POLITIKAI VALÓSÁG ÉS FORDÍTÁS

A politikai valóság, ennek észlelése és értékelése jelentős érdeklődést váltott ki a politikatudományok és a hírfordítások területén egyaránt. A politikatudomány megállapította, hogy egymás mellett akár számos politikai realitás is létezhet.

Ezen realitások tudósítása és fordítása tekintetében Bielsa (2007) azt figyelte meg, hogy az újságírók gyakran írnak számukra ismeretlen realitásokról (például külföldi országok kapcsán), amelyeket ők maguk sem értenek teljes egészében és mélységében. Ennek következtében – akaratlanul is – látszólagos realitásokról, nem pedig a tényszerű politikai valóságról tudósíthatnak. Annak érdekében, hogy ennek jelentőségét a médiatizált szövegek vonatkozásában megérthessük, először az általunk és a fordítástudományban például Bielsa (2007) által használt fogalmakat és terminusokat kell tisztáznunk. E  fogalmakat és terminusokat a politikai kommunikáció alkotta meg a politikai realitás leírásának és az ezen realitás tálalásának bemutatása céljából.

A politikai kommunikáció már jó ideje foglalkozik a politikai eseményeken zajló igaz valóság, illetve a politikai szövegekben megjelenített valóság, valamint ezen két valóság kapcsolatával. Az igaz valóságon azt az eseménysorozatot értjük, amely − és ahogy − egy adott politikai eseményen valóban megtörténik, míg a megjelenített valóság mindazon dolgok, módszerek és eszközök összefoglaló neve, amelyek segítségével a politikai valóságot a különböző csatornákon a média segítségével kommunikálják. A politikai valósággal és a valóság megjelenítésével összefüggő egyes politikai kommunikációs megközelítések arra is kiterjednek, hogy a sajtóanyagok (McQuail 1994), illetve a politikai agendák megalkotása (McCombs 1996) hogyan tükrözi a politikai valóságot, azaz a híradásokban mely politikai eseményekkel foglalkoznak, illetve mely politikai események képezik majd hosszabb távú politikai tervek, agendák részét. Más megközelítések azt vizsgálják, hogy azon befogadók többsége, akik nincsenek jelen személyesen a politikai eseményen, ezen eseménynek pusztán egy nyelvi megformálásával találkoznak, magával az eseménnyel azonban nincs direkt kapcsolatuk (Corcoran 1990, Edelman 1987, Oakeshott 2001, Szabó 2003). Ezáltal a nyelvi megformálás számukra fontosabb lesz, mint maga a valós esemény. Ez a megközelítés még azzal is foglalkozik, hogy egy politikai esemény nyelvi realizációja (tudósítás, újságcikk stb.) más képet rajzolhat a befogadóban, mintha a befogadó maga élte volna át, illetve látta volna a kérdéses eseményt. Ez utóbbi gondolat és megfigyelés szülte azt a kutatási irányt, amely azt vizsgálja, hogy a médiatizált politika kontextusá-ban a politikai valóság megjelenítése milyen hatást gyakorol a médiatizált valóság befogadójára és az érintett társadalomra.

A média és a politikai események kapcsolatát kutatva Crespinek (1994) a Chi-cagói Iskola munkáját összefoglaló tanulmányára, illetve főként Mead (1934), valamint Blumler és Gurevitch (1990) munkájára építve Mazzoleni (2002) azt

állapítja meg, hogy a valóság társadalmi felépítésének kialakítása áll a média sze-repének középpontjában. Itt valójában arról van szó, hogy a média „az egyének cselekedeteit megvilágító és irányító jelentéseknek a  rendszerét strukturálja a társadalomban” (Mazzoleni, 2002: 60; az idézetek minden esetben a tanulmány szerzőjének fordításai). Másképpen fogalmazva: a politikai események médiati-zált értelmezésének megalkotásáról beszélünk. Nyilvánvalóan a megvilágít és az irányít szó az ilyen társas-társadalmi és politikai kontextusban nem eredményez-heti a politikai valóság torzítás nélküli megjelenítését, főként azért nem, mert jelen esetben a politikai eseményeknek egy, a média számára dolgozó szakember (és a fordító) által elkészített értelmezéséről beszélünk. Tekintettel a médiának a politikai kommunikációban betöltött szerepére, valamint arra, hogy a média értelmezi a politikai eseményeket, a jelen tanulmány kontextusában a politikai események megjelenítését kénytelenek vagyunk manipulációként értelmezni (Szabó 2003).

A diszkurzív politikatudomány terén a politikatudomány konstruktivista meg-közelítésére támaszkodva Mazzoleni (2002) médiatizált politikai valóság elmélete a manipulációt kutatva három kategóriát állít fel az aktuális politikai valóságnak a média által történő bemutatásával kapcsolatosan:

(1) objektív valóság, amely egy politikai eseményhez kapcsolódóan esemé-nyeket, embereket és cselekményeket – például egy kormányt és dönté-seit − takar, amelyeket semmiféle torzítás vagy bemutatás nem ferdít el.

Azaz az objektív valóság kizárólag a valós eseményeket, személyeket és cselekményeket jeleníti meg, ahogy azok voltak, illetve történtek – min-denféle hozzáadott szubjektivitás, torzítás nélkül;

(2) szubjektív valóság: az objektív valósághoz kapcsolódik, de ezt a valóságot az adott valóság résztvevőinek és a kérdéses politikai valóság befogadói-nak a szemszögéből látjuk, itt az ő szubjektív valóságukról beszélhetünk.

Ebben az esetben a befogadó azokat az embereket jelenti, akik részt vesznek az adott politikai eseményen, és/vagy akiket az adott esemény érint. Ilyen személyek például a szavazók, családok stb.;

(3) felépített valóság: olyan események összefoglaló neve, amelyek csak akkor válnak láthatóvá, érzékelhetővé, illetve akkor érthetők meg a nem benn-fentesek, nem politikusok, illetve nem szakmaibeliek számára − vagyis mindenki más számára, aki nem politikus vagy politikával, politológi-ával foglalkozó szakember −, ha a média ezeket az eseményeket − saját értelmezésében – megjeleníti és értelmezi. Az értelmezés kiterjedhet arra, hogy különféle politikai események között a média kapcsolatot teremt, illetve láttat, valamint hogy ezekre magyarázattal szolgál.

A fenti klasszifikációból adódik, hogy a média által megjelenített politikai valóság vagy a szubjektív vagy a felépített valóság kategóriájába sorolható (vagy éppen mind a kettőbe, hiszen a fenti kategóriák között lehet átfedés). Érdemes itt meg-jegyeznünk, hogy az olyan érvelő típusú szövegek, mint például az újságcikkek, nagy valószínűséggel esnek a fenti kategóriák egyikébe, hiszen az efféle szövegek az érvelés természeténél fogva politikai eseményeket írnak le, ezek között keres-nek okszerű kapcsolatokat, amelyeket a sajtótermék szerzőjékeres-nek (és fordítójának) perspektívájából közelítenek meg.

Bármi, ami nem objektív – legyen az a média által észlelt szubjektív valóság vagy a média által tálalt politikai magyarázatot tartalmazó, felépített valóság –, nyilvánvalóan torzítással párosul, hiszen ami konstruált, az nem létezhet annak szubjektív megalkotója és annak értékítélete nélkül. Az  ilyen nem objektív, média által történő beállítás tehát elkerülhetetlenül szubjektív, és ezért torzítást tartalmaz, amely az események, személyek és politikai cselekedetek láttatásában tükröződik. Másrészt azt is szem előtt kell tartanunk, hogy objektív valóságot nem lehet közreadni, hiszen lehetetlen az eseményekről úgy tudósítani, ahogy azok valójában megtörténtek: a média esetében minden alkalommal az újságíró szemüvegén keresztül láthatjuk a politikai eseményeket és történéseket, aki azon-nal értelmezi is azokat a befogadó számára.

A politikai valóság megjelenítésének másik fontos tényezője a  médiában megjelenő politikai szövegek esetében az aktív hallgatóság (Mazzoleni 2002).

Az aktív hallgatóság fogalma azt írja le, hogy a médiamunkás mint állampolgár hogyan viszonyul ahhoz a politikai témához, amely éppen a politikai agendán szerepel. Az újságíró − és persze vele együtt a fordító is − észleli a különféle politikai eseményeket, a pártok eltérő álláspontját, és azzal a párttal szimpatizál, amely a legjobban megjeleníti saját véleményét (Mazzoleni 2002). Ebből kifo-lyólag a szövegalkotó saját személyes politikai szimpátiáját az általa megalkotott szövegekben a felépített valóság bemutatásában és annak megszövegezésében jelenítheti meg. Ugyanígy előfordul, hogy a szövegalkotó is egy-egy politikai szöveg hatása alá kerül, és erre válaszképpen saját személyes meggyőződését szeretné kifejezésre juttatni: azaz a felépített valóság segítségével a szövegalkotó saját személyes véleményét dolgozza bele az általa megalkotott szövegbe.

A politikai valóság megjelenítésével és az ebben rejlő hatalommal kapcsolat-ban Noelle-Neumann (1984) és Losito (1994) megfigyelte, hogy a média segítsé-gével a hatalommal és magas érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok ismétlődő jelleggel és megfelelő nyomatékkal képesek politikai véleményüknek hangot adni. Ennek köszönhetően a politikai szövegek befogadóiban az a képzet alakul ki, hogy a médiában közölt vélemények − bár azok szélsőséges esetben valójában egy szűk kisebbség véleményét közvetítik − nagyon is fontosak és meghatározók, illetve követendők.

Mint fentebb láthattuk, szinte lehetetlen a politikai valóságról objektív módon tudósítani, illetve írni. Ha ez a nem objektív megjelenítés gyakorta és tendenció-zus módon valósul meg, akkor torzításról beszélhetünk, amelyet az alábbiakban tárgyalunk részletesebben.