19 A francia perjogi iskolát a XIX.században elsısorban az exégèse, azaz a Code de procédure civile szövegkritikai értelmezése kötötte le.67 Ennélfogva lényegesen keve-sebbet foglalkozott az eljárás alapelveivel vagy a felek és a bíróság viszonyával, mint a német polgári eljárásjog-tudomány. A korabeli kódexek gyakorlatának megfelelıen a Code de procédure civile sem fogalmazott meg általános rendelkezéseket, a jelenlegi alapelvek (les principes directeurs du procés) csak az 1975. évi módosítás során kerül-tek a törvény élére.68
20 A francia polgári eljárást hagyományosan a „système accusatoire” uralta, amelyen belül a jogirodalom különbséget tett a „principe d’initiative” és a „principe dispositif” között.
Az elıbbi azt jelenti, hogy a jogvita megkezdése, folytatása és befejezése kizárólag a fe-lek akaratától függ, míg az utóbbi azt fejezi ki, hogy a per tárgya felett csak a fefe-lek ren-delkezhetnek.69 Nagel megjegyzése szerint ez a két elv nem fedi teljesen a német és az olasz alapelvek tartalmát, nagy általánosságban mégis elmondható az, hogy „principe d’initiative” a rendelkezési elvhez, a „principe dispositif” pedig a tárgyalási elvhez ha-sonlít.70
21 Nemcsak a per tárgya feletti rendelkezés, hanem a per vezetése is a felek, illetve képvi-selıik kezében volt. Vincent megállapítása szerint a bíróságnak az eljárás irányításában alig volt jelentısége, inkább az „arbitre” szerepét játszotta.71 Tissier a francia bírót egy olyan automatához hasonlította, amit ha tényekkel megetettek, „kiköpte” az ítéletet.72 A liberális korszak a bíróval szemben két követelményt támasztott: legyen semleges és maradjon passzív. A bírói semleges szerepe Daigre szerint valójában egy „szándékos
67 ENDRES 1985: 27. p.
68 Nouveau Code de procédure civile 1–24. cikk.
69 MOTULSKY, HENRY: Écrits: Études et notes de procédure civile I. 1973. Paris, Dalloz, 275. p.
GLASSON–MOREL–TISSIER 1925: 2. köt. 393–394. p.
70 NAGEL 1967:32. p.
71 VINCENT,JEAN –GUINCHARD,SERGE: Procédure civile. 20. éd. Paris, 1981, Dalloz, 578. p.
72 ENDRES 1985:18. p.
eufemizmus volt”73, mivel még azt a kevés lehetıséget sem használták ki az eljárás me-netének a befolyásolására, amit a törvény biztosított a számukra. Ennek az okát Fischer abban látja, hogy a Code de procédure civile rendelkezéseinek nem volt valódi tekinté-lye, az eljárási szabályokat úgy kezelték, mint az Ancien régime elıírásainak a mecha-nikus átvételét. A jelenség másik lehetséges oka a forradalom utáni korszak gyakori hatalomváltásaiban keresendı, amely nagyfokú bizalmatlanságot váltott ki az állami erıszak mindenkori képviselıivel szemben, és inkább az ügyvédség pozícióját erısítette meg.74
22 A bíróság és a felek viszonya nem maradt változatlan a Code de procédure civile csak-nem két évszázados történetében. A „système accusatoire” mellett már a XIX. század második felében megjelentek a „système inquisitorial” elemei. A bíró egyre aktívabb lett a tényállás megállapításánál és ezzel mind messzebbre került a semleges „arbitre supérieur” szerepétıl. Joggal állapíthatta meg – az 1860-ban írott monográfiájában ––
Zink azt, hogy a francia polgári per éppúgy a tárgyalási elv uralma alatt áll, mint a né-met és az angol, de nem érvényesül olyan mereven és következetesen, mert kivételek sora töri át.75
A per megindítása
23 A két részbıl álló polgári per elsı szakasza teljes egészében a felek és képviselıik uralma alatt állt, következésképpen a bíróság semmilyen módon nem mőködött közre a per megindításánál.
Az ún. sommás eljárásban benyújtott keresetlevél tulajdonképpen az alperes megidé-zésére (citation) szóló kérelem volt (1. cikk), amely alapján a békebíró kitőzte a meg-hallgatás idıpontját (5–6. cikk). Az idézés kézbesítése (insinuation) a békebíró illeté-kességi területén mőködı bírósági végrehajtó (huissier) feladata volt (4. cikk).
73 DAIGRE,JEAN-JACQUES: Tribunal de Grande Instance. Evolution de la législation. Nouveau code d.
proc. civ. In Juris-Classeur procédure civile III. fascicule 216. Paris, 1985. 8. p.
74 FISCHER 1990: 62. p.
75 „Der französische Civilprozeß steht unter der ordentlichen Herrschaft der Verhandlungsmaxime, wie der deutsche und der englische, nur wird dieselbe nicht so starr erfaßt, und so consequent durch-geführt, wie von den deutschen Gerichten, sondern sie findet sich durch bedeutende Ausnahmen eingeschränkt.” ZINK 1860: 1. köt. 372. p.
A törvényszék elıtti eljárás – amennyiben az ügyet nem lehetett sommásan elintéz-ni76 – a bírósági végrehajtó által megszerkesztett keresetlevéllel (exploit d’ajournement) indult, amely a felekre, a végrehajtóra és az eljáró bíróságra vonatkozó adatokon kívül tartalmazta a kereset tárgyát, valamint a kereseti követelés jogalapjának a rövid leírását (61. cikk). A keresetlevél összeállításában a felperest képviselı alacsonyabb rangú ügy-véd (avoué) is közremőködhetett.77 Az exploit kézbesítésével a felek között egy olyan jogviszony keletkezett, amely alapján az alperes köteles volt a felperes által megszabott határidın belül az ügyvédjét megnevezni (75. cikk). Ha ez megtörtént, akkor elkezdıd-hetett a felek közötti iratváltás. Az alperesnek – az ügyvéd megnevezésétıl számított tizennégy napon belül – el kellett juttatnia az ügyvédje által aláírt védekezı iratát (défense) a felpereshez (77. cikk). A felperesnek nyolc napja volt arra, hogy a védeke-zésre adott válaszát (réponse aux défense) az alpereshez eljuttassa (78. cikk). Az iratvál-tás után bármelyik fél kezdeményezhette a bírósági tárgyalást, errıl az egyik fél ügy-védje a másikat rövid írásbeli feljegyzésben tájékoztatta (80. cikk). A felperes ügyügy-védje ezt akkor is megtehette, ha az alperes a védekezı iratát a megszabott határidın belül nem terjesztette elı vagy a felperes egyébként nem kívánt élni a válaszadás jogával.
A tárgyalás kitőzése
24 A bíróság a tárgyalást nem hivatalból, hanem a felek indítványára tőzte ki. Ehhez arra volt szükség, hogy valamelyik ügyvéd az ún. placet benyújtásával az ügyet bejegyeztes-se a tárgyalási regiszterbe (rôle général).78 Ezután a bíróság elnöke az ügyet az „az álta-lános persorozatba való felvétel végett” kikiáltotta, majd illetékes tanács nyilvántartásá-ba beiktatta (rôle particulier de la chambre). A tanács elnöke az ügyeket a beérkezésük sorrendjében tőzte ki tárgyalásra és az idıpontokról legalább nyolc nappal korábban hirdetményt tett közzé.79 A tárgyalásra akkor kerülhetett sor, ha az egyik fél ügyvédje a
76 A Code de procédure civile a törvény elé tartozó ügyekben is kötelezıvé tette a békebíró elıtti egyez-tetést (50. cikk), amely alól csak kevés kivételt engedett (49. cikk).
77 Az angol jogból ismert solicitor–barrister megkülönböztetés mintájára a francia eljárásjog is különb-séget tett a perek elıkészítésében közremőködı, de perbeszédre nem jogosított avoué és az ügyvédi feladatokat ellátó avocat között. A kétféle ügyvédi jogállást az elsıfokú eljárásban a polgári eljárásjo-gi törvény 1975. évi reformja szüntette meg.
78 A tárgyalás kitőzésére vonatkozó szabályok a Code de procédure civile 1808. évi módosítása során kerültek bele a törvény szövegébe.
79 „Mire a ’code de procedure civile’ szerint szóbeli elıadásra került a rendes eljárás alá tartozó ügy, összesen 7 különféle perbeli eljárási formaságon kellett keresztül mennie, melyek közül az idézési
ok-másik felet a kitőzött határnapra ún. avenir-rel meghívta és az indítványaikat legalább három nappal a tárgyalás elıtt kölcsönösen elküldték egymásnak.80 A „conclusions” a per tárgyának a leírását és az ún. végindítványt tartalmazta.
A tárgyalás
25 A modern polgári perrendek közül a Code de procédure civile volt az elsı, amely nem-csak a sommás, hanem a rendes eljárásban is általános érvénnyel írta elı a szóbeli tár-gyalás megtartását. A felek közötti iratváltás csak az ügy elıkészítésére szolgált, az in-dítványoknak szóban is el kellett hangozniuk a tárgyaláson, enélkül a bíróság nem dönt-hette el az ügyet.81 A tárgyalás fıszereplıi az ügyvédek voltak, akik az ügy tárgyára vonatkozó elıterjesztések után perbeszédeket tartottak, amit – gyakorta több tárgyalá-son keresztül tartó – szóváltás követet, amelyet még az ügyész perbeszéde is kiegészít-hetett. A bíró – a tárgyalás rendjének a fenntartása mellett – elsısorban a bizonyításban mőködött közre. Ha az ügyet döntésre érettnek minısítette (en état d’être jugée), akkor a tárgyalást berekesztette és meghozta az ítéletet. A 141. cikk a bírót ítéletének indoko-lására kötelezte. Az indokolásnak a „kérdéses tények és jogszabályok rövid leírását és a döntés alapjait” kellett tartalmaznia.
A bizonyítás
26 A bíróság a bizonyítás elrendelésérıl önálló határozatot hozott, amelynek a végrehajtása a felek tetszésére volt bízva. Így pl. a tanúbizonyításra megszabott határidı akkor kez-dıdött, amikor az errıl szóló ítéletet az egyik ügyvéd kézbesítette a másiknak (255–257.
cikk). Az a korlátlan szabadság azonban, amellyel a felek az eljárás megindítása és be-fejezése felett rendelkeztek, a bizonyítás esetében nem érvényesült. Jóllehet a peranyag-szolgáltatás alapvetıen a felek feladata volt, de a bíróság közremőködhetett a tényállás megállapításában és a törvényben meghatározott esetekben hivatalból rendelhetett el
irat és az alperesi védiraton kívül, a többi felesleges lévén, ezek által az ügy mielıbbi tárgyalása hát-ráltatik, és az ügy keresztül vitele szükségtelen költségekkel terheltetik, azon felül pedig, a felesleges mennyiségő periratok által az ügy átnézete is nehezítetvén, ez okból az ügynek az alapos szóbeli tár-gyalása is gátoltatik.” PFENDESZAK 1867: 129. p.
80 MOREL,RENÉ: Traite élémentaire de procédure civile. Paris, 1949, 486. p.
81 A 343. cikk szerint „az ügy akkor van döntésre érett állapotban, ha a tárgyalás megkezdıdött; a tár-gyalást pedig akkor kell megkezdettnek tekinteni, ha mindkét fél, miután kölcsönösen meghallgatták ıket, az indítványát elıadta”.
bizonyítást. Ezek a jogosítványok a XIX. században tovább bıvültek és a tárgyalási elv uralma ellenére vizsgálati jelleget kölcsönöztek az eljárásnak.
A megállapítás mindenekelıtt az ún. instruction-ra vonatkozik, ahol a bírónak a felek által kijelölt határok között az igazságot kellett kideríteni, éspedig „ugyanúgy, mint a büntetı bíró”. Ez nem azt jelenti, hogy büntetı eljárásbeli eszközöket használhatna, de rendelkezik „egy kielégítı arzenállal” ahhoz, hogy az igazság mélyére hatoljon.82
Bizonyítás hivatalból
27 Az Code de procédure civile már 1806-ban is figyelemre méltó „eszköztárat” bocsátott a bíróság rendelkezésére a tényállás megállapításához.
Ha a törvény nem zárta ki, a bíróság a tanúbizonyítást hivatalból is elrendelhette olyan tények tekintetében, amelyeket lényegesnek tartott (254. cikk). A tanút a kiküldött bíró hallgatta ki, aki a tényállás tisztázása érdekében kérdéseket tehetett fel a tanúnak (273. cikk). A bíróság hivatalból elrendelhette azt, hogy a felek – betekintés végett – helyezzék letétbe a birtokukban lévı okiratokat (13, 150. cikk).83 A hivatalos megır-zésben lévı nyilvántartásokat és iratokat, beleértve a közjegyzınél letett eredeti okira-tokat is, a bíróság megbízása alapján az ügyészség beszerezhette.84 A bíróság hivatalból elrendelhette a felek személyes megjelenését (119. cikk), valamint a „nyilvános tárgyalá-son vagy a tanácskozó teremben” történı személyes meghallgatását is (428. cikk). Ha ebben a fél „jogszerően” akadályoztatva volt, a tanács egyik tagját vagy a békebírák egyi-két bízták meg a kihallgatásával, amirıl jegyzıkönyv készült. Az ügy eldöntése vagy egy összeg megállapítása céljából a bíró a felek egyikét eskü letételére hivhatta fel (Code civil 1366. cikk).
A törvény a bíróság mérlegelésére bízta a szemle (295. cikk) és a szakértı bizonyítás (302. cikk) elrendelését. Szükség esetén úgy is rendelkezhetett, hogy a bírák egyike menjen a helyszínre. A bíróság hivatalból nevezett szakértıt, ha a felek a személyében nem tudtak megegyezni (305. cikk). A bíró nem volt köteles a szakértı véleménye sze-rint dönteni (323. cikk), attól indokolt határozatával eltérhetett.
82 FISCHER 1990:19. p.
83 A félnek joga volt arra, hogy az ellenérdekő fél által vele szemben felhozott okirat eredeti pédányába betekinthessen (188. cikk).
84 ZINK 1860:374. p.
A felsorolt bírói „arzenál” ismeretében joggal tehette Zlinszky Imre a francia polgári perben érvényesülı tárgyalási elvrıl azt a megállapítást, hogy „egyrészrıl…a bírói te-vékenység a per minden stádiumában a felek kérelméhez van kötve, másrészrıl, ha a bíró a fél kérelmére az eljárást megindítja, tevékenysége nincs oly merev szabályokhoz kötve, melyek általaz igazság kinyomozása meghiúsítattnék, sıt megszerezheti mind-azon anyagot, mely arra nézve, hogy bensı meggyızıdése szerint mondhassa ki ítéletét, igényeltetik.”85
Az ügyészi részvétel hatása a felek rendelkezési jogára
28 A francia ügyészség a „forradalom gyermekeként” született meg,86 miután az Alkot-mányozó Nemzetgyőlés az 1790. évi igazságügyi reform során a közrend védelmére létrehozta a ministère public nevő intézményt.87 Az ügyészség hatáskörével és a felada-tainak ellátásához szükséges szervezet kiépítésével több törvény is foglalkozott a for-radalom, illetve a császárság alatt. Az ügyész polgári perbeli részvételét a Code de procédure civile 83. cikke szabályozta. A törvény hét pontban foglalta össze azokat az eseteket, amikor az ügyész „mellékfélként” (partie jointe) vehetett részt a perben, azaz a nyilvános és szóbeli tárgyaláson a felek elıadásai után indítványt tehetett. Ezek közé tartoztak a közrendet, az államot, az állami javakat, a közösségeket és a közintézménye-ket, továbbá a személyi állapotot, a kiskorúakat, a gyámságot, a gondnokságot és a tá-vollévıket, valamint a hatásköri összeütközéseket és a bírák elleni panaszokat érintı ügyek. A ügyész minden olyan ügyrıl tájékoztatást kérhetett, amelyben a részvételét szükségesnek tartotta és ezt a bíróság hivatalból is elrendelhette. A 83. cikken kívül a Code de procédure civile és a Code civil még több esetben elıírta azt, hogy az ügyet a bírósági döntés elıtt az ügyésszel közölni kell.88 Ha az ügyész részt kívánt venni a per-ben, akkor az indítványát nyilvános tárgyaláson kellett meghallgatni (111. cikk). Ennek
85 ZLINSZKY 1875: 32. p.
86 GÜNTHER,HANS: Staatsanwaltschft: Kind der Revolution. Versuch eines juristisches Essays. Frank-furt, 1973, Ullstein.
87 Décret sur l’organisation judiciare du 16./24. 8. 1790, titre II, art. 18.
88 A Code de procédure civile szerinti esetek: ha a békebíró ellen kifogást emeltek (47. cikk), ha a bemu-tatott okmány hamisnak bizonyult (227. cikk), ha a szakértı ellen kifogást emeltek (311. cikk), ha a bíróság valamelyik tagja ellen kifogást emelnek és emiatt az ügyet másik bírósághoz kell áttenni (371.
cikk), ha valakit gondnokság alá akarnak helyezni (891. cikk) stb. A Code civile szerinti esetek: ha va-lakit a bíróság elıtt gyermekké akarnak fogadni (456, 457. cikk), ha a gondnok valakivel egyezséget akar kötni (467. cikk) stb.
a megtörténtét az ítélet indokolásában fel kellett tüntetni (141. cikk). Az ügyész meg-hallgatásának az elmulasztása az ítélet hatályon kívül helyezését vonta maga után (480.
cikk 8. pont).
29 A francia szabályozás igazi sajátossága azonban az ügyész részére biztosított keresetin-dítási jog volt, amely a közérdek képviselıjét – a törvényben meghatározott esetekben –
„fı peres féllé” (partie principale) tette. Ebbe a körbe tartozott az elmebetegek érdeké-ben (Code civil 491. cikk), a házasság érvénytelenségének megállapítása iránt (Code civil 144., 147, 169. cikk stb.), a bírák ügyvédek, bírósági tisztviselık fegyelmi ügyei-ben, valamint a kincstár érdekében történı keresetindítás (Code civil 114. cikk); ez utóbbi esetben akkor, ha a kincstár ügyvéddel nem képviseltetette magát.
A polgári perben eljáró ügyész jogállása úgy foglalható össze, hogy „nem a perleke-dı feleknek, hanem egyedül a törvénynek az érdekét képviseli, miszerint kötelessége felügyelni, hogy a törvény az elıforduló perekben helyesen alkalmaztassék;…az olyan intézeteknek vagy személyeknek, melyeknek védıjéül fellép, nem csak a javára, hanem, ha a jogsság úgy kívánja, azok hátrányára is indítványt tenni köteles. Az államügyész-ség tehát Fanciaországban egy fıeszköz arra, hogy a bíróság ítéleteiben az anyagi jogot mondja ki érvényesnek.”89
89 CSATSKÓ 1867: 72–73. p.