POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓ, MÉDIA ÉS FORDÍTÁS

A médiatizált politikai kommunikáció kutatása a tömegkommunikáció meg-jelenésével egyidős, ám a  fordítástudomány csak az elmúlt években kezdett intenzívebben érdeklődni e terület iránt. A kutatók egyetértenek abban, hogy ennek részben az az oka, hogy a tömegkommunikációs csatornákon terjesztett, fordítással keletkezett szövegek megalkotása tekintetében igen nehéz különvá-lasztani az újságíró és a fordító munkáját. Nem tudjuk, melyiknek pontosan hol a határa, és az is gyakran előfordul, hogy mind a két tevékenységet egy személy végzi. Az utóbbi évek ilyen téren végzett, leginkább meghatározó kutatásai az egyre globalizálódó világban tevékenykedő fordítók szerepével, a globális hírügy-nökségek hírfordítással kapcsolatos munkaszervezésével és az ezzel összefüggő munkafolyamatokkal (Bielsa 2007), a hírfordítással mint lokalizált termékkel (Bielsa 2010), valamint a fordításnak az információs társadalomban betöltött szerepével és az ehhez kapcsolódó problémákkal (Valdeón 2010) foglalkoztak.

A tömegkommunikációs elméleteket azonban – kutatásaink alapján – kevéssé aknázták ki e kutatási területen. Meggyőződésünk szerint a fordítástudomány-nak nagyobb mértékben kell a tömegkommunikációs elméletekre támaszkodnia annak érdekében, hogy megérthessük, milyen hatást érnek el az ilyen szövegek a befogadóban. Annál is inkább sürgető ez, mert a tömegkommunikációs elmé-letek számos olyan elméleti alapot kínálnak, amelyre a fordítástudomány bátran támaszkodhat. Ebből kiindulva a tanulmány először általános tömegkommuni-kációs elméleteket ismertet a torzítás és a politikai realitás vonatkozásában, majd utána tér rá ezen elméletek fordítástudományi alkalmazásának bemutatására.

A médiatizált politikai kommunikáció kutatása a 20. század első felében már kézzelfogható eredményeket tudott felmutatni. Az  1940-es évek végén meg-állapították, hogy a politikai üzenet (egy szöveg legrövidebb, még értelmezhető összefoglalója) és a politikai szövegek szöveg-összefoglalója (egy szöveg legfonto-sabb témáinak lehető legrövidebb összefoglalója) nagyon fontos szerepet játszik a politikai kommunikációban. Lasswell (1948) szerint az újságírók, illetve a poli-tikusok üzenetének tartalmi vonatkozásában elmondható, hogy a hangsúly azon van, amit a szövegalkotó elmond, nem pedig az üzenet nyelvi megformálásán, illetve ugyanilyen jelentőséggel bír a szöveggel összefüggésbe hozható politikai kommunikáció kontextusa (Lasswell 1948, idézi Mazzoleni 2002: 101). Ennek kapcsán a  médiatizált kommunikáció már meglehetősen korai szakaszában ráébredtek arra, hogy politikailag nagyon is fontos, hogy a média pontosan mit kommunikál, később pedig arra a felismerésre jutottak, hogy az is igen jelentős, mit és milyen módon kommunikál a média egy-egy politikai esemény kapcsán.

Amellett, hogy felismerték, miszerint a kommunikált üzenetnek érdekesnek és érvelő típusú szövegnek kell lennie, azaz a meggyőzést kell szolgálnia (Hovland

et al. 1953), arra is rájöttek, hogy a médiának nagy szerepe van a kommunikált üzenet és események prezentálásában. Ha pedig egy politikai üzenetet ideológiai irányultsággal adnak közre (vagyis az üzenet egyértelműen egy politikai csoport célját szolgálja), akkor a  médiában megmutatkozó torzításról beszélhetünk, amely egy vagy több politikai párt irányában is megnyilvánulhat (Marletti 1985, Gamson és Modigliani 1987, Semetko et al. 1991).

A média és a politikai pártok kapcsolatának elemzése során Mazzoleni (2002) azt állapította meg, hogy az írott sajtó mindig is nagyobb politikai torzítást mutatott, mint a rádió vagy éppen a televízió. Ennek magyarázatául Mazzoleni (2002) a következőket említi. Az írott sajtónak a történelem folyamán mindig is több lehetősége volt arra, hogy a különféle politikai véleményekre reagálhasson, mivel igen nagyszámú eseményről tudósít. Másrészről az is elmondható, hogy a történelem folyamán egyes írott sajtótermékeket abból a célból hoztak létre, hogy egyes embercsoportok (például pártok) eszközeként szolgálhassanak, és így például ezen csoportok gazdasági és politikai érdekeit előmozdítsák. Vélemé-nyünk szerint az írott sajtó nagyobb mértékű torzítására még egy harmadik okot is találhatunk: politikai és ideológiai okokból egyes, pénzügyi befolyással ren-delkező csoportok anyagilag is támogatnak olyan írott sajtótermékeket, amelyek bizonyos ideológiát jelenítenek meg, és ezek a csoportok így tesznek még akkor is, ha ez számukra nem jár közvetlen és azonnali anyagi előnnyel. Ha egy sajtóter-mék nem nyereséges, akkor nem lesz más választása, mint hogy a tulajdonos által vallott politikai és ideológiai torzítást tükrözze a pénzügyi támogatásért cserébe.

A sajtó és a  politikai elit közötti kapcsolatokról szólva Mazzoleni (2002) megjegyzi, hogy a minőségi írott sajtótermékek mindig is a kulturális és politikai elit véleményét és álláspontját igyekeztek megjeleníteni. Fontos látni − véli Maz-zoleni −, hogy az ilyen minőségi írott sajtótermékek szándékosan törekszenek a politikai elittel összefüggő privilegizált helyzet és kapcsolat megteremtésére, sőt ebből hosszabb távon profitálnak is. A torzítással összefüggésben ez nyilvánva-lóan azt jelenti, hogy a minőségi írott sajtótermékek azon kulturális és politikai elit irányában lesznek elfogultak, amelyek őket fenntartják, támogatják.

A média és a politikai pártok közötti kapcsolat viszonylatában Semetko et al. (1991) rámutat, hogy Európában a politikai pártok és a média között szoros kapcsolatokat, kapcsolatrendszert fedezhetünk fel: a média a társadalomban történelmileg mindig is az ideológiai ágens szerepét töltötte be, és – mint ilyen politikai értelemben iránymutató eszköz – pártoknak és ezek vezetőinek van alá-rendelve. A torzítás vonatkozásában ez azt jelenti, hogy az adott sajtótermék, attól függően, melyik párthoz kötődik nyíltan vagy kevésbé nyíltan, ennek a pártnak a véleményét fogja megjeleníteni, ennek a pártnak az érdekeit fogja a tudósított hírek révén szolgálni, és ennek a pártnak az ideológiáját fogja reprodukálni. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy az olyan sajtótermékek, amelyek az aktuálisan kormányzó pártokhoz húznak, inkább az úgynevezett „advocacy” (pártfogó)

újságírást fogják gyakorolni, míg az ellenzéki sajtótermékek inkább a „watchdog”

(házőrző kutya) újságírást részesítik előnyben (Semetko et al. 1991). Az advocacy újságírás a kormány álláspontját jeleníti és védi meg, míg a watchdog újságírás a kormányt kritizálja és támadja. Egyébként a magyar sajtótermékek is ezt a ten-denciát tükrözik (vö. Szabó 2003).

A média politikai torzítását értékelve, Blumler és Gurevitch (1990) a torzítás (avagy Blumler és Gurevitch terminológiájában: pártosság) következő négy szintjét különbözteti meg:

(1) a pártosság magas szintje: ha a pártok az információs csatornák felett nem gyakorolnak direkt ellenőrzést, de közvetett ellenőrzés áll fenn a médiában dolgozó szakemberekkel történő politikai-ideológiai együtt-működés révén;

(2) a  pártosság középső szintje: ha a  média egy adott pártot, illetve egy bizonyos politikai álláspontot támogat, ám ez a támogatás a politikusok tevékenységének, illetve az általuk képviselt politikai álláspontnak a kri-tikai értékeléséhez kötött;

(3) a  pártosság alacsony szintje: ha a  politikai pártok esetében a  média támogatása és az azzal való kapcsolattartás sporadikus, és nem egy adott, nagy valószínűséggel megjósolható sémára épül. Ez esetben a média támogatása és annak megítélése nem függ az olyan aktuális politikai eseményektől − azaz olyan politikai értelemben vett jelentős esemé-nyektől −, amelyek az adott országban mennek végbe, és amelyek nem feltétlenül jelennek meg a kérdéses ország médiájában;

(4) a pártosság nulla foka: a teljes politikai és szerkesztői autonómia állapota.

Bár az objektív újságírás esetében a negyedik szint volna kívánatos, nagyon ritkán fordul elő, hogy a sajtótermékek pénzügyileg teljesen függetlenek a döntéshozók-tól, amelynek révén a teljes mértékű objektivitás garantálható lenne. Ez Magyar-országon még inkább igaz, ahol a piac tulajdonképpen nem képes eltartani az összes politikai lapot, és ahol a pártos torzítás nélküli központi kormányzati támogatás − egyes politikai kurzusokat kivéve − szinte ismeretlen fogalom.

A bizonyos politikai környezetekben tapasztalható potenciális médiatorzítás kapcsán Mazzoleni (2002) úgy látja, hogy az elfogulatlan normatív és etikai újságírói elvek kulcsfontosságú szerepet játszanak a média torzítási szintjének befolyásolásában. Azaz minél magasabb szinten tudnak az újságírók megfelelni a normatív és etikai újságírói elveknek, annál kevesebb és ritkább lesz a médiában az advocacy és a watchdog újságírás.