A Via Italiában, miként ezt a címe is jelzi29, hangsúlyos szerepet kap Deda olaszorszá-gi utazásvágya. Számára Olaszország az ígéret földje, fiatalságának színhelye, odavágyik vissza, nap mint nap csak azon jár az esze, miként szökhetne el az országból. Értelmezé-sem szerint tervébe azért avatja be Balázs Ferit is, mert a fiú nem tartja õt hülyének.
A regényben szereplõ gyerekek számára a kisváros porfészek, ezért folyton elvágyód-nak (pl. Viki-Radiátor Párizsba akar utazni). Ezért is sikerül Dedáelvágyód-nak elhitetni Balázs Ferivel, hogy Olaszország egy különleges hely: „Olaszországról mesélt neki egészen haj-nalig, míg a nap fel nem bukkant a láthatáron. Az olasz utcákról, az olasz kikötõkrõl és hajókról, melyek Amerikába, Japánba, Argentínába indulnak, az olasz ételekrõl és kira-katokról és arról a nagy házról, ahol Deda olyan sokáig feküdt, és ahol az ápolónõk és orvosok nagy fehér lepedõkben szaladgáltak le-fel, mint a szellemek. […] csak készüljön fel az útra, és majd, ha ütött az óra, akkor választhat a poros kisváros, ahol minden nap olyan, mint az elõzõ és Olaszország között.”30. Ahhoz pedig, hogy oda eljussanak, fel kell készülniük „mert Olaszország messze van, és errõl nem szabad megfeledkezni.”31.
Az olaszországi út, a szökési kísérlet gyakori motívuma Domonkos mûveinek. Talál-kozni vele A kitömött madárban (a hõsök ott is törvénykívüliek, lopott pénzzel és kábí-tószerrel próbálnak disszidálni az országból), az Áthúzott versek kötetben van egy Via Italia c. verse. Olaszország jelen van a godard-i utalásokon keresztül is: az Elsõ áldozás esszéjében említett Kifulladásig c. filmben a fõhõs Michell Olaszországba akar szökni a rendõrök elõl, de – akárcsak Domonkos regényeiben – nem sikerül neki, s a „történet”
a fõszereplõ halálával zárul. Gilles Deleuze a következõképpen értelmezi a filmtörténet Olaszország-metaforáját: „[…] a francia film csak viszonylag késõn tud szakítani a ha-gyományaival, mégpedig egy reflexív és intellektuális kitérõ – az új hullám – segítségé-vel. Egészen más volt a helyzet Olaszországban: Olaszország nyilván nem pályázhatott a gyõztes szerepére; de szemben Németországgal egyrészt volt filmintézménye, amelyet viszonylag érintetlenül hagyott a fasizmus, másrészt fel tudott mutatni egy búvópatak-szerû, illúzióktól mentes ellenállást és népi életet (szemben az elnyomással). Ennek meg-ragadásához csupán egy újfajta »elbeszélésre« volt szükség, amely képes volt megérteni az ellipszist és a szervezetlenséget, mintha a filmnek nulláról kellett volna kezdenie, megkérdõjelezve az amerikai hagyomány minden vívmányát. Az olaszoknak tehát lehe-tett intuitív elképzelésük a születõben levõ új képrõl.”32. Ebbõl a szempontból Olaszor-szág a szabadság és mûvészi progresszivitás metaforája. A Via Italia esetében a szabadság feltételezése indokolt, hiszen, mint azt korábban tapasztaltuk, Deda számára Olaszor-szág a lehetõségek hazája, a „szabad világ” kikötõje, ahonnan hajók indulnak a távoli országokba.
Domonkos könyvének a címe szerintem összefüggésben hozható az alkímia via
29 A cím jelentése magyarul: Olaszországi út.
30 Domonkos, i.m. 75-76.
31 Domonkos, i.m. 75.
32 Gilles Deleuze: A mozgás-kép, Ford.: Kovács András Bálint, Osiris, Bp., 2001, 275–276.
33 Magyar Aranycsinálók. Írások az alkímiáról a felvilágosodás korából, Szerk.: Torda István, Magvetõ, Bp., 1980, 329.
34 Farkas Attila Márton: Az alkímia eredete és misztériuma, Balassi, Bp., 2001, 76.
35 Domonkos, i.m. 128.
36 Tabula Smaragdina, In: Hermész Triszmegisztosz összegyûjtött tanításai, Ford.: Dr. Hornok Sándor, Far-kas Lõrinc Imre, Bp., 1997, 139.
37 Arthur Rimbaud: Ami örök, Ford.: Kardos László, In: A. R.: Napfény és hús, Kozmosz, Bp., 1989, 132–
133.
38 Tolnai Ottó: Delta III., In: Új Symposion 1971/59., 2.
universalis fogalmával: „az a folyamat, melynek során a fém teljesen és tökéletesen átala-kul nemesfémmé”33. Ugyanakkor az alkímia nemcsak fizikai folyamatra vonatkozik, hanem belsõ, pszichikai átalakulásnak a lépcsõfokait is szimbolizálja: „Kémiai jelentése ennek a parabolának az arany megtisztítása. Ám mélyebb (mondhatni: spirituális) jelen-tése ugyanaz, ami a régi Egyiptomban: a testi halhatatlanság elérése, illetve a halál és a feltámadás révén történõ megújulás avagy regeneráció.”34 Ez a hermetikus hagyomány
„arany” motívuma nem áll távol Domonkos regényétõl: Deda ellopja a halottak arany-gyûrûit- és fogait, majd eladja ezeket, hogy pénzhez jusson, amit majd Itáliában felhasz-nál. Balázs Feri felkészítése (torna, tájékozódás stb.) pedig utalhat az alkímiai átalakulás folyamatára. A történet szó szerinti szintjén túl tehát elképzelhetõ egy szimbolikus ré-teg. Ebbõl a szempontból a szöveg a beavatás és az unio mystica motívumát idézi fel, erre utal Deda térképe, amelyen csak a tenger nincs összefirkálva, álnevének konnotációi (vö. 123. lábjegyzet), valamint a regény záró sorai, amikor Deda az olaszországi határ felé szökik: „A láthatáron, ahol az ég és föld összeért, még egyszer, utoljára megállt, és hátranézett. A felhõk ott közvetlenül a tarló és a kövesút fölött álltak, és Balázs Feri tudta, hogy Dedának egyáltalán nincs szándékában kikerülni õket. / – Hova megy az öreg? – kérdezte Minyó, miután Deda végképp eltûnt a szemük elõl. / – Olaszországba – mondta Balázs Feri, két kövér, meleg könnycseppet törölve ki a szemébõl.”35. Balázs Feri beavatása abból áll, hogy rájön, oda, ahova Deda megy, nincs többé visszaút, ez pedig távolról a halált, az ég és föld összeérése pedig a beteljesülést asszociálja. Ez az egyesülés összecseng a hermetikus hagyomány „Hogy ami fent van, a lentihez hasonló, / S ami lent van, a fentihez”36 tételével, s Godard Bolond Pierrot-jában is idézett csavar-gó, szóalkimista Arthur Rimbaud egyik versének kezdõ és záró soraival: „Megtaláltam újra! / Mit? Ami örök! / A tenger – egybegyúrva / a Nappal.”37.
A regény a szimbolikus és metaforikus rétegei ellenére mégsem válik egy ezoterikus tanítás szószolójává, a végén nem következik be a ’nagy feloldódás’, ehelyett inkább az örök utazás, érkezés (Rimbaud) gondolata sejlik fel, amelynek talán elérhetetlen célja a teljesség. Tolnai Ottó megközelítése is mintha ezt az elképzelést támasztaná alá: „A VIA ITALIA is egy ilyen nyitott, többé már sosem zárható kapu.”38.
Akárcsak a Tessék engem megdicsérni esetében, az irónia és a humor ebben a könyvben is nagy szerepet kap. A tragikus jeleneteket (Viki-Radiátor felrobbant egy ágyúgolyót, aminek következtében plátói szerelme, Heli meghal) legtöbbször ironikus részek köve-tik. Sok a helyzetkomikumra épülõ párbeszéd (pl. Momcilo és a szállási ember párbe-széde), ami az izgalmas, cselekménydús történetet rendkívül szórakoztatóvá teszi, így a könyv a fiatal és a felnõtt olvasó számára is vonzó lehet. A könyvben valószínûleg ezért hagyta el a mûfajmeghatározásnál az „ifjúsági” jelzõt. A kritikusokhoz hasonlóan (Dér Zoltán, Varga Lajos Márton, Vajda Gábor), abban látom a könyv legnagyobb pozitívu-mát, hogy nemcsak a felnõtthöz szól, hanem a kamaszhoz is, s teszi mindezt oly módon,
ˆ
hogy a könyv mélyebb tartalma nem uralkodik el a történeten, és fordítva. Ebbõl a szempontból regénye rokon Kosztolányi Dezsõ irodalom-szemléletével: „Úgy sejtem, hogy a gyermek természetes társa csak a lángész lehet. Inkább Arany János, mint Bódi bácsi és inkább Mikszáth Kálmán, mint Panni néni. […] Nem szabad lebecsülnünk a gyermeket. Közölnünk kell vele mindent, amit tudunk az irodalomról, mégpedig annak a legmélyebb mélyét, természetesen nem homályos, pudvás szakkifejezésekkel, hanem egyszerûen és világosan. Azt, amit nem lehet egyszerûen és világosan közölni akár egy gyermekkel is, úgysem érték.”39.
Helykeresés
Domonkos ifjúsági regénye, a Via Italia Vajda Gábor szerint abban tér el a korábbi ifjúsági mûvektõl, hogy: „A nagy háborús tettek irodalmi konjuktúrájának kora letûnt, a gyerek kétkedõbb, az író háborús élménye sem lehet annyira közvetlen, nevelõ szándé-ka lerontja kis hõse világának hitelességét, rutinja és fásultsága távol tartja a mai gyerek-korok mélységeitõl. […] Domonkos István regényének nemcsak ezt, hanem a másik véglet veszélyét, a modern léhaságot, a cinikus nihilizmust is többnyire sikerült elkerül-nie.”40. Ebbõl az idézetbõl is kitûnik, hogy Domonkos szakított a második világháborús élmények irodalmi megjelenítésével (a háború, miként ezt láthattuk az elemzésben, nála csak utalásszerûen van jelen), ehelyett a gyerekek dionüszoszi világát tárta az olvasó elé.
Mûve Gion Nándor Engem nem úgy hívnak, Fehér Kálmán Összjáték és Tolnai Ottó Ördögfej c. ifjúsági regényekkel jelent meg egy idõben (1970), ezekben is hasonló gyer-mekképekkel találkozhatunk. A tematika mellett szerintem A kitömött madárban is hasz-nált elbeszélõi módszerével hozott újat a vajdasági magyar gyermekirodalomban, erre azonban a kritika akkoriban nem figyelt fel kellõképen.
A Tessék engem megdicsérni, a Via Italia, A kitömött madár mellett a javarészt Képes Ifjúságban közölt, majd késõbb Redõny címen könyv alakban megjelent publicisztikai írásaiban is találkozunk gyermekképekkel (A sugárút, Miért ne volna apám?, A nem létezõ ember fia, Séta vallomással, A látogató, A mi utcánk költõje, Hõs kis ibolyák). Itt szintén dionüszoszi figurákkal találkozunk. A kölykök itt sem gügyögõ, pirospozsgás angyalkák, sok mindenben felnõtt módjára viselkednek (cigiznek, dolgoznak, lopnak stb.), ugyan-akkor mégis törékenyek. Az említett publicisztikai mûvek lurkói közül, a szerzõ talán a saját szomszédját, Brasnyó Lajcsi (A mi utcánk költõje, Hõs kis ibolyák) figuráját dolgozta ki a legjobban. A Via Italia félreismert zsenijét, a robbantgató Viki-Radiátort is feltehe-tõen róla mintázta41: Brasnyó Lajcsi – akárcsak Viki-Radiátor – talált egy ágyúgolyót, haza akarta vinni zacskóban, de ez kiszakadt, a lövedék felrobbant, Lajcsi pedig kórház-ba került. A Tessék engem megdicsérni verseinek egyszerûsége, derûs hangulata és mélysé-ge is Brasnyó Lajcsi mûveivel rokon: „Ritka egy mûvész az õsz / Picassónál is nagyobb /
39 Kosztolányi Dezsõ: Az olvasó nevelése. In: Nyelv és lélek. Szerk.: Réz Pál, Bp., 1971, 385-399.
40 Vajda, i.m. 12.
41 Brasnyó Lajcsi Domonkosra tett hatását Utasi Csaba is említi a Tessék engem megdicsérni kötet kapcsán:
„Ennek a szomszéd gyereknek tiszta forrásból táplálkozó, feltûnési vágytól, szándékolt õszinteségtõl, megját-szott flegmától mentes verselése a szó szoros értelmében megdöbbentette, s nemcsak azon munkálkodott, hogy olvasóink is mielõbb megismerkedjenek vele, hanem hosszan, lelkendezve beszélt róla többször is, mint egy eleven csodáról, mint egy jelenésrõl.” (Utasi Csaba: Szerep és egyéniség, In: U. Cs.: Vonulni ha illõn, Forum, Újvidék, 1982, 104.)
42 Domonkos István: Hõs kis ibolyák, In: D. I.: Redõny, Forum. Symposion könyvek 43, Újvidék, 1974, 81.
43 Utasi Csaba: A kárókatonák nem jöttek vissza, In: i.m. 171.
(A kakukk férget keresgél / S szól a fa, mint a dob.) / Az erdõbe berobog / Mint valami állomásra. // Mondhatnám két napig / Mily kiválóak, könnyûek / Földrehullt szob-rai.”42 (Õsz).
Utasi Csaba így ír Gion A kárókatonák még nem jöttek vissza (1977) könyvével kap-csolatban: „Míg más írók nosztalgikus leírások és érzelmes kitérõk segítségével próbálják vonzóvá tenni gyerekkoruk letûnt világát, addig Gion magát e világot alkotta újra, s kelt érzelmeket anélkül, hogy szövege bárhol érzelmeskedõ volna.”43. Ez a megállapítás, ele-mezésem alapján Domonkos regényére is érvényes, mert azt tapasztalhattuk, hogy a hõssel azonosuló elbeszélõi módszer, anélkül, hogy ítélkezne fölötte, a gyermeki világot belülrõl látatja, ennek ellentmondásaival együtt. Ugyanakkor a Via Italia nem csak a gyermeki világ árnyalt ábrázolási módja miatt lehet érdekes a mai olvasó számára. A felnõttek világa is differenciáltan jelenik meg benne, a balkáni történelmi tematika fino-man ötvözõdik a szórakoztató, ironikus történetekkel. E rétegzettség úgy tûnik idõtálló olvasmánnyá teszi a mûvet. Ezért gondolom azt, hogy ma is, amikor a gyermekiroda-lomnak éppen egy kis fellángolását tapasztalhatjuk, érdemes volna újra kézbe venni, megismerkedni Domonkos gyermekirodalmi munkáival.