EXPLICITÁCIÓ ÉS IMPLICITÁCIÓ

Az explicitáció és implicitáció fogalmát Vinay és Darbelnet (1958/1995) vezette be a fordításelméletbe. Általános fordítási műveletek eredménye nyomán jelentkező stilisztikai technikaként értelmezték az explicitációt és az implicitációt, amely a mondat szintjén jelentkezik, és a célnyelv normáit követi. Meghatározásukban az explicitáció olyan művelet, amelynek során a fordító explicit módon fejez ki valamit a célnyelven, ami a forrásnyelven implicit maradt, mivel az információ a  forrásnyelvi kontextusból, illetve az adott szituációból kikövetkeztethető.

Az explicitáció mellett a fordítási technikák között felsorolták annak ellentétét, az implicitációt is, amelyet akkor alkalmaz a fordító, amikor „[…] valamit, ami exp-licit volt a forrásnyelvben, impexp-licitté teszünk a célnyelvben, számítva arra, hogy a szituáció vagy kontextus közvetíti a jelentést” (1995: 344). A későbbi empirikus kutatások igyekeztek több fényt vetni az explicitációs műveletek sajátosságaira, és kiszélesítették az explicitáció és implicitáció jelenségének értelmezési tarto-mányát.

2.1. Az explicitáció tipológiája

Habár Blum-Kulka (1986) az explicitáció nyomán létrejövő redundanciát hang-súlyozza, Seguinot (1988) nézete szerint az explicitség nem feltétlenül jár együtt a redundanciával: a redundáns információ hozzáadása ugyanis nem az egyetlen eszköze az explicitációnak, amelynek három formáját határozza meg: (1) olyan jelentés fogalmazódik meg expliciten a célnyelvi szövegben, amely az eredetiben nem volt benne; (2) az eredeti szövegben impliciten megfogalmazott információ a fordításban nyíltan kifejeződik; (3) a forrásnyelvi szöveg egy eleme nagyobb hangsúlyt kap a fordításban (1988: 108). Elkülöníti azonban azokat a hozzáadá-sokat, amelyek a két nyelv strukturális, stilisztikai és retorikai különbségeivel magyarázhatók, és az explicitáció terminust kizárólag azokra az esetekre tartaná fenn, amikor ezek nem játszanak szerepet a fordításban: „annak bizonyítására, hogy explicitáció történt, fenn kellett álljon a lehetősége egy másik, ugyancsak helyes, de kevésbé explicit vagy pontos változatnak” (1988: 108). Seguinot ezt a jelenséget tartja a fordítási folyamathoz tartozónak.

Klaudy (1999) tipológiájában kiterjesztette Vinay és Darbelnet ([1958]

1995) eredeti értelmezését, és nem csupán tudatos döntéseken alapuló fordítói

technikaként értelmezte az explicitációt, hanem számolt a fordításban részt vevő nyelvpárok közötti rendszerbeli különbségekkel is, amelyek az explicitációt köte-lező és automatikus műveletté teszik. Ennek megfelelően megkülönböztet nyelv-specifikus, illetve nem nyelvspecifikus jelenségeket, és tipológiájában a műveletek alábbi négy fő kategóriáját azonosítja (Klaudy 1999: 9):

– Kötelező: olyan művelet, amelyre a nyelvek morfológiai, szintaktikai és sze-mantikai rendszerének különbségei miatt van szükség. A fordító a művelet elvégzése nélkül nem kapna helyes célnyelvi szöveget.

– Fakultatív: nyelvhasználati különbségekkel, nyelvi elvárásokkal magyaráz-ható jelenség. A fordítónak van választási lehetősége, hogy végrehajtja-e a műveletet, amely nélkül a szöveg egésze nem felelne meg a célnyelv elvá-rásainak.

– Pragmatikai: ezzel a művelettel a fordító a forrásnyelvi és célnyelvi olvasók kulturális háttérismerete közötti különbségeket hidalja át.

– Fordításspecifikus: sem nyelvi, sem nyelven kívüli okokkal nem magya-rázható művelet, a fordító a kontextusból merítve törekszik az egyértelmű-sítésre, a szöveg feldolgozhatóságának megkönnyítésére.

Nyelvspecifikus műveletek közé tartoznak a kötelező és fakultatív, azaz nyelvi elvárásokkal magyarázható jelenségek, míg a pragmatikai és fordításspecifikus műveleteket a fordító azért végzi, hogy feldolgozhatóbbá tegye a célnyelvi szö-veget. Klaudy az explicitációt a fordítói műveletek átfogó „szuperkategóriájának”

(2004: 72) nevezi, és ide sorolja a lexikai konkretizálást, felbontást és betoldást, valamint a  grammatikai konkretizálást, felbontást, felemelést és betoldást.

Az implicitációt mint műveleti szuperkategóriát szintén a fenti tipológia alapján kategorizálja, ide tartoznak az általánosítással, lesüllyesztéssel, összevonással és kihagyással járó műveletek.

Englund Dimitrova (2005) két különböző típusú explicitációs műveletet különböztet meg: a normavezérelt és a stratégiai explicitációt. A normavezérelt explicitáció egyes nyelvpárokhoz és szövegtípusokhoz köthető, és akkor valósul meg, amikor bizonyos típusú explicitációs jelenségek olyan gyakorisággal és rendszerességgel fordulnak elő, hogy ezért normaként értelmezhetők. A straté-giai explicitáció ugyanakkor a fordítás során jelentkező problémák megoldásá-nak eszköze. Természetüknél fogva a stratégiai explicitációs műveletek ad hoc jellegűek és sokkal változatosabbak, mint a normavezéreltek, hiszen a fordító szövegértelmezéséből fakadnak. Englund Dimitrova úgy véli, hogy kategóriái nem összeegyeztethetetlenek Klaudy (1999) fenti felosztásával: normavezérelt műveletnek tekinthető a kötelező és fakultatív explicitáció, míg a pragmatikai és fordításspecifikus műveletek a stratégiai explicitációba sorolhatók.

Ulrych (2009) a fordításon kívül több más „közvetített diskurzus” formát megvizsgált, és ezekben a szövegekben is azonosított explicitációs eltolódásokat.

Korábbi kutatásaink (Robin 2012) során ugyancsak megállapítottuk, hogy a for-dításokat gondozó lektorok szintén végeznek explicitációt és implicitációt, olyan műveleteket is, amelyek nem a nyelvek morfológiai, szintaktikai és szemantikai rendszerének különbségei miatt szükségesek. Egyetérthetünk tehát Heltai (2011) nézetével, miszerint az explicitációt szélesebb értelmezési tartományban kell vizsgálnunk, helyét a kommunikációs stratégiák között kereshetjük. Az Englund Dimitrova (2005) által stratégiainak, azaz tudatos döntéseken alapuló explici-tációnak nevezett műveletekkel a nyelvi közvetítő másodlagos kommunikációs helyzetben, a szöveg egészére összpontosítva szerkeszti a közlés információs tartalmát, nyelvi redundanciáját. Célszerűnek látjuk ezért az explicitáció – és az implicitáció – tipológiáját Klaudy (1999) műveleti kategóriái és az explicitációt szerkesztési stratégiaként is említő elméletek (Seguinot 1988, Englund Dimitrova 2005) alapján a következőképpen módosítani:

– Kötelező: olyan művelet, amelyre a nyelvek morfológiai, szintaktikai és sze-mantikai rendszerének különbségei miatt van szükség. A fordító a művelet elvégzése nélkül nem kapna helyes célnyelvi szöveget.

– Normakövető: nyelvhasználati különbségekkel, nyelvi elvárásokkal magyarázható fakultatív művelet, amelynek végrehajtásánál a fordítónak választási lehetősége van, bár a művelet nélkül a szöveg nem felelne meg a célnyelv elvárásainak és szokásainak.

– Szerkesztési: fakultatív szövegszerkesztési művelet, amelynek segítségével a másodlagos nyelvi közvetítő a kontextusból merítve törekszik a szöveg információs tartalmának és nyelvi explicitségének optimalizációjára, fel-dolgozhatóságának megkönnyítésére.

A fordítási folyamatra jellemző univerzális jelenség lehet azonban bármely olyan jelenség, amely a fakultatív műveletek eredményeképpen a fordításokban jellegzetesen jelen van, vagy eltérő gyakorisággal fordul elő, mint eredeti célnyelvi szövegekben.

2.2. Explicitáció – a példa kedvéért

A fenti tipológiák egyetértenek abban, hogy az explicitáció nem minden esetben kötelező, a két nyelv rendszere közötti különbségekből eredő művelet, az esetek egy részében a fordító saját döntése alapján hajtja végre műveleteit; van választási lehetősége, illetve több műveleti lehetőség is a rendelkezésére állhat. Az utóbbi kategóriába tartozó műveletcsoportra mutat példát az alábbi szövegrészlet, a Harry Potter-könyvsorozat hatodik kötetéből:

(1) He had been standing alone in this very office, savouring the triumph that was his after so many years of dreaming and scheming, when he had

heard a cough behind him, just like tonight, and turned to find that ugly little portrait talking to him, announcing that the Minister for Magic was about to arrive and introduce himself. (Rowling 2005: 11)

(1a) Egyedül állt ugyanebben a szobában, élvezte a sokévi álmodozás és cselszövés után kiharcolt diadalt; aztán, csakúgy, mint ma, váratlanul köhintést hallott a háta mögül, s mikor megfordult, a csúf kis portréalak közölte vele, hogy a mágiaügyi miniszter bemutatkozó látogatást készül tenni nála. (Rowling 2006: 10; ford.: Tóth T. B.; saját kiemelés)

Az explicitációs tendencia jól megfigyelhető a fenti mondat fordításában – az implicitációs műveletekre ezen a ponton nem térünk ki –, amely a műveletek több típusára is mutat példát. Ezeken belül is dőlt betűk mutatják azokat a helye-ket, ahol a szövegben fakultatív jellegű, nem kötelező explicitációs betoldások láthatók, amelyek nélkül ugyancsak helyes, de kevésbé explicit változat született volna.

2.3. Az aszimmetria hipotézis

Klaudy felhívja a figyelmet az explicitáció mellett az implicitáció vizsgálatának fontosságára is. Visszafordításokat vizsgáló kutatásainak eredményei (1996) azt mutatták, hogy a kötelező explicitáció természetes módon eltűnik a visz-szafordításban, a  fakultatív és fordításspecifikus explicitáció azonban nem.

Az explicitációval, illetve implicitációval járó műveletek vizsgálatakor tehát arra a következtetésre jutott, hogy a kötelező jellegű explicitáció az esetek többségében szimmetrikus, vagyis az explicitációval a másik nyelvi irányban implicitáció áll szemben. Ezeket a műveleteket nevezi kétirányú vagy reciprok műveleteknek (2001: 377). A fakultatív explicitációs, azaz egyirányú műveletek esetén viszont gyakoribb az aszimmetria (1999: 14). Blum-Kulka explicitációs hipotézisét Klaudy ezért az aszimmetria hipotézissel egészítette ki, és megállapítja, hogy az explicitáció és az implicitáció a fordításban nem szimmetrikus műveletek, mivel a fordítók, ha van választásuk, előnyben részesítik az explicitációt az implicitáció-val szemben (2004: 74), növelve a szöveg explicitségét.

2.4. Motiváció

Mi motiválja a fordítókat az explicitációs műveletek végrehajtására, amikor nem a  nyelvi rendszerek előírásainak engedelmeskednek? Az  explicitációs műve-letek mögött meghúzódó okokra több lehetőség is felmerült már. Pym (2005)

− magyarázatot keresve az explicitációra − összefoglalja a korábbi nézeteket, és a következő lehetséges motivációkat sorolja fel: óvatosság, Grice kooperációs elve,

a relevancia megteremtése, szakmai alárendeltség és normakövetés, kompenzáció, illetve a feldolgozhatóság elősegítése. Pym mindezeket a kockázatkerülés kon-cepciója alatt foglalja össze (2005: 41). A fordítók nem akarnak kockáztatni: sem saját szakmai hírnevüket, sem a kommunikáció sikerét, ezért olyan műveleteket végeznek, amelyekkel mindezeket biztosíthatják.

Klaudy megállapítja, hogy a tömör fogalmazás olyan készség, amely a kezdő fordítókat még nem jellemzi, a gyakorlatlan fordító ugyanis túlságosan fél az információveszteségtől (1996: 110). A fordítók így ritkábban alkalmaznak impli-citációt a fordítási nehézségek leküzdésére, és mint az aszimmetria hipotézisnél fentebb láthattuk, szívesebben alkalmazzák az explicitációval járó műveleteket.

A fordítási problémák leküzdését célzó explicitációnak azonban akadnak mel-lékhatásai is, amelyek bizonyos körülmények között jelentkezhetnek. A kocká-zatkerülésre alkalmazott explicitáció tehát szintén kockázatokkal, nem kívánatos következményekkel járhat, amelyekkel a fordítónak számolnia kell a fordítás folyamatában.