Romániában 1918–1989
1. Az erdélyi sajtó az 1918–1940 közötti időszakban
1.3. Az erdélyi sajtó korlátozása
A hatalomváltozás teljesen új helyzetet teremtett az erdélyi magyarság életében, mivel 1918 decembere után a román jogszabályok és rendelkezések léptek életbe. A magyarságnak saját intézményrendszere kialakításáért meg kellett vívnia mindennapos adminisztratív harcát a román állami apparátussal. Igaz ez a megállapítás a sajtó működésére is, melyet az akkori román sajtójogi rendelkezések szabályoztak.
1.3.1. Jogi rendelkezések az 1923-as alkotmány elfogadásáig
Romániában először 1916 augusztusában, az Osztrák-Magyar Monarchia elleni hadba lépés-kor hirdették ki az ostromállapotot, amely feljogosította a rendőrséget, hogy elvégezze a saj-tókiadványok és az egyéb nyomtatványok cenzúrázását. Hamarosan a megyeközpontokban felállították a katonai cenzúrahivatalokat, amelyek a sajtó- és könyvkiadás mellett a postai küldeményeket is szigorúan ellenőrzte.32 A román kormány még a háború vége előtt, 1918 szeptemberében egészítette ki az ostromállapot sajtócenzúrára vonatkozó rendelkezéseit. A
28 Az Erdélyi Fiatalokról ld. www.mek.oszk.hu/03600/03628/html/e.htm#Erd%C3%A9lyiFiatalok 29 A Hitelről ld. www.mek.oszk.hu/03600/03628/html/h.htm#Hitel
30 Dávid (2010): 23.
31 Mokcsay (1939): 273. A Cimboráról ld. www.mek.oszk.hu/03600/03628/html/c.htm#Cimbora, az Erdé-lyi Múzeumról ld. www.mek.oszk.hu/03600/03628/html/e.htm#Erd%C3%A9Erdé-lyiM%C3%BAzeum
32 Grecu: 127.
rendelet első pontja szerint az ellenőrzést a Minisztertanács Elnöksége végzi. Ennek értelmé-ben a nyilvánosságnak szánt nyomtatványok, képek stb. terjesztéséhez az intézmény engedé-lye szükségeltetik. Ugyanez a rendelet vonatkozott a mozi- és színházi előadásokra, ameengedé-lyek bemutatása szintén a cenzúra előzetes engedélyéhez kötött.33
A gyulafehérvári határozatok 1918. december 1-jén teljes szabadságot ígértek a Romániá-ban együttlakó népek számára, melyek „saját nyelvükön, kebelükből való egyének által fog-ják művelni, kormányozni magukat és törvénykezésüket ellátni”. A határozatok ugyanakkor tökéletes sajtó-, egyesülési és gyülekezési szabadságot ígértek, illetve olyan nyilvánosságot, melyben minden ember szabadon terjesztheti gondolatait.34
A sajtó működésére nagymértékben kihatottak a nyelvhasználatra vonatkozó rendszabályok. A nagyszebeni Kormányzó Tanács I. számú dekrétuma, amely 1919. január 24-én látott napvilágot, a román nyelvet hivatalosnak minősítette a románok által megszállt területeken, de ugyanakkor a kisebbségek számára érvényben levőnek írta elő az 1868:XLIV törvénycikket, azaz a magyarok ugyanazon jogokat kapták, melyeket annak idején a románok a magyar állam területén.35
A dekrétum ugyanakkor előírta, hogy „a helységneveket minden nemzet a saját nyelvén használhatja.”36 De amint elkészült a helységek román elnevezésének jegyzéke, a hatóságok egyre inkább kezdték szorgalmazni ezek használatát a magyar szövegekben. A cenzorok már 1921-ben, később pedig egyre gyakrabban előírták, hogy a magyar szövegekben is a román helységneveket használják a lapok. Mivel azonban a cenzúra ekkor még nem volt általános, egyes városokban a magyar újságírók szabadon használhatták a magyar helységneveket.37
A párizsi békekonferencián résztvevő román küldöttség végig tiltakozott azon elképzelé-sek ellen, hogy külön szerződésbe foglalják a nemzeti kisebbségek jogait, és ezek tiszteletben tartását nemzetközi ellenőrzés alá vonják. Ion I. C. Brătianu miniszterelnök lemondása után a nemzetközi nyomás hatására végül 1919. december 9-én utóda, Alexandru Vaida-Voievod írta alá a szerződést, melynek tartalma a román cenzúra következtében csak később jutott az erdélyi magyarság tudomására. A szerződés széles közjogokat biztosított a kisebbségek – így a romániai magyarság – oktatási, vallási, gazdasági és politikai életében, így Románia köte-lezte magát a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartására is. A szerződés 8. cikkében a román állam kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy „egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján történő vagy bárminő közzététel terén, vagy a nyilvános gyűléseken”.38
Románia különféle vidékein, leginkább a nyugati határ mentén fekvő városokban, a ro-mán megszállás kezdete óta majdnem állandósult az előzetes cenzúra.39 A románok által megszállt területek helyzete azután tisztázódott végleg a nemzetközi jog szempontjából, hogy 1920. június 4-én aláírták a trianoni békeszerződést. A nagyszebeni Kormányzó Tanácsot feloszlatták, és a megszállott területeket végleg beillesztették Romániába.
Amíg a megszállás ideiglenesnek volt tekinthető, az esetleges zavargások elkerülése mi-att az ostromállapotot és az előzetes cenzúrát még akár jóhiszeműen is lehetett indokolni.
33 Petcu (1999): 129.
34 Magyar Kisebbség, 1922/7.
35 Bíró: 359.
36 Nagy Lajos: A kisebbségek alkotmányjogi helyzete Nagy-Romániában. Kolozsvár, Minerva, 1944. 115.
37 Bíró: 365–366.
38 Uo. 360.
39 Uo. 365–366.
Marian Petcu román sajtótörténész adatai szerint 1919-ben a legaktívabb cenzúrahivatalok Bukarestben és az erdélyi városokban (22 településen 553 alkalmazottal) működtek.40 Ám 1920 után a békeszerződés aláírásával a bizonytalan állapotnak vége szakadt. Ennek ellenére a rendelkezések továbbra is életben maradtak, és akadályozták a magyar sajtó tevékenységét.
1920 júliusában a határsávokban, majd 1920 októberében az ország egész területén, 1921 márciusában a határ mentén hirdették ki az előzetes cenzúrát és ostromállapotot. 1922 janu-árjában a katonai övezetek és az egyes helyeken külön elrendelt ostromállapot kivételével az ország többi részein eltörölték a cenzúrát.41
A cenzúra eltörlését a január 15-i Hivatalos Lap közölte. A rendelet szerint az újságok a határzónán belül nem esnek a cenzúra kötelezettsége alá, de a lapok szerkesztőit és az újság-írókat szigorú büntetéssel sújtják minden olyan cikkért, amely a koronát sérti, a kormányzó rezsimet támadja vagy a hadsereg ellen szól, illetve a kiadott rendeleteket kifogásolja.42 A magyar újságírók körében a rendelkezés nagy felháborodást keltett, és az a vélemény alakult ki, hogy a cenzúra úgymond eltörlése még nagyobb akadályokat gördít az újságírás elé.43
Az ostromállapot eltörlése azonban nem tartott sokáig. Az 1923. január 23-i Hivatalos Lapban megjelent 131. számú rendelettörvény a magyar-román határ melletti határsávot ki-egészítve ismét elrendelte a cenzúrát és ostromállapotot Máramarossziget, Dés, Apahida, Nagyenyed, Székelykocsárd, Tövis, Gyulafehérvár, Petrozsény városokig terjedő vonalon.
Ennek következtében az összes nagyobb magyar város, mint Kolozsvár, Nagyvárad, Temes-vár, Arad, ahol a magyar szellemi élet központjai voltak, a cenzúra hatásköre alá estek.44 E rendelkezések természetesen a többség életét is kordában tartották, de a kisebbségi magyarság – nemzeti identitás felvállalásában szerepet játszó – sajtóját még érzékenyebben érintették.45
1.3.2. Cenzúra és lapbetiltások
A román uralom több mint két évtizedében a cenzúra intézményének nem volt egységes szervezete és irányítása. 1933-ig az ostromállapotok bevezetésének időszakaiban a területileg illetékes helyi törvényszékek ügyészségei végezték az előzetes cenzúrát.46 A cenzúra eleinte úgy működött, hogy a lap cikkének szövegéből kihúzták a kifogásolt részeket, s csak a mellet-te levő szavakat közölhették. Így a lapok üres részekkel, vagy pedig a kihúzott szavak helyén szorzójelekkel jelentek meg. A Bihari Újság 1921. január 13-án közölte az egyik cenzúrázott erdélyi lap 1920. december 25-én megjelent példányát, az alábbi cikket:
„Hogyan mozduljunk, mikor Erdélyben újra meg újra ***. Hogyan mozduljunk *** amikor ki va-gyunk téve annak a rettenetes félreértésnek ***. Ezt ma már nyíltan kimondhatjuk és egyúttal azt is, hogy nem lehet a társadalmi érintkezés terén kesztyűs kezet nyújtani annak, akit *** Jóllehet ma a szeretet ünnepe virradt reánk, mi még szeretetet sem kérünk. Józanabbak vagyunk annál, mintsem 40 Petcu (2005): 49–50.
41 Bíró: 503. Fleisz: 82.
42 Berey: 16.
43 A Szamos című napilap írását idézi Berey: 16.
44 Bíró: 503. Fleisz: 82.
45 Papp Z.:48–49.
46 Popescu: 28.
hogy ne tudnók: ***. Méltányos feltételeket kérünk a hatalomtól és biztosítékot arra nézve, hogy a magyarság *** kezdhesse meg gazdasági- és kultúrmunkásságának újrafelvételét”.47
A fehér foltok legtöbbje egészen kicsi, csak egy-egy szó hiányát jelzi. Ezek kivált történeti és földrajzi vonatkozású szövegekben jelentek meg.48
Nemsokára a román hatóságok rájöttek, hogy a cenzúra így túlságosan feltűnő, és az ol-vasók előtt nyilvánvalóvá teszik az erőszak érvényesülését. Ezért az újságszerkesztőket uta-sították, hogy a kihúzott szavak helyén nem szabad üres helyet hagyni, a szöveget újra kell fogalmazni, és a cenzúrával értelmetlenné tett mondatokat rövid értelmes mondatokká kell alakítani. Így külsőleg kevésbé volt feltűnő a cenzúra működése.49 Az elv óvatosságra intette a laptulajdonosokat, akik arra késztették a főszerkesztőket, hogy mielőtt engedélyezésre küld-ték volna a cikkeket, belső cenzúrát alkalmazzanak.50
A cenzúra nemcsak az újságokra és a folyóiratokra, hanem mindenféle sajtótermékre kiter-jedt. A tudományos, irodalmi és művészeti kiadványokat éppen úgy előre kellett cenzúráztat-ni, mint az újságcikkeket. Gyakran a már cenzúrázott és kinyomtatott könyvet is elkobozták.
Ez történt Jakabff y Elemér 1922-ben megjelent könyvével, amely Erdély statisztikája címmel jelent meg, és a kolozsvári tartományi statisztikai hivatal román vezetői által közreadott de-mográfi ai számadatok hibáira mutatott rá. A román szerzők emiatt a hadbírósághoz fordultak, mely elkobozta Jakabff y könyvének példányait és a szerző ellen hadbírósági eljárást indított.51
A nyomtatványok mellett a cenzúra nyilvános előadásokat, így a színházak műsorát is ellenőrizte. A betiltások gyakoriak voltak, néha még a legismertebb magyar darabokat sem lehetett engedély nélkül bemutatni. 1923-ban a kolozsvári magyar színház műsorán szerepelt Madách műve, Az ember tragédiája, melyet a belügyminisztérium utasítására levettek a mű-sorról. Ugyanez az utasítás érkezett a marosvásárhelyi színházba is, azzal az érveléssel, hogy „a magyar közönség a színészekkel együtt énekelte volna a Marseilleise-t”, ami rendbontásokat idézhetett volna elő. A román uralom alatt a darabot – különösképpen a forradalmi jelenetet – ezután is csak jelentős kihagyásokkal lehetett előadni. Madách színműve azonban nem volt az egyetlen problematikus darab: az 1930-as években a János Vitézt is betiltották.52
A cenzúra keretei között a lapok mind erőtlenebbül tették szóvá a magyarság sérelmeit. Tu-lajdonképpen nem volt olyan szabály, amihez igazodni lehetett. Amit az egyik városban a cen-zúra átengedett, nem biztos, hogy a másik városban megjelenhetett.53 De gyakran az előzetes cenzúrázás sem volt garancia, hiszen gyakoriak voltak a lapbetiltások is. Alig volt olyan év, amikor valamelyik magyar lapot ne tiltották volna be. 1920 júniusában a Temesvári Naplót tiltotta be a rendőrség, majd decemberben az aradi Rendkívüli Újság jutott erre a sorsra.54 Ligeti Ernő visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy az aradi lap valóban „rendkívüli” hevességgel követelte a magyarság jogainak tiszteletben tartását a többségi kormánytól, és ezt a hangot nem bírták a
47 Illusztráció a kisebbségek védelmében. Bihari Újság, 1921. január 13. Idézi Bíró: 505–506.
48 Cseke (2003): 234–235.
49 Bíró: 506.
50 Cseke (2003): 239.
51 Bíró: 509.
52 Costa Foru Constantin Gheorghe: Cenzura teatrală la Cluj. Adevărul, 1923. január 29. Idézi Petcu (2005): 50. Bíró: 486.
53 Berey: 12.
54 Bíró: 504–505.
hatóságok.55 Az eset úgy kezdődött, hogy december 24-én este, amikor a karácsonyi szám már készen volt, román katonák és detektívek jelentek meg a szerkesztőségben, és határozatot mutat-tak fel, mely szerint a katonai parancsnokság három hónapra betiltja a lapot. A prefektusnál ér-deklődő küldöttség semmilyen magyarázatot nem kapott a katonai hatóságok eljárásáról. A lap főszerkesztőjét letartóztatták, majd pár nap múlva elengedték, de a letartóztatás okát utólag sem közölték. A lap megjelenését csak három hónap után engedélyezték, de a betiltás indokaira soha nem derült fény. Alig jelent meg újra a lap, Húsvét előtt a nyomdában ismét román rendőrök jelentek meg, akik elkobozták a cenzúrázott kéziratokat, és újból letartóztatták a főszerkesztőt.
A hercehurca vége az lett, hogy a rendőrparancsnok 1922 januárjában végleg betiltotta a lapot.56 A cenzúra léte tehát nem védte meg a lapokat és az újságírókat a további következmények-től, így a sajtóperektől sem, melyek mind a cenzúra idején, mind pedig az 1928-tól 1933-ig tartó cenzúra nélküli időszakban ugyanazzal az erővel folytak. A legkisebb célzás, a leghalvá-nyabb kritika is elég volt egy sajtóper elindításához.57 A két világháborúra vonatkozó román szakirodalom is egyöntetűen elismeri, hogy a történelmi tartományok közül Erdélyben volt a legerősebb a cenzúra, de az előzetes ellenőrzés ellenére a sajtóperek száma is jelentős volt: az 1919–1934 közötti időszakban 607 magyar és 94 német újságírót ítéltek el sajtóvétségekért.58
A lapbetiltások és az egyéb korlátozások jegyzéke a következő években is meglehetősen hosszú. 1921 januárjában a Brassói Lapok-tól vonják meg a postai szállítás jogát. Márciusban a kolozsvári prefektus a város összes magyar lapját betiltotta, mivel indoklása szerint azok rosszakaratúan bírálták a román hatóságok rendelkezéseit. Tíz napig egyetlen magyar lap sem jelenhetett meg.59 1922 februárjában kolozsvári nacionalista diákok dúlták fel az Ellenzék szerkesztőségét, mivel a lap szatirikus hangnemben írt a kórházakban uralkodó állapotokról.
Az esethez hozzátartozik, hogy a támadást előre bejelentették telefonon, de a rendőrség nem tett semmit a szerkesztőség védelmében. Következő hónapban a hivatalos megtorlást is életbe léptették, és a postaigazgatóság minden indoklás nélkül hat hónapra megvonta az Ellenzék postai szállítási jogát, ami azt jelentette, hogy a lap vidéki terjesztése lehetetlenné vált.60
1.3.3. Az erdélyi sajtó az alkotmány kihirdetése után
Románia új alkotmánya 1923. március 29-én lépett hatályba, hosszú előkészítő munkálatok és egyeztetések után. Az alaptörvény valamelyes visszalépést jelentett a kisebbségek Gyulafe-hérváron és Párizsban szerzett jogainak tekintetében, mivel csupán általános polgári jogokat nyilvánított ki, melyek a kisebbségeket is érintik, azonban nem garantálta a nemzeti kisebb-ségek speciális kollektív jogait. Az 5. cikkely szerint a „románok”, azaz a román állampolgá-rok faji, nyelvi és vallási különbségre való tekintet nélkül élvezik a lelkiismereti- és tanszabad-ságot, a sajtó-, a gyülekezési és egyesülési szabadtanszabad-ságot, továbbá a különböző törvények által megállapított összes szabadságokat és jogokat.61
55 Ligeti: 86.
56 Bíró: 506–507.
57 Uo. 507.
58 Petcu: 49–50.
59 Sulyok–Fritz: 29.
60 Bíró: 504–505. Berey: 17.
61 Mikó: 46. Barabás–Diószegi–Enyedi–Sebők–R. Süle: 20.
Az alkotmány 25. cikkelye kimondottan a szólás- és sajtószabadságról szólt. Eszerint „az alkotmány biztosítja mindenki számára, hogy szóban, írásban és a sajtóban szabadon fejez-hesse ki gondolatait és véleményét”. Következésképpen „sem cenzúra, sem pedig a közlemé-nyek megjelenésére, eladására, vagy szétosztására vonatkozó semmiféle más előzetes intézke-dés nem állapítható meg.” Az alkotmány szerint a publikálást nem lehet semmiféle hatósági engedélyhez kötni, és nem kérhető kaució az újságíróktól, szerkesztőktől vagy nyomdászok-tól. A sajtóra nem alkalmazható a fi gyelmeztetések rendszere. Egyetlen újság vagy kiadvány sem függeszthető fel vagy tiltható be.62
Azonban az alkotmány publikálása után a cenzúra a kisebbségek által lakott nagyobb városokban zavartalanul működött tovább. A magyarok tiltakozása hatástalan volt, habár a helyezet furcsaságát egyes román értelmiségiek is tényszerűen megállapították. Pop Ghiță, az erdélyi román nemzeti párt kisebbségi szakértője a képviselőház 1923. május 30-i ülésén a
„nemzeti diplomácia és a gyulafehérvári határozatok” nevében tiltakozott a cenzúra további fenntartása ellen, és beismerte, hogy egykor a magyar államban a román sajtó ennél nagyobb fokú szabadságnak örvendett. Azt is megállapította, hogy Erdélyben 1867 óta a háború ki-töréséig nem ismerték sem az ostromállapot, sem a cenzúra fogalmát. Felszólalása azonban hatás nélkül maradt.63
Az Országos Magyar Párt parlamenti csoportjának főtitkára, dr. Willer József a Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemle 1923. szeptember 15-i számában írja:
„Az ország határszéli városaiban még mindig vígan garázdálkodik a cenzúra. Úgy mondják, az állam biztonsága követeli meg ennek a dohos intézménynek a fenntartását. Úgy mondják, hogy a cenzúra az állam életének és biztonságának ugyanolyan nélkülözhetetlen őre, akár a sziguranca”.64 Pár hónappal később az erdélyi román párt bukaresti lapja, a România (Románia) is szóvá tette a magyar sajtó szabadságának korlátozását. A cikk írója azt követelte, hogy az alkot-mányban biztosított sajtószabadságot a valóságban is adják meg.
„Erdélyben még ma is, 5 évvel a fegyverszünet után fennáll a cenzúra – írta a lap. A kisebbségi lapok, mert hisz elsősorban ezeket cenzúrázzák, ma is fehér hasábokkal jelennek meg. Ami megjelenhetik a bukaresti román napilapban, nem láthat napvilágot a temesvári, aradi, nagyváradi, szatmári stb.
kisebbségi újságokban. Egyes városokban háromszoros cenzúrának is alávetik a kisebbségi orgánu-mokat: a katonaság, a közigazgatás és az ügyészség cenzúrázzák.”65
1924. december 19-én fogadták el a köznyugalom háborítását büntető törvényt, melyet kezdeményezőjéről, az akkori igazaságügyi miniszter Gheorghe Mârzescu-ról neveztek el.
A törvény elsősorban a Román Kommunista Párt tevékenységét volt hivatott megfékezni az egyre feszültebb román-szovjet viszony körülményei között. Ezért kifejezetten büntette a tár-sadalmi és az államrend megváltoztatására irányuló erőszakos kísérleteket, az erre vonatkozó propagandatevékenységet, valamint a külföldi személyekkel vagy szervezetekkel való
kapcso-62 Románia 1923-as alkotmánya: www.cdep.ro/pls/legis/legis_pck.htp_act_text?idt=1517). Ld. még Berey: 17.
63 Verekedés a parlamentben. Új Kelet, 1923. június 1. Idézi Bíró: 503.
64 A sziguranca az állambiztonsági szerv román elnevezése. Berey: 21–22.
65 România, 1923. november 11. Idézi Bíró: 503–504.
lattartást.66 A későbbiekben, főleg az 1930-as években számos sajtóperben hoztak ítéletet a törvény alapján.
A következő években, 1924–1926 között az ideiglenesen betiltott lapok közé került a nagy-váradi Esti Lap, a gyergyószentmiklósi Székely Szó, a nagynagy-váradi Friss Újság, a szatmári Kato-likus Élet, az aradi Magyar Újság és a marosvásárhelyi Székely Napló.67 Mindez annak ellenére, hogy az 1923-as alkotmány elvileg garantálta, hogy egyetlen sajtókiadvány sem tiltható be.
A szakmai szolidaritás jegyében a magyar újságírókat ért igazságtalanságokat a román kollégák a későbbiekben is szóvá tették. Ez történt 1927 tavaszán, amikor az Adevărul (Igazság) című lap szerkesztősége elítélte azokat a megtorlásokat, melyek a kolozsvári El-lenzék szerkesztőit sújtották. Az állami szervek azért léptek fel az említett újság ellen, mivel ez bírálta a népszámlálás módszereit, és arra buzdította a volt magyar állampolgár zsidókat, hogy magyar nemzetiségűeknek vallják magukat. Az Adevărul ugyanakkor azt is szóvá tette, hogy otthonában ismeretlen tettesek megtámadták Dienes Lászlót, a Ko-runk szerkesztőjét.68
Időközben ténylegesen kezdett kialakulni Erdélyben egy sajátos változata az addig is vi-szonylag egységesebb hangvételű magyar sajtónak. A zavaros átmeneti idők várakozása után az erdélyi lapok nekilendültek saját sorsuk irányításának. Az önálló erdélyi sajtórendszer 1927 körül kezdett kikristályosodni. Az elszakadás után tíz évvel már csökkenőben volt a budapes-ti lapok iránbudapes-ti érdeklődés is. Talán ezt érezték a hatóságok is, amikor öt budapesbudapes-ti lap szabad árusítását engedélyezték, de ezeknek ekkortájt már nem volt lényeges hatásuk, mivel az erdé-lyi magyarságot főképp a hazai politikai és gazdasági események érdekelték.69
Azonban az Averescu-kormány egy éves néppárti kormányzása alatt (1926–1927) újabb kisebbségellenes határozatokat léptettek életbe. Ekkor tiltották meg a vasutasoknak, hogy magyarul beszéljenek az utasokkal, és elkezdődött a magyar tisztviselők tömeges elbocsátása, hiába tiltakozott az OMP a választási paktum kötelezettségeinek fi gyelmen kívül hagyása mi-att.70 Averescu kormányzása alatt a sajtó, propaganda és tájékoztatás ügyeinek irányítását egy újonnan létrehozott intézmény vette át, amelyet a Minisztertanács elnökének rendeltek alá, miután 1919-től mindegyik minisztérium mellett működött egy sajtószolgálat. Az intézmény az évek folyamán különböző elnevezések alatt működött: Sajtó- és Tájékoztatásügyi Hivatal (Direcția de Presă și Informații), Sajtó és Propagandaügyi Főigazgatóság (Direcția Generală de Presă și Propagandă), Sajtó és Propagandaügyi Helyettes Államtitkárság (Subsecretariatul de Presă și Propagandă). A hivatal feladatai közé tartozott az államhatalom és a sajtó vi-szonyának a kérdésköre, ezen belül az információhoz való hozzáférés korlátozása és a sajtó ellenőrzése.71
A magyarság is nagy várakozással tekintett 1928 őszén Iuliu Maniu miniszterelnökké ki-nevezése elé. A nemzeti parasztpárti kormány egyik legelső intézkedése a háború óta fennálló ostromállapot megszüntetése volt, majd 1928. november 21-én egy rendelettörvénnyel eltöröl-ték az előzetes cenzúrát is. A gazdasági világválság évei és a gazdasági cenzúra ellenére lénye-gében az ezt követő öt évben épült ki a romániai magyar sajtónak a kisebbségi élet csaknem
A magyarság is nagy várakozással tekintett 1928 őszén Iuliu Maniu miniszterelnökké ki-nevezése elé. A nemzeti parasztpárti kormány egyik legelső intézkedése a háború óta fennálló ostromállapot megszüntetése volt, majd 1928. november 21-én egy rendelettörvénnyel eltöröl-ték az előzetes cenzúrát is. A gazdasági világválság évei és a gazdasági cenzúra ellenére lénye-gében az ezt követő öt évben épült ki a romániai magyar sajtónak a kisebbségi élet csaknem