A magyar polgári per menete

222 „A felperes a bíróság elıtt elıadja a követelését a jelenlévı alperes ellen, az alperes elıadja az ellenkérelmét. Ezután következik a vitás követelés létezésének vagy nem létezésének megvizsgálása és eldöntése. Ha az alperes a bíróság elıtt az alkalmas idı-ben nincs jelen, az egész eljárást megelızi még az alperesnek a bíróság elé állítása. Ez a polgári per typusának, amelyben, vagy helyesebben, amelynek tárgyán a magánérdek uralkodik, a vázlata, szervezete.” – Ezekkel a szavakkal kezdte a polgári per szerkezetét bemutató elıadását Plósz 1911-ben.⁵⁶

Az idézés

223 Az új törvény a polgári per elsı – bár nem szükségképpeni – cselekményévé az idézést vagyis az alperes perbe hívását tette. A járásbírósági eljárásban a peres felek idézés nél-kül is megjelenhettek a bíróság elıtt az ügyük tárgyalása végett. A magyar Pp. nem ve-zette be a francia polgári eljárásjogból ismert kötelezı békéltetı eljárást (lásd 23. pont), de lehetıvé tette azt, hogy a felperes a járásbíróságnál – akár a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyben is – egyezségi kísérletre való idézést kérjen. Ha mindkét fél megjelent, de az egyezség megkötése nem sikerült, a bíróság a hatáskörébe tartozó ügyet nyomban megtárgyalta (Pp. 139. §).⁵⁷

54 FODOR 1915: 3–4. p.

55 Arra a kérdésre válaszolva, hogy honnét jutott el a magyar perjogi reform ezekhez a korszakos felis-merésekhez Fodor Ármin két forrást jelölt meg: az egyik az 1877. évi német polgári perrendtartás kri-tikája, a másik pedig nem más, mint a római jog! „Nincs egyetlen egy újabb perrendtartás sem, amely a régi római pernek tanulságait annyira értékesítette volna, mint a magyar polgári perrendtartás…Az elméleti tudósnak a mélyreható szeme szükséges ahhoz, hogy a római perjogból napfényre hozza azo-kat az értékeket, amelyeket az elıttünk teljesen idegen formák alatt rejt. Senki sem lehetett hivatottabb e feladatra, mint Plósz Sándor.” FODOR 1915: 8. p.

56 PLÓSZ 1911: 1. p.

57 Az egyezségi kísérletre idézést elıször a sommás eljárásról szóló 1893:XVIII. tc. vezette be. A mi-niszteri indokolás a francia perjog kötelezı békéltetı eljárását tekintete kiindulópontnak, de ismerve

224 Az 1911. évi törvény – Plósz javaslatának megfelelıen – elválasztotta egymástól az írásban benyújtott keresetlevelet és a tárgyaláson szóban elıadott keresetet.⁵⁸ Az elıbbi idézılevélként vagy idézési kérelemként a per elıkészítésére szolgált és a keresetet ille-tıen csak tájékoztató jellege volt.⁵⁹ A felperes a keresetlevél tartalmához nem volt kötve, a tárgyaláson más keresetet is elıadhatott (Pp. 178. §), bár az ebbıl eredı halasztás költ-ségeit neki kellett viselnie. A keresetlevél alapján a bíróság idézı végzést bocsátott ki.

Ettıl csak akkor tért el, ha a hiánypótlás eredménytelensége, az ügyvédi képviselet hiá-nya vagy a törvényben felsorolt pergátló körülmények miatt a keresetlevelet idézés ki-bocsátása nélkül hivatalból vissza kellett utasítania (Pp. 141. §).

A perfelvételi tárgyalás

225 Az 1911. évi törvény az elsıfokú eljárást két perszakra osztotta: a perfelvételre és az ér-demleges tárgyalásra.⁶⁰ „Az elsı szakban az vizsgáltatik, hogy létrejött-e a per, a máso-dik szak pedig a létrejött pernek érdemi tárgyalása.”⁶¹ A két szak közötti választóvona-lat (percezúrát) az alperes érdemi ellenkérelmének az elıterjesztése vagy másképpen az alperes perbebocsátkozása jelentette. A törvényszék elıtti eljárásban a perfelvételre és az érdemi tárgyalásra rendszerint külön határnapokon került sor, míg a járásbíróság elıtt a perfelvételt nyomban követhette az érdemi tárgyalás.

226 A per kettéválasztásának a gondolata, amely szorosan összefügg a per érdemét nem érintı kérdések elızetes vagy legalábbis külön eljárásban történı elbírálásával, nem új kelető. A római perben az in iure és az in iudicio eljárásra való kettéosztásban nyert

ki-az alkalmki-azásával kapcsolatos tapasztalatokat, nem tette kötelezıvé, mivel ki-az „a jogkeresést” csak megnehezítette volna. (FODOR–MÁRKUS 1895: 242–243. p.) A Pp. 1893. évi tervezete csak a járásbí-róság elıtti eljárásban tartotta alkalmazhatónak, ezzel szemben a törvény végleges szövege az olyan ügyekben is megengedte, amelyek az értékhatáruk alapján a törvényszék hatáskörébe tartoztak.

58 „Az idézésnek ezen, a keresettıl különvált módját ismerte a római jog és fenntartotta magát a közép-koron át Olaszországban. A francia jog szerint is idézéssel (ajournement) kezdıdik a per. Csak a né-met írásbeli per olvasztotta össze az idézést és a keresetet. A tervezet a kettıt ismét elválasztja. I NDO-KOLÁS: 1893. 45. p.

59 A keresetlevél elnevezés fenntartását Plósz a hagyományok tiszteletével indokolta: „Azt lehetne talán kérdezni, hogy miért nevezi a törvény a keresetlevelet keresetlevélnek, holott nem az, hanem csak a kereset elızetes bejelentése. Erre azt válaszolhatjuk, hogy a törvény külsıségekben respectálja a traditiót, éppen olyan joggal vagy éppen olyan hibásan, mint ahogy a fellebbezést fellebbezésnek ne-vezi.” P^LÓSZ: 1915: 6. p.

60 A jogirodalom a per olyan részeit nevezte perszaknak, amelyek annyira önállóak, hogy a korábbi perszakban elmulasztott cselekményeket a késıbb perszakban pótolni egyáltalában nem, vagy csak kivételes körülmények között lehet. Vö. SÁRFFY 1946: 166. p.

fejezést. Fennmaradt a középkorban (pl. a kánonjogban), majd felbukkant a szóbelisé-gen alapuló XIX. századi polgári perrendtartásokban, így az 1806. évi Code de pro-cédure civile-ben (lásd 23–27. pont) és az 1819. évi genfi perrendben is. A modern per-jogok közül az osztrák perrendtartás különítette el a legélesebben a perfelvételt az ér-demleges tárgyalástól.

227 A perfelvételi tárgyalás kezdetén a felperes szóban elıadta a keresetét. Ha a keresetle-vélben foglaltakhoz ragaszkodott, a bíróság eltekinthetett a kereset szóbeli elıadásától vagy felolvasásától. A törvény megengedte a keresetlevéltıl való eltérést, de ezt a felpe-resnek a törvényszék elıtti eljárásban elızetesen írásba kellett foglalnia és abból felol-vasnia, míg a járásbírósági eljárásban szóban is elıadhatta és a bíróság hivatalból vette fel a jegyzıkönyvbe. Ha a keresetlevéltıl való eltérést kellı idıben nem közölték, a bíróság az alperes kérelmére a keresetre való nyilatkozás végett köteles volt halasztást adni (178–179. §).

228 A perfelvételi tárgyaláson az alperes pergátló kifogásokra is hivatkozhatott, de ezeket a kereset elıadása után és a perbebocsátkozása elıtt együttesen kellett elıadnia. A pergát-ló kifogásokat a bíróság nyomban, a per érdemétıl elkülönítve tárgyalta és a törvény-széki eljárásban ítélettel, míg a járásbírósági eljárásban végzéssel döntötte el.⁶² Ha a bíróság a pergátló kifogásnak helyt adott, a pert megszüntette (180–182. §).

Az alperes részérıl a perbebocsátkozást az „érdemleges ellenkérelem” elıadása jelen-tette, amelyet a törvényszéki eljárásban írásból kellett felolvasnia, majd az iratot a jegy-zıkönyvhöz kellett mellékelnie. Az alaki elıírások megsértése esetén az ellenkérelmet nem lehetett figyelembe venni. Egyszerőbb szabály érvényesült a járásbírósági eljárás-ban, ahol az ellenkérelmet szóban kellett elıadni és a bíróság hivatalból foglalta jegyzı-könyvbe (185. §).

Az alperes perbebocsátkozása elıtt a felperes elállhatott a keresetétıl (186. §). Az alperes perbebocsátkozása után a felperes csak az alperes beleegyezésével állhatott el a pertıl (187. §) és változtathatta meg a keresetét (188. §).

61 PAP J. 1898: 75. p.

62 A törvényszék elıtti eljárásban a Pp. azért írta elı az ítélettel való döntést, hogy a bíróság határozatá-val szemben kétfokú jogorvoslatot (fellebbezés és felülvizsgálat) biztosítson. „A pergátló kifogások gyakran sokkal fontosabb kérdéseket tárgyaznak, hogysem azokat másodfokban a teljesen jelentékte-len kérdésekre fenntartott felfolyamodás utján lehetne elintézni.” INDOKOLÁS 1911: 181. §)

A peralapítás

229 Az alperes érdemleges ellenkérelmének az elıadásával a perfelvételi tárgyalás elérte a célját: megtörtént a peralapítás, amelyet a – sokat vitatott – percezúra, majd az érdemle-ges tárgyalás követett.⁶³ A törvényszéki eljárásban a bíróságnak „mintegy harmincnapos idıközzel” kellett kitőznie az érdemleges tárgyalás határnapját. Ha a felek kölcsönösen beleegyeztek, sürgıs esetben pedig az egyik fél kérelmére is, a bíróság a tárgyalási idı-közt megrövidíthette vagy az érdemleges tárgyalást a perfelvételre bejelentett ügyek elintézése után a perfelvételi határnapon is megtarthatta (191. § 3. bek.). Ez utóbbi ren-delkezésével a törvényhozó azt akarta elérni, hogy a bíróság ne tartson feleslegesen két tárgyalást akkor, amikor egy tárgyaláson is be lehet fejezni az ügyet. Ezt a szándékot még tovább erısítette a törvénykezés egyszerősítésérıl szóló 1930:XXXIV. tc., amely a bíróság kötelességévé tette az érdemleges tárgyalás perfelvételi határnapon való megtar-tását akkor, ha a tárgyalás elıkészítésére nem volt szükség (13. §). A járásbírósági eljá-rásra tartozó ügyekben az alperes perbebocsátkozását rendszerint nyomban követte az érdemleges tárgyalás, de a bíróság a felek közös kérelmére új határnapot is kitőzhetett (191. § 4. bek.).

Nem került sor az érdemleges tárgyalás kitőzésére akkor, ha a felek valamelyike a perfelvételi tárgyalást elmulasztotta,⁶⁴ ha valamely pergátló körülmény miatt a per meg-szőnt vagy szünetelt, ha a bíróság elismerés, elállás vagy lemondás alapján határozatot hozott, továbbá ha a felek egyezséget kötöttek (191. § 1. bek.).

Az érdemleges tárgyalás elıkészítése

230 Az 1911. évi Pp. nem fektetett nagy hangsúlyt az érdemi tárgyalás elıkészítésére. Mivel a törvény – a német perrendtartás példáját követve – a tiszta szóbeliség elvére alapította az eljárást, a bíróság az ügy eldöntése során csak a szóban elıadottakat vehette

63 Ebben a konstrukcióban a római perjog elemeit fedezhetjük fel, amelynek Plósz Sándor kiváló isme-rıje volt. (Vö. 55. lábj.) Az alperes perbebocsátkozása, mint a felperes keresetére adott válasz a litis contestatio megfelelıje, amely a peres felek között fennálló vitássá vált jogviszonyt (res de qua agitur) egy jogvitává (judiciummá) változtatja át. Vö. PAP J.1898: 76–77. p.

64 Ha a perfelvételi határnapot a felperes mulasztotta el, akkor az alperes kérelmére az idézést végzéssel fel kellett oldani és a felmerült költségekben a felperest kellett marasztalni (439. §).Ha a perfelvételi határnapot az alperes mulasztotta el, ıt a felperes kérelmére, a kereseti kérelemnek megfelelıen ítélet-tel kellett marasztalni – mulasztási vagy makacssági ítélet (440. §).

lembe.⁶⁵ Az írásbeli elıkészítés lényegében az ellenfél és a bíróság tájékoztatására szol-gált, hiszen a felek a tárgyaláson nem voltak kötve az elıkészítı iratok tartalmához.⁶⁶ A szabályozás célja az volt, hogy az írásbeli elıkészítést „a lehetı legcsekélyebb mértékre szorítsa, másrészt pedig a tárgyalás koncentrációját lehetıleg elımozdítsa.”⁶⁷

Az elıkészítı iratok „túltengésének” az írásbeli elıkészítés korlátozott jelentısége nem tudott gátat szabni. Ezért a Pp. 1925. évi novellája korlátozta az elıkészítı iratok számát,⁶⁸ az 1930. évi novella pedig úgy rendelkezett, hogy az elıkészítı iratoknak csak a tényállításokat, a bizonyítékokat, az alkalmazandó jogszabályra való utalást és a ké-relmeket szabad, mégpedig legrövidebben, tartalmazniuk.

231 Az elıkészítı iratok alapján az elnök mindazokat az intézkedéseket megtehette, ame-lyek a „tárgyalás koncentrálására” szükségesek voltak: így pl. személyes megjelenésre hívhatta fel a bíróság székhelyén lakó feleket, megidézhette az elıkészítı okiratban megnevezett tanúkat, szemletárgyak bemutatására szólíthatott fel, hivatalból szerezhe-tett be okiratokat, elrendelhette idegen nyelvő okirat lefordítását stb. A 204. §-ban felso-rolt intézkedések azt a célt szolgálták, hogy az érdemleges tárgyalás „rendszerint egy határnapon” befejezhetı legyen (lásd 217. pont).

Az érdemleges tárgyalás

232 A polgári per legfontosabb szakasza a modern perjogi elveket (nyilvánosság, szóbeli-ség, közvetlenség) megtestesítı érdemleges szóbeli tárgyalás lett. „A szóbeli tárgyalás feladata az egész peranyagot közvetlenül a bíróság elé állítani. Ennélfogva a tárgyalás-nak teljes egészet kell képeznie és nem tekinthetı az elıkészítı iratok folytatásátárgyalás-nak vagy kiegészítésének. A tárgyalás a felek kérelmeinek az elıadásával kezdıdik, amire

65 INDOKOLÁS 1893: 32. p.

66 SÁRFFY (1946:222.p.) szerint az elıkészítı iratok nem periratok. „Céljuk az, hogy a bíróság ezek alapján gondoskodhassék a bizonyítékoknak az érdemleges tárgyalásra való elıállításáról, amelyeket a fél az elıkészítı iratok tartalma szerint használni kíván, vagy amelyeket az elıkészítı iratok tartalma alapján a bíróság tart szükségesnek.”

67 „Ha meg vagyunk gyızıdve arról, hogy a szóbeli tárgyalás célszerőbb eszköze a tényállás kiderítésé-nek, egyszerősítésének és a bíróság információjának, mint az írásbeli eljárás, akkor ezt az eszközt ko-molyan kell vennünk és nem szabad megengednünk, hogy a szóbelinek tervezett tárgyalás a gyakor-latban írásbelivé fajuljon.” I^NDOKOLÁS 1911: A harmadik címhez.

68 A polgári eljárás és az igazságügyi szervezet módosításáról szóló 1925:VIII. tc. 4. §-a elrendelte, hogy mindegyik fél a Pp. 194. és 195. §-ában említett egy elıkészítı iraton felül még csak további

egy-közvetlen egymásutánban a tényállás tisztázása és a bizonyítékok felvétele követke-zik.”⁶⁹

233 A nyilvánosság elvét a törvény az érdemleges tárgyalásról szóló fejezet élén deklarálta:

„A tárgyalás és a határozatok kihirdetése a perbíróság elıtt nyilvános” (206. §). Ezután részletesen felsorolta a nyilvánosság kizárásának az okait (207. §). A bíróság a nyilvá-nosság kizárásáról zárt ülésben döntött, de a határozatát nyilvánosan kellett kihirdetni (208. §). A tárgyalás „alapvetı és sarkalatos elve” a szóbeliség volt (219. §). A szóbeli elıadást nem pótolhatta az iratokra való hivatkozás. Az iratok felolvasására csak akkor kerülhetett sor, ha azt a törvény kifejezetten elrendelte (pl. a keresetlevéltıl való eltérés-nél), vagy ha a szószerinti tartalmat kellett irányadónak tekinteni (pl. az okiratok eseté-ben). A közvetlenség elvét a 274. § a bizonyítás felvételéhez kötötte. Eszerint a bizonyí-tást a perbíróság a tárgyalás folyamán veszi fel, és a bizonyítás felvételét csak a tör-vényben meghatározott esetekben bízhatja a tanács kiküldött tagjára vagy megkeresett bíróra. Az ítélet hozatalában csak az a bíró vehetett részt, aki a tárgyaláson jelen volt (392. §).

234 A tárgyalás az ügy kikiáltásával (felhívásával) kezdıdött, amely a tárgyalási naplóba beiktatott sorrend szerint történt (218. §). A tárgyalás kezdetén a felek a kérelmeiket adták elı (220. §). Ezek olyan indítványok voltak, melyek „a hozandó ítélet vagy más ügydöntı határozat rendelkezı részének a tartalmát” szabták meg. A megalapozásukra szolgáló tények és bizonyítékok elıadására a tárgyalás késıbbi szakaszában került sor.⁷⁰ 235 Az 1911. évi törvény az eshetıségi vagy együttességi elv (lásd 113, 130 pont) elejtésé-vel⁷¹ és az érdemleges tárgyalás egységének a kimondásával⁷² a lehetı legszabadabb

egy elıkészítı iratot közölhet, ennél több elıkészítı irat közlése pedig csak a bíróság engedélyével történhet.

69 INDOKLÁS 1893, 48. p.

70 ANTALFI 1915:1.Köt. 490. p.

71 „A szóbeli pernek nincs szüksége az eshetıségi elvre. Ezért a szóbeliségen nyugvó római és francia per mit sem tudnak az eshetıségi elvrıl, sem annak a bizonyítékok elılegezésére való kiterjesztésérıl.

Hiányuk nem adott okot panaszokra. Midın pedig a szóbeliség elınyeinek felismerésével a francia per a reform-törekvések alapjává vált, az eshetıségi elv mindinkább elvesztette a talajt. Bármennyire ragaszkodtak is hozzá egyes német jogászok, a német birodalmi perrendtartás elejtette. Nincs meg az eshetıségi elv az új osztrák perrendtartásban sem.”INDOKOLÁS 1911: A harmadik cím hatodik fejeze-téhez.

mozgást biztosította a feleknek. A 221. § megengedte nekik azt, hogy a tényállításaikat és a bizonyítékaikat a tárgyalás bezárásáig bármikor megtegyék, illetve felmutassák. (A 498. § alapján még a fellebbezési bíróság elıtt is új tényállításokat és bizonyítékokat hozhattak fel.)

236 Az eljárás szándékos elhúzását a törvény az utólagos elıadással okozott költségben való marasztalással és az utólagos elıadások esetleges figyelmen kívül hagyásával igyekezett megakadályozni.⁷³ A 387. § alapján a bíróság, mihelyt a per érdemét „végeldöntésre alkalmasnak” találta, a tárgyalást bezárta és ítéletet hozott. A késlekedı fél tehát annak a veszélynek is kitette magát, hogy a bíróság az elıterjesztéseinek a bevárása nélkül határozott. A kilátásba helyezett hátrányok alapján Plósz elégedetten állapíthatta meg azt, hogy a törvény „ilykép más úton eléri mindazokat az elınyöket, amelyeket az eshe-tıség elvének keresztülvitele nyújthatna, anélkül, hogy ennek a hátrányaival megronta-ná az eljárást”.⁷⁴

A határozathozatal

237 A határozathozatalt zárt tanácskozás és szavazás elızte meg (393. §). Habár a nyilvános tanácskozásnak Magyarországon is akadtak szószólói,⁷⁵ az egymást követı tervezetek, majd az 1911. évi törvény is határozottan elvetették azt.⁷⁶ A tanácskozás és a szavazás

72 „A tárgyalás egységes egészet képez. A felek tényállításaikat és bizonyítékaikat, akár egymással ösz-szekötve, akár külön a tárgyalás bármely szakában annak berekesztéséig elıadhatják.” (INDOKOLÁS 1893: 48. p.) A tárgyalás egységének a kimondásával Plósz elvetette az eljárásnak a tények elıadására és a bizonyításra történı kettéosztását, amelyet a XIX. századi perrendek még sőrőn alkalmaztak (így pl. az 1850. évi hannoveri perrendtartás). Ezzel együtt szükségtelenné vált a bizonyítási tétel és a bi-zonyítási teher kérdésében hozott közbensı ítélet (Beweisinterlokut) is. A tárgyalás kettéosztásának, illetve a bizonyítási ítéletnek a mellızését Plósz azzal indokolta, hogy „ez ellenmondásban van a sza-bad bizonyítás elvével, az anyagi jognak érvényesülését veszélyezteti, az eljárás formalizmusát idézi elı és a per lebonyolítását késlelteti.” (INDOKOLÁS 1893: 49. p.)

73 A bíróság a félnek az olyan utólagos elıadásait és utólagosan ajánlott bizonyítékait, amelyeknek a figyelembe vétele a tárgyalás elhalasztását tette volna szükségessé, hivatalból figyelmen kívül hagy-hatta, ha arról gyızıdött meg, hogy „a fél elıadásait az ügy elintézésének késleltetése végett szándé-kosan halogatta” (222. §).

74 INDOKOLÁS 1893: 51. p.INDOKOLÁS 1911: A harmadik cím hatodik fejezetéhez.

75 Így pl. C^SATSKÓ (1867: 98. p.) szerint „a nyilvános indokolt szavazásnak az is lehet üdvös eredménye, hogy a perlekedık az ítélet alaposságáról meggyızıdvén, abban megnyugosznak, és a pert fellebbezni nem fogják.”

76 „A tanácskozás és a szavazás nyilvánossága tetszetıs eszme…Azonban ennek az eszmének a megva-lósítása a gyakorlatban veszedelmes, mert aláássa a bírói függetlenséget. Esetleg visszatarthatná a bí-rót, hogy valódi meggyızıdését juttassa érvényre. A tanácskozás is feszélyezve volna a nyilvánosság

rendjét nem a Pp., hanem az ügyviteli szabályzat állapította meg.⁷⁷ Az ítéletet a tárgyalás határnapján vagy a bíróság által azonnal kitőzött másik határnapon kellett kihirdetni, de nyolc napnál hosszabb idıre nem lehetett elhalasztani (398. §). A kihirdetett ítéletet csak a törvényszéki eljárásban kellett kézbesítés útján közölni a felekkel (399. §).⁷⁸