Burian olasz repertoárja az évek során egyre szűkebb lett. Kezdetben Manrico lehetett a legfontosabb parádészerepe, Brnóban ezzel búcsúzott, majd Tallinnban Manricóként debütált. Tallinnban még elsősorban olasz operákban aratott sikert (Aida, Trubadúr, Parasztbecsület),39 de hannoveri repertoárjában találkozni utoljára a Lammermoori Lucia, a Traviata és a Tell Vilmos tenorszerepeivel.40 A Fedorát jelenlegi adataink szerint csak Magyarországon énekelte. Drezdában ugyan Radames, Canio, Rodolfo és Cavaradossi fontos szerepei voltak,41 később Bécsben már csak az Otello és a Bajazzók található a repertoárján,42 míg 1913 után mindössze a Bajazzók főszerepében énekelt gyakran.43 Amerikában egyáltalán nem lépett fel olasz szerepekben.44 Ugyanakkor 1909-ben összeállított repertoárlistáján 16 olasz szerepet említ,45 ez azt jelzi, hogy bár nem énekelte őket állandóan, mégis kész volt arra, hogy szükség esetén bármikor felfrissítse őket.
Burian Magyarországon kevés olasz operában lépett fel. Mindössze a Bajazzók, a Bohémélet és a Fedora című operákban szerepelt az Operaházban. Verdi Trubadúr című operája az 1901–1902-es szezonban öt előadáson szólalt meg, de ezeken nem Burian alakította Manricót.46 Olasz hangfelvételei között a Bajazzók és a Bohémélet mellett Verdi A végzet hatalma című operájának egy részletével találkozunk, utóbbi mű magyarországi bemutatója csak az 1928–1929-es szezonban volt.47 Mivel viszonylag gyakran – pályafutása előrehaladtával sem ritkábban – énekelt újabb olasz operákban (Leoncavallo és Puccini művei), feltételezhető, hogy hangja és előadásmódja inkább ezekhez a művekhez illett, mint a korai olasz romantikus operákhoz.
Olasz operarészletekből készült hangfelvételeit hallgatva a német nyelv használata ellenére egyáltalán nem érezni stílusidegen vonásokat. Előadása érzelmes,
39 Kristel Pappel: Ooper Tallinnas 19. sajandil. (Tallinn: Eesti Musikaakadeemia Väitekirjad, 2003): 67. Piret Verte, a tallinni Operaház archiváriusa angol nyersfordításában tudtam elolvasni a részletet.
40 Carsten Niemann 2011. február 23-án és május 12-én kelt levelei alapján.
41 A drezdai Operaház Historisches Archivjának színlapgyűjteménye alapján.
42 Therese Gassner levélbeli közlése a bécsi Staatsopernmuseum adatai alapján (2010. november 22.).
43 Jónás (OSZK) alapján.
44 A MET Chronology (1989) adatai alapján.
45 Burian (1913), 5–6.
46 A budapesti Operaházban 1900 után a vendégtenoristáktól eltekintve Werner Alberti, Henri Prévost, Giovanni Lunardi, majd az 1912-es Hevesi-féle felújítástól Környei Béla énekelte Manrico szerepét.
47 Jelenleg nincs adatunk arról, hogy Burian énekelte volna bármely operaház színpadán a teljes szerepet.
időnként végletesen szenvedélyes. Előadói eszközként gyakran alkalmaz portamentókat, és énekelt ritmusa nem ragaszkodik szigorúan a kottaképhez.
A két Rodolfo-Mimi duettből készült felvételt nem tudtam számítógépes analízissel vizsgálni, azonban azt meg lehet állapítani, hogy Burian énekstílusa megfelel a korszak olasz énekstílusának. Világos hangszíne, sűrű, időnként az elindított hang tartama alatt besűrűsödő vibratója olyan énekest mutatnak, aki otthonosan mozog az olasz operai előadói stílusban. A Burian közreműködésével színre került budapesti Bohémélet-előadások sajtója sajnos nem igazán alkalmas arra, hogy összevessük a hangfelvételekkel. Először 1908-ban énekelte Rodolfo szerepét Magyarországon, olaszul.48 A nyelvi nehézség – németül jobban tudta a szerepet49 – és az előadás napján jelentkezett indiszpozíció miatt előadásának sajtóvisszhangja nem egyértelműen pozitív.50 A későbbiekben pedig Környei Béla nagyobb sikereket aratott Rodolfóként, ebben feltehetőleg közrejátszhatott az is, hogy ő magyarul énekelte a szerepet.51
Nem reprezentálja tökéletesen a Bajazzók németül, „Lache, Bajazzo”-ként énekelt áriájának felvétele52 a Budapesti Napló beszámolóját, amelyet Gergely István az 1901. november 23-i operaházi előadás estéjén írt. Az ária előadása nem tetszett neki, megállapítása szerint „önálló deklamációképpen énekli ezt a kétségbeesett panaszt, mintegy a közönséghez intézve.”53 A felvétel 1911-ben készült, az ária által megkövetelt szélsőséges érzelmek alkalmazásakor kicsit már érződik az énekes hangján a már említett rendkívüli megterhelés hatása is. Kézenfekvő lenne az összehasonlítás Caruso ugyanebből a részletből 1907-ben készült felvételével,54 azonban a részletes analízistől eltekintek, éppen Burian hangi nehézségei miatt, hiszen Caruso felvételén egyáltalán nem érződik erőlködés. Ugyanakkor feltűnik, hogy Burian nem használja azokat a sajátosan verista érzelemkifejező eszközöket – hangos nevetés, síró hang-elcsuklás –, amelyek által Caruso felvétele még sokkal
48 „A kivánló Wagner-énekes Rudolf szerepét énekelte olasz nyelven.” N. N.: „Operaház”. Pesti Napló LIX/37 (1908. február 11.): 12.
49 N. N.: „(M. kir. operaház)”. Pesti Hirlap XXX/37 (1908. február 11.): 9.
50 Lásd például: N. N.: „Operaház”. Pesti Napló LIX/37, i.h.; N. N.: „(M. kir. operaház)”. Pesti Hirlap XXX/37, i.h.
51 Lásd például a Bohémélet 100. budapesti előadásának kritikájából: h. c.: „(Operaház)”. Budapesti Hirlap XXXVII/113 (1917. május 1.): 11.; ká: „Operaház”. Pesti Napló LXVIII/113 (1917. május 1.):
11.
52 1911. július 1., G. C. 4–42472, matr. 15508b
53 G[erge]ly [István]: „Burrián mint Canio”. Budapesti Napló VI/324 (1901. november 24.): 12.
Nagyon tanulságos az a további megjegyzése, miszerint a Prológ szól a közönséghez, nem ez az ária.
54 Victor 88060, matr. C-4316-1. a felvétel 1907. március 17-én készült.
szélsőségesebb, mint Buriané. Sajnos a források alapján nem tudjuk kijelenteni, hogy Burian a színpadon sem alkalmazta ezeket, vagy csak a hangfelvételen viselkedett tartózkodóbban. Hangfelvételén nem érződik az a végletesen kétségbeesett szituáció, melyről Gergely István így fogalmaz: „Megrenditő erővel állitotta elénk a boldogtalan komédiást, akit féltékenysége gyilkosságba kerget.”55
Korábbi, olasz műből készült felvétele a Bohémélet „O Mimi, tu piú…” kezdetű duettje Friedrich Plaschke közreműködésével.56 A felvétel elején feltűnően szögletes Burian éneke, azonban a terclépésekben már bőven alkalmaz portamentót, és a kezdőmotívum megismétlésekor már folyékony legatót hallunk (CD, track 01). Az előadói stílus szempontjából ezt a felvételt érdemes összehasonlítani Caruso és Antonio Scotti felvételével.57 A duett kezdetét Caruso is egy kissé szögletesen énekli, bár jóval folyékonyabban, mint Burian. A terclépésekben azonban ugyanúgy alkalmaz portamentókat (CD, track 02). Különös, hogy a duett utolsó szakaszát indító szextlépésnél Burian és Plaschke énekel szélesebb portamentót (CD, track 03), míg Caruso és Scotti inkább lép a két hang között (CD, track 04). Caruso és Scotti a duett végén hamarabb elkezdik a gyorsítást, mint Burian és Plaschke, így a végére más karakterrel érkeznek, ennek megfelelően részben más agogikákat is alkalmaznak. Carusóék felvételén az utolsó előtti hang erőteljes, míg Burianék szinte falzettben éneklik. Az énekszólamok zárlatát megelőző megállás azonban mindkét felvételen igen hasonló (CD, track 03 és 04).
Szintén Friedrich Plaschke közreműködésével énekelte lemezre Burian német nyelven a „Solenne in quest’ora” kezdetű duettet Verdi A végzet hatalma című operájából.58 Érdekes módon Burian ebben a duettben helyenként sűrűbb vibratót alkalmaz, mint Wagner-felvételein általában. A duett második, Andante feliratú részében újra meg lehet figyelni az olasz stílus tökéletes ismeretét és alkalmazását a magas hangokon való megállásokon és a hajlítások módján. Összehasonlításként ismét Enrico Caruso és Antonio Scotti felvételét használtam, mely 1906. március 13-án készült.59 Burian és Plaschke helyes stílusérzékét mutatja, hogy nincsenek feltűnő különbségek a két előadópáros által alkalmazott agogikák között. Az első, „Andante sostenuto” részben Caruso felvételén több kétszeresen pontozott ritmust is hallunk,
55 G[erge]ly [István]: „Burrián mint Canio”. Budapesti Napló VI/324, i.h.
56 1907, G&T 044074, matr. 258s
57 Victor 89007, matr. C-4315-1, a felvétel 1907. március 17-én készült.
58 G&T 044075, matr. 259s. A felvétel 1907 augusztusában készült.
59 Victor 89001, matr.: C-3179. Kelly CD-ROM, 50000 Italy.doc, 197.
Burian és partnere német nyelven énekel, így az eltérő prozódia miatt nincs lehetőségünk ezeknek összehasonlítására. A második részben alkalmazott portamentók és fermaták azonban feltűnően hasonlítanak egymásra. Burian és Caruso is ugyanúgy megnyújtja a 4. és 13. ütemek a2 hangját, a másodikat jóval hosszabban tartva, mint az elsőt. A zárlati portamentók („cor mio”, „addio”) alkalmazásában sincsen különbség.
Összességében elmondható tehát, hogy Burian otthon van az olasz előadói stílusban. További kutatások irányába nyithat kaput a kérdés, hogy vajon ez a feltűnő stílusérzék abból eredhet-e, hogy Burian zenei anyanyelve nem tradicionális operanyelv.60 Közép-európai énekesként talán könnyebben sajátíthatta el a különböző nemzeti előadói stílusokat, mintha valamelyikbe beleszületik, és úgy kell a többit megtanulnia. Természetesen kivételes tehetségről is szó lehet. A kérdés vizsgálatához további hangfelvétel-összehasonlítások lennének szükségesek, ezek azonban nem tartoznak jelen értekezés témájához.