A nemzeti jogok változásai és a magánjogi irányelvek átvétele

Az EK fogyasztóvédelmi irányelveivel kapcsolatban kezdetben a külön törvényi átvétel volt a jellemző. Több európai országot is találhatunk ugyanakkor, mint például Hollandia, Ausztria, Franciaország és Olaszország, amelyek, Magyarországhoz hasonlóan (ld. a következő pontot) a 90-es évektől kezdve az európai uniós magánjogi normákat nem külön törvényben, hanem a magánjogi kódexben vette át. Ennek értelme abban keresendő, hogy az irányelvek ugyan elsősorban fogyasztóvédelmi kérdéseket szabályoztak, viszont a kötelmi jog számos fontos intézményét érintették.

A német jog úgy oldotta meg kezdetben a harmonizálást, hogy a szabályokat az egyes irányelvekből szétszórta, különböző törvényekben szabályozta. Erre jó példa a távolsági kommunikációs eszközök feltételeiről szóló irányelv. Viszont a különálló szabályozás 2002-ben változott, mivel sok európai uniós szabályt illesztettek a be, az ún. Schuldrechtsmodernisierung keretében. A BGB-modernizáció során az volt a legfontosabb célkitűzés, hogy egyrészt az összes szerződési jogi jellegű szabályt integrálják a BGB-be, a fogyasztói szerződési jogi szabályokkal együtt, másrészt kövessék a nemzetközi trendeket nemcsak az adásvételi jog vonatkozásában, hanem az egész általános szerződési jogra nézve. (Ez például azt jelenti, hogy a szerződésszegésnek egységes koncepciója alakuljon ki, illetve az és más uniós jogszabályokat is implementáljanak a német jogba, nem csak minimalista úton, de úgy, hogy megpróbáljanak egy koherens általános rendszert alkotni³¹³.) A 2002-ben hatályba lépett BGB új novellája a Gesetz zur Modernisierung des Schuldrechts vom 26.11.2001, a BGB-be számos új rendelkezést hozott, köztük a fogyasztó (Verbraucher § 13 BGB), vagy a vállalkozó (Unternehmer § 14BGB) fogalmának definícióját. Fontos változás, hogy a fogyasztói jogot a német jogalkotó igyekezett a BGB-be integrálni, akár meglévő külön német törvényekben volt található, akár az EU alkotta szabályok voltak. A rekodifikáció tovább folytatódott 2002 júliusában, amikor a sérelemdíjra (Ausgleich von immateriellem Schaden), és a szerződéses kívüli felelősségre (außervertraglichen Haftung) vonatkozó szabályozást is átdolgozták³¹⁴.

A francia polgári jogban is nagy változást hozott a 2000-es évek eleje. Pierre Catala professzor vezetésével francia tudósok egy csoportja reformtervet dolgozott ki, amely érintette a Code civil kötelmi jogi általános részét (a kötelem általános szabályai, szerződések általános szabályai, kártérítési jog és kvázi szerződések), és az elbirtoklást. Ez egy kifejezetten tudós munka volt, amelyet hivatalosan nem támogattak. 2005 szeptemberében mutatták be az igazságügyminiszternek az Avantprojet de réforme du droit des obligations et de la prescription címmel. A projekt számos disputát

312L. bővebbe: Legrand, Pierre: Fragments of law-as-culture. W.E.J. Tjeenk Wilink, Deventer. 1999.pp. 1-14.

313 Grundmann, Stefan – Uhlig, Sebastian: German contract law – nearly a decade after the fundamental reform in the Schuldrechtsmodernisierung. European Review of Contract Law. 2011/1, 78-91. p. 79.

314 Alpa – Andenas 2010, p. 100.

79

eredményezett és egy második javaslat elindulását is generálta François Terré vezetésével (Projet Terré). Terré professzort több európai és nemzetközi model is inspirálta³¹⁵. Az általános szerződési jogról és kártérítésről szóló részeket 2009-ben és 2011-ben, a harmadikat az általános kötelmi jogról és a kvázi-szerződésekről ezt követően tervezték meg. A munkálatok elérték azt a hatást, hogy kormányzati szinten is elkezdtek a módosításokkal foglalkozni, 2006-ban és 2008-ban is kisebb változtatásokat hajtottak végre a Code civil-en. A francia minisztérium 2007 óta dolgozott a Code civil többi részén is, a reformmunkálatok támaszkodnak a két korábbi projekt javaslataira. A változások 2015-ben öltöttek testet és vezettek el a módosításokhoz a francia magánjogi törvénykönyvben³¹⁶. A kormány 2013. november 27-én kiadott egy törvényt, amely az eljárásjogok modernizációjához és egyszerűsítéshez kapcsolódott az igazságügy és nemzetközi ügyek területén. A 3. szakaszt az alábbi módon nevezték el: „simplification du droit des contrats, du régime et de la preuve des obligations”.

Ennek a paragrafusnak az volt a célja, hogy a kormánynak megengedje, hogy megreformálja a szerződési jogot ordonnance (lényegébben egy kormányrendelet, de ratifikálnia kell a parlamentnek) segítségével. A Szenátus legelőször elutasította (2014 január 23-án), hogy a szerződésekre vonatkozó joganyag felülvizsgálatát ordonnance-szal oldják meg, de végül a Nemzetgyűlés lehetőséget adott erre. A felhatalmazást a n° 2015-177 törvény (2015. február 16.) 8. paragrafusában adták meg, amely az igazságügy és belgazdaság teréhez tartozó eljárásjogok modernizációjáról és egyszerűsítéséről szóló jogszabály³¹⁷.

A Code civil új szabályairól egy konzultációt indítottak 2015 február 25-én közigazgatási hatóságok, akadémikusok, bírók és gyakorló jogászok bevonásával. A szerződésjogi reform céljai közé tartozik az egyszerűsítés, észszerűsítés, és az, hogy egy olyan törvényi modellt adjon, amelyet a gazdasági szereplők és a polgárok, és nemzetközi felek figyelembe tudnak venni³¹⁸. A változások eredményeképp 2016 október 1.-jén lépett hatályba a Code civil-t több ponton is jelentősen módosító jogszabály (Ordonnance no. 2016-131 du 10 février 2016 portant réforme du droit des contrats, du régime général et de la preuve des obligations). A köztársasági elnöki indoklás szerint (Rapport au Président de la République relatif à l’ordonnance no 2016-131, Journal Officiel 11 February 2016) a változások több célt is szolgálnak egyrészt növelni akarják a francia jog vonzóságát, másrészt elősegíteni a gyengébb szerződő fél szerepét és helyzetét.

Smits és Calomme kifejezik, hogy a reformnak három célja volt, hogy egyrészt elvégezze a szükséges módosításokat a hatályos jogon, az esetjogban történt változásokat törvényi szintre

315 Fauvarque-Cosson, Bénédicte: Towards an important reform of the French Civil Code. Montesquieu Law Review, 2015/3. p. 3.

316 Borghetti, Jean-Sebastien: French Law. In: Julio César Rivera (szerk.): The scope and structure of civil codes.

Springer, Dordrecht, 2013, 181-201. pp. 196-197.

317 Asfar-Cazenave, Caroline: Le nouveau droit français des contrats. La Revue juridique Thémis de l'Université de Montréal 49/3, 2016, 717-756. p. 723.

318 Philippe, Denis: La réforme du droit des contrats en droit français. Előadás, Congrès de l’IDEF, 22 avril 2016.

(letöltve: 2017. március 20.)

http://www.philippelaw.eu/UploadDirectory/UserFiles/files/La%20r%C3%A9forme%20du%20droit%20des%20c ontrats%20en%20droit%20fran%C3%A7ais.pdf .p. 2

80

emelje, és olyan doktrinális vagy rendszerbeli előírásokat honosítson meg, amelynek viszont nem lesz nagy hatása a joggyakorlatra³¹⁹

Az angol jog külön törvénnyel oldja meg a fogyasztóra vonatkozó védelmi szabályozást (Consumer Rights Act 2015), ez egy speciális területre átfogó szabályozásnak számít. A módszer hátránya, hogy gyakran kell változtatni a szabályozást, sőt mi több, kialakul egy nemzeti és európai uniós szabályozás és megoldás ugyanarról a témáról.

Az Európai Unió szabályait a nem tagállamok is figyelemmel kísérik, és igyekeznek használható megoldásokat átvenni³²⁰. Azt, hogy ami az EU-ban történik például jogalkotási kérdésekben, az nem marad csak a tagállamok ügye, hanem meglehetősen nagy hatással van a világ többi részére,

„Brüsszel-effektusnak” is nevezik³²¹. Ennek a jelenségnek több is oka van. Mivel az Európai Unió nagy államalakulatnak számít (lakossága, területe és a résztvevő országok száma és befolyása miatt), illetve mivel erős vásárlóereje van, képes szabályozási sztenderdeket (regulatory standards) adni a világ többi részének, amelyek többféle formát vehetek fel. A szabályozói magánjog (regulatory private jog) más országokban is kifejti a hatását, mint például ahogyan az a 99/44/EK irányelvben a fogyasztói adásvételi garanciákról szóló rész kapcsán tetten érhető, amerikai áruk előállításával foglalkozó vállalatoknak, mint például az Apple³²² is el kellett ismerniük és alkalmazniuk (ha az EU-ba is kívántak szállítani). Lehetséges közös szabályozás is, ahol az EU meghatározza a kötelező keretet, amelyet ipari és kereskedelmi szervezetek kitöltenek normákkal, mind például az áruk sztenderdizációja, illetve az élelmiszerbiztonság területén. Érdekessége a dolognak, hogy ez önszabályozást jelenthet, bármiféle direkt vagy indirekt EU szabályozási behatás nélkül³²³. Svájc mint nem európai uniós tagország nem köteles alkalmazni ugyan az irányelveket, de a közösségi normák mégis szétszórtan bekerülnek a kötelmi jogi törvénybe (pl. a házaló kereskedővel kötött ügylet elállási szabályai). Az ellenkező hozzáállásra is van példa: néhány EU-norma nem került be a kódexbe, vélhető kógenciájuk miatt (ez valószínűleg zavarólag hatott volna a svájci kötelmi jogi szabadságra). A társult államok számára még nem kötelező átvenni az irányelvet, de gyakran mégis ezt teszik, illetve autonóm átvétel is lehetséges³²⁴.

A tagállamok az uniós jog átvételére többféle módszert alkalmazhatnak. Az egyik lehetőség, hogy a szerződési jog meglévő szabályaitól elválasztják az uniós jogot és külön fordításként implementálják a hazai jogba, és a bíróságokra vár a feladat, hogy megoldjanak minden olyan

319 Smits, Jan M. – Calomme, Caroline: The reform of the French law of obligations: Les jeux sont faits. Maastricht European Private Law Institute Working Paper No. 2016/05. p. 6.

https://papers.ssrn.com/sol3/papers.cfm?abstract_id=2845796 (letöltve: 2017. március 20.)

320: Church, Clive H.: Introduction In: Clive H. Church (szerk.) Switzerland and the European Union: A close, contradictory and misunderstood relationship (Europe and the Nation State). Routledge, Abingdon on Thames, 2007- p. 9.

321 ld. bővebben: Bradford, Anu: The Brussels effect. Northwestern University Law Review 107, 2012, 1–68.

322L. bővebben: Djurovic, Matejka: The apple case: The commencement of Pan-European battle against unfair commercial practices. European Review of Contract Law. 2013, 253-266. p. 253.

323 Micklitz 2014b, 80.

324 Church 2007, pp. 7- 9

81

problémát, amely a klasszikus szerződési jog és az új jog közötti eltérések miatt kialakul. Ennek az eljárásnak az előnye Kisfaludi szerint az, hogy gyors, mivel csak a megfelelő fordításról kell gondoskodni. Másrészt úgy gondolja, hogy így könnyebb az Unió felé is igazolni, hogy ténylegesen megtörtént az átvétel (még ha szószerinti is az átvétel). A szerző arra mutat rá, hogy a

„funkcionalista” átvétel során nem csupán az irányelv puszta szó szerinti fordítása szükséges, hanem az is, megtalálják a rendelkezés lényegét. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti jogalkotónak elemezni kell és meghatározni az európai szabályozás alapfunkcióját, illetve vizsgálni a nemzeti intézményeket és koncepciókat³²⁵.

Amennyiben elfogadjuk azt a nézetet, hogy az európai uniós magánjogi normáknak a tagországok jogrendjébe történő integrálására a legjobb módszer a magánjogi kódexbe való beépítésük, felvethetjük azt a kérdést, hogy a normák a Ptk.-ba hogyan legyenek beépítve: a szerződési jog egészére vonatkozóan, külön fejezetekben vagy külön szakaszokban? Például a jogellenes kikötésekről szóló alapelv lényegileg volt olyan tartalmú, valamint a jogalkotó célja is megfelelt a különös szabályok általánosabb szintre történő helyezésének, hogy létrejöhetett egy általánosabb szabályozás, így a régi magyar Ptk. általános részébe is bekerülhettek az irányelv szabályai. Az új Ptk. koncepció³²⁶ külön kiemelte például, hogy az általános szerződési feltételekről, valamint a fogyasztói adásvételről és a hozzá kapcsolódó jótállásról szóló irányelvek szabályai az kódexbe is jól illeszkedően bevihetők. Kérdés azonban, hogy az EU-nak volt-e célja, hogy egy különös szerződési normát sokkal általánosabb szinten, a tagállamok legfontosabb magánjogi törvényében szabályozzanak. Vannak olyan irányelvek, amelyeket nem feltétlenül kell a szerződési jog általános részének normái között számon tartani és a Ptk.-ban a különös részi normák közé kell inkább integrálni. Ilyennek minősülhet a fogyasztói hitelszerződés és az utazási, illetve utazásszervezési szerződés. Az irányelvek jellemzően egy-egy szerződéstípust szabályoznak, ezekben pedig sok az ismétlés. A koncepció szerint ezen ismétlődő normákat absztrakcióval a szerződések általános szabályai közé lehet illeszteni, mivel a közös ismétlődő jogi megoldások általánosításra alkalmasak és így kodifikálásra megfelelőnek tekinthetőek. Ilyen közös pontok az irányelveken belül a hangsúlyozott és fokozott tájékoztatási kötelezettség a fogyasztóval szemben, a meghatározott határidőn belül fennálló elállási jog, illetve a szerződés megkötésének szabályai. Egy összefüggő törvénykönyvben (kódexben) történő szabályozás azzal a pozitívummal is jár, hogy csökkennek az összeütközések az egyes irányelvek szabályaival. (Nem szabad elfeledkezni arról, hogy esetleg vannak olyan területek, amelyek a különböző irányelvekben ütköznek egymással, ill. azok párhuzamos megoldásokat kínálnak.). Meg kell jegyezni, hogy az EU jognak a legfontosabb célja nagymértékben piacorientált, és az összes politikája is leginkább ebben az irányban mozog. Ezért elkerülhetetlen, hogy az EU magánjoga néha a nemzeti magánjogokkal is ütközzön, amelyeket különböző társadalmi feladatok is szerepet kapnak. Mak hozzáteszi, hogy a normatív keretrendszer fejlődése két oszlopon nyugodhat, az egyik a koherencia, amely azokkal a politikákkal van

325 Kisfaludi 2008.

326 A Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott szöveg, amely e határozat mellékleteként megjelent a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában

82

szinkronban, amelyek az EU magánjogát alakítják, és koherencia az EU magánjogának általános alapelveinek az azonosításán és alkalmazásán keresztül³²⁷.

Meg kell említeni a közös és eltérő elemek kapcsolatát az uniós jogon belül. Szalma szerint eltérő elemek alatt értendők azok a jogszabályok, azaz egyes jogintézmények, vagy azokon belül, részletekben felmerülő modalitások, amelyek a sajátos „nemzeti jogfejlődés” eredményei. Ezek nem tekinthetők „nem harmonizált” elemeknek (a nemzetközi behatás rájuk is kiterjedhet). Az eltérő elemek nyilvánvalóan lerontják a közös szabályozás sikerét, a közös elemek, amelyek a jogfejlődés részeként vagy jogi implantátumként kerültek be a jogrendszerbe, pedig segítik. Az általánosítás például az alapelvek kapcsán segítheti a jogközelítést, de az eltérő speciális elemeket akkor is nehéz átírni, nem is beszélve arról az esetről, hogy ha egy alapelv az egyik országban eltér a másik országban alkalmazott gyakorlattól, vagy pedig nem is ismerik azt. Ezek azok a problémák, amelyeket a közös fogalomhasználat, alapelvek, illetve a közös és eltérő elemek jelentenek.

A következő kérdés az uniós fogalmak alkalmazása. Az uniós jogban, ha a nemzeti megoldások maradéktalanul tudnak érvényesülni, akkor nem alakul ki egységes fogalom használat és terminológia az egyes definíciók mögött³²⁸. Egyes magánjogi fogalmaknak sincs jól meghatározott strukturált jelentése: míg a fogyasztó fogalma a közel két évtizedes fejlődést követően kikristályusult, addig a kereskedő vagy vállalkozó kategóriája nem. Az EU magánjog inkoherens megközelítésére Mak éppen a fogyasztó fogalmának példáját tartja, amelynek destabilizáló hatása van a nemzeti jogokban, és ez bizonytalansághoz és rossz megoldásokhoz vezet³²⁹. Osztovits úgy véli, hogy a túl tág fogalmak helyett egységes tagállami szintű szabályozásra van szükség³³⁰.

Magyarországon is találhatunk olyan fogalomhasználattal kapcsolatos kérdést, amit a jogalkotónak valamilyen módon rendeznie kellett. Például az új Ptk. Koncepciója³³¹ megemlítette a szocialista eredetű gazdálkodó szervezet³³² fogalmát, amely a fogyasztóvédelmi szerződéses jogban is szerepet kapott. Tekintettel a párhuzamos jogintézmények hiányára, és a történelmi szerepére, Vékás Lajos³³³ a kifejezés mellőzését javasolta. Hasonló a kereskedő fogalmának kezelése: a magyar jogrendszernek vannak történeti előképei a szóról, mivel már a Kereskedelmi Törvényben (1875) is előfordult, de ezt a fogyasztóvédelmi irányelvekben meghatározott eladó kifejezés megfelelőjeként automatikusan alkalmazni nem kielégítő. Az irányelvekben szerepel a professional (business) kifejezés, amelyeket csak részben szerencsés kereskedő-nek (vagy vállalkozás-nak) fordítani (l. 5.-6. fejezetet).

327 Mak:2011, pp. 427-428

328 Vékás Lajos: Az európai közösségi magánjog sajátos alanyáról a fogyasztó fogalmáról. Európai Jog 2/5, 2002, 3-13.

329 Mak 2011, p. 427.

330 Osztovits 2009, p. 12.

331 A Kormány 1003/2003. (I. 25.) Korm. határozatával elfogadott szöveg, amely e határozat mellékleteként megjelent a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában p. 15

332 Elsősorban szocialista jellegű politikai intézmény volt, de a rendszerváltás után is ellátták feladattal, például a fogyasztóvédelem kapcsán.

333 Vékás 2008d

83

Ennek elemzése segíthet abban, hogy a jogalkotó megfogalmazza, melyek a problémás pontok az európai közös jogalkalmazás fogalomhasználatában és hogyan lehetne őket elhárítani.

Az irányelvek Ptk.-ra gyakorolt hatása elsősorban az, hogy a polgári törvénykönyvben található rendelkezéseket az uniós elvárásokhoz igazítják. Ez a folyamat korszerűsítéssel jár, és a magánjogi szabályozást is tisztítja és finomítja. A magyar jogrendszer modernizációjában nagyon fontos szerepet kap az EK jogharmonizációs programjához való csatlakozás. Ha átvesszük a közösségi jogot, akkor a magyar jogrendszer is modernizálódik³³⁴. (Például az 1997-es Ptk. módosítás célja is a modernizálás, a magyar magánjog közösségi normákkal összhangba hozása volt³³⁵.)

Az irányelvekben felmerülnek olyan gondolatok, amelyek a tagállamokat arra kötelezik, hogy vagy egy olyan fogalmat integráljanak a jogrendjükbe, amely számukra ismeretlen, vagy próbálják az irányelvben szereplő koncepciót értelmezni. Lehetséges, hogy az irányelv használja például a dolgozó kifejezést. Lehet, hogy az irányelv tartalmaz hivatkozást, de az is lehet, hogy teljesen a tagállamra hagyja a kifejezés meghatározását. Arra is van példa, hogy az irányelv tartalmaz egy kifejezett meghatározást egy szóra nézve (pl. fogyasztó). Probléma akkor merül fel, ha a Bíróságnak egy tagállami kifejezést úgy kell értelmeznie, hogy nem talál rá utalást a tagállam jogában.³³⁶ Ugyan az EU-nak nincsen kifejezett felhatalmazása és kompetenciája, hogy a szerződési jogban normákat hozzon létre, nem feltételenül alkotmánysértő ilyen normák létrehozása a közösségi jogban. Ez amiatt van, mert a szerződési jog a gazdasági tranzakciók egészének a jogi keretét biztosítja. A szerződési jog ily módon bele van foglalava az EU kompetenciái közé, amelyek része, hogy a tagállamok jogát közelítse egymáshoz, ha a belső piac működését kell biztosítania (EUSz 114. cikkely). A Maastrichti Szerződés óta az EU-nak van lehetősége a fogyasztók védelmét biztosítani (EUSz 169. cikkely). Viszont az EUB kifejtette azt, hogy a belső piac működése érdekében elvégzett jogharmonizáció nem egy biankó csekk (carte blanche) arra, hogy bármely szabályt megalkosson³³⁷. Saprai a consent-et (megegyezés) tartja az európai szerződési jog konvergenciája egyik alapvető feltételének, az irodalomban ezt leginkább alkotmányos legitimációként határozzák meg. Ez akkor következik be, amikor a tagállam beleegyezik abba, hogy szuverén jogairól lemond aláírja és ratifikálja a különböző EU szerződéseket. Az Európai Bizottság számára is a belegyezés a legfontosabb igazoló pont a legtitimációt illetően. (Saprai megjegyzi ugyanakkor, hogy szerinte igazából egyik szerződésben sem találni egyértelmű felhatalmazást a közös szerződési jog elérésére.)³³⁸. A tagállamok jogai között tényleges vagy potenciális problémáknak kell lenniük, amelyeket az EU intézkedéseinek kell megoldani. Ha az EU harmonizációt kíván alkalmazni, akkor a határokon átívelő gazdasági csere elősegítését kell

334 Kecskés 2003, p. 512.

335 Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog. Complex Kiadó, Budapest, 2007. p. 142.

336 Roth, Wulf-Henning: Case Note Case 137/08 VB Pénzügyi Lizing Zrt v Ferenc Schneider. European Review of Contract Law 2011/3: 425–438..

337 Case C-376/98 Germany v Parliament and Council (Tobacco Advertising I), Case C-380/03 Germany v Parliament and Council (Tobacco Advertising II),

338 Saprai 2016. pp. 115-116

84

ösztönöznie azzal. Az EUSz 114. cikkelyére való hivatkozás mellett azt is igazolni kell, hogy a magánjog kérdéses szabálya a szabad mozgással is kapcsolatba kerül és a piacra lépést is megnehezíti³³⁹ . Rutgers³⁴⁰ szerint a magánjog általában nem jelent akadályt a belső piacra nézve, de bizonyos területeken felmerülhet akadályként, és csak ezekben az esetekben léphet fel az Unió szabályozóként. Másik probléma, ami a harmonizációval kapcsolatban merül fel, hogy ez egy osztott hatáskör: a tagállam és az Unió közösen gyakorolja (EUSz 4. cikkely). Ez azt is jelenti, ha az EU gyakorolta hatáskörét, akkor a tagállamnak nincs lehetősége saját szabályozással előállni ezen a területen (EUSz 2(2) cikkely)³⁴¹. Felmerül a kérdés, hogy ha egy meglévő jogszabály, amely tartalmazza az uniós jogot, megváltozik, vagy teljesen új norma lép a régi helyébe, akkor mi a teendő. Nyilvánvaló, hogy az uniós jog szabályainak érvényesülését ekkor is biztosítani kell. Ha nem tartalmazza az uniós jogot az új szabály (és a nemzeti jogalkotó nem alkalmazná máshol sem a szabályt), akkor kötelezettségszegési eljárásnak van.