57 Az 1877. évi ZPO a rendelkezési és a tárgyalási elv érvényre juttatása mellett a perveze-tési jogosítványok jelentıs részét is a feleknek engedte át. A felek – az általuk megindí-tott eljárásban – szabadon rendelkezhettek a per menete, különösképpen egyes határ-napok kitőzése és elhalasztása, a tárgyalás elnapolása, határidık lerövidítése vagy meg-hosszabbítása, az ellenérdekő fél megidézése, valamint a periratok kézbesítése felıl, beleértve a bíróság ítéletét is.
Ezeket a jogosítványokat a német jogirodalom az alaki pervezetés (formelle Prozeßleitung) körébe sorolja és összefoglalóan Prozessbetrieb-nek nevezi, mivel a per
„külsı lefolyásának” vagy „üzemben tartásának” biztosítására irányulnak.55 Attól füg-gıen, hogy az alaki pervezetésrıl a bíróságnak vagy a feleknek kell gondoskodnia, a jogirodalom különbséget tesz az Amtsbetrieb (Offizialbetrieb) vagy a Parteibetrieb kö-zött.56 Mivel ezeknek a kifejezéseknek nincs találó magyar megfelelıjük, a körülírás elkerülésére a pervezetés kifejezést használjuk.
51 „Damit erscheint die Verhandlungsmaxime als eine Inhibitorium an den Richter zugunsten der freien Verfügung der Parteien über den Prozeßstoff.” WEYERS 1975: 200. p.
52 BRUNS 1968: 114. p.
53 ROSENBERG–SCHWAB–GOTTWALD 1993: 425. p.
54 WEYERS 1975: 200. p.
55 MÜNCHKOMM 1992 LÜKE Einl. 33. p. ROSENBERG–SCHWAB–GOTTWALD 1993: 436. p. WIECZKOMM 1994: PRÜTTING 26. p.
56 Vö. BLOMEYER 1985: 133. p. BRUNS 1968: 124. p. DAMRAU 1975: 4. P. GOLDSCHMIDT 1929: 1929.
23–24. p. ROSENBERG 1927: 170. p. WASSERMANN 1978: 38. p.
58 Az 1877. évi ZPO gyökeresen szakított a német hagyományokkal,57 amikor a francia perjog hatására a bírót megpróbálta minden olyan tevékenység alól mentesíteni, amely nem állt közvetlen kapcsolatban az ítélethozatallal. A bírói hivatal teljes „tisztántartá-sát” – amint azt a következı pontokban látni fogjuk – mégsem sikerült elérnie. A jog-irodalom szerint a ZPO keletkezéskori állapotát a mérsékelt „Parteibetrieb” jellemezte,58 vagyis a törvény a pervezetési jogosultságot megosztotta a felek és a bíróság között.
Ahogy a törvény „liberális alaptartása” engedett a XX. század folyamán, úgy erısödött meg ismét a bíróság szerepe és vele együtt a hivatalbóliság.59
Határnapok és határidık
59 A határnapot a bíróság a felek indítványára vagy hivatalból tőzte ki. A ZPO, amely ezen a téren nem követte a francia polgári eljárásjog példáját (lásd 23–24. pont), nem biztosí-tott számottevı elınyt a felek számára a bírósággal szemben; a határnapok feletti ren-delkezést kezdettıl fogva megosztotta közöttük. Így pl. az elsı tárgyalás határnapját a bíróság csak a felek indítványára tőzhette ki (191–193, 233. § a. F.). Ez a szabály érvé-nyesült a perorvoslati eljárásokban is. A felek indítványára tőzte ki a bíróság a tárgyalá-si határnapot a mulasztátárgyalá-si ítélet ellen kifogás (305. § a. F.), a fizetétárgyalá-si meghagyás elleni ellenmondás (636 § a. F.), az ítélet kiegészítése (292. § a. F.), valamint az ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelem esetén (820 § a. F.) stb.
60 Ezzel szemben a bíróság hivatalból tőzte ki a folytatólagos tárgyalás (127. § a. F.), a berekesztés után újból megnyitott tárgyalás (142. § a. F.), a perbíróság, illetve a megke-resett vagy kiküldött bíró elıtti bizonyításfelvétel (333. § a. F.), valamint a határozat kihirdetésének az idıpontját, ha arra nem a tárgyaláson került sor (281. § a. F.).
61 A törvény lehetıvé tette azt, hogy a bíróság vagy a felek közös megegyezéssel a kitőzött határnapot elhalasszák vagy a tárgyalást elnapolják (205. § a. F.). Ebben az esetben a
57 Különösen az 1793. évi porosz Allgemeine Gerichtsordnung szellemével, amelyben a hivatalbóliság (Amtsbetrieb) a legerıteljesebben érvényesült (lásd 291–292. pont).
58 BLOMEYER 1985: 133. p. HABSCHEID 1968: 178. p.
59 BETTERMANN (1978:386.p.) szerint ezt a folyamatot nemcsak politikai, hanem szakmai okokra is vissza lehet vezetni. Az állam számára nem gazdaságos és a bíró részérıl pedig elfogadhatatlan az, hogy a felek egy tárgyalást, amelyre a bíró felkészült, elhalasszanak vagy egy határidıt érvénytelenít-senek, mert ezáltal a bíró munkája feleslegessé és értéktelenné válik. Ezzel szemben ellenérvként azt
tárgyalás folytatására a bíróság hivatalból is kitőzhetett határnapot (206. § a. F.). Ha a felek egyike sem jelent meg a tárgyalás határnapján, az eljárás szünetelt (228.§ a. F.).
62 Hasonló szabadságot biztosított a törvény a feleknek a határidık tekintetében is. Közös megegyezéssel mind a törvényi, mind a bírósági határidıket meg lehetett rövidíteni vagy hosszabbítani, ez alól csak az ún. záros határidık (Notfristen) képeztek kivételt (202. § a.
F.).60 A bírósági határidık esetében a feleknek „fontos okra” kellett hivatkozniuk, míg a törvényi határidıket csak az ott meghatározott okból lehetett megváltoztatni. A felek közös kérelmérıl a bíróság tárgyaláson kívül határozott (203 § a. F.). A tárgyalás – for-málisan – akkor is egységesnek minısült, ha több tárgyalást tartottak, ennek megfelelı-en a felek a „támadó és védekezı eszközeiket” az ítélet hozatalát megelızı tárgyalás berekesztéséig terjeszthették elı (251. § a. F.).
63 Az ZPO „liberális alaptartása” ellenére a törvényhozók már 1877-ben is szükségesnek láttak bizonyos biztosítékokat beépíteni, hogy azzal a felek perelhúzó magatartását meg-akadályozzák. Így pl. a törvény lehetıvé tette azt, hogy a bíróság az alperes védekezését figyelmen kívül hagyja, ha azt késve és a perelhúzás szándékával nyújtotta be vagy az érdemi védekezését „nagyfokú gondatlanságból” kellı idıben nem terjesztette elı (252.
§ a. F.).61 Ha a bíróság azt állapította meg, hogy a pernyertes fél a „támadó vagy véde-kezı eszközeinek” az utólagos elıterjesztésével a per befejezését késleltette, a perkölt-ség megfizetésében részben vagy egészében marasztalhatta (251. § II. a. F.).
Az idézés
64 Az 1877. évi ZPO – a francia perjog hatására (lásd 13 és 23. pont) – a felekre bízta az idézést, vagyis a bíróság elıtti megjelenésre való felhívást. A törvény eredeti szövege szerint az idézés annak a félnek a feladata volt, aki „a fıkérdésben vagy a közbensı vi-tában” tárgyalás megtartását akarta (191 § a. F.). Mivel a tárgyalás idıpontját a bíróság
lehet felhozni, hogy az igazságszolgáltatás végsı soron egy szolgáltatás, amelynek során a felek egy-behangzó kívánságait figyelembe kell venni.
60 Ilyennek minısítette – egyebek között – a ZPO a perorvoslati határidıket, így a kifogás, a fellebbezés, a felülvizsgálat és a panasz benyújtásának a határidejét.
61 „Verteidigungsmittel, welche von dem Beklagten nachträglich vorgebracht werden, können auf Ant-rag zurückgewieses werden, wenn durch deren Zulassung die Erledigung des Rechtsstreites verzögert werden würde, und das Gericht die Überzeugung gewinnt, daß der Beklagte in der Absicht, den Prozeß zu verschleppen, oder aus grober Nachlässigkeit die Verteidigungsmittel nicht früher vorgebracht hat.”
határozta meg, a másik félnek címzett idézést elıször a bírósági írnokhoz kellett benyúj-tani, aki gondoskodott arról, hogy az eljáró tanács elnöke huszonnégy órán belül kitőzze a tárgyalás határnapját (193 § a. F.). Ezután a fél a bíróságtól visszakapta az idézést, amit neki kellett eljuttatnia az ellenérdekő félhez.
65 A bíróság hivatalból idézte meg a tanúkat (342. § a. F.) és a szakértıket (367. § a. F.), valamint a feleket azokban az esetekben, amikor a határnapot is hivatalból tőzte ki. Az idézés mellızhetı volt azokban az esetekben, amikor a bíróság a határnap kitőzését a kihirdetett határozatába belefoglalta (195 § a. F.).
A kézbesítés
66 Az 1877. évi ZPO liberális felfogásából következıen nemcsak az idézés, hanem a kéz-besítés is a felek feladata volt, akik a bírósági végrehajtót bízták meg azzal, hogy az ügyiratot – az átvétel igazolása mellett – adja át a címzettnek.62 (A törvény természete-sen megengedte az ügyvédek közötti közvetlen kézbesítést is.) A fentebb említett
„Parteibetrieb” ezen a területen nyilvánult meg a legerıteljesebben, hiszen a feleknek kellett gondoskodniuk a keresetlevél (230. § a. F.), az ellenkérelem (244. § a. F.), az elıkészítı iratok (123. § a. F.), a mulasztási ítélettel szembeni kifogás (350. § a. F.), a tárgyalásra szóló idézés (191. § a. F.) és nem utolsó sorban az ítélet kézbesítésérıl (288
§ a. F.). A járásbíróság elıtti eljárásban – ahol nem volt ügyvédkényszer – a bírósági írnok közvetítésével történt a kézbesítés, kivéve ha a fél úgy nyilatkozott, hogy maga kívánja megbízni a bírósági végrehajtót (458. § a. F.) A fizetési meghagyást a jogosult kézbesíttette a kötelezettnek (633. § a. F.). A perorvoslati eljárásban a fellebbezés, a fellebbezési ellenkérelem és a csatlakozó fellebbezés (479, 482, 484. § a. F.), valamint a felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem (518–519. §) kézbesítése ugyancsak a felek fel-adata volt.
A törvény eredeti szövegében alig akadt kivétel a „Parteibetrieb” elve alól. A bíróság hivatalból kézbesítette azokat a határozatait, amelyeket nem hirdetett ki (294 § a. F.), a tanúk idézéseit (342. § a. F.), továbbá a házassági perekben hozott ítéleteit (582 § a. F.).
62 ROSENBERG/SCHWAB/GOTTWALD 1993: 403. p.