Amszel Simon mindig is szatócs volt, és azt jól csinálta. A sötét Dob utca 28. szám alatti üzletét fel tudta cserélni egy elegáns Király utcaira, ahol szép portált is csináltatott a 9. szám alatt 1936-ban. Ezután Am-szel Simon és felesége, Löwinger Paula184 az Akácfa utca 56.-ból a Pau-lay Ede utca 20. I. emelet 5.-be költözött, közel a bolthoz. A feleségét mindeneslány segítette, akinek a gyerekeket is pásztorolnia kellett.185
184 ÁBTL 2.5.6. 2615/1951.
185 Amszel Simon hirdetése, Friss Ujság, 1926. december 25., 7.
A felszabadulás után a Király utca 24.-ben indult meg az újrakezdés, orthodox zsidó kereskedő számára ez a környék az állandóságot és az ismerős ügyfeleket jelentette.
23. KÉP. AMSZEL SIMON HIRDETÉSE A ZSIDÓ UJSÁG 1926. MÁRCIUS 19-I SZÁMÁBAN
Bár a felvidéki Zborón született Harantz Pepi fiaként 1894-ben, már Budapesten tett kereskedelmi érettségit. Az 1919-es eljegyzést, majd az esküvőt követően itt születtek fiai a máramarosszigeti186 Löwinger Pau-lától: Lipót (1921) és Lázár (1933). Magát fűszer- és gyarmatáru-keres-kedőnek hívta, amióta az üzlet beindult, bár az ipart 1921-ben „szatócs, iparüzlet-tulajdonos”-ként váltotta ki.187 S ki tudja, mi vette rá, hogy kiskereskedő helyett 1945-ben már nagykereskedőként szerepeljen a telefonkönyvben? Talán azért, mert akkor mindenki előrébb lépett, így Simon is – már csak a gyerekek miatt is – többre szeretett volna jutni, különösen a zsidótörvények, az üldözés és deportálásuk után.
A borzalmakat szerencsésen túlélték, és fiuk, Lipót a háború után még a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának közgazdasági és kereskedelmi osztá-lyába is beiratkozhatott.
Az 1949-es év nem hozott sok örömet a számukra, a fiúk Izraelbe mentek, az üzletet pedig államosították.
186 Bár az ÁBTL dokumentumaiban Amszel Simon zborói, Löwinger Paula márama-rosszigeti illetőségűként szerepel, az eljegyzésüket hírül adó újságcikk Simont bártfai-ként, Paulát budapestiként nevesíti. Az Újság, 1919. október 21., 6.
187 Központi Értesítő, 1921. december 1., 1.
A rendőrség 1951-es adatgyűjtéséhez Kardos Lajosné házfelügyelő szolgáltatott információkat. Kissé irigyelte, hogy Simon korábban gép-kocsival fuvarozott, és szerinte a jövedelme 1500 forint volt. Sok.
A kitelepítési véghatározat szerint a Borsod megyei Selyebre, a Fő u.
45. alá kellett költözniük. 1951. július 5-én indultak útnak.
Amszel Simon döbbenettel teli panasszal élt.
Azt állította, hogy sohasem volt nagykereskedő (a dokumentumok fényében valóban nem), és napokon belül kivándorolnak gyermekeik-hez. Mint írta, a lakását az ÁVH „a szokott módon már régebben zárol-ta, és mindennap várom az engedélyt az elutazásomhoz. (…) Minthogy egyébként is már régóta kivándorolni szándékozunk, kérjük a t. hatósá-got, szíveskedjék bennünket lakásunkban kivándorlásunkig meghagy-ni, amikor is a már régebbi zárolás folytán a lakást rendelkezésre bo-csátjuk. Ha azonban a t. hatóság úgy kívánja, úgy a lakást néhány órán belül vagy azonnal kiürítjük, és átadjuk a t. hatóságnak, míg magunk valamelyik helybeli rokonunkhoz költözünk, amíg a még hátralékos formalitások elintéződnek, és elutazhatunk.”
A racionális érvelés mellett még azt is közölte, hogy feleségével együtt súlyosan betegek – erről dr. Gráf Zoltán (Nagymező u. 41.) iga-zolását csatolta: asztmás, sűrűn voltak rohamai –, s hozzátette: „beteg-ségünket a deportálásban szereztük”.
Ezért teljesen logikusan és magától értetődően közölte, hogy a népi demokrácia hívei.
Csatolta a Fűszerkereskedők Országos Egyesülete igazolását is ar-ról, hogy fűszer-kiskereskedő. Az előző évi árbevétele után havi 130 fo-rint kereseti adóval adóztatták meg. A megbízhatóságát azzal is igazol-ta, hogy üzlete megbízást kapott jegyre történő árusításra: liszt, cukor, szappan is kapható nála.
Az IBUSZ igazolta, hogy „a Budapesti Izraeli Követség által kiadott alija elővízum alapján Ön és neje, szül. Lővinger Paula érvényes kiván-dorlási útlevélkérvényét 1951. március 28-án az 55. sz. listán 4710-11
azonossági szám alatt az Államvédelmi Hatóság Útlevél Osztályához felterjesztettük”.
Z. Haskel, az izraeli követség munkatársa 1951. július 4-én igazolta:
„Izraelbe való bevándorlásukat 1525-ös elővízummal engedélyeztük.”
A panaszra, a logikus érvekre és az igazolásokra a válasz egy pecsét:
„NEM”.
Amszeléknak így Selyebre kellett utazniuk, ahonnan továbbra is próbálkoztak ügyük rendbetételével, hiszen egyszerűen csak el akar-tak menni Magyarországról. A lakást átadták az ÁVH-nak, bűncselek-ményt nem követtek el – mit akarnak még vajon tőlük? Ezt nem tudta meg Amszel Simon később sem, csak azt, hogy „Rákosi Mátyás minisz-terelnök-helyettes elvtárshoz benyújtott kérelmét elbíráltam, és azt nem találtam teljesíthetőnek”.
Selyeben még egy problémával kellett szembesülniük: a kóser ház-tartás vezetésének lehetetlenségével. Ezért megpróbált egy egyszerűbb utat: olyan településre kerülni, ahol még – a Soá után – ismerték és gya-korolták a kasruszt, a vallásos zsidó háztartást. Ezért a kisvárdai zsidó szeretetotthonba kérte magát, s ehhez újabb igazolást kellett szereznie, amit meg is kapott:
„Kívánságára igazoljuk, 1921. év óta a hitközségünk tagja, és mint ilyen szigorúan rituális /orth. kóser/ háztartást vezet. Bp. Izr. Hitközség Orth. tagozata. 1951. július 27.”
Augusztus 10-én megkapta a befogadó nyilatkozatot a kisvárdai szeretetotthontól, és 13-án érkezett az átköltözés engedélyezését kérő levele a megyei tanácshoz Miskolcra.
A megyei végrehajtó bizottság augusztus 22-én kért engedélyt az engedély kiadásához a Belügyminisztériumtól.
Mivel nem kapott választ, ezért szeptember 21-én ő is írt a Belügy-minisztériumnak.
Egy hét múlva ékezett meg Cziráki Ferenc válasza: kérését nem ta-lálta teljesíthetőnek. Indoklás nincs. Csak „Cziráki”.
A további levélváltás híján nem tudni, hogy mi történhetett, de 1951. november 2-án Cziráki mégis engedélyezte a kisvárdai átköltö-zést.
És mintha Amszel Simonékra mosolygott volna a szerencse. Gajda István rendőr százados 1951. december 15-én jelentette Nyíregyházá-ról a Belügyminisztériumnak: „02615/1-1951 sz. határozattal kitelepí-tett Amszel Simon és Amszel Simonné a kisvárdai izraelita szeretetott-honból ugyancsak az Államvédelmi Hatóság Útlevél Osztályának 1951.
november 14-én kelt, IX. kollektív kivándorlási csoporttal Izraelbe való kivándorlását engedélyezte. Nevezettek a kapott engedély alapján ki-vándoroltak.”
A történetben nincs ráció. Csak kegyetlenség.