Lőwy (később László) Árpád mindenét elvesztette. A munkáját, a csa-ládját, vagyonát, még a nevéből a nem nemesi y-t is, ami pedig minden Lőwyt alanyi jogon megilletett. Lakcíme, a VII., Munkás u. 9. már a ne-vében hordozza, hogy grófok csak házmesternek jönnek ide, mármint ha ez a családnevük. A ház más egzisztenciák lakóhelye volt. Például a bordélyosoké. Még feldolgozatlan, hogy a budapesti prostitúcióban milyen szerepet játszottak a zsidók, azt tudjuk, hogy az örömlányok kö-zött vajmi kevesen lehettek. Voltak, akik szerint ez is csak éppen olyan üzlet, mint más. A Munkás u. 9. alól ugyanis két családot telepítettek ki, akik az éjszaka munkájából tartották fenn magukat. Így lettek a korszak
vesztesei Léderer157 (Láderer) Róza (1893),158 címzése szerint kéjnő és találkahely-tulajdonos, illetve László Árpád és felesége.159
Az adatfelvételi lapok szerint Lőwi Árpád 1891-ben született Buda-pesten. Végzettsége négy elemi. Első felesége, Kollár Krisztina (1896) nevén volt egy nyilvános találkahely, a VII., Alsóerdősor u. 14. szám alatt. A feleségét a nyilasok ölték meg 1944-ben. Az engedély azután az özvegy férjé, Lőwi Árpádé lett. A vészkorszak alatt – amikor éppen nem volt munkaszolgálatos – az Alsóerdősorban húzták meg magukat.
1947-ben nősült másodszor. 1948-ban egyetlen fia külföldre távozott, és azóta nem adott életjelt magáról. 1950 júliusa óta volt foglalkozásnél-küli, amikor is a találkahelyet megszüntették. Volt egy (államosított?) háza a VI., Jobbágy u. 10. sz. alatt, amit a KIK (Közületi Ingatlan Köz-pont160) kezelt. 1951-ben ingóságai eladásából élt. Lakbére 48 forint.
Második felesége 1893-ban Székesfehérváron született Laufer Lajos és Lanszelingen Fáni leányaként. Végzettsége szintén négy elemi, ellen-ben utolsó munkája könyvtáros volt. Ő szintén özvegy volt, 1938-ban halt meg a korábbi férje (nevét az iratok nem közlik), fiát pedig megöl-ték a nyilasok.
A kitelepítési végzés 1951. július 5-én kelt. Új címük: Bodrogkeresz-túr, Felső 212. Ahol még utcanév sem volt.
Az adatok, nevek, viszonyok erősen hiányosak. Ugyanis 1952. ja-nuár 7-én jelentkezett Szabó Lajos és neje, született Lőwy Éva, hogy hatósági hozzájárulás esetén „László Árpádnét Bodrogkeresztúrról a Wesselényi u. 76. sz. a. lakásunkba befogadjuk, és eltartásáról
gondos-157 Az ÁBTL-jegyzék szerint Léderer Róza, anyja neve Fleischer Heléna.
158 Neve, a Láderer 5984-es számmal szerepel Hantó Zsuzsa dokumentációjában.
159 ÁBTL 2.5.6. 02604.
160 1948–1949-ben működött. Létrejötte a 9.3911/1948., megszűnése: a 4.028/1949.
kormányrendelet által.
kodunk.” De hogy ki lehet Lőwy Éva, ha Lőwy Árpádot nem, de a fele-ségét befogadná, egyelőre nem tudjuk.
László Árpád 1952. december 18-án halt meg. A halál oka: gyo-morrák. Az erről szóló igazolást Sátoraljaújhelyen a járási kórház 1953.
január 9-én adta ki.
László Árpádné kérelmezte, hogy lányához (Lőwy Éva?) költözhes-sen Budapestre. Jövedelme nem volt. „Férjem 1952. december 18-án meghalt, és én egyedül, minden segély nélkül maradtam. A mellékelt orvosi bizonyítvány szerint szívbajban szenvedek, és munkára alkal-matlan vagyok, tehát a legnagyobb nélkülözésnek vagyok kitéve.”
A válasz a kérvény hátoldalára írt két szó: „SIMA NEM.” 1953. feb-ruár 19.
És csak az éhség kopogtatott László Árpádné ablakán.
Az Apa
A láthatatlan ember című regényben Gárdonyi Géza írja, hogy „A férfi fegyvert visel az oldalán, a nő és a rabszolga hazugságot. A mi paj-zsunk a hazugság.” A korszak üldözöttei úgy védekeztek, ahogy tudtak.
A néhai Blank Rózsi házmester és házmegbízott volt a Wesselényi u.
33. szám alatt. A rendőrségi adatfelvétel idején tőle származik az az in-formáció, hogy az Abaújszántón 1892-ben született dr. Flegmann Imre 1920–1950 között bornagykereskedő és abaújszántói szőlőbirtokos volt.161 És mindez – némi dátumkorrekciókkal – meg is felel a valóság-nak akkor is, ha a sokszor üldözött dr. Flegmann Imre mindezt 1951-ben – a sokszoros veszteségek után – kisebbíteni szerette volna, hiszen
161 ÁBTL 2.5.6. 02600/1951.
az életéről volt szó. És a fia életéről is, akit elvált apaként egyedül ne-velt. Hogy a Wesselényi u. 33. számú ház egyik tulajdonosa is volt, ahol háromszobás, összkomfortos lakásában lakott, az már részletkérdés: a kitelepítési végzést nem a Hausherr, hanem a nagykereskedő kapta.
Az adatlapon a szülei, Flegmann Sámuel és Hahn Janka bortermelő-ként szerepelnek. Flegmann Sámuel jóval több volt, mint egyszerű bor-termelő. Cégét 1883-ban alapította Flegmann S. W. néven, de később átvette apja vállalkozását, a Flegmann S. (Salamon) W. és fia (Flegmann
& Sohn Abaújszántó) nagykereskedelemi céget. Mint a Borászati Lapok 1933-ban írja: „a filoxéra pusztítása után az elsők közé tartozott a To-kaj-Hegyalján, aki szőlőtelepeinek rekonstrukciójához fogott. Tagja a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamarának és igazgatósági elnöke az Aba-újszántói Takarékpénztár Rt.-nek.” Érdemeiért Horthy Miklós „m. kir.
kormányfőtanácsosi méltósággal tüntette ki”.162 De ugyanezt megtette már I. Ferenc József is, aki udvari tanácsos címet adományozott neki.163
18. KÉP. A FLEGMANN-FÉLE SZÜRKEBARÁT CÍMKÉJE 1908-BÓL
162 Borászati Lapok, 1933. április 8. 90.
163 Zahava Szász Stessel 2013: Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján. Budapest, Noran Libro. 83.
19. KÉP. FLEGMANNÉK NEW YORKBA SZÁLLÍTOTT TOKAJI ASZÚJÁNAK CÍMKÉJE
Gyermekei, József164 és Imre ebbe a cégbe léptek be, és vezették együtt apjukkal,165 akinek Abaújszántón a „méltóságos úr” megszólítás járt.166 Dr. Flegmann Imre tehát nem alkalmazott, hanem saját, nemzet-közileg jegyzett, jelentős családi cége egyik vezérigazgatója, aki, mint az 1941-es cégiratokból kiderül, önálló aláírásra, jegyzésre volt jogosult.167 A céget a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesületében is dr. Fleg-mann Imre képviselte,168 akit 1935-ben az elnökség tagjai közé
válasz-164 Dr. Flegmann Járay József (?) néven szerepel Stessel idézett könyvében. A holo-kauszt ideje alatt a nem zsidó barátnője elrejtette. A felszabadulás után a megye alispánja lett, 1945 végére lemondott az állásáról.
165 Stessel említi, hogy a kassai gettóban még látták Flegmann Sámuelt. Vagy ott, vagy Auschwitzban hunyt el.
166 Stessel 2013, 188.
167 Központi Értesítő, 1941/16. 570.
168 Borászati Lapok, 1938. október 15. 1.
tottak,169 olyanok mellé, mint például Baross Gábor (Sátoraljaújhely), Kállay Miklós (Kemecse), Megay-Meixner Károly (Nádudvar), gróf Teleki Mihály (Kiskunhalas), gróf Teleki János (Regőce), Ulain Ferenc (Csongrád), Hertelendy Miklós (Tab), Kogutowitz Károly egyetemi tanár (Szeged), Teleki Andor kormányfőtanácsos (Villány). Flegmann Imre a saját cége ügyvitele mellett belépett az 1917-ben alakult Magyar Úriborok Tokaj-Hegyaljai Borok Kiviteli Részvénytársaság vezetésébe is felszámolóként. Feladata nem világos: az évek óta a veszteség és a mi-nimális nyereség határán billegő cég valódi felszámolása, vagy inkább bizonyos érdekek mentén való életben tartása lehetett. A cég ugyanis egyfajta „zöld bank” szerepet töltött be a Hegyalján.170 A húszas évek re-cessziója rányomta bélyegét a helyi gazdák tevékenységére, megnövelve adósságállományukat, csökkentve fizetőképességüket. Valószínűleg a
„Magyar Úriborok” is ennek lett később az áldozata. A cég részvényeit a Pénzügyminisztérium 1949-ben egyszerűen kiselejtezte.
A fentiek fényében olvasva 1951. július 4-i panaszát a Bodrogke-resztúr, Fő út 44.-be szóló, egy nappal korábbi kitelepítés ellen, szo-morú történet bontakozik ki előttünk. 1938-ig „a Magyar Általános Hitelbank tisztviselője és a pénzintézet tulajdonát képező, Tokaj-Hegy-aljai Borkiviteli Részvénytársaság tisztviselője” volt. 1938-ban a zsidó-törvények folytán elvesztette az állását, és „kis keretek között folytatott borkereskedésbe kezdett”. 1949-ben a Monimpex (V., Tükör u. 4.) alkal-mazottja lett, és „a palackozott borok kivitelét szervezte meg csoport-vezetői beosztásban”. Tehát visszatérhetett a szakmájába, s a múltját te-kintve nem is megvetendő beosztásban. Az adatszolgáltatási íven Blank Rózsi úgy vélte, hogy nem a képzettségének megfelelő munkakörben dolgozik (a jogi doktorátus miatt gondolhatta így), de fizetése 1200
169 Borászati Lapok, 1935. június 22. 2.
170 Magyarország, 1928. július 22. 7. „A termelők várják a kormány 2,200.000 pengős kölcsönét. A kölcsönt valószínűleg az értékesítés talpráállítására fordítják.”
forintot tett ki, ami akkoriban jócskán elegendő volt a megélhetéshez.
Lakbére 157 forint.
Flegmann Imrének ekkor már csak egyetlen dolog volt fontos az életben: a fia, Flegmann András (1931) agráregyetemi hallgató. Nem tudni, hogy a család borászati hagyományai miatt választotta-e ezt az egyetemet, de tanárai már az első év után elégedetten tekintettek kiváló diákjukra, mint a számára kiadott igazolások bizonyítják. Bár a kitele-pítési végzés Flegmann Andrást is megnevezte, ő egyetemi csoportjával éppen aratásra utazott Szekszárdra, és apja nem tudta a kitelepítés előtt még értesíteni sem. A fiú korábban a Berzsenyi Dániel Gimnázium él-tanulója volt, és augusztus 1-én be kellett volna vonulnia a hadseregbe.
Így nem maradt más választása Flegmann Imrének, volt felesége és az egyetem segítségét kellett kérnie fia megmentése érdekében.
Flegmannék házassága 1946–1947-ben ért véget. Egybekelésüket anno a Színházi Élet 1930/9. száma közölte. „Steiner Ignác fakereskedő leánya, Magda és Flegmann Imre dr. A Magyar Úriborok Tokaj-Hegyal-jai Borkiviteli Rt. igazgatója folyó hó 9-én házasságot kötöttek.” De Stei-ner Magda 1951-ben immár Tauszig Miklós mérnök neje volt. Az alu-míniumkohó és hőerőmű építészmérnöke minden bizonnyal fontos ember lehetett, mert az igazolást az értesítés után azonnal megkapta.
„Alulírott Magyar Gyárépítési Vállalat Inotai Erőmű építkezése iga-zolja, hogy Tauszig Miklósné, ki Flegmann Andrásnak édesanyja, mint könyvelő van alkalmazásban. Férje, Tauszig Miklós építészmérnök az itteni egyik építkezés vezetője. Berényi Kálmán b. titkár. Július 4.”
Másnap Tauszigné igazolásokat mellékelve kérvényezte fia Buda-pesten maradását: a pesti lakása üres, ott lakhat. „Kérésem a fentiek alapján a véghatározatot fiam részére visszavonni, és megengedni, hogy a Budapest V., Aulich u. 5. II. em. 7. számú lakásomba (…) költözhes-sen üzemi gyakorlatának és egy hónapos katonai szolgálatának letöltése után. (…) Amennyiben előző kérelmemre nem kapnék engedélyt, úgy kérem megengedni fiamnak Inotára való költözését.”
A kérvény hátoldalán pecsét: „NEM”, majd átsatírozva, és ceruzával ráírva: „Flegmann András jöhet vissza Bp.-re. 1951. július 11.”
Időközben a Magyar Agrártudományi Egyetem Titkársága is so-rompóba lépett a fiúért. Az igazolásuk szerint Flegmann András „…
jelenleg kötelező üzemi gyakorlaton vesz részt. Év végi vizsgáit kitűnő eredménnyel tette le. (…) Mivel szülei elváltak, édesanyjához költöz-hetne Inotára, ahol mostohaapja építészmérnök. Július 5. Hajdu Gyulá-né rektorhelyettes és dr. Tamássy Jenő Tanulm. Oszt. Vezető.”
„A DISZ [Dolgozó Ifjúság Szövetsége – D. G.] Bizottság igazolja, hogy F. András I. évf. mg. hallgató a DISZ-szervezet tagja. Egész évben rendesen tanult, részt vett a közösségi munkában. A második félévben politikai gazdaságtan szemináriumvezető volt. Ezt a munkáját is jól vé-gezte. Politikai felkészültsége jó, jó elméleti képzettséggel rendelkezik.
Szakmailag jeles rendű. 1951. július 5. [olvashatatlan] Ferenc, káderes”
A hivatalos „határozat” csak augusztus elején érkezett meg, így Flegmann Andrásnak néhány napot bizonyára apjával kellett eltöltenie, mielőtt bevonult katonának.
„02600/1-1951
Jelen határozatommal a 02600 sz. határozat Flegmann Andrásra vonatkozó részét akként módosítom, hogy a nevezett részére engedélyt adok Bodrogkeresztúr községből Budapestre való költözésre. Augusz-tus 3. Cziráki Ferenc”
A kitelepített apa még gyűjtötte a mentő lehetőségeket. Augusztus 15-ig dátummal érkezett Blank Rózsi házmegbízott igazolása „Fleg-mann Imre kartársnak”.
„Hatóság előtt való felhasználásra ezennel igazolom, hogy Ön legutóbb Budapest VII., Wesselényi u. 33. IV. em. 11. ajtószám alatti lakásban lakott mint elvált ember fiával, Flegmann Andrással együtt, aki közben katonai szolgálatra bevonult. Közvetlen tapasztalásból és a lakók egybehangzó előadásából tudom, hogy Ön a legszerényebb kö-rülmények között élt, és a fenti lakásban 1945-től 1949-ig folytatta –
minden alkalmazott nélkül – borkereskedését. Az ezen üzlettel kapcso-latos összes teendőket egyedül látta el. Semmiféle olyan jelenséget nem tapasztaltam, amely költekező életmódra utalt volna.”
Flegmann Imre az igazolás birtokában újabb, augusztus 16-án írt, de csak 1951. szeptember 1-én érkezett levelet küldött a belügymi-niszternek. Ebben kifejtette, hogy ő nem nagykereskedő, hanem ma-gántisztviselő volt 1914–1938 között. Kereskedelmi iparengedélyt kért 1938-ban, amit 1940-ben visszavontak. 1940 (?) és 1945 között munka-táborokban volt, a nyilasok fogságából megszökött. Szüleit Auschwitz-ban ölték meg. A Monimpexben dolgozva újításokat vezetett be, a ma-gyar édes bor exportjával kapcsolatosan.
20. KÉP. AZ IZRAELI FLEGMANN BORÁSZAT EGYIK CÍMKÉJE
„Hivatkozom a Szabad Nép múlt heti közleményére, amelyben a kitelepítési kérdéssel foglalkozva megállapítja, hogy ez az intézkedés nem érinti a dolgozó kisembert. Belügyminiszter elvtárs, én dolgozó kisember vagyok. Dolgoztam és dolgozni akarok a népi
demokráciá-ért magam és gyerekeim szebb és boldogabb jövőjédemokráciá-ért, és kérem, újból tegye lehetővé ezt a szándékomat. Lakásomról, amennyiben valamely hatóság azt igénybe vette, lemondok, és nem kérem annak visszajutta-tását, hanem rokonaimnál telepednék le.”
Hátlapon pecsét a válasz: „NEM”.
Az ÁBTL-ben található dokumentumok között az utolsó levele au-gusztus 29-én kelt. Ennek hangvétele már egy nagyon összetört emberé.
„Én öt éve elvált és beteg ember vagyok. Fiammal együtt, egy ház-tartásban éltem. Én neveltem őt, és együtt tanultam vele. (…) Mint teljesen egyedülálló, 60 éves, beteg ember szeretném életem hátralévő napjait fiam mellett leélni.”
Csak remélni lehet, hogy az izraeli Flegmann Cabernet Sauvignon és Flegmann Merlot bora nemcsak a család nevét, hanem esetleg a né-hai Flegmann Imre és András keze munkáját is őrzi.