Laptársak a pályán és a pálya szélén

Zomborban 1865-ben Ipar címmel jelent meg az első újság, Bács–Bodrog vármegye korabeli történetének igazi krónikása a Tiszáékhoz hű Bácska (1878–1914), az ellenzéki Zombor és Vi-déke (1881–1901 és 1905–1908) volt. A Radics György szerkesztette, és Bittermann Nándor nyomdájában készített Bácskát 1879 áprilisában a megyei főispáni hivatal megbízta, hogy legyen a megye hivatalos közlönye. A lap vezércikkben emelte ki:

„ha eddig is azon munkások közé tartoztunk, kik múlhatatlan kötelességnek ismerik el hatáskörük-ben a megye érdekeit előmozdítani, s ezáltal közvetve a haza felvirágoztatásán fáradozni: annyival inkább tartozunk [ezután] azok közé, midőn lapunk arra van hivatva, hogy a megye érdekeit kiváló módon képviselje.”

És valóban, a történelmi Magyarország összeomlásáig a Bácska című lap támogatója volt minden politikai, gazdasági és közművelődési törekvésnek, hasábjain jelentek meg az iro-dalmi és tudományos élet eseményei, évről évre nyomon követhetők a polgárosodási és pol-gárosítási törekvések. Zombor akkori központi helyzetéből eredően pedig a hírlapban meg-jelentek a délszláv nemzeti törekvések eseményei is – a Bácska magatartása e tekintetben is példaértékű, és mint ilyen, megkerülhetetlen támasza és forrása az egykori magyar állam máig tisztázatlan nemzetiségi kérdéseinek megválaszolásában. A hírlap 1914-ben történt megszűnésével azonban a város egy évtizedig magyar újság nélkül maradt.

Merész kezdeményezésnek tűnt Bosnyák Ernő vállalkozása, amikor a szabadkai Bácsmegyei Napló, az újvidéki Délbácska, az óbecsei Tiszavidék és a zentai Sentai Újság mellett lapot ala-pított, és a szabadkai Hírlap betiltását követően állás nélkül maradt Gyöngyösi Dezsőt bízta meg a Sombori Újság (1925–1931) című négyoldalas hetilap szerkesztésével. Herczeg János így emlékezik vissza:

„Pedig tudnia kellett volna, hogy sehonnan semmiféle anyagi támogatásra nem számíthat. Nem úgy, mint elődei, Bittermann [Nándor] és Obláth Károly, akiknek azért csurrant és cseppent némi szubvenció a város és a vármegye rejtett alapjaiból, főként a választások előtt. Bosnyák Ernő kizáró-lag a maga keserves keresetére számíthatott.”³¹

30 Kende: 7.

31 Herceg (1975): 6.

A Sombori Újság a helyi ügyeken túl igazi magyar lapként szóvá tette a bezárt magyar gim-názium, az elbocsátott tanítók és tanárok ügyét, vissza-visszatért a megroppant egzisztenciák kérdéséhez. „Igyekezett egyéniség lenni a Sombori Újság, mint minden valamire való lap, ha csak egy kicsit is ad magára.” 1928 novemberében vezércikkben köszöntötte az Óbecsei Helikont, és az első pillanattól kezdve támogatta Szenteleky Kornél irodalomszervező tevé-kenységét. Ezért, ha kellett bátran szembeszállt a Bácsmegyei Naplóval is. A magyar szelle-miségű lapok kérdésében pedig a Délvidék, majd a Reggeli Újság pártjára állt. „A klerikális támogatásból éldegélő újvidéki újság, amelynek belső munkatársa az a Csuka Zoltán volt, aki szellemi mozgalmunkat szervezte”, Fenyves Ferenc lapjával szemben ugyancsak kiállt a Vajdasági Írás című folyóirat ügye mellett, s mindeközben „egy-egy oldalvágást minduntalan megreszkírozott a Napló ellen” is. Akárcsak a szabadkai Hírlap, de „ilyen hévvel s ilyen éles hangon nem kelt ki ellene egyik sem” – mutatott rá Herceg János a Sombori Újság kapcsán.

A Bácska 1914-ben történt megszűnését követően két évtizedet kellett várni arra, hogy Zombornak újra magyar napilapja legyen. A Friss Újság című 1929 decemberében indult napilapnak a nyomdatulajdonos Sava Milađev volt a kiadója, aki a főszerkesztői feladattal Deák Leót bízta meg. A lap azonban még azon a télen megbukott, és helyébe lépett az Új Hírek, amely azután Gyöngyösi Dezső és Markovich (Majtényi) Mihály – 1936-tól pedig Illés Sándor – szerkesztésével 1941-ig szolgálta a város magyar közönségének tájékoztatását.

„A szabadkai Napló kitűnően szerkesztett újság volt, felvette a versenyt a fővárosi lapokkal. A Reggeli Újság Újvidéken a katolikus klérus befolyása alatt állt, ennélfogva bunyevác és sokác olvasói is voltak. Az Új Hírek délután ötkor már kinn volt a zombori utcákon” – és ez feltét-lenül az előnyére vált.³²

Meghatározó szerepet vállalt a kisebbségi magyarság tájékoztatásáért vívott küzdelemben az Óbecsén Draskóczy Ede szerkesztésében megjelenő Tiszavidék című hetilap is. Elődje a Bácskay Bódog szerkesztette szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap, az Óbecsei Újság volt, amelynek első száma 1911. október1-jén jelent meg. Nemes küzdelemben edző-dött a lap, hiszen az 1888 óta folyamatosan megjelenő Óbecse és Vidéke által uralt területen kellett riválisként felkeltenie az olvasói érdeklődést. Úgy tűnik, ez sikerült, hiszen a világhá-ború utolsó két évében – 1917-ben és 1918-ban – ugyan szüneteltette a megjelenését, de 1919.

június 22-én ismét köszönthette az olvasóit. A hetilap Radoszávlyevits Vladimir könyvnyom-dájában készült Óbecsén. Felelős szerkesztője, Bácskay Bódog az újság VIII. évfolyamában, 1920. február1-jén Tiszavidékre változtatta a nevét, és a megváltozott helyzetre utalva azt is föltüntette: „cenzúráztatott St-Bečej-en”. Bácskay Bódog azonban 1922. szeptember 2-án meghalt. Az elkövetkező néhány számot Tihanyi Ernő jegyezte, 1922. október 22-én azon-ban a Tiszavidék már Dr. Draskóczy Ede felelős szerkesztő irányításával jelent meg, egészen az 1934. április 15-én történt megszűnéséig.

Draskóczy Ede óbecsei ügyvéd Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán és Kende Ferenc társa-ságában szervezője és irányítója volt a „vajdasági” magyar irodalmi élet megszervezésének, intézményes alapjai megteremtésének. Ehhez lapja a Tiszavidék mindenkor fórumot, megszó-lalási lehetőséget biztosított. 1928. november 17-én és 18-án Draskóczy, az óbecsei Magyar Népkör fennállásának hatvanadik évfordulóján, a patinás egyesület elnökeként több mint negyven délvidéki magyar írót hívott meg a Tisza-parti városba, és az ünnepség keretében megtartott tanácskozáson együttesen megfogalmazták a magyar kisebbségi közösség

közmű-32 Herceg (1979): 425.

velődési és irodalmi törekvéseinek programját. Másnap a lapok már Óbecsei Helikonként üdvözölték a kezdeményezést.³³ Hogy 1928-tól a lapok, folyóiratok, irodalmi megmozdu-lások, tanácskozások és végül két könyvsorozat formájában a délvidéki magyar irodalom is hírt adhatott magáról, nagyban segítette a Draskóczy által életre hívott óbecsei írói találkozó.

Az ott fölfedezett közösségi élmény hatása feltétlenül bátorította az írói törekvéseket is, ami azután a magyar folyóirat és a könyvek egyre gyakoribb megjelenésében is megmutatkozott.

Zentán a magyar nyelvű hírlapkiadás újraindulási kísérletére 1921-ben került sor, amikor a helyi erők megjelentették a Tiszamellék című politikai napilapot. Az újság mindössze 78 számot ért meg, az új délszláv állam nem adta meg számára a bizonyítási lehetőséget. Egy évvel később, 1922-ben azonban már Sentai Újság néven jelentkezett az új, hetente háromszor megjelenő lap, amely 1941-ig tett eleget nemes küldetésének. 1941 és 1944 között már Zenta Újság néven jelent meg. 1929-ig, a királyi diktatúra bevezetéséig impresszumában ott szerepelt elkötelezettségének jelzéseként: a Magyar Párt lapja. S hogy kétség ne férjen a hitelességéhez, a szerkesztőség feltűnő helyen hirdette: a Sentai Újság a Vidovdani Alkotmány 13. szakasza értelmében jelenik meg.³⁴

Amíg a Bácskában az 1870-es évektől kezdődően sorra indultak a heti- és a napilapok, hogy többnyire gyertyalángként lobbanjanak el az olvasók közönyében, addig Torontál vár-megyében egészen más volt a helyzet: azon a vidéken mintha takarékosabban bántak volna anyagi eszközzel és emberi energiával egyaránt. „A régi Torontál a nábobok megyéje volt, a Deák-párti birtokos osztály erősen a kezében tartotta a vármegyét” – mutatott rá Kalapis Zoltán –, így a politikai küzdelmek sem voltak olyan élesek, hogy a választások a sajtó világát is fölbolygatták volna.³⁵

Nagybecskereken 1872. április 7-én jelent meg a Torontál első száma. Szerkesztője és tu-lajdonosa a Pesti Napló egykori tárcaírója és a Hölgyfutár ismert szerkesztője, Balás Frigyes volt. A sajtótermék 1876-tól a vármegye hivatalos közlönye lett. 1892. január 30-án kifelé független politikai hírlapként – valójában továbbra is a vármegye „védőszárnyai alatt” – át-tért a napi megjelenésre. Története során a Torontált Lauka Gusztáv (1882–1892), Brájjer Lajos (1892–1908) és Somfai János (1908–1917) is szerkesztette, és olyan meghatározó írók dolgoztak a lapnál, mint Szentkláray Jenő, Stassik Ferenc, Scossa Dezső, Menczer Lipót, Streitmann Antal, Sz. Szigethy Vilmos, Borsodi Lajos, de a becskereki újság közölte id. Bar-tók Béla néhány írását is. A Bánáti magyar nyelvű polgári társadalomtudomány a századforduló idején 1880–1918 című monográfi ájában a társadalmi kérdések, egyáltalán a társadalomtu-dományok iránt fogékony hírlapnak tekintette a Torontált, ami a sajtó akkori körülményei közepette egészen egyedülálló volt.³⁶ 1912-ben megjelenésének negyvenedik évfordulóján az akkori felelős szerkesztő, Somfai János A negyven éves Torontál című tanulmányában foglalta össze a hírlap történetét.³⁷ Az ünnepen rész vett Brájjer Lajos is az egykori főszerkesztője és tulajdonosa – aki akkor már a Fiumei Estilap felelős szerkesztője volt – és lapjában beszámolt az ünnepről. Tőle tudható, hogy a Torontál a jubileum alkalmából terjedelmes ünnepi számot adott ki, ismertetve a lap alapításának történetét, és „rámutatva arra a hazafi as tevékenységre, amelyet a Torontál négy évtizedes fennállása alatt kifejtett”.³⁸

33 Mák (2011): 333.

34 Pejin: 67.

35 Kalapis (1989): 81.

36 Lőrinc: 12.

37 Somfai: 1–4.

38 A Torontál ünnepe. Fiumei Estilap, 1912. június 4. 1.

A Torontál 1930 és 1941 között Híradóként jelent meg. 1941 után – egészen 1944. október 1-jén történt megszűnéséig – ismét Torontálként került az olvasók kezébe. A Délvidék egyik legjelentősebb hírlapjának története azonban máig feldolgozatlan. Németh Ferenc 1992-ben Egy régi lap törzsgárdája – A becskereki Torontálról indulásának 120., napilappá alakításának 100. évfordulója kapcsán című tanulmányában bemutatta ugyan a lapot, annak legjelesebb szerkesztőit és munkatársait, az 1920 utáni történetével azonban ő sem foglalkozott.³⁹