Nincs könnyű dolgunk, amikor megpróbáljuk a hangfelvételek és a rendelkezésre álló kritikák alapján Burian francia operákban alkalmazott stílusfelfogását rekonstruálni. Virtuóz francia szerepei (Leideni János, Raoul) közül egyet sem énekelt Magyarországon, és hangfelvétel sem maradt ránk. Az általunk vizsgálható öt szerep közül Don Joséról, Faustról és Sámsonról csak a sajtó, míg Fra Diavolóról és Masaniellóról csak hangfelvételek alapján alkothatunk képet.
A magyarországi sajtórecepció alapján Burian a francia szerepekben általában lírai hangot ütött meg, ezzel azonban nem mindig érte el a kívánt hatást. Ehhez azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy a drámaibb hangot kívánó francia szerepekben (Raoul, Jean, Masaniello) nem lépett fel Budapesten. A Sámson és Delila-beli első magyarországi fellépése után „könnyed, hajlékony, nagy terjedelmű orgánum”-ról61 olvashatunk, valamint arról, hogy Burian alakítása a lírai miliőben
„páratlan, […] például a hires kettősben, a malomáriában és fináléban […].”62 A Faust-beli énekstílusáról pedig a Független Magyarország tudósítójától kapunk részletes beszámolót: „énekének stilusát a mezzavocék, a fejhangok és a falzettek
60 Köszönöm Vikárius Lászlónak, hogy felhívta a figyelmemet erre a kérdésre.
61 y. r.: „Operaház”. Alkotmány XXIII/88 (1918. április 13.): 10.
62 y. r.: „Operaház”. Alkotmány XXIII/88, i.h.
dus alkalmazása határozza meg. Csiszolt, egyenletes, sima ez az éneklés, sehol sem akadunk benne érdes szilánkra, rikitó szinfoltra.”63
A Pesti Hirlap kritikusa más színeket vélt felfedezni a Faust előadásán, szerinte Burian inkább drámai módon nyúlt a szerephez:
Burrián csakis a dalmü drámai részleteiben volt igazán kiváló; főleg az első és az utolsó felvonásban, a monológus drámai előadásával és a börtönjelenésben keltett mély és meggyőző hatást. Ellenben a kerti jelenetben már kevésbé tetszett; a cavatinát szinte mereven énekelte és a szerelmi kettősben is az ő amorozója mintegy vértben, pajzszsal és sisakkal ölelkezett.64
Az, hogy Burian drámaibb felfogással közelít egy francia szerephez, igazolható a fennmaradt hangfelvételek alapján. Ugyanakkor mindhárom vélemény óvatosan kezelendő, hiszen a Faust 1911-es előadása idején Buriannak hangi nehézségei voltak, míg a Sámson és Delila férfi főszerepében csak pályája végéhez közeledve, 1918-ban mutatkozhatott be Budapesten.
Burian harmadik szerepe, melyet az Operaházban énekelt, a Carmen Don Joséja volt. Alakítását valamivel kevesebb siker övezte, mint az azt megelőző két Wagner-szerepét. Ennek oka egyrészt az lehetett, hogy az Operaháznak már korábban is volt Don José szerepére alkalmas énekese, Burian előtt az Operaházban legtöbbször Szirovatka Károly, Vincenzo Larizza és Kertész Ödön alakították Don Josét.
Másrészt pedig a korszakban Budapesten megszokottnál realistább szerepfelfogása egy amúgy is realistaként felfogott operában nem okozott akkora meglepetést: „A Karmen-beli [sic] spanyol káplárt nem játszhatta másképp, csak reálisan: módszere itt érdekességét vesztette s innen magyarázható talán, hogy mai alakitása nem keltette a kellő érdeklődést.”65
Környei Béla 1909. január 9-én énekelt először a Carmenben, ezután szinte kizárólag ő alakította Don Josét.66 Burian 1910. szeptember 30-i Don Joséja után a sajtó nem felejti el összehasonlítani kettejük alakítását. Az eredmény nem egyértelmű, a kritikus vérmérsékletétől függ, melyik tetszik jobban. A Független Magyarország kritikusa Környei mellett foglal állást:
63 N. N.: „Fauszt”. Független Magyarország XI/244 (1911. október 14.): 11.
64 N. N.: „(M. kir. operaház)”. Pesti Hirlap XXXIII/244 (1911. október 14.): 6.
65 N. N.: „(Operaház)”. Budapesti Hirlap XX/329 (1900. november 30.): 9. A cikk írója amúgy Burian javára írta, hogy szakított a tradicionálisan merev, sablonos szerepfelfogásokkal.
66 Jónás (OSZK) alapján.
Burrian Don Joséja finom, csiszolt alakitás, énekben sehogysem megfelelő a szerep paraszti karakterének. Burrian észrevehetően kimélte magas regiszterét és szinte a modorosságig gyakran használta egyenletes és tiszta, de férfiatlan fejhangjait, amelyek alkalmazására az énekrész gyakran nyujt alkalmat.
Artisztikus énekmüvészete itt nem volt helyén való és nem állta az összehasonlitást Környey Joséjával, amelynek darabos kitöréseiben, lázongó indulataiban, fékevesztett, őserős, szenvedély izzó drámaisága él.67
Csáth Géza a Világ hasábjain némileg másként vélekedik:
Ma este Burrián Don Josét énekelte. […] Megkapjuk tőle azokat a dolgokat, amiket Környeinél nélkülöznünk kell. A gyengéd és klasszikus falzetteket!
Viszont azonban nem kapjuk a dobogást, izzást és a közvetlenséget, amely a magyar tenorista alakítását jellemzi. A szerelmi vallomás például Burrián előadásában muzsikális, tökéletes és minden részletében csiszolt, mint egy dal.
Ezt nem lehet és nem is szabad deklamálni.68
A kritikusok persze nem tudhatták, hogy Burian min ment keresztül az előadás előtti napokban. Utolsó drezdai fellépése, mely után szinte titokban menekült el a német városból, tíz nappal az említett budapesti Carmen-előadás előtt történt. Két nappal a Carmen előtt pedig Trisztán szerepét énekelte Budapesten. Nem csoda tehát, ha az énekes fáradt és megviselt volt, és ezt a falzett gyakoribb használatával próbálta elrejteni. Az utolsó idézett mondatból – „[A szerelmi vallomást] nem lehet és nem is szabad deklamálni.” – fontos információkat tudhatunk meg Burian énekléséről: kiderül, hogy Burian nem deklamáltan énekelte a Virágáriát, ellenben Csáth Géza Környei előadását túlzottan deklamáltnak tartja. A kritika folytatásában részletes beszámolót kapunk Burian egyik negyedik felvonásbeli alakításáról:
A negyedik felvonás utolsó jelenetében Burrián finom fogással pótolja a küzködést és a gyilkolás mozgalmasságát, amely egyéniségéhez nem egészen illik. Egyetlen mozdulattal megszúrja a leányt és mereven az itélkező bíró nyugalmával áll és végignézi a vonaglást. Ez a mozdulat ma nem sikerült. Az elgondolás maga azonban kétségtelenül értékes. A következő pillanatban, amikor a nép kitódul az arénából és a holttestet körülveszi, Burrián remekül játszott.
67 N. N.: „Burián – Don Jos”. [sic] Független Magyarország X/234 (1910. október 1.): 11.
68 (Cs.) [Csáth Géza]: „Carmen”. Világ II/221 (1911. szeptember 17.), 18. Kötetben: Csáth Géza:
Éjszakai esztetizálás. 1906–1912 zenei évadjai. Közreadja: Demény János. (Budapest: Zeneműkiadó, 1971): 399–400.
Idegenül, mint egy más bolygó lakója, támolygott előre és hatalmas erővel magáraeszmélő jajgatással énekelte az utolsó, feledhetetlenül grandiózus frázist.69
Sajnos nem készített hangfelvételt Burian a híres Virágáriából, melyet a 20.
század elején több magyar, illetve magyar vonatkozású tenor lemezre énekelt, például Kertész Ödön,70 Werner Alberti,71 valamint Környei Béla. Utóbbi olyan sikeres volt Don José szerepében, hogy a Virágáriából több különböző hangfelvételt is készített.72
Ellenben Auber Fra Diavolójának több részlete is fennmaradt Burian előadásában. Érdemes lenne összehasonlítani ezeket Környei Béla felvételével,73 hiszen a Fra Diavolo összes budapesti előadáson ő énekelte a címszerepet.74 Környei felvételéről azonban sajnos csak katalógusadatunk van, magával a lemezzel eddig nem találkoztam. Fra Diavolo Burian egyik legkedveltebb szerepe volt.75 Burian előadásában két Auber-részlet maradt fenn, összesen három felvételen: a legkorábbi A portici néma „Amour sacré de la patrie” kezdetű duettje Friedrich Plaschkéval,76 míg a Fra Diavolo románcát („Voyez sur cette roche”) két későbbi alkalommal is lemezre énekelte, német és cseh nyelven.77 A románc német nyelvű, zenekari kíséretes felvétele a szakirodalom szerint is kiemelkedik Burian francia részletekből készült hangfelvételei közül, ezt a személyes meghallgatás alapján magam is így vélem.78 Az énekes partnere Erika Wedekind, a zenekart Bruno Seidler-Winkler
69 Csáth Géza: i.m., i. h.
70 Dacapo O-5096, matr.: 5096. Lelőhely: Pécsi Hangtár Marton-Bajnai Gyűjtemény.
71 Favorite 1–35061. matr.: 1129-o. A felvétel 1906-ban készült. Lelőhely: Pécsi Hangtár Marton-Bajnai Gyűjtemény. A datáláshoz Christian Zwarg még készülő, e-mailben rendelkezésemre bocsátott Favorite-diszkográfiája nyújtott segítséget.
72 Diadal D1278, matr.: 58649; Gramophone Concert Record V.*4–102706, matr.: 5877r; Mindkét felvétel megtalálható a Pécsi Hangtár Marton-Bajnai Gyűjteményében.
73 The Gramophone Company, 2-72170, matr.: 5875r. A felvétel 1909-ben Budapesten készült.
Kelly CD-ROM, 70000 – CENTRAL EUROPE.doc, 85. A felvétel későbbi újrakiadásából (V.*4-102585 kiadói számon) sincsen hozzáférhető példány.
74 A Fra Diavolót 11 alkalommal játszotta az Operaház 1909 és 1911 között, valamennyi előadáson Környei Béla énekelte a címszerepet, lásd: Jónás (OSZK)
75 Carlos Droste: „Carl Burrian”. Bühne und Welt VI/2 (1904. II. félév), 953. Erre utal az a tény is, hogy Burian 1910-ben vendégénekesként részt vett a Fra Diavolo prágai új betanulásán, s az azt követő előadásokon. (A prágai Nemzeti Színház online archívumának adatai alapján. archiv.narodni-divadlo.cz 2010. december 27-i megtekintés.)
76 Gramophone 2–44320., matr. 3235r., a felvétel 1907 augusztusában készült.
77 A német nyelvű felvétel 1908 szeptemberében (Gramophone 2–44461, matr.: 5071r), a cseh nyelvű felvétel pedig 1911. július 6-án (Gramophone 2–72220, matr.: 15551b) készült.
78 Kesting (2008), I/193., Wilhelm (1960), 242., Dennis (1969), 163. A Gesellschaft für historische Tonträger bécsi Archívumában volt alkalmam meghallgatni a hangfelvételt. Sigmar Wechner, az Archívum technikai munkatársa szerint a lemez helyes lejátszási sebessége nem 78 fordulat/perc,
vezényelte. A felvételen – néhány ízléses lassítást leszámítva – végig feszes ritmus uralkodik, ez Burian mellett a karmester érdeme is. Burian a középfekvésben bőven használ portamentót, ezzel lágyítva előadását a feszes ritmus ellenére (CD, track 05).
A magas hangokat nagyon energikusan énekli, szinte „megtámadja” (CD, track 06). Itt érhető tetten a francia operarészleteken hallható előadói sajátossága, mely a német nyelven rögzített Werther-részletek79 esetében még feltűnőbb. Ha nem tudnánk, hogy francia romantikus operaáriát énekel, a német nyelv miatt akár német lírai karakterű hőstenor-szerepre is gondolhatnánk. Különösen a „Pourquois me réveiller” (Was bin ich aufgewacht?) kezdetű részlet hat hősiesnek. Előadásában ez az ária gyorsabb, energikusabb, mint az összehasonlításként használt belga énekes, Fernand Ansseau felvétele.80 Ansseau egyedül a kiemelt magas hangoknál alkalmaz drámai hangszínt, azonban rögtön utána visszavált a melankolikusabb-szomorúbb, lírai karakterre. Burian M. M.=70 tempóig gyorsul az ária folyamán, míg Ansseau leggyorsabb tempója M. M.=60. A „J’aurais sur ma poitrine” kezdetű részletben pont fordított a helyzet, Ansseau81 folyékonyabban, gyorsabb tempóban énekli az áriát (M. M.=80-84), sőt a sűrűbb ritmusú területeken még gyorsít is a szövegmondásán.
Burian fogottabb tempóban adja elő a részletet (M. M.=70-74), ennek oka a művészi szándék mellett a német nyelvű szöveg: hallhatóan nehezebb kimondani a szöveget a gyors részeknél. Burian a szöveget jól artikuláltan ejti, ugyanakkor nem alkalmazza a dallam ritmusát a szöveghez. Kesting és Dennis is kiemeli ez utóbbi ária felvételének méltatásánál, hogy Burian interpretációja jóval hősiesebb, mint más énekeseké.82
A két német nyelvű Werther-részlet a diszkográfia adatai szerint Burian két legkorábbi hangfelvétele. Ez azért is különösen elgondolkodtató, mert tudjuk, hogy Burian a 19. század utolsó évtizedében, mikor elhatározta, hogy a Wagner-szerepeket felveszi a repertoárjára, mindezt úgy tervezte, hogy virtuóz francia és olasz szerepeiről ne kelljen lemondania.83 A 20. század első éveiben alakulhatott tehát ki
hanem 76 fordulat/perc, ezt az énekesek hangszínével indokolta. Az utóbbi sebességgel hallgattuk a részletet.
79 „Pourquois me réveiller” („Was bin ich aufgewacht”, Gramophone 3–42586, matr. 1335r.) és
„J’aurais sur ma poitrine” („Du weißt, Gott”, Gramophone 3–42565, matr. 1336r.) Mindkét felvétel 1906-ban készült.
80 Ansseau felvétele 1920-ban készült (HMV DA 427, matr. HO5747 AE)
81 HMV DB 1085, matr. Cc 10954., a felvétel 1927-ben készült.
82 „Ein Sonderfall ist Werthers „J’aurais sur ma poitrine“ – eine imponierende Aufnahme, klänge der Sturm-und-Drang-Jüngling nicht wie ein Radamès auf der Flucht.“ Kesting (2008), I/193.
„Werther »Du weisst Gott« is one of his most exciting records, although some might consider his approach too violent in this music.” Dennis (1969), 163.
83 Luther (2002), 351.
az a – meglehetősen hatásos – stílusa, ahogy hősiesebb megközelítésben énekli a virtuóz, de jóval líraibb francia szerepeket is. Első drezdai éveiből származik az a kritika, mely a bel canto szerepek közül kifejezetten francia szerepeit emeli ki:
Az ő minden szempontból kipróbált énekművészete, amely őt a bel canto elhivatott képviselőjének is mutatja, technikai tudása, valamint remek stílusérzéke alkalmassá teszik őt a feladatokra, amiket egy Raoul, egy Faust vagy egy José a modern énekesekkel szemben megkövetel.84
Ezek az 1906-ban, Burian egyik legjobb periódusában készült felvételek jól mutatják, hogy hathatott az ő líraibb szerepekben alkalmazott előadásmódjára a hőstenori szerepkörben szerzett stílusérzéke.