42 A bíróság feladata az, hogy a per tárgyáról, vagyis a vitatott jogi helyzetrıl döntsön.
Erre csak akkor kerülhet sor, ha a felek a jogvitájukat a bíróság elé viszik és megjelölik azt a vitatott jogot vagy jogviszonyt, amelyre nézve a bíróságtól döntést várnak, vagyis meghatározzák a per tárgyát. Ha ezek a jogosultságok a feleket korlátozás nélkül megil-letik, akkor beszélhetünk a polgári perben a rendelkezési elv érvényesülésérıl. Ellentéte a hivatalbóliság vagy officialitás, amikor a bíróság a felek kérelme nélkül rendelkezik az eljárás megindítása és befejezése, egyes eljárási cselekmények foganatosítása, vala-mint a per tárgya felett.
A ZPO keletkezése idején a rendelkezési elv még nem volt elválasztva a tárgyalási elv-tıl. Az indokolásban nem is szerepelt a „Dispositionsmaxime” kifejezés, mivel azt a tör-vényhozó beleértette a tárgyalási elv fogalmába.25 A rendelkezési elv tartalmát a
23 WASSERMANN 1978:27. p.
24 HAHN 1880:1313.p.
25 A jogirodalomban hosszú idın keresztül vitatták az önálló rendelkezési elv létezését és GÖNNER (1801:183. p.) hatására a tárgyalási elv részeként kezelték (vö. ROSENBERG: 1927. 171. p. SCHÖNKE: 1938: 20. p.). Az uralkodó felfogás szerint a két alapelv szétválasztása a tisztánlátást segíti elı, mivel az egyik a peranyag összegyőjtésére, a másik a per tárgya feletti rendelkezésre vonatkozik (vö. BRUNS 1968:114–115. BLOMEYER 1985:89–93.p. MÜNCHKOMM 1992: LÜKE Einl. 31–32. p. WIECZKOMM 1994: PRÜTTING Einl. 24–25. p. ZÖLLER 2002: 553–554. p.)
dalom csak évtizedekkel késıbb tárta fel, de ez a „késedelem” nem változtat azon a tényen, hogy ez az alapelv – a tárgyalási elvhez hasonlóan – a ZPO-t kezdettıl fogva uralta.
A per megindítása
43 A törvény „liberális alaptartásából” nem is következhetett más, minthogy az állam csak akkor nyújt jogvédelmet, ha erre a polgáraitól felkérést kap.26 A keresetindítás szabad-sága, beleértve a per tárgya feletti rendelkezést is, az anyagi jogi magánautonómia eljá-rásjogi megfelelıje. Bárki szabadon dönthet arról, hogy a keresetét az állami bírósághoz nyújtja be vagy az ellenérdekő féllel egyetértésben választottbírósághoz (esetleg más vita-kezelı fórumhoz) fordul vagy pedig lemond a jogának bírói úton való érvényesítésérıl.27
A polgári pert – a keresetlevél benyújtásával vagy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemmel – csak a felperes indíthatta meg. Tehát a ZPO magáévá tette a régi jog-elveket: „Wo kein Kläger, da kein Richter” – „Ne procedeat iudex ex officio”. Mindkét jogi szólás arra utal, hogy a bíróság hivatalból nem kezdeményezhet eljárást a peres felek között. A perindítás monopóliumát a törvény csak kivételes esetekben törte át. Így pl. az ügyész közérdekbıl keresetet indíthatott a házasság érvénytelenítése iránt (586 § a. F.).
Rendelkezés a per tárgya felett
44 A felek határozták meg azt, hogy mirıl fognak vitatkozni a bíróság elıtt. Damrau szerint nem volt olyan eljárás, ahol a bíróság állapította volna meg a per tárgyát. Még a közérdekbıl indított perekben sem tehette meg, itt ugyanis az ügyész feladata volt a per tárgyának a meghatározása.28 A felek nemcsak a per megindításakor, hanem az eljárás során mindvégig rendelkezhettek a per tárgya felett. A törvényben meghatározott nyi-latkozataik révén (pl. keresetváltoztatás, joglemondás stb.) a bírósági döntés tartalmát közvetlenül is befolyásolhatták.
26 „A polgári per mint a magánjogok érvényesítésére szolgáló intézmény az egyén messzemenı önren-delkezésébıl és a jogbirtokosok (Rechtsinhaber) saját felelısségén alapuló döntésébıl indul ki. Nekik van átengendve, vajon kívánják-e és hogyan a jogukat érvényesíteni, következésképpen a bíróság igénybevételérıl a jogaik érvényesítéséhez vagy a jogaik védelméhez szabadon rendelkeznek.”
MÜNCHKOMM 1992: LÜKE Einl. 31. p.
27 WIECZKOMM 1994: PRÜTTING Einl. 24. p.
28 DAMRAU 1975: 32–33. p.
A rendelkezési elv érvényesülésének egyik legfontosabb biztosítékaként az 1877. évi ZPO is átvette a pandektajogból ismert „Ne eat iudex ultra petita partium” elvet. Esze-rint a bíró nem jogosult arra, hogy a félnek olyat ítéljen meg, amelyet nem követelt (279. § a. F.). A tilalom a fıkövetelés járulékaira is kiterjedt.
A kérelemhez kötöttség a jogorvoslati eljárás során is érvényesült: a fellebbezés során az elsıfokú ítéletet csak annyiban lehetett megváltoztatni, amennyiben azt indítványozták (498. § a. F.) és a felülvizsgálat terjedelmét is a felek határozhatták meg (522. § a. F. ).
Rendelkezés az eljárás befejezésérıl
45 A felek a bírósághoz benyújtott indítványaikat (kereset, fellebbezés, felülvizsgálati kérelem stb.) – a törvényben meghatározott feltételekkel – bármikor visszavonhatták és ezáltal a bíróság döntésérıl lemondhattak. A felperes a keresetet a tárgyalás megkezdé-séig egyoldalúan, ezt követıen az alperes beleegyezésével vonhatta vissza (243. § a. F.) A fellebbezési, illetve felülvizsgálati eljárásban a felek a jogorvoslati kérelmükrıl egyoldalúan is lemondhattak, a benyújtott kérelmet pedig a tárgyalás kezdetéig visszavon-hatták (475–476, 529. § a. F.).
A felek más módon is elérhették az eljárás – érdemi döntés nélküli – befejezését. Így pl. azzal, ha egyezséget kötöttek (702. § a. F.), vagy ha a tárgyalást elmulasztották. Ez utóbbi esetben mind a felperessel (295. § a. F.), mind az alperessel (296. § a. F.) szem-ben mulasztási ítélet született.29 Ez a szigorú szabály az alperessel szemben nem érvé-nyesült a fellebbezési eljárásban (504. § a. F.).
Joglemondás és jogelismerés
46 A felperes a tárgyaláson a követelésérıl lemondhatott (277. § a. F.), az alperes pedig a vele szemben támasztott követelést elismerhette (278. § a. F.). A jogról lemondó felpe-res ezzel a nyilatkozatával a kefelpe-reseti követelése megalapozatlanságát, az alpefelpe-res pedig a kereset megalapozottságát ismerte el. A bíróság akkor is köteles volt ezeket a nyilatko-zatokat elfogadni, ha egyébként a kereset megalapozatlanságáról vagy megalapozott-ságáról nem volt meggyızıdve. Blomeyer megállapítása szerint ezáltal a felek nagyon
29 A felperes mulasztásának ugyanaz volt a hatása, mintha lemondott volna a követelésérıl (277. § a. F.), mivel a bíróság a keresetét elutasította (295. § a. F.). Ezzel szemben az alperes mulasztásához a beis-merési fikció kapcsolódott (296. § a. F.) és a bíróság a felperes követelésében marasztalta.
hatékonyan rendelkezhettek a per tárgyáról.30 Keresetváltoztatás
47 A jogról való lemondáshoz, illetve a jogelismeréshez képest korlátozottabb volt a kere-setváltoztatás lehetısége, amelyet a felperes a perfüggıség beállta után csak az alperes beleegyezésével tehetett meg (235. § a. F.). A beleegyezést megadottnak kellett tekinte-ni akkor, ha az alperes a keresetváltoztatás ellen nem tiltakozott és a megváltoztatott kereset tárgyalásába belebocsátkozott (241. § a. F.). A törvény a fellebbezési eljárásban már nem engedte meg a keresetváltoztatást (489. § a. F.).
Az 1877. évi ZPO a felek rendelkezési szabadságát csak azokban az esetekben korlá-tozta, amikor a per tárgyául szolgáló jogot vagy jogviszonyt az anyagi jogszabályok – a közérdekre tekintettel – kivonták a magánautonómia körébıl. Így pl. a házassági perek-ben nem tette lehetıvé a jogról való lemondást, az egyezségkötést, valamint az alperes-sel szemben a mulasztási ítélet alkalmazását (577–578. § a. F.). Hasonló szabályok ér-vényesültek a gondnoksággal kapcsolatos perekben is (611, 620, 624. § a. F.). Damrau értékelése szerint ezek a szabályok már közeledést jelentettek a hivatalbóliság felé, „mi-vel az elérendı célt az indítványtevı, de az ahhoz szükséges eszközt a bíróság határozta meg”.31