Arányok
N
incs abban semmi meglepő, hogy a VII. kerületben, Erzsébet-városban a zsidó származásúak (vallásúak) a többi kerülethez képest felülreprezentáltak. Az viszont meglepő, hogy kétszer nagyobb arányban, mint Gyarmati György számításai után várható lett volna.94 Az ÁBTL-ben található névlista a VII. kerületi lakosok közül 265 nevet tartalmaz, amelyben 160 a nem zsidók és 105 a zsidók száma.95 Ellen-ben a Hantó Zsuzsa által összegyűjtött adatok szerint az arány köze-lebb áll a Gyarmati által becsülthöz: ott 486 kerületi kitelepítettből 109 (22 százalék) zsidó.9694 Az Erzsébetvárosból kitelepítettek első szűrése után is minden bizonnyal maradtak téves besorolások, amelyek csak úgy oldhatók fel, ha a kitelepítettek összes aktáit egyen-ként dolgozzuk fel. Ennek ellenére a meglévő adatokat elemezve jutottam a fejezet követ-keztetéseihez.
95 Csak az ÁBTL-névlistában szereplő személyeket vettük be ebbe a statisztikába.
Ezekben gyakran a családtagok nincsenek nevesítve, adataik feldolgozva.
96 Sajnos a két névlista átfedése csak minimális.
5. ÁBRA: ZSIDÓ ÉS NEM ZSIDÓ KITELEPÍTETTEK ERZSÉBETVÁROSBAN
Karády Viktor egyik tanulmányában97 a Chevra Kadisa98 halálozási statisztikái alapján mutatta be a budapesti zsidóság 1945 utáni lakóhe-lyi eloszlását. Ebben megállapítja:
„Furcsa módon sem a Chevra Kadisha adatai között szereplők la-kóhely szerinti megoszlásában, sem a Soá után meghaltak és 1949-ben házasságot kötöttek címei közti nagy eltérésben nincs szignifikáns vál-tozás. Budapest VII. kerülete, mely magába foglalta 1944 végén a gettót, minden itt figyelembe vett jellemzőt tekintve a hitközségi könyvekben szereplő összes nyilvántartott kb. 1/3-ával továbbra is a legnagyobb zsidó-negyed maradt. A VI. és VIII. kerület került a második helyre majdnem
97 Karády Viktor: Köznapi halandóság a népirtás és az erőltetett asszimiláció korában.
A zsidó halálozás mintázatai Budapesten (1937–1960). Magyar nyelvű kézirat. Az eredeti közlés: Karády 2006, 89–111.
98 Zsidó „Szent Egylet”. Hagyományosan a betegápolást, segélyezést, de elsősorban a temetkezést ellátó zsidó szervezet.
Nem zsidók 60%
Zsidók 40%
minden adatban, míg az V. és a XIII. általában valamelyest kevésbé kép-viseltette magát. Ez a helyzet igen erősen ellentmondani látszik a zsidó otthonok visszamenőleg történt azonosításának egy 1991-es felmérés során. A XIII. kerület (Újlipótváros) 1948 után emelkedett a főváros legnépesebb zsidó lakóhelyévé. 1951-ben a helyi zsidó népességnek csak a fele élt a négy központi „régi zsidó” kerületben, 1970-ben pedig csak 38 százalék, szemben a Chevra Kadisa által 1954-ben eltemetettek 60 százalékával, vagy az 1949-ben házasságkötési szertartást igénylő párok mintegy 73 százalékával, vagy a következő években szertartás-sal házasságot kötő párok 65 százalékával. Habár az ilyen szórt adatok további kutatást igényelnek, összekapcsolva más idevágó összehason-lításokkal, azonban a hitközségi adatokban szereplők lakóhely szerinti megoszlása gyakrabban koncentrálódott a régi zsidó negyedekre, mint a többire. A közösségükhöz leginkább ragaszkodóbbak rendszerint hűek maradtak a hagyományosan zsidó lakónegyedekhez is. Lehet ezt értelmezni a valószínűleg kisebb mérvű társadalmi mobilitásra és kom-munista asszimilálódásra való hajlandóságukkal, de ellenkezőleg, úgy is, hogy ragaszkodtak az őseiket megillető tiszteletadás helyszíneihez, akiknek az emlékét – akár a Soá, akár a betelt idő áldozataivá váltak – nem lehetett elválasztani azoktól az utcáktól, ahol éltek.”
Tehát Karády Viktor úgy véli, hogy a budapesti maradék zsidóság egyharmada továbbra is a VII. kerületben lakott, de erős zsidó jelenlét maradt a VI. és VIII. kerületben is. Ez azt jelenti, hogy a századforduló, de még inkább az 1920-as évek szekuláris zsidó kiáramlása nem változ-tatta meg jelentősen a hajdani Terézváros (a mai VI. és VII. kerület) és Józsefváros (VIII. kerület) arculatát. A zsidóság alsó középosztálybeli és szegényebb rétegei továbbra is a VII. és VIII. kerületben laktak (a gazdagabbak az V–VI.-ban). Ennek okát elsődlegesen nem a valláshoz (zsinagógák közelségéhez) való ragaszkodásban, hanem inkább a va-gyoni állapotban, családi tradíciókban, az üzlet és a társadalmi kap-csolatok helyeihez való közelség fenntartásában kell keresnünk, s csak
másodsorban a zsidó hagyományokhoz, zsinagógákhoz, intézmény-rendszerhez való kötődésben.
Korcsoport
A kitelepített két csoport tagjai között alig mérhető életkori különbség.
A nem zsidók átlagéletkora 56,8, a zsidóké 59,6 év. Tehát átlagosan a nem zsidók születési dátuma a millenniumra, 1895–1896 idejére tehe-tő, a zsidók esetében 1892 tájára.
Ilyen életkor az 1951-es Magyarországon már tiszteletre méltónak számított, különösen a forradalmak, háborúk és a Soá után. A Közpon-ti StaKözpon-tiszKözpon-tikai Hivatal (KSH) adatai szerint99 a születéstől számított vár-ható élettartam Magyarországon az 1900-ban született férfiak esetében 36,56, a nők esetében 38,15 év volt (elsősorban a gyerekhalandóság és a higiéniai viszonyok, betegségek miatt). Ugyanez az adat az 1951-ben született férfiak esetében már 60, a nőknél 64,5 év volt. Ezt figyelem-be véve a kitelepítések általában életük végén álló emfigyelem-bereket értek el.
A 20. századi polgárság esetében gyakran egy élet munkája kellett egy-egy pozíció megszerzéséhez a kereskedelemben, a bankszakmában, iparban, ahonnan a „polgári elemet” kitelepítették. Tehát a self-made manek között kár lenne fiatalokat keresnünk. Ennek ellenére természe-tesen fiatalok is felbukkannak a kitelepítettek között – ártatlanul –, nem kis meglepetésükre.
Fontos kiemelni, hogy a KSH adatai szerint 1951-ben az elsődle-ges halálokok100 a keringési rendszer betegségei voltak. A szívbaj (vagy
99 http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001b.html 100 http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001c.html?down=281
annak diagnosztizált egészségügyi probléma) országos egészségügyi gondot jelentett. 1951-ben 32 585 ember hunyt el keringési betegségek kiváltotta halálban, ami majdnem háromszorosa volt a fertőző betegsé-gekben, rákban, tízszerese a balesetben elhunytak számának. (Napja-inkban kétszer ennyien halnak meg keringési betegségekben.) Az idős kitelepítettek kartonjai nagy részében felbukkanó orvosi igazolások szinte mindegyike tartalmazza a szívbetegségeket és a magas vérnyo-mást diagnosztizáló orvosi leleteket.
Tehát általánosságban elmondható, hogy a kitelepítettek jelentős része idős, rossz egészségi állapotú férfi és nő volt, akiknek az életét – bármilyen oldalon álltak is – keservessé tette a háború, s közöttük kü-lönösen a zsidók lelkiállapotát drasztikusan befolyásolta az 1938–1945 közötti létbizonytalanság, 1944–1945-ben a fizikai üldöztetés, család-tagjaik és vagyonuk (így múltjuk apró momentumainak) elvesztése is.
Az újjáépítés három évében – mint Kulcsár szakvéleményében olvas-hattuk – a lelki újjáépítés nem történt meg, s a korszak, majd az 1989-ig, a rendszerváltásig tartó vallás- és (látens, ám a zsidó tragédiát tabuként kezelő) zsidóellenesség nem tette lehetővé, hogy a magyar zsidóság lel-kileg is megújítsa önmagát.