(amelyben leírja testi-lelki szenvedéseit, gyötrõdését, idõnkénti örömeit a Csorba-tói Helios luxushotelban és a besztercebányai Roosevelt Kórház urológiai osztályán)
I. Helios
+önnek gyanús betegségei vannak, ideje, hogy elgondolkozzon magán, ha belenéz a fejbe, a saját fejébe, lehet, furcsa dolgokat talál.
ne próbáljon megszökni intézetünkbõl, gondolja át inkább az életét,
a szívverése meglehetõsen puha, a tüdeje viszont óriási és kemény.
lehetne néha feküdni az ágyon, rákötve hatvankét mûszer falára, de az agyban játszódik le a betegség, és megmarad, ha önnek oly drága.
holnaptól megváltozik az élete,
nézzen körül, akár úgy is, mintha élne, ha baj van, jól hányja ki magát, viszont a tüdejét itt hagyom a gépben.
+
Monthy Waters megjött, a jazz egyik királya, eljött, mert várja õt tüdõbetegek hada, és a Tátra.
Monthy Waters háromig számol, aztán elszámol hétig, megszámolja, talán hangjegyeket egy nem létezõ kottán, és éjfélig.
Monthy Waters hangja szól, most ez a hang a Mississippi, megszólít a mély, füstös, erõs dallam, most kéne mérget és inni.
Monthy Waters ópiumot szív a szaxofonból, tüdõre fújja,
leszívod, mit inhalál, torkodon lenyúl a kürtös fekete ujja.
Monthy Waters hangja só, gyógyul a vérzékeny hallgató, a fáradt epilepsziás, mirigyes béna, az egész bágyadt véna, és a Csorba-tó.
Monthy Waters még: párizsi kocsma, hasis, a 30-as évek, Afrika csodálatos, mondja, hogy ott mik történtek!
???
Monthy Waters meséjét nem mesélem el, kegyetlen és véres.
De tanulsága mély és dús: még most is visszhangzik nálunk, az erdõn túl:
be careful! Be careful!
+
a csövet a szádba rakod,
kompresszor pumpálja befelé a levegõt.
alig gyõzöm kifújni az orromon.
mellettem valaki köhög a száraz levegõtõl, a szájpadlásom berepegél,
a nyelvem elsivatagosodik.
egy mûanyag szipka végén lebegek.
kiszáradás.
arcom helyén a por:
sietve elfújja azt is a kompresszor.
+
ma, lemértem, másfél órán át sírt egy kis tüdõbeteg, az anyját kereste. kint mínusz húszra ereszkedett a hideg, a fákra átlátszó jégréteg telepedett.
elvitték liftezni, tologatták a folyosón, mindhiába.
másfél órája fekszem az ágyon, hallgatom. még fél óra ebédig.
+
a csövet a szádba rakod,
kompresszor pumpálja befelé a levegõt.
alig gyõzöm kifelé fújni az orromon.
mellettem valaki köhög a száraz levegõtõl, a szájpadlásom berepegél,
a nyelvem elsivatagosodik.
egy mûanyag szipka végén lebegek.
arcom helyérõl a port sietve elfújja, kiszáradás:
arcom helyén a por:
sietve elfújja azt is a kompresszor.
+
a köd, mint egy óriási tüdõ,
amely egyre nagyobb lélegzetet vesz, nyomja befelé az ablakot,
nézem az ágyról,
ahogy egyre kisebb lesz a szobám.
+
egy cirka tizennégy éves holland lány +
szerelem
elnézést, a leoperált mellemen ül.
bocsánat, szégyellem is magam érte.
felkelne végre egyedül?
nem. hiányzik a végbelem vége.
+
csak így ne lásson senki +
száraz tüdõ: lassú élet.
a hegyekben nincs egyetlen mozdulat se.
hétezer éve leszakadt egy domboldal.
most mögötte csordogál egy kis patak.
+
másfél méter hó, rajta egyetlen ösvény, másfél órája követem.
+
egyetlen hang sincs az erdõ közepén másfélezer méterre a tengerszint felett.
nem hallom a lélegzetem, pedig hallanom kéne.
+
pontosan idõzíted: egyetlen kapcsolat se maradjon. nem nézel szemébe asztaltársaidnak, nem töltesz teát poharukba.
a terem legtávolabbi pontját figyeli. ha nem, akkor legyen a szemközti hegy.
nem fogod eldönteni, ki a nõ az asztalodnál, ki a férfi. teremben, bárban, medencében berendezés leszel.
feladsz pár képeslapot, címzés nélkül, a hegyekbe egyedül eltalál. mozdulnia sem kell,
menjen más.
kiszámítja, a bár legyen üres, vagy éppen újságot olvasol. elég egyetlen, begyakorolt fejtartás.
mégis inkább a sziklák alatt. a fenyvesben még fa is lehet. az a kõ, mondjuk, egy szakadék.
sörre nem hívatod meg magad, a pálinka éget, itt a bor meglehetõsen ócska. egy üdítõben viszont senki sem kutat.
de te nem akarsz hazamenni. sétáidon távolodni próbálsz, a buszt elõre kinézed, biztosan elkésd.
marad egyetlen folt. az utolsó napon kimossák azt is, ha meg akarsz keresni valakit, a szennyesed közt kutass.
félrefordított arc. egyetlen mozdulat elég. sikeres erõpróbák sora: kibírom, kibírom.
+
akkora a köd, hogy nem látom a kezem.
az egyik végén vagyok. állítólag ez az erdõ, ez a turistaösvény.
akár hason csúszva is, vissza kell érnem a másik végére.
+
vallatom a testet: ágyban, sikolyok közt milyen lehet?
a szem hozzásegíti a dekoltázst, hogy ne legyen.
amikor átveszem a szobakulcsot, puhán hozzáér a tenyerem.
meg tudná mondani? meg.
akkor jöjjön velem.
+
negyven percig nézni meredten az óra számlapját, egyedül az üres „szobán”. ahogy telik az idõ, hogy teljen. és negyven perc alatt is csak fél óra telik.
+
az indiánkönyvekben az van írva, hogy kicserzett bõr. se indulona, se szarvaszsír, a repedések vesztemre törnek. az egyikbe ecetet csöppentek (honnan szereztem?), dögölj meg.
+
két olvasólámpa,
szembe fordítva az asztalon,
olvassák egymást.
+
egy ideg vagyok a nézésemben.
látszik a tompa betegség, a nincs jogom az élethez, az utolsó mozdulatok.
de itt: húzzák, halasztják.
+
ked si uz pretiahol tú chyznú, akkor foglalkozz vele.
este a bárban órás csendek, ahogy rád néz:
neviem, stále chce, este nieco.
nem tudom, mindig akar, még, valamit, ebbe a még-be helyezte magát.
cseng a telefon a folyosón, és nem veszi fel, pedig sokat kockáztat:
otthon várja a rendezett család.
nem feltûnõ, hogy leül asztalodhoz, más helyére, és nézi, ahogy eszel?
daj si este jedno pivecko, elõre fizet.
az, hogy nem alszom a szobámban, már fel sem tûnik senkinek.
kihív a konditerembõl,
mértéken felül pezsgõfürdõt adagol, hogy anyaszült meztelenül láthasson.
úgy intézi, kettesben maradjunk a medencében, még ez a jobb,
hisz mások elõtt játékosan a fürdõnadrágomba nyúl.
egy ideje nem hord alsónemût, már otthonról úgy indul.
az esti táncpartik idején mi fent maradunk, néha lecsalogatja egy másik vágy:
nyakamon átfonja karját, dús mellét érzem a pulóveren át.
zostan tu navzdy a budes zdravy, naponta százszor hallom.
csak akkor élvez el, ha én akarom.
+
azok éppúgy veszik, mint a cukrot, a drogszériát. képtelenek az önellátásra és az ágyról ágyra.
sms-küldésben a bajnok.
egy kis vacsorára
beülne bárba, medencébe, engedély nincs. egyetlen szajhát.
néha olvasni, sikertelenül a „nagy költõ”-t.
te sem vagy különb. ül, csak a hálószobában. várja a félemelet, egyre több hegycsúcs és a köd.
veszik, mint a cukrot. havas.
egy ágyban vele.
+
Asztma-bál a földszinten, Odahúz sok régi csont, Zörög rajtuk a vakolat, De táncolni hív egy mulatt Francia hölgy, bizonyos Grichont, Talán negyvenéves sincsen.
Lent lakik a Pátriában, Õ, mondja, nem tüdõbeteg, Legalábbis még; a férje, Elhagyta legalább 3 éve.
Azóta utazgat, lebeg, Ágyról ágyra, sosem hiába.
Honnét tud ilyen jól szlovákul, Kérdezem, mikor halkul a zene;
Hisz 10 éve él itt!
Családi örökségek védik
Élete színvonalát, közben a keze Fenekemre téved, tágul
A dekoltázsa, és halk melle Szinte súrol. Most gondban van, Élvezem: innét hogyan tovább!?
Megoldja. Kérdi, üres-e a szobám,
Merész, gondolom magamban, És pontosan hol lakom, fent-e?
Nézze, kedves Elle
Grichont, pár 100 km-rel odébb Fiam, feleségem. Ó,
Ráfelel hirtelen, ön sem Rómeó, Én sem Júlia, csak semmi morál, És hol a gyûrûm, merre
Hagytam? Lehet, ez csali, Hogy méginkább kapjon a hal, Kacsint, és vállamról lecsúszik keze, Ahogy halkul a zene,
Ujjamat nézi, ön még fiatal, Hol a gyûrûje, hallani Akarom! Ó, én sportosan Veszem a dolgot, hiszen
Sosem voltam a konvenciók híve;
De hisz akkor, íme,
Itt a bizonyíték az ellenkezõjére, vigyen, Mutassa a szobát nyomban,
Hogy kiderítsem, van-e valakije valóban!
Amúgy pedig, folytatta, Azt mindenki tudja, Hogy a férfiak gyûrûs ujja A minõség záloga! Ha-ha,
Nevetett, vállamra döntve fejét a szóra.
Szinte válaszul erre Halkult el a zenepult,
Aztán elhúzta a csíkot a sok vén
„Tuberák”; a vásott fény Elle domborulataira hullt;
Kell ez nekem? Kell-e Nekem ez a nõ?
(…)
Lehûlt az idõ, kint, mint az õrült,
Havazott. A bárból
Gyönyörködtem a kivilágított Téli tájban. Felhangzott és hívott Valami belsõ betegség, és egyúttal ápolt.
Hiszen mindenhová õ küld.
Mindegy nekem, ez az egész csak egy ábra.
Már minden: csak volt;
Elvagyok én bárhol.
Éreztem, ahogy rámszámol A szemközti nagy véres folt, A Solisko kényelmetlen árnya.
+
Itt köpött vért Tóth Árpád, üvegsalakot Ady itt vizelt.
Jirí Wolker szobájára látok, és Csáth vénája? Egész éjszaka az égbolton spriccel.
+
szenvedélyes szeretkezés kéz a kézben.
rásüt a nap.
a levegõben erotikus töltésû buborékok úsznak.
belefut egybe egész nap ki se mászhat.
nevetnek rajtuk a hegyek.
+ Idill
Dieter Köpfer, a Bundestag, ahogy hallom, fõírnoka, a szlovák jégkorongválogatott, Pálffy, Satan, Demitra, három orosz maffiavezér, Volomasin, Popov,
Stasij (vagy Sztaszkij?), valamint két komor megyefõnök: Jozef Michalec és Peter Comor.
Egy holland világsztár, bizonyos Stamm, felesége és a kicsi, vöröshajú Johann, az egész német síugróválogatott,
feleségestül, komplett lakosztályt kapott, és el ne felejtsem, a ferraris Jean Todt.
Egy asztalnál, szemben velem Milan Obuch ül, Meciar irodavezetõje, volt, 7 éven keresztül.
A szûk turistaösvényen, suhan el hirtelen Egy szépségkirálynõ, Lakatošová, felismerem, valamint a szír nagykövet, Muhammad Velem.
A Csorba-tó jegén pedig
már két napja edz a szlovák futballválogatott.
+
Ön számára genetikailag adott a betegség, Vesse bele magát, teljesítse ki,
Bátran kísérletezzen a testével,
Ebben legalább nem akadályozhatja senki.
El tudja képzelni: egy új kódja a mindenségnek, A húsban egy ismeretlen fegyver.
Ön fantasztikus génekkel bír, most látom, Egyedi eset: talán nem is ember.
+
utolsó vacsora a Heliosban kék melltartó a fehér ing alatt kérdezi: mi mennyire átható?
csak annyira, hogy megrezzen a két felágaskodó mellbimbó.
a tányér elõttem szembenéz velem, látszik, ismerõs az ábra.
nem szeretném, ha éppen ma ismétlõdne meg a történelem.
ˆ
az utolsó vacsora az utolsó nõstény, egy végsõ pillantás. annyira védtelen!
elkapom szemem a végsõ megsemmisüléstõl, hogy ne foglalkoztassa érzelem.
+
a fények közül egy lehetne legalább fénytelen
képtelen megmozdulni a húsom átvágják a szemfehért
égeti tarkóm mögött a hófehér párnát amíg mozgás van
addig trancsírozás folyik kétoldalt
le a szétdobált lavórokba de a fények közül egy
lehetne legalább fénytelen +
a „hirtelen jött élmény” viaskodik a „túl könnyen megtalált szavak”-kal.
arról szól, hogy „nem most”, hanem
„a halasztás elkerülhetetlen”,
mégpedig „a felismerhetetlen” védelmében.
a „hirtelen jött élmény” oka válik
„nem most” a „túl könnyen megtalált szavak” fedezetévé. ezt kell kiiktatni, hogy „a felismerhetetlen” folyamatosan.
még egy „elszalasztott lehetõség”, szólaljon meg még egyszer,
„az elkerülhetetlen”, az „arról szól”.
megpróbálja leírni, „túl könnyen”,
„túl nehezen”, annál a végénél.
+
Néha beülök a földszinten
a bárba, valójában a recepció elõtt kell elhaladnom, azért a néhány lépésért, amíg el nem mosolyodik.
Az a néhány pohár olaszrizling (rizling vlašský) megszámolható buborékmennyiség a pohár falán, hiszen: bármikor leakaszthatod
az aznapi lapokat, eléggé látható alibizmus.
Néhány véletlenszerûen kiválasztott cím, kezdõdjön az „s” betûnél a játék, és befejezem a „cs” mögött, a kézbe fogható kis háziállat, cirreg a mobil, sms.
A visszaút, ahogy a látható elegancia hirtelen a pontosság patinájával nemesül: két koccanással eltûnik a biliárdgolyó egy ismeretlen sarokban.
+
ettõl a pillanattól kezdve minden az utolsó:
az utolsó ebéd, az utolsó vacsora, az utolsó séta a tó körül, az utolsó
köszönés, az utolsó vágyakozó tekintet, neki szól, az
utolsó biliárdparti, az utolsó kérés, az utolsó éjszaka, az utolsó telefonok, az utolsó híradó,
az utolsó naplemente, az utolsó inhaláció,
az utolsó, menetrend szerinti járat.
+
Csáth vénája ma este fellobbant az égen, utána kék hó hullt egész éjszaka kövéren.
+