nem változtathatja, mégis bíztat a jö- jö-vendő, hogy a magyar iskola — mely
M. A. Nyugdíjának megállapításánál csak azon illetmények jöhetnek figyelembe, melyeknek
tényleg élvezetében volt, illetve amelyek nyugdíj-igényét képezik. Bajos dolog volna ennek eme-lését akkor kérni, amidőn végellátása már meg-történt. Saját érdekében tehát ajánlatos várni a nyugdíjazás iránti kérelmével addig, míg a kérdéses illetményhez nem jutott.
Szerkesztői üzenetek.
Sell. I. Ha a lapunk f. évi 1. számában közzétett és a tartalmat megállapító miniszteri rendelet el is kerülte figyelmét, az eddigi számokból mégis követ-keztetést vonhatott volna arra, hogy cikkeket és tár-cákat ez-idő-szerint nem közlünk. Arról nem lehetünk most még tájékoztatva, hogy a miniszter úr a lap ki-bővítésére vonatkozóan mikor és mikép fog rendel-kezni '? A múltban közlésre elfogadott kéziratokat a volt főszerkesztőtől átvettük s azokat egyelőre még megőrizzük ; de hogy mikor kerülhetnek sorra, arról határozottan nem nyilatkozhatunk. Itt megjegyezzük még, hogy kéziratokat, amint az lapunk homlokzatán olvasható, vissza nem adunk. — A. I. Tanügyre vonat-kozó s kellő tárgyilagossággal megírt híreknek min-denkor szívesen helyt adunk lapunkban. Sőt felkéljük t. olvasóinkat, hogy a fontosabb tanügyi eseményekről, bárha az egyesületi élet körébe is tartoznak azok, minket tájékoztatni szíveskedjenek.
T a r t a l o m : I. Hivatalos rész. — Pályázat. — II. Nem hivatalos rész : Hírek. — Egyesületi élet. — Könyvek ismertetése. — Tanítók Tanácsadója.
Az összeállításért és szerkesztésért felelős:
Petróczi István.
Budapest, 1910. Nyomatott a m. kii-, tud.-egyetemi könyvnyomdában.
P Á L Y Á Z A T O K .
H e l i v á g á s a i (u. p. Nagyhársas, Szepes m.) róm.
kath. kántortanítói állásra pályázatot hirdetek. Fizetés : egyezer korona. Tannyelv : tót. Azonnal lehet
jelent-kezni. Moys László, lelkész. (143—III—3) A l i p t ó k o n s z k a i ev. leányegyház tanítói
állomá-sára okleveles tanító kerestetik. Javadalmazása : lakás, kert, az egyháztagoktól különféle cím alatt, hivatalos fölvétel szerint, 457 korona 70 fillér ; államsegély 542 korona. Tannyelv : tót-magyar. Pályázati határidő : 1910 szept. 10. Liptószentiván, 1910 július. 25. Király
Kálmán, iskolaszéki elnök. (53—III—3) A b á t a a p á t i evang. kántortanító! állásra pályázat
hirdettetik. Javadalom különféle címeken, hivatalos becslés szerint: 1522 K 40 f. A német nyelv tudása megkívántatik. Pályázati határidő : szeptember 5.
Pósta Mórágy (Tolnám.). Kracher György, ev. lelkész.
(257-11—2) A b ü k k a r a n y o s ! ref. egyház kántortanítói állására pályázat hirdettetik. Javadalma : 10 hold föld, termény és szolgálmány, az államsegély kérésekor 672 koronára értékelve ; államsegély 322 korona ; kétszobás lakás, mellékhelyiségekkel és kerttel. A pályázatok szept.
10-ig adhatók be a bükkaranyosi ref. lelkészi hivatalhoz (u. p. Emőd). Az állás azonnal is elfoglalható.
(235—II—2) Az al3Órétfalui (Trenesén vármegye, Puhó mellett) róm. kath. kántortanítói esetleg tanítónői állás betöl-tendő. Javadalma : lakás, melléképületekkel ; készpénz-ben, államsegéllyel 780 K ; földben és terményben 220 K. Kötelessége : a mindennapi és ismétlő-iskola vezetése és a kántori teendők végzése. Próbaorgonálás kötelező. A megválasztott próbaorgonálási útiköltségre 20 koronát kap. Az állás azonnal elfoglalandó. Válasz-tás : szeptember 22-én. Pivarcsy Nándor plébános,
iskolaszéki elnök. (274—II—2) A s z e p e s r e m e t e i községi elemi népiskola egyik
tanítói állására pályázat hirdettetik. Javadalom : aj törzsfizetés 1000 (ezer) korona, mely áll : 876 K készpénzből, 40 köbméter tűzifából, házhoz szállítva és 28 korona szénapénzből ; b) szabad lakás az iskola-épületben ; c) az iskolaépület mögött levő konyha-kertnek fele. Minthogy ezen állás az evang. egyháznál a másik kántorral felváltva végzendő kántori teendők-kel van egybekötve, miért 96 koronát az egyháztól élvez, azért csak kántori képesítéssel bíró ág. hitv. ev.
tanító választható meg. Azon esetben, ha az evang.
egyház a megválasztott tanítót a vallástanítással meg-bízná, ezt a szokásos díjazás mellett elvállalni köteles.
A kellőképen felszerelt pályázati kérvények folyó évi szept. 18-ig dr. Kreichel Artúr, iskolaszéki elnökhöz nyújtandók be. Dr. Kreichel Artúr, iskolaszéki elnök.
(283—11—2) Hajdú vármegye, Balmazújváros határában fekvő g ö r ö g t a n y a i , nyilvánossági joggal bíró, magán elemi népiskolában a tanítónői állás betöltendő. Javadalma-zás : évi 1000 korona készpénz, szabad lakás, fűtés, világítás. Pályázhatnak, tekintet nélkül a felekezetre, okleveles tanítónők. Pályázatok Lichtschein Dezső és Samu címére, Balmazújváros. (294—II—2)
A m i a v a i ág. hitv. ev. egyház írtványi iskolába tanítót keres. Fizetés : 600 korona készpénz ; 50 po-zsonyi mérő rozs ; 4 mérő alá való szántóföld ; 6 öl tüzelőfa, melyből a tanterem is fűtendő. Tannyelv : tót. Pályázatokat szeptember 17-ig elfogad : az iskola-széki elnökség. Miava (Nyitra m.). (302—II—2)
A k o s s u t h f a l v a i református egyháztanács a ren-des tanító betegsége folytán segédtanítót keres a III—IV. fiúosztály vezetésére. Javadalma : 800 K és két szobából álló lakás, fűtéssel. A pályázó okleveles tanítók kérvényei Sándor István ref. h. lelkész, iskola-széki elnökhöz Kossuthfalva (Bácska), szept. 20-ig
kül-dendők. (385-1—1)
M a g y a r k a n i z s á r a (Szeged mellett) róm. kath.
segédkántort keresek. Fizetése : havonként 24 korona, élelmezés, lakás, fűtéssel. Gyertyajövedelem szépen van. Leveleket mielőbb kérem, önállóan hivatalviselők
előnyben. Kek, főkántor. (312—III—2) Alulírott az Ú j k e n é z (Szabolcs megye) község által
újonnan szervezett községi iskolánál betöltendő tanítói állásra ezennel pályázatot hirdetek. Pályázhatnak férfi-és nő tanítók. Ezen állás javadalma: 1. államsegély-ből 900 K, 2. a községtől 100 K készpénz, továbbá 3. 2 szoba, konyha, kamara és pincéből álló lakás.
Pályázati határidő : 1910 szept. 20. Az állás 1910 okt.
l-ig elfoglalandó. Kellően felszerelt kérvények hoz-zám nyújtandók be. Kopócsapáti, 1910 aug. 8. Buday
István, iskolaszéki elnök. (151—I—1) A d o b o z m e g y e r l községi, államilag segélyezett
elemi népiskolai tanítói állásra pályázatot hirdetek.
Kötelessége : az osztatlan, hatosztályú népiskola és ismétlő-iskola vezetése s a ref. vallás tanítása, heti 2 órában. Javadalma : 2 szobából álló lakás, konyha, kamara, a kert megváltása 20 K, s az 1907. évi XXVII. t.-c. 2. §-ában előírt fizetés és korpótlék s a vallás-tanításéit a békéscsabai ref. egyháztól járó évi 60 K.
A törzsfizetést a gyulai m. kir. adóhivataltól fogja a tanító nyerni. Református vallású pályázó a választás-nál előnyben részesül: Szabályszerűen felszerelt kér-vények a f. évi szept. 24-ig alulírott iskolaszéki elnök-höz küldendők. Doboz, 1910 aug. 25. Maresek György,
iskolaszéki elnök. (338—I—1) Ref. segédkántort keres a m o n o r l egyház az 1910.
évi október hó 1-től 1911. évi július hó l-ig t e i j e d ő 9 hónapra, havi 100 K fizetéssel. Kötelességei : a kántor helyettesítése templomban, temetéseken és iskolában, valamint a gondnokoknak való segédkezés, esetleg az egyháztanács által megjelölt osztályokban a hitoktatás. Kívánatos a személyesen való jelentkezés, a próbaorgonálás és éneklés céljából. E részbeni költségei a megválasztottnak az egyház által meg-téríttetnek. Kérvények szept. 25-ig a lelkészi
hivatal-hoz intézendők. (364—I—1) A v á c z i statusquo izr. hitközség iskolaszéke
nép-iskolájánál betöltendő egy rendes tanítói állásra pályá-zatot hirdet. Javadalmazás: évi 1100 K törzsfizetés, 220 K lakbér és 20 K kerti illetmény. Ezen állásra oly okleveles tanítók pályázhatnak, kiknek képesítője magyar és német nyelvre szól és kik a héber nyelvet szóban és írásbán tökéletesen bírják és azt eddig is sikeresen tanították. Ezeket, továbbá családi viszo-nyaikat, életkort és valláserkölcsös életmódot igazoló okmánymásolatokkal felszerelt kérvények az alulírott iskolaszéki elnökhöz f. évi szeptember 30-ig bekül-dendők. Az állás azonnal betöltendő. Személyes be-mutatkozásra csak meghívottak jelentkezhetnek. Úti-költség nem téríttetik meg. Kelt Váczon, az 1910. évi augusztus hó 31-én tartott gyűlés határozatából : D r . Lengyel Soma, iskolaszéki elnök. (386—I—1)
A s z e p e s s z e n t g y ö r g y i ág. ev. leányegyház kán-tortanítót keres. Fizetése : államsegéllyel 1000 korona, szép lakás, kert. Tannyelv : magyar-tót. Istenitisztelet nyelve tót. Pályázatok október 6-ig a lelkészi hiva-talhoz, Hollólomniczra küldendők. (398—II—1)
A b a j s a i ág. hitv. ev. egyháznál egy rendes tanítói állásra pályázat hirdettetik. Javadalom : 1000 korona készpénzben ; 4 szobás lakás, házikerttel. A kántori teendőkben jártasak előnyben részesülnek. Pályázhat-nak tanítónők is. Pályázati határidő : szept. 24. Tan-nyelv : magyar-tót. Fölszerelt kérvények alulírotthoz küldendők. Bajsa (Bács-Bodrog vm.), 1910 szept. 5.
Kmety Mátyás, ev. lelkész. (404—1—1) A B a z i n városi evangélikus egyház részéről a
mult számban közzétett hirdetésre megjegyeztetik, hogy a pályázati kérvények f. évi szept. 20-ig a
lel-készi hivatalnál beküldendők. (408—1—1)
12. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJA.
• Nagypalugyai ág. ev. anyaegyházhoz tartozó S z o -k o l c s és P a u c s i n a l e h o t a leányegyháza-k o-kleveles tanítót (tanítónőt) keresnek. Fizetésük : államsegéllyel 1000 korona. Tannyelv: tót. Pályázatok szept. 30-ig a nagypalugyai (Liptó) ev. lelkészhez küldendők.
( 2 0 8 - 1 - 1 ) Gébéi (Szatmár m.) ref. második tanítóságért folya-modhatni azonnal. Fizetés : 900 korona államsegély, 100 korona egyháztól, 20 korona kertváltság, egy szoba, padozva. Mellékjövedelem (100 korona) kilátás-ban. Kötelesség : egyháztanács által kijelölendő osztá-lyok tanítása ; egyházi szolgálatoknál (szószék, temetés) kisegítés megszabott módok szerint ; irodai segédkezés.
Szigethy Gyula, lelkész. (405—II—1) P u s z t a v á m (Fejér m.) evang. másodtanítói
állá-sára szept. 24-ig pályázatot hirdet. Fizetés : 1000 ko-rona, amiben egy öl felvágott fa ára = 32 korona fog-laltatik, és egyszobás bútorozott lakás. Kötelesség : az iskolaszék által kijelölendő osztályok tanítása és a kántoriakban való segédkezés. À német nyelv bírása szóban és írásban szükséges. Kótscli Mihály, lelkész.
( 4 0 6 - 1 - 1 ) A l e g y e s b é n y e i (Zemplén megye) róm. kath.
másodtanítói állásra pályázat hirdettetik. Fizetése : 800 korona államsegély, 200 korona a hitközségtől, 2 szobás új lakás, konyhával, kamarával és pincével.
Orgonálni tudó gör. kath. férfitanítók és személyesen megjelenők előnyben részesülnek. Választás szept. 21.
Az iskolaszék. (407—1—1) A nylrii ref. kántortanítói állásra pályázatot
hir-detek. Jövedelem : föld, rét, termény, 200 korona készpénz, 652 korona államsegély ; összesen 1140 ko-rona, melyből 110 korona istenitisztelettartás és ének-kar vezetéseért adatik. Az okmányokat egyszerű máso-latban kérem. Nyiri, u. p. Füzérkomlós, Bacskay
Sándor, ref. lelkész. (411—1—1) A b ö l c s k e i ref. egyház tanítói állásra pályázatot
hirdet. Fizetése : 800 korona az egyháztól, 200 korona államsegély, lakás, szükséges bútorokkal. Kötelessége : első osztályt vezetni és tanító társait olykor helyet-tesíteni. Saját költségükön való orgona ós éneklési bemutatkozás kívántatik. Pályázati határidő és válasz-tás : szept. 25. Lelkészi hivatal. (412—I—1)
A s z e g e d i zsidó hitközség ezennel pályázatot hir-det egy, nyugdíjazás folytán megüresehir-dett népiskolai kántortanítói. állásra. Ezen állás javadalmazása : a) évi 1200 korona törzsfizetés, bj évi 400 korona kántori és énektanítási illetmény, c) évi 420 korona lakbér vagy természetbeni lakás, dj az 1907. évi XXVII. t.-cikk értelmében járó ötödéves korpótlékok állami kiegé-szítése. A megválasztott teendői : aj egy népiskolai osztály vezetése és oktatása, beleértve a torna- és énektanítást is, bj az iskolán kívül heti 2 órai hit-oktatás ellátása, cj a templomi énekkarban való közre-működés és esetleg a kántor helyettesítése. Basszus vagy bariton hang fölött rendelkezők előnyben része-sülnek. A pályázati kérvények f. évi szept. 19-ig nyújtandók be a szegedi zsidó hitközség elöljáróságá-hoz. Az állás 1910 nov. 1-én foglalandó el. Útiköltség megtérítésére csak a meghívottak tarthatnak igényt.
Szegeden, 1910 szept. 4-én. A szegedi zsidó hitközség elöljárósága. Olvashatatlan aláírás, hitk. elnök.
Hirsch-ler Ignác dr., hitk. jegyző. (416—I—1) Pályázat a z s á k a i ref. vegyes iskola tanítói
állá-sára. Javadalom : egyháztól 400 korona, államsegélyből 600 korona és korpótlék. Lakás, kert. Kötelesség : az I—Il-ik vegyes osztálynak a tiszántúli egyházkerületi tanterv szerinti tanítása, továbbá — ha férfi válaSzta-tik — lelkész és orgonista-kántornak a templomi, utóbbinak szükség esetén temetési szolgálatban is helyettesítése. Tanítónők is pályázhatnak. Költözésre 40 korona adatik. Kérvények szept. 24-ig beküldendők.
Zsáka (Bihar megye), 1910 szept. 5. Vadon Miklós,
református lelkész. (417—I—1)
A v á z s e c z i (Liptó m.) róm. kath. kántortanítói állomásra f. évi szeptember hó 20-ra pályázat hirdet-tetik. Az állomás jövedelme : 449"04 korona.
Állam-segély. (399—1—1) M i s k o l c z th. város által fenntartott községi
óvo-dáknál egy óvónői állás betöltendő. Javadalom : 1. Ter-mészetbeni lakás az óvoda épületében, fstéssel. 2. 1000 korona törzsfizetés. 3. Ötévenként 100 korona kor-pótlék, melynél azonban csak a miskolczi szolgálati idő számít. Megjegyezzük, hogy az óvodai dajkát a város külön fizeti. Pályázati határidő : szeptember 20.
Kellőleg fölszerelt kérvények Markó László dr., óvoda-bizottsági elnök úrhoz, Miskolcz (Városház-tér), kül-dendők. Miskolcz, 1910 szeptember 7-én. Mózes Imre,
bizottsági jegyző. (418—I—1) S z ö l ö s a r d ó l ref. kántortanítói állás évi jövedelme :
szántóföld 8 hold, rét 2 hold, 15 köböl búza, 32 m.
fa, föld-rét megmunkálva, adót az egyház fizeti ; fa befuvarozva ; 220 korona tandíj ; 360 korona állam-segély ; hivatalosan 1000 korona ; tisztességes úri lakás, kerttel. Kötelessége: hatosztályú elemi vegyes iskolások tanítása. Az istenitisztelet helyi szokás szerinti végzése.
Okleveles ref. egyének pályázati kérvényüket, bizony-lataikat szeptember 20-ig küldjék a szőlősardói ref.
lelkészi hivatalhoz (Abaújtorna m., u. p. Szalonna).
(419-1—1) Simonmajor község p u s z t a f á c z á n k e r t i népiskolá-jánál betöltendő a tanítói állás. Az 1907. évi XXVlI. t.-c.
alapján felvett javadalmi jegyzőkönyv szerint a java-dalom : 1640 K pénzben és terményekben, lakással ós kerttel. Köteles a tanító az elemi népiskolát és az általános ismétlő-iskolát a törvény által előírt módon vezetni. Kérvények szept. 25-ig alulírt címre külden-dők. Simonmajor u. p. Tolna, 1910 szept. hó 6-án.
Cziriák Frigyes, közs. isksz. elnök. (420—I—1) Monoki ref. kántortanítóságra pályázatot hirdetek.
Javadalma : 770 K államsegély, valószínűleg 300 K tan-díjkárpótlás, 42 K munkaváltság, 4 hold föld, 8 méter fa. Kötelességei : hat osztály tanítása, templomi s temetési éneklés, kanonikus órákon s lelkész aka-dályoztatása esetén prédikálás. Okleveles pályázatok szept. 24-ig küldendők lelkészi hivatalomhoz. Állása azonnal elfoglalandó. Monok (póstahely) 1910 szept. 7.
Kún Miklós, lelkész. ' (421—1—1) Az o s z t r ó i (Nyitra m.) róm. kath. népiskolánál üresedésbe j ö t t osztálytanítói állásra pályázat hirdet-tetik. Fizetése : 1000 K, melyből 200 K államsegély és egy szobából álló lakás. Tót nyelv ismerete szük-séges. Pályázati határidő : szept. 24. A felszerelt kér-vények Krakovánba, Markovics Mihály plébános címére
küldendők. (422-1—1) A n y á r s z ó i (Kolozs vármegye) államilag
segélye-zett községi elemi iskolánál az 1907. évi XXVII. tör-vénycikkben megállapított illetményekkel javadalma-zott rendes tanítói állomásra, mellyel a református orgonista-énekvezéri teendők is egybe vannak kötve, pályázatot hirdetek. Ezen állás elnyeréseért református vallású, okleveles tanítók pályázhatnak. A kellően fölszerelt, bélyegeit kérvények az iskolaszékhez címezve, 1910 szeptember 25-ig alulírottnál, Bántfyhunyadon nyújtandók be. Koleszár Lajos, iskolaszéki elnök.
( 4 2 3 - 1 - 1 ) S á r k e r e s z t ú r r a , bizonytalan időre, református tanító kerestetik helyettesnek. Fizetése : havi 70 ko-rona, lakás és fűtés. Az állás azonnal elfoglalandó.
Lévay Lajos, lelkész. (425—I—1) A t u r z ó f a l v a i (Trencsén m.) központi róm. kath.
népiskolánál másodtanítói állásra szeptember 18-ig pályázat hirdettetik. Jövedelme : 800 korona törzs-fizetés, esetleges korpótlék, 30 korona failletmény, egy szobából álló lakás. Államsegély kérvényezése folya-matban. Tót nyelv ismerete szükséges. Folyamodványok iskolaszéki elnök címére, Turzófalvára küldendők.
( 4 2 9 - 1 - 1 )
M a r k o v e c z községben (Temes megye) a magyar tannyelvű, államsegélyes községi elemi népiskolánál líj onnan rendszeresített egy tanítói, esetleg egy tanító-női állásra ezennel pályázatot hirdetünk. Miután az állam a községi iskolai tanítói alapfizetéshez 200 ko-ronát meghaladó államsegéllyel járul, a tanító alkal-mazása az 1907. évi XXVII. t.-cikk 21. §-a értelmében a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr jóváhagyásától tétetik függővé ; a román anyanyelv szintén tanítandó lesz, ennek bírása okmányilag igazolandó ; az iskolára gör. kel. vallású tanítók vannak utalva, ennélfogva a gör. kel. román vallású pályázók — akik a templom-ban énekelni is tudnak — előnyben részesülnek.
Az állás jövedelme : 1000 korona törzsfizetés, a tör-vényben előírt építési terv szerint épített új iskola-épületben természetbeni lakás, 20 korona kertváltság és a hivatkozott t.-cikk értelmében hat ízben esedékes ötödéves korpótlókok. Szabályszerűen fölszerelt folya-modványok, melyekhez magyar honosságot igazoló okmány is csatolandó, szeptember 25-ig alulírott iskola-széknél nyújtandók be. Markovecz, 1910. évi július 20.
Janes Pál, iskolaszéki elnök. Osztheimer Dezső,
iskola-széki jegyző. (90—I—1) B a í a t o n m a g y a r ó d i róm. kath. osztálytanítói
ál-lásra szeptember 18-ig pályázat hirdettetik. Fizetés : 1000 korona. Mindennapiakat, ismétlőket tanítja, kán-torságban segédkezik. Kérvények iskolaszéki elnökhöz,
Kiskomáromba intézendők. (426—I—1) A b a r a d n a i ág. h. ev. anyaegyház megüresedett
kántortanítói állására pályázat hirdettetik. Államsegély 1000 koronáig 672 korona. A kellően fölszerelt folya-modványok alulírotthoz nyújtandók be. Tót nyelv ismerete szükséges. Balogrustó (u. p. Rimabrézó), Alexy
Gyula, adminisztrátor. (427—I—1) A n a g y v á r a d i orth. izr. elemi leányiskolában
nyugdíjazás folytán egy tanítónői állás üresedvén meg, erre ezennel pályázatot hirdetünk. Javadalmazás : a hitközségi pénztárból törzsfizetés évi 900 korona és 200 korona lakbérátalány, államsegélyben az 1907. évi XXVII. t.-c. alapján évi 300 korona fizetéskiegészítés.
Pályázhatnak magyar honos, zsidó vallású, okleveles néptanítónők. Pályázati határidő : 1910 szeptember 25.
Az állás a megválasztás után azonnal elfoglalandó.
Kellően fölszerelt kérvények alulírott igazgatóhoz kül-dendők be. Nagyváradon, 1910 szeptember 6. Weisz I. Miksa, iskolaszéki elnök. Gábel Jakab, igazgató.
( 4 3 0 - 1 - 1 ) A barsmegyei n a g y l ó c s a i róm. kath. kántortanítói állomásra, melynek javadalmazása : készpénzben, állam-segély és minimális stólával együtt, 826 korona, ter-mészetben lakás, kert és a javadalmi jegyzőkönyvben 174 koronára értékelt tűzifa, szántó meg rét, f. évi szeptember 20-ig pályázatot nyit az iskolaszék.
( 4 3 1 - 1 - 1 ) A b a k o n y c s e r n y e i ev. egyház pályázatot hirdet egyik osztálytanítói állására. Kötelesség : II—III. osz-tály és az ismétlősök tanítása. Fizetés : 1000 korona.
Előnyben részesül, aki a tót istenitisztelet kántori teendőit elvégezni képes. Személyes bemutatkozás ajánlatos. Határidő : szeptember 24. Lelkészi hivatal.
(436-1—1) A g ö n c z i ref. egyház pályázatot hirdet egyik orgonista-kántortanítói állásra. Jövedelme : 1200 K, melyből 20 köböl rozs és 3 hold föld természetben.
Háromszobás új lakás, kerttel és melléképületekkel.
Kötelessége : az alsóbb osztályok tanítása s minden második héten kántorság végzése. Énekkar tanítása, vezetése. A választás — próbaorgonálással — szeptember 25-én lesz. Kérvényeiket jelzett napig oly orgonázni nem tudó fi- és nőtanítók is beadhatják, kik választás eredménytelensége esetén egy tanévi helyettesítésre vállalkoznak. Ez esetben fizetése : lakás, kert, fűtés és havi 80 K. Ref. lelkészi hivatal Göncz (Ábaúj),
vasútállomás. (441—1—1)
O l c s v a a p á t i ref. másodtanítói állásra pályázhatnak nőtlen férfi- és nőtanítók szeptember 19-ig. Javadalma : 1000 korona. Jónás Lajos, iskolaszóki elnök.
(440—1—1) A c r e p a j a i (páncsovai kir. tanfelügyelői kiren-deltség, volt határőrvidéki) községi szerb tanítási nyelvű elemi iskolánál újonnan szervezett 7. tanítói állásra ezennel pályázatot hirdetek. Az állással a következő illetmények vannak egybekötve : 1000 K alapfizetés, 3 öl kemény tűzifa leszállítva, 200 K lakáspénz, esetleg természetbeni lakás. 400 F ,-Bl házi-kert, vagy ennek ellenértéke fejében 20 K készpénz és- 4 K 20 f irodaátalány. Felhívom a pályázni óhaj-tókat, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrra címzett, szabályszerűen bélyegeit és kellően fel-szerelt folyamodványukat f. évi szeptember hó 30-ig Torontál vármegye közigazgatási bizottságához küldjék be. A folyamodók magyar állampolgárságukat és azt, hogy a szerb nyelvet oktatóképességgel bírják, okmá-nyilag tartoznak igazolni. Pancsova, 1910 szeptember hó 9-én. Bárány, kir. s. tanfelügyelő. (12/h—í—1)
A r á k o s p a l o t a i ág. hitv. ev. egyház egy tanítói állásra pályázatot hirdet. Javadalma: 1. Két szobából, konyhából és kamarából álló lakás, a szükséges mellék-épületekkel, mindezeknek tatarozásáról és jókarban tartásáról az egyház gondoskodik. 2. Az egyház pénz-tárából évenként egyelőre 1440 K, szóval egyezer-négyszáznegyven korona, havi előleges részletekben.
3. Á szokásos korpótlék. 4. Az egyház fizeti a tanító jövedelmi adóját. 5. Az ismétlősök tanításáért a poli-tikai községtől 100 K, szóval egyszáz korona évenként, melyért azonban az egyház szavatosságot nem vállal.
Kötelessége : a kántort akadályoztatása esetén helyet-tesíteni, mely fáradságáért a kántori javadalmazás megfelelő hányadában részesül. A kellően felszerelt kérvények f. évi szeptember hó 30-ig alulírt lelkész-hez intézendők. Rákospalota, 1910 szeptember 10-én.
Kovácsi Kálmán, lelkész. (387—I—1) A b o r ó c z i róm. kath. elemi népiskolánál leköszönés
folytán egy tanítói állás megüresedvén, erre pályázat hirdettetik. Évi javadalma: 1. Készpénzfizetés 906 korona 56 fillér. 2. 2432 (3,-01 szántóföld haszonélve-zete, mely után a megválasztott az állami adót, esetleg más, e földre eső járulékokat is tartozik fizetni. 3. Kert-átalány címén 20 korona készpénzben. 4. Lakáspénz címén 200 korona. 5. Irodai átalányban évi 12 korona.
Ha ezen állás egy boróczi tanító áltál betöltetnék, úgy a következő állásra hirdettetik még pályázat. Évi jáva-dalom: 1. Készpénzfizetés 1000 korona. 2. Lakáspénz címén 200 korona. 3. Kertátalány címén 20 korona, készpénzben. 4. Irodai átalányban évi 12 korona. Az összes fizetés havi előleges részletekben utalványoztatok ki a községi pénztárból. A megválasztott tanítónak kötelességei : az iskolaszék által kijelölendő osztályban rendes tanításon kívül az ismétlő-iskolások tanítása is ; a gyermekeket vasár-, ünnep- és hétköznapokon szent-misére vezetni és ott reájuk felügyelni. Megkívántatik az orgonálásban való jártasság, hogy a kántort betegség vagy annak akadályoztatása esetén ingyen kisegítse.
A megválasztott tagja az újvidék-palánkai róm. kath.
néptanító-egyletnek. Tannyelv : magyar-német. Pályá-zati határidő : 1910 szeptember 21. Minden pályázó tartozik kérvényében kifejezni, mely állásra pályázik.
A pályázók kellően fölszerelt kérvényeiket a boróczi róm. kath. felekezeti iskolaszékre címezve, főtisztelendő Vidákovics Miklós esperes-plébános úrhoz,
Bácstó-városra küldjék be. (432—I—1) A c s c m á d i (Pest m.) ág. evang. egyház
kántor-tanítói állására 1910 szept. 28-ig pílyázatot hirdet.
.Tavadalom : lakás, kert, terményekben s pénzben 1700 K. A tót nyelv tudása szükséges. Kérvényhez csatolandó: képesítő-oklevél, keresztlevél, működési bizonyítvány, bizonylat arról, hogy pályázó kánon-szerű vétség keresete alatt nem áll. (443
—I-1J-1 4 NÉPTANÍTÓK LAPJA. . 5 . SZÁM.
A n a g y e n y e d i róm. kath. egyházközség iskola-széke kántortanítói állásra pályázatot hirdet. A java-dalom áll: 1. 787 korona 36 fillér az erdélyi róm.
kath. státustól. 2. 1 h. 800 Q - ö l szántó az egyház-községtől (jöv. 60 korona). 3. 1200 [J-öl polgári nyil (szántó) segély a várostól (jöv. 30 korona). 4. 5 Q ö l tüzifasegély a várostól (jöv. 20 korona). 5. Évi 420 korona lakáspénz az egyházközségtől. 6. Ugyanattól évi 20 korona kertátalány. 7. Évenként mintegy 50—
kath. státustól. 2. 1 h. 800 Q - ö l szántó az egyház-községtől (jöv. 60 korona). 3. 1200 [J-öl polgári nyil (szántó) segély a várostól (jöv. 30 korona). 4. 5 Q ö l tüzifasegély a várostól (jöv. 20 korona). 5. Évi 420 korona lakáspénz az egyházközségtől. 6. Ugyanattól évi 20 korona kertátalány. 7. Évenként mintegy 50—