. E téren az a szervezeti jövĘkutatás – organisational foresight – jeleskedik, amely hangsúlyozza jövĘkutatás mivoltát, miközben a menedzsment tudományokhoz is kapcsolódik.¹⁹

19A szervezeti foresight kettĘs kötĘdésére utalók a szervezeti foresight alábbi leírásai illetve megállapításai.

Cunha szerint a szervezeti foresight a foresight szervezeti szintĦ mĦvelése. Olyan tanulási folyamat, amelyben a résztvevĘk megalkotják jövĘképeiket. A jelenre összpontosító, mert a gyorsan változó és instabil körülmények között a jövĘt nem lehet elĘrejelezni, viszont a stratégiai párbeszédek és a kollektív adaptív tanulási folyamatok során lehet fejleszteni a gondolkodást a jövĘrĘl egy szervezetben (Cunha, 2004). (Lásd még Costanzo, 2004, Karp, 2004, Tsoukas, 2004, Daheim – Uez, 2006, Bishop – Hines, 2007 és Gáspár, 2008 irodalmakat!)

Mendoca et al. a stratégiai menedzsmentnek a wild cards menedzsmenttel történĘ kiegészítését javasolja (Mendoca et al., 2004). A wild cards menedzsment a gyenge jelek érzékelésének és értelmezésének

kérdéskörével, valamint a szervezet improvizációs képességének fejlesztésével foglalkozna. Salo et al. az ún.

reszponszív, a válaszadásra képes foresight új fogalmával operálnak arra törekedve, hogy a szervezet/ágazat mindenféle tudását együtt fejlessze annak érdekében, hogy sikeres túlélĘ legyen (Salo - Könnöla - Hjelt, 2004). A válaszadásra képes foresight célja új tudás generálása, vagyis az útfüggĘségek csökkentése mind a résztvevĘk, mind a közösség szintjén (Könnöla, 2005).

A jövĘkutatás és a pszichológia közötti kutatási kapcsolatok formálódására utal az a tény, hogy a jövĘkutatás mindkét új paradigmája meghatározó szerepet tulajdonít az emberi tényezĘnek a jövĘgondolatok formálásában, formálódásában. Az egyén jövĘhöz való viszonya és jövĘorientáltsága az a kapocs, amely a jövĘkutatás és a pszichológia közötti interdiszciplináris kutatások lehetĘségét képviseli.²⁰

A jövĘkutatás és a komputertudományok között formálódik az együttmĦködés a jövĘkutatási módszerek és eljárások online formáinak kialalakításában, online elĘrejelzési/foresight folyamatok kialakításában és mĦködtetésében. Ezek a kapcsolatok még kezdetlegesek, de jelzik egy újabb interdiszciplináris kutatási területnek a kialakulását, ahol a jövĘkutatás az egyik együttmĦködĘ terület mindhárom paradigmájával.²¹