Most szeretnék képet adni a szerkesztőség életéről ezekben az években. A lap irodája a szerkesztő lakásán volt, ahol három kisgyermek is nevelkedett. A szerkesztőség és a kiadóhivatal két íróasztalból állott. És a kiadóhivatalt édesanyám vezette.
Édesanyám, Boskovitz Malvina, egy Dorottya utcai nyomdásznak volt a lánya. 1884-ben ment feleségül édesapámhoz, ki akkor rövid ideig a Jüdische Pester Zeitungnak volt a szerkesztője, az Egyenlőség átvétele előtt.
A régi Boskovitz családnak volt a leszármazottja, mely 1780 óta lakott Óbudán, és sok híres embert adott a zsidóságnak. Jó szelleme, vezetője és irányítója volt édesapámnak, és nemcsak megosztotta vele kenyérkereső gondjait, hanem erős kézzel és szüárd akarattal állott mellette minden küzdelmében. Ő vezette a lap minden anyagi ügyét.
Finom német írásával ő vezette a könyveket, ő tartotta számon a hirdetéseket, és aki idegen vagy vendég vagy barát feljött a lakásba, befogta a kiadóhivatali munkára. Ez volt a magyar zsidó sajtó hőskora. Volt szobauruk is, albérlőjük, a lovasberényi származású Feleki fiúk, aki itt tanultak a budapesti egyetemen. Feleki Sándor és testvére, Feleki Béla nem egyszer segítettek írni a címszalagokat, s kihordani a postát és a lapokat. A lakás szemben volt a Brózsa- nyomdával, én már tízéves koromban vittem a kéziratokat a szedőhöz, akkor már tudtam a betűtípusokat, és tisztán állt előttem, mi a különbség a ciceró, a garmond és a borgisz között. Gyermekkoromból élénken emlékszem az ebédekre vagy a vacsorákra, ahol mindig voltak vendégek. Nagy függőlámpa égett az asztal fölött, ott ültünk, gyerekek, mély hallgatásban, és figyeltük a vitákat. Egy szerény, fekete fiatalemberről tudtuk, hogy gyönyörű verseket ír, úgy hívták, hogy Makai EmU, állandóan fehér szekfűt hordott a gomblukában.
Tekintélyes, erős ember volt Visontai Soma, híres ügyvéd, nekem különben is koma-apám. Vázsonyi Vümos mindig későn jött, kegyetlen és keserű volt minden szava, és folyton a hitközségi elnököt szidta. Lobogó hajú, szemüveges volt a másik költő, aki akkoriban
hallatlanul szerette. Erényi-Ullmann Gyula is a törzsasztal vendége volt, valamint dr. Glass Izor ezredorvos, dr. Fleischmann Sándor ügyvéd. Tizenkét éves koromban héber házitanítót vett a házhoz édesapám számomra. Felfedezett egy fiatal hebraistát, Klein Józsefet, hamarosan magyar nevet adott neki, Patait, az vette a kezébe héber oktatásomat. Patai a laphoz került, engem kellett tanítania, és éveken át a családhoz tartozott. Nyáron nálunk lakott, minden idejét velünk töltötte. Ez a kör azonban egyre bővült. A címszalagokat már nem az édesanyám és albérlők írták, hanem megalakult a kiadóhivatal, két tisztviselővel és egy vidéki utazóval. Nagyobb lakásba költöztünk.
Mert az történt, hogy a végtelen sok munkának és törődésnek nagy eredménye lett: a felekezet felfigyelt, és támogatni kezdte ezt az űj csodát, a zsidó felekezeti lapot. A zsidó felekezeti lapot, melynek hasábjain egyre nagyobb nevek ragyogtak fel, melynek hangja egyre messzebbre terjedt, melynek cikkeit kezdték felolvasni iskolák katedráján, templomok szószékein. A magyar zsidóság körében érlelődött az a babonás tisztelet a lap iránt, melynek jellemzője volt, hogy — amint dr. Kohn Sámuel főrabbi mondta — a magyar zsidóság csak akkor fogja ismerni a Semá Jiszróél szövegét, ha az Egyenlőség leközli.
És most felrajzik előttem, mint homályos ködkép az elmúlt vüágból, a századvég portré-sorozata. Sok-sok arc, akiket ott láttam gyermekkorom és első ifjúságom idején apám körében, akik részt vettek a munkájában, és akiket odakapcsolt hivatásához.
Volt valami magnetikus és izgató az ő egyéniségében. Közönyös emberekből, hideg lelkekből ki tudta csiholni a fanatizmust. Olyanok váltak a zsidóság militánsaivá, akik minden felekezeti és vallási dologtól távol tartották magukat. Aki a keze alá került, aki ismeretségi körében felmerült, azt "aktív zsidóvá" igyekezett átalakítani. A költőt beterelte a zsidó poézis mezejére, a gondolkodót zsidó füozófussá nevelte, a közéleti emberből zsidó politikust varázsolt. A szabadelvű keresztényeket nemcsak megnyerte a zsidóság ügyének, hanem aktív munkatársai lettek lapja hasábjain. Jókai Mórral való viszonya egy felejthetetlen zsidó novellában maradt meg, Herczeg Ferenc zsidó tárgyú regényt írt az Egyenlőségben, Kozma Andor állandó munkatársa lett, Zempléni Árpád több, mint száz cikkben mutatkozott be, dr. Balthazár Dezső hajdúböszörményi esperes beállt
az Egyenlőség munkatársai sorába. A sors különös adománya volt — még a mai antiszemita irodalom is elismeri ezt Szabolcsi Miksáról.
Hiszen dr. Farkas Gyula egyetemi tanár híres könyvében kénytelen részletesen foglalkozni Szabolcsi Miksa újságírói munkájával, és ezeket leírni:
"A vérvád összeomlása, a Helfy Ignáctól informált Kossuth Lajosnak elítélő levele, a gazdasági válság elsimulása, a liberális eszméktől áthatott és az «európai»
kárhoztatástól rettegő közvélemény tartózkodása az antiszemita pártot csakhamar a csöndes kimúlás végére juttatta. Egyedüli eredmény volt: a zsidók öntudatosítása és szervezett össefogása, az asszimiláció amúgy is külsőleges folyamatának megakasztása. E változás egyik megnyilvánulása, hogy 1881-ben megindult, mint harcos zsidó hetilap, az Egyenlőség, majd 1884-ben, mint tudományos folyóirat, a Magyar Zsidó Szemle. Kezdetben még oly csekély számú és oly közömbös volt a magyarul értő zsidó olvasóközönség, hogy az Egyenlőségnek 1884-ben sem akadt több előfizetője, mint 79. Ekkor vette át Szabolcsi Miksa a szerkesztést, aki a lapot csakhamar jelentős és elterjedt orgánummá fejlesztette. Segítette őt ebben a zsidók fokozatos magyarosodása és öntudatosodása, egy új zsidó írói nemzedék meleg támogatása és saját ügyessége, mellyel sikerült oly keresztény írókat megnyernie munkatársakul, mint Jókai Mór, Herczeg Ferenc, Kozma Andor, Zempléni Árpád. Az Egyenlőség volt a magyar zsidóság kirakat-teljesítménye: harcolt az orthodoxia idegensége és az «ultra-montán» katholicizmus ellen egyaránt, szóvivője volt a liberális eszméknek, lelkesedett a nemzeti vívmányokért, diadallal és meggyőzően mutatott rá a zsidó eredményekre, számon tartotta a zsidó írókat és útját egyengette a kezdőknek. Fő szempontja természetesen és érthetően mindenkoron a zsidó érdek volt, melyet azonban megtévesztő ügyességgel azonosítani tudott az ország érdekével. A liberális eszmék sérelmének tüntette fel a
falusi zsidó szatócsok anyagi sorsáért aggódott.
Szenvedélyes toliharcot folytatott Darányi Ignác, Egán Ede és Bartha Miklós népsegélyző akciói ellen a szent szabadság nevében, pedig igazában a galíciai bevándorlókat féltette. A Magyar Zsidó Szemle már nyíltabban foglalt állást a zsidóság érdekei mellett, és ezért nem is egyszer ellentétbe jutott az Egyenlőséggel, mely a leplezés mestere volt. Ezt még csak a szemére sem lehet hányni: ez volt a kor politikájának uralkodó jellege."
(Farkas Gyula, Az asszimiláció kora a magyar irodalomban, Budapest, 1939, A Magyar Történelmi Társulat kiadása, 52-53. old.)
"Ha az egykorú zsidó orgánumokat olvassuk, meglepődéssel látjuk, milyen hatalmas — még számarányát is messze túlhaladó — szerepet játszott a zsidó egyetemi hallgatóság az ifjúsági életben. Gyulai Pált jubileuma alkalmából zsidó üdvözli, zsidók tartják az ünnepi beszédeket az egyetemi ifjúság nevében Deák, Kossuth sírjánál, március 15-én, október 6-án, véderői tüntetéseken stb. stb. Zsidókat avatnak sub auspiciis-doktorrá, ők nyerik el az egyetemi pályadíjakat és természetesen a legjobb állásokat. «Nagy becsületére válik felekezetűnknek és bizonyára csak javára és üdvére a nemzetnek — írja 1895- ben Szabolcsi Miksa — a zsidóság hatalmas része az egyetemeken.)/'
(Farkas Gyula, Az asszimiláció kora a magyar irodalomban, Budapest, 1939,556. old.) Ezzel nem kell polemizálni, mert ez nem támadás, hanem babérkoszorú. De a magyar politika vezetői is kezdtek felfigyelni az Egyenlőségre és szerkesztőjére. Wekerle Sándor és Wlassics Gyula már a recepciós időkben komoly baráti viszonyba kerültek a lappal, a századvég évei pedig Szilágyi Dezső, Tisza István és Csemoch János szimpátiáját és együttműködését jelentették. Elképzelhető, hogy
maga a zsidóság fokozott tisztelettel kezdett a lapra tekinteni, mikor látta, hogy politikai súlya van.
Kétszer egy évben gyülekezett a lap baráti köre szüleimnél: a híressé vált széder-estéken és a chanukkai gyertyák gyújtásakor. Ha magam elé idézem ezeket a boldog, régi estéket, felújul előttem Ney Dávid és Guttman Béla remek éneke. Magam előtt látom az ünnepi asztalt gyertyák lobogásában: Ágai Adolf oroszlánfejét, Kiss József fekete körszakállas gnóm-alakját, Schweitzer tábornok ragyogó egyenruháját, Rosenberg Gyula spanyolos arisztokrata profilját (marannusoktól származott), Bakonyi Samu hűséges, villogó szemét, Mezei Mórt és Mezei Ernőt, a két zsidó képviselőt, a két testvért, akik állandóan hadilábon álltak egymással a politikában, lévén az egyik hatvanhetes, a másik negyvennyolcas. Látom szónokolni a mi széder- estéink nagy orátorát, Vázsonyi Vilmost, cyranói arcával, tengerkék szemében mennyi harag, mennyi forradalom, mennyi tehetség! Két fiatal zsidó pap remek alakja is előttem áll: dr. Handler Simon lugosi főrabbi és dr. Adler Illés óbudai főrabbié. "Pestre kell hozni őket" — zúgta a vendégsereg. El is érkeztek idáig.
Annyi akarat, tehetség és jószándék izzott és csillogott a lap körül, mely a századfordulón már tekintély és hatalom lett. Ez a sok szellemi erő készséggel vetette magát alá Szabolcsi Miksának, aki kezd kibontakozni mint a magyar Izrael irányítója és vezére. Ezek voltak a magyar zsidóság boldog hétköznapjai, a csendes órák, hónapok és évek nagy ütközetek között. Izrael örök harcban él, de ha szünetel a csata, akkor alkotnia kell. A recepció fényes diadala után a magyar zsidóság előtt új, de tisztára belső feladatok vártak. Fel kellett építeni a béke házát, intézményeket kellett alkotni, és kiépíteni azt a szellemi utat, melyen a felekezetnek haladni kell tovább. Quo vadis, Israel?
Szabolcsi Miksa eszmevilága, melyet most már a zsidóság nagy tömegei is átvettek, ezt a választ adta e kérdésre. Konzervativizmus a vallási felfogásban. Éles ellenállás a reform-törekvések ellen, melyek a liberalizmus ama ragyogó éveiben úgyszólván letördelték volna rólunk a felekezeti jelleget. Ez a konzervativizmus egyéni felfogása volt, és nem egyezett sem a neolog zsidóság akkori lelki vezetőinek vallási felfogásával, sem a pesti nagy hitközség vagy Országos Iroda
volt az orthodoxiával, olyanfajta vallásos felfogás, minő a modem német orthodoxiáé volt. Tehát európai kultusz, de hívő vallásosság.
Nem kaftán, de nem is vasárnapi istentisztelet. Az istentisztelet héber szövegének érintetlensége, de magyar hitszónoklattal. Nem reform, de nem is vakbuzgóság.
A zsidó tömegeknek, amelyek itt Magyarországon a vakbuzgó keleti zsidóság és a hitetlen nyugati zsidóság között hányódtak vallásilag, ez lett valóban a vallási programjuk.
Természetes, hogy az ilyen középutas irányzat nem felelt meg sem a szélső neológiának, sem a szélső orthodoxiának. Először a neológiával gyűlt meg a lap baja.
Dr. Rosenberg Sándor, a híres-hírneves aradi főrabbi kijelentette, hogy ő szívesen ad egyházi áldást vegyespároknak az aradi zsinagógában. Szabolcsi Miksa ellenezte ezt vallási szempontból, mert a vegyesházasságot a neológia részére vészhozónak tartotta. A neológia amúgy is gyenge szálakon függ a zsidó közösségen. A vegyesházasság magával fogja hozni a tömeges kitérést és ezzel a zsidóság pusztulását.
Az aradi rabbi mérges cikkben felelt a Pesti Hírlap hasábjain. A neolog rabbikar egy része mellé állott, a szabadelvű sajtó rátámadt az Egyenlőségre mint a "zsidó klerikalizmus" megrögzött harcosára. A zsidóság felfigyelt. Olyan kultúrharc folyt egy esztendőn keresztül, mely a hitközségek nyugalmát teljesen feldúlta. Végül is az aradi rabbi kénytelen volt tanítását feladni, mert a rabbik többsége sok zsinat után végre is ellene fordult.
A magyar reform-irányzat másik híres rabbija, Kecskeméti Lipót, a nagyváradi híres pap is szembekerült az Egyenlőséggel.
Kecskeméti Lipót felolvasásokban és egy előadásában a bibliakritika alapjára helyezkedett, ami Szabolcsi Miksa értelmezésében egyet jelentett a szináji kinyilatkoztatás feladásával. Támadást intézett ellene, amiből heves és hosszantartó polémia következett.
A neológiának szélső elemei természetesen erélyesen visszautasították Szabolcsi beavatkozását. "Autodidakta bócher"-nek nevezték, ki az orthodox jesivák szellemét akarta becsempészni a neolog és szabadelvű zsidóságba. Tény, hogy apám autodidakta volt, és az is tény, hogy a rabbi-szemináriumból eltanácsolták konzervatív nézetei miatt. Az is tény, hogy szívében orthodox zsidó maradt és
sohasem tudta megszokni a Dohány utcai templom "zenés miséit" és orgonajátékát. De amilyen heves polémiákat vívott a neológia túlzott asszimilációja ellen, amilyen lázzal és tűzzel támadta a kitért zsidókat (báró Komfeld Zsigmondnak, a hitközség alelnökének le kellett mondania, mert egy heves vezércikkében kifogásolta, hogy a báró tanúként részt vett egy kitért család esküvőjén a Bazilikában), éppolyan fanatikus harcot vívott az orthodoxia vezetősége ellen éveken keresztül.
Az orthodoxia vezetői ellen folytatott keserves küzdelem, mely később megmérgezte az egész felekezet légkörét, főként a magyar hitszónoklat körül tört ki. Annak a konzervatív zsidó felfogásnak és programnak, melyet Szabolcsi hirdetett, az volt a lényege, hogy átvette a szépet és jót, jobbról is, balról is, de a szélsőségeket itt is, ott is elutasította. A fiúárvaház női énekkarát, a reform-zsidóság ez új jelvényét éppúgy elutasította, mint a jiddis vagy német hitszónoklatot, melyhez akkor az orthodoxia érthetetlen kitartással ragaszkodott. Régi, feledésbe ment imakönyv-részletek és pijutok visszavételéért agitált a neolog istentiszteletbe; de másrészt az orthodox istentisztelet ne legyen "galíciai", hanem legyen benne magyar szó. Röviden: azt akarta, hogy istentiszteletben, rítusban lassan-lassan közeledjék egymáshoz a zsidóság két nagy tábora. Ha közelednek, ha megszűnik a kétféle zsidó templom, kétféle zsidó hitközség, kétféle zsidó temető: akkor olyan egységbe fog fonódni a felekezet, mely megerősíti helyzetét az országban, jogainak biztosítéka lesz, jövőjét garantálja. Mert amíg kétféle zsidóság van, addig könnyű a hatalomnak egyiket a másik ellen kijátszani. Ez a gondolat, mely a kilencvenes évek elején tűnt fel először az Egyenlőségben, lassan-lassan erőre kapott. Ez volt a központi tengelye mindennek, amit a magyar zsidóság belügyeiben Szabolcsi Miksa írt, sugallt vagy cselekedett. És erre vezethető vissza mindaz is, ami kritikát Szabolcsi Miksa működése mindenekelőtt az orthodoxiában kiváltott. Nem értették meg. Azt hitték, a vallást akarja bántani, megingatni az erős fanatizmust, ami az orthodox zsidót jellemzi. A zsidó konzervatív középút jelszavát nem tudták megmagyarázni.
Támadást támadás követett. Füzetek, röpiratok tömege jelent
egy a zsidóság. Az orthodoxia bajnokai annál hangosabban erősítették, hogy kettő. A neológia zsidó politikusai lassankint minden kudarcért az orthodoxia vezetőit tették felelőssé. Reich Ignácnak hívták azt a férfit, aki akkor az orthodoxia elnöki tisztét viselte. Minden neolog cikkre Reich Ignác körlevéllel, majd Cherem
mel, egyházi átokkal válaszolt. Excommunicatus es! — harsogott éveken át Mezei Mór, Rosenberg Gyula, Mezey Ferenc, Bakonyi Samu felé, akik a neológiát vezették. A kultúrharc egyre növekvő erővel dühöngött. A tetőpontra jutott a küzdelem az 1912-es országos nagygyűléssel, melyről később írunk. Ez volt a fortissimo. A világháború kitörése vágta el a szerencsétlen küzdelmet.
Ha ma, évtizedek után körülnézünk megtépett felekezetűnkben, mégis azt kell hinnünk, hogy ez a háború nem folyt hiába, a tollak nem hiába sercegtek és szikráztak, a tinta nem ömlött hasztalan. A magyar zsidóságban kialakult az a "középutas", se tisztán neolog, se tisztán orthodox vallási irányzat, mely Szabolcsi Miksa ideálja volt. A rabbikarban dr. Adler Illés rabbi, a Rombach utcai templom hírneves papja képviselte Szabolcsinak ezt a vallási irányát, aki a maga működésével, családja és tanítványai segítségével a modern, de vallásos zsidó lelki vezetőjének típusát adta meg. Szabolcsi Miksa egy másik tanítványa, Lederer, kit még halálos ágyán szemelt ki a pesti hitközség vezetőjének, tízéves elnöki működése alatt teremtette meg Budapesten ezt a vallási irányzatot. Lederer, ki nyolc új templomot emelt, körzetekre bontotta a hitközséget, az új szentélyekben nem neolog istentiszteletet vezetett be, hanem az ősi, konzervatív, csaknem orthodox rítust: magyar hitszónoklattal. Egyik új templomban sincs orgona, női énekkar, reform. De mindegyikben az almemor (ez a konzervatív templomok ismertetőjele) a középen van elhelyezve, mint az orthodox templomokban. A józsefvárosi új zsidó templom felavatásán Lederer kijelentette, hogy az ő templomépítő és valláserősítő tevékenysége Szabolcsi Miksa végrendeletéből következik, melynek ő egyik szellemi végrehajtója.
A másik nagy küzdelem, mely a század végén tört ki, és még nem ért véget: a cionizmus elleni harc volt.
Dr. Herzl Tivadar, a nagy bécsi író és publicista ekkor indította meg a cionista mozgalmat, mely a zsidóság népi jellegét, nemzeti kisebbségi jogait és palesztinai otthonát akarta elérni. A cionista
mozgalom ma hatalmas eredményekkel dicsekedhetik: közel félmillió zsidó talált menhelyet és új hazát a Szentföldön, amiben természetesen döntő része van Angliának. Az angol birodalom a világháború legégetőbb perceiben megnyerte magának a zsidó szíveket, mikor az úgynevezett "Balfour-deklaráció"-val a Szentföldet odaígérte a zsidóságnak. A zsidó erő, kitartás és szorgalom Palesztinát kiemelték roskatag árnyaiból és virágzó országgá tették, melynek negyven százaléka zsidó.
A cionizmus azonban akkor, az 1900-as évek körül csak olyan mozgalom képét mutatta, melynek célja homályos ködkép, eszközei pedig felette veszélyesek a magyar zsidóságra. Mert ez a zsidóság, mely nem jelszóképpen, de a természet és igazság őserejével vallotta magát magyarnak: ha elfogadja a cionista álláspontot, önmaga minősítette volna magát idegen népnek. Más népnek, más hazával, más nemzeti célokkal. Milyen erővel kellett erre reagálni a lappangó antiszemita gyűlöletnek, mely nem halt meg, csak aludt, mint a kolerabacillus az indiai mocsarakban. Egy-egy monszun felkavarja a forró tavakat és a mocsárból megindul a bacillusok rajzása. A magyar antiszemitizmus, másfél évtizeddel Eszlár után, nem is aludt, csak szendergett.
Három híres magyar publicista indítja meg az Egyenlőség hasábjain a küzdelmet a cionista gondolat és eszmevilág ellen: Vészi József, Kóbor Tamás és dr. Süberstein Ötvös Adolf. Később a keresztény munkatársak közül Lipcsey Ádám és Thury Zoltán csatlakozott hozzájuk. Ez a küzdelem rendkívüli feltűnést keltett a keresztény magyarságban. A zsidó hazafias hűségnek újabb bizonyítékát látták benne. Eötvös Károly és Tóth Béla hálával köszönik meg a magyar zsidóságnak azt a kiállását, hogy saját hittestvéreivel szemben is támadólag lép fel és senkitől sem engedi magyarságát kétségbe vonni.
De a cionizmus első apostolai, akik Herzl közvetlen tanítványai vagy emisszáriusai voltak: dr. Rónai János Baíázsfalváról és Bokor
/ /
Adam Budapestről, felveszik a harcot. Ok sem tartják rosszabb magyarnak magukat, mint Vésziék. De hivatkoznak az antiszemitizmusra, mely amúgy sem ismeri magyarnak a zsidókat, és a zsidó nép újjászületéséért akarnak küzdeni, mely az asszimiláció
volt. A cionizmus elleni harc politikai. De mind a kettő végzetes erejű, gyűlölködő és elkeseredett. A "cionista" név gyűjtőfogalommá lett:
minden ellenzéki megmozdulás a felekezetben, minden ki nem elégített ambíció, minden kisebbségben maradt mozgalom a
"cionista" nevet kapta. Hiszen tudjuk a történelemből, hogy például a harmincéves háború végefelé annyira elfajultak az állapotok, hogy a katonák azt sem tudták, kiért küzdenek. A protestáns államokért katholikus ezredek harcoltak, és Gusztáv Adolf svéd király jelszava és programja, amiért az egész háború megindult, teljesen feledésbe ment. Szükségesnek tartom tehát, hogy a történelem előtt és objektíven írjam le, hogyan és miért nem állt be a cionista gondolat táborába a magyar zsidóság.
1903 tavaszán Szabolcsi Miksa, az "asszimiláns" gondolat képviselője Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapítójával hosszabb elvi vitát folytatott Bécsben. Soha még az ellentétek a zsidókérdésben üyen tisztán és világosan ki nem rajzolódtak. E beszélgetés röntgenképe mindkét léleknek: a századvég magyar-zsidó lelkének és a világrajongó cionista lelkének. íme.
"A beszélgetés ismertetése — melyre nézve Herzlt többször is meginterpellálták, hogy csakugyan mondotta-e azt, amit az ő nevében megírtunk, amire Herzl mindannyiszor igennel felelt — így hangzik.
Herzl doktor fascináló beszédű ember, de külseje is
Herzl doktor fascináló beszédű ember, de külseje is