2_ térkép. Kclet-Közép-Európa, 1815
32 1. FEJEZET
kai-kulturális közösség eredetileg politikamentes herderi felfogása volt, hanem az az elgondolás is, hogy ezt az etnikai-kulturális nemzeti hova-tartozást közéletet szervező erőként kell elismerni.
Amikor ma a soknemzetiségű államokon belüli nemzeti mozgalmakra gondolunk, nagy valószínűséggel olyan szecessziós mozgalmak járnak a fejünkben, amelyek célja önálló nemzetállamok megteremtése volt. Kelet-Közép-Európában azonban a 19. században a nemzeti mozgalmak zöme a soknemzetiségű birodalmakon belüli önállóságra, s nem elszakadásra törekedett. Az a tény, hogy sok ilyen mozgalom - a teleológiai narratívában, amelyet maguk a nacionalisták tápláltak - végül valóban önálló államal-kotásba torkollott, nem indokolja, hogy már korai szakaszukban is elsza-kadási törekvéseket tulajdonítsunk nekik.
Kivételt képeztek az Oszmán Birodalomban jelentkező nemzeti moz-galmak. Az elszakadás ott nem azért vált valószerűvé, mert a nemzeti mozgalmak erősebbek voltak, hanem azért, mert az állam volt sokkal gyengébb. Régi virágzása után az oszmán állam lassan hanyatlásnak indult, s már régóta "Európa beteg emberének" számított. Emiatt született meg a nemzetközi kapcsolatokban az úgynevezett "keleti kérdés": miként kel-lene reagálni erre a hanyatlásra és az általa teremtett hatalmi vákuumra.
Krónikus gyengesége miatt kétségbe vonhatóvá vált az Oszmán Birodalom területi épsége, s a nacionalizmus kényelmes igazolást nyújtott a nagyha-talmak égisze alatt történő területi átrendeződéshez.P A függetlenséget nem annyira megszerezték a nemzeti mozgalmak, mint inkább adomány-ba kapták a - mai elnevezéssel- "nemzetközi közösségtől". A nagyhatal-mak felügyelete alatt zajlott a Balkán átrendeződése: 1829-ben létrejött a független görög állam (valamint Szerbia, Havasalföld és Moldva mint oszmán fennhatóság alatti önálló fejedelemségek); ők tették lehetővé Ha-vasalföld és Moldva román fejedelemségek egyesülését 1858-1861-ben; ők ismerték el Románia és Szerbia teljes önállóságát 1878-1880-ban; s hozták létre az önálló Bulgáriát 1878-ban, később, 1909-ben hozzájárulva annak függetlenségéhez (3. térkép).
Az Oszmán Birodalmon kívüli független nemzeti és állami lét elkép-zelhetetlen volt a legtöbb nemzeti mozgalom számára. Egy olyan korszak-ban, amikor a haladó gondolkodók a társadalmi keretek tágítását tervez-gették, s kételkedtek a kis államok életképességében. a legtöbb újonnan elképzelt nemzet túl kicsi -létrejövő elit jeik pedig sok esetben túl gyengék - voltak ahhoz, hogy sikerrel pályázhassanak a függetlenségre.13 A
Habs-12Breuilly:Nationalism and the State, 135-148.
13Hobsbawm: Nations and Nationalism since 1780,30. skk. Ezt maguk a nacionalisták is elismerték; Karel Havlicek cseh nacionalista vezető például 1848-ban úgy foglalt állást, hogy az önálló cseh állam "csak igen gyenge állam lehetne, amely más államoktól függ, s a nemzeti létezésünket folyamatosan veszély fenyegetné" (idézi Kann: 7he Multinational Empire, 1., 166.).
ANEMZETI KÉRDÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 33
--- Allamhatárok
--- Féligönálló királyságokhatárai ... Osztráktartományok határai
CJ
AusztriaMagyarország
(beleértve aféligönállóHorvátország- Szlavóniát)
• Berlin
NÉMETORSZAG
OROSZ BIRODALOM
Kiev•
3.térkép. Kelet-Közép-Európa, 1910
34 1. FEJEZET
burg- és az Orosz Birodalom pedig, belső nehézségeik és gyengeségeik ellenére messze túl erősek voltak ahhoz, hogy olyanfajta függetlenségi gondolatok táptalajául szolgálhattak volna, amilyenek a széthulló ban levő oszmán államban szűlettek." A 19. században mindvégig, mi több, egészen az első világháború kitöréséig a nemzeti mozgalmak többsége magától értetődőnek tekintette az átfogó soknemzetiségű állam fennmaradását.
TÖRTÉNELMI És ETNOKULTURÁLIS IGÉNYEK
A HABSBURG MONARCHIA ORSZÁGAIBAN
A Habsburg Birodalomban - ahol a nemzeti igények korábban, átfogóbb jelleggel éserőteljesebben jelentkeztek, mint a cári birodalomban - számos nemzeti igény a "történelmi jogok" formájába burkolózott." Hagyományos jogokra és kiváltságokra hivatkoztak, amelyek a birodalmon belüli egyes területeket illettek meg. A szóban forgó területek valamikor függetlenek voltak, s ennek többé vagy kevésbé lényeges elemei vagy nyomai a közigaz-gatás gyakorlatában, a jogelméletben, császári okiratokban vagy a társa-dalmi emlékezetben is fennmaradtak. E történelmi területek kőzűl a legfontosabb a Magyar Királyság volt, féltékenyen őrzött autonómiaha-gyományával és a terület egységét s oszthatatlanságát hangsúlyozó alkot-mányos joghatóságával. Történelmi jogaikra hivatkoztak a horvátok is a történelmi Horvát Királyság nevében, amely ugyan már régóta laza szá-lakkal egyesült Magyarországgal, ám megőrizte közigazgatási önállóságát;
a csehek, akik Csehország, Morvaország és Szilézia oszthatatlanságának és autonómiájának alkotmányos hagyományára utaltak; és, más-más módon a németek, az itáliai ak és a lengyelek is.
A történelmi jogokra való hivatkozás nem volt sem új, sem - önmagában - különösebben nacionalista. Az ilyen gondolatmenetek kezdettől fogva az állam építő erőfeszítések ismerős ellenpontját alkották. Tartományi autonómiaigényeket hangoztatott a helyi birtokos elit, szembeszegülvén azokkal a modernizáló, központosító és ésszerűsítő állam építő kezdeme-nyezésekkel, amelyek a testületi kiváltságok, például adómentesség, a
14 Olaszország és az erős német állam megteremtése után Közép-Európában a nagy-hatalmak már nem próbálrák gyengíteni a Habsburg Birodalmat, inkább azon igyekeztek, hogya nemzetközi ügyekben egységesen lépjenek fel. A Romanov Birodalom viszont a
19.század legnagyobb részében továbbra is terjeszkedett.
IS E fejezet hátralevő részében figyelmünket a Habsburg Birodalomra és utódálla-maira összpontosítjuk. A nemzeti kérdésről a cári Oroszországban lásd Kappeler: The Russian Empire ésBrower és Lazzarini (szerk.): Russia'sOrientcímű kőtetben összegyűjtött tanulmányokat. Az Oszmán Birodalomról és utódállamairóllásd Jelavich és Jelavich: The Establishment ofthe Balkan National States;Ramet: "Autocephaly and National ldentity in Church-State Relations"; Roudometof: Nationalism, Gtobaiization, and Ortbodoxy.
A NEMZETI KÉRDÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 35
politikai képviselet monopóliuma és a parasztok királyi beavatkozás nél-küli szabad kizsákmányolása megszüntetésével fenyegettek. A 19. század folyamán a történelmi jogok régi, és sok tekintetben reakciós jelszavát mégis kezdték új módon használni. A történelmi területek autonómiájának -amelyet szűkkeblűen a kiváltságos rendek vagy csoportok autonómiájának értelmeztek - hagyományos felfogását az autonómia modern nacionalista felfogása egészítette ki, s végül váltotta fel. A központosító uralkodóktói való fenyegetettség nacionalista mázat kapott; a történelmi jogokra és kiváltságokra való jogi hivatkozásokat kulturális érvek szorították háttér-be. Mind inkább a nemzeti kultúrát - elsősorban a nemzeti nyelvet - véd-ték a modernizáló, ésszerűsítő központtal szemben.
Az átrendeződés kezdete a 18. század végére tehető: konkrétan a II. József modernizáló reformjaira való magyar reakcióra. Atfogó reformterveinek keretében II.József a németet jelölte ki a közigazgatás és az oktatás nyelvének.
Szándéka szerint ez nem nemzeti szellemű kezdeményezés volt; a haladás és a közigazgatás ésszerűsítése nevében történt. Magyarországon a németnek nem a magyar, hanem a latin nyelvet kellett felváltania, amelyet alkalmat-lannak tekintettek a modern, felvilágosult közigazgatás céljaira. A magyar reformerek tökéletesen ésszerűnek tekintették, hogya közigazgatás német nyelven folyjék - hiszen ez volt a birodalmi bürokrácia és a városi lakosság fő nyelve, még Magyarországon is. Az intézkedés mégis nacionalista, vagy legalábbis protonacionalista választ váltott ki. A német nyelvre való áttérés elutasításával a magyar rendek nem egyszerűen a korábbi status quóhoz - a latin nyelv közigazgatási használatához - akartak visszatérni, hanem a magyar nyelv használatát követelték az államigazgatásban és az oktatásban.l'' A 19.
század közepére a protonacionalista válasz hús-vér nacionalizmussá fejlődött, amely az 1848-as forradalom, majd a rá következő szabadságharc idején erőteljesen fejeződött ki - s váltott ki heves ellenállást."
Ami a központosító Habsburg uralkodók és a magyar nemesség kőzőt-ti régi küzdelemnek új színezetet kölcsönzött, az volt, hogy megteremtődött
16A jozefinus Német Nyelvi Rendeletről és a vele kapcsolatos reakcióróllásd Balázs:
Hungary and the Habsburgs 1765-1800, 205-211. A magyar nyelv megreformálását és gazdagítását, valamint a nemzeti irodalom kialakítását célzo mozgalom megelőzte II.
Józsefkorát. Az viszont már a józsefi reformokra való reakció volt, hogy a korábban apoli-tikus kulturális nacionalizmus és a központosító hatalommal szembeni ellenállás korábban jórészt kulturálisan közömbös formái egy új, erőteljes politikai nyelvezetté kovácsolódtak össze. A magyar nemzeti diskurzus történeti előzményeirőllásd Trencsényi meggyőző írását in: "Early-Modern Discourses of Nationhood", magyarul: Trencsényi Balázs:A politika nyelvei. Eszmetörténeti tanulmányok.
17A magyar nacionalizmusról és az 1848-as forradalomról Erdélyben lásd 2. fejezet.
A magyar nacionalizmusról a 19. század első felében lásd Barany: "The Awakening of Magyar Nationalism before 1848". A magyar nacionalizmusról tágabb történeti és össze-hasonlító szemszögből lásd Szűcs:Nemzet és történelem, 11-189.; lásd még uő: "Történeti 'eredet'-kérdések és a magyar nemzeti tudat."
36 1. FEJEZET
egy új nyelv, amelyen régi sérelmeket lehetett kifejezni - és újakat megfo-galmazni.18 A modern nemzet 18. század második felében Nyugat- és Közép-Európában kialakult nyelvéről van szó. A történelmi jogok hagyo-mányos idiómája is használta a "nemzet" kifejezést, (pontosabban a latin natioú, de annak kevés köze volt a nemzet modern fogalmához. A közép-kori és a kora modernközép-kori natio társadalmi értelemben kirekesztő volt; nem
"te~ies",osztályokon átívelő közösség, hanem kiváltságos rangokból vagy rendekből állt. Ez a.natio" sajátosan politikai és jogi felfogását tükrözte.
A demokrácia előtti "politikai nemzetet" jelölték vele: azokat a kiváltsá-gosakat, akik e szférát a késő középkori vagy a korai modern képviseleti gyűlésekben megjelenítették.l?
A modern felfogásban viszont a nemzet vertikálisan befogadó, osztá-lyokon átívelő közösség, amely adott területen vagy etnikai-kulturális csoporton belül mindenkire kiterjed; a korábbi felfogásoktói idegen társa-dalmi kiterjedése és befogadó jellege van. Ez egyaránt érvényes a nemzet állami keretek között történő felfogására, amely a francia felvilágosodás-ra volt jellemző ésa nemzet etnikai-nyelvi értelmezésére, amelyet először Herder fejtett ki, majd később a német romantika tett magáévá. Jóllehet az állami kereteket hangsúlyozó és az etnikai-kulturális nemzetfelfogások más tekintetben élesen különböznek, mindkettő a társadalmi rétegeken átívelő közösségből indul ki. Ebben az értelemben mindkettő mélyen
"populista", az egész "népet", nem egyszerűen csak az adott terület vezető rétegét foglalja magába.
Nem foglalkozunk itt a magyar rendek és a Habsburg uralkodók kő-zötti küzdelem részleteivel. Amit hangsúlyozni kívánunk, az területnek és kultúrának az a végzetes - bár itt még csakcsirájában mutatkozó - össze-kapcsolódása, ami a Monarchia utolsó fél évszázadában eluralkodik majd a politikán, s az utódállamokban is mintául szolgál a nemzeti kérdés szá-mára. A késő középkori és korai modern Stiindestaatban, vagy rendi kő-zösségben az állam területe közigazgatási és jogi konstrukció volt; az egységes jogi, közigazgatási és kulturális tér modern értelmében felfogott politikai terület nem létezett. A felvilágosult abszolutista uralkodók -Habsburg oldalról Mária Terézia ésII.József - arra irányuló erőfeszítése-ivel, hogy egységes jogi és közigazgatási rendet teremtsenek, a tartományi elitek a történelmi jogok nevében szálltak szembe. Ám amikor a tartomá-nyi elitek a nacionalizmus nyelvén kezdték kifejezni és igazolni az éssze-rűsítéssel és a homogenizálással szembeni ellenállásukat, kénytelenek voltak saját homogenizálási elképzelést megfogalmazni, s azt a kultúra területére is kiterjeszteni. Még a közigazgatási és jogi ésszerűsítésnek el-lenállva is a kulturális nemzetiesítést kezdték előmozdítani. A területre
18Verdery: Transvloanian ViI/agers, 123.
19A nemzet premodern felfogásáról a magyar közegben lásd Szűcs: "Történeti 'eredet'-kérdések és a magyar nemzeti tudat".
A NEMZETI KÉRDÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 37
úgy tekintettek, mint olyan edényre, amely nemzeti nyelvvel és kultúrával
"tölthető" és töltendő fel.Cuius regio, eius natio.í" A terület kulturalizálódott, a kultúra pedig territoriálissá vált. A kulturális nemzetiesítés programjai-ban ily módon a történelmi jogok és a tartományi önállóság régebbi idiómái az etnikai-nyelvi (egyes esetekben etnikai-vallási) nemzetre vonatkozó újabb keletű eszmékkel párosultak. Észak- és Nyugat-Európa aránylag szorosan megszerveződött területi politikai közösségeihez képest a 19.
század előtt a hatalmas, lazán integrálódott keleti birodalmakat kisebb fokú kulturális homogenitás jellemezte. A szorosabban integrált uralmi forma felvilágosult abszolutista terve, amely bizonyos fokú kulturális homogenizációt mozdíthatott volna elő, nem csak később kezdődött el, mint Nyugaton, hanem döntő vereséget is szenvedett, amikor röviddel 1790-ben bekövetkezett halála előtt II. József kénytelen volt visszavonni legtöbb reformját. Kelet-Közép-Európában a terület és a kultúra egybe-esése öntudatos és hevesen vitatott nemzeti projektek formájában jelent-kezett; nem fokozatosan fejlődött ki még a nemzet politikai felemelkedé-se előtt, mint jelentős mértékben történt észak és nyugat "régi folyamatos nemzeteinél".21
ETNIKAI KEVEREDÉS És NEMZETI KONFLIKTUS
Mint fentebb megjegyeztük, Kelet-Közép-Európa nagy birodalmai nem egyszerűen több etnikumúak voltak, hanem többnemzetiségűek - vagy inkább azzá váltak. A több etnikumúságnak önmagában nincsenek poli-tikai folyományai; viszont többnemzetiségűként átértelmezve, a naciona-lizmus korában a folyományok mélyenszántó ak voltak. A politikai terület és a nemzeti kultúra konvergenciája most, azt mondhatnánk, szükségsze-rűnek, egyszersmind lehetetlennek mutatkozott. Szükségszerű volt, hiszen
20A modern kor kezdetén acuius regio, eius religiomegfogalmazás a terület uralkodójának jogot adott az ország vallásának meghatározására. Ez a vallások terület koncentrációját és a vallási pluralizmust egyaránt előmozdította. A területi politikai közösségeken belüli homogenitásnak és a közöttük levő heterogenitásnak ugyanez a mintája terjed ne most ki a nyelv és a kultúra szférájára is.
21Észak- és Nyugat-Európa "régi folyamatos nemzeteinek" fejlődéséről lásd Seton-Watson: Nations and States, 2. fejezet. A kulturális homogenizációnak ezt a prenemzeties folyamatát gyakran pont ott felejtik el, ahol a legsikeresebb volt. Ki emlékszik ma már az angol nevű törzsre, a népvándorlás kori angolszászokra, vagy a skóciai piktekre? A kultu-rális homogenizáció persze a nacionalizmus korában is folytatódott, s részben annak a tudatos asszimilációs program nak a része volt, amelynek célja például az volt, hogy apatois nyelven beszélő parasztokból franciákat csináljanak. Am még abban az időszakban is, amelyről Eugen Weber Parasztokbó! ji"anciák círnű klasszikus munkája szól, tehát az első világháborút megelőző négy évtizedben, a kulturális homogenizáció jórészt nem a tudatos asszimilációs politika, hanem a modernizálódó gazdaság, állam és társadalom működésének következménye volt: a tágabb piacoké, a jobb utaké, az új vasúti hálózaté, az általános hadkötelezettségé és az iskoláztatásé.
38 1. FEJEZET
ez volt a nacionalista ideológia sarokköve. Ám ebben a mélyen kevert et-nikai "ütközőzónában" lehetetlen is volt."A keveredés erőteljesen alakí-totta az etnikai-nemzeti konfliktusok mintáit az utóbbi másfél évszázadban;
s noha a 20. században gyökeresen leegyszerűsödött az etnikai-demográ-fiai térkép, bizonyos területeken továbbra is ez a helyzet.
A régió etnolingvisztikai és etnikai-vallási szövedéke földrajz és politi-ka messzire visszanyúló öröksége volt. Az itt uralkodószerepet játszó terjeszkedő birodalmak már puszta méretüknél fogva is hatalmas kultu-rális különbségeket fogtak átoA lakosság különböző csoportjai a legkülön-bözőbb színtereken keveredtek. A heterogenitást azonban a politikai kő-zösség méreténél jobban magyarázza Kelet-Európa kiszolgáltatott földrajzi helyzete.P Nyugat-Európától eltérően, amelyet aránylag védett helyzete 1000 után megóvta a nomád népektől, Kelet-Európa ezt követően is évszá-zadokig sebezhető maradt a nyílt sztyeppe felől érkező népekkel szemben.
Ezek felbomlasztották a települési és demográfiai struktúrákat, és mind újabb menekülési hullámokat indítottak el, amelyeket az elhagyott földek újbóli betelepítése követett, gyakran új bevándorlókkal. Nagyobb lakos-ságváltozások jellemezték a Habsburg- és az Oszmán Birodalom közötti határvidéket is,ahol a 16.-tól a 18. századig mindennaposak voltak a ka-tonai összecsapások." Tovább mélyítette az etnikai-val1ási heterogenitást, hogy Kelet-Közép-Európában húzódott a kereszténységen belüli legfon-tosabb választóvonal a keleti ortodoxia ésa katolikus (később protestáns)
22Azetnikai "ütközőzóna" fogalmáról a Habsburg- és az Oszmán Birodalomban lásd Cole: "Ethnicity and the riseof nationalism", 117.sk.
23Armstrong: "Toward a Framework for Considering Nationalism in East Europe", 284-285.
24A török hódoltság Magyarországon a 16. és17.században például általános elnépte-lenedéssel járt, ami a törökök visszavonulása után a Habsburgok által támogatott tömeges betelepítéshez vezetett (közte német, szerb-horvát, szlovák, ukrán és román nyelvű tömegek), ami a történelmi Magyarországon belül sokkal nagyobb etnolingvisztikai heterogenitáshoz vezetett, mint ami a török hódoltság idején állt fenn. A horvátországi Krajinában azetnikai-vallási keveredés - a félhold alakú határvidékről van szó, amely a második világháború alatt, majd 1990-1992-ben ismét heves etnikumok közötti össze-csapások középpontjában állt, sahonnan a horvát hadsereg 1995-ben végül kiűzte a szerbeket - közvetlen örököse aHabsburg letelepítési politikának, amelynek során az előrenyomuló oszmán hadsereg elől menekülő ortodox lakosságot határőrizeti szerepben telepítették le végig a birodalmi határok mentén. Az oszmán uralom a Balkánon elszórt török anyanyelvű muszlim lakosságrészeket hagyott maga után, főleg Bulgáriában, Thrákiában ésMakedóniában. Az oszmán uralom alatt a Balkánon tömegesen tértek át az iszlám hitre,sennek nyomán mégaz azonos nyelvet beszélők között isfolyamatos etnikai-vallási különbségek léptek fel; azáttértek közé tartoztak a boszniai szerb-horvát ajkúak, a bolgár nyelvűek Bulgáriában (ma pomakokként ismertek) és alegtöbb (bár nem az összes) albán anyanyelvű személy. Kann: A History ofthe HabsburgEmpire, 197-198.,200.;
Magocsi: Historicai At/as ofEast Central Europe, 66.; Armstrong: "Toward aFramework for Considering Nationalism in East Europe", 289.
A NEMZETI KÉRDÉS KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 39
kereszténység között, ami jelentős felekezeti keveredést idézett elő Hor-vátországban, Boszniában, Erdélyben és másutt.
A határvidékek geopolitikai és katonai dinamikáján kívül a gyarmato-sítás, a bevándorlás és a kereskedő diaszpórák teremtettek további etnikai-nyelvi és etnikai-felekezeti keveredést. A hozzáértő paraszti gyarmatosí-tókként és városi telepesekként értékelt németeket a 13.-tól a 18. századig toborozták a határvidékre, aminek következtében az egész régióban anémet lett a városi élet vezető nyelve. A zsidók, akiket nem csak Spanyolország-ból és PortugáliáSpanyolország-ból űztek ki, hanem a 15. század végén és a 16. század elején Nyugat- és Közép-Európa számos városából is, kelet felé, Lengyel-országba és Litvániába, valamint az Oszmán Birodalomba vándoroltak.
Régiószerte virágoztak a görög és kisebb mértékben az örmény kereske-dőközösségek. A cári birodalom terjeszkedő politikai védőernyője alatt oroszok és mások telepedtek le az állam nem orosz területein.
A felsorolt fejlemények nyomán a kisebb és nagyobb városok zöme az egész régióban nyelvi és felekezeti szempontból heterogénné vált, s nyelvét, kultúráját és vallását tekintve eltért a környező vidéki társadalorntól.P A régió egyes részein, közte Erdély nagy részében is az ilyen különbözőségek földesurak és parasztok között is választóvonalat jelentettek. A boltosok és a vevők, a város és a vidék, a földesurak és a parasztok közötti érdekel-lentéteket etnikai-felekezeti, később pedig nemzeti hovatartozás alapján lehetett értelmezni.
A politikai tér nemzetiesítése Kelet-Közép-Európában rendkívül ellent-mondásosan zajlott. Mindegy, milyen határokat vontak meg vagy javasol-tak, az általuk körülzárt terület mindig heterogén maradt. Ez a mindent átható heterogenitás segít megmagyarázni a nemzeti ellentétek visszatérő vagy "beivódott" jellegét: strukturálisan hasonló konfliktusok termelődnek újra a politikai tér mind alacsonyabb szintjein."
NEMZETI KÖVETELÉSEK És ELLENKÖVETELÉSEK
Mihelyt az et ni kai-nyelvi (és etnikai-felekezeti) különbözőség etnikai-nemzeti különbözőséggé értelmeződött át, a kulturális homogenizálást célzó - vagyegyszerűen azt előmozdítani látszó - tervek szükségszerűen
25A kelet-európai városok "sziget"-jellegérőllásd Armstrong: Nations Before National-ism, 113-122.
26 A fraktális mintákról általában lásd Abbott: "Self-Similar Social Structures". Az
"európai" és "nem európai", valamint a "köz" és "magán" közötti megkülönböztetés visszatérő jellegéről Kclct-Közép-Európában lásd Gal: "Bartók's Funeral"; Gal és Kligman: The
Politics ofGender After Socialism.
40 1. FEJEZET
nemzeti ellenállást váltottak ki."Most már nem egy nyelvjárás puszta léte, hanem maga a "nemzeti lét" forgott kockán. Minden nemzeti követelésre
nemzeti ellenállást váltottak ki."Most már nem egy nyelvjárás puszta léte, hanem maga a "nemzeti lét" forgott kockán. Minden nemzeti követelésre