Keletkezéstörténet

263 A XVIII. század második felében a porosz jogfejlıdés olyan irányban indult el, amely német földön addig ismeretlen és meglehetısen szokatlan volt.¹ Az igazságszolgáltatási reformok keresztülvitelében a felvilágosult abszolutista uralkodó, II. Frigyes (1740–

1786) mellett nagy szerep jutott az uralkodó bizalmát élvezı jogtudósoknak is. A peres eljárás reformja, amely 1739-ben a bagatell ügyek szabályozásával kezdıdött, az 1748.

évi Codex Fridericianus Marchicus és az 1781. évi Corpus Juris Fridericianum után a század utolsó évtizedében érte el a csúcspontját. Az 1793. évi Allgemeine Gerichts-ordnung für die Preußischen Staaten (AGO) – egy korszak jogfejlıdését összegezve és lezárva – a vizsgálati (nyomozati) elven felépülı polgári pert és a túlméretezett bírói hatalmat testesítette meg. Megszületett a felvilágosult abszolutizmus pereszménye, amely az állam jólétérıl gondoskodó uralkodó mintájára az igazság kiderítésén fáradozó bírót helyezte az eljárás középpontjába.² A régóta lappangó ügyvédellenesség a testület megszüntetéséhez vezetett, a peres feleket állami tisztviselık vették a „védıszárnyaik”

alá. A felek jogainak a korlátozásával nemcsak a pandektajogi hagyományoktól, hanem az idıben és térben nagyon közel esı francia liberalizmustól is eltávolodott, pedig az alig egy évtized múlva megindult európai hódító útjára (lásd 9–18 pont).

264 A XIX. század elsı felében az Allgemeine Gerichtsordnung már anakronizmusnak szá-mított, ezért az 1833. évi, majd az 1846. évi novella új irányt szabott a porosz eljárásjog számára, amelynek önálló fejlıdése 1877-ig, a „birodalmi” német polgári perrendtartás

1 D^AHLMANNS 1982: 2645. p.

2 Az AGO egyik lelkes méltatója szerint „a törvény úgy is szemlélhetı, mint egy az országért szüntele-nül fáradozó és a legnagyobb szellemi adottságokkal rendelkezı uralkodó tevékenysége eredményé-nek, aki élete feladatának tekintett azt, hogy a nagy gondolatait megvalósítsa, a közösség érdekét az

megszületéséig tartott (lásd 31–33. pont). A bíróközpontú eljárás gondolata, bár-mennyire is idegen volt a XIX. századi liberális polgári perrendtartásoktól, búvópatak-ként már e század végén, majd a XX. században is felszínre tört. Még Franz Kleinnek is a szemére vetették azt, hogy az osztrák bíró aktív pervezetésével az „abszolutizmus jo-gát” hozza vissza, jóllehet Klein a porosz törvényhozásban csak saját kora szociális tö-rekvéseinek az anticipációját látta (lásd 117, 144. pont),. A ZPO 1909. évi módosítása után, a hivatalbóliság elıtérbe állítása kapcsán is felmerült a porosz jogtudósok hatásá-nak a „gyanúja” (lásd 155–156. pont).

A túlméretezett bírói hatalom, amelytıl egyébként a porosz eljárásjog az AGO novel-lizálása során fokozatosan megszabadult, a XX. századi szocialista polgári perrendtar-tásokban éled fel újra. A bíróközpontú eljárás, az objektív igazság kiderítésének a köve-telménye, a vizsgálati elv „kísértése”, az ügyvédek szerepének az átértékelése stb. köz-vetve vagy közvetlenül a két évszázaddal korábbi porosz modell szemléletmódját és megoldásait idézik fel (lásd 340–357. pont).

265 A korai reformtörekvések iránya már a bagatell eljárásról szóló 1739. évi ediktumban kirajzolódott.³ A Cocceji szerkesztette rendelet azért írta elı a bíróság és a felek közötti közvetlen érintkezést, hogy az ügyvédeket ilyen módon távol tartsa az ügyektıl és az eljárás „instruálását” a bíró hivatalból végezhesse el.⁴ Mélyreható változás még nem történt, hiszen a pandektajogi per legfontosabb elemei, a percezúra, az eshetıségi elv (lásd 113, 130, 190. pont) és nem utolsó sorban a kötött bizonyítási rendszer továbbra is fennmaradtak. A valódi eltérés a bírói poszt megerısítésében és az ügyvédek pozíciójá-nak a meggyengítésében mutatkozott meg. Cocceji korai reformjai nem a per struktúrá-jának az átalakítására, hanem a személyekre irányultak. „Részei voltak az évszázadon

egyes emberek külön érdekeivel szembehelyezze és az igazságszolgáltatásban az emberi mérlegelést és azzal együtt a jogos döntést megkövetelje. FROHBERG 1939: 57. p.

3 In Corpus Constitutionum Marchiacarum, Continuatio, 1 Bd. Nr. X. Itt jegyezzük meg, hogy a som-más vagy bagatell eljárás nemcsak Poroszországban, hanem som-másutt is „kísérleti terepnek” számított a XVIII-XIX. században. A viszonylag egyszerően szabályozott eljárás jó lehetıséget kínált a törvény-hozónak arra, hogy az új alapelveket (pl. szóbeliség, nyilvánosság, közvetlenség) és az új intézménye-ket kísérleti jelleggel bevezesse és a kedvezı tapasztalatok alapján azokat a rendes eljárásban is fel-használja. Így pl. Ausztriában 1845-ben a szóbeli tárgyalást, Magyarországon 1893-ban a szóbelisé-gen, közvetlenségen és a bizonyítékok szabad mérlegelésén alapuló eljárást a sommás eljárásban ve-zették be elıször (lásd 194. pont).

4 Samuel von Cocceji (1679–1755) egyetemi tanár, hivatalnok, majd 1747-tıl haláláig a nagykancellári tisztet töltötte be II. Frigyes udvarában és az igazságügyek irányítójaként „nagy érdemeket szerzett a porosz igazságszolgáltatás javítása körül”.

átívelı kísérleteknek, amelyek a gyakran elviselhetetlen viszonyokat a bíróság elıtt a bíró és a ügyvédek pozíciójának a megtisztításával és a hozzájuk tartozók feletti szigorú felügyelettel akarták megjavítani.”⁵

266 A mélyreható változtatás igénye az 1770-es években merült fel, amikor megszaporodtak a polgári perek elhúzódása miatti panaszok és az igazságszolgáltatással szembeni elége-detlenségnek az uralkodó is hangot adott.⁶ Az „Arnold-molnár pere” néven elhíresült ügy miatt menesztette Fürst nagykancellárt,⁷ majd 1780 áprilisában a helyére kinevezett Carmert bízta meg azzal, hogy „a nemzet szellemének és szükségleteinek megfelelı”

perrendtartást alkosson.⁸ A reform másik vezéralakja az II. Frigyes uralkodó szolgálatá-ba szegıdött kiváló jogtudós, Svarez volt.⁹ Az új törvény „ma is irigylésre méltó gyor-sasággal” készült el. Alig egy évvel a reform alapelveit meghirdetı királyi rendelet után 1781 április 26-án megjelent a „Corpus Juris Fridericianum Erstes Buch von der Prozess-Ordnung”.¹⁰

267 A Corpus Juris Fridericianum (CJF) megvalósította azt, amit a korábbi rendeletek és kódexek már elıre vetítettek, nevezetesen a bírói hatalom és a hivatalbóliság megerısí-tését. A törvénykönyv legtöbbet idézett „vezéreszméi” Svareztıl eredtek, aki az új

5 DAHLMANNS 1982: 2646 p.

6 „Es kommt mir vor, als wenn die Justiz wieder anfängt einzuschlafen.” (Úgy tőnik, mintha az igaz-ságszolgáltatás megint aludni kezdene.) – jegyezte meg II. Frigyes Fürst nagykancellárnak és korábbi igazságügyi miniszternek. Vö. K^OSER 1912:3. köt. 413–414. p.

7 1779-ben Johann Arnold molnárt a küstrini törvényszék megfosztotta a malmától, aki emiatt az ural-kodóhoz fordult jogorvoslatért. A vizsgálat eredményeként II. Frigyes a molnárnak adott igazat és be-börtönöztette a bírákat, a Karl Joseph Fürst nagykancellárt pedig a következı szavakkal bocsátotta el:

„Marsch! Seine Stelle ist bereits vergeben” (Mehet! Az állása már be van töltve.) Id. STÖLZEL 1888:

2. köt. 277. p.

8 Casimir von Carmer (1721–1801) sziléziai igazságügyi miniszterként már 1774-ben javaslatot tett arra, hogy a polgári eljárásban is a vizsgálati elvet alkalmazzák. A „Projekt des revidierten Codicis Fridericiani” elnyerte ugyan az uralkodó tetszését, de Fürst akkori nagykancellár, aki nem akarata fel-adni a tárgyalási elvet a polgári perben, gondoskodott arról, hogy a javaslata talonba kerüljön. Ezért Carmer csak a nagykancellár menesztése után kezdhetett hozzá a polgári eljárásjog reformjának a megvalósításához.FROHBERG 1939: 31–32. p.

9 Karl Gottlieb Svarez (1746–1798), aki Suarez, illetve Schwartz néven is ismert, 1779-ben került Breslauból II. Frigyes udvarába és az AGO mellett az Allgemeines Landrecht megszerkesztésében is közremőködött. (Életét és munkásságát részletesen ismerteti: S^TÖLZEL,A^DOLF: Carl Gottlieb Svarez.

Berlin, 1885, Vahlen. WOLF,ERIK: Grosse Rechtsdenker der deutschen Rechtsgeschichte, Tübingen, 1963, Mohr, 424–463. p.)

10 Az uralkodó az 1780. április 14-én kiadott rendeletében határozta meg az eljárásjog megújításának a legfontosabb alapelveit. Ezután Carmer – korábbi javaslatainak a felhasználásával – hat hét alatt (!) készítette el a tervezet, amelyet 1780-ban a felsıbb bíróságok tagjainak a véleménye alapján átdolgo-zott.EBEL 1982: 5. p.

rend legfontosabb végcéljaként jelölte meg azt, hogy 1. a bírót abba a helyzetbe kell hozni, hogy az igazságot maga kideríthesse, ezzel szemben azonban 2. a feleket az ön-kényes cselekedetekkel szemben biztosítani kell.¹¹

A felek pervezetési jogosítványai (Parteibetrieb) a bíróság kezébe kerültek. A per célja nem a formális, hanem az anyagi igazság kiderítése lett, ennek érdekében a bíró-ságnak „közvetlenül és alapvetıen” kellett a tények kivizsgálásáról gondoskodnia. A törvény szabad kezet adott a felek személyes megjelenésére idézéséhez, a felek elıadá-sában nem szereplı tényeknek a vizsgálatához.

268 Az eljárás menetének a kialakítására döntı hatással volt az, hogy az ügyvédeket számőz-ték a perbıl, mivel a tényállás megállapításában való közremőködésüket megengedhe-tetlennek tartották.¹² Az uralkodónak és Carmer nagykancellárnak az ügyvédség iránti ellenszenve nem nélkülözött bizonyos szociális szempontokat sem, mivel az ügyvédek-ben nemcsak a perek elhúzódásának az okozóit, hanem az alattvalóknak nyújtott egyen-lı mértékő jogvédelem akadályait is látták. Mintha Klein egy évszázaddal és Cappelletti csaknem két évszázaddal késıbbi tézisei (lásd 119–121, 443–447. pont) anticipálódtak volna a korabeli levélváltásokban „A gazdagabbak több jogot szereznek mint a szegé-nyek, akiknek, ha módjuk is van rá, csak a kevésbé tehetséges ügyvédekre futja. Túlsá-gosan gyakori az, hogy az ügyesebb ügyvéd nem a jogot, hanem a megbízóját segíti a gyızelemre.”¹³ A reformátorok úgy gondolták, hogy a per nem lehet egy olyan küzde-lem, amelyben az ügyvéd „mestersége, szellemessége és agyafúrtsága” a jog és az igaz-ság fölé kerekedik; és egy olyan színjáték sem, ahol az ügyesebb általában legyızi a gyengébbet”.¹⁴

11 Svarez „Unterricht über Hauptgrundsätze und das Wesen des dadurch zu beobachtenden Verfahren”

címmel adta közre a reformmal kapcsolatos elképzeléseit. Az idézett megállapítások a CJF elıszavá-ban (Vorbericht sub XXII–XXIX) is megjelentek: 1. Den Richter in Stande zu setzen, die Wahrheit selbst aufzusuchen, dagegen aber auch 2. Die Parteien gegen alle willkürliche Behandlungen zu sichern.

12 „Die bisherigen Advocaten sind aus den oben angeführten Gründen gönzlich abgeschafft.” (CJF, Vorbericht sub VII.)

13 1780 és 1784 között egy anonim munka jelent meg „Brief-Wechsel über die gegenwärtige Juztiz-reform in den Preußischen Staaten, nebst einigen nach den Forschriften der neuen Prozess-ordnung instruirten Acten” (Berlin, I–III) címmel, amely a perrendtartás reformját volt hivatott népszerősítseni.

(A fiktiv leveleket tartalmazó kiadványok egyik szerzıje Karl Gottlieb Svarez volt.) 14 BOMSDORF 1971: 76. p.

269 Az ügyvédeknek a polgári perbıl történı kiiktatásával „a bíró elveszítette azt a botot, amelyre eddig kényelembıl és megszokásból támaszkodott”. Az uralkodó azt hitte, hogy a bíró – úgy a per elıkészítése, mint a tényállás megállapítása során – egymaga pótolni tudja az ügyvéd munkáját. Ezért az 1780. évi kabinettrendeletben, amely a re-form alapelveit tartalmazta, csak egy jog-barátot (Rechts-Freund) szánt a peres félnek, aki a jogai érvényesítésében támogatta volna. A realista Carmer azonban felismerte azt, hogy ennél többre van szükség, ezért a Corpus Juris Fridericianum az ügyvédeket álla-milag fizetett tisztviselıkkel váltotta fel. Az ún. Assistenzratok az eljárásban kettıs po-zíciót töltöttek be, mivel nemcsak a felek, hanem a bíró munkáját is köteles voltak tá-mogatni.¹⁵

270 A felperes mellé kirendelt Assistenzratnak össze kellett győjtenie a „kereset valós fel-vételéhez” szükséges tényeket (CJF I, 2, § 11). Egyúttal azt is ki kellett derítenie, hogy az alperes tagadása esetén milyen bizonyításra és milyen bizonyítási eszközök beszerzé-sére lenne szükség(CJF I, 3, § 5). Ebel szerint az Assistenzrat a szőrı szerepét töltötte be, akinek a kereseti követelés megalapozottságával kapcsolatos aggályait nemcsak a felperesnek, hanem a bíróságnak is a tudomására kellett hoznia.¹⁶ A bíró az alperes számára is egy Assistenzratot rendelt ki, aki az alperest meghallgatta és a védekezésérıl jegyzıkönyvet készített (CJF I, 7, § 1).

Az ellenkérelem benyújtása után a bíró egy határidıt tőzött ki és az Assistenzratok bevonásával megkezdıdött az ügy kivizsgálása, amely a törvénykönyv szerint magában foglalta a tényállás teljes körő felderítését, az ellentétes álláspontok tisztázását, valamint a bizonyítás felvételét. Az eljárás során „teljes komolysággal” meg kellett kísérelni a peres felek kibékítését is (CJF I, 10, § 1.). A vizsgálatot a kiküldött bíró végezte el, aki a szükséges intézkedéseket hivatalból rendelte el és a feleknek kötelezı utasításokat adott (CJF I, 10, § 2). Miután a vizsgálat lezárult, az Assistenzratoknak rövid határidın belül nyilatkozni kellett az ügy ténybeli és jogi megítélésérıl (CJF .I, 12, § 5). Ezután az

15 A jogállásukat a törvénykönyv elıszava (Vorbericht sub XXVI.) a következıképpen határozta meg:

„Sie sind also keineswegs Söldner und blosse Sachverhalter der Parheyen, sondern Beystände und Gehülfen des Richters: deren Pflicht es wesentlich mit sich bringt, das Gericht in seinen Bemühungen zur Ausmittelung der Wahrheit zu unterstützen.” (Semmi esetre sem a felek zsoldosai vagy ügygond-nokai, hanem a bíró tanácsadói és segítıi, akiknek a kötelessége lényegében magával hozza azt, hogy a bíróságot az igazság kiderítése körüli fáradozásában támogassák.)

16 EBEL 1982:14. p.

tokat a döntés meghozatala céljából felterjesztették a bírósághoz. Az ítélet tervezetérıl, amelyet egy kijelölt referens állított össze, a bírói kollégium szótöbbséggel határozott (I, 13, § 7).

271 A Corpus Juris Fridericianum fogyatékosságai hamar megmutatkoztak. Az 1781. évi törvénykönyv nem szakított teljesen a pandektajogi per hagyományaival, de néhány területen, így különösen a bíróság és a felek viszonyában gyökeres változást hozott. Ez egybevágott a reformátorok szándékával, akik tudatában voltak annak, hogy „a masinát egészen szét kell szedni, aztán újból össze kell rakni, ha a megcélzott irányt tartani akar-juk.”¹⁷ Az ügyvédeknek a polgári perbıl történı kizárása azonban olyan láncolatot indí-tott el, amelynek valamennyi elemét Carmer sem láthatta elıre. A tényállás hivatalból történı megállapítása a bírói munkateher megnövekedéséhez vezetett, amelyet egy új perbeli státus bevezetésével próbáltak meg ellensúlyozni. A bíróságot támogató, de a feleket is képviselı Assistenzrat, mint az „összeegyeztethetetlen egyesítése” nem bizo-nyult jó megoldásnak.¹⁸ Carmer és Svarez hamar rájöttek arra, hogy a kor divatos ész-jogi érveivel, mint pl. „a dolgok természete”, vagy a „felvilágosult értelem”, nem lehet a képviselet módjában bekövetkezett változást igazolni. Éppen ellenkezıleg: az Assistenz-rat kettıs minısége legkevésbé „a józan emberi ésszel” volt összeegyeztethetı!¹⁹ Alig két évvel a CJF hatályba lépése után már megengedték a feleknek azt, hogy az Assis-tenzrat helyett ún. Justizkommissarral képviseltessék magukat.²⁰ Az újabb testületet is Carmer hozta létre, éspedig az átszervezett közjegyzıségbıl, valamint azokból az ügy-védekbıl, akiket korábban nem vettek fel az Assistenzratok közé és emiatt egy 1780. évi

17 „Die Maschine mußte gänzlich aus einander genommen, und neu zusammen gesetzt werden, wenn sie di intendirte…Richtung erhalten sollte.” Brief-Wechsel 1780–1784: 3. köt. 44. p.

18 „A tényállás felderítése során a „valódi bírói hivatalt” gyakorló Assintenzrat-ok arra voltak kötelezve, hogy az általuk képviselt félre nézve hátrányos tényeket is feltárják. Ezzel aligha férkıztek a felek bi-zalmába, akik inkább eltitkolták elılük az ismereteiket. Anyagilag nem voltak érdekeltek a jogvita kimenetelében, ezért az általuk képviselt fél álláspontját nem tudták a törvény által megkívánt buzga-lommal és nyomatékkal érvényre juttatni. Mivel a törvény a hamis elıterjesztéseket büntetni rendelte (III, 3 § 26), az attól való félelem az Assistenzratokat arra ösztönözte, hogy a feladatukat bírói munká-nak tekintsék és a felek igényeit vagy kifogásait alaptalanmunká-nak tüntessék fel. Ez a visszás helyzet nem maradhatott következmények nélkül.” B^OMSDORF 1971:84. p.

19 S^TÖLZEL 1885:62. p.

20 A „háborgó kedélyek megnyugtatására” több leirat és rendelet is született. A Justizkommissarok elı-ször csak a távollévı feleket helyettesíthették, majd szabadon választott képviselıként vehettek részt az eljárásban, de csak az ügy kivizsgálásának a lezárása után. Az 1783. szeptember 30-án kelt leirat azonban minden korlátozást megszüntetett és a felek személyes részvétele az eljárásban ismét formali-tássá vált. Vö. Novum Corpus Constitutionum Prussico-Brandenburgensium. 7. Bd. XLV. Sp. 2395.

rendelet kártalanítást ígért a számukra.²¹ A Justizkommissarok feladata eredetileg a pe-ren kívüli ügyek intézése volt, de rövid idı elteltével már a felek perbeli meghatalma-zottjaként is eljárhattak. Állami tisztviselıként fokozatosan átvették, pontosabban visz-szavették az ügyvédek szerepét a per elıkészítésében, a felek kikérdezésében és a tény-állás elıadásában. Az Assistenzratok tevékenysége feleslegesség vált és az évtized vé-gére feledésbe merült.²²

272 A CJF megalkotói már a törvénykönyv megjelenésekor kinyilvánították azt a szándéku-kat, hogy bizonyos próbaidı eltelte után felülvizsgálják. Az eljárás felépítésén és alap-vetı elvein nem kívántak változtatni, csak a képviselet szabályozásánál tettek engedmé-nyeket, amit az ügyvédi tevékenység csendes revideálása már elıre vetített. Az átdolgo-zás Svarez munkája volt, aki 1792-ben Carmer nagykancellár közbenjárására kapott megbízást az uralkodótól. A módosított törvénykönyvet Allgemeine Gerichtsordnung für die Preußischen Staaten (AGO) címmel 1793. június 6-án hirdették ki, de nyomta-tásban csak két évvel késıbb jelent meg. A terjedelmében csaknem megduplázódott mő Dahlmanns értékelése szerint „hatásos bizonyítéka volt az észjog érvényesülésének a polgári eljárásjog területén”.²³