Az 1968-ban elfogadott 84/1968 Zb. sz. törvénnyel megváltoztak az 1966-os törvény rendel-kezései. A főszerkesztő teljes mértékben felelőssé vált a kiadott információk helyességéért.178
Magyar ellenzéki kritikus hang a következőképpen jellemezte a szlovákiai magyar sajtót:
„Csehszlovákiában mindössze egy magyar napilap jelenik meg, az »Új Szó, a kommunista párt kiadásában,179 valamint két képes hetilap, a »Nő«,180 a nőszövetség kiadványa, és a (…) a CSEMA-DOK (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) lapja. Egy harmadik hetilapot az Új Ifj úság-ot, a kommunista ifj úsági szövetség adja ki. Ezek mind központi újságok, Pozsonyban szer-kesztik őket. Korlátozott példányszámban az újságárusoknál is kaphatók Dél-Szlovákiában. A többi
175 Először O. Grieš igazgató állt az élén, 1970-től M. Lanko.
176 Érdemes fi gyelni a szórendet, a (kommunista) párt megelőzi rendszerint az állam említését.
177 ES V., 493.
178 ES I., 311.
179 1948. december 15-e óta jelent meg, mint hetilap, 1949. május 1-től napjainkig napilap mint a csehszlo-vákiai magyar dolgozók lapja. 1952. május 21-e óta Szlovákia Kommunista Pártja KB napilapja, 8 oldalon jelent meg 94.000 példányban. 1968. október 6-a óta minden csütörtökön, 24 oldalon jelent meg, vasárnapi melléklettel. Ebből lett később a Vasárnapi Új Szó. Főszerkesztői Lőrincz Gyula (1910–1980), Dénes Ferenc (1923–2007) és 1975-től Rabay Zoltán (1925–1991). A Szabad Földműves megalakításáig (1950) Mezőgazdaság c. melléklettel rendelkezett. Amíg az Új Ifj úság meg nem jelent (1952–), addig Ifj úsági Szemle c. melléklete volt.
1956. október október 28. ésdecember 2. között az Új Szó különleges számai jelentek meg, „amelyek – a korabeli terminológia szerint –segítettek a Magyar Népköztársaság számára marxista-leninista álláspontot kialakítani az ellenforradalmi eseményekhez.” A lap több magasabb kitüntetést kapott agymosó tevékenységéért, melyeket címlapján feltüntetett. Megkapta a Kitűnő Munkáért kitüntetést (1957) és a Munka Érdemredet (1968). ES VI., 168.
180 A lapot a Szlovák Nőszövetség Központi Bizottsága adta ki. A havilap első száma 1952. január 12-én jelent meg Dolgozó Nő címmel. 1955-ben kéthetente jelent meg. 1966-ban lett napilap Nő néven. Az eredeti 3.000 példányszám 1978-ra 35.000 példányra emelkedett. Főszerkesztője Turi M., Szarkáné Lévay Erzsébet, 1971-től Harasztiné Mészáros Erzsébet lett. ES IV., 105. Ez utóbbiról el kell mondanunk, hogy amikor az alternatív iskolák bevezetéséről esett szó, tehát a magyar iskolák fölszámolásáról, akkor tiltakozott ez ellen. Akkor terjedt el a mondás: „Nem zörög a Harasztiné, ha a párt nem fújja!”
A Dolgozó Nő negyedévenként továbbra is megjelent, 1966-ban magazinná alakult át Barátnő (1969–1998) címen, mely évente hatszor jelent meg, majd 1976-tól évente 9-szer, 1989-tól havonta. 48 oldalon jelent meg, kb. 75.000 példányban (1976). 1991-től családi magazin. ES I., 142. www.foruminst.sk/hu/16/11/18/xml/1/28/baratno.
magyar nyelvű sajtótermék szlovák lapok fordítása csupán, s olyan kis példányszámban jelenik meg, hogy gyakorlatilag nem jut el az olvasóhoz. A szlovák járási lapok magyar mellékleteit sem olvassák alacsony – nyelvi és tartalmi – színvonaluk következtében.”181
Természet és Társadalom (TéT, 1961. január – 1990. június) címmel jelent meg egy ma-gyar nyelvű havilap 64 oldalon, de az a Príroda a spoločnosť (PaS, 1952–1991) mama-gyar mu-tációja volt csupán.182 A természettudományos eredmények mellett propaganda jellegű szöve-geket is közzétett. Eredeti magyar írást rendszerint nem közölt. Duray Miklós szerint, nem is közölhetett. Ha magyar szerző anyanyelvén adott le cikket, azt le kellett fordítani szlovákra.
Ha azt a szerkesztőbizottság elfogadta, megjelenhetett magyarul is.183
A Madách Könyv- és Lapkiadót 1969-ban alapították. Statútuma szerint tehát lapkiadó is,184 de csak egyetlen folyóiratot, az Irodalmi Szemlét (1958–) adta ki, mely eleinte éven-te négyszer (1958–1961), majd hatszor (1961–1964), azóta mindmáig évenéven-te tízszer jelenik meg.185 „Más időszaki kiadványok megjelentetését a felettes szervek – többszöri kérés ellenére – nem engedélyezték.” Papírhiányra hivatkoztak.
„Általában erre hivatkoznak, amikor már meglévő lapokat fölszámolnak vagy terjedelmüket csök-kentik. Még a hatvanas években állították le a Csehszlovák Sport186 című hetilapot, majd meg-nyirbálták a Pionírok Lapjának187 terjedelmét és példányszámát, a hetvenes években pedig tízezer-rel csökkentették a Hét188 példányszámát, amely ma sem éri el a harminc ezret. A szlovák lapok összpéldányszáma viszont csaknem megkétszereződött az elmúlt másfél évtizedben.”189
181 Duray Miklós (szerk.): Kettős elnyomásban, Dokumentumok a csehszlovákiai magyarság helyzetéről és jogvé-delméről 1978–1989. Pozsony, Madách-Posonium, 1993, 118.
182 PaS, a Príroda (Természet, 1946–1951) c. lap utóda, a Matica slovenská (MS) adta ki havilapként. Akkor összevonták a Slovensko c. szintén az MS által kiadott lappal és 1952. január 1-től jelent meg PaS néven. 1959-től kéthetente jelent meg. 1965-1959-től a Szlovák Szocialista Akadémia Központi Bizottsága (nagyjából a magyaror-szági TIT megfelelője), az Obzor pozsonyi kiadónál adta ki. Szlovákul kb. 30.000 példányban jelent meg. ES IV., 552. A Tét szintén 64 oldalon jelent meg hozzávetőlegesen 9.000 példányban. ES VI., 68. „A 80-as évektől korlátozott mennyiségben saját anyagot is közölt.” Fónod: 322.
183 Duray: 116., 135.
184 Érdekes, az ES mégis úgy határozza meg a kiadót, hogy az „nem időszaki kiadványokat ad ki magyar nyel-ven Szlovákiában.” 1969-ben hozták létre. ES III., 440.
185 ES II., 465.
186 A hetilap a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Szlovák Bizottsága kiadásában jelent meg Pozsonyban 20.000 példányban 8–24 oldalon, 1953–1969 között. Főszerkesztője Federmayer István volt. A csehszlovákiai magyar sportolók és lakosok lapjaként határozta meg magát. ES I., 335.
187 A lap 1951–1968 között kéthetente jelent meg négy oldalon 15.000 példányban. A Csehszlovák Ifj úsági Szövetség [a KISZ-nek megfelelő szervezet] Szlovákiai Központi Bizottsága adta ki az 1951/19. számtól. Utódja a Tábortűz (1968–1999) c. lap lett. Szőke–Viczián: 242., 274. www.foruminst.sk/hu/16/19/18/xml/5/234/
pionirok_lapja.
A Tábortűz a szlovákiai magyar lányok és fi úk lapjaként határozta meg magát. www.foruminst.sk/hu/9/.../0/a_
csehszlovakiai_magyarok_lexikona/6/97/tabortuz/skat-lex_inst.
188 A képes hetilap 1956 óta jelent meg Pozsonyban, mint a Fáklya (1950–1955) utóda 24 oldalon, 30.000 példányban. Kiadója a Csemadok volt,az Obzor kiadó gondozásában jelent meg. „A társadalmi-politikai, gaz-dasági, kulturális kérdésekről tájékoztat, propagálja és magyarázza a CsKP [Csehszlovákia Kommunista Pártja]
politikáját a CsSzSzK [Csehszlovák Szocialista Köztársaság] magyar dolgozói körében.” ES II., 249. Ez a meg-fogalmazás már önmagában önleleplező. A lap 1995-ben szűnt meg.
189 Duray: 117.
„A pozsonyi rádió szinte kizárólag politikai propagandát és zenét sugároz magyar műsorában, ezért a kisebbségi hallgatók érthető módon az anyaország adásai felé fordulnak. A televíziónak nincs magyar műsora Szlovákiába[n]. Már 1967-ben párthatározat született magyar műsorok elindításáról. Akkor még csak egy csatornán sugárzott a Csehszlovák Televízió. Ezért egy további határozat úgy intézkedett, hogy csak a pozsonyi stúdió második adásában kapnak helyet a magyar műsorok. Most már két csatorna mű-ködik, s a legújabb határozat szerint a harmadik beindulásáig kell várni. Ám a magyarok lakta területről az anyaország közvetítő állomásait is jól lehet venni. S a Magyar Televízió műsorait a közvélemény ma-gasabb színvonalúnak tartja, olyannyira, hogy számos szlovák néző is a budapesti műsort választja. 1977-ben úgy helyezték el az egyik kelet-szlovákiai jelerősítő berendezést, hogy az lehetetlenné tette a magyar adás vételét. Hónapokig tartott ez az állapot, mígnem olyan magasra csaptak a felháborodás hullámai – a kassai magyar munkások sztrájkkal fenyegetőztek –, hogy a kormány kénytelen volt engedni.”190 Az idézet annyiban túlzás, hogy az ügy hamarabb, néhány hét alatt rendeződött. Az Új Szó 1976. február 10-i száma feltűnést keltő cikket közölt Rabay Zoltán főszerkesztő tollából.
Ugyanis Bártfán üzembe helyeztek egy jelerősítő állomást, mely Kelet-Szlovákiában és Kas-sán zavarta és élvezhetetlenné tette a Magyar Televízió adásainak nézését.191 A panaszokra a hivatalos álláspont az volt, hogy mivel ez Csehszlovákia területe, voltaképpen a magyar tévé zavarja a szlovák adást és nem fordítva. Rabay cikkében felszólította a Rádióhírközlési Igaz-gatóságot, vegye fi gyelembe a magyar lakosság jogos követeléseit, s tegye lehetővé számára a Magyar Televízió adásainak vételét, hogy anyanyelvén művelődhessen.192 Rövid idő elteltével az MTV adásainak zavarása megszűnt.
„1983 novemberétől heti 30 percben már sugároz magyar nyelven műsort a Csehszlovák Televízió pozsonyi stúdiójának második csatornája. Az adásnak azonban nincs saját szerkesztősége és stábja. A műsort szinte kizárólag a magyarul aláolvasott szlovák híranyag tölti ki. Néha, 2–3 percben foglal-koznak ugyan a magyar kisebbség életét közvetlenebbül érintő kérdésekkel, többnyire egy-egy mező-gazdasági témájú riport keretében. A műsorban említett magyar helységek nevét kizárólag szlovákul használják. A tv adást szigorúan bírálták a Csemadok XIV. Országos Közgyűlésének küldöttei”.193 A csehszlovákiai magyar újságírók egy része foglalkozásszerűen űzte
„a magyar mivoltuk miatt a hatalom által rájuk testált hivatásukat (a hivatásos magyarok) és a karrierre számot tartó dűlő magyarok (azaz oda dűltek, ahonnan többet kaptak). Közéjük tartozott néhány író, az Új Szó vezető publicistái és szerkesztői (...), Csemadok-vezető, a hivatalos szerkezetbe beépült magyar stb., akik a kommunista rendszer kiszolgálói vagy adományainak várományosai voltak. Számukra minden konfl iktust teremtő helyzet veszélyesnek bizonyult, mert felkavarta az őket körbevevő posvány vizét, így könnyen összedőlhetett volna a gonddal és kisebb-nagyobb áru-lásokkal emelt lápépítményük. Ezek a személyek a mai napig nem bocsátották meg nekem ezt a veszélylehetőséget. Akkori félelmüket igazolandó ma is az ellentáborba tartoznak, egy követ fújnak
190 Uo. 118.
191 Csíkok jelentek meg a képernyőn és a hang sem volt rendesen hallható, súgások, zörejek szóltak a hangszó-róból (személyes tapasztalat).
192 Popély (2006): 344.
193 Duray: 135.
a bukott kommunista rendszer volt besúgóival, valamint azokkal, akik csupán valamilyen külső kényszerből csatlakoztak”
a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságához – mond szigorú ítéletet Duray Miklós.194
Az újságíróképzés is ezt a célt szolgálta. Először Prágában létesült Újságíró Tanszék a Po-litikai és szociológiai Egyetemen, Pozsonyban 1952-ben a Comenius Egyetem Filozófi ai Ka-rán belül. 1975-ben bővítették, amikor már az újságírás elméletét és történetét is oktatták és szakosodtak (napilapok, rádió, tévé). Az oktatás négy éves lett. 1979-ig 520 hallgató végzett.
Az irányító újságíró kádereket Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Poli-tikai Főiskolája képezte Prágában.195
Az oktatás irányultságáról és szellemiségéről sokat elárul az előbb idézett szlovák lexikon új-ságírás címszava: „alkotó információs, propagációs, agitációs és szervező tevékenység a közvé-lemény naprakész informálása az aktuális társadalmi eseményekről, mely egy konkrét osztályt, társadalmi csoportot, ill. politikai pártot és államot szolgál a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül”. Majd miután hosszan és tendenciózusan ismerteti a sajtó történetét a mai Szlovákia területén, kitér nemzetiségi sajtó semmitmondó említésére: „Külön küldetése van a nemzeti-ségi csoportok sajtójának, amelyet magyar és ukrán folyóiratok alkotnak.” A parancsuralmi helyzetet azonban a következő részlet érzékelteti: „A periodikus sajtó szocialista rendszerén belül az SZSZK-ban fő csoportot az SZLKP196 napilapjai alkotják, élükön az SZLKP KB napilapjaival, a Pravdával és Új Szóval, a vezető politikai, gazdasági és kulturális dolgozók és az állam egész sajtója számára vezető irányító szerepet játszik a [cseh nyelvű] Rudé právo”.197 A lexikon a következő dagályos gondolattal fejezi be a szócikket és leplezi le a sajtó kiszolgál-tatottságát: „Az SZSZK-ban az újságírás nemzeti és politikai szervezetünk elválaszthatatlan részét alkotja, jelentős eszköze a tömegtájékoztatásnak, propagandának és nevelésnek, mely az SZLKP mint szocialista társadalmunk vezető erejeként a CSKP harci alakulata.”198
Azonban annak ellenére, hogy az újságírók szervilisen viselkedtek a hatalommal szemben, 1987. március 8-ról 9-re virradó éjszaka „támadást intéztek az Új Szó szerkesztőségének és a Csemadok Központi Bizottságának épülete ellen.” Ennek a lapnak „a bejáratát már máskor is megrongálták, feliratát bemázolták”.199
Számos esetben a lapvásárlók is ki voltak téve szóbeli támadásoknak. Amikor a sorban állók megjegyzéseket tettek magyarokra, mikor látták, hogy azok magyar lapokat vásá-rolnak.200
194 Duray: 6.
195 ES IV. 119.
196 Szlovákia Kommunista Pártja
197 A Rudé právo (Vörös Jog) (1960–1969 között szlovákul is megjelent) a Csehszlovákia Kommunista Pártja KB-nak cseh nyelvű napilapja, 1920-ban alapították, 1948–1989 között 2 millió példányban adták ki. A rend-szerváltás után függetlenedett a kommunista párttól, később Právo néven folytatta tevékenységét, mely ma a szociáldemokratákhoz áll legközelebb. cs.wikipedia.org/wiki/Rud%C3%A9_pr%C3%A1vo
198 ES IV. 119., 124.
199 Duray: 265.
200 Az egyik ilyen kassai esetről barátom számolt be, mely a ’80-as évek közepe táján történhetett. Harmadik-ként állt az újságárusnál, amikor egy nénike magyar lapokat vásárolt. A másodikHarmadik-ként sorban álló férfi soviniszta megjegyzéseket tett. Barátom már nagy levegőt vett, hogy megvédi a nénit, de nem kellett. A nénike az agresszor-hoz fordult és megkérdezte, hány nyelven beszél? Ő németül és angolul is tud. Az illető nem tudott mit válaszolni.
A Magyar Televízió Panoráma c. műsora 1989. április 17-én közölt egy negyedórás beszélge-tést Alexander Dubčekkal, a Prágai Tavasz egykori vezéralakjával. A pozsonyi Új Szó április 20-tól kezdődően „töméntelen képtelenséget és valótlanságot összehordó” sajtókampányba kezdett.
„Spontán” nyilatkozókat szólaltattak meg a lap hasábjain, akik az egész szlovákiai magyarság nevében nyilatkoztak. Ezzel a szlovákiai magyar napilap bizony a szlovák és magyar nép közötti kapcsolatokat is mérgezte, ahogy ezt a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága kifejtette.201 De manipulálni is igyekeztek a közvéleményt, ami a cenzúra sajátja és célja.
Szilvássy József202 így emlékezik ezekre az évekre:
„1968 nyarán kerültem frissdiplomásként (Komenský Egyetem, történelem-szlovák szak) az Új Szó kulturális rovatába. Akkor tájt már a pártállami cenzor nem működött. Idősebb kollégáim mesél-ték, hogy ő a nyomdában ült, és csak azokat a kéziratokat szedhették ki, s azok jelenhettek meg, amelyekre ráütötte a bűvös pecsétjét. Néhány hónapig megtapasztalhattuk a szabad újságírás örö-mét és felelősségét, de aztán a »normalizáció«203 ezt is elsöpörte.204 A cenzor ugyan nem tért vissza, viszont hetente kellett a főszerkesztőnek a prágai pártközpontba járni, a helyetteseinek pedig a po-zsonyiba, ahol kiadták az ukázt, hogy mit, hogyan lássunk, miként írjunk egy-egy eseményről, mit kell elhallgatni. Itt havonta értékelték-bírálták a lapokat. Az Új Szóban a főszerkesztőn kívül húsz éven át Szarka István volt a főcenzor, főleg az 1974 óta általam vezetett kulturális rovatot vizslatta, minden kéziratot elolvasott, kemény vitáink voltak vele. Főleg a pártból kizártak (Jakab István,205 Kopócs Tibor,206 Tóth Elemér,207 Turczel Lajos)208 alkotásainak vagy fordításainak a közlése érdeké-ben csatáztunk. Minden szorítás ellenére sikerült több jó rovatot (Sokszemközt, A valóság vonzásá-ban) éltetnünk, s főleg a magyar iskolákra nehezedő nyomást a sajátos eszközeinkkel legalább kicsit enyhítenünk. Ennek az ára sok blőd cikk írása és hasonlók közlése volt.
Elvi kérdésekben azonban nem rezeltünk be. Mielőtt be akarták vezetni bizonyos tantárgyak szlo-vák nyelvű oktatását a magyar iskolákban, személyesen eljött a szerkesztőségbe Ľudovit Pezlár ide-ológiai párttitkár, aki igyekezett meggyőzni bennünket ennek a tervnek a fontosságáról. Kövesdi Jánossal209 együtt én is keményen elleneztem, s ugyanezt elmondtam a Csemadok közgyűlésén is,
201 Duray: 381–383.
202 Szilvássy József (1946–) az Új Szó kulturális rovatának munkatársa (1968–1974), rovatvezetője (1974–
1989), főszerkesztő-helyettese (1989–1990) majd főszerkesztője (1990–1998 és 2001–2004).
203 A „normalizáció” alatt az 1968-as invázió után azt értették, hogy normalizálni, tehát normálissá kell tenni a helyzetet, vissza kell térni a korábbi „jó útra”, amelyről Csehszlovákia a Prágai Tavasz idején letért. Ez lett a neosztálinista husáki rendszer kulcsszava.
204 1969. december 3-án az Új Szó címoldalán közölte szerkesztősége és pártszervezete önbíráló nyilatkozatát, melyben elítélik a megszállás ellen tiltakozó 1968. augusztusi írásaikat, s kinyilvánítják, „támogatják a párt új vezetőségének az élet »normalizálására« irányuló törekvéseit.” Popély (2006): 309.
205 Jakab István (1928–) nyelvész, egyetemi docens (1990), az Új Szó szerkesztője (1955–1956) Fónod: 144.
206 Kopócs Tibor (1937–) képzőművész, az Új Ifj úság (1965–1968), majd a Madách Kiadó (1968–1974) gra-fi kai szerkesztője és illusztrátora. Fónod: 171.
207 Tóth Elemér (1940–) szerkesztő, újságíró, Budapesten szerzett újságírói oklevelet (1966–1969), a Sza-bad Földműves szerkesztője, riportere (1961–1962), az Új Ifj úság kulturális rovatvezetője, majd főszerkesztője (1962–1976), a Tábortűz kulturális rovatvezetője, majd főszerkesztője (1976–1970). 1966 óta a párt tagja, de az 1968-ban közölt Tiszta vizet a pohárba c. cikksorozata miatt 1970-ben kizárták, 1962-től a Szlovák Újságíró Szövetség tagja. Fónod: 304.
208 Turczel Lajos (1917–2007) irodalomtörténész, egyetemi docens.
209 Kövesdi János (1940–) szerkesztő, író, fordító, a Madách Kiadó (1982–1988, 1989–1990) és az Új Szó szerkesztője (1982–1988).
ezek után Pezlár az egyik párteligazítón nacionalistának kiáltott ki, Szarka a leváltásomat követelte, de Rabay Zoltán210 főszerkesztő megvédett. Nemsokára őt menesztették (1987),211 s csodák csodája Kiss József212 került a helyébe, aki igyekezett tágítani a lehetőségeket, több-kevesebb eredménnyel, viszont normálisan lehetett vele beszélni.”
A kor nem minden újságírója érzékelte és ma sem érzékeli a lehetőségek szűkös voltát.
Álljon itt id. Gazdag József visszaemlékezése, aki húsz évig (1979–1999) dolgozott az Új Szó kassai szerkesztőségében:
„Egy érdekes időszakban – tíz évig a rendszerváltás előtt és ugyanennyit a rendszerváltás után [1979–1999] – voltam az Új Szó kassai munkatársa. Talán olyan éra volt ez, amelyben az újságírót, illetve az újságírást nem szorította különösebben mantinellek közé a cenzúra léte, vagy lehetősége.
A nyolcvanas években a gorbacsovi politikai irányvonal az egypártrendszert nálunk, Szlovákiában is fokozatosan fellazította, az új többpártrendszer első éveiben pedig a nálunk korábban beidegző-dött »szellemi kordon« fokozatosan kimúlt. Újságírói tevékenységem első felében még úgy-ahogy éreztem a lap munkatársaival, illetve a munkájuk tartalmával szembeni elvárásokat a szerkesztőség, pontosabban a kiadó részéről, de különösebb nyomást nem éreztem. Bizonyára azért nem, mert a központi szerkesztőségben a kerületi munkatársakra »nagyobb horderejű« társadalmi témák fel-dolgozását nem nagyon osztották. Kisebb kaliberű kérdések feszegetésében pedig szabad kezet kaptunk. Rámutathattam például magam is mondjuk az Így a paradicsomból nem lesz éden, vagy más cikkekben, riportokban a mezőgazdasági üzemekben tapasztalt visszásságokra, esetleg az ipari cégek környezetszennyezésére, a Kassai Békemaraton történetét bemutató kiadványok szlovák-ma-gyar vonatkozású csúsztatásaira. Olykor-olykor a lap egyik vagy másik rovatvezetője »belenyúlt« a leadott írásba, rövidített vagy tartalmi szempontból egy kicsit módosított azon – mert a terjedelmi szempontok sem mellékesek –, de a lényeg általában maradt. Ha pedig valamilyen jegyzet valamiért
»nem illett« a lapba, akkor az »Jóska, a hiba a te készülékedben lehet« megjegyzéssel felhasználatla-nul visszajött.
Egyébként munkám során kifejlődött bennem egy sajátos önregulálás is. Megtanultam, hogy lehet véleményem erről, vagy arról, de ha azt közreadom, akkor szükség esetén képes legyek azt megvé-deni is. Nem egyszer mérlegeltem, mit lehet megírni, mi jelenhet meg a lapban és mi az, amit kár erőltetnem. Gondolom, így voltak ezzel abban az időben, meg így vannak ezzel ma is igen sokan.
Meg aztán lehet egy-egy témát visszafogottabban is feldolgozni, úgy megírni, hogy a mondanivaló ne akadjon fenn a rostán, eljusson az olvasóhoz. Azaz a kis lépésekkel az ember általában tovább eljut, többet elér, mint ugrálva (...) Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges »melléfogással« az újság-210 Rabay Zoltán (1925–1991) a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Szlovákiai KB-a Kultúrpropaganda Osztálya mellett működő ügyosztály vezetője (1950–), Lőrincz Gyula nyugdíjba vonulása után az Új Szó főszer-kesztője (1975–1986). Ő is nyugdíjba vonulásáig tölti be ezt a pozíciót. Az SZLKP KB tagja (1981–) 1985-ben Ľudovít Pezlár kezéből veszi át a Munka Érdemrend-kitüntetést (1985). Popély (2006): 181., 341., 371., 399., 402., 517.
211 1986. május 6-án vonult nyugdíjba. Popély (2006): 402.
212 Kiss József (1944–2013) újságíró, levéltáros, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészti Karán levéltárosi oklevelet szerzett, a történettudományok kandidátusa (1978), az Új Szó fordító-szerkesztője (1969–1970), a Csemadok KB levéltárosa, a Párttörténeti Intézet levéltárosa, tudományos munkatársa, osztályvezetője (1970–
1986), az Új Szó főszerkesztője (1986–1990), majd szerkesztője, a CSKP tagja (1986–1990), az SZLKP KB tagja (1989–1990). Fónod: 159. – E sorok írójának megígérte, mindazt elmondja, amit tud újságírói pályafutásáról, de halála (2013. szeptember 4.) miatt erre nem kerülhetett sor.
író, vagy maga az írást megjelentető lap mennyit veszíthet a tekintélyéből, a kiadó pedig ezen felül még a »bukszájából« is”.213
Ebből a visszaemlékezésből is világos, mennyire késztetett öncenzúrára214 a cenzúra.
Álljon itt egy másik visszaemlékezés Lacza Tihamértól:215
„Apósomtól, Dénes Györgytől216 és Ozsvald Árpádtól217 hallottam annak idején ezt-azt, amikor még volt hivatalos cenzor Csehszlovákiában. Lényegében be kellett neki mutatni az adásba szánt hosszabb műsorok forgatókönyvét vagy az újságban megjelentetni kívánt cikkeket és ő azt aláírásá-val »hitelesítette« vagy – nem engedélyezte. Voltak igencsak komikus helyzetek is. Pl. amikor Móricz Zsigmondot mint állítólagos 1956-os ellenforradalmárt nem akarta engedélyezni a cenzor és csak nehezen hitte el, hogy már 1942-ben meghalt.”218
Gyurkovics Róza újságíró sokkal kritikusabb:
„A 89 előtti cenzúra is a »demokratikus centralizmus« jegyében működött. Vagyis: a pártközpont-nak létezett sajtóosztálya. Itt Pozsonyban valamilyen Škoda elvtárs vezette, a magyar részleget pedig Gerstner István képzőművész úr, mármint az »én időmben« – ez a nyolcvanas éveket jelenti. A CSKP
„A 89 előtti cenzúra is a »demokratikus centralizmus« jegyében működött. Vagyis: a pártközpont-nak létezett sajtóosztálya. Itt Pozsonyban valamilyen Škoda elvtárs vezette, a magyar részleget pedig Gerstner István képzőművész úr, mármint az »én időmben« – ez a nyolcvanas éveket jelenti. A CSKP