A fogyasztó fogalma az új Ptk.-ban

A fogyasztó kifejezés több helyen is megtalálható a Ptk.-ban, de a fogyasztóvédelem gondolata is végighúzódik a polgári törvénykönyv egészében. Meg kell jegyezni, hogy nemcsak a kimondottan és deklaráltan fogyasztói normák alkalmasak arra, hogy a fogyasztóvédelem céljait szolgálják, hanem más jellegű, általános szabályok is csatasorba állíthatóak, amennyiben fogyasztói jogok megsértésének veszélye merül fel egy jogügyletben, például segíthet az érvénytelenség, a közérdekű kereset és a szavatossági jogok is. Számos jogszabályhelyet fel lehet sorolni, ahol a fogyasztó kifejezés

780 Több cikket is meg lehet említeni. Ezek közé tartozik: Vékás Lajos: A új polgári törvénykönyv előkészítése. In Takács Péter (szerk.) Kodifikáció: Tanulmányok. Budapest: ELTE ÁJK, 2002, 70-103. (Vékás 2002b)

www.ajk.elte.hu/file/Kodifikacio_VekasLajos.pdf (letöltés: 2010. április 5., Vékás 2001a, Vékás Lajos: Magánjogi kodifikáció. Magyar Jog 2008/7, 449-456. (Vékás 2008a) pp. 452-453.

781 Vékás Lajos: Bírálat és jobbító észrevételek az új Ptk. kormányjavaslatához. Magyar Jog 2008/9, 577-590. (Vékás 2008c) p. 581.

782 Hámori 2009, p. 91.

170

szerepel a magánjogi törvénykönyvben. A szerződés érvénytelensége körében fogyasztói többletvédelem fordul elő a Ptk. 6:98. § (1)-(2) bekezdése, illetve a szerződés teljesítése körében, a Ptk. 6:131.§.-ban is van fogyasztóra hivatkozás. A szerződésszegés kapcsán a hibás teljesítés, az adásvételi szerződés általános szabályai körében a Ptk. 6:219. § illetve 6:220. §-ának (1)-(3) bekezdése szintén alkalmazza a fogyasztó kifejezést és a rá vonatkozó külön szabályokat. A biztosítéki szerződések körében, a 6:430. § (1)-(3) és (5)-ban is hivatkoznak a fogyasztókra, akiknek fogyasztói többletvédelmet ad a jogalkotó, valamint a garanciaszerződés tárgyalásánál (6:438. §). A biztosítási szerződés általános szabályainál is megtalálható a fogyasztó kifejezés (Ptk. 6:444. §-ának (1)-(4) bekezdése), csakúgy, mint a letéti szerződéseknél (Ptk. 6:369. §-ának (1) bekezdése), de a termékfelelősségnél is szerepet kap a fogyasztói minőség. Az új Ptk. normái általában sokkal magasabb elvárásokat támasztanak, illetve a gazdasági jogviszonyok szabályozását tartják a kiindulópontnak, ahol erre szükség van ott külön rendelkezést fogalmaz meg az új Ptk. a fogyasztóra⁷⁸³. A fogyasztók vállalkozásokkal szembeni fokozott védelme a hatályos Ptk.-ban a régi Ptk. legutóbbi szabályozásához képest is számos új rendelkezést, jogintézményt hozva előremutató, a fogyasztók számára kedvező. E jogszabályi változások a fogyasztó és nem a fogyasztás szolgálatában állnak, a kötelezett (pl. forgalmazó, gyártó) javára is irányulnak⁷⁸⁴.

Az új Ptk. a Szakértői Javaslatban megfogalmazott fogyasztói meghatározást alkalmazza, amely szerint a kategória csak természetes személyekre vonatkozhat. Ez a fogyasztóvédelmi irányelvek megoldásának felel meg. A Magyarázat utal arra, hogy egyedül a szervezett utazási formákról szóló 90/314/EGK tanácsi irányelv olyan, amely a fogyasztó fogalmát nem szükségszerűen szűkíti le a természetes személyre. A Ptk. szerkesztése során úgy oldották meg az esetleges ellentmondást, hogy az utazási szerződés kapcsán a fogyasztó helyett a megrendelő fogalmát alkalmazták (ez persze felveti a kérdést, hogy mennyiben következetes a jogszabály), így bárki szerződik, védve marad. Fontos megjegyezni itt is, hogy mivel a Ptk. számos helyen használja a fogyasztó fogalmat, ezért is szükséges, hogy jól megkonstruált fogalomról legyen szó, például a fogyasztói zálogszerződés nem indirekt módon definiált fogyasztója kapcsán is⁷⁸⁵. Példa a pontos fogyasztói fogalom szükségességére a fogyasztó által vállalt kezesség, amely például a különös tájékoztatási kötelezettségre, a keretösszeg meghatározására vonatkozik, viszont nem lehet alkalmazni, ha a kezes jogi személy (illetve a jogi személy kötelezett vezető tisztségviselője, vagy többségi befolyással rendelkező tagja)⁷⁸⁶.

Az új Ptk. a fogyasztóvédelmi szabályokat kivételként helyezte el a szerződésjogi szabályozáson belül, mert a kógens fogyasztóvédelmi szabályok idegen testként vannak jelen a magánjogban (kivételesen lehet csak szabályozni az általános magánjogban)⁷⁸⁷.

A hatályos Ptk.-ban a fogyasztó definíciója (8:1.§ Értelmező rendelkezések (1) 3.) a következő:

783 Csehi 2014, pp. 79-80.

784 Hámori 2015 pp. 262, 273. A cikk kitér több megoldására az új Ptk.-nak

785 Vékás – Gárdos 2014. pp. 1457-1458

786 Leszkoven László: Az általános szerződési feltételek útján létrejövő szerződések. Gazdaság és Jog 2014/10, 3-9 8

787 Wellmann 2014, I. Rész.

171

„a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy”

A törvény a fogyasztó fogalma alattt csak a természetes személyeket érti⁷⁸⁸. Nem vontak be olyan jogalanyokat a fogyasztói körbe, mint az alapítvány, egyház, egyesület, vagy akár nonprofit gazdasági társaság. Vékás aláhúzza, hogy a fogyasztó természetes személy, és a Ptk. szándékosan nem kívánja kiterjeszteni a normákat jogi személyekre, mert nekik megvan a lehetőségük szakembereket igénybe venni. Nonprofit jellegű társaságok esetén külön törvénnyel lehet rájuk kiterjeszteni a védelmet⁷⁸⁹. Ennek a megoldásnak nyilvánvalóan az az előnye, hogy egyszerűbb és átláthatóbb. Egy jogi személynél már nem olyan könnyű megadni, hogy mi van a szakmai – professzionális – tevékenysége körén belül, és mi van azon kívül. Az új törvény a vállalkozás definícióját külön, a fogyasztó definíciójától függetlenül adja meg: „a szakmája, önálló foglalkozása, vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy”. A vállalkozás fogalma a business, trader (vagy enterprise) uniós kifejezés megfelelőjének van szánva, de ezt nem tartom szerencsés megoldásnak. mivel nincs pontos dogmatikailag kiérlelt fogalma, ráadásul a jogrendszerben és a köznyelvben is használják, különböző értelmekben is akár. A legelső uniós irányelv átvétele után a gazdálkodó szervezet meghatározást kezdték el használni. Ez a fogalom akkor jobb volt a semminél, viszont ez sem fedte le az uniós kifejezés lényegét. Hámori úgy látja, hogy a laikusnak minősülő nem természetes személy jogalanyok (pl. egyesület, alapítvány, egyházi jogi személy, társasház, lakásszövetkezet, egyéni vállalkozó, mikro-, kis- és középvállalkozás) számára hátrányos, diszkriminációs problémáktól sem mentes, alacsonyabb szintű védelmet biztosító változást hozott az új magánjogi törvénykönyv. A régi Ptk.-ban az átvételt követően, a gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül eső célból szerződést kötő személy – tehát nemcsak a természetes személy is lehetett a védelem alanya (l. pl.

nonprofit szervezet, egészségügyi szolgáltató, oktatási intézmény – legalábbis a 2006-os változásig)⁷⁹⁰. Fuglinszky utal arra, hogy az új Ptk. meghatározása némileg különbözik a régi Ptk.-től, mivel kimaradt a fogyasztó fogalmának a meghatározásából a „kifejtett tevékenység céljára történő utalás”. Álláspontjához csatlakozhatunk, mert mást jelent, ha valami célból végez valamit egy jogalany, vagy pedig tevékenysége körén kívül jár el⁷⁹¹.

A régi Ptk. használja a gazdálkodó szervezet fogalmát (685. §), amely a jogi személyeken belül egy speciális kategóriát jelöl, amely alá az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, végrehajtói iroda és az egyéni vállalkozó tartozik. A definícióból jól látszik, hogy a megjelölt alanyi kör változáson ment keresztül. A 70-es években inkább egy kvázi állami-vállalkozói szférát kívánt átfogni, majd a piacgazdaságra jellemző vállalkozói formák megjelenésével egyre inkább egy gazdasági jellegű irányt kap. Az elmúlt időszakon átívelő magyar polgári jog irányívét mi sem tudná jobban fémjelezni, mint a kifejezetten

788 Wellmann 2014, I. Rész.

789 Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016. p. 50.

790 Hámori 2015, 261.

791 Fuglinszky 2016, p 23

172

államszocializmusra jellemző vállalkozási formáknak, mint például a leányvállalat, a piacgazdasági formákkal együtt, illetve az európai egységet a társasági jogban is kifejező európai részvénytársasággal együtt történő szabályozása.

A gazdálkodó szervezet fogalom használata jelentős kritikákat kapott⁷⁹², így érthető, hogy nem került be az új Ptk-ba. Jogalkalmazási szempontból felmerül a kérdés, hogy vajon szükségünk van-e van-errvan-e a kifvan-ejvan-ezésrvan-e? Jól látható, hogy idvan-estova több mint harminc év jogfvan-ejlődési lvan-enyomata szvan-ervan-epvan-el a definícóban szereplő jogalanyok között. Ha a gazdálkodás hagyományos érteleméből indulunk ki, akkor egy alapítvány és egy egyesület is gazdálkodik, részt vehet a piaci forgalomban, számlái lehetnek, bevételekre tehet szert, stb. Viszont ha a gazdálkodó szervezetet a gazdálkodás kifejezés szűkebb értelme segítségével próbáljuk értelmezni, ami arra utal, hogy profitszerzési céllal befektet, akkor a meghatározás megint nem pontos, vannak ugyanis a felsorolt alanyok között olyanok, amelyek vagy nem vesznek részt profittermelő tevékenységekben, vagy nem is vehetnek részt.

Például a vízgazdálkodási társulás olyan speciális helyzetben van, hogy felmerül a kérdés, vajon nem közfeladat lebonyolításáról van-e inkább szó esetében. Ha az egyes törvényhelyeket aszerint vizsgáljuk meg, hogy miként kap szerepet a gazdálkodó szervezet, akkor ismételten az értelmezés egész dzsungelét láthatjuk. A magyar jogalkotónak kényelmes volt, hogy van egy kvázi kereskedő (vagy vállalkozó) fogalma az 1997-es Ptk. módosítás során, és ezzel az Európai Uniós szabályozást meg tudta oldani. A magyar jogban hiányzik a kereskedő olyan meghatározása, amely a német Kaufmann-hoz hasonlít, de a kereskedőhöz kapcsolódó átfogó jogi szabályozás is (pár kivételtől eltekintve). Míg Nyugat-Európában a kereskedő és a kereskedelmi jog egy teljesen bevett jogi fogalom, addig Magyarországon a kereskedelmi jog egy részben létező, de már nem a klasszikus értelemben megragadható fogalomként van jelen.

Az irányelvekben szereplő definícióban a kereskedői személyek (vállalkozás, üzlet, szakember) jogi vagy természetes személyek is lehetnek. A jogalanyok széles köre jöhet szóba. A fogyasztói jogviszony kapcsán tipikusan természetesen leginkább a vállalkozói, gazdasági tevékenységet folytató jogalanyok merülnek fel⁷⁹³. Az új Ptk. új szabályként a következőképpen határozza meg a vállalkozás fogalmát:

8:1. § 4. vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy;

A meghatározás tükörfogalomnak számít a fogyasztó fogalomhoz képest, és szintén két feltételt rögzít. A definíció a fogyasztóéhoz képest is egyszerűbb. Nyilvánvaló, hogy ez még egy üres kategória, és ráadásul egy meglehetősen tág halmazt is lefed. Mivel a személy kifejezést használja a meghatározás, a vállalkozó lehet bármely természetes vagy jogi személy. Emellett, a magyar kifejezés-használat hasonlít a vállalkozás német meghatározására (l. im Rahmen - körében). A magánjogi/szerződésjogi irányelvek egy részében az adásvétel volt a központban, viszont az irányelvi szabályozások céljaiként már a szolgáltatások is szerepet kapnak. A vállalkozás köthető a

792 Vékás 2001, p. 72.

793 Hámori 2015, p. 263.

173

kereskedő szóhoz. A vállalkozás egy többé-kevésbé semleges kifejezés, bár a köznapi értelemben már különböző jelentéstartalmakkal itatódott át. Azért tűnik megfelelőbbnek a kereskedő kifejezésnél, vagy más hasonló általános fogalomnál, mert míg utóbbi tipikusan az a személyt jelöli, aki valamilyen árut elad, előbbi egy sokkal szélesebb tevékenységet fed le. Az irányelvekből következő fejlődés kirajzolja a vállalkozások fokozottabb felelősségét a fogyasztók felé. A vállalkozás vajon mennyire tud egy általános, minden helyzetben résztvevő jogalanyként megjelenni? Nyilvánvaló, hogy bizonyos esetekben szükség volna még külön megjelölni azokat a jogügyleteket, amelyekben fogyasztói védelemre van szükség. Lehetséges megoldás lenne, hogy minden ügyletet, amelyre használható lenne a fogyasztói védelem, megjelölnének. Két problémát viszont meg kell említenünk a vállalkozás fogalmánál. Az egyik, hogy a szó hasonlít a vállalkozóhoz, amely kicsit zavaró lehet. A másik kérdés pedig, hogy a vállalkozásra vonatkozó elméleti rész nincsen kidolgozva és a magyar jogban jogintézményként bevezetve. Így valahogyan a gazdálkodó szervezet fogalom megoldásához hasonlít.

A meghatározásban a „szakmája, önálló foglalkozása” kifejezés inkább egy magánszemélyhez kapcsolódik, aki vállalkozó (például, eladó, kereskedő stb.) „Az üzleti tevékenysége” kifejezésnek részben ott van értelme, hogy a vállalkozás minden olyan téren tevékenykedhet, illetve szerződéseket köthet, még, ha az ügyek nem kifejezetten a tevékenységébe tartoznak (pl. ismerős gazdasági közegben bonyolít ügyleteket). A meghatározás azt is lehetővé teszi, hogy például egy bányavállalat, amely a használt gépkocsijait akarja eladni, ne tudjon kibújni a felelősség alól azt mondván, hogy mivel nem autókereskedő, rá nem vonatkoznak a szabályok. A vállalkozás definícióját pontosan kell ismerni – a fogyasztói szempontból is, mert, például, a vállalkozás alatt nemcsak gazdasági társaságok értendők⁷⁹⁴.

Fontos tényező, hogy az „önálló” jelző a fenti szókapcsolatban azt hivatott kifejezni, hogy a foglalkozásában alkalmazottként eljáró személyek is fogyasztónak minősülnek, ha az ügyletet a foglalkozásuk elősegítése érdekében kötik. „A magánszemély, aki saját magának vásárol terméket”

tétel az EU-s fogyasztói definícióban erős kritikákat kapott, mivel éles különbséget vezetett be a fogyasztói szerződések és a más típusú szerződések kockázatai között, amely különbségtétel ismeretlen volt a tagállamokban⁷⁹⁵.

Az „önálló foglalkozása körén” kitétel olyan személyek (például ügyvédek, orvosok) esetében érdekes, akiknek a (magánvállalkozói) tevékenysége kapcsán olyan lehetőség merül fel, hogy bár a vétel részben a fogyasztói ügylet hatálya alá esik, részben pedig nem, indokolt lenne, hogy a fogyasztói védelemet megkapja a vevő.

A Ptk. 8:6. §-a hivatkozik arra, hogy a jogszabály több irányelvnek (93/13/EGK tanácsi irányelvnek, 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a

794 Hámori 2015, pp. 263-264.

795 Vranken 2010, p. 139

174

85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek) is megfelelni igyekszik. Hámori ezzel kapcsolatban utal a 2011/83/EU irányelv preambulumának (13) bekezdésére, amely kimondja, hogy: „Az uniós jognak megfelelően továbbra is tagállami hatáskör marad ezen irányelv rendelkezéseinek az irányelv hatályán kívül eső területekre történő alkalmazása.

A tagállamok tehát fenntarthatnak vagy bevezethetnek az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó szerződésekre vonatkozóan az ezen irányelv rendelkezéseinek vagy egyes rendelkezéseinek megfelelő nemzeti jogszabályokat. A tagállamok határozhatnak például úgy, hogy az ezen irányelvben foglalt szabályok alkalmazását kiterjesztik jogi személyekre vagy olyan természetes személyekre, akik ezen irányelv értelmében nem fogyasztók, mint amilyenek a nem kormányzati szervezetek, az induló vállalkozások vagy a kis- és középvállalkozások.[...]”⁷⁹⁶

A 2011/83/EU uniós irányelv megpróbálta összehangolni a különböző fogyasztóvédelmi magánjogi szabályokat, ennek keretében számos fogalmat is rögzített. Sajnos az átültetés nem feltétlenül járt sikerrel⁷⁹⁷. Ez abban nyilvánult meg, hogy a jogalkotó kormányrendeletben [45/2014 (II. 26.) fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól] helyezte el az irányelv egyes normáit, amelyeknek talán jobb helyük lett volna törvényben, a Ptk.-ban vagy akár a Fogyasztóvédelmi Törvényben. Tattay felhívja a figyelmet, hogy a Kormányrendelet megoldásai inkább a Ptk.-t követik, mintsem az irányelvet:

Az irányelv szerint:

A fogyasztó a 2. cikk (1) értelmében bármely természetes személy, aki ezen irányelv hatálya alá eső szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenysége körén.

A kormányrendeletben a meghatározás a következőképpen szerepel:

4. § E rendelet alkalmazásában:

2. fogyasztó: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott fogyasztó;

(azaz a fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.)

Az irányelvben a kereskedő kifejezés szerepel (2. cikk (2) bekezdés):

kereskedő: bármely természetes vagy akár magán-, akár köztulajdonban álló jogi személy, aki vagy amely az ezen Irányelv hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában kereskedelmi, ipari kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, ideértve bármely olyan személyt, aki vagy amely a kereskedő nevében vagy javára jár el.

A kormányrendeletben a vállalkozás kifejezést találjuk:

15. vállalkozás: a Polgári Törvénykönyvben meghatározott vállalkozás.

(azaz vállalkozás szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy.)

796 Hámori 2015, p. 262

797 Tattay Levente: Az európai fogyasztói irányelv átültetése Magyarországon. Gazdaság és Jog 2015/7-8, 3-13, p. 11.

175

Kérdés, hogy mennyiben szerencsések ezek a változatok és ténylegesen nem lett volna-e jobb, ha egységes fogyasztó és vállalkozás fogalmat honosít meg a jogalkotó, akár az új Ptk.-ban, illetve az irányelvnek az átvétele kapcsán is. Ráadásul a második fordulat kapcsán elmondhatjuk, akár a fogyasztó, akár a vállalkozás definiciója esetében nem illenek a meghatározások maradéktalanul egymásra. Az irányelvben a kereskedő fogalom használatának van egy olyan sajátossága, hogy leginkább áru, vagy szolgáltatások adásvétele esetén kell a jogszabályt alkalmazni. Lényeges megjegyezni azt is, hogy a 2011/83/EU irányelvben a kereskedő meghatározásnak (2. cikk) van egy olyan második része, amely kimaradt mind az új Ptk.-ból, mind pedig a Ptk.-ra hivatkozó kormányrendeletből: „ ideértve bármely olyan személyt, aki vagy amely a kereskedő nevében vagy javára jár el”.

A 2011/83/EU a kormányrendeletnél egy sokkal pontosabb fogalmat ad meg, amely kapcsán természetes személyről szól, aki az irányelv hatálya alatti szerződéseket köt. Tattay felhívja a figyelmet, hogy, az átültető rendelet részben eltér a fogyasztóvédelmi törvény fogalomrendszerétől (pl. fogyasztó, forgalmazó, gyártó stb.). Tattay utal arra, hogy az irányelv hivatalos fordításában kereskedő van megadva, és nem a vállalkozás, illetve ugyanez igaz az áru és termék vonatkozásában.

Problematikusnak tartja azt is, hogy az átültetést rendelettel oldották meg, érdemes lett volna magasabb szinten implementálni, hogy az alanyi körhöz könnyebben juthasson el⁷⁹⁸.

A magyar hatályos bírói gyakorlatból meg kell emliteni a Kúria Gfv. VII.30.119/2014/4. számú felülvizsgálati döntését, amelyben utal a fogyasztó pontos kifejezésére: „A Kúria megítélése szerint e fogalom értelmezésekor a szabályozás céljából kell kiindulni: megfelelő védelmet biztosítson a másik szerződő félnél gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott fogyasztó számára. E célból következik az is, hogy a speciális rendelkezésekből eredő előnyöket nem lehet olyan személyekre is kiterjeszteni, akikre a védelem nem terjed ki.”