A szegedi zsidóság 1889-ben Rózsa Izsó ügyvéd indítványára nagy mozgalomba kezdett. A szegedi hitközség, megunva a magyar zsidóság teljes szervezetlenségét, gróf Csáky Albin kultuszminiszterhez feliratot intézett, hívja össze a zsidókat, új szervező nagygyűlésre. Ehhez a felirathoz 43 hitközség adta be gyors egymásutánban a csatlakozását. Ez a mozgalom nem vezetett ugyan eredményre, de a szinte letargiában szendergő magyar zsidóságba új érdeklődést tudott önteni. Az Egyenlőség gondoskodott arról, hogy ez a hirtelen felébredt érdeklődés most már állandóan megmaradjon. így vált az 1889-es év nagy jelentőségűvé a magyar zsidóság történetében:
ekkor zajlott le a szegedi mozgalom, és ekkor jelent meg az első cikk a recepció kivívásáról.
Tisza Kálmán megbukott. Az országban egyszerre kavarodott fel minden belpolitikai kérdés. A zsidóság is elérkezettnek látta az időt, hogy a saját égő problémáját napirendre tűzze az új kormány megalakulása után.
Antiszemita ellenállástól nem kellett többé tartani — a pártok közt csak árnyalati különbségek voltak a szabadelvű gondolat felfogásában. Magyarországon csak szélső liberális és mérsékelt liberális pártok voltak. Az antiszemitizmus kipusztult. 1887-ben az Antiszemita Párt megszűnt. Istóczy eltűnt a színpadról, élete végén zsidóbarát röpiratokat árulva koldulásból tartotta fenn magát.
Ónodyt elsodorta a vihar. (Sok év után a Rókus-kórház szegényosztályán a szó szoros értelmében éhenhal.)
Az 1889. évben megkezdődött tehát a recepció mozgalma, mely hat éven át tartott. A világtörténelem örök szabályai szerint az apályra dagály következett: az eszlári pör antiszemita hulláma után a szabadelvűség és emberszeretet mérhetetlen hulláma söpörte végig az országot. Ezen a hullámon indult el a magyar zsidóság legféltettebb álmait vivő kis csónak is.
A recepció a magyar zsidó ifjúság mozgalma volt. Ami Itália feltámadása a Giovane Italianának, az volt a kilencvenes évek magyar
zsidó ifjúságának. Program, jelszó — de emögött már ott égett és izzott a szabadnak született magyar zsidó ifjú büszke önérzete is, mely le akarta tépni a sárga foltot templomáról és felekezetéről is.
Szabadnak kell lenni a hitnek, az istentiszteletnek, a vallásnak! Szabad egyház a szabad államban! A recepció ezért mint jelszó és szimbólum éppoly kifejezője a magyar zsidó egyházpolitikának, akár a menóra a mi vallásunknak. Ha sötét van, lángolni látjuk a menóra karjait. Ha sötét van, kigyúl előttünk a recepció fáklyája. És jól jegyezzük meg: a tiszaeszlári per sohasem sejtett mélységekbe, a recepció mozgalmai soha nem remélt magasságokba vitték a magyar zsidóságot.
Mi a recepció? A recepció az a törekvés, hogy a magyar zsidóság nem megtűrt, hanem bevett vallásfelekezet legyen. "A zsidóság mint megtűrt felekezet szabad prédája minden hatósági szeszélynek, felekezetűnk vissza van szorítva és meg van alázva minden alkalommal, mikor a többinek jogok jutnak osztályrészül. Mint egyének emancipálva vagyunk, mint felekezet szolgák." így mondották ezt a recepciós mozgalom kezdeményezői.
Tisza Kálmán bukása után a szabadelvűségnek nagy hulláma öntötte el az országot. A protestantizmus vezetői súlyos panasszal léptek fel, hogy a katholikus papok tömegesen elkeresztelik a protestáns gyerekeket. A kormány védelmét kérték és Csáky Albin kultuszminiszter kiadta az ismeretes elkeresztelés elleni rendeletét, melyben elégtételt szerzett a megbántott protestánsoknak.
A magyar zsidóság, mely Tiszaeszlár óta letargikus állapotban volt, hirtelen felriadt, és ráeszmélt arra, hogy neki még a protestánsokénál is sokkal súlyosabb sérelmei vannak. Az 1890. év folyamán például a következők történtek. A tápiószelei hitközségben egy rabbit választottak, akiről kiderült, hogy a skót térítő misszió fizetett alkalmazottja. A hitközség el akarta mozdítani, de a kultuszminisztérium nem engedte meg. I. Ferenc József király Galgócon, Temesváron és Besztercén járt, és a zsidó hitközségek küldöttségét nem fogadta. A király születésnapján rendezett ünnepségekre a zsidó felekezetet nem hívták meg.
Hódmezővásárhelyen egy házaló handlé vallási esketést végzett, Löw Immánuel szegedi főrabbi panasza dacára a kultuszminisztérium megerősítette az esküvőt, és kötelezte a hitközséget, hogy az
lányt törvénytelenül elkeresztelték, és a hitközség panaszát a kultuszminisztérium elutasította. Dr. Klein Mór nagybecskereki rabbi kérését, hogy a zsidó gyerekeknek vallásuk ünnepein ne kelljen iskolába jámiok, a kultuszminisztérium elutasította. Mindezeknél a sérelmes döntéseknél az volt az irányadó szempont, hogy a zsidó vallás csak megtűrt vallás, de nem bevett vallásfelekezet, mint a keresztény vallások, vallási szervezete nincs és mint felekezet a többi vallásokkal egyenlő jogot nem vindikálhat.
Mindezek a kérdések arra indították az Egyenlőség körül tömörült fiatal írókat, hogy a magyar zsidóság becsülete érdekében mozgalmat kezdeményezzenek. Az eszközök meglehetősen szerények voltak. Az Egyenlőség alig 800 példányban jelent meg hetenként. A fiatalok, akik munkatársai voltak, kezdő, befolyás nélküli emberek.
Azok az írók, akik a recepciót programjukba vették, a következők voltak: Szabolcsi Miksa, Vázsonyi Vilmos ügyvéd, Vázsonyi Jenő mérnök, dr. Márkus Dezső ügyvéd, Palágyi Lajos és Palágyi Menyhért professzorok, dr. Fleischmann Sándor ügyvéd, Makai Emü rabbijelölt, Kabos Endre hírlapíró. E kis tábor prófétája és tűzoszlopa egy 22 éves fiatal ügyvédjelölt volt, dr. Vázsonyi Vilmos, ki mint az egyetemi ifjúság bálványozott szónoka, a véderő-vita alkalmából országos hírnévre tett szert. Mély jogi tudás, izzó hazafiság, büszke zsidó öntudat jellemezték őt. Ehhez a kis táborhoz hétről hétre érkeztek újabb és újabb hírek a zsidó felekezet megsértéséről és folytonos megalázásáról. "Ahhoz a munkához, melyet mi végeztünk
— írta később Vázsonyi —, arra a generációra volt szükség, mely már az emancipáció után született, szabadon, telve önérzettel és tettvággyal. Az öregek még látták a jogtalanságnak szomorú napjait, és így nyugodtabban tudtak tűmi. Mi, fiatalok, türelmetlenek voltunk.
Megcsináltuk az ifjú gárda összeesküvését, és mi, az ifjak, a szegények, a küszködök bátran megfújtuk az ébresztő riadót."
Ez a példa nélkül álló politikai harc tehát néhány szegény zsidó újságíró kezdeményezése volt, melynek kihatásai megrázták az egész magyar politikát. Maga a küzdelem öt esztendeig tartott. Az első két évet kitöltötte a belső harc: benn a zsidóságban, melynek egyes részei akadályokat támasztottak a mozgalom elé. A másik három esztendőt kitöltötte az a küzdelem, melyet a sötétség hatalmai ellen a parlament
fórumain kellett megvívni a recepció érdekében Magyarország nagy elméinek.
Dr. Vázsonyi Vilmos "A végtelen kérdés" című vezércikkével indította meg a recepció mozgalmát 1889-ben. Ez a cikk felhívta az egész magyar zsidóságot, hogy hitközségenként szervezkedjenek a zsidó vallás befogadása érdekében, egyúttal pedig, minthogy küszöbön varinak a képviselő-választások, csak olyan képviselőre adják szavazatukat, aki garantálja, hogy a képviselőházban meg fogja szavazni a recepciós törvényjavaslatot.
"Igenis, nem tűrjük tovább, hogy a mi felekezetűnk szolga-vallás legyen, és egyenlő helyet követelünk az összes felekezetek anyjának, a zsidónak, a tőle származott felekezetek sorában. Mi vagyunk azok, akik az igazi zsidó szellemet hirdetjük, és nem azok, akik a szolgaságot tűrik.
Azt kérdezik tőlünk, ki adott nekünk felhatalmazást. Hát ki bízta meg a Makkabeusokat azzal, hogy a zsidók szabadságáért felvegyék a küzdelmet? Bizony, nem kaptak erre formai mandátumot, de szerették népüket és érezték szolgaságukat, gyalázatukat. Aki pedig azzal akar bennünket visszariasztani, hogy mi felébresztjük a szunnyadó antiszemitizmust, annak azt feleljük:
Tulajdonképpen sohasem lehetne semmit sem csinálni a zsidóság érdekében, mert vagy szunnyad az antiszemitizmus, vagy ébren van. Ha szunnyad, akkor nem szabad felébreszteni, ha ébren van, akkor meg kell várni, amíg elszunnyad. Mi pedig cselekedni fogunk és akarunk."
Ezt írta Vázsonyi. Szózatát követték dr. Márkus Dezső és Szabolcsi Miksa felhívásai a vidéki hitközségekhez. A mozgalom megindult.
Következett négy hónap, az 1891. év utolsó hónapjai, melyekhez hasonlót nem ért meg a magyar zsidóság. Úgy látszott, a lelkek mindenütt megálltak a hívó szóra, mindenütt megelégelték már a zsidó vallás szolgai állapotát. 230 vidéki zsidó hitközség tartott rendkívüli közgyűlést és fogadott el határozati javaslatot a recepció
hitközség, ahol dr. Weinbergcr Lipót ügyvéd, később Vadász Lipót néven Magyarország igazságügyi államtitkára tartott fulmináns beszédet, a második a máramarosszigeti orthodox hitközség, a harmadik a miskolci, negyedik a temesvári, ötödik a kassai. A fiatal vidéki papok, dr. Neumann Ede Nagykanizsán, dr. Kecskeméti Lipót Nagyváradon, dr. Spira Salamon Losoncon valósággal izgató beszédeket tartottak a recepció mellett, egyúttal minden hitközség akcióbizottságot alakított, mely a képviselőválasztáson jellépő jelölteknek nyüatkozatait kiprovokálta.
Összesen 94 olyan képviselőjelölt tett ígéretet a recepció megszavazására, aki be is jutott a parlamentbe. íme, néhány ilyen nyüatkozat.
Ifj. Andrássy Gyula gróf: "ígérem, hogy a zsidó felekezet egyenjogúsítását minden erőmmel támogatom. Hű maradok ebben is atyámhoz, mert igazságot kell szolgáltatni annak a fajnak, mely a magyarságot mindig híven követte."
Gróf Apponyi Albert pozsonyi képviselőjelölt: "A zsidók jogos követelését a recepcióra minden körülmények között megadandónak
tartom."
Báró Kaas Ivor: "Kívánom, hoogy a 700 ezer lelket számláló magyar zsidó polgárság végre is megalakíthassa a magyar zsidó egyházat és teljesüljön az az óhaja, hogy a törvényesen bevett vallásfelekezetek közé iktassák."
Dési Zoltán marostordai képviselőjelölt: "A zsidók követelése jogos, ígérem, hogy síkra fogok érte szállni."
Báró Podmaniczky Frigyes: "A magyar nemzet becsületbeli adóssága a zsidó felekezettel szemben, hogy ezt a hozzánk mindig hű egyházat kiemelje megszégyenítő sorsából."
Az ország közvéleménye felfigyelt, a recepciós mozgalomból országos ügy lett.
Csak a legnagyobb zsidó testület, a hétezer tagot számláló pesti hitközség hallgatott. A pesti hitközség elnöke akkor Wahrmann Mór volt, országgyűlési képviselő, a pénzügyi bizottság, a kereskedelmi kamara elnöke, a legtekintélyesebb zsidó Magyarországon. 1869 óta ő képviselte a Lipótvárost, és ezt a mandátumot úgy kapta meg annak idején, hogy Deák Ferenc Wahrmannt mint a kongresszus óta exponált zsidó vezető férfit be akarta juttatni a parlamentbe, a
zsidóság képviselője gyanánt. Wahrmann volt a hatalom, a befolyás, a tekintély, a vagyon. Ellene, nélküle nem lehetett semmit sem tenni.
Wahrmann magához kérette a recepció kezdeményezőit, és azt mondotta nekik: Hagyják abba a mozgalmat, mert az eredményre úgysem fog vezetni, ellenben a kormány helyzetét megnehezíti és az antiszemitizmust lángra lobbantja. Rövid és éles szóváltás után Vázsonyiék otthagyták a nagyhatalmú elnököt, aki azután úgy nyüatkozott a hitközség legközelebbi ülésén, hogy "a recepciót a
«mezítlába$ok» kis csoportja akarja megcsinálni, de ebből sohasem lesz törvény."
Volt azonban a pesti zsidóságban egy másik hatalmas tényező is.
Valaki, aki Wahrmannal egykorú volt, vele együtt szerepelt a zsidó kongresszuson, de kit ezen a zsidó kongresszuson történt szomorú jelenetek és a nagy szakadás, mely a kongresszus következtében előállt, annyira elkeserített, hogy több mint húsz éven át nem vett részt a felekezeti ügyekben. Ez a személyiség Mezei Mór volt, a híres lipótvárosi ügyvéd. Mikor Mezei Mór a recepciós mozgalom első trombitaszavát hallotta, felfigyelt. Mintha saját küzdelmes ifjúságának emlékei csendültek volna fel benne , abból az időből, amikor még a Bach-korszak alatt küzdött a magyar zsidók becsületéért. Mezei Mór magához kérette Szabolcsi Miksát és társait, és közölte velük, hogy újra szerepet vállal a zsidó közéletben, és ő is hajlandó részt venni a recepció mozgalmában, Wahrmannt pedig — mondotta — kényszeríteni fogom, hogy a pesti hitközség is nyissa meg kapuit a recepciónak.
Vázsonyiék persze kaptak az alkalmon, felajánlották Mezei Mórnak a recepciós mozgalom vezérlőbizottsági elnökségét, amit ő készséggel elfogadott, és egyúttal kieszközölte, hogy a pesti hitközség dísztermében hivatalosan is megalakuljon a recepciós bizottság.
Akkoriban készült el a pesti hitközség új díszterme a Síp utcában, és az első ülés, melyet akkor az új díszteremben tartottak, 1892. január 6-án, a recepciós nagygyűlés volt. Ilyen gyűlést sem azelőtt, sem azóta nem látott a magyar zsidóság. A Nemzet című lapban érdekes tudósítást olvasok erről az ülésről.
"A pesti hitközség új községházát ez az ülés avatta fel.
nemcsak a terem, a folyosók és a lépcsőház volt zsúfolva emberekkel, hanem az egész Síp utca és Dohány utca is teljesen telve volt lelkesen éljenző és kiabáló tömegekkel, melyek között alig lehetett előrejutni. Húsz fiatal zsidó író vállalta a rend fenntartását, köztük Barna Izidor, Szomaházy István, Radó Antal, Makai Emil, Komor Gyula.
De a rendet természetesen ők sem tudták fenntartani. A lépcsőházban tolongóknak dr. Róna Izsó, a szegedi hitközség elnöke tartott külön gyűlést, a Síp utcai saroknál, az utcán pedig egy stráfkocsira felállva dr. Neumann Ede nagykanizsai rabbi tartott prédikációt a recepcióról."
Mi a tudósítást kiegészíthetjük azzal, hogy a teremben ott ült, nem az elnöki székben, de az ötödik sorban Wahrmann Mór, a hatalmas hitközségi elnök is, arcán már annak a betegségnek sápadtságával, mely néhány hét múlva elvitte őt az élők sorából. Volt benne annyi judicium, hogy mikor a "mezítlábasok" tömegét látta, ő is az üdvözlők, szónokok közé állt, és a pesti hitközség részéről mindenben megígérte a mozgalom támogatását.
Ezen az ülésen Mezei Mórt megválasztották elnöknek, Vázsonyi Vilmos előterjesztette javaslatát, majd dr. Márkus Dezső, Tenzer Pál, Feleki Béla szólallak fel, dr. Löw Tivadar pedig üdvözölte Vázsonyit és Szabolcsit, kiket a lelkes tömeg a vállán vitt ki a teremből. Marczali Henriket megbízták egy memorandum elkészítésével, Mezei Mórt pedig azzal, hogy nyerje meg a parlament tagjait az ügynek. Érdekes, hogy az a forró hullám, mely akkor a hitközség díszterméből kiindult, nemcsak a recepciót vitte megvalósulás felé, hanem Mezei Mórt is a képviselői mandátumhoz juttatta. Mert Wahrmann Mórnak csakhamar bekövetkezett halála után Mezei Mórt a lipótvárosi zsidók mint a recepciós mozgalom elnökét küldték be a parlamentbe.
Az események most már gyorsabban következtek egymás után.
Közvetlenül a választások előtt Vázsonyi Vilmos még egy cikket írt a vidéki zsidósághoz. "Előre hát, vidéki hitrokon, a gyáváké a gyalázat, a bátraké a dicsőség."
Néhány nappal a választások előtt gróf Csáky Albin kultuszminiszter fogadta Temesváron a hitközség küldöttségét, és ezeket mondotta: "A magyar zsidók hazafiságuk, intelligenciájuk és
tehetségük folytán joggal követelhetik a recepciót. Ez a feladat nem is fog nehézségekbe ütközni."
Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter pedig Győrött ezeket mondta dr. Fischer Gyula rabbinak: "Én tisztelem és csodálom a zsidó fajt, a recepció ügyében pedig a legteljesebb szabadelvűség álláspontját foglalom el."
Közben akcióba léptek az új országgyűlés zsidó képviselői is. Dr.
Chorin Ferenc és dr. Visontai Soma felkeresték gróf Szapáry Gyula miniszterelnököt és gróf Csáky Albin kultuszminisztert, Vázsonyi Vilmos pedig Irányi Dánielt, a függetlenségi párt vezérét, atyai barátját kereste fel. 1892. május 26-án végre elhangzott a recepció első említése a magyar képviselőházban, azután három éven keresztül állandóan napirenden maradt. Ezen a napon Irányi Dániel előterjesztette a recepció tárgyában a határozati javaslatát, melyet dr. Neumann Ármin, dr. Visontai Soma és dr. Schwarcz Gyula képviselők beszédei után gróf Tisza István a maga részéről is elfogadott. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök, kezében, az Egyenlőség legújabb számával, ahol Vázsonyinak vezércikke volt, odalépett gróf Csáky Albin kultuszminiszter mellé, s néhány szót szólt hozzá. Csáky akkor felemelkedett helyéről és kijelentette, hogy az ősszel a kormány a képviselőház elé terjeszti a zsidó vallás egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot. Az egész képviselőház zajos éljenzéssel fogadta a bejelentést. A zsidóság úgy érezte, hogy négy hónap után már csatát nyert.
Aki azonban azt hitte, hogy a küzdelem már meg van nyerve, az nagyon tévedett. Magában a zsidóságban is megindult egy mozgalom a recepció ellen, mely könnyen végzetessé válhatott volna. A két országos szerv, a neolog és az orthodox irodák külön-külön ostrom alá fogták a recepciós mozgalmat. Az orthodox iroda elnöke Reich Ignác egykori temesvári kersekedo volt, aki körlevelet adott ki, melyben egyházi átokkal fenyegette meg az orthodox hitközségeket, ha a mozgalomhoz csatlakoznak, mert a mozgalom szerinte nem egyéb, mint a neológia uralmi harca, mely ezzel akarja megsemmisíteni az orthodoxiát. Külön orthodox recepciót követeltek Reich Ignácék, mert ők a neológokkal még a recepcióban sem akarnak együttműködni. Az 1892. év közepén Összehívott rabbigyűlés egyházi
A neológ iroda, melynek élén Schweiger Márton állt, a valóságban dr. Simon József és dr. Mezey Ferenc vezetése alatt volt, mindent megtett, hogy Vázsonyiékat elkeserítse és gátolja.
Éveken át tartó kemény és keserű harc lett ennek a két álláspontnak a következménye. Reich Ignác elnökkel szemben Szabolcsi Miksa vette fel a küzdelmet, segítségére volt Ehrentheil Mór német publicista, ki egy héberbetűs lapban küzdött a recepció és az orthodox iroda ellen. A neológ iroda ellen Vázsonyi maga vette fel a harcot, és ez olyan méreteket öltött, hogy közte és dr. Mezey Ferenc közt hamarosan lovagias ügy is keletkezett.
A fiatal Vázsonyi felháborodva kiáltotta az Országos Iroda felé:
"Öt esztendeje immár, hogy felekezetemnek szentelem toliamat és működésemet. Anyagi célok nem vezettek, felekezetemtől nem kértem és nem kaptam semmit. Önöké a javadalmazás és a hatalom. Én ingyen dolgoztam, és csak annyi hatalmam van, amennyit szavam és toliam kivív számomra. Még azt az erkölcsi elégtételt is irigylik tőlem, hogy becsülettel teljesítettem munkámat?"
Ez a vita humorossá alakuló párbajüggyel ért véget. Vázsonyit
"elintézetlen lovagias ügy"-gyel vádolta meg az Országos Iroda.
Szabolcsi Miksa mosolygó cikkben írta erre:
"Kérem az Országos Irodát, térjen már magához hősiességéből. Ha a lovagias ügyeket folytatják, a hitközség harctérré válik, a zsinagógák vívótermekké, a rabbiszemináriumok becsületbíróságokká, a roshakol nem áll szóba rabbival, mert annak elintézetlen lovagias ügye van, a kohen provokálja a maftirt, a hagbe megverekszik a gabevel, a kántor pisztolypárbajt vív a dajannal, és még a Chevra Kadisa halottőrzői is párbajozni fognak..."
A recepciós mozgalom annyira megrázta az egész magyar zsidó életet, hogy felébredtek évtizedes álmukból a zsidó községkerületek is. Ezek a községkerületek huszonnégy éven át nem tartottak ülést, de most, az általános földrengéskor ők is megrázkódtak és életjclt adtak
magukról. A recepciós mozgalom vezérkara elhatározta, hogy a községkerületeket is felhasználja agitációs céljaira. Vázsonyit Monoron megválasztották községkerületi képviselőnek, és a VI., Pest megyei izraelita községkerület ülésén — az első ülésen, mely 24 év óta lefolyt — indítványt terjesztett elő a kongresszusi szabályzat újjáalkotásáról. Vázsonyi megállapította, hogy az összes zsidó szabályzatok elavultak és megszűntek, és akár az orthodoxok nélkül, akár velük együtt, egy vagy két szervezetben meg kell végre teremteni az új zsidó egyházi alkotmányt. (Negyven évig tartott, míg ez most végre megtörténik.)
...Viharos és lelkes ülések, hatalmas szónoki csaták, lobogó lelkesedés és lovagias ügyek között hömpölygött tovább a recepciós mozgalom egyre szélesedő folyama. "Odabenn", a felekezetben, alapjában véve lassankint megnyerték a csatát a "mezítlábasok", mert mindenki behódolt előttük. Most már csak az volt a kérdés, mit fognak szólni a recepcióhoz odakünn?
Odakünn bizony nehéz napok vártak a zsidóság bajnokaira.
Az igazi küzdelem most kezdődött még. Gróf Csáky Albin 1892 októberében a király elé terjesztette előzetes szentesítés végett az egyházpolitikai törvényjavaslatokat, többek közt a zsidó vallás recepcióját. A király hozzájárult a recepció előzetes szentesítéséhez, de a többi törvényjavaslat ellen kifogást emelt, és erre a Szapáry- kormány lemondott. 1892 novemberében megalakult a Wekerle- kormány, melynek ugyancsak gróf Csáky Albin volt a kultuszminisztere. Az egész ország zsidósága feszülten várta az új kormány programját, és Wekerle miniszterelnök, bemutatkozása alkalmával be is jelentette, hogy "a korona jóváhagyásával elkészült az izraelita vallás recepciójáról szóló javaslat." A szabadelvű párt nagy tapssal fogadta a bejelentést, de az ellenzéki padokból megszólalt az antiszemitizmus hangja, mely azután három éven át el sem hallgatott a recepció tárgyalásai alatt.
Az első antiszemita beszédeket Polónyi Géza és Thaly Kálmán tartották. Tiltakoztak a zsidó vallás recepciója ellen, és azt kívánták,
Az első antiszemita beszédeket Polónyi Géza és Thaly Kálmán tartották. Tiltakoztak a zsidó vallás recepciója ellen, és azt kívánták,