„Legere enim et non intellegere nec legere est.” Cato134
„…the principle of the traditional ABC method of teaching to read has never been shown to be in error.”
Mitford McLeod Mathews135
Az olvasástanítás története tulajdonképpen a rész-egész körüli viták története. Év-századokon át a részekre, azaz a betűkre és a szótagokra összpontosítottak. A felvi-lágosodás korában merült fel az egész — a szöveg, a mondat, a szó — iránti igény, az értelem és a mindent átfogó, enciklopédikus tudás szellemében. Azután fokoza-tosan kialakult az egyensúly a 19. század közepe táján, alapelvvé vált a hangoztatás és a párhuzamos írástanítás is. Az egyensúly azonban kényes valami, nehéz megta-lálni, ezt bizonyítja a módszerek 20. századi története. Ezeket a folyamatokat fog-juk ebben a fejezetben végigkövetni. Célunk rávilágítani arra, hogy létezik ki-egyensúlyozott, jól működő módszer, csak meg kell találni, és meg kell érteni.136
Az európai olvasástanítás történetében a fordulópont a 19. század első fele, a német népoktatás kialakulásának nagy korszaka. A magyar olvasástanítás történe-tében a fordulópont 1869, amikor is minden idők legnagyobb kultuszminisztere, EÖTVÖS JÓZSEF állt a közoktatás élén; majd fordulópontot jelentenek a változtatá-sok évei: 1978 és 2000.137
A betű és a szótag. (A szintetikus módszer.) A régiek azt tartották, hogy az
„ábécé a grammatika kulcsa” (ez a mottó egy angliai olvasástörténet elején olvas-ható).138 Ennek a mondásnak két jelentése is van: a latin grammatika tanulmányo-zása előtt az ábécét kellett megtanulni, az ábécé tehát valóban kulcs a grammatiká-hoz; elvont értelemben az olvasás megtanítása a nyelvtan tanítását alapozza meg. A
134Tkp. CATÓnak tulajdonított mondás: Olvasni ugyanis és nem érteni — az nem is olvasás. BAEHRENS,EMIL
(1881) Poetae Latini Minores.III. Leipzig, 214.
135 Az olvasástanítás hagyományos ABC-módszerének alapelvéről még sosem mutatták ki, hogy téves, MATHEWS, MITFORD MCLEOD (1966) Teaching to read. Historically considered. Chicago–London, University of Chica-go Press, 183.
136 Ebben a fejezetben nem közlök illusztrációkat, a szemléltetésről szóló fejezetben helyeztem el őket, vö.
ADAMIKNÉ JÁSZÓ ANNA (é. n. [2000]) Az írás és az olvasás története képekben. Budapest, Országos Pedagó-giai Könyvtár és Múzeum.
137 Régebben 1868-at, 1950-et és 1969-et adtam meg a három fordulópontnak (Magyar Nyelvőr 1990), 1868 az analitikus-szintetikus módszer bevezetése, a hangoztatás elsődlegességének az elismerése; 1950 iskolapoliti-kai szempontból változás, az olvasástanítási módszerhez nem nyúltak, csak a nevét változtatták meg, ekkor lett hangoztató-elemző-összetevő módszer; 1969-ben kezdték meg a kísérletezgetést, aminek kiteljesedése az 1978-as változtatás, melyet nyugodtan nevezhetünk katasztrofálisnak. A 2000. évi kerettanterv helyrehozta a hibát, de mivel a következő kormányzat 2003-ban eltörölte, nem biztos, hogy sikerült kiköszörülni a csorbát.
138 CHALMERS,G.S. (1976) Reading easy 1800–50, a study of the teaching of reading with a list of the books which were used and a selection of facsimile pages. London, The Broadsheet King.
Donatus-grammatikát használták139, eléje helyezték az ábécét és a gyakorlásra szánt szótagoszlopokat. Később a katekizmust olvastatták a kezdőkkel, s eléje he-lyezték el az ábécét és a szótagoszlopokat. Ilyen katekizmusábécé első fennmaradt ábécénk, a Kolozsvári ábécé 1533-ból.140
Egészen a 19. századig — az ókori görög-latin kultúrából örökölt — szintetikus, azaz silabizáló vagy ábécémódszerrel tanítottak olvasni mindenütt a világon. Az ábécéskönyvek a világon mindenütt azonos szerkezetűek.141 Betűztető módszernek is nevezik, mivel először megtanították a betűket nevük szerint az ábécé rendjében, külön a magánhangzókat, külön a mássalhangzókat; tehát a bé betűt tanították, nem a b betűt. Ezután grammatikai rend szerint felsorakoztatott, egyre nehezedő szerke-zetű szótagoszlopokat olvastattak. A legkönnyebb közülük a magánhangzó + más-salhangzó szerkezetű volt: ab, eb, ib, ob, ub; ac, ec, ic, oc, uc; stb. Majd megfordí-tották a sorrendet, végül mássalhangzó-torlódásos eseteket vettek. A silabizáló módszer természetesen a szótagok olvasását jelentette (görögül syllaba ’szótag’).
Ezenkívül egy sajátos olvasásgyakorlási módszert is jelentett, mely szerint először mindig a betű nevével olvasták ki a szótagot: a-bé, s csak ezután a hangok szerint, egyben: ab. Tehát a-bé-ab, e-bé-eb, i-bé-ib és így tovább. Innen az abéab elneve-zés, ezért írhatta ARANY JÁNOS a Bolond Istókban: „Azon vevé magát a jámbor észre, | Hogy ő vasárnap surrogál papot, | A köznap tanítja az a, b: ab-ot.” A szó-tagoszlopok után következett a szavak, majd a szövegek olvasása. Először a már jól ismert imádságokat olvastatták. Az írás az olvasás megtanulása után következett, de sokszor el is maradt. Arról, hogy a falusi tanítók még a 19. század vége felé is abéaboztattak, MÓRICZ ZSIGMOND tudósít bennünket: „És hiába tudtam éppen úgy olvasni papírról, mint a tanító úr, hogy bicska, ez tilos volt, így kellett betűzni: bö i, bi, cö, sö, csö, bics, kö a ka, bics-ka … bicska.”142
Az ábécé- vagy silabizáló módszer előnye a részletek aprólékos megfigyelése volt, hátránya pedig az értelmetlen egységeken történő, hosszan tartó munka. A szótagok olvastatása mellett lehet érvelni, s nemcsak a hagyományra hivatkozva, hanem az újabb gyakorlatot és kutatást is segítségül híva.
A gyakorlatból kiinduló tanítók napjainkban is szükségesnek tartják az értelem nélküli szótagok olvastatását. MEIXNER ILDIKÓ több mint kétszáz oldalon keresztül
139 Donati de partibus orationis ars minor, röviden Ars minor, kiadása H.KEIL: Grammatici Latini IV. 1864, Lipsiae. Ezt a katekizáló modorban írt kisebb grammatikát használták a kezdő oktatásban, DONATUS nagyobb nyelvtana, az Ars grammatica vagy Ars maior terjedelmes értekezés. Az Ars minor csak a szófajokat tárgyal-ja, az Ars maior a hangokat, a szófajokat, továbbá a stílushibákat és a stíluserényeket.
140 TOLDY FERENC (1866) A régi magyar nyelvészek Erdősytől Tsétsiig. Pest.
141 HAVEKOST,HERMANN – KLATTENHOFF,KLAUS (1982) Lesen lernen. ABC-Bücher, Fibeln und Lernmittel aus drei Jahrhunderten. Oldenburg, Universität Oldenburg; KOTKAHEIMO,LIISA (1989) Suomalaisen aapisen viisi vuosisataa. Joensuu, University of Joensuu; SMITH,NILA BANTON (1986) American reading instruction.
Newark, Delaware, International Reading Association. (Eredeti kiadás: 1934) Akármelyik ábécétörténetet forgatjuk, mindegyikben — nyelvtől és kultúrától függetlenül — kb. a 19. századig szótagoszlopokat látunk.
142 MÓRICZ ZSIGMOND (1959) Életem regénye. Budapest, 377–378.
olvastat szótagvariációkat Játékház című ábécéskönyvében143, TOLNAI GYULÁ
-NÉ144 a szótagokat látványos alakzatokban helyezi el — cikcakkok, virágok, hang-kerekek —, oldva a monotóniát. A törpés ábécében — melyet GÓSY MÁRIÁval és LÉNÁRD ANDRÁSsal készítettem145 — is vannak értelem nélküli szótagok (zöld színnel nyomva). Az értelem nélküli szótagok tulajdonképpen logatomok, a dekó-dolási technika pontosságát ezeken lehet a legjobban lemérni.
A szótag gyakorlásának létjogosultságát a mai pszicholingvisztikai kutatások is igazolják. A szótag invariáns, beszédprodukciós és beszédpercepciós egység, bár vita folyik az elemi percepciós egységről, „a magyar nyelvi kísérletek megerősíteni látszanak a szótagegység helyességét”.146
ZDENEK MATEJČEK, a neves cseh pszicholingvista és diszlexiakutató is a szóta-golás mellett érvelt a közép-európai olvasáskonferencián elmondott plenáris el ő-adásában (Pozsony, 2000. július 6–8.).147 Ezt írja: „A szótag a beszélt nyelv alap-egysége. […] Ma már tudjuk, hogy a csecsemő torokhangjai, sírása, a hangokkal való játszása még nem beszéd. Beszéddé csak a szótagokat mondó gyermeknyelv-ben válik — ta-ta, ma-ma, ba-ba stb. — a tizedik hónap táján, amikor a gyermeket körülvevő felnőttek jelentést kapcsolnak hozzá („A gyermek mond valamit!”). A szótaggal kezdjük a fejlesztést a speciális tanulási zavarok esetében — ha egy cseh diszlexiás a cseh szöveget szótagolva képes olvasni 60-70 szó/perc sebességgel, akkor már rendszerint a dolgok rendben vannak. Akkor már nem diszlexiás többé.
NÁHLOVSKY, a kezdeti olvasás cseh metodológusa, sokáig tanulmányozta a szótag problémáját az olvasásban. Több mint egy millió szótagot vizsgált meg a csehben, a németben, az angolban és az oroszban. Azt találta, hogy a cseh több mint 10 000 szótagot használ, melyekből a 150 leggyakoribb szótag lefedi bármely cseh szöveg 75%-át. Ezt a 150 szótagot könnyen meg lehet tanítani az első két évben. Ebben az összefüggésben nagyon érdekes, hogy a japán szótagírás, a kana pontosan 150 szó-tagjegyet használ. A 150 afféle mágikus számnak tűnik az írott nyelv szerkezetében
— legalábbis a csehben és a szlovákban. Jó volna tudni, mi a helyzet más nyelvek-ben”. Ebből az ismertetésből az olvasható ki, hogy a szótag panel, ismétlődő állan-dó egység; a cseh számítások mindenképpen a szótagolvastatás jogosságát igazol-ják.
A diszlexiásokat mindenütt a világon szótagolva tanítják olvasni. MEIXNER I L-DIKÓ fentebb említett Játékház című ábécéskönyve egy diszlexiát megelőző (ún.
143 MEIXNER ILDIKÓ (1992) Játékház. Képes olvasókönyv 1. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.
144 TOLNAI GYULÁNÉ (1991) Ábécéskönyv. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó.
145 ADAMIKNÉ JÁSZÓ ANNA – GÓSY MÁRIA – LÉNÁRD ANDRÁS (1996) A mesék csodái. ABC és olvasókönyv. Bu-dapest, Dinasztia Tankönyvkiadó.
146 GÓSY MÁRIA (2005) Pszicholingvisztika. Budapest, Osiris Kiadó, 138.
147 Az olvasás: öröm és bánat című előadását lefordítottam, s a Magyar Nemzet 2000. szept. 9-i számában közöl-tem, azért egy napilapban, mert fontosnak tartottam egy szakmainál szélesebb olvasóközönséggel megismer-tetni, vö. MATEJČEK,ZDENEK (2000) Az olvasás: öröm és bánat. Magyar Nemzet, szept. 9.
diszlexiaprevenciós) programból nőtt ki. A diszlexásoknak gondot okoz a sorrendi-ség (a szerialitás) betartása, metatézisekkel (betű- és szótagcserékkel), sokszor visszafelé olvasnak, ezért kell a szerialitást sokat gyakorolni velük a legkisebb kombináción, a szótagon. A szerialitás gyakorlására nemcsak a diszlexiásnak, ha-nem minden gyereknek szüksége van, egészen biztosan kevesebb időt kell rá fordí-tani, de kihagyhatatlan fokozat (kihagyását pontosan az 1978 után jelentkező prob-lémák „igazolják”).
Számos egyéb, nagyon fontos érv sorakoztatható fel a kezdeti szótagoló olvasás mellett. A gyerek szeme eleinte kisebb egységeket, két-három betűt képes átfogni.
Nehézséget jelenthet a magyar nyelv agglutináló típusa — gazdag alaktana —, mi-nek következtében hosszúk a szóalakok. Dekódolásuk a kezdő számára nehéz, ezért szótagokra kell bontani. A szótagolás a helyesírás szempontjából is fontos, a szóelemzéses esetek tanításában nélkülözhetetlen eszköz, a szótaghatár ugyanis az esetek többségében egybeesik a morfémahatárral: lát-ja, tud-ja, hagy-ja stb. (Nem kell attól tartani, hogy a kisgyerek betűejtéssel fog beszélni, az első év vége felé már a hangtörvényeknek megfelelően ejti ki a szavakat, helyesírását viszont meg-alapozzuk.)
A 19. század szerzői megpróbálták a szótagolvasást és az értelmes szavak olva-sását összeegyeztetni, oly módon, hogy olyan szótagokat közöltek, melyek értel-mes szavak is egyben. Ez a megoldás már BÁTKY KÁROLY ábécéskönyvében is megfigyelhető.148
A 19. század második felében — mindenféle irányzattól függetlenül — tevé-kenykedett egy népszerű ábécéskönyvszerző, ERDÉLYI INDALI PÉTER. 1852-ben je-lent meg könyvének első kiadása Egészen új szerkezetű ABC vagyis Vezérkönyv az olvasni tanításban és tanulásban címmel. A második, 1853-as kiadásban ezt írja:
„Olvasni kezdők körüli azon tapasztalásom, miszerint a közönséges divatú ab eb ib, ba be bi bo-zás alkalmával az elevenebb eszű, az életrevalóbb gyermekek oly-annyira, s mondhatnám lelkesedve kaptak az olyan úgynevezett tagokon, mik ér-telmes szókat tesznek s azokat egészen más, kiválólag természetesebb hangon ol-vasták: már évekkel ez előtt azon meggyőződésre vezetett, miképp hasonlíthatatla-nul jobb, célszerűbb volna, ha lehetne, mind csak értelmes szókon, nemcsak, ha-nem a könnyebbekről bajosabbakra, rendre, rendre, egymás után fokozatosan emelkedőleg következendő szókból legott gondosan alkotott, gyermeki szívhez szóló, kedélyes, gyönyörködtető s tanulságos mondatokon építni fel valamely olva-sókönyvet. Hozzá is fogtam ez eszmém ténylegesítéséhez. Komoly szemlére vet-tem e végre összes szókincsünket” (i. m. 5). ERDÉLYI INDALI „egy han-gu szók”-on kezdve fokozatosan nehezedő szóstruktúrákat ad (eljárása nagyon emlékeztet arra, amit LEONARD BLOOMFILED konstruált, s linguistic approach — nyelvészeti
148 BÁTKY KÁROLY (1841) Elemi olvasókönyv. Kecskemét.
módszer — néven vált ismertté, l. 101.). „Egy kis szórendezés” címen, sőt egy olyan olvasmányt is szerkesztett, mely kizárólag egy szótagos szavakből áll, címe
„A bús lány”.
Volt, hol nem volt, volt egy szép kis lány. Oly jó, de oly bús is volt e szép kis lány! És mért volt oly bús a kis lány? Bús volt, hogy egy fán, mely oly nagy volt, mint ő, sem rügy, sem lomb nem jött ki még, nem volt zöld, bár jó rég nyár volt már s kert, rét, hegy, völgy s a sok más fa mind szép zöld volt. Sirt a kis lány! Hullt a sok köny! Félt, hogy a kis fa nem él meg. Meg sem él tán, tán meg is hal a szép kis lány is, ha egy jó úr nincs. Mit tett, mit nem tett ez ur!? … Nem sok nap telt el s a fa, mely már majd hogy ki nem halt: szép zöld lőn! „Lásd, jó kis lány — igy szólt a jó ur — már nincs mért félj, már nem vész ki kis fád! Nézd, nézd e sok fris galyt! Ez a sok lomb mind mily szép zöld! Lám! Hány uj rügy bujt csak ma is ki! Hagyd el a bút, légy már vig!” Hogy zöld lett a fa : víg lőn a lány!
Lehetséges, hogy ebben a szövegben van a magyar tankönyvirodalom első cloze-tesztje, magyarul: pótlásos feladata, lehet találgatni. (Akkoriban a felső nyelvállású magánhangzók időtartamának jelölése ingadozott az ábécéskönyvek-ben, a kettőspont nem tapadt a megelőző szóhoz, s bizonyos szavak írása más volt.)
Ezt a szórendezési elvet követte TOMCSÁNYINÉ CZUKRÁSZ RÓZA is (egyébként ERDÉLYI INDALI PÉTER tanítványa volt Kolozsvárott), fali olvasótábláin (1903) egyeztette a szótagolást és az értelmes szavak olvastatását. Az első olvasótáblán a magánhangzókat, majd a mássalhangzókat tanította meg (mindegyikhez kézjelet kapcsolva, ez a fonomimika jellegzetessége; a kézjeleket azután a hangösszevonás-kor is alkalmazta). A másik olvasótábla szótagoszlopai a következők: ma, no, be, hí, se, kő, ló; le, de, rí, te, jő, ha, hű; ni, ti, lé, vő, bú, mi, fa; tő, fű, só, ki, pá, jó, rá.
A harmadik táblán kétnyíltszótagos szavak vannak: tu-ró, ha-mu, ka-pu, fa-lu, bi-ró, me-ző, ru-ha; ri-gó, be-tű, há-ló, vé-ső, ci-ca, ró-ka, fú-ró; me-se, ze-ne, du-da, né-ma, fo-gó, ha-jó, bú-za. A negyedik tábla egy szótagos szavakat, de zárt szóta-gokat tartalmaz: ág, az, ők, ad, íz, ön, ár; ív, ül, ép, ám, éj, óv, őz; ól, úr, ón, ez, ős, eb, uj; un, is, út, ér, ég, űz, üt. Az ötödik táblán nehezebb szerkezet látható: méz, sár, dal, pad, gőz, tej, tál; láb, tűz, hab, bor, fal, zár, haj; vas, kés, nép, jég, por, lúd, réz. Tapasztalata alapján olyan szósorokat állított össze, melyeknek sorrendjét a mai beszédpercepciós kísérletek igazolják: a legkönnyebb ugyanis a mássalhang-zó + magánhangmássalhang-zó kapcsolat észlelése (és nem fordítva, ahogyan például MEIXNER
ILDIKÓnál is látható), majd a két nyílt szótag következik, s csak ezután jön a ma-gánhangzó + mássalhangzó struktúra, utána a mássalhangzó + mama-gánhangzó +
mássalhangzó. Hasonló szórendezési elvet követtem én is a törpés ábécéhez készí-tett olvasólapjaimon.149
A hang, a hangoztatás primátusa. Az olvasástanítás történetének lényeges és maradandó újítása volt a hangoztatás „felfedezése”. Ezen munkálkodott COME
-NIUStól kezdve minden jeles tanító: SZŐNYI NAGY ISTVÁN, IGNAZ FELBIGER (Má-ria Terézia nagy iskolaszervezője), a nyelvtudós RÉVAI MIKLÓS (aki egészen fiata-lon írt ábécéskönyvet), a fentebb említett ERDÉLYI INDALI PÉTER és sokan mások.
A hangoztatás elfogadtatása a német HEINRICH STEPHANI (1802) nevéhez fűződik, ő vitte be a köztudatba azt az elvet, hogy először a hangot kell megtanítani, s nem a betű nevét, a betűt tehát a hangja szerint, minden mellékhang nélkül kell kiejteni; a szótagot pedig hangjai szerint kell kimondani, nem a betűk szerint. Vegyük sorjá-ban ezeket a fontos eseményeket.
COMENIUS az 1658-ban kiadott híres Orbis Sensualium Pictus képes-szöveges része elé a hagyományoknak megfelelően egy ábécét csatolt, ám ez az ábécé eltért a szokványostól. Maga a szerző „élő ábécé”-nek, „alphabetum vivum”-nak nevezte.
A hangot tanította, utána a neki megfelelő betűt, mégpedig úgy, hogy „az egyes be-tűk megtanítása előtt az azokkal kapcsolatba hozható állatok jellemző hangját (a korabeli fordításban: „szózattyát”) utánoztatja a tanulókkal […] az ábécé egyes be-tűinek ismertetésekor közli a megfelelő állat képét, az állat nevét, cselekvését, utá-na leírja az állat hangját, majd pedig az azt jelző betűt, kis és nagy nyomtatott for-mában. S „megtekintvén az ábécés gyermek az állatnak képét, könnyen eszébe fog néki jutnyi, miként köllessék mindenik bötűt kimondanyi…” Ezt az Orbis Pictus első két lapján helyet foglaló képsort és a hozzá kapcsolódó hang- és betűsort COMENIUS élő ábécének (alphabetum vivum) nevezte.”150 COMENIUS hanghasonla-taiból számosat ma is használnak a tanítók: a b a bárány bégetése, a f a szél fújása, a m a medve dörmögése („a medve dörömböl”), a r a kutya morgása („az eb erreget”), a h a száj lehelése. Hogyan működött mindez a gyakorlatban? Erről képet kaphatunk egy COMENIUS által írt iskoladrámából, a Schola Ludusból, mely 1656-ban jelent meg Sárospatakon:151
Tanító: Fiacskáim, jöjjetek, játsszunk ezzel a képpel!
Gyerek: De jó lesz, tanító bácsi!
T: (az első képet mutatva) Mi ez?
Gy: Nem tudom.
T: Hát te, másik gyerek?
149 ADAMIKNÉ JÁSZÓ ANNA (1996) Olvasólapok az Integrált magyar nyelvi és irodalmi programhoz: első osztály.
Budapest, Dinasztia Tankönyvkiadó.
150 MÉSZÁROS ISTVÁN (2001) A magyar olvasástanítás története a kezdetektől 1777-ig. In: ADAMIKNÉ JÁSZÓ A N-NA szerk. A magyar olvasástanítás története. Budapest, Osiris Kiadó, 28.
151 MÉSZÁROS ISTVÁN fordítása, i. m., 30.
Gy: Én sem tudom.
T: Megmondom: ez varjú. Tudod-e, hogyan krákog a varjú?
Gy: Nem.
T: Ezt mondja: á á á. Utánozd!
Gy: á á á.
T: Te is.
Gy: á á á.
T: Te is.
Gy: á á á.
T: De tudod-e, hogyan lehet ezt a hangot leírni?
Gy: Nem.
T: Senki sem tudja közületek?
Gy: Nem.
T: Akkor megtanítalak benneteket. Íme, itt le van rajzolva: Á. Valahány-szor ezt a betűalakot látjátok bármiféle könyvben, mindig mondjátok (ahogy a varjú mondja) á á.”
SZŐNYI NAGY ISTVÁN kolozsvári prédikátor 1695-ben megjelent olvasástanítási műve is a hangoztatáson alapul, címe: Magyar oskola, mellynek mesterségével az okos és serény tanító kiváltképen az idősbeket írás olvasásra XII órák alatt megtaníthattya.152 SZŐNYIt minden 19. századi magyar módszertankönyv idézi, kü-lönösképpen elhíresült panaszkodását: „Mikor így vagyon írva: Pa ra di tsom ban, miért kell így syllabicáltatni: Pé a, Pa; er a, ra; Para; dé i, di; Paradi; tsé o em, tsom; Paraditsom; bé a en, ban; Paraditsomban? Óh nagy hijábavalóság s kerengő út-vesztés! Miért kell öt syllabákból álló szót harmintz-egy syllabákkal tekertetni?
Hogyha pedig a Vocalisokat s a Consonansokat külön számlálod, s tizenkét bet űk-kel kimondhatod: miért űk-kell hatvan-két betűkkel vontatnod s a Tanulót fárasztanod.
Ötven betűkkel mondatsz vele többet, mint a mennyi az írásban találtatik. Nem tsuda, hogy a Tanuló nehezen tanul, és sokáig érkezik az olvasásra.”
Az 1770-es évek elején nagyszabású reformok kezdődtek hazánkban, szervező-jük IGNAZ FELBIGER volt. Az iskolai oktatás mintáját a norma-iskola adta, tulaj-donképpen ez volt az első tanítóképző, 1775-ben kezdett működni Pozsonyban. A norma-módszert IGNAZ FELBIGER dolgozta ki, benne az olvasás-írás tanítását is. A norma-módszerről szóló összefoglaló műve az 1776-ban kiadott Methodenbuch, valamint rövidebb változata, a „Kern”, teljes címén: Kern des Methodenbuches, besonders für die Landschulmeister in den kaiserlichen-königlichen Staaten (A módszertankönyv kivonata, főként a falusi tanítók számára a császári és királyi or-szágokban). A könyv második része tartalmazza a népiskolai tárgyak módszertanát.
152 TOLDY FERENC (1866) A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig. Pest, 585–604.
Az olvasástanításban lényeges újítása a silabizálás kiiktatása. Előzetesen megtanít-tatta ugyan az ábécét, de az értelmetlen szótagokat nem a betűk szerint, hanem a hangok szerint olvastatta. A szótagolvasás után következett a folyamatos olvasás gyakorlása: „az együttes olvasás közben egy-egy tanuló felszólítást kap, hogy egyedül olvasson; ezáltal a tanító tapasztalatot szerezhet a tanulóknak az olvasás-ban tett előmeneteléről, és eközben — ha szükséges — hibáikat kijavíthatja.” A szótagolvasással párhuzamosan kezdték az írástanítást, éppen ezért megváltoztatták a tanítandó betűk sorrendjét: az i-vel kezdték, vagyis a legkönnyebben írhatóval.
Ez azt jelentette, hogy a grammatikai sorrendet felváltotta a didaktikai sorrend, s ez a mai napig meg is maradt (bár szempontjai idővel változtak). Ebben a korszakban alakult ki az ábécés- és olvasókönyv műfaja is.153
A hangoztatás elvét, a hangoztató módszert (Lautiermethode) a német HEINRICH STEPHANI (1761–1850) fogadtatta el a pedagógiai közvéleménnyel. Leg-fontosabb művei: Fibel (1802), Kurzer Unterricht in der gründlichsten und leichsten Methode, Kindern das Lesen zu lehren (1803). Stephani mondta ki el ő-ször, hogy a hangot tisztán, minden egyéb segédhang nélkül kell kiejtetni, s azután összekapcsolni szótagokká, szavakká. Határozott különbséget tett a hang, a betű és a betű neve között. Ezt az elvet a jó tanítók ma is követik: tisztán hangoztatnak, a
A hangoztatás elvét, a hangoztató módszert (Lautiermethode) a német HEINRICH STEPHANI (1761–1850) fogadtatta el a pedagógiai közvéleménnyel. Leg-fontosabb művei: Fibel (1802), Kurzer Unterricht in der gründlichsten und leichsten Methode, Kindern das Lesen zu lehren (1803). Stephani mondta ki el ő-ször, hogy a hangot tisztán, minden egyéb segédhang nélkül kell kiejtetni, s azután összekapcsolni szótagokká, szavakká. Határozott különbséget tett a hang, a betű és a betű neve között. Ezt az elvet a jó tanítók ma is követik: tisztán hangoztatnak, a