Felhasznált irodalom
4. Újra Magyarország részeként
1938 márciusának közepére Kárpátalja egésze ismét Magyarország része lett. A helyi sajtó története szempontjából látszólag nem túlságosan bővelkedik eseményekben ez az időszak, ám ha jobban utánanézünk, akkor az országváltás kétség kívül járt néhány fontos változás-sal. „Kárpátalja visszacsatolásával szükségtelenné váltak a kisebbségi intézmények, fórumok, sajtószervek.”28 Ám ez a megállapítás legfeljebb az itteni magyar kisebbség érdekvédelmét felvállaló civil szerveződésekre igaz, a kultúra, a művelődés, az irodalom, a hagyományápolás terén továbbra is rengeteg feladat várt megoldásra.
Felújította működését a Gyöngyössi Irodalmi Társaság, amely immár nem csupán Ung vi-déken szervezte kulturális rendezvényeit – elsősorban író-olvasó találkozókat, évfordulókhoz kapcsolódó megemlékezéseket – hanem a térség egészében. Mérföldkőnek számított a Kár-pátaljai Tudományos Társaság megalakulása, hisz ily módon – hathatós állami támogatással – megteremtődtek a magyar-orosz (ruszin) és a magyar nyelvű könyvek intézményes kiadá-sának feltételei. Számos szépirodalmi és jó néhány ismeretterjesztő, valamint tudományos kiadvány látott napvilágot e kiadó gondozásában (kárpátaljai népmesék, népdalok stb.). A társaság kétnyelvű, negyedévente megjelenő tudományos folyóirata, a Zorja-Hajnal tanul-mányokat közölt a korszak legnevesebb alkotóinak tollából. A Kárpáti Magyar Hírlap 1943.
május 24-én részletesen tudósított a társaság üléséről, amelyen Ilnyickij Sándor elnök számolt be az elvégzett munkáról, majd Dr. Harajda János ügyvezető igazgató szólt a ruténok kultu-rális igényeinek kielégítéséről. Többek között elmondta, hogy a rutén politikai és irodalmi lapokon (Zorja, Literaturna Negyilja, Ruszkij Mologyozs stb.) kívül tíz rutén nyelvű könyvet adtak ki 1943 eddig eltelt hónapjaiban. Beszámolt a szervezés alatt álló rutén színházról, fel-vetette egy rutén néprajzi múzeum megnyitásának szükségességét, szólt a háromezer kötetes könyvtárról, s arról, hogy bővítése elodázhatatlan. Megemlítette, hogy a Literaturna Negyilja kiadásának teljes költségét a kormányzósági hivatal állta.
Az új körülmények jelentős változásokat hoztak a szerkesztőségek életében. Számos hetilap megszűnt, vagy átalakult napilappá. A Kárpáti Magyar Hírlap (szerkesztője Kováts Miklós és Rácz Pál) ezután napilapként jelent meg. Az ugyanúgy napilappá átalakított Kárpáti Híradó pedig 1941-től már mint a kormány hivatalos lapja tájékoztatja a lakosságot a legfrissebb fejleményekről.
1939 szeptemberének végén a háború poklából kiszabaduló lengyel menekültek árasztot-ták el Kárpátalját. A vereckei és az uzsoki hágón keresztül katonai teherautókon, szekereken érkező lengyelek első csoportja szeptember 21-én ért Beregszászra. A város lakossága testvéri szeretettel fogadta a menekülőket. Ellátták őket kenyérrel, meleg levessel, teával, sokuknak szállást adtak. Néhány nappal később gyűjtést szerveztek számukra, az adakozás eredményé-ről beszámoltak a helyi lapok.
Ettől az időszaktól kezdve kevesen hittek abban, hogy nem következik be egy újabb világégés.
Mint ahogy az várható volt, az újabb államfordulat nem ment végbe minden zökkenők nélkül.
28 Dupka–Horváth: 49.
A Kárpátalja című lap 1940. szeptember 20-i számában a következőket írta: „Gróf Teleky Pál miniszterelnök felszólította a felszabadult terület minden rendű és rangú funkcionáriu-sát, hogy maradjanak a helyükön. A magyar kormány nem bíráskodni akar, hanem boldog egységbe összeforrasztani a magyar és a ruszin népet. Nincs, és nem is lesz megtorlás, hanem megértés és szeretet.” Ennek aztán jócskán ellent mond a cikk további része, mert az írás szer-zője őszintén kifejti elmarasztaló véleményét Marina Gyula görög katolikus lelkészről, akit a magyar kormány a kárpátaljai kulturális ügyek vezetésére miniszteri tanácsossá nevezett ki.
„Marina az országrész egész tanítói és tanári karát össze-vissza dobálta, áthelyezte, igazoltatá-sokat rendelt el, pedig gróf Teleky Pál mindenkit helyben maradásra szólított fel, és a hibázók részére amnesztiát ígért.”
A háborús készülődés, a magyar hadiipar szükségleteinek kielégítése még tovább fokozta a már korábban meglevő nyersanyag- illetve tüzelőanyag hiányt. Ez utóbbi miatt már 1940 decemberében korlátozták a vasúti forgalmat.
A cseh-morva piac megszűnése és a lengyelországi szállítások meghiúsulása miatt igen nehéz helyzetbe kerültek a kárpátaljai szőlős és boros gazdák: 1941 tavaszán mintegy tízezer hektoliter borfelesleg volt a beregszászi pincékben. Fekésházy Zoltán alispán vezetésével kül-döttség utazott Budapestre a földművelésügyi minisztériumba, hogy járjon el ebben a fontos ügyben. Hamarosan megállapodás született a kárpátaljai bortartalékok egy részének felvásár-lásáról, méghozzá hatósági áron.
A Beregszászon megjelenő lapok lelkendezve számoltak be arról, hogy az Országos Nem-zeti és Családvédelmi Alapból (ONCSA) 150 ezer pengőt utaltak ki abból a célból, hogy a város egyik külterületén harminc lakóházat építsenek szegény sorsú családok számára. A város nagyvonalúan 250–500 négyszögölös telkeket bocsátott rendelkezésre. Persze a legtöbb hír a gazdasági helyzet romlásáról és az ezzel kapcsolatos szigorító intézkedésekről szólt. 1941 januárjától a nehéz gazdasági helyzet következtében kénytelenek voltak bevezetni az élelmi-szerjegyeket.
A visszacsatolást követő években a lapok hasábjain megszaporodtak a kulturális esemé-nyekről szóló beszámolók. 1939-ben országjáró körútra indították államalapító István kirá-lyunk Szent Jobbját. A szent ereklyét díszes különvonat vitte körbe egész Magyarországon.
Minden állomáson százak, ezrek várták és köszöntötték. A különvonat 1940 májusának má-sodik felében kereste fel Kárpátalja nagyobb városait.29
Beregszász képviselőtestülete 1941. július 13-án hozott határozatot az országzászló felállí-tásáról és az első világháborúban elesett hősök emlékművének felépítéséről a főtéren. Gyűj-tést hirdettek ebből a célból, s a helyi újságok – a Kárpátalja illetve a Kárpáti Magyar Hírlap – folyamatosan közölte az adakozók névsorát. A gazdasági nehézségek ellenére gyorsan össze-gyűlt az emlékmű megépítéséhez szükséges 20.000 pengő, és 1942. május 31-én több ezres tömeg részvételével felavatásra került az emlékmű.
A helyi lapok, a háborús viszonyoknak megfelelően a frontokon kialakult helyzetről a Magyar Távirati Iroda olyakor igencsak szűkszavú közleményei alapján tájékoztatták olva-sóikat. Az első aggasztó hírek a frontról 1941 decemberének végén, 1942 januárjának elején érkeztek. Nem lehetett tovább titkolni, hogy a Moszkva alatti harcokban a szovjet csapatok megállították a németek előrenyomulását. Súlyos veszteségeket szenvedett a németek oldalán a magyar gyorshadtest, mely november végén megkezdte a visszavonulást. A szétvert sereg
29 Csanádi: 118.
maradványait szállító katonavonatok december 4–6-án lépték át az uzsoki hágót. A Kárpáti Magyar Hírlap tudósításai szerint a kárpátaljaiak megrendülve fogadták a hadtest roncsainak átvonulását a hágótól Csapig vezető útvonalon, a legtöbb településen forró teával, ennivalóval kínálták a leharcolt alakulat katonáit. A hazatért és szabadságolt katonák a kérdések elől a legtöbb esetben hallgatásba burkolóztak, de az a kevés, amit mégis elmondtak, képet adott mindarról a borzalmas erőfeszítésről, amelyet az elmúlt hat hónap során, de különösen az utolsó hetekben ki kellett fejteniük.
1942 januárjában már a hústalan napok bevezetéséről szóló miniszteri rendeletet közölték az újságok, melynek értelmében kedden, szerdán és pénteken húst sem konzervált, sem fris-sen elkészített állapotban tilos volt felszolgálni. A cukrászoknak augusztustól egy napot zárva kellett tartani, bevezették a cipőutalványokat… 1942. augusztus 11-én tette közzé a Kárpáti Magyar Hírlap azt a felhívást, mely a fronton harcoló katonák számára téli ruha – meleg kesztyűk, sálak, lábszár- és érmelegítők – gyűjtését kezdeményezte. Mint a tudósításokból kiderült, sok meleg ruha gyűlt össze. Valamennyi helyi lap hírt adott a Horthy István kor-mányzó-helyettest ért halálos kimenetelű repülőgép balesetről. Mint említettük, az újságok a fronton kialakult helyzetről az MTI hivatalos közleményei alapján számoltak be, viszont terjedelmes cikkeket közöltek a fronton levő katonákkal kötött távházasságokról. Ezeket ün-nepélyes körülmények között bonyolították le.
„A városháza dísztermében asztalra helyezték a vőlegény fényképét, ilyen alkalmakkor kivonult a helyőrség, a Tűzharcos Szövetség, a Vitézi Szék és a Bajtársi Szövetség küldöttsége. Az esketést a polgármester végezte, a vőlegénnyel rádiótelefonon teremtettek kapcsolatot, tanúi a fronton szolgáló bajtársai voltak. A város 100 pengős betétkönyvet ajándékozott a menyasszonynak.”30
A korabeli lapok hasábjain hiába keresnénk a 2. magyar hadsereg 1942. január 12-e után bekövetkezett doni katasztrófájáról szóló beszámolókat. A honvédelmi miniszter is csak 1943. március 2-án adott részletes tájékoztatót a minisztertanács számára a 2. magyar had-sereg veszteségeiről. Helyette 1943. április 7-én a Kárpáti Magyar Hírlapban közleményt olvashattak az olvasók arról, hogyan lehet érdeklődni a fogságba esett katonák iránt. Ebben az állt, hogy
„érdeklődni levélben a pápai államtitkárság mellett működő Hírközvetítő Irodán lehet, olasz vagy latin nyelven, gépírással. Fel kell tüntetni a megkeresendő katona nevét, apja nevét, születési helyét, dátumát és azt a frontot, ahol eltűnt, rangját, beosztását. Érdeklődni az egyházi hatóságokon keresz-tül is lehet. A hadifoglyoknak üzenni is lehet, maximum 25 szó erejéig.”
Több mint négy hónappal a doni vereség után 1943. május 26-án adta hírül a Kárpáti Magyar Hírlap, hogy a 2. magyar hadsereg maradványainak tisztjei, katonái visszatértek az anyaországba. Beregszászon május 30-án ebből az alkalomból a hősi emlékmű előtt gyász-ünnepséget rendeztek, az Oroszlán vendéglő nagytermében megemlékezést tartottak. Ha a helyi sajtóból nem is, a londoni rádió magyar nyelvű adásai mellett a moszkvai rádió magyar nyelvű adásaiból is tájékozódhattak a Kárpátalján élők. „Ebben az időben két magyar nyelvű rádióadás volt a Szovjetunióban. Az egyik a moszkvai központi rádió idegen nyelvű
szerkesz-30 Uo. 134.
tőségén belül működött, de a magyarok csak fordítóként tevékenykedtek abban, a szovjet propagandaműsorokat tolmácsolták magyar nyelven.”31 Adásaik messze álltak a magyarok érdeklődési körétől, magyar vonatkozású anyagok nem szerepeltek bennük, ezért ennek az adónak a műsorát vajmi kevesen hallgatták Magyarországon. Később a magyar nyelvű rá-dióműsort kibővítették, a magyar szerkesztőség élére Szántó Zoltán került, szerkesztőként Gábor Andor és Nagy Imre dolgoztak mellette. De ez az adó sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, magukat a szerkesztőket is lehangolta a torz, primitív és fantázia nélküli szov-jet propagandaanyag. Nem voltak illúziói ezzel kapcsolatban Münnich Ferencnek sem, akit 1942 novemberében neveztek ki a magyar szerkesztőség élére. Ő is maradéktalanul teljesítet-te moszkvai feljebbvalóinak utasításait.
Kárpátalján a két világháború között a legolvasottabb lapok egyike a Kárpáti Magyar Hírlap volt, melyet a Beregszászon élő Kováts Miklós szerkesztett. 1944-ben méltatta a lap fennállásának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a lap vezetői így értékeltek:
„ebből a 25 esztendőből 20 a cseh megszállás idejére esik. A Kárpáti Magyar Hírlapot a magyar létér-dekek hívták életre, mindjárt a megszállás első napjaiban. Akkor még »hazaárulásnak« minősítették az ilyen magyar napilap megindítását és szerkesztését (…) Negyedoldalas, féloldalas és egész oldalas fehér foltok mutatták a cseh cenzorok vörös ceruzáinak irtó munkáját. Aztán jöttek a lapbetiltások: hol több, hol kevesebb hónapra, de ekkor is csak vittük tovább ezt a szellemet, valamelyik más lap hasábjain, oly-kor Munkácson, Beregszászon, Kassán. Mert nem torpantunk meg, felelős szerkesztőnk állta a sarat, bár időben annyit volt a vádlottak padján, mint az íróasztal melletti székben. Írtunk olyan gerinces ha-tározottsággal, amelyet bel- és külföld egyaránt megcsodált, és csendes elismeréssel adózott. A Kárpáti Magyar Hírlapot igen-igen sokan csak szomszédjaik, ismerőseik nevére merték járatni és lopva, titok-ban olvasták, hogy hitet, erőt, reményt merítsenek belőle a jövőre. Mindig független napilap volt, nem lett csatlósa egyetlen politikai pártnak sem, de egyenesen gerincesen képviselte a magyarság érdekeit.”
Egyre nehezebbé vált a lakosság élelmiszerellátása, a lapokból arról olvashatunk, hogy a kormány kénytelen tovább csökkenteni az élelmiszerjegyre járó kenyér, cukor, zsír adagját. A keményen cenzúrázott lapok igyekeztek kisebbíteni a háborús veszteségeket, a harctéri jelen-tésekben egyre gyakrabban írtak „az ellenségtől való rugalmas elszakadásról”, az arcvonal ki-egyenesítésére irányuló hadműveletekről, a gondosan előkészített védelmi vonalakba történő taktikai célú visszavonulásokról. Az újságok tovább dicsőítették a hagyományos német-ma-gyar fegyverbarátságot, pedig mindenki tudta, hogy a 2. manémet-ma-gyar hadsereg doni veresége után ugyancsak megrendült a két ország közötti bizalom. Hamarosan következett 1944, melyet a korabeli újságok a döntő összecsapás évének neveztek, ám a kárpátaljaiak emlékezetébe ez a gyász és a megtorlás éveként került be. Rossz idők jártak a korabeli újságok számára is. 1944.
április 1-én a Tisza vonalától keletre eső területeket, tehát Kárpátalját is, hadműveleti terü-letté nyilvánították. Ez számos szigorú rendelkezés bevezetését vonta maga után. Még 1944.
március 28-án kiterjesztették a statáriális eljárást, a rádióadó és -vevő készülékek üzemben tartására, megtiltották a külföldi rádióállomások hallgatását, korlátozták a távolsági távbe-szélő forgalmat. Április 4-én korlátozták az utazást Kárpátaljára. És ami esetünkben a leg-fontosabb: minden baloldali lapot betiltottak. A betiltott lapok, közöttük szinte valamennyi kárpátaljai újság jegyzékét a Budapesti Közlönyben tették közzé.
31 Uo. 137.
A fejezet végén álljon egy megmosolyogni való, groteszknek tűnő sajtótörténeti érdekesség.
Az ügy előzménye, hogy a munkácsiak már a század elejétől kezdve szobrot akartak állítani Árpád vezérnek. Az egyik helyi lap, Az Őslakó 1941. szeptember 28-i számából megtudhat-juk, hogy Bay Gábor nyugalmazott polgármester minden lehetséges úton megpróbált támo-gatókat szerezni Munkács lakói több évtizedes álmának a megvalósítása érdekében.
„Bay Gábor nemrég egy rendkívül érdekes levélben fordult magához Hitler vezérhez és kancellár-hoz, hogy a szovjet Oroszországban zsákmányolt ágyúkból egy párat ajándékozzon a magyar nem-zetnek, hogy azok anyagából kiönthető legyen lovas szobra Munkácson annak az Árpád vezérnek, aki az Azovi-tenger partjáról, a Don, Dnyeper, Dnyeszter vidékéről, Kijev tájáról a mostani harcok (…) színhelyéről több mint ezer évvel ezelőtt idevezette a magyarokat a Kárpát-medencébe, hogy Európának, a nyugati kultúrának és kereszténységnek majd állandó védelmezői legyenek.”