Az Európai Közösség „egyedülálló a nemzetközi jogban”, az „első igazán nemzetek feletti szerveződés”. Ugyanakkor jellegét tekintve különbözik más nemzetközi szervezetektől: az európai közösség több mint az alkotó államok puszta közössége, mert egy új jogrendszert is jelent a nemzetközi jogban. Ennek a jognak nemcsak a tagállamok, hanem az egyének is alanyai. Olyan jogokat és kötelezettségeket hoz létre az egyének számára, amelyek például bíróságok előtt is figyelembe vehetők128.
Európában a második világháborút követően az integrációs szervezetek közös piacot hoztak létre, ennek a kiépítése egy idő után feltételezte a közös jogot, illetve egyes meghatározott területeken a tagállamok egységes jogi szabályozását. Az európai uniós négy szabadság biztosításához számos kérdésben kellett a tagállamok szabályai közötti különbségeket feloldani és olyan szabályokat kidolgozni, amelyek lehetőleg a részt vevő országok mindegyikének érdekét szolgálják és tetszését kivívják. Az első magánjogi jellegű szabályokat a közös piacon a hatvanas években hozták létre.
Ennek oka az volt, hogy biztosítani kellett a gazdasági társaságok hitelezőinek és tulajdonosainak jogait az Európai Közösségek egész területén, ezzel kapcsolatban felvetődtek versenyjogi kérdések
128 Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Hvg-Orac, Budapest, 2003. p. 253.
32
is. Érdekes ugyanakkor, hogy már a hatvanas években is kerültek az Európai Közösségek Bírósága elé olyan ügyek, amelyeknek magánjogi relevanciája egyértelmű129.
A nyolcvanas években a fogyasztóvédelem is egyre inkább a szabályozás homlokterébe került, megjelentek az első ilyen jellegű irányelvek. A jogtudomány és az európai intézmények a 80-as évektől kezdve egyre növekvő mértékben foglalkoztak az európai szerződési joggal. A PECL és a Gandolfi-projektek (l. alábbi) is azt bizonyítják, hogy ez a terület az európai magánjog fogalmáról, módszeréről és a szükséges tartalmi elemeiről szóló párbeszéd középpontjában állt130. Amikor a magánjogi kérdések megjelentek, akkor számos elhatárolási probléma lépett fel a közösségi és nemzeti szint között, illetve, az európai magánjog fogalmi kereténél maradva, felmerült az a kérdés, hogy mit kell gondolni az európai magánjogról magáról, hol kell meghúzni a határokat a közjog és a magánjog között. Ha az Európai Unió magánjogban bocsát ki normákat, az a közjogra is hatást gyakorol, de például az adatvédelmi és egyéb igazgatási természetű normák a magánjogra is hatnak.
Ez azt is jelenti, hogy áttételesen az európai magánjogi szabályok a nemzeti közigazgatási jogot is befolyásolják.
Az európai magánjog alatt egy egyre inkább egyesülő jogot lehet érteni (vagy legalábbis ennek a képe fogalmazódik meg az európai jogalkotókban). A jelenlegi fázisban nem egységes jogról van szó, hanem inkább jogközelítésről beszélhetünk. Az uniós jog fejlődésénél több fogalom is felmerült, pl. unifikáció, jogközelítés, harmonizáció és koordinálás.131,132 A fogalmak egy része ugyanazt a jelentést hordozza, és talán nincs is nagy különbség a jelentéseikben. Az unifikáció során egy központi szerv dolgozza ki a fogalmakat és az adott törvényalkotási gépezet hajtja végre a jogszabályalkotást. Ez a modell nehezen tudna megvalósulni, és elégséges politikai akarat sem lenne hozzá jelenleg Európában. A jogközelítés ill. harmonizáció kapcsán arról beszélhetünk, hogy a tagállamok részt vesznek a jogszabályok kidolgozásában, illetve folyamatosan konvergál két (esetleg több) jogrendszer egymáshoz. A jogszabályok harmonizációja a gyakorlatban két módon valósulhat meg:
egyrészt a meglévő szabályokat felülvizsgálják, másrészt új, modern szabályokat dolgoznak ki. Az európai jogharmonizáció során, amikor az EU új jogszabályokat (irányelveket) dolgozott ki, akkor a tagállamok igyekeztek leginkább újabb jogszabályokkal elvégezni az implementációt (átültetést).
Az uniós jog [Európai Unióról szóló szerződés (EUSz)] használja a harmonizáció, közelítés és koordinálás kifejezéseket. Kecskés utal arra, hogy hiába a kifejezések változékonysága, a három szó hasonló eszközöket és tevékenységeket fed le133. Ha az uniós jogi eszközökre kívánjuk a fenti fogalmakat rávetíteni, akkor az unifikáció (egyesítés) rendeleteken, vagy esetleg a hasonló hatással bíró teljes harmonizációs irányelveken keresztül valósul meg (szükség van az átültető rendelkezésre,
129 Ilyen például az ún. Stauder-ügy, ahol jegyre történő vajvásárlás kapcsán az emberi méltóság került szóba (Case 29/69, Stauder v City of Ulm, [1969] ECR 419, para. 7). Részletesen l. Usher, John A.: Principles derived from private law and the European court of justice. European Review of Private Law 1993/1, 109-136. p. 110.
130 Schulze, Reiner: Changes in the Law of Obligations in Europe. In: Schulze, Reiner – Zoll, Fryderyk (szerk.): The law of obligations in Europe, A new wave of codifications. Sellier European Law Publishers, Munich, 2013. p. 23
131 Bennachio 2003, pp. 28, 30-33.
132 De Miguel Asensio 2005, p. 3.
133 Kecskés László: EU-jog. Dialóg Kiadó, Pécs, 2003. pp. 406-407.
33
és a tagállamok az átültetés formáján változtathatnak). A minimum harmonizációs irányelvek inkább a jogközelítést szolgálják: a tagállamoknak kötelező átvenni, de a nem kötelező elemektől eltérhetnek, ha a belső piac szabadságát ezzel nem veszélyeztetik134.
Meg kell említenünk, hogy bizonyos elméletek szerint a jogrendszerek természetes módon is közelednek egymáshoz, l. a nyugati demokráciákat. A közeledést a közös nemzetközi kultúra, nemzetközi kommunikáció, utazás, kereskedelem, nemzetközi szervezetek, technológia segíthetik elő. Jó példa a kontinentális és a common law jogi megoldásainak hasonlósága. Ráadásul jogi transzplantációk is elősegíthetik a közeledést.135 A külföldi példák, illetve szabályok felhasználása sokszor szupranacionális szabályoknak, illetve intézménynek köszönhető. Például az 1978. január 10-én megjelent francia loi Scrivener-t (n° 78-23) is az EK miniszterek tanácsa által 1976. november 16.-án kiadott 47. Döntés (Résolution) ösztönözte136.
Egy másik megközelítésben vizsgálva az európai jogfejlődést, az eddigi jogharmonizáció leginkább minimumharmonizációnak tekinthető: ebben az esetben az irányelv szabályainak csak egy meghatározott kisebb részét szükséges átvenni, illetve van egy minimum, amit át kell venni a tagállamnak. Ennek következménye a jelenlegi formájában töredezett, hézagos és részleges magánjogi (szerződési jog) joganyag. Ugyanakkor az újabb magánjogi irányelvekben az Európai Uniós jogalkotó már törekszik arra, hogy megpróbáljon egy általános kötelező szabályozást előírni, amely nem enged eltérést a tagállamoknak, és amit maximum harmonizációnak nevezünk. Az EUB 2002-ben a termékfelelősségről szóló irányelv kapcsán megerősítette, hogy az EU-nak a célja a maximum harmonizáció volt (ECJ 25 April 2002 – C-183/00 Maria Victoria Gonzalez Sanchez v.
Medicina Asturiana SA; ECJ 25 April 2002 – C-52/00 EC Commission v. French Republic és ECJ 25 April 2002 – C-154/00 EC Commission v. Hellenic Republic)137.
A jogharmonizációnak van közvetlen és közvetett hatása a jogrendszerre138. A közvetlen hatás abban áll, hogy az adott jogrendszert hozzá kell igazítani a megfogalmazott jogalkotási tételekhez, a közvetett hatás pedig abban, hogy a jogszabályok környezetét is olyanná kell tenni, hogy az európai unió normái minél könnyebben tudjanak hatást kifejteni. Ismerjük a pozitív és negatív harmonizáció közötti megkülönböztetést is. A pozitív harmonizáció kapcsán egy európai uniós szabályt kell a jogrendszerben megfelelő módon alkalmazni, a negatív harmonizáció keretében pedig el kell távolítani minden oda nem illő jogszabályt, amely a jogközelítést akadályozná (dereguláció).
Jogközelítés esetében a pozitív harmonizáció jóval nagyobb szerepet kap, mint a negatív.
134 Mańko, Rafał: Contract law and the digital single market. Towards a new EU online consumer sales law? In-Depth Analysis, European Parliamentary Research Service, 2015. p. 19.
http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/IDAN/2015/568322/EPRS_IDA(2015)568322_EN.pdf (letöltve:
2017. március 20.)
135 de Cruz, Peter: Comparative law in a changing world. Routledge Cavendish, Abingdon, 2014. pp. 513-514
136 Agostini, Éric: La circulation des modèles juridiques. Revue internationale de droit comparé 42/2, 1990, 461-467.
p. 464.
137 Menyhárd Attila: Az új polgári törvénykönyv. Kézirat. 2016, p. 328.
http://jog.tk.mta.hu/uploads/files/11_Menyhard_Attila.pdf (letöltve: 2017. március 10.)
138 Bennachio2003, p. 34.
34
A történelmi példák azt mutatják, hogy a külföldi jogalkotók is gyakran választják azt a megoldást, hogy meglévő, működő külföldi szabályozást tanulmányoznak és aztán annak bizonyos elemeit vagy az egész jogintézményt a saját jogrendszerükbe ültetik139. A teljes átvételtől kezdve (recepció), egy új jogintézménynek külföldi jogrendszerből mintaként való átvételén túl számos egyéb átmeneti forma is megjelent az európai történelem folyamán (integráció, konvergáció és transzplantáció). Az egyik leghíresebb példa természetesen a római jog recepciója volt. A Corpus Iuris Civilis-t a recepció során a különböző viszonyokhoz adaptálva módosították az európai jogokban. Viszont a változások hasonló utakon folytak le a különböző országokban, így lehetett a ius commune-ról (európai közös jog) beszélni, amely általában Nyugat-Európában volt ismert. Van példa arra is, amikor egy törvénykönyv, mégpedig a Code civil, egy másik jogrendszer részévé vált. Franciaország 1797-ben annektálta Belgiumot és a francia kódex automatikusan 1804-ben a belga jog részévé vált, de amikor a francia uralom véget ért, a törvénykönyv továbbra is hatályban maradt140. Egy EUB előtt zajlott eljárásban ugyanakkor Tesauro főtanácsnok például megjegyezte, hogy a belga jog a Code civil-t a saját környezetében kezdte alkalmazni, és esetenként másként értelmezte, mint ahogyan a franciák141. Grimaldi azzal kapcsolatban, hogy a Code civil szabályait milyen mértékben vették át más országok, három lehetőséget vázolt fel. Az első csoportba tartoznak a teljes Code civil-t átvevő országok, mint a fent említett Belgium, Paraguay vagy Szent Domingo. A második csoport országaiban a Code civil szellemét (esprit) igyekeztek adaptálni, és nem csak egyszerűen lefordítani és átvenni a nemzeti szabályok közé. Erre például a BGB-ben is találhatunk példákat. A harmadik csoport esetében a Code civil minimális fokban vált egy másik kódex részévé, például csak valamely alapelve vagy csak egyes szabályai, amelyre példa az angol jog142. A jogegységesítés és a jogharmonizáció is jogi recepciónak tekinthető, egy olyan folyamat, amely kapcsán egy adott jogrendszer egy másik jogrendszer szabályait építi magába. Kecskés utal arra, hogy a jogharmonizáció olyan recepció, ami modernizációnak is megfelel143.
Ugyanakkor azonban nemcsak a jogalkotók, hanem a jogalkalmazók is hozhatnak külföldről példát, és alkalmazhatják szerződéses viszonyaikon belül.
A tagállamok jogrendszerei és az Európai Unió is hatnak egymásra. Az európai fogyasztói szerződések kölcsönveszik és használják a tagállamok szerződési jogához kapcsolódó elemeket.
Erre jó példát ad a tisztességtelen szerződési feltételek szabályozása, amely elemeinek egy része angol, egy másik pedig francia jogi hatást tükröz (illetve németet, de akár még a skandináv jog is hatással volt rá). Ami az EU magánjogi politikájának alakítását illeti, az az EU és a tagállamok közötti folyamatos interakcióra épül. Az EU kizárólag a saját logikája alapján nem bocsáthat ki kötelező normát, mert a
139 Jó példa erre Japán jogrendszere, amely számos külföldi megoldást integrált, például az USA Alkotmányát, a francia Code Civil szabályait alkalmazza, de a magyar jogi átvételek közül a Kereskedelmi Törvényt (1875) is említhetjük, amelynek német eredete volt.
140 Watson, Alan: Legal Transplants and European Private Law. Electronic Journal of Comparative Law 4.4, 2000.
http://www.ejcl.org/44/art44-2.html. (letöltve: 2017. március 10.)
141 C-346/93. sz. Kleinwort Benson Ltd v City of Glasgow District Council
142 Grimaldi, Michael: L’exportation du Code civil. Pouvoirs. Le Code civil 2003/107, 80-97. p. 81.
143 Kecskés 2003, p. 513.
35
tagállamoknak beleszólási joguk van, és egy norma kibocsátását meg is akadályozhatják, tekintettel az Európai Unió Alapszerződésére. Egy-egy tagállam adott jogi megoldása ugyanakkor példa és követendő gyakorlat is lehet az Unió és a többi tagállam részére (így akár Magyarország is mutathat új megoldást egy adott problémára, ld. a kisebbségi önkormányzatok jogi szabályozását). Az EU és a tagállamok közötti intenzív kapcsolat pedig megakadályozhatja, hogy a tagállamok akarata ellenére valósuljon meg egy magánjogi kezdeményezés. Viszont az EU jogának kizárólagossága miatt a nemzeti jogalkotóra hárul olyan kötelezettség, amely miatt a magánjogi szabályokat is át kell dolgozni144, (ez fennállt a tisztességtelen kikötések kapcsán is a magyar jogban, amikor a megtámadhatóság helyett végül a semmisség lett a jogkövetkezmény).
Az európai megoldások érdekes változásokon mehetnek keresztül. Például a tisztességtelen kikötések európai szinten történő szabályozásában a tagállamok különböző megoldásai aktív szerepet játszottak. Az irányelv szabályai exportálásra kerültek, és mind a modell-országokban, mind pedig a többi tagállamban kifejtették hatásukat. A tagországokban a nemzeti jogok alkalmazták az irányelv szabályait, amely a gyakorlatban új jogi kérdésekhez vezetett. Az EU Bíróságnak is számos alkalommal kellett foglalkozni például a tisztességtelen kikötésekkel, l. a választottbírósági kikötést, mint alapból tisztességtelent, amely aztán európai szinten általános normává vált, és az eredeti modell-országokba is visszakerült a módosított szabály. A tisztességtelen kikötések irányelve arra is jó példa, hogy egy speciális szabályozásból összeurópai szinten hogyan tud létrejönni általános szabályozás. A nemzetközi kereskedelemi jogban gyakran előfordul a jogi megoldások ilyen vándorlása. A vándorlást az 1. ábra ábrázolja sematikusan. Általában az uniós megoldásoknál, mint pl. az PECL létrehozásánál és a Közös Európai Adásvételi Jog (Common European Sales Law, CESL) esetében is a régi európai tagállamok domináltak (jogi export)145. Az európai kontinensen a történelem folyamán az egyes országokon belül, akár azonos területen is, különböző jogi modellek, megoldások alakultak ki, amelyek később akár közösségi szinten is mintákká váltak a közös jog elérésében. Bennachio szerint a különböző jogi modellek között verseny is kialakulhat.146 A magánjogon belül elsősorban a társasági jog vesz részt egy ilyen lehetséges jogi versenyben, de a szerződési jog szerepe sem elhanyagolható, tekintettel a felek jogválasztásának lehetőségére147. A normák a verseny hatására közeledhetnek egymáshoz148. Grundmann meglátása szerint, ha az unió a kötelező harmonizációt erőltetné, és a fogyasztóvédelem minimális előírásai lennének érvényben az összes tagállamban, akkor mindenhol ugyanaz a jogi környezet várna a jogalanyokra, viszont a szabályozások versenyének ez ártana149.
144 Menyhárd 2016, p. 326.
145 Micklitz, Hans-W.: A common approach to the enforcement of unfair commercial practices and unfair contract terms. In: van Boom, Willem – Garde, Amandine – Akseli, Orkun (szerk.) The European Unfair Commercial Practices Directive: impact, enforcement strategies and national legal systems. Ashgate, Farnham, England; Burlington, VT, 2014, 173-203. pp. 175-176. (Micklitz 2014a)
146 Bennachio 2003, p. 23.
147 Rühl 2013, p. 64.
148 Bennachio 2003, p. 39-40, 250
149 Grundmann, Stefan: Costs and Benefits of an Option Common European Sales Law (CESL). Előadás, Conference on European Contract Law: A Law-and-Economics Perspective, University of Chicago Law School, 2012. április 27.
http://www.law.uchicago.edu/files/files/Grundmann%20paper.pdf (letöltve: 2017. március 20.) pp. 8-10.
36
1. ábra. Az európai megoldások tagországokon átívelő áramlása
Szalma150 szerint az európai egyesülésnek nem szükségszerű folyománya a jog minden áron való egyesítése. Szerinte meg kell tartani az egyes nemzeti jogalkotások az értékeit, és éppen az értékek keresésénél tud bekapcsolódni a jogösszehasonlítás. A jogösszehasonlítás egyik feladata lehet, hogy meghatározza, hogy mi a közös jog az egyes nemzeti jogrendszerek között. Másrészt meg tudja mutatni, hogy mi az a sajátos az adott nemzeti jogrendszeren belül, amit ki kell emelni, mi az a terület, amit érdemes a jognak harmonizálni. Ez segíthet a jog egyszerűsítésében és egyértelműbb jelentéstartalmának megtalálásában. Az Európai Unió joga Samu151 szerint aggályos: mivel még nem egy kész jogrendszer, számos területen szilárdulnia kell, el kell érnie egy dogmatikailag kiérleltebb állapotot.
Az uniós jog átvételét, mint Kisfaludi kiemeli, akár külön törvényben, akár egy már meglévő jogszabályba inkorporálva is megteheti a nemzeti jogalkotó. A külön törvényben történő átvétel mellett szól, hogy így a meglévő jogszabályok szerkezetének a megbontása nélkül megoldható az átvétel feladata. Ha meglevő törvényben – például Ptk.-ban - veszik át az uniós jogot, akkor szembetűnőbbek lehetnek a két normacsoport közötti ellentmondások. A magyar jogalkotó különböző technikákkal implementálta az uniós jogot. Kisfaludi megjegyzi, hogy minél korábbra esik az átvétel, annál valószínűbb, hogy külön törvényben lesz megtalálható az uniós jogszabály.
Ennek az a magyarázata, hogy korábban az átvétel megtörténtének biztosítása volt a legfontosabb, sőt az új belépőnek nagyon sok európai uniós normát kell átvennie rövid idő alatt152. Vörös kiemeli, hogy az átvételt érdemes megfontoltan végezni, mivel nagy a veszélye, hogy egy meglévő és jól működő magyar jogszabály rendszerét és koherenciáját szétverheti az uniós norma rögtönzött implementálása (pl. lemásolás révén). Az irányelv bizonyos mértékű önálló alkotást kíván a tagállamoktól, nem megfelelő csupán lefordítani a szöveget153. Érdekes példa erre az az útmutató.
150 Szalma József: Az európai (és a magyar) magánjog fejlődéséről. Jogtudományi Közlöny 2006/12, 487-495.
151 Samu Mihály: Jogpolitika. A jog humanizálása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2008. pp. 210-227
152 Kisfaludi András: The Influence of Harmonisation of Private Law on the Development of the Civil Law in Hungary.
Juridica International 2008/1, 130-136. p. 130.
153 Vörös Imre: Az európai jog beáramlása magyar jogrendbe. Competitio 2008/1., 67-71. pp. 68-69.
Mintmegoldá s az egyik
tagállamból Eu hivatalos
megoldása
tagállam 1.
tagálla m 2
tagállam 3.
37
amelyet az angol kormány 2013-ban állított össze az EU-s normák átvételére154, megjegyezve azt is, az angol kormányzatnak EU szinten is sokkal aktívabbnak kell lennie, illetve a közösségi normák implementálását is sokkal hathatóssabban kell végrehajtania.
A jogrendszerek színesek, egy-egy jogrendszerben található más országok jogrendszeréből kölcsönzés, más néven jogi adaptáció, melyeknek lehet az a feladatuk is, hogy szolgálják a harmonizációt és a jogok későbbi egyesítését, valamint a közös európai magánjogi kodifikációt155. Ha a jogkölcsönzésről európai szempontból és európai normák esetében beszélünk, akkor ezek a jogintézmények is mintaként szolgálhatnak egy-egy összeurópai jogi megoldásnak.
A normák átvétele, lehet kötelező és önkéntes. Magyarország a rendszerváltást követően készülődött arra156, hogy az Európai Közösségek tagja legyen, ezért törekedett arra, ami ugyanakkor feltétele is volt a csatlakozásnak, hogy a normáit közelítse az EK-hoz. Itt nyilvánvaló, hogy önkéntes jogközelítésről beszélhetünk, míg a csatlakozási szerződés aláírásával és ennek a kihirdetésével az ország kötelezettséget vállalt arra, hogy az EU által előírt feltételeket teljesítse, ez a kötelező átvétel. A magyar csatlakozás megváltoztatta a jog közelítésének vagy harmonizációjának a jogalapját. Számos területen az elsődleges és másodlagos uniós jog is közvetlenül alkalmazandó, és a közelített nemzeti jogot fölöslegessé tette. A csatlakozást követően a teljes harmonizáció lett a kulcsszó. Ezen túlmenően az uniós jog, ahogyan azt az EUB értelmezte, bekerült a nemzeti jogi rendbe. Ilyen formán az EUB esetjoga is a nemzeti jogrendszer része lett157.
Ha továbbmegyünk a közös jog létrehozása vizsgálatában, akkor bizonyos hátrányokat is megemlíthetünk. Az egyik veszély, amely a magánjogban komoly problémát idézhet elő, az a túlzott beavatkozás a külföld részéről: mivel a jog mindig egy meghatározott társadalom terméke, ezért egy a hagyományokkal és a pillanatnyi jogszabályokkal kellően össze nem vetett külföldi norma a nemzeti jogrendszer egységét veszélyeztetni tudja. A másik veszély, ami a magánjogot fenyegetheti, az a túlszabályozottság. A magánjogi jogviszonyokban fontos lenne, hogy elsősorban a magánautonómia elve érvényesüljön (a közös kötelező szabályok ezt rombolhatják le), viszont a túl sok egyéni szabály a nemzeti jogban éppen a közös szabályozás eredményét hiúsítja meg. További kérdés a normák megkettőződésének problémája. Ez azt jelenti, hogy a hazai szabályozások mellett (pl.:
társasági jogban), kialakul egy másik uniós szintű szabályozás is. Az uniós jogot lehet, hogy csak bizonyos, Európai Unióban előforduló esetekben alkalmazzák majd (pl.: Európai Gazdasági
154 Hm Government: (2013) Guiding Principles for EU Legislation
https://www.gov.uk/government/publications/guiding-principles-for-eu-legislation letöltve: 2017. március 10.
https://www.gov.uk/government/publications/guiding-principles-for-eu-legislation letöltve: 2017. március 10.