Délbácska – Reggeli Újság

Újvidéken az első magyar újság az Újvidék volt, amely három évtizeden át 1878 és 1908 között jelent meg, mint aff éle elkötelezett krónikása a sokat látott péterváradi erőd lábainál zajló életnek. A város történetétől azonban ugyancsak elválaszthatatlan az Újvidéki Hírlap (1891–1905), a Bácsmegye (1900–1919), az Újvidéki Újság (1901), a Határőr (1905–1914) és az Újvidéki Napló (1909–1918) is.²³ Milan Bikicki és Ana Kaćanski újvidéki sajtóbibliográ-fi ája az 1824–1918 közötti közel száz év során 152 sajtótermék megjelenéséről tud, ebből 25 magyar, 9 német és 3 szlovák nyelven jelent meg, a többi szerb lap, hírlap vagy sajtónak mi-nősülő nyomtatvány volt. Az első világháború utolsó esztendejének tanúja csak az 1918-ban megszűnt Újvidéki Napló volt. 1919-ben három lapalapítási kísérlet is történt, az új városi hatóság azonban csak 1920 decemberében engedélyezte egy magyar napilap kiadását, s a Délbácska első száma 1920. december 12-én került az olvasók kezébe. Az újvidéki magyar közösség nagyszerű vállalkozását A Délbácska története (1920–1929) címmel Hornyik Mik-lós írta meg 1985-ben. Monográfi ájának bevezetőjében részletesen bemutatta a történetet, ahogyan az új magyar napilap megjelenését az újvidéki katolikus hitközség kezdeményezte és annak anyagi támogatásával végül az meg is jelent. A megjelenéshez az alaptőkét Fáth Ferenc, a város apátplébánosa és társai biztosították. Az apátplébános és az újvidéki magyar értelmiség jelesei gyűjtötték össze a pénzt a lapengedély kiváltásához is.

„Fáth Ferenc és társai egyféle – pénzügyi értelemben nem profi táló – részvénytársaságot alapítottak;

körülbelül 500 újvidéki magyar értelmiségi személyenként 100–500 dinárt adományozott a lapala-pítás céljaira, úgyhogy a Délbácska 200.000 dinár kezdőtőkével kezdte meg a működését.”

Fáth Ferencen kívül még hét alapító tagja volt a vállalkozásnak: Horváth Lajos újvidéki református lelkész, Fábry Bertalan újvidéki evangélikus lelkész, dr. Szlezák Rezső újvidéki ügyvéd, Ábrahám János helybeli könyvkereskedő, Beck János könyvkötő, valamint Irsai An-tal és Palásti György újvidéki szőlősgazdák.²⁴

A Délbácska politikai napilap első felelős szerkesztője dr. Szlezák Rezső, újvidéki ügyvéd volt, aki 1920. december 12-től 1923. április 30-ig állt a lap élén. 1923 májusától egészen 1929. november 30-ig – a lap utolsó számáig – Tomán Sándor, aki megalapításától kezdve belső munkatársa volt a lapnak, felelt a szerkesztésért és a kiadásért is. 1929 decemberétől a napilap Reggeli Újság címen jelent meg. Ugyancsak Hornyik monográfi ájából derül fény a lap szerkesztői és munkatársai gárdájára is, név szerint: dr. Szlezák Rezső (1920–1923), To-mán Sándor (1920–1929), Császár Géza (1921–1925), Kottász Aladár (1924–1929), Andrée

23 Uo. 82.

24 Hornyik (1985): 13–14.

Dezső (1925–1929), Szabó Sípos Ferenc (1925–1929) és Csuka Zoltán (1929) munkájának volt az eredménye az újvidéki napilap. A Délbácska zombori tudósítója Aleksandar Radičević és Kührner Béláné, az óbecsei Cziráky Fetter Imre, a nagybecskereki Kelemen János és Dániel Gy. László, a temerini Kovács Antal, a szabadkai Búzás László. Belgrádból Mika Radosavljević és Lusztig Nándor, majd Lefkovics Ernő, Zágrábból pedig Vladimir Turkaj és Pufi cs Ottó küldött beszámolókat a lapnak. Amikor 1922-ben megalakult a Magyar Párt, annak céljait és törekvéseit feltétel nélkül a magáénak tekintette, a párt vezető politikusai cikkeinek, nyilatkozatainak teret adott, és biztosította számukra a nyilvánosságot. Amikor pedig 1929. január 6. után ezt nyíltan nem tehette, kultúraszervező erővé lépett elő.

A Délbácska 1920. december 12-én vezércikkben fogalmazta meg a célkitűzéseit.

„Két évi szünet után újból megindul városunkban a magyar újságírás, hogy a magyar újságolvasó közönség egy régóta kifejezett, eddig azonban még ki nem elégített óhajának tegyen eleget. Mert azok a magyar újságok, melyek a Vajdaság területén megjelennek, céljaikban, törekvéseikben és szel-lemükben a vajdasági magyarságnak nagyrészt idegenek és attól távol állnak. Egy oly hírlapot aka-runk tehát nyújtani, amely írásában és irányában a magyarság érzelmeivel és lelkével rokon, amely úgy ír, ahogyan ez a magyarság érez és gondolkodik. Ez az újság a Délbácska. Az az új helyzet, melyet a békeszerződés teremtett, és amely által a magyarság az S.H. S. állam területén nemzetiséggé vált, azt bizonyos feladatok elé állította, hogy a közösség érdekeivel nem ellentétes, ezektől azonban mégis különböző külön érdekeit és céljait a törvényes rend alapján állva, és a törvényes korlátokat soha át nem lépve, megvalósíthassa. (...) (A) politikai célok mellett lehetnek azonban a gazdasági és kultu-rális élet terén olyan célok, melyek általánosak, nem is függnek a társadalmi osztálytagosulástól, hanem egy nemzetiségnek sajátos, külön céljait képezik. Az ily célok köré való csoportosulás nyelvi, illetve nemzetiségi alapon már történhetik anélkül, hogy az illető nemzetiség az általános állam-érdekkel vagy törvényes renddel összeütközésbe jönne. Az ilyen gazdasági és kulturális, tehát nem politikai természetű, sajátosan magyar célok és érdekek elérése, ápolása és védelme végett a vajdasági magyarságnak is egységbe kell tömörülnie. Ennek a tömörülésnek szószólója, felvilágosítója, oktató-ja és irányítóoktató-ja akar lenni a Délbácska. Erre vállalkoztunk.”²⁵

A vezércikk írója már ekkor, az első szám címoldalán jelezte heves ellenérzését a vajdasági magyarság szellemétől és törekvéseitől idegen lapokkal szemben, s nem volt nehéz kitalálni, hogy a célkeresztben a Bácsmegyei Napló állt.

„A Délbácska következetesen kitartott amellett – írta könyvében Hornyik Miklós –, hogy a vajdasági magyar sajtó jelentősebb hányada idegen célok, idegen törekvések és idegen szel-lemiség szolgálatában áll.” A Délbácskát a katolikus hitközség akarata hívta életre, érthető tehát, hogy a katolikus vallás, a katolikus világszemlélet és a katolikus erkölcs alapjain állt.

Meggyőződése szerint a Bácsmegyei Napló „álkisebbségi lap” volt, nem foglalkozott a ju-goszláviai magyar kisebbség sorskérdéseivel, soha nem nézett őszintén szembe a közösség kiszolgáltatott helyzetével, a jogfosztás következményeivel. Elkötelezettség hiányában üzleti érdekeinek rendelte alá a politikai őszinteség követelményét, és ezzel „hátat fordít a félmilliós jugoszláviai magyarság létkérdéseinek”. Bizonyára az újvidéki magyar napilap szerkesztősé-gének címezte válaszát a Bácsmegyei Napló, amikor így fogalmazott:

25 Délbácska. Délbácska, 1920. december 12. 1.

„Jól tudjuk, hogy nemcsak barátaink vannak, hogy utunkban nemcsak jóindulat segít, hanem szá-molnunk kell a rosszakarattal és a rágalommal is, és itt szeretnénk ezzel le is számolni. Soha kérő szó meghallgatatlan nem maradt a Bácsmegyei Naplónál, soha igaz ügy nem volt, amelynek nem mi lettünk volna harcosai és soha önös érdek, vagy személyes ambíció nem vezetett bennünket. Ha volt üzleti profi tunk, az mindig az volt, és az marad a jövőben is: jó, érdekes, friss, nívós és igaz újságot adni. Ha irigység és rágalom igyekezett törekvéseinket befeketíteni, mi ezt mindig visszavetettük azokra az alantas okokra, amelyekből ezek fakadtak. A támadásokat álltuk, és nem törődtünk azzal sem, hogy törpe epigonok gáncsolnak, vagy utánoznak bennünket.”²⁶

A Délbácska – majd 1929. december elsejétől – a Reggeli Újság iránya és álláspontja a keresztény elkötelezettség és a kisebbségi magyarság ügyének a szolgálata volt: „az első tíz évben, ebben a politikai légkörben a magyar lélek ébrentartását végezte” – írta Kende Fe-renc. Lényegesen megváltozott a helyzete 1929-ben, amikor Sándor király rendelete alapján a Živković-kormány bevezette a katonai diktatúrát. A politikai élet megszűnt, közigazgatási, társadalmi kritikát, elemző vagy helyzetismertető cikket közölni többé nem lehetett. Ettől kezdve a cenzúra szigora könyörtelenül lesújtott a renitensnek vélt lapokra. 1929-től a Regge-li Újság tere fokozatosan beszűkült, helyzete oly nagymértékben ellehetetlenült, hogy a lap 1934 őszére válságba jutott. Tulajdonosa, az újvidéki katolikus közösség döntés előtt állt:

vagy beszünteti az újságot, vagy átadja olyan vállalkozónak, aki megpróbál lelket lehelni a napilapba. Ekkor jelentkezett a lap egyik szerkesztője Andrée Dezső, aki vállalta a Reggeli Új-ság anyagi átszervezését és erkölcsi megújítását. Kende Ferenc visszaemlékezése szerint – aki lap- és könyvterjesztői vállalkozásának bukását követően ekkor lépett a szerkesztőség köte-lékébe²⁷ – „Andrée elképzelése az egész országot behálózó magyar napilap volt, és e célból mindenekelőtt Észak-Bácskát, az egész bánáti és baranyai részt, később a Horvátországban és Boszniában élő magyar szórványokat szerveztette és nyerte meg olvasóknak a Reggeli Újság számára.” Megoldotta továbbá a Szabadkától Óbecséig terjedő tanyavilág magyarjainak a lappal történő ellátását is.

A nyílt politikai színvallás ellehetetlenülését követően az újvidéki napilap kiváló érzékkel taktikát váltott:

„A jugoszláviai magyar kisebbség társadalmának összetételét tanulmányozva megállapítást nyert, hogy ha valamilyen összefogó magyar életet akarunk Jugoszláviában felvirágoztatni, azt csak az egy-mástól elszigetelten élő, gyöngeségükben bukdácsoló magyar egyesületek útján lehet elérni. Ezért a Reggeli Újság hozzálátott a magyar egyesületi élet megszervezéséhez, tekintet nélkül az egyesületek működési körére, vagy célkitűzésére (gazdakörök, legényegyletek, dalkörök, felekezeti társulatok, sportegyletek, szívgárdák, kongregációk).”²⁸

1936 és 1941 között vasárnaponként Egyesületi Közlöny címmel külön mellékletet adtak ki, amelynek célja a magyar egyesületi élet felkarolása, fejlesztése volt. A nyilvánosság

meg-26 Előfi zetési felhívás. In A Bácsmegyei Napló jubiláris almanachja 1924. 151–152.

27 Bárdi: 195–252.

28 Kende: 2–3.

kerülésével a szerkesztőségen belül jogi tanácsadó irodát hoztak létre, ahol minden hozzájuk forduló vagy rászoruló magyar embert ingyenesen láttak el tanácsokkal. A falusi és a tanyai lakosság között egészségfelvilágosító munkát végzett, Fő az egészség címmel 25.000 példány-ban, két kötetes tájékoztató jellegű könyvet jelentetett meg, és térítésmentesen osztotta szét a magyar olvasók között. A napilap gyakran rendezett gyűjtést az elesett magyar családok részére. Útjára indította a Gyöngyösbokréta elnevezésű hagyományőrző és hagyománynép-szerűsítő mozgalmat, amely hamarosan magyar nemzeti tömegmozgalommá vált. Számos útmutató írása mellett a lap az első Gyöngyösbokréta ünnepet 1936 nyarán, Gomboson rendezte meg. „Ez a mozgalom magyar népünk nemzeti érzését nagyban növelte, és olyan népszerűségre tett szert, hogy a legtöbb helyen időhöz kötött, és ismétlődő magyar ünneppé változott. A Gyöngyösbokréta a jugoszláv uralom alatt nem egyszerű népünnepélyt jelentett, hanem ízig-vérig magyar nemzeti megmozdulást” – emelte ki visszaemlékezésében Kende Ferenc.²⁹ A nemzetnevelő színjátszás jelszavával a lap nemcsak megszervezte, de mindenkor tanácsokkal is ellátta a vidéki magyar műkedvelő egyesületeket.

A napilap 1936-ban nótapályázatot hirdetett, amelynek eredményét a Nótát küld a Duna–

Tisza tája címmel kötetben is megjelentették. Ennek sikerén fölbuzdulva a Reggeli Újság he-tente kottázott magyar dalokat közölt. Központi szerv, magyar kultúrszövetség hiányában a vidéki egyesületek népnevelő tevékenysége ki sem bontakozhatott. Ezért a Reggeli Újság szerkesztőségén belül a Közművelődési Tanács vette a kezébe az irányítást, és a kultúrmun-ka megszervezését. A Közművelődési Tanács nem volt „engedéllyel vagy alapszabályzattal működő szervezet. A Reggeli Újság szerkesztőségén belül alakult meg, ahol helyet kapott minden népművelői szándék, törekvés vagy igyekezet. A napilap »egyik osztálya« volt, amely kulturális kérdésekkel foglalkozott.” Működése során több mint száz népművelői előadást jelentetett meg, és küldött szét a magyar egyesületeknek felolvasás céljából. Kísérletet tettek a Magyarország történelme című előadássorozat öt füzetben történő megjelentetésére is, és annak ellenére, hogy a cenzúra a terjesztését nem engedélyezte, „kézirat gyanánt” mégis elju-tott az olvasókhoz. „A Közművelődési Tanács első 1937–1938. évi munkájának értékelésekor kiderült, hogy az általa kiadott népszerű előadásokat 47.215 személy hallgatta meg. Később ez a szám meghaladta a 100.000-t is.”

Két éven át minden vasárnap egy ívnyi terjedelemben tájékoztató és ismeretterjesztő anya-got közölt, s 1939-re ebből állt össze a 832 oldalas A Reggeli Újság mindentudó lexikona és idegen szavak szótára. Nem volt viszont ilyen sikeres a Műveltség Könyvtára sorozat terve, mint ahogyan a cenzúra megakadályozta a magyar irodalom népszerűsítését is. Arany János Toldiját ugyan még sikerült füzet formájában megjelentetni, a kezdeményezés kiteljesítésére azonban már nem volt lehetőség. Ezzel szemben sikeres volt a magyar írástudatlanság elle-ni küzdelmük; Kristály István padéi igazgató-tanítóval – Vető György álnéven – Betűvető címmel ábécés könyvet írattak, és ennek segítségével falun megszervezték az analfabéták oktatását. Szenteleky Kornél szerkesztésében a Reggeli Újság heti mellékleteként jelent meg A Mi Irodalmunk című „belső folyóirat”, amelynek első, 1930. december 14-én napvilágot látott száma még a Karácsony címet viselte, utolsó számával 1933. április 2-án szűnt meg. Tündér-ország címmel Andrée Dezső a gyermekeknek szánt mellékletet szerkesztette, a Reggeli Újság Naptára pedig évente 30.000 példányban jelent meg. Kende Ferenc kiemeli:

29 Uo. 4.

„A Reggeli Újság hervadhatatlan érdeme, hogy messze túlmenően a napilap feladatán, hivatásának legmagasabb szintjére emelkedett. Mellőzve a napilap adta kényelmes kereteket, sikerült megvalósí-tania a hatóságok által nem engedélyezett központi kulturális irányítást. Ezt a törekvését nem csak elméletben, útmutató cikkekben valósította meg, hanem a lap hasábjain kívül, személyes munkával és gazdag kulturális anyaggal.”³⁰

A Reggeli Újság 1941. december elseje és 1944. június 30. között Újvidéki Reggeli Újság címmel jelent meg. Főszerkesztőjét, Andrée Dezsőt az újvidékre bevonuló szerb partizánok nyomában a titói hatalom hadbírósága 1944. december 29-én halálra ítélte és kivégezte.